Ahogy megpillantottam magam előtt formás, nőies alakját, egyből rárontottam, a szemközti falnak préselve apró testét. Ügyeltem arra, hogy ne tudjon megmoccanni, nem adhattam neki egy egérutat, most az egyszer nem. Meg kell tanulnia vállalnia a következményeket a cselekedeteiért. Ujjaim birtoklóan fonódtak körbe nyakán, legszívesebben azon nyomban cafatokra tépném őt, amiért cserben hagyott engem. Hűség.. Mindennél fontosabb nálam, és eddig tényleg semmi problémám nem volt Maria-val kapcsolatban, igaz egyszer el akart menni, de akkor sikerült megállítanom őt. Szerintem akkor, ott helyben a vasútállomáson mutattam felé a legtöbb érzelmet az évek során. Azóta nem hagytam neki, hogy ismét meglássa a bennem rég eltemetett férfit, akit legszívesebben arcon köpnék. Gyáva, undorító féreg! Az olyanokra, mint ő, nincs szüksége a világnak.
- Tudod.. ezt már rég meg kellett volna tennem, nem szabadott volna idáig halogatnom - mélyesztettem pillantásomat az övébe, majd dús barna hajába túrva kicsavartam a nyakát, és egy hangos reccsenés közepette a földön kötött ki élettelen teste. Kár érte.. Most mégis kit fogok hívni, hogy takarítsa fel a testét?

Gyorsan elűztem a negatív gondolatot a fejemből, és továbbra is farkasszemet néztem vele. Nem. Nem fogom megölni őt. Azt érdemelné, de.. nem tudnám megtenni, vagyis ha sikerülne is, hiányozna a jelenléte. Igaz, néha idegesítő és olyan dolgokba is beleüti az orrát, amibe nem kellene, de Maria állt legközelebb hozzám, mint család. Igaz, ott volt Anastasia, a húgom, akivel összeköt a vér, de a közös múltunk miatt már képtelen vagyok úgy rá tekinteni.
Mindenféle válasz megfordult már a fejemben, s ezért is ért meglepetésként a válasza. Erre nem számítottam volna. Ennyire nehezére esett volna előrukkolni valami kamu szöveggel?
- Azt hittem okosabb vagy te ennél - csóváltam meg a fejemet, majd a vitrinhez sétáltam, és két poharat elővettem. A vacsorám már nem fog lent várni, hisz Gerrynek adtam át a lányt, meg az újoncot, hadd legyen egy boldog napja. Az ital legalább csökkenti az étvágyamat, holnapig várnom kell, ma már semmi kedvem nem volt kimozdulni. Lassan félig töltöttem a poharakat ír whiskeyvel, majd jókedve hallatán felment bennem a pumpa. Próbáltam visszafogni magam, s egy kulturált férfi módjára viselkedni, de valljuk be.. az nem az én stílusom. Sarkon fordultam, majd a kezemben lévő poharat a falnak vágtam hirtelen dühömben.
- Szó nélkül eltűntél két napra, nem tudsz egy ép választ adni nekem és még viccelődsz is? Sőt, megmondod, hogy mit csináljak? Ki a francnak képzeled magad?! - üvöltöttem, majd hirtelen előtte teremtem. Tessék, itt van a tökéletes alkalom. Most az egyszer s mindenkorra végezni tudok vele, többé már nem kell bajlódnom vele, úgyis csak púp volt a hátamon.
- Most az utoljára teszem fel a kérdést Maria, később már csak rosszabb lesz.. Mégis hol voltál az elmúlt két napban? - szorítottam ökölbe a kezeimet, mert a fantázia megint visszatért, ahogy hideg ujjaim a nyakára fonódnak. Nem! Nem tehetem ezt vele.. Vele nem. Hisz nem választanék egy ilyen könnyű módot a halálához, megbüntetném őt, mielőtt elvenném az életét.

- Ülj csak az ölembe kedvesem - paskoltam meg a combomat, miközben jegeskék, éhes íriszeimet az övébe véstem. Nem alkalmaztam rajta igézést, úgy vélem az a fajta módszer a vámpíroknál elrontja a vadászás élményét. A fiatal lány úgyse merne nekem ellenkezni, mert megígértem, hogy fájdalommentesen veszem el az életét, ha engedelmeskedik nekem. Ha pedig nem... nos abban az esetben gondoskodok róla, hogy nagyon lassú legyek, kiélvezve minden egyes másodpercet. Igaz, tehetném ugyanezt egy sikátorokban, vagy akár egy erdőben, de sajnos ez a mai rohanó világ engem is elkapott, nincs időm ilyesmikre. Erre vannak embereim, akik egyedül kószáló felelőtlen lányokat begyűjtenek az állam területéről. Mert sajnos az igazán szemet szúrna, ha csak New Orleansból tűnnének el sorra a fiatalok. Ráadásul nem beszélve a vadászokról, akik mindig a sarkunkban ólálkodnak, készen állva arra, hogy lecsapjanak ránk egyszer s mindenkorra. Nem szeretném, ha Scarlett egy ilyen helyzetben látna, ahogyan azt se, hogy tudomást szerezzen minderről. De szerencsére az embereim nem kotyogják ki a titkaimat, mert sokkal jobban féltik a saját kis nyomorult életeiket holmi pletykánál.
A lány remegett, de csak sikerült helyet foglalni az ölemben. Parfümjének édes illata a saját izzadságával keveredett, és ez a keverék hirtelen megcsapott engem. "A félelem illata"; én már csak így hívtam.
- Shhh.. - simogattam végig gyengéden hosszú szőke hajkoronáján. - Ha félsz csak jobban fog fájni, add át magad az érzésnek - eszem ágában nem volt őt csitítani, az volt a célom, hogy a vézna kis lábai még vadabbul remegjenek. Azt akartam, hogy sikoltson, azt akartam, hogy szenvedjen és azt, hogy az utolsó dolog amit halála előtt lásson, az az arcom legyen.
Arrébb söpörtem haját, ezzel feltártan magam előtt hófehér bársonyos bőrű nyakát. A lány fogai elkezdtek kocogni, s nem bírtam visszafogni magam, hangosan felnevettem a szituáción. Ártatlan kis bárányka..
- Kérem, ne tegye ezt - hogy én már hányszor hallottam ezt. Ha minden egyes könyörgésért adnának nekem tíz centet, már rég gazdag lennék. Ja várjunk, anélkül is az vagyok, mert megállíthatatlan vagyok. Az elém táruló akadályokat folyamatosan legyőzöm, hisz semmi sem tántoríthat vissza. Magát a halált legyőztem, ezek után nem ismerek már lehetetlent.
- Mit mondtam? - oldalra rántottam a hajánál fogva, s ennek következtében az erek kidudorodtak a nyakán. - Én megpróbáltalak figyelmeztetni - ahogy a szavak elhagyták ajkaimat, azzal a lendülettel mélyesztettem a fogaimat a nyakába. Édes, zamatos volt a vére, nem volt romlott, mint azoké, akik mindenféle káros anyaggal roncsolják szervezetüket. Mohón, nagy kortyokban vettem el tőle a számomra éltető nedűt. Igaz, ellenkezett, de éhes voltam. Az ajtó csikorgása zavart meg a vacsorámban, s az egyik emberem sétált be rajta. Még újonc volt, nyilvánvalóan ezért nem volt tisztában a szabályokkal, például a kopogással.
- Mr. Cromwell, megérkezett. Mármint Miss De La Fuente fent várja Önt - dadogott, és hirtelen kipirosodott. Honnan a fenéből szerváltam ezt a kis taknyost?!
- Az illemet nála felejtette? - kérdeztem felháborodva, és az eszméletlen lány testét a földre taszítottam. Legfőbb bizalmasom is a szobában tartózkodott, ő felelt a lányok begyűjtéséért, meg a szoba rendberakásáért, hisz házvezetőnőm, a drága kis Maria szó nélkül eltűnt. Igaz csak pár napra, de ilyen még sose fordult elő.. Kedvelem a lányt, hisz már évek óta a tulajdonom, de a saját "érzelmeim" felett hajlandó vagyok eltekinteni, hisz elárult. Jasper, évtizedek óta szolgált már engem, és hálám jeléül olyanná tettem, mint ami én voltam. Egy vámpírrá. Az ajtóhoz sétáltam, útközben egy fehér rongyot felkaptam, s megtöröltem benne az arcomat.
- Befejezheted a lányt, meg ezt a senkiházit is - biccentettem a férfi felé, aki ijedten nézett hol rám, hol ő rá.
- Kérem, ne tegye ezt - ó a folyamatos könyörgés, sejthettem, hogy az fog következni. A halandók már csak ilyen kiszámíthatóak.. Jasper bólintva jelezte egyetértését, és mielőtt az újonc menekülőre fogná, rávetette magát. - Csak óvatosan, nem szeretném, ha a falakat bemocskolná a vére, nem rég lett kifestve - figyelmeztettem, majd bezártam magam mögött az ajtót. Az elfojtott jajkiáltások hallatán megint fel kellett nevetnem, de ez a jókedv csupán átmeneti volt. Egyből visszatért a szigorú, határozott kiállás, amint figyelmeztettem magam, hogy fent várt rám az én édes, drága Maria-m.. Aki megszökött, szó nélkül magamra hagyva.. Ezt nem fogja egykönnyen megúszni. Vámpírgyorsasággal a dolgozószobámban teremtem, hisz ha már meg vagyok áldva ilyenfajta képességekkel, azt igen is ki kell használni. Az utcán, fényes nappal nem igazán nyílik erre lehetőségem.
- Maria - hörögtem nevét, és egy másodpercre sem vettem el a pillantásomat róla. - Ugye tisztában vagy vele, hogy miattad félbe kellett hagynom a vacsorámat? - szaladt fel a szemöldököm, majd lassú, kimért lépésekkel elkezdtem felé közelíteni. - Szóval van egy perced, hogy eláruld, mégis hol a francban voltál, különben... - halkultam el -, nos inkább ne akard megtudni. És vigyázz, már csak ötvenkilenc másodperced van - hangom halk volt és fenyegető. Utáltam, ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt már előre elképzeltem, ahogyan az átveréseket is gyűlölöm. Maria eljátszotta a bizalmamat, amit alapjában véve is nehéz megszerezni, ezek után nem hiszem, hogy valaha is úgy tudok rá tekinteni, mint korábban. Persze, akkor, ha életben hagyom. Ezen még el kell gondolkodnom, hisz eddig mindenki holtan végezte, aki valaha keresztbe tett nekem.