Jeremy & Holly

Sosem gondolkodtam azon, hogy miért Jer mentett meg, miért nem fogadott örökbe egy másik ember, aki ténylegesen az is. Nem volt valahogy időm ezen tanakodni, mindig elfoglalt valami. De most, hogy így felhozódott a téma nem is szeretnék ezen töprengeni, ez misztikus és én szeretem ezeket a dolgokat. Nem is szeretném, ha máshogy lett volna ez az egész.
- Ha egy normális egyetemista lennék? Szerintem hozzám sem szólnál, vagy én hozzád. Meg amúgy is, akkor sem mentem volna Mystic Fallsba. Ezt az egészet a vérfarkasos dolognak köszönhetjük. – mosolygok rá kedvesen és egy ideig csak nézem őt.
Milyen ártatlanul néz ki mikor nincs nála halálos fegyver, mikor nem akar vámpírok után nyomozni, majd miután elkapta őket nem akarja megölni őket. Így egy gondtalan gyereknek látszik, akarom mondani 18 éves fiatalnak, aki nem is meggyötört. Pedig mennyi minden történt vele az elmúlt években, fel is nézek rá valamilyen szinten. Én sosem lennék képes ilyeneket véghezvinni, mint amilyeneket ő tett. Jó párszor visszajött már a halálból, jobb, mint Jézus. És ez vicces. - Nem szoktam ilyeneken gondolkodni…. nem is akarok. Szeretem a spontán dolgokat, ez pedig tényleg az volt. – simogatom a karját, majd mikor a hátára fekszik és olyan, mint egy aludni készülő kisgyerek akkor elmosolyodom. Nincs, hogy ne kövessem ebbe az álomvilágba.
- De, jól esne egy kis pihenés. Megengeded? – kérdezem kicsit zavarban léve, majd ha bólint akkor a vállára hajtom a fejem és lehunyom a szemem. Olyan jó érzés végre a legjobb barátom mellett lenni. Imádok vele lenni, ehhez kétség sem fér.
-Szeretlek Jer. – suttogom karjába, lehunyt szemmel félig az álomvilág határánál. Köszönöm neki szépen, hogy itt van velem. Egyszerűen imádom őt, nem tudok ellene tenni. Remélem még sokáig élvezhetem a társaságát, nem szeretnék búcsút inteni neki, vagy a barátságának.

Jeremy & Holly

Nem akarom gyerekként kezelni, de néha nem ad más választást. Olyan csökönyös, mint egy öszvér és hiába próbálnám jobb belátásra bírni nem hagyja magát. Sose szeretném kiűzni belőle ezt a vadászos dolgot, sőt más körülmények közt támogatnám is a Marcel, vagy a jobb kezei ellen folytatott harcát de nem ma. Ki tudja még mennyi időt tölthetek vele együtt? Az pedig, hogy minden áron elakar menni este vagy egy nap vadászni csak elkeserít. Tehát elsősorban nem rám volt szüksége, csak egy lakásra ahol aludni tudhat, elbújhat míg itt tanyázik.
És ki lenne erre a legalkalmasabb személy, ha nem én? Én aki feltétel nélkül szeretem, és bármit megtennék érte. Tudom, hogy ő is mindent megtenne annak érdekében, hogy biztonságban tudhasson de elsősorban a barátomra van szükségem nem pedig a biztonságra. Ha vannak barátaim, akkor már félig biztonságban vagyok, nem? De.
- Reménykedtem benne, hogy ekkora öngyilkos hajlam még benned sincs. – valamennyire megnyugszom, de teljesen nem vagyok képes lehiggadni. Egyre csak az jár a fejembe, hogy mi lesz ha történik vele valami. Én leszek a hibás, mert nem vigyáztam rá, magamat okolnám, végül magamba zuhannék és puff. Itt lenne a vége az én életemnek is, szeretem Jert ezért nem is tudom elképzelni az életemet nélküle. Nem is akarom igazából.
Próbálok nem gondolni ilyenekre, inkább az eget kezdtem el kémlelni és ez megnyugtat. Olyan jó, hogy léteznek a földön olyan emberek, akiknek nincs semmi dolguk. Nem tudnak Marcel királyságáról, nem félnek a teliholdtól, és nem kell varázslatokat csinálniuk.
- Szerintem ez jól hangzik, én szívesen lennék egy hétköznapi személy, akinek nem kell ilyen dolgokkal foglalkoznia. – vallom be elpirulva, majd egy mandarint elővéve folytatom. – Ha most nem lennék vérfarkas, akkor Londonban élnék, ott akartam mindig is egyetemre menni. De nem lehet. – sóhajtok lemondóan.
Muszáj olyan helyre költöznöm, ahol vannak falkatársaim, ahol nem vagyok egyedül, mert az igazság az, hogy nem bírom az egyedüli átváltozásokat. Mindig kiborulok mikor a többiekkel vagyok, hát ha egyedül lennék el se tudnám képzelni mi lenne. Csak annyi biztos, hogy rossz lenne.
- Kérlek szépen Jeremy Gilbert most ne játssz hőst, hanem légy velem. Alig jut időm a barátaimra, most pedig lenne te meg lepasszolnál. – nézek rá kiskutya szemekkel, és remélem nem fog galád módon nemet mondani a kérésemre.
Remek lenne, ha nem menne vadászt játszani a Loony toonsos meséből, aki mindig Tapsi Hapsira vadászott. Vicces mese volt, meg a prérifarkasos is, legalábbis kiskoromban annak találtam, ma már idegesítő és kissé fájó is, hogy egy hozzám közeli állatot így kigúnyolnak.

Jeremy & Holly

Jó ötlet volt tőlem ez a kiruccanás, nem csak Jernek, hanem nekem is jót tett. Sikerült mindent és mindenkit, legfőbbképp Tonyt kivernem a fejemből. Nincs ellenemre az, hogy lakótársam legyen örülök is annak, hogy nem kell egyedül laknom de akkor is. Félek tőle, az a tény miszerint hullákkal dolgozik nem épp megnyugtató. De itt lenni, és csak nézni ki a fejemből, lenni Jerrel és beszélgetni értelmetlennek tűnő dolgokról tökéletes kikapcsolódást nyújt.
- Sokkal nyugodtabban engedlek így el. Nem mondom, hogy örülök a dolognak… de így kevésbé fogok aggódni érted. – tisztában vagyok azzal, hogy Jeremy már nem kisgyerek, betöltötte a 18. életévét de még mindig olyan fiatal, és attól mert vadásszá vált nem kéne így élnie az életét.
Szeretném, ha normális életet élne, varázslatos és különös dolgok nem tudásának árnyékben, mert tudnám, hogy biztonságban van. Annyiszor meghalt, mégis visszajött, de mi van ha egyszer véget ér a nóta? Elhúzzák felette is a muzsika utolsó hangját és akkor filmszakadás. Mi lesz vajon azokkal az emberekkel, akik szeretik…
Ha másfelől közelítem meg a dolgokat, akkor reálisnak találom a halál utáni vágyát. Mindenkije ott van, Anna is a túlvilágon várhatja… Fogalmam sincs, hogy mit mondjak, tegyek a megbántás elkerülésének érdekében.
Elveszem a táskából az összenyomott ételek seregéből az innivalómat, és kibontom az üveget, hogy ihassak belőle. Meleg van, ráadásul a testhőmérsékletem is nagyobb, mint az átlagos embereké így elviselhetetlen szokott lenni a hőség. Olyan, mint egy vastag bundaréteg lenne ilyenkor is rajtam, nem csak teliholdkor. - Ne legyél benne ennyire biztos. Úgy utálom mikor az emberek negatívan vélekednek a jövőjükről. Sose tudhatod, hogy megéled-e vagy sem. Majd a halálos ágyadon megengedem, hogy kijelents ilyen dolgot, de addig nem. – én mindig a dolgok pozitív oldalát próbáltam nézni, hogy ne vesszek el ebben a világban tele szörnyűségekkel. Magamat is ezzel bíztattam, mikor tudatosult bennem az, hogy megöltem egy személyt. Nem bocsájtottam meg magamnak, de rájöttem nem tehettem semmi mást.
Érdeklődve hallgattam, amit mondana szeretne nekem. Nem szóltam bele, csak vártam, hogy elmondja amit meg akar velem osztani, nézek és igazából nem hiszem el, amit mondani akar, ugyanakkor nem tartom kizártnak a dolgokat. Biztos voltam benne, hogy kirándulása egyik célja a vámpírölés. Csak reménykedtem abban nem a felső résszel akarja kezdeni.
- Nem akarlak lebeszélni… de a felső réteg nem neked való Jer. Ott olyanok helyezkednek el, hogy Klaus, Bekah és Elijah, valamint Marcel the King és a csatlósai, akiknek napfény gyűrűt adott. Ne kezdj ki velük, a többieket nyugodtan, de velük inkább ne packázz. – próbálok valami okot kitalálni, hogy ne velük kezdje a mészárlást, mondjuk ez tényleg így is van. Ezek azok a nevek melyektől az ember New Orleansban összerándul.
- Megbízom benned, hiszek abban, hogy nem csinálsz nagy hülyeséget. Inkább beszéljünk másról… - zárnám le a témát, ha hagyja de valami azt súgja nem lesz nyert ügyem. Rossz emberrel álltam le veszekedni, pedig nem volt célom összetűzésbe kerülni Jerrel.
- Ha nem lennél vadász, és nem is tudnál a természetfeletti létezéséről szerinted most mit csinálnál? – kérdezem érdeklődve, hátamra dőlve úgy nézve az eget. Remek hely.

Jeremy & Holly

Utálom mikor valaki kihasználja a kisebbségemet, azt hogy nekem nincsenek akkora izmaim, mint egyeseknek itt mellettem. Mégis viccesnek találom, ahogy védelmezi a táskát ezzel idegesítve engem.
- És mégis mi az a dolog, amit szeretnél tőlem? A szendvicsek, amiket kaphatnál a táskámba vannak, a lakásomba már befészkelted magad… mi másra fájna még a fogad? – nagy szemekkel tekintek a következő mozdulatára. Mi az, hogy ráfekszik a táskámra maga alá temetve annak egész tartalmát? Hát őt nem tanította meg senki, hogy olyan táskára, ami tele van kajával nem szoktak ráfeküdni? – Aj már, nézd mit csinálsz az ételünkkel! Mindet összenyomod. – morgolódok, mint akit tényleg megviselne pár összenyomott szendvics, vagy egy félig megnyúzott paradicsom.
Gyanakvó lennék? Hogyne lennék az, ha egy vadász a legjobb haverom? Tudom mi a feladata, hogy miért akar egy hozzá hasonló ember New Orleansba jönni mégis reménykedtem abban, hogy míg itt tartózkodik elfelejti ezt a vámpíros dolgot. De a tekintetében látom, hogy alig várja az ajtó kinyitását, mert már át is lép a küszöbön. Ha valami baja esik akkor úgyis magamat fogom hibáztatni, hiába is tudom, hogy mi a munkája. Vajon amikor valaki vadász lesz, akkor kap munkaköri leírást és életbiztosítást? Na jó Holly, ilyen badarság is csak neked juthat eszedbe.

- Ha annyira akarod, és látom, hogy akarod, akkor kaphatsz két napot, amin vámpírokat üldözhetsz. Az úgy neked is jó? – kérdezem tőle érdeklően, aggodalommal megtelt hanggal. Nem támogatom a dolgot, de ha nem teszem meg akkor elfog szökni és majd rághatom a körmöm azon gondolkodva, hogy merre van. Így legalább tudni fogom, hogy melyik az a két nap mikor le kell foglalnom magam, hogy még csak meg se forduljon a fejembe a megkeresése. Ismerem már magam annyira, hogy elmenjek utána és hazaráncigáljam, vagy anyatigrisként viselkedve megvédjem valakitől, akitől nem kéne. Fel kell fognom, hogy már nem kisbaba.
- Biztos lehet abban, hogy kapsz dedikált példányt, bőrkötésben és képekkel illusztrálva, hogy élvezetesebb legyen az olvasása. Majd olvashatod ezt estmeseként az unokáidnak. – nevetek hangosan, és örülök ennek az ötletnek. – Ha még sokat bíztatsz a végén meg is írom. A kislányok úgyis rajonganak mostanában ezekért a természetfeletti dolgokért. Kiskoromban én is mindig égtem a kíváncsiságtól, de mára már azt kívánom bárcsak nem ebben a világban élnék. – sóhajtok lemondóan, majd nekirugaszkodom és megpróbálom megszerezni a hátizsákomat.
Hirtelen ötlettől vezérelve Jeremy fölé kerekedek és elkezdem csiklandozni, mint még eddig soha senkit. A combján ülök és úgy csiklandozom lefogva ezzel valamennyire a lábát.
- Most azonnal add ide azt a táskát, szomjas vagyok! – törlöm meg a szememet a könnyektől, amik a nevetés miatt elkezdtek potyogni. Következő kérdésére és megjegyzésére lefagy az arcomról a mosoly, sóhajtok.
- Igen, egyedül is foglak hagyni… csak egyet kérek. Ne ölesed meg magad, fontos vagy számomra Jeremy, és ha történne veled valami… azt nem bocsájtanám meg magamnak.

Jeremy & Holly

-Ezt örömmel hallom, mert mára ezt tudtam kitalálni. Holnap meg belevetjük magunkat az igazi életbe, körbevezetlek a városban. – osztom meg vele az ütemtervemet és remélem nem lesz ellenére az, hogy nem fogom egyedül hagyni. Ismerem már annyira, hogy tudjam mire képes és ezt ő is tudhatja.
A város nyüzsög a vámpíroktól és én nem fogom megengedni neki, hogy itt végezze a hivatását. Elhiszem, hogy minden vágya a vámpírvadászat de addig nem fogja megcsinálni míg az én felügyeletem alatt van. Ha akkor próbálkozik vele mikor az egyetemen vagyok és meghal… hát akkor Elena tuti megöl, vagy ehhez hasonló dolog.
Nem, Holly ilyenekre ne is gondolj. Nem feltételezheted azt, hogy a legjobb barátod azért jön el a városodba, hogy megölesse magát. De akkor mégis miért gondolom ezt? Talán azért mert már nagyon ismerem a barátomat, aki megmentette az életemet. Sokat köszönhetek neki, de akkor sem tudnék azzal a tudattal élni, hogy miattam halt meg… az én városomba…
- Jól éreztem ott magam, csak a tömegiszonyom kijött a túl sok pia mellett. Tudod, hogy én nem szoktam inni és egy kis adag is rendesen betesz nekem. De ettől eltekintve nagyon jól éreztem magam veled. – megsimogatom a karját, hogy ne higgye azt, hogy csak azért mondom, hogy megnyugtassam.

Az is az egyik célom de tényleg jól éreztem magam vele. Táncolni is remek volt, mivel régen táncoltam… sőt úgy istenigazából nem is táncoltam még bálon se. Amikor elballagtam akkor is elbénáztam a szalagavatón a táncot, amit persze senki nem vett észre de én akkor is égtem miatta. A párom is látta, de nem nevetett ki hanem megnyugtatott így végig tudtam táncolni az egészet. Remek volt.
- Ha öreg leszek és már nem lesz semmi dolgom, akkor megírom a barátságunkat könyvben, és eladom, mint fantasy könyv. Szerintem nagyon örülnének az emberek neki. De nem a rendes neveket fogom használni, nehogy megkeressenek téged. – osztom meg vele hirtelen jött ötletemet és akaratlanul is elnevetem magam.
Elképzelem, ahogy tinédzserek több ezrei olvassák a könyvemet, ami egy vadász és egy vérfarkas barátságát írja le, akik teljesen elvesztettek mindent. Ő elvesztette a szüleit, én az anyámat és a vérszerinti apámat, de mindegyikünknek van mosolyogni valónk.
Szemtelen kisfiú. Elállta az utamat így nem férek hozzá a hátizsákomhoz… ejej. A fejemet ingatom és próbálok átnyúlni kevés sikerrel.
- Igen, ott van mögötted a táskám. Megkaphatnám? Abban van minden kaja. Ha lennél szíves… - mosolygok rá angyalian és várom, hogy gáláns férfiként ideadja a kajatartót.

Jeremy & Holly

Elmondani sem tudom, hogy mennyire örülök annak, hogy ezt a csodálatos helyet megmutathattam a törvény szerinti gazdámnak, akit teljes szívemből kedvelek és féltek. Nem hittem volna, hogy ennyire kötődni fogok valakihez, akit nem kiskorom óta ismerek de mégis megtörtént. De örülök ennek, mert Jer megérdemli azt a szeretet, amit felé táplálok és még annál többet is érdemelne.
Lehet türelmetlenül viselkedtem, lehet, hogy egy fúriának tűntem az elmúlt órákban de nem hagyhattam, hogy elvesszenek ezek a mágikus pillanatok, amiket megmutathatok most Jernek. Mystic Fallsban eddig még nem hallottam boldog, örömteli madárcsicsergést, és bogarak zaját. Ott minden olyan komor lett, a fák sem ugyanolyan zöldek, mint idekint.
Pedig New Orleans sem épp egy paradicsomnak tekinthető hely, itt is történnek szörnyű dolgok, mint például a boszorkányok mészárlása, de valahogy a természet mégis egyensúlyt tud tartani. Le a kalappal előtte.
- Csak akkor jövök ide mikor az időm engedi… na meg a kedvem. Tudod, sok a munkám hétköznaponként és még az egyetem is ott van. Nehéz ezt a két dolgot egyszerre csinálni. – sóhajtok, és mellédőlök, hogy együtt nézhessük a felettünk elúszó bárányfelhőket.

Mikor hirtelen felült mellőlem követtem a példáját, azt hittem valami vámpírt érez a közelben mert akkor menekülnünk kell. Sajnos nem igen fogadják el az én fajtámat itt, mégis valami okból kifolyólag szeretünk itt élni. Talán az adrenalin miatt van? Nem tartom kizártnak a dolgot.
Elpirultam a puszira, majd magamhoz öleltem úgy mint még eddig soha. Érezni lehetett, hogy bizony szeretem Jert, és mindent képes lennék érte megtenni, ezért sem szeretném, ha többé egyedül lenne.
- Nem is merem elképzelni, hogy mi lenne veled vadászkám. – mosolyogtam rá kedvesen, megigazítva a felsőjét és leszedve róla pár hajszálat.
Ha tetszik neki, ha nem egy életre magához láncolt és ha csak ő nem küld el, akkor magamtól soha nem fogom elhagyni. Különleges helyet kapott a szívembe, amit nem mindenki érdemel ki, de ő mégis megkapta ezt a kiváltságos helyet. Figyelemre méltó.
- Szeretnél enni? Csináltam pár szendvicset, gondoltam piknikezhetnénk egyet. Van kedved? – kérdeztem mosolyogva, a táskám után nyúlva, ami a háta mögött volt ezért át kéne másznom rajta.

Jeremy & Holly

Bármennyire is szeretek Mystic Fallsban lenni, semmi sem fogható ahhoz az örömhöz, amit akkor érzek ha átlépem New Orleans küszöbét. Szavakba se tudom önteni azt a boldogságot, és energiát, amit ilyenkor kapok, úgy érzem, mintha minden egyes alkalommal egyre jobban beleszeretnék a pörgős városba, ahol senkinek nincs egy nyugodt perce.
Nem azt mondom, hogy ez a legtökéletesebb hely, de jobb, mint ahol eddig éltem és akármennyire hátborzongató szokott lenni itt a helyzet, még Mystic Fallsnál is jobb, szerintem. Ezt ugyan nem mondanám el Jernek, mert nem szeretném megbántani, de én akkor is így érzem.
Ezért örültem annyira, mikor eljött a várva várt indulásunk napja és elhozhattam magammal a legjobb barátomat, hogy körbevezessem a városomban. Örülök annak, hogy velem tartott, mert így legalább nem kell azon agyalnom, hogy mit csinál egyedül… meg én is jobban érzem magam, ha mellettem van. Nagyon imádom a társaságát, és hálás is vagyok neki, amiért ilyen jóba lettünk az idő folyamán…
Mintha még csak tegnap mentet volna meg a menhelyről, pedig annak lassan két éve. Hogy repül az idő, én felettem is, és ő felette is, már nem olyan gyerek, mint akkor volt. Rengeteg dolgon ment keresztül, és az, hogy ilyen felnőttesen kezeli a dolgokat, le a kalappal előtte. Én nem tudnák így hozzáállni a történtekhez.

- Isten hozott New Orleansba! – állok meg előtte vigyorogva, széttárt karokkal, hogy ha van kedve akkor elfogadja az ölelésemet, ha nincs, akkor annyi baj legyen.
Ha elfogadja az ölelésemet, akkor jól megszorongatom, ha nem akkor tovább indulok a jól ismert utcákon.
Néhány ismerős arccal találkozom útközben, de senkivel nem állok le beszélgetni, még akkor sem, ha az egyik falkatagommal találkozom. Most nem érek rá velük foglalkozni, gyorsan le kell tennünk a csomagjainkat és utána megmutatom neki az egyik kedvenc helyemet. Hamar megérkezünk a kis panelalkáshoz, ami elég tágas két személynek, sokan elférünk benne, ráadásképp még jó helyen is van. Mindent látni.
Szerencsémre nem volt otthon Troy, ezért hamar elkészülhettünk és, már az ajtóban toporogva vártam, hogy jöjjön Jeremy.
- Ha nem sietünk, akkor nem mutathatom meg a kedvenc helyemet… Jaj, Jer gyere már, kérlek! – álltam az ajtóban, kulccsal a kezemben, miközben vártam, hogy a kedves barátom végre elvégezze a dolgát és jöjjön.


Majd végre valahára, kevés időn belül megérkeztünk a városhatárhoz, ami egy nyugodt és békés helyet takar. Nincsenek idegesítő vámpírok, vagy félő boszorkányok, a többieket sem sűrűn látom erre, így tökéletesen megfelel arra, hogy egyedül legyek. Most mondjuk itt van velem Jeremy is, de az már lényegtelen.
Az idő is szép, süt a nap, meleg van, alkalmas egy kis piknikezésre. A hátizsákomból előveszem a plédet és leterítem a földre, majd leülök rá.
- Olyan nyugis itt minden… imádok itt lenni. – csicsergem el neki boldogan, örülve annak, hogy itt van velem.