You cannot be wise until you can tell how long you were silly
Szörnyen aranyosnak találom ezzel a magyarázkodásával, főleg, hogy pontosan tudom mi a helyzet, elvégre én intéztem úgy hogy biztosan nekem jöjjön, nem pedig fordítva. De mégis jól esik szórakozni vele egy kicsit. Én már csak ilyen vagyok... Örülhet, hogy csak szórakozom vele és nem pedig megeszem. Pedig bizony még mindig óriási a kísértés. Legszívesebben megharapnám most azonnal, de nem tehetem... Ő annyira más, mint az összes többi ember, és már csak kíváncsiságból sem ölöm meg, elvégre ki tudja, hogy találkozom-e még majd hozzá hasonlóval. - Szóval fehér ló nem kell... És akkor a szőke herceg sem? - Célzom ezzel burkoltam magamra, bár köztem és szőke herceg között annyi sok különbség van, hogy valószínűleg csak a hajunk színe lenne azonos... Egyébként pedig ég és föld. Mikor oldalba bök, első reflexszerű reakcióm a visszatámadás lett volna, viszont szerencsére még éppen időben kapcsolok ahhoz, hogy ne ugorjak neki, hanem inkább magamra erőltessek egy újabb vigyort. Nem szoktam hozzá, hogy mások megérintenek, főleg ilyen hirtelen, szóval tényleg nagy mázli, hogy nem haraptam át a torkát. Nem lett volna szép, főleg itt a fősulin. - Jólvan! Jólvan! Nem nevetek... Legalábbis megpróbálok nem nevetni. - Pillantok rá vigyorogva. Ez a csajszi mellett úgy vigyorgok mint egy tök. Fogalmam sincs mi történik velem, de kezdek komolyan megijedni. Mégis mit művel velem ez a lány? - Fázol? Kéred a kabátomat? Nehogy itt megfázz... - Mondom teljesen udvariasan, aztán tiszta kecses mozdulatokkal leteszem az egyik közeli padra a sok cuccot amit a kezembe nyomott, majd levetem a kabátot és odanyújtom a lánynak. - Tessék! Vedd csak fel ezt. Én nem fázom úgysem. - Érdekes is lenne ha vámpírként vacognék itt, bár ezt azért inkább csak magamban jegyzem meg, neki nem muszáj tudni. Következő szavai hallatán kissé meglepődöm. Valahogy ez a mondat olyan nagyon komolynak tűnik tőle, meg úgy ez a sok nevetés közepette, hogy majdhogynem megijedek. Remélem nem akar elküldeni a fenébe, mert akkor bizony megeszem gondolkozás nélkül. Lassan ráemelem tekintetem, de mielőtt válaszolok, próbálok valamit kiolvasni tekintetéből, természetesen sikertelenül. - Kérdezz csak, rajta! - Mondom egy bátorító mosoly kíséretében.
Miért... Miért csinálja ezt? Direkt hoz zavarba? Oké, beismerem, hogy neki ehhez nem kell sokat tennie, mert valahogy elég könnyen zavarba jövök a mondataitól. - Tudom, és... - és tényleg beszélni akartam vele, de persze ezt nem bírom kinyögni. És megint elmosolyodik, s arcán megjelennek azok a cuki gödröcskék... Úristen, olyan aranyos. De miért ilyen aranyos? Nem kéne ezen ennyit agyalnom, még a végén túl feltűnő lesz az, hogy az arcát bámulom, ráadásul pont a szája környékét. Aha, ezt simán félre lehet érteni, főleg, hogy még egy fejjel alacsonyabb is vagyok nála. - Nekem nem is kell a fehér ló... - nézek rá még mindig zavarodottan, miközben egyre inkább kezd felgyorsulni a szívverésem. Még szerencse, hogy ő ezt valószínűleg nem érzékeli, mert hát... Nem tudom, mit gondolna rólam. Biztos lebuknék, bár szerintem már rájött, hogy nem közömbös számomra. És nekem tényleg nem kell a fehér ló, nem várok egy herceget, azok csak a mesékben léteznek. Nekem... Nekem elég lenne az, ha viszonozná a lehetséges érzelmeimet, amik még csak kezdetleges állapotban vannak. Viszont, ha ő nem lép, akkor kénytelen leszek én. A sarkamra állok és elhívom! Nem lesz ez olyan nehéz, ugye? Legrosszabb esetlen is kosarat kapok... - Héééé! Ez nem vicces! - lököm meg játékosan, mikor elkezd nevetni a festékes esetemen. Tényleg egyenlő a szenvedéssel egy ilyen eset, ő meg viccesnek találja? Viszont ha már így felajánlotta a segítségét, akkor átadom neki a cuccaim egy részét. Bár még nem volt alkalmam komolyabban szemügyre venni a testét, de azért abban biztos vagyok, hogy nem egy nyurga gyerek, tuti jár kondizni vagy mit tudom én, mitől van jó teste a srácoknak... - Hát... El kell vinnem néhány rajzot a laphoz, és hideg van szóval siettem. Nem akarok szétfagyni - enyhe célzás arra, hogy miért lett volna még fontos nekem az a forró kávé. Meg talán arra is, hogy nem szeretnék sokáig itt ácsorogni egy helyben, hacsak nem tud valami varázsigét a hideg ellen. Talán még a boszorkányok sem képesek ilyen jó dolgokra. De akkor meg nem sok értelmük van, nem igaz? A hideg ellen a természetfeletti világban sem lehet semmit felmutatni, kész röhej... - Öö... Moccacino lenne a legjobb, de jó a cappucino is - rántok vállat, hogy nekem aztán mindegy, amelyik lesz. - Csak legyen forró - mondom áhítattal, ahogy elárulom a leglényegesebb információt. De aztán, amint megemlíti a korábbi harcomat a széllel, gyorsan elfordítom a fejem, s inkább drámaian bambulok magam elé, miközben megyünk, csak ne lássa, hogy most nagy eséllyel megint vörös vagyok, mint a rák. - Ez annyira ciki... De nyugodtan nevess ki, nem eszlek meg érte - motyogom még mindig magam elé. Ezek szerint ő már korábban észrevehetett engem és valószínűleg jót mosolyoghatott a szerencsétlenkedésemen, de... Próbálná csak meg, hogy az én esetemben milyen rohadt nehéz volt a széllel szembe menni azokkal a cuccokkal, amik úgy látom, számára cseppet sem zavaróak. Lehet, hogy a szél csak nekem az ellenségem... Csúcs, már a természeti elemek is összefognak majd ellenem? Féljek tőlük is, ne csak attól, hogy bármikor rám támadhat egy vámpír? - Ethan... Én... - nagyot nyelek, miközben a pulzusom ismét az egekbe szökik az izgalomtól. Igen, ha már így kiröhögött, akkor elhívom arra a bizonyos randira! - Kérdezni szeretnék valamit.
You cannot be wise until you can tell how long you were silly
Még mindig nem tudom, hogy mi fogott meg annyira ebben a lányban. Nem tudom mi olyan különleges benne, hogy miért figyelem őt, és miért nem állok még tovább, ahogy azt mindig is teszem. Avagy miért is nem eszem őt meg? Jó, mondjuk az utazós része talán érthető, elvégre szinte már a világ összes országát bejártam, így ez most valamivel érdekesebbnek bizonyul. Végre egy kis különlegesség az életembe... Tényleg nem ártott már. Viszont igazán nem értem ezt az egész helyzetet. Nem mondom, hogy például szerelmes lennék belé, de van egy olyan érzésem, hogy már ráléptem az afelé vezető útra. Félek, hogy jobban járnék, ha gyorsan le is lépnék, mielőtt még bajba kerülnék, vagy csak kárt okoznék benne. Ez az egész nem az én műfajom. Nekem most meg kellene harapnom és az összes vérét kiinni belőle. Ehhez képest, itt csevegek vele és kínzom magam... Micsoda egy mazochista lettem. - Igen tudom, hogy nem úgy értetted. Csak direkt jöttél nekem, mert beszélni akartál velem. - Vigyorodom el pimaszul. Nagyon szeretem húzni az emberek agyát, az övét pedig különösen. Imádom amikor teljesen zavarba jön. - Remélem azt azért tudod, hogy nem kell ürügyet keresni... Bármikor beszélgethetünk! - Felnevetek, közben rákacsintok, hogy tudja csak szórakozom. Elvégre sokkal inkább tudhatjuk le annak, hogy én álltam elé direkt, mint fordítva. Ő azt sem tudta, hogy itt vagyok a közelben, míg én már egy jó ideje figyelem. - Életmentő kávé? Akkor én leszek a megmentőd? Kár, hogy nem fehér lovon jöttem... - Elfintorodom egy pillantra, aztán ismét visszatér az a fene nagy vigyor arcomra. Mondjuk én minden lehetek csak épp megmentő nem. Sajnálnom kellene őt amiért kiszemeltem magamnak. Az is lehet, hogy épp az egész életet készülök tönkretenni. Akarom én ezt? Bárki más életét simán tönkreteszem, de az övét is képes lennék? Nem biztos... Viszont mégjobban megmosolyogtat, ahogy hallom az egyre inkább gyorsuló pulzusát. Valószínűleg benne is hasonló gondolatot foroghatnak, mint az én fejemben. Kár, hogy nem hallom őket. - Óó, borzalmas! - Nevetek ismét fel... Nem tudom, hogy lehet valaki ilyen aranyos. Tényleg az. És el sem hiszem, hogy ilyesmit gondolok valakiről. Teljesen megkattantam. - Na, és merre tartottál szépségem ilyen szélsebesen? - Kérdezem mikor a kezembe nyom egy rakás holmit, amik természetesen nekem meg sem kottyannak. Ilyenkor jövök csak rá, hogy mennyivel erősebb is vagyok az embereknél. Ő szenvedett ezzel, míg engem jóformán zavar, hogy ennyire könnyű. - Milyen kávét kérsz? Útközben összeszedünk egyet! - Mondom ellenkezést nem tűrően, majd ismét elmosolyodom.- Egyébként igen... észrevettem, hogy mennyire küzdöttél. - Próbálok küzdeni a nevetés ellen, de igencsak nehezen megy.
Ahogy nekimegyek valakinek és ráborítom az értékes koffeinadagomat, nem tudom szó nélkül hagyni, hogy szükségem lett volna arra. Mondjuk, azt hiszem mondhatom, hogy én jártam jobban, mert nem az én kabátom lett eláztatva kávéval... És megszólal, én ránézek, s ekkor eszmélek fel, hogy pontosan ki is áll előttem. -Szükségem lett volna arra a kávéra, de... Tudod, hogy nem úgy értettem - nézek rá és biztos vagyok benne, hogy vörös vagyok, mint a mérgezett alma. Talán részben ezért is kapom el gyorsan a pillantásomat, meg azért is, mert most olyan idiótának érzem magam... Csak én lehetek annyira béna, hogy leöntöm kávéval azt a srácot, aki tetszik nekem, igaz? Menten lőjön le valaki! - Jó... Akkor, majd add oda valamikor és kimosom, te pedig jössz az életmentő kávémmal - görbül mosolyra a szám közben, majd előkotorászok a táskámból egy papírzsepit, hátha javíthatok a helyzeten. Még a végén kiderül, hogy leforráztam, vagy akármi... Minél előbb leszedek róla valamennyit, annál jobb lesz, vagyis... Én így gondolom, az más kérdés, hogy tényleg így van-e. De ezt sem hagyja, hogy befejezzem, hanem azzal az imádni való mosollyal az arcán rám néz és elkapja a kezemet, amiből hirtelen ki is esik a kávé áztatta papír. Meg kéne kérdeznem igaz? De mégis hogyan, ha már most ennyire felgyorsult a szívverésem csak attól, hogy megérintett? A végén még fénysebességre kapcsol, mikor elhívom Ethan-t randizni? Mondjuk, akkor nem mennék vissza az időben? Ha igen... Akkor meg simán elérhetném, hogy ne öntsem le, elkerülhetném ezt a ciki helyzetet és... Miket beszélek ez megint csak mekkora hülyeség! Viszont jó téma lehet később egy képhez... Talán... Még nem biztos... Majd kiderül. - Reggel vettem festékeket. Nem tudod elképzelni, hogy mennyire tragikus az, ha az éjszaka közepén jössz rá, hogy "jaaaa, ez ki van fogyva?". Borzalmas... - vágok szenvedő fejet, ezzel is érzékeltetve, hogy ez egy nagyon kellemetlen dolog tud lenni. De most komolyan, pont olyan hangulatom van, hogy festenék, erre persze, hogy azok a festékek fogytak ki, amik kellenének. Ez is tipikusan rám jellemző. Azzal pedig, hogy ilyen gyorsan sikerült neki figyelmen kívül hagynia az iménti kávéborogatásomat, azt hiszem, sikerül némileg feloldódnom mellette, megint. Csak túl váratlanul futottam össze vele és... Ez sikeresen összezavart. Meg hát, gondolom neki sem élete legjobb összetalálkozása lehetett az előbbi. - Azt megköszönném, ha segítenél... Mióta kijöttem a széllel harcolok - nem tudom, hogy ő észrevett-e már engem, mielőtt nekimentem, de abban biztos vagyok, hogy elég röhejesen nézhettem ki, amikor próbáltam felvenni a küzdelmet a szelek urával, persze sikertelenül. Szóval, ha tényleg komolyan gondolta, hogy segítene, akkor odaadom neki a rajztömböt meg a festékeket, mert hát ő a pasi, akkor vigye ő a nehezebb dolgokat, nem?
You cannot be wise until you can tell how long you were silly
Sose gondoltam volna, hogy egyszer még iskolába fogok járni, ráadásul a saját akaratomból, nem pedig azért mert valaki rám erőlteti. Na, nem mintha rám már bárki is erőltethetne bármit is. Viszont ötszáz év után igen furcsa újra iskolapadba kerülni. Persze ez nem azért van mert annyira nagyon unatkozom, bár ez is egy szempot, hiszen tényleg kezdem unni az életet. Legalább valami újat csinálok, hiszen biztosan egészen mást tanítanak ma, mint pár száz évvel ezelőtt. A tudás hatalom. Ezt megjegyeztem még akkor, és tuti hogy még ma is érvényben van ez a szállóige. Mindenesetre most csakis kizárólag az a lány miatt vagyok itt. Talán ostoba vagyok, talán túlzottan kíváncsi, talán részben egy icipicit féltékeny és félek, hogy más karjaiban köt ki. Én pedig pontosan tudom, hogy úgy lehetek a legközelebb hozzá, ha egy iskolába járunk. Persze év közben nem olyan könnyű elkezdeni az iskolát, de mire lenne jó az igézés és a pénz, ha nem arra, hogy valaki más helyét átvegyem az iskolába? Mindent előkészítettem. Szinte profi módjára eltöröltem egy diákot a föld színéről, és saját magamat tettem be a helyére. Nem kis munka volt, de végülis sikerült. Azt hiszem. Egy pillanatra sem veszítem szem elöl a lányt. Végignézem ahogy szenved a sok-sok csomagjával, no meg a széllel és meg kell mondanom... írtó cuki. Pedig ez a szóhasználat nagyon ritka nálam. Nagyon édes... Legszívesebben meg is enném. De muszáj vissza fognom magam. Aztán végül addig addig kerülgetem a lányt és addig próbálok ügyelni arra, hogy ne lásson meg, míg végül én magam is összezavarodom, és pontosan előtte termek, ő pedig egyenesen belém szalad. Érzem ahogy kabátom átnedvesedik valami löttytől... Na ennyit a márkás vízálló kabátokról. - Hohó, Szépségem! Nézz az orrod elé... - Mondom egy huncut mosollyal, majd felnevetek és felvont szemöldökkel kérdezek vissza a következőre. - Hm... Szóval te jobban sajnálod a kávédat, mint a több száz dolcsis kabátomat? - Lassan megrázom a fejem, szinte alig várom, hogy lássam elpirulni, ami talán hamarosan be is következik - Ha ennyire bánt, veszek neked egy kávét, te pedig jössz nekem egy kabáttal. Vagy egy mosással. Mit szólsz? - Vonom fel szemöldököm, miközben elővesz egy zsebkendőt és törölgetni kezd. Nem sok kell hozzá, hogy elnevessem magam, de végül csak kibírom valahogy.- Elég lesz... Nyugi, semmi baj! - Fogom meg ezzel a kis kacsóját, miközben szemeibe pillantok. - Te hová tartasz ennyi sokmindennel? Segítsek valamit? - Hű, szerintem még soha életemben nem voltam ennyire udvarias. Legalábbis az elmúlt négyszáz évben biztos nem.
Kilépve a suliból egyből megcsap a hideg levegő. Sosem rajongtam az efféle időjárásért, mert a szél még a rajztömbömet is csak fújja a kezemben, amerre épp kedve tartja, pedig nem olyan könnyű, mint látszik, hiszen tele van képekkel meg a táblával. De ez mégis miért zavarná a szelet abban, hogy megnehezítse az én életemet a létezésével meg azzal, hogy lökdösi a kezemben a rajztartót? Mert igen, megint ez csinálja én még mindig utálom, de nem tehetek ellene semmit, hiszen ma kell majd bedobnom néhány képet az újsághoz, hogy kiválasszák, melyik is kell az e heti számba. Egyik kezemben a mappa és egy szatyornyi festék, a másikban meg a kávém, amit út közben vettem a suliban és még a táskám is valahogy elhelyezkedik a vállamon. Nem hiába, nőből vagyok, persze, hogy ennyi cuccot cipelek magammal, ez teljesen normális ha rólam van szó. Egyik rossz szokásom, hogy elbambulok séta közben, így az sem tűnik föl, hogy körül kéne néznem, mégis merre szeretnék tovább menni, ennek következtében pedig sikeresen nekimegyek az éppen erre kanyarodó személynek, sikeresen ráöntve a kávém egy részét. Ez csak velem történhet meg igaz? Én meg a bénaságom... - Héé a kávém... Izé... Bocs - szabadkozok a kabátjára nézve, majd felpillantok a nálam legalább egy fejjel magasabb illetőre és ekkor vörösödöm el még jobban, mint alapból tettem volna. - Ethan... Én sajnálom... Elbambultam és... - nézek rá zavarodottan, majd hirtelen elkapom tekintetemet az imádni valóan barna szemeiről, hiszen most egy épkézláb mondatot alig bírok kinyögni, mert ez tényleg nagyon ciki. Kidobom a poharat a legközelebbi kukába - ami szerencsére itt van szinte mellettünk -, majd visszalépek a fiúhoz. Bizonyos szempontból még kapóra is jöhet, hogy így összefutottam vele, mert.... Mert egy ideje már gondolkodom rajta, hogy elhívom egy randira, ha már ő nem kezdeményez. Bár az is lehet, hogy azért nem lépett még, mert nem jövök be neki, bár ezt kicsit kétlem, mert elvileg a szirénekkel ez nem szokott előfordulni... Oké, ez most nagyon beképzelten hangzott, meg úgy jött ki, mintha kihasználnám ezt az adottságot, pedig épp ellenkezőleg. Ez a része cseppet sem izgat a dolognak, mert nem akarom, hogy csak emiatt kedveljen valaki és remélem, ez Ethan-re sem igaz, ha már éppen kezdünk némileg közelebb kerülni egymáshoz. Ha meg mégis így lenne, akkor egy időre tuti kerülném a pasikat, mert nem tartanám normálisnak, hogy valakinek csak a vonzerőm miatt kellenék. Nem vagyok én annyira idegesítő azt hiszem... - Várj... Én mindjárt segítek - pillantok ismét a fiúra, majd kikutatok egy zsepit a táskámból és megpróbálom valamennyire helyre hozni a dolgot. - De... Nézzük a jó oldalát, szerencsére sötét a kabátod -tűrök el zavarodottan egy tincset az arcom mellől, ahogy próbálom elpoénkodni a helyzetet, majd meglátjuk, mekkora sikerrel. Tény, az tényleg csak még cikibb lett volna, ha mondjuk fehér vászonkabát lett volna rajta, hiszen azon rendesen meglátszana egy kisebb vagy nagyobb barna kávéfolt.
nem épp a legjobb kezdőm :$ x music x words✖ K.P ✖
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Campus Szer. Márc. 26, 2014 7:39 pm
Caroline & Zachary
► Be CAREFUL!
Ismét a középpontban Elena.. Ez most komoly? Az a nőszemély mindenhol ott van? Még így is, hogy nem látom naponta, fel tud idegesíteni. Remélem minél hamarabb meghal, akkor talán még meg is tudnám kedvelni. Lehetséges, hogy túlságosan szeretem az összeesküvés elméleteket, de mivel nem tudom a részleteket, így csak ez marad. - Tehát Aaron annak a személynek a gyámja, aki kísérleteket végez a vámpírokon, - kezdem a monológomat, amit próbálok a legérthetőbben felvázolni, bár ez nem biztos, hogy sikerülni fog, mert jelenleg nem tudok másra koncentrálni, csak arra, hogy sikerüljön időt nyernem Shannen elől. - ami azt jelenti, hogy Dr. Wes valószínűleg tudja Elenáról, hogy vámpír, ahhoz, hogy a te titkod is megtudja már csak egy lépésre van. Úgy gondolom, hogy Aaron sem ártatlan, nem hinném, hogy véletlenül került közel a Gilbert lányhoz. Jobb, ha nyitott szemmel jársz. Most csak magadban bízhatsz. - Caroline most nagyon nehéz helyzetben van. Gondolom sokan értetlenkednének, hogy miért nem menekül el, de én meg tudom érteni. Én sem mennék el, túl érdekes és veszélyes ez a helyzet ahhoz, hogy ne érdekelje. - A részletekre kell figyelned, ne nagyban gondolkozz, csak igazán kicsiben. Hidd el, úgy hamarabb összerakod az egészet. - tanácsolom a velem szembe ülő vámpírnak. Tudom, hogy Care esze mennyire gyorsan pörög, hasonlóan az enyémhez. Fontos észrevennie az apróságokat, ilyen dolgokban mindig azokban van a megoldás. Szurkolok neki, hogy rájöjjön mindenre, mert nem szeretném, hogy bármi rossz dolog is történjen vele. Nagyon jó barátom, hiába nem hangoztatom minden percben. Nem találkozunk minden nap, de azt érzem, hogy nagyon szoros kapcsolatunk van. Azon kevés személyek egyike, akit megkedveltem Mystic Falls-ban. - A válasz egyszerű, aki Elena Gilbert-el egy kicsit is közelebbi viszonyba kerül már veszélyben érezheti magát. Te sem vagy biztonságban! - mondom képébe a csúnya igazságot. Lehet nem volt kellemes ezt hallania, de ez az igazság. A Gilbert lány mindenkire csak a bajt hozza, amiből egyértelműen ő jön ki győztesen. Mindenki jobban járna, ha elkerülné. Velem kapcsolatos kérdésére egyszerűen nem tudok felelni. Nem tudom neki elmondani, hogy mennyire rossz helyzetbe is kerültem. Mennyire félek. Igen, félek. Nem merek arra gondolni, hogy mi lesz velem, mi lesz a szeretteimmel. Nem akarom, hogy bárkinek bántódása essen, szeretnék már az egésznek véget vetni. - Sajnálom, de most mennem kell! - mondom szemeimet lesütve. Caroline juttatta eszembe, hogy nincs velem biztonságban, nagyobb bajba tudom keverni, mint amiben van.. - Még látjuk egymást! - erőltetek egy mosolyt az arcomra, s elindulok a kijárat felé, remélve, hogy a lánnyal semmi sem fog történni.
- Máris menned kell? – kérdeztem lebiggyesztve ajkaim – azt reméltem, lesz még egy kis időd, hogy elmenjünk ide-oda… - valóban elszomorított a gondolat de nem hagytam, hogy túlzottan elkendőzze a pillanatot vagy a mosolyt, ami azóta játszott arcomon, hogy Zach megérkezett. Őszinte lelkesedéssel töltött el jelenléte. Csillogó tekintettel hallgattam és éreztem, hogy egyszeriben elfelejtem a gondokat, mik vállaimon roskadtak. Eltűnt a súlyuk. Mosolyogva bólintottam. – Történetesen tudok valakit. Aaron. A doki neveli, mert ő a gyámja. – mondtam gyorsan és pár perc gondolkodás után még azt is, hozzátettem, amit Elenaról tudtam. – Elena apja is részese volt ezeknek a kísérleteknek… még régebben, mikor Elena még gyerek volt. – tettem hozzá és bár elfeledtem gondjaim, azért keserűen mosolyodtam el a tudaton, hogy még ez a rohadt szál is Elenahoz vezet vissza. Mély levegőt véve űztem el a bántó gondolatot és folytattam. – Aaron és én néhány órán együtt vagyunk. Nem hiszem, hogy túlzottan tudna rólam, Elena és ő viszont megtalálták a közös hangot. Ezen már el lehet indulni, nem? – kérdeztem felderülve és reménykedve. Meg akartam bosszulni Jesse halálát. A fiatal férfi jó ember volt s nem akart mást, mint szeretni engem de ez nem adatott meg. Megölte őt Dr. Wes, csak azért, hogy vissza hozhassa a halálból és kísérleti patkányként tökéletesíthesse titkos fegyverét. Nem volt semmi bűne és mégis több kínt kellett megélnie, mint egy emberöltőnyi idő… mindezt valaki beteg, rögeszmés gondolata miatt. – Úgy gondolod, veszélyben lehetek? – kérdem váratlanul de nem aggódom túlzottan. Megtanultam megvívni a harcaimat. Nem voltam többé az esetlen, naiv, kislányos Caroline. Szembeszálltam magával Klaussal is. Nem féltem kimondani az érzéseim, gondolataim és ha megtettem, nem csomagoltam őket apró szívecskéd csomagokba. Nyers voltam de őszinte. – Te hogy vagy? – ismét váratlan témaváltás. Nem tudtam, pontosan mit akarok. A segítségét vagy többet? Kissé megzavarodtam. A veszteség, a lesújtó sötétség, hirtelen a semmibe veszett és én élvezni akartam, hogy nem kell foglalkoznom vele.
Mintha hallottam volna valahol azt a nevet, hogy Megan. Nem vagyok biztos benne, de amikor még Mystic Falls-ban voltam, talán az egyik kávézóban beszéltek erről a lányról.Akkor nem igazán tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak - meg amúgy sem vagyok az, aki mások magán beszélgetéseit kihallgatja -, így mentem tovább. Most sokkal érdekesebbnek hangzik. Habár jelenleg vannak nekem ennél nagyobb problémáim is, de felkeltette az érdeklődésemet, szóval szánhatok rá egy kisebb időt. - Érdekes. - jegyzem meg magamnak, hagyva Caroline-t tovább mesélni a történetet, ami azt kell, hogy mondjam egyre érdekesebb. A sokak által ártatlannak vélt Elena Gilbert megölt valakit. Most komolyan, ki lepődik meg ezen, szerintem senki. Azt a lányt csak saját maga érdekli, az állítólagos barátait bajba keveri, s őt csak az érdeki, hogy neki egy haja szála se görbüljön... Damon, ugyan azon a véleményen vagyok, mint Care. Bonnie nem tud varázsolni?
Miért? Mi történt? Úgy látom nagyon sok dologról maradtam le, bár lehet illetlenség lenne megkérdezni, hogy a híres Bennett lány erejével mi történt, ezért inkább a kérdéseket meg tartom magamnak. - Mivel nincs sok időm, így a részletekbe nem hiszem, hogy nagyon bele tudunk menni, de szerintem kitalálhatunk valamit, ami alapján el tudsz indulni. - válaszolom neki biztatásként. Úgy gondolom, hogy most szüksége van erre, mert egy potenciális jelölt lehet, esetleg bárki megölheti a lányt. Én helyében itt hagynám a sulit, ott van az egész élet arra, hogy tanuljon vagy bárkit megigézhet, hogy átvegyék másik iskolába. De most nem is ez a lényeg, hanem a segítség, de jelenleg fejben nagyon nem itt vagyok. Nem tudom, hogy mennyire fogja a hasznomat venni. - Nem tudsz valakit, aki ezzel a Dr. Wes-el valamilyen kapcsolatban áll. Mármint, hogy több információhoz tudj jutni. Az fontos lenne. - nagyon lényeges, hogy többet tudjon meg az egészről. Fel kell készülnie, szembenézni azzal, ami vélhetően rá vár.
Δ 301 Δ -- Δ -- Δ
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Campus Vas. Dec. 22, 2013 1:30 am
Zachary & Caroline
Nagyon jó volt újra látni. El is feledtem milyen jó barátaim is akadtak, igazán. Annyira belemerültem a természetfeletti problémákba, annyira mélyre ástam magam más vámpírok lelkének megmentésében, hogy egyszerűen elfelejtettem, kik is vannak a megszokott körön kívül. Zacharyt kevesen ismerték azok közül, akik közel álltak hozzám és ennek őszintén örültem. Talán irigységnek hangzik de már oly nagyon fárasztott, hogy mindenki Elenat akarta. Fájt, hogy amikor ő megjelent, akkor minden figyelmet megkapott és még csak tennie sem kellett érte… amikor nem volt ott valahol, kedveltek engem. Még ha nyersebb is voltam mint ő, engem is a jó szándék vezérelt, ám amint képbe került Elena, úgy tűnt, mellette egy igazi szörnyeteg vagyok. Ezt pedig gyűlöltem és rettentően fájt is. Zacharyt azonban nem érdekelte Elena és ezért én elmondhatatlanul hálás voltam. Mosolya máris könnyedebbé tette lelkemet és legszívesebben a nyakába borulva szorongattam volna addig, még el nem múlik a fájdalom mi a lelkemet emésztette. Ennél azonban jóval fontosabb problémára kellett választ találnom és ez nem engedte, hogy most a sebeimet nyalogatva bújjak a csigaházamba. Kicsit megkomolyodtam, ahogy rögtön a témára terelte a szót de nem látszottam letörtnek. Erre ügyeltem. – Az egyik tanárom. Dr. Wes Maxfield. Biztosan hallottál róla, hogy az első héten, meghalt egy lány, Megan. Öngyilkosságnak akarták beállítani, írtak egy búcsúlevelet is… de igazából egy vámpír ölte meg. A tanárom pedig elkendőzte. Aztán kiderült, hogy Megan, ismerte Elena apját, ahogyan Dr. Wes is. Nemrég pedig kiderült, hogy ez a tanár kísérleteket végez a vámpírokon. Jesse… - ejtettem ki a nevét először, azóta, hogy meghalt és mély levegőt véve tudtam csak folytatni – volt az egyik alanya. Elérte, hogy Jesse vámpírvért kívánjon egyedül és ha egyszer hozzájut, semmi nem állíthatja meg. Megtámadta Damont, Elena pedig… - nem voltam képes kimondani. Nem akartam. Elhessegetve a gondolatot folytattam – A lényeg, hogy ez a férfi ránk vadászik, hogy fegyvert csináljon belőlünk. Bonnie pedig már nem képes varázsolni. Damon pedig még mindig Damon. Nem bízom benne, arról nem is beszélve, hogy… - nem folytathattam. Nem tehettem hozzá, hogy előtte csak Elena lebeg és bármikor, kérdés nélkül áldozna fel engem, érte. – A baj, hogy nem tudom, ki vezeti ezeket a kísérleteket, és nem tudom, hogyan fékezhetném meg ezt az egészet.
▲ words: 361 ▲ music: - ▲ note:
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Campus Hétf. Dec. 16, 2013 7:09 pm
Caroline & Zachary
Nem mondom, hogy nem lepett meg Caroline hívása, ha azt mondanám, akkor hazudnék. Nagyon rég nem beszéltem a lánnyal, aki egy jó barátom, annak ellenére, hogy Elena Gilbert barátnője, de ez sosem zavart vele kapcsolatban. Hihetetlen gyorsan megy vele az idő, minden gondomat elfelejtem, élvezet minden perc, amit vele tölthetek. Még annak idején bele is tudtam volna szeretni, ha nem lett volna Chantelle, akivel sikerült újra helyrehoznunk a dolgokat. Mivel nem vagyok messze a főiskolától, ezért szívesen találkozom Car-el, talán ezzel sikerül elterelnem a figyelmemet a jelenlegi problémáimról, aminek most nagyon örülnék.
A telefonban azt mondta, hogy szüksége van a segítségemre, valamint örülne, ha valakivel tudna beszélni. Nem szeretem, ha valaki csak a segítségért keres fel, de ilyenkor természetesen viszonzást kérek, ami ezekben az időkben tökéletesen fog jönni, minden lehetőséget meg kell ragadnom. Nem akarok meghalni, ehhez pedig önzőnek kell lennem. Habár kérdés, hogy most ezt megteszem-e vagy nyer a baráti jóindulatom, ami azért ritkán szokott megtörténni. Caroline fölé álltam, aki láthatóan nagyon gondolkodott valamin, így nem vett észre. Ritkán szokott ilyet csinálni, szóval megköszörültem a torkomat, vicces egy lány az biztos. - Én is! - fogadom ölelését, valamint hatalmas mosollyal adom tudtára, hogy ismét találkoztunk. - Nem kell mentegetőznöd, semmi probléma. - mosolygok továbbra is, ezzel pedig választ adva magamnak, hogy nem fogok a vámpírtól semmiféle szívességet kérni, az még tőlem is durva lenne. - Nem kérek semmi! - válaszolok a pincér kérdésére, majd teszem fel Care-től a kérdést. - Mi is az, amiben segítenem kellene? - nagyon érdekel a válasza, már a telefonban kíváncsivá tett. Mi lehet az amiben én tudok segíteni nem pedig Bonnie vagy Elena, esetleg a Mystic Falls-i szuperhős csapat. Bár nem lepődöm meg, azok a személyek hozzám képest semmit sem érnek, ezt be kell látni, sokkal több erőm van, mint azt ők bármikor is el tudnák képzelni.
Δ 301 Δ -- Δ Sajnálom, hogy ennyit késtem, de jelenleg semmi ihletem. Ez is egy nagy sz*r lett. Δ
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Campus Vas. Nov. 24, 2013 10:09 pm
Zachary & Caroline
- Tudom. Persze… minden rendben, hidd már el. – forgattam meg tekintetem unottan miközben belekortyoltam a kávéba, ami még mindig égette a nyelvemet. Anyám a történtek hallatára minden áron ide akart utazni de szerencsére sikerült meggyőznöm, hogy ne tegye. Olyan hévvel készültem az egyetemre, más vágyam sem volt, mint Elenaval és Bonnieval lenni. Most viszont, annyira komorrá és sötétté fordult mindent, hogy tanácstalanul és egyedül éreztem magam. Jesse meghalt és én nem tudtam, miképp kezelhetném a dolgot. Szívesen felhívtam volna Stefant de, tudtam, most, hogy visszakapta emlékeit, épp elég teher nyomta a vállát. Ha hinnék benne, azt mondanám a sors akarta úgy, hogy miközben a telefonban böngésztem, a tekintetem megakadt egyetlen néven és hirtelen felindulásból már tárcsáztam is a számot. Nem tudom, hogy a döbbenete volt nagyobb vagy a sóhaja, amikor meghallottam a hangját. Zachary a barátom volt, annak ellenére is, hogy rég nem beszéltünk. Az egyetlen boszorkány, akit a barátomnak neveztem Bonnien kívül. Jesse halott. Újabb ember, akit elvesztettem. Tyler, Klaus s most Jesse. Újabb férfi, aki elhagyott még ha persze, nem is önszántából. Mindennapi életem részesévé vált a gyász, így vagy úgy. Azon gondolkodtam, hogy magam mögött hagyok mindent és elmegyek. Új helyet keresek magamnak a világban, ahol tiszta lappal kezdhetem az életem. De az a Caroline nem én lennék. Én nem adom fel, és nem adom meg magam. Soha nem fújtam visszavonulót és soha nem menekültem el csak, azért mert a fájdalom a testembe hasított vagy, mert akadályok gördültek az utamba. Nem. Nem fogok elmenni. Maradok és kiderítem miért kellett Jessenek meghalnia. Gondolataimból Zachary rántott, ki ahogy megköszörülte torkát. Kellemes mosollyal ajkaimon pattantam fel, hogy átölelhessem. – Zach! Örülök, hogy látlak! – eresztettem el végre majd ismét helyet foglalva köszörültem meg torkomat. – Tudom, minek tűnik… de hidd el, nem csak azért hívtalak, mert szükségem van a segítségedre, hanem mert hiányoztál. – vallottam be kicsit elpirulva s intettem a pincérnek – Az már csak szerencse, hogy épp erre jártál.
▲ words: 316 ▲ music: - ▲ note: Nem az erősségem a kezdő :/
Kezdőlap
Tárgy: Re: Campus 
x music x words
