A víz olyan kellemes, hogy nem is tudom egyáltalán ki akarok-e innen jönni. Mikor érzem, hogy a nap perzseli az arcom csak újból alábukom és megmártózom. Hát létezik ennél kellemesebb? Nem igen. Nem tudom miért, de olyan érzés fogott el, hogy figyelnek. Reflex szerűen a sziklafalra pillantok. Nem kis döbbenetemre egy lány áll ott melltartóban és engem figyel. Mi tagadás egyáltalán nem egy ilyen kukkolóra gondoltam, aki az eszembe jutott az egy kicsit hegyesebb fogakat visel. Még inkább zavart lesz a tekintetem mikor ideint és köszön. Nos, híres lehetek ha csak így tudják a nevem.
-Szia! - Intek oda én is már csak az udvariasság miatt. Ennyit a magánynak meg a békének stb. Tölcsért formálok a kezemből és a szám elé teszem. Majd odakiabálok.
-Talált, süllyedt. Én volnék Jeremy Gilbert. És te kicsoda vagy? - Ha már itt tartunk nekem fogalmam sincs Ő kicsoda. Talán ismernem kellene? Nem hiszem. Egyelőre nem több mit egy melltartóban ácsorgó lány. De gondolom nem átlagos, hisz az a Jeremy Gilbert akit a város ismer nem több mint egy elmeháborodott kölyök aki megrendezte a halálát. Ő a vadászra célzott, arra  a Gilbertre aki ma szabadságot vett ki. Egy percig még gondolkodom aztán újra odakiáltok a lánynak.
-Szerintem így elég nehéz lesz a kommunikáció, most vagy én megyek fel oda vagy te jössz le ide. - Adok ultimátumot közben meg mosolygok. Ennyire nem is választhattam volna rosszabb napot a lazításra. Miért van az, hogyha eldöntöm pihenni akarok valahogy sose jön össze? De ha már kijöttem ide nem vagyok hajlandó kikecmeregni a vízből, azt amit mondtam nem gondoltam komolyan, remélhetőleg Ő jön le ide és nem nekem kell felmenni oda. Lemerülök ismét a víz alá és megpróbálom kizárni a külvilágot. Csak úszom és úszom majd nem sokkal odébb ismét kibukkan a fejem a tükörsima víz alól ezzel felkavarva a tó csendjét. Nézem a hullámokat amiket gyártottam és bolondosan elkezdem számolni. Mint mikor Elena és én kicsik voltunk. A tóparti háznál pont ilyet játszottunk mikor meguntam és ugrani akartam a mólóról, pechemre eltörtem a karom mert a víz nem volt olyan mély mint én azt hittem.

Hogy is lehetne egy szóval jellemezni a mai reggelt? Talán az unalmas nem is volna rá elég kifejező. Egyszerűen képtelen vagyok lerúgni magamról a takarót és végre elszánni magam a munkába menéshez. Pedig várnak a poharak és az idegesítő vendégek akiknek nem mindegy, hogy kockás vagy csíkos a terítő az asztalon. Csoda ha egyáltalán nincs kedvem felkelni? Szerintem nem. Bár igaz, hogy az idő most különösen szép,  az ég zafírkék színű és a nap sugarai is kellemes meleget adnak még itt bent  a szoba mélyén is érzem. Egyáltalán nem olyan nap amit el kellene vesztegetni egy pohártörölgetéséért. Nem is gondolkodva felkapom a mobilom és már hívom is a Grill számát. Második csörgésre fel is veszik. Előkapom a "jaj, de közbe vágott valami" hangsúlyt és ledarálok egy kisebb szöveget. Mikor elhangzik a vonal másik végén a végszó, örömömben majdnem felugrottam fekvő helyzetemből, pedig akkor igen csak bevertem volna a fejem az ágytámlába. Elköszönök és még egyszer elnézést kérek, hogy nem tudok bemenni a munkába majd leteszem. Egy vigyor jelenik meg az arcomon. Hány, de hány alkalommal csaptam be így az igazgatót is mikor semmi kedvem nem volt iskolába menni. Olyankor helyette kint lógtam valahol vagy épp füveztem. Hát igen, a drogos korszak, nem lehet elfelejteni. Nagy nehezen elhatározom, hogy felkelek. Kikeltem az ágyból és elindultam a szekrényhez valami ruháért ami megfelel egy kis edzéshez vagy csak szimplán arra, hogy kilépjek az utcára. Egy farmer és egy kék póló mellett döntöttem. A konyhában bekaptam két falat joghurtot és már léptem is ki a friss levegőre. A szél épp, hogy csak fújdogál. Felborzolja a hajam és egy kis hűvöset nyújt a meleg napsugarak ellen. Kocogásba fogom a tempót és megpróbálom kitalálni ugyan merre is mehetnék ahol csend van és nyugodtan belemerülhetek a gondolataimba. Végül két hely között kezdek vacilálni. Az erdő hűvös ösvényei vagy a bányató ahol akár még  meg is mártózhatok a kellemesen langyos vízben. 75%-kal a bányató nyerte a versenyt. Elindultam az irányába és próbáltam kiverni a fejemből a természetfelettivel kapcsolatos összes problémámat. A mai nap legyen csak az enyém. A vámpírok bírják ki nélkülem ezt a 24 órát. Most csak egy átlagos tinédzser kívánok lenni és semmi több. Se vadász, se szövetséges, se semmi más. Körvonalazódni kezdett a bányató alakja. Talán 10 perccel később már vagy még kevesebb, már be is kanyarodtam azon a kis kitaposott ösvényen ami bevezetett a bányató növényeinek rejteke mögé. Megálltam egy tölgyfának támaszkodva és határozottan tudom, hogy jól döntöttem a mai napot illetően. Itt az ideje, hogy lazítsak és elfelejtsem mi is a kötelességem. Levettem a pólóm és nekifutásból beugrottam a tóba. Majd nagy levegőt véve kibukkantam a víztükör tetején. Hátrasimítottam a szemembe lógó hajam és éreztem ahogy felfrissülök. Ahogy a futástól megerőltetett izmaim ellazulnak. Ennél kellemesebbet el se tudnék jelenleg képzelni. Behunyom a szemem és élvezem ahogy arcomat éri a Nap melengető sugarai. Csend, béke, magány, ezek amikre szükségem van és úgy tűnik most meg is kaptam.