– Ó, persze, hogy nem! – Önmagát meg nem hazudtoló hangsúllyal ironizált, amit még egy olyan is felismert volna, aki a normál és az említett között világ életében nem tudott különbséget tenni. – Én is hasonlóan látom…! – Ha nem a barátnője ült volna mellette, minden bizonnyal tovább folytatta volna, így azonban kénytelen volt görcsöt kötni a saját nyelvére, hogy még csak véletlenül se sértse meg a lányt, ehelyett inkább csak tudálékosan bólogatott, mintha egy a jármű műszerfalán ücsörgő bólogatós kutya lett volna – éppen csak nem voltak rajta hatalmas barna foltok és telepedett meg az arcán az a bárgyú, rezignált mosoly párosítva azzal a hipnotikus bámulással, ami rendszerint az őrültbe kergette az ember – és esténként bizony ijesztőnek is bizonyult.
Persze, tényleg nem tévedtünk el! Azt én is látom! Füstölgött tovább magában és abban a szent pillanatban megfogadta, hogy ha az alapvetően kedves és jó szándékú, azonban alkalomadtán igencsak bosszantó barátnője – aki tulajdonképpen az egyetlen is volt, tehát egy személyként versenyezhetett a „BFF” kategóriában révén, hogy inkább ellenségeket szerzett magának idestova és messze földön – még egyszer ráveszi, hogy elmenjen vele bárhová is. Elhatározta magában, hogy nemet fog mondani. Szinte biztosra vélte, hogy a legközelebbi alkalommal pontosan így fog tenni – persze, éppen úgy, mint ahogyan most is vagy az ezt megelőző alkalmakkor is tette, viszont most – ahogyan ő fogalmazott – istenuccse nemet fog mondani egy újabb olyan ragyogó ötletre, amiben autó és buli szerepel. Mi több, egy életre elhallgattatja, ha ez a két szó újra szerepelni fog a lány mondatában – a kétes értelem nem véletlen, még pontosan ő sem jutott döntésre, hogy miként némítaná el barátnőjét, viszont nem egy elképzelés bontogatta szirmait koponyája tartalmában.
Az igazat megvallva nem is panaszkodhatott volna, hogy így alakult a helyzet, egyfelől mert nem igazán volt kedve odamenni, mindössze csak beadta a derekát a kiskutya tekintetnek, másfelől most legalább oda sem találtak, mert a legutóbbira noha sikerült oda érni, éppen annyi késéssel, hogy már gyakorlatilag az egésznek vége lett. Már mindenki távozott haza vagy máshoz, esetleg teljesen részegen kóvályogtak kezükben a már teljesen kiüresedett alkoholos üveggel. Az remek móka volt! Nem számított, legalább volt még ingyen pia.
Persze, míg ezen elhatározásra jutott nem gondolta volna, hogy esetleg az este folyamán halál közeli élményben is része lesz. A kocsi az egyik pillanatról a másikra adta meg magát, nem éppen zökkenőmentesen. Reflexszerűen próbált szilárd pontot találni a mozgó járműn, egyetlen biztonságos felületnek csupán az ajtó és műszerfal hatott, így abban megkapaszkodva rimánkodott az ő nyomorult kis életéért. Inkább ugrott volna a leggonoszabb vámpír karjai közé, semmint hogy egy fára felcsavarodva találják meg a hulláját. Egyik sem volt ragyogó koncepció, viszont az utóbbi legalább igazán hozzáillő lett volna. Amint a jármű mozdulatlanná vált, kieresztette tüdejéből a levegőt. Ezt megúsztuk. A kósza gondolatot természetesen a mellette ülő lány hamar feledtette vele, így a következő javította: ezt megúsztam, de ő nem fogja.
– Legközelebb.. akarom mondani a nem legközelebbi alkalommal nem megyek veled sehova! Legfeljebb gyalog, de hogy őszinte legyek még azt is fontolóra veszem… – jegyezte meg élces hangon még mindig a műszerfalba kapaszkodva. – Vagy ha fizetsz, de drága barátnőm, nincs az a pénz, amennyit te fizetni tudnál, hogy újra beüljek melléd!