Halál nyugodtan tűröm minden egyes megnyilvánulását. Nem vagyok már mai példány, volt időm kitanulni a türelmet. Egy idő után rá fog jönni, hogy nem sokra megy azzal ha újra és újra a fejemhez vágja, hogy ott hagytam, hogy nem segítettem. Már csak pimaszságból is kikezdek a pincér lánnyal, mert tudom, hogy Ő igézte meg és nincs is annál jobb mint az egyik haverod tulajdonát rongálni esetleg eltulajdonítani. Esetemben a inkább a második. letörlöm számról a lány vérét. És elégedetten dölök hátra. Végre jól laktam mert hát ugye előző nasim szintén Enzo tulajdonát képezte és amint rajta kapott, hogy éppen megszerzem magamnak, hát nem mondhatnám, hogy befejeztem volna. Kérdésemre kicsit dühösebben válaszol aminek én roppantul örülök. Nocsak Lorenzo-t is ki lehet hozni a sodrából, ki hitte volna? Nos, tényleg egyáltalán nem hinném, hogy csak úgy minden biztosíték nélkül kiengednék mikor így is a fél életét bent töltötte a cellájukban.
-Nyugodj meg, egy percig nem hittem, hogy Maxfield csak úgy elenged, dörzsöltebb fickó az mint első ránézésre kiderül. Én is alábecsültem, de hát senki sem tévedhetetlen. Jó álcája van az biztos. - Mikor először megpillantottam nem néztem ki belőle többet mint egy őrült doki aki a saját kísérleteibe fog belefulladni, de hamar kiderült, hogy nagyot tévedtem mivel én magam hiába is próbáltam kijutásom után a közelébe kerülni, hogy megöljem, egyszer sem sikerült. Nos amilyen okos olyan ravasz is. Tényleg zseniálisnak tartom, hogy megmérgezte Enzo-t egy vírussal, hogy biztos legyen benne, hogy visszatér hozzá. Jó, természetesen az már kevésbé, jó, hogy ez a vírus halálos na meg, hogy Enzo-ba van fecskendezve. Látszólagos utálkozásunk és bosszankodásunk ellenére nem kívánom a halálát. Segített nekem így tartozom neki eggyel.
-Nos, Maxfield ezúttal nagyon elvetette a sulykot. Remélem amint meg lesz az ellenszer kitéped a pici szívecskéjét. Nem lenne rossz szuvenírnek. - Mosolyodom el. Hát lássuk be, ha Enzo dühös akkor bármire képes, úgy mint a legtöbbünk. -És mit is kell megtenned azért az ellenszerért? - Mert hát említette, hogy feladatot kell teljesítenie. na még a végén érdekesen fog alakulni ez a reggel. Hangosan elkezdek nevetni. Hát azt hittem ismer. Én mint aki annyiban hagyja a bosszút, már elgondolva is nevetséges. A bosszúk megvalósítása a specialitásom.
-Nos, ki kell ábrándítsalak, még most sem szeretem a pillangókat. És a bosszúszomjam még most is megvan. - És bumm, megint ott tartunk ahol kezdtük az egészet. Ki nem hagyta volna, hogy a cserbenhagyás után. Csak nem ez a szó lett a lételeme? Mert többet hallottam ma ezt tőle mint ahogy nyelt egyet. Hát hiába is mondja el nekem százszor esetleg ezerszer akkor sem fogok térden állva könyörögnia bocsánatáért. Én megpróbáltam visszamenni érte, de majdnem odavesztem. Az én helyemben ugyanúgy a saját életét mentette volna. Nekem fontos volt, hogy kijussak, dolgom volt, egy befejezetlen ügyem. Hát nos sajnálom, hogy ott hagytam. Többre sajnos nem telik.

Nem éppen vagyok a legjobb hangulatomban és Enzo csak tesz rá még egy lapáttal. Kedvetlenül előveszem a tárcám és adok egy kisebb borravalót a csinos kis csajnak majd intek neki, hogy hajoljon lejjebb mert súgni akarok neki valamit. Egy kacér vigyort is vetek felé aminek tudom jól, hogy egy könnyűvérű lányka sem tud ellenállni. Majd amint a fülem vonalába kerül arcát magam felé fordítom és a szemébe nézek.
-Most pedig Édeske, hagyni fogod, hogy beléd harapjak és csendben végig várod míg éhségem csillapodik, ha megmukkansz meghalsz, érthető? - Kérdésemre egy kábult bólintás a válasz amit öntelt vigyorral tetőzök. Ha Enzo azt hiszi kiborít amint megigézi a lánykát nagyon rosszul gondolja, ha esetleg elfelejtette volna amit kizártnak tartok, egy börtönben raboskodtunk és ha emlékeim nem csalnak az orra előtt végeztem ki az egyik őrt brutális módon. A lányt az ölembe ültetem majd a fülébe súgok néhány szót amitől Enzo-ra néz és nevetni kezd. Vigyoromat már le se lehetne törölni képemről. Egy lassú mozdulattal félre simítom nyakából hosszú haját és fogaim a puha bőrbe marnak. Szeretek játszani, mindig is szerettem, de Enzo ezt tudja, hisz mindent tud rólam. A lány vére felfrissít és új erőre kapok. Nem sokkal később eltolom magamtól és újra szemeit fürkészem.
-Ha bárki kérdezné annyit mondasz, hogy kicsit eldurvult a pasiddal töltött estéd és ez lett a végeredmény, érthető voltam cicám? - Ismét egy bólintás a válasz és már el is riszálta magát az asztalunktól. Nos amiket mond azok nem kicsit aggasztóak. Hol van azaz Enzo aki nem hagyja, hogy irányítsák?
-Értelek, viszont kíváncsi vagyok mivel tudták a nagy Lorenzo Navarro-t ennyire sarokba szorítani? - A börtönben nem ilyennek ismertem meg aki hagyja, hogy csak úgy megfenyegessék vagy vele töröltessék fel a padlót. Az a doki valami nagyot találhatott fel vagy valami van a tarsolyában ami Enzo-é. Érdeklődésem őszinte. Tudom miket élt át Enzo, én is megtapasztaltam szóval kimondottan holtan akarom látni azt a férget. Következő mondatára elvigyorodom.
-Nagyon helyes, a bosszú nem lenne ugyanaz ha nem a nagy Enzo segédkezne benne. - Attól mert nem éppen szivárvány van felettünk hanem vihar felhő, még mindig a barátomnak tartom. Koccintunk és kérdésére barátságosan választ is adok.
-Az, hogy bosszút álltam nem kifejezés. Senki sem húzhat ujjat egy Dicker-rel. Amint kikerültem felkerestem és élvezet volt nézni a mocsok félelemtől remegő képét. Csupán megmutattam neki milyen jó kis üdülőhelyre juttatott be, viszonoztam a szolgáltatást és amit én kaptam azt Ő is. csak a különbség az volt, hogy a végén Ő fej nélkül maradt én pedig újult erővel folytattam ott ahol abbahagytam. De gondolom nem érdekelnek az apróbb részletek. - Dőlök hátra elégedetten. Majd megpillantom a kis csajt és ismét szomjazni kezdek a vérére. Kicsit már gyanús lenne ha harmadjára is magamhoz hívnám így nem teszem.

Mily kellemetlen is az mikor betérsz egy kocsmába inni egy kicsit és rögvest össze kell futnod egy volt cellatárssal aki nem mellesleg úgy látszik igazán élvezi is a helyzetet. Az a csaj akit az imént megcsapoltam még véletlenül sem lehetett valaki másé, nem, neki pont Enzo tulajdonának kellett lennie. Ha akartam volna se tudtam volna ilyen jól összehozni a dolgokat.
-Mi vagyok én bankár? - De ennek ellenére meghívtam egy italra, haverok voltunk és talán vagyunk is, legalább is meg merem kockáztatni ezt. A pincérlányka odariszálja magát mellénk és mézes mázos mosollyal hallgatja cimborám rendelését közben meg igazgatja a ruháját, hogy keblei jobban láthatóvá váljanak. Nekem csak felszalad a  szemöldököm Enzo pofátlansága miatt, de nyelek egyet és tűrök. Nincs értelem vitába szállni vele, erősebb és láthatólag ki is használja. Csak elvigyorodom mikor megigézi a kis szőkét aki mosolyogva, de kicsit kába tekintettel elindul leadni a rendelést. Míg a cellában raboskodtam folyton ki voltam téve Enzo cinizmusának amit rendszeresen használt is mikor épp feladni készültem mindent. Úgy látszik azóta fejlesztgette is.
-Tényleg nem nekem köszönheted a szabadulásod, de végül is kint vagy ez a lényeg. - Nem akarok erről többet beszélni. Én megpróbáltam kihozni, de nem sikerült, nem az én hibám. Egy kicsit elfintorodom, nagyszerű élet? Hát az tény, hogy jobb volt mint az a fertelmes labor pincéje és a bonc asztal, de közel sem volt nagyszerű. Az utóbbi időben fordult csak jobbra minden, de eszem ágában sincs elmondani neki ezt a felét, nem fogom felfedni a gyenge pontomat, Ariana-t.
-Folytattam a munkámat és megöltem azt a vámpírt aki bejuttatott az Őrült doki fészkébe. Többnyire minden napom megbízásokkal telt, egy percig nem jutott az eszembe se te se a börtön. - Talán kicsit túlzás volt az utolsó mondat, de nem fogom hagyni, hogy hülyét csináljon belőlem mert meg van sértve amiatt, hogy nem szabadítottam ki. A kis megigézett pintyőke vissza is ért az italokkal majd egy bájos mosoly kíséretében magunkra hagyott minket. Nem is tudom mi a rosszabb, az őrült doki és a laborja vagy Enzo és a csípős megjegyzései, nagyon nehéz kérdés. Felemeltem az italom és szólásra nyitottam a számat.
-A szabadulásodra! - És bele is ittam az italba ami jóleső forrósággal folyt végig a torkomon.

A lány teste egyre ernyedtebben dől nekem. Talán itt lenne az ideje abbahagyni az ivást még a végén megölöm úgy kb tizenöt szemtanú előtt. Már lassan azon vagyok, hogy abbahagyom mikor elrángatnak tőle. Egy darabig fel sem fogom ki áll szemben velem, de hamar rám tör a felismerés. Lorenzo Navarro. Régi cellatárs és régi jó barát. Szinte azonnal elkezdenek az emlékeim újra leperegni a fejemben. Visszaemlékszem azokra a hónapokra amikor kísérleteket végeztek rajtunk. A mellettem lévő cellában volt, ott ismertem meg. Segített a szökésben, de nekem esélyem se volt visszamenni érte. Egyszer megpróbáltam, de végül feladtam és ott hagytam. Nem vagyok büszke a tettemre, de élni akartam. Úgy látszik mégis csak megtudott szökni.
-Igen én vagyok az. Sokan azt hittek meghaltam akkor, de szerencsém volt. - Jó látni a régi haverokat, de még jobb lenne ha most itt se volnék. Lefogadom, hogy azt hiszi cserben hagytam, hogy életben maradtam, de mégse szabadítottam ki. Valójában igaza van, cserben hagytam, de nem tehettem érte semmit. És lássuk be nem ismertük egymást csak talán 4 hónapig. Nekem azért hosszabb ismeretség kell ahhoz, hogy az életemet áldozzam fel valaki megmentéséért.
-Mi a helyzet Lorenzo? Látom kijutottál. - Hogy hogyan szabadult ki fogalmam sincs, de az biztos, hogy nem azért jött ide, hogy cseverésszünk. Ha engem hagytak volna egy kísérleti laboratórium cellájában miután segítőkezet nyújtottam hát az biztos, hogy megtorolnám a dolgot. Enzo-tól jobb tartani, nem csak erősebb a kora miatt, de szerintem ártott neki a hosszú bezártság is.
-Elengednél ha megkérlek rá. - Rázom le kezeit magamról és visszaülök az asztalhoz. Felhajtom a vodkát amit nem rég hoztam a kis csajnak akiről kiderült, hogy Enzo tulajdona. Nekem is sikerül mindig a legjobbat kifognom. Remélhetőleg semmi olyasmi nem fogant meg Enzo fejében, hogy péppé ver mert hát megígértem Ari-nak, hogy nem sokára hazamegyek, és ezt persze nem úgy értettem, hogy félholtan hazavánszorgom.
-Na és, hogy sikerült megszabadulnod az őrült doki markából? - Ez a kérdés komolyan érdekel. Az a fickó nem csak Őrült volt, de piszok szadista is. És a tervei, megkockáztatom, hogy évekre előre megvoltak írva. Míg ott voltam meg kellett tapasztalnom, hogy a kijutás esélye egy a tízezerhez. Profin végezte a munkáját. Még most is érzek némi fájdalmat mikor eszembe jutnak azok a pillanatok mikor  a laborban feküdtem tehetetlenül és éreztem ahogy szikével metszi ki a kísérleteihez szükséges szerveim. Az a doki megérdemelné ugyanazt a fájdalmat és szenvedést mint amit okozott kitudja hány Augustine vámpírnak. Ezt a nevet is a pokolba kívánom. Augustine voltam én is és még az ellenségeimnek sem kívánom az a szenvedést és kínt amit átéltem.

A nap sugaraira keltem ahogy az ablakon keresztül világították be a szobát. Oldalra fordultam és végig néztem az alvó Ariana-n. Olyan édes volt akár egy tündér. Még most is sokszor azt hiszem álom az egész, hogy egyszer majd felfogok ébredni és egyedül leszek, hogy üres lesz mellettem az ágy és senki sem fog hazavárni. Megrázom a fejem, hogy ezek a rémképek elillanjanak. Ezen a verőfényes reggelen kár lenne olyanon gondolkodni ami látszólag nem okoz veszélyt és nem fog bekövetkezni. Odahajolok és adok egy puszit ajkaira amitől egy picit megmozdul, de alszik tovább. Elmosolyodom majd felkelek és a szekrényhez lépek valami ruha után kutatni. Felöltözöm majd belépek a nappaliba, semmi kedvem nincs hozzá, de végül csak rá szánom magam, hogy meghallgassam az üzenetrögzítőmet. Örülnék ha ma senki nem találna meg egy újabb melóval. Megígértem Ariana-nak, hogy próbálkozom minimálisra csökkenteni az életemet veszélybe sodró munkákat. Igaz, hogy jobban örülne neki ha teljes egészében feladnám, de arra képtelen volnék. Nagy sóhaj szakad fel a tüdőmből mikor hallom, hogy egy üzenetem sem érkezett. Kinyitom a hűtő ajtaját majd egy vértasakot veszek elő belőle. Elfintorodom hisz kimondottan utálom ezt a fajta konzervált löttyöt. Már majdnem bele is öntöm egy pohárba mikor jobb ötletem támad. Minek is rontanám el a reggelem ilyen vacak vérrel mikor szerezhetek magamnak frisset egyenesen a vénákból. Fütyörészni kezdek majd előveszek a konyhaszekrény fiókjából egy tollat és egy papírt majd egy üzenetet kezdek rá firkantani Ariana-nak. Mikor elkészültem vele, figyelmesen újra végig olvastam az egészet. "Drága Ariana-m! Vadászni megyek. Igyekszem hamar visszaérni és a nap további részét veled tölteni. Szeretlek!" Vágok egy grimaszt, hisz nem ez lett életem fő műve. Sose voltam jó a megfogalmazásban. A papírocskát leteszem az asztalra egy sárga bögre mellé ahol tudom biztosan észre fogja venni. Felkaptam a dzsekimet és kiléptem a még harmatos reggelbe. Nem tudom hogy és miért, de végül a Whitmore Egyetemnél kötöttem ki. Eszembe jut, hogy mintha erre lenne egy kocsma és ahol kocsma van ott mindig akad egy önként jelentkező véradományozó. Egy vigyor kíséretében elindulok a kocsma felé. Már kívülről is hallatszik ahogy a részegek egymást túlkiabálva próbálnak beszélni a szomszédos asztalnál ülő cimborájukkal. Még szinte el se kezdődött a nap, de ezek a fickók már át vannak itatva, szinte magukba szívták az alkoholt mint a szivacs a vizet. Belépek és leülök a pultnál lévő talán van már vagy 10 éves székre. Nem a legtisztább és a legjobb hely a környéken, de az biztos, hogy itt a legkevesebb annak az esélye, hogy vámpírt kiabáljanak. Tekintetem körülhordozom a hely vendégein önként jelentkező után kutatva. Meglátok egy igen fiatal lányt az egyik asztalnál. Talán sör lehet az amit iszik. Csettintek a kiszolgálónak, hogy hozzon egy vodkát jéggel, de gyorsan. Amint megkapom az italt elindulok a lány asztalához. Leteszem elé a vodkát és olyan udvariasan ahogy csak tőlem telik meg is szólalok.
-Hello Szépségem! tudtad, hogy egy ilyen fiatal hölgynek nem szabad egyedül üldögélnie? - Meggyőzés képpen egy mosolyt is villantok mire Ő is elmosolyodik és hellyel kínál. Egy percig sem habozom, helyet foglalok és egyenesen a szemébe nézek. Micsoda királyság, vasfű mentes a drága és mivel igencsak a pohár feneke alá nézett már, még könnyebben tudom befolyásolni.
-Nem fogsz sem sikítani sem fészkelődni és akkor megígérhetem, hogy a fejed  a helyén marad Cicám. - Az éhség csak úgy mardosta a belsőmet és eddig tartott az önkontroll. Odaléptem és leültem a mellette lévő székre majd közelebb húztam és a nyaki ütőerébe mélyesztettem ragadozó szemfogaim. A vére sima volt akár a selyem és az íze össze nem téveszthető a tasakoséval.