Jace & Aida

new body, new life

Klaus nem kötötte az orromra, hogy mi történt a férfivel. Mindenesetre tudom, hogy nem sok jó. A Mikaelsonok számára én csak egy rabszolga vagyok, de nem panaszkodhatok, hiszen egyszer sem bántottak. Elvárják, hogy tegyek meg értük mindent, de számomra ez is éppen elég. Egy boszorkány sem képes sok ideig ugyanolyan erős maradni, elvégre mi is egyre jobban gyengülünk, ha egyfolytában ilyen komoly bűbájokat bíznak ránk. Természetesen nem mondok nemet, hiszen tudom, hogy utána a fejem a szomszédban kötne ki. Nem attól félek, hogy megölnek, hanem attól, hogy utána pedig az anyámat fogják megölni. Bárki, aki ártani akar nekem, az csak is az anyámon keresztül tud engem bántani.
Miután túl voltam azon, hogy a tőrt Jace testébe szúrtam, lassú léptekkel a másik testhez sétáltam, levettem róla a fehér nejlont, és hátat fordítva vártam, hogy felébredjen. A varázslat természetesen sikerült, ám nekem még a karom ugyanúgy vérzik. Megtehetném, hogy begyógyítom a sebemet, de akkor az orrom kezd el vérezni, vagy ahol éri, ezért a természetre bízom a gyógyulást.
Nem figyelem azt, hogy felébredt –e, vagy sem. Akármerre megyek, végig vért húzok magam után. Talán túlságosan is megvágtam magam, de próbálkozom nem törődni vele.
Hallom a hátam mögül a mocorgását, most már biztosra veszem, hogy felébredt. Nem is tudom, melyik a legrosszabb. Az, hogy felébredt, vagy, hogy egyből járni kezd a szája. Nem azért jöttem ide hozzá, hogy enyelegjek egy vadidegennel. Már pedig ő számomra az. Klaus mesélt róla néhány dolgot, de mindössze csak annyit, ami rám tartozik. A többit már nem mondta. Klaus így is úgy kért meg, hogy a falra feltolt a nyakamnál fogva. Ah, New Orleansban a boszorkányok mindig csak rabszolgák voltak, olyanok, akárcsak a kutyák. Amelyiknek van esze, az elmegy innét. Jacenek is ezt ajánlom, bár gondolom, ezt Klaus miatt nem teszi. Fogalmam sincs, mihez kezd így, de biztos vagyok benne, hogy egyelőre totál káosz lesz.
- Azt mondod? – kérdezem tőle kissé dacosan. Nem volt bennem rossz szándék, csak próbálom magamtól ellökni. Menjen a saját útjára, új élete van. Boszorkányként sokkalta erősebb is, mint vámpírként.
- Klausnak köszönd, ne nekem. – mondom neki elfojtott hangon, mikor egy lépést tesz felém. Látom, hogy már fel is öltözött, aminek nagyon tudok örülni. Majd kap másik felsőt, mert a másikat, azt a régi testére dobtam. – Én csak teljesítettem azt, amire megkértek. Ha nem teszem, nyilván az életemet vette volna. – folytatom tovább a mondókámat tovább komoly hangnemben. Nem tudom, milyennek kéne lennem. Az anyám engem így nevelt. Különben is… a férfiak körében egyáltalán nem vagyok túl tapasztalt. Inkább amolyan anya kedvence vagyok, de nem bánom, hiszen én így vagyok boldog.
Míg ezt végiggondoltam, újra ajkait éreztem a számon. Ebben a testben jobb szeretem, hiszen még is csak egy boszorkánnyal állok szemben, nem egy vámpírral. Számomra a vámpírok olyanok, mint macskának az egér, vagy kutyának a macska.
Hagyom, hogy csókoljon, nem akarom magamtól eltolni. Markjaimat összeszorítom, azután kifeszítem ujjaimat, de még is ellazítom őket magam mellet. Finoman csókol, ám mindezt elrontja az, hogy tudom, hogy csak meg akar fektetni. Nem is ismer, a semmitől egy férfi pedig nem esik szerelembe.
De aztán abbahagyja. Akkor én is elhúzódom, majd egyik tenyeremet vérző karomra helyezem. Körbenézek a pincében, s látom, gondoskodtam arról, hogy ne vérezzek el. Ép karomat kinyújtom, majd, mint a gravitáció, azonnal tenyerembe huppan a fásli, ami a pulton volt. Azonnal be is tekerem lassan a hosszú, vérző csíkot a karomon, majd be is tűröm a végét, hogy ne csússzon le.
- Látom, hogy nem tudsz száguldani. – Állapítom meg, mikor már sokkal jobban érzem magam, hogy a sebemet elkötöttem. – Lehet, hogy azt a képességedet elveszítetted, de helyette kaptál sokkal jobb tulajdonságot. – próbálom vigasztalni néhány komolyan kiejtő szóval. Csak csevegek, semmi rossz szándék sincs bennem. Bár azt még mindig nem felejtettem el, hogy meg akar fektetni. Persze, élveztem a csókját, de akkor sem vagyok az a nő, aki erre képes, hogy belemegy a légyottokba.
A pulthoz sétálok, majd miközben egy gyufát veszek ki kis zsebes felsőmből, és egy szál cigarettát, majd mindkettőt a pultra teszem.
Kérdésén pár pillanatig elgondolkozom, miközben a pult felé fordulva, tenyereimmel ránehezedem.
- Adok majd néhány könyvet. Segítek, mivel egyedül elkallódnál. Egy tudatlan boszorkány pedig eléggé hátrányos. Nem lennél biztonságban. – részletezem. így csak olyan, mint egy sebezhető ember. Sőt, az is. Sebezhetőek vagyunk, de akkor kevésbé, ha tanulunk. Kíváncsi, leszek, hogy mire megy majd mellettem, mennyire fogadja el a tanácsaimat.
A cigarettát két ujjam közé fogom, a gyufásdobozt pedig másik tenyerembe kapom, majd elindulok a régi teste felé, amely teljesen elszürkült. Mivel már ez egy halott test, nincs benne élet, ezért bátran gyújtom meg a gyufát, ahogyan a gyufásdoboz oldalán végighúzom. De először még meggyújtom vele a cigarettám, s utána dobom Jace régi testére. Erre már nem lesz szükség.
Alsóajkamra emelem a cigaretta elejét, s lassan beleszívok, majd jólesően fújom ki a terjedő füstjét.
- Kérsz? – kérdezem tőle, miközben felé tartom, hogy ha akarja, akkor szívjon bele.