A hajam közepes hosszúságú, barna színű. A szemeim úgy szint barnák, amik gyönyörűen csillognak, ha boldog vagyok. Szerencsére a sors olyan szép íriszekkel áldott meg, hogy igézés nélkül is megbabonázom a férfiakat akiknek a szemeibe nézek.Testalkatom a sok évnyi sportolásnak köszönhetően pont olyan amilyennek lennie kell. Kecses, nőies. Nincsen rajtam fölösleg amire büszke is vagyok, hisz sokat sportoltam, és dolgoztam azon, hogy így nézhessek ki.  Nem nagyon szoktam követni az éppen aktuális divatot, de még ennek ellenére is mindig csinosan öltözködök. A sminkek terén nem szeretem a túl kihívókat, jobban inkább a természetesség híve vagyok.
A kiegészítőket nagyon szeretem, de mindig figyelek arra, hogy ne vigyem túlzásba, mert ugyebár a kevesebb néha több. Ami mindig rajtam van az a napvédő gyűrűm. Egy kedves boszorkány ismerősöm csinálta nekem, szép szolid és megy minden ruhámhoz.
Személyiségem... Hát hogy is mondjam... Nem vagyok egy önző, manipulatív típus, csak megszerzem azt ami nekem kell. Így-vagy úgy, de amit a fejembe veszek azt végig csinálom! A szeretteimért, és a családomért bármit megtennék. Kedves személyiségű vagyok, szeretek másokkal ismerkedni és új barátokat szerezni. Megbecsülöm az igaz barátokat, azokat akik nem árulnak el és nem szúrnak hátba mikor elfordulsz. Mert minden embernek szüksége van egy igaz barátra, egy olyanra aki bármikor meghallgatja. Persze nem azt mondom, hogy én tökéletes vagyok és nincsenek hibáim, mert ez nem igaz. Szimplán csak próbálok úgy viselkedni ahogy elvárom, hogy velem is viselkedjenek. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem lakozik bennem a kisördög, mert igen is van egy rossz énem, de mindig törekedek arra, hogy azt az énemet jó mélyre eltudjam temetni magamban.

Nem szeretek a gyermekkoromról mesélni, ezért inkább leírom kedves naplóm életem egyik fontos eseményét. Már ha lehet annak nevezni... Azzal a nappal tönkre lett téve az életem, és nem tudok ellene mit tenni. Csak is beletörődni lehet, avagy meghalni és feladni mindent. Feladni az életet és eldobni az embereket akik támogatnak minket. Ez a két választásunk van, nincs arany középút vagy harmadik lehetőség. De ha már egy pokol az életünk, akkor tanuljunk meg élni vele. Tanuljunk meg beletörődni és kihozni létünkből a jó dolgokat. Mert mi formáljuk az életet és ez fontos, hogy tudjuk. Mi formáljuk azt, hogy milyen életünk legyen, mert a tetteink rányomhatják a pecsétet jövőnkre.
Mikor elolvasom ezt az 1 évvel ezelőtti írást naplómban eszembe jut minden amit átéltem. Amit akkor éreztem és azt amiken át kellett mennem, le kellett küzdenem a saját démonjaimat és el kellett hitetnem mindenkivel, hogy boldog vagyok és, hogy jól vagyok. Mindenkivel el kell hitetni ezt, mert nem szorulok rá arra, hogy sajnáljanak, nem akartam, hogy a suliban is mindenki erről beszéljen, mivel nem tudhatják azt, hogy mi történt velem. Még a saját szüleim sem tudják, szimplán csak 2 barát tudja titkomat akik mindig mellettem álltak. Kiskorunk óta ismerjük egymást és azóta vagyunk elválaszthatatlanok. Mi így hárman. Nah de térjünk is rá a történetre...
1 évvel ezelőtt történt minden. Szüleimmel lassan 3 éve élek itt Mystic Fallsba én pedig az itteni gimibe járok. 3 évvel ezelőtt tudtam meg szintúgy mindent a vámpírokról és a többi természetfelettiről. Apám vadász, anyám boszorkány és mindkettő utálja a vámpírokat így hát engem megtanítottak vadászni. Vámpírokat ölni. Ez ment mindaddig mígnem elmentem a gimi által rendezett buliba amit az erdőben tartottak meg. Szép hangulatos volt és volt ott minden. Kaja, pia, pasik, minden mi szem-szájnak ingere. Barátnőimmel jól le is részegedtünk, ittunk jó pár pohár sört, de azért a sárga földig mi sem ittuk le magunkat. Annyit azért tudtunk, hogy hol vagyunk stb.
Épp elfogyott a sör engem meg kiküldtek a kocsihoz, hogy hozzak párat. Mivel én is inni akartam ezért természetesen kimentem pár darabért. Mentem visszafelé a többiekhez mikor hallom, hogy valaki jön mögöttem. - faágak recsegése, levelek zörrenése volt hallható - gondoltam csak valaki a buliból.
- Kérsz inni? - mondom mosolyogva és hátra fordulok felé kezemben a sörökkel. Aztán ledöbbentem, mert a férfi nem volt ismerős viszont ijesztő volt. Olyan volt, mint akikre vadászok. Vámpír!
- Ha már így felajánlod, kedvesem. - suttogta gonosz hangon majd közelebb lépett hozzá, a söröket kiverte a kezemből és beleharapott a nyakamba, majd elkezdte szívni a véremet. Nem bírtam kiszabadulni a karjaiból csak egyre jobban gyengültem, aztán minden elsötétült.
Másnap otthon ébredtem. Furcsálltam is a dolgot, hisz emlékeimben az volt, hogy az erdőben megtámadott egy vámpír. Mikor magamhoz tértem a fáradságtól lesétáltam a konyhába, hogy egyek valamit. Viszont minden annyira más volt, furcsa. Nem tudom most megmagyarázni miért, de más volt. A tárgyak élesebben rajzolódnak ki, a TV-t hangosabban hallom, mintha... Mintha vámpír lennék, de az lehetetlen, hisz vadász vagyok nem vámpír. Nem lehetek vámpír... A szüleim szerencsére nem voltak itthon, elmentek megünnepelni a házasságukat és csak 1 hét múlva jönnek haza. Annyi idő alatt simán kitudom deríteni, hogy mi történt tegnap este.
A konyhában megreggeliztem, majd felmentem a szobámba gondolkodni. Előkaptam a kabátom zsebéből a telefonomat, hogy Kayla-t felhívjam, hogy tud e valamit, de aztán egy ismeretlen telefonszámot vettem észre. Nem volt semmi név oda írva, szimplán csak egy szám volt ott. Jól tudom, hogy a buli előtt még ne volt ez a telefonomban, és ha egy srác száma lenne akivel flörtöltem akkor biztosan oda írtam volna a nevét. De nincs semmi, így hát nem tudom ki az... De sebaj, felhívtam. Az ötödik csörgetésre fel is vette. Tudta, hogy ki vagyok az. Azt mondta találkozzunk ugyan ott ahol a kocsi volt tegnap, aztán letette. Valami azt súgta, hogy menjek el, ki kell derítenem, hogy mi történt, mi történik velem és ez a fiú az utolsó lehetőségem.
Elkészülte, majd oda mentem a megadott helyszínre. Ott volt. Rövid barna haj, napbarnított bőr, menő beállás és "menő pasis" ruha. Csak ő volt az erdőben és én, így azt feltételeztem, hogy ő az én emberem. Ő hívott, hogy találkozzunk, és talán ő tőle megtudhatok mindent. Megtudhatom, hogy mi történt tegnap a bulin, és mi történik velem.
Oda sétáltam hozzá, ő pedig végig nézett rajtam. Ez a tipikus "megdöglesz értem" mosolya volt melytől akaratlanul is, de elmosolyodtam. Persze csak alig láthatóan.
Itt beszélgettünk és elmondott mindent. Elmondta, hogy ő talált rám szinte szárazra csapolva és mivel ő vámpír ezért adott a véremből. A sérüléseim olyan súlyosak voltak, hogy csak úgy éltem volna túl ha átváltozom. Ő pedig átváltoztatott, vámpírrá tett. Egy szörnyeteggé. De azt is mondta, hogy ha akarom akkor segít nekem mindenben. Segít uralkodni a vérszomjamon, és segít úgy inni emberekből, hogy azokat ne öljem meg. Én persze igent mondtam arra, hogy segítsen hisz nem akarok egy szörnyeteg lenni.
Jó pár napig gyakoroltunk, sőt a mai napig is foglalkozik velem. De mára már könnyebb bírnom a szomjammal, persze nehéz a szüleim előtt titkolni, de félek, hogy ha ezt megtudnák akkor megölnének. Így hát azt tettetem, hogy minden rendben és jól vagyok. Ezt kell hinniük. Élniük kell abban a hitben, hogy én még mindig az ő vadász kislányuk vagyok, de nem mert vámpír lettem. Egy gyilkos és nekik nem szólhatok.
Hát ez történt velem egy évvel ezelőtt...
Becsapom a naplóm fedelét, mert elegem van a múltból. Igen megtanulok vele élni, de vissza emlékezni többször nem szeretnék. Hisz mindennap a múltban élek, a szüleim előtt normálisan kell viselkednem és nem megy olyan egyszerűen, de elmondani sem mondhatom el nekik.
Nah, de ennyi a mesélésből, most megyek Kaylaval és Candiccel találkozni, ők is tudnak erről a vámpíros dologról és segítenek nekem mindenben amiben csak tudnak. Jobb barátnőket nem is tudnék elképzelni magamnak. Ők a második családom. A testvéreim.