Nem vagyok több egy gyilkosnál és a jó híremnek köszönhetően nem is leszek soha több. De azért még is megmentettem az életét és csak úgy a képembe vágja, hogy következőleg meg fog ölni? Na ez így frankó, de tényleg. Nem vagyok olyan aki ezt magára veszi és hetekig képtelen miatta aludni, de azért mégis, nem gondolja, hogy ez egy kicsit sok? Megtámadtam ez igaz, nem tagadom le, de végül semmi baja sem esett és még most is életben van és ha vigyáz magára életben is fog maradni. Dühös vagyok és mégis úgy teszem mintha a legtermészetesebb lenne a fenyegetése. Végül bemegy a házba, oda ahová én nem tehetem be a lábam behívás nélkül. Biztonságban van és akármennyire is vagyok maga az ördög azért örülnék ha ez a lány életben maradna. A sorsa hasonlít az enyémre és mivel én már megtaláltam a boldogságot, neki is joga van ahhoz, hogy ezt megélje. Hallgatom ahogy tanácsot ad a mihez is? Az életben maradásomhoz? Az előbb még véresen megfenyegetett, hogy meg fog ölni, most meg ad egy tanácsot, hogy kerüljek el egy bizonyos Shane Hopkins-t és az ajánlatát. Akkor ezt most mire véljem? Nem lehet, hogy agyrázkódást kapott? Végül csak megszólalok, hogy ne tűnjek idiótának.
-Tudod ezt nem értem...az előbb még véresen komolyan azt mondtad meg fogsz ölni most meg óvva intesz egy ajánlat elfogadásától. Ha ez csupán egy olyan, hogy nincs kedved senkinek sem tartozni akkor felmentelek alóla, nincs szükség erre. - Vetem oda. Megmentettem, Ő meg cserébe nem ölt meg, kész vége, ennyi. Nem tartozunk többel egymásnak. Megfordulok a motorom irányába és a hátam mögé szólok.
-Akkor a soha viszont nem látásra Vadász. - Mormogva lépkedek a lemenő Nap fényében a motorhoz mikor egy puska eldörrenését hallom és megérzem a fájdalom apró és egyre erősödő érzését az oldalamnál. Majd újabb dörrenések hangzanak el és a golyók csak úgy fúródnak bele a testembe. Az egyik súrolja  a szívem is. Vér borítja a pólóm és a nadrágom is. Fagolyók vasfűbe mártva hát persze. Térdre rogyom és elborulok a füves bejárón. Saját vérem borítja a ruhám és a kínzó, maró fájdalom elönti a testem. A vasfű égeti az egész belsőm. Mozogni alig vagyok képes, de hisz hová is mehetnék? Nincs erőm hosszabb távot megtenni és biztos vagyok benne, hogy a motorról is leszédülnék. Itt lenne a vég? Talán. Csak azt sajnálom, hogy Ariana egyedül marad. Megígértem neki, hogy vigyázni fogok magamra. Erre hagytam, hogy egy vadász okozza vesztem. Nem kellett volna a kelleténél több időt szánnom a vadászatra és akkor most még mindig sértetlen lennék. Kár volt foglalkoznom a vadász érzéseivel és azzal, hogy biztonságba kerüljön. Elfeledtem a legfontosabb szabályt, mindig törődj magaddal. Ezt kellett volna tennem, hogy Ariana mellett ébredhessek fel reggel. Lassan kezdtem lehunyni a szemem, a megszámlálhatatlan mennyiségű golyó és a rajtuk lévő méreg kezdi megtenni a hatását. A sötétség ráakar borulni az elmémre, hogy tehetetlen legyek miközben véget vetnek az életemnek. Nem akarok még meghalni, még nem.

Ez az összetört Nő nem az a vadász akit megmentettem szinte tapintani lehet a keserűségét. Gyenge és megsérült, nem fizikailag inkább lelkileg. Kirántja magát az érintésemből és ez valljuk be rosszul esett. Megmentettem, igaz, hogy bántottam, de nem önszántamból vagyis…lényegtelen. Most viszont nem hagyom, hogy hátráljon, megszorítom a vállát és megpróbálok higgadtan válaszolni bár mérges vagyok, hogy ennyire elítél.
-Rendben haza viszlek! Ez a legkevesebb amit megtehetek, zárkózz be és ne engedj be senkit. Nem lehet tudni ki akar majd vámpírt tenni belőled. – Nem gúnnyal vagy hasonlóval ejtettem ki a szavakat hanem Őszintén és reméltem meg is fogadja amit mondtam. Kár lenne egy ilyen Nőt vámpírságra ítélni. Tudom mekkora szenvedés az első pár év és utána maga  a pokol az egész életed. Ölsz vagy meghalsz, és tudom erős Nő, de képtelen lenne ölni azért, hogy túlélje. A múltja az emlékei meggátolnák benne. Megőrülne és végül magával végezne. Majd végre feloldódom egy kicsit és mosolyogva válaszolok.
-Természetesen hölgyem, mindent értettem. – Fél tőlem még ha tagadja is. Beakar zárkózni oda ahová nem léphetek be, ahol nem befolyásolhatom vagy veszélyeztethetem az életét. De valahol bízik is bennem különben nem kért volna vagy is nem utasított volna, hogy vigyem haza. Minden perccel egyre jobban lenyűgöz ennek az emberi lénynek a küzdelem az akaratereje, bátorsága. Ha bennem is lett volna ennyi harci szellem akkor most nem itt tartanék, nem sirattam volna az öcsém és nem hagytam volna el magam. Nem változtatott volna át az a vámpír. Halott lennék. Béke és nyugalom venne körül és még talán az öcsém is ott lenne. Ez a Nő feladta, de még is harcol. Meg akar halni, de mégis él. Őt már csak a bosszú tartja életben, az adja számára az oxigént és tartja ébren minden egyes nap, akárcsak engem. Bár most már tudom értékelni valamennyire ezt az életet mióta Ariana velem van. Jobbá teszi az egész lényem.
-Rendben oda viszlek. – Mondom ki egy nagy sóhaj kíséretében. Lassan túl leszünk ezen a napon is. Sikeresen végeztem a megbízóm által halálra ítélt vámpírral és megmentettem egy olyan embert akinek élnie kell. Felszálltam a Chopper-re és berúgtam a motort ami dorombolva engedelmeskedett mint egy nagymacska. Hátrafordultam utasomhoz és megszólaltam kicsit hangosabban, hogy meghallja a motor zúgása mellett.
-Erősen kapaszkodj belém. Lehetőleg most ne törődj azzal mi vagyok, meghalhatsz ha lezuhansz, kapaszkodj! – Adtam ki végül az utasítást és már indultunk is. A motor csak úgy száguldott az országúton. Nem telt bele sok idő mire megérkeztem a megadott címre. Leparkoltam a takaros ház előtt és levettem a bukósisakot. Hát itt a vége. Többet nem találkozunk vagy mégis? Nem tudhatom. Elindultam a ház felé közben szemügyre véve mindent ami esetleg árthat a vadászomnak. Megálltam az ajtó előtt bevárva Őt.