Sophie & Gabriel

- Na, mi az? Csak nem megütötted magad? – kérdeztem hangomat kedvességgel, s enyhe gúnnyal megfűszerezve. Úgy nézett rám riadt szemeivel, mint egy kóbor kutya. Az igazat megvallva nem vártam tőle választ, a legkevésbé sem érdekelt, hogy fáj-e valamije, avagy sem.
Arrogánsan végignéztem rajta, meg kell hagyni szemrevaló kölyök, ha vámpír lenne, talán tudnék is vele mit kezdeni, de így? Az első lökésnél kettétörne. Én inkább… nos egy nála vörösebb és vámpírabb nőre vágyom, viszont valamin igencsak megakadt a tekintetem. Közelebb léptem hozzá, hátravetettem kósza tincseit, s ujjaimmal végigsimítottam a nyakán. Szinte éreztem az ereiben lüktető vért, nem is kellett több. Tekintetem elsötétült, s szemfogaim előbújtak. Egyik kezemmel gyengéden magamhoz húztam, másikkal finoman a hajába túrtam, majd szánalmat nem ismerve rántottam hátra a fejét a hajánál foga, fogaim durván belemélyesztve. Mohón szívtam belőle az éltető vért, többet akartam és többet, az utolsó cseppig sosem szoktam leállni, de elengedtem, mire Sophie a földre zuhant. Jó, jó, élvezem, de ebben így semmi poén. Jelenleg időm, mint a tenger, miért ne használhatnám ki?
- Igyál, jobb lesz, meglátod. – leereszkedtem hozzá, csuklómba haraptam és a szájához szorítottam. Nem vagyok vérbank, de meg kellett gyógyulnia, egy félholt ember kínzásában nincs túl sok élvezet. Minél kábább, annál kevésbé látom rajta, hogy épp úgy „élvezi” a játékot, mint én. Azt akarom, hogy vonyítson, mint akit nyúznak. Nincs is ennél szórakoztatóbb.
- Vezess a szobádba. – mosolyogtam rá, hangom olyan volt, mintha az imént mi sem történt volna. Tiszteletet parancsoló és hideg, mégis törődő.
Miközben felállt és a megadott irányba indult, felkaptam a konyhapultról egy élesebbnek tűnő kést, majd követtem őt.
- Oh… ez a szoba annyira… le sem tagadhatnád, hogy tinilány vagy. – mosolyogtam rá a hálójába érve. Kényelembe helyeztem magam az ágyán elterülve, s intettem neki, hogy jöjjön közelebb. Mélyen szemeibe néztem, hogy ismét megigézzem, hisz a következő kérdésem kötve hiszem, hogy e nélkül teljesítette volna.
- Legyél jó kislány és hozz szépen nekem valamit, amivel az ágyhoz kötözhetlek. – elengedtem, majd utána szóltam – Ja igen, és egy üveg jó minőségű italt. Köszönöm, kedvesem. – tettem hozzá.
Ó, ha bármi fogalma lenne arról, hogy mik a terveim vele, zokogva, könyörögve borulna térde előttem, hogy ne bántsam…