Daryl&Victor

Fáj, már tényleg fájdalmat okoz Victor számára, hogy ezeket az ostoba kölyköket kell megölnie. Nem sajnálatról volt szó, egyszerűen a tudatlanságuk volt az, ami bántotta a vámpírt. Nem ismerték fel, hogy egyszerűen nincs esélyük a győzelemre. Talán Daryl felbukkanásáig még volt is egy halvány reménysugár a számukra, de sötét felhők takarták el azt a fényt. Már csak a véreső volt az, ami hiányzott, bár ahogy végignézett az eseményeken… erre se kellett már sokat várniuk.
- Azt kell mondanom Daryl, hogy talán igazad van. A magunkfajtákat akaratlanul is megtalálja a gond.- mondta egy barátságos mosoly társaságában, miközben végzett egy újabb ifjú vámpírral. Kellemetlen, mintha tehetetlen csecsemőket mészárolna. Annyira kellemetlen.
Bár továbbra is folyt a mészárlás, némi akadályba ütközött Victor. Egyiküknek sikerült egy fakarót a gyomárba szúrnia, ám rosszul is járt. Azzal a vérrel, amit egy másiktól szerzett, ismételten újult erővel folytathatta a harcot.
- Remélem élvezi a kilátást, Mr. Dicekns.- nem megrovás volt ez a részéről, akkor nem is mosolygott volna mellé. Ez már nem jelentett túl sok fáradtságot a számára. Maradtak talán négyen, és még az az egy, aki eddig csak figyelte az eseményeket, az, aki miatt ide kellett jönnie.
Használva a vámpírgyorsaságát két vámpír előtt termett, és mielőtt mozdulni tudtak volna, már a gyomorszájukon hatolt be Victor kézfeje, megragadta a gerincoszlopukat, és először eltörte őket, majd kitépte a törött darabokat. Pont elég nagyok voltak ahhoz, hogy a maradék kettőnek a szívébe állítsa őket.
[color=dimgray]- Nos, azt hiszem, már csak egy maradt. Engedelmeddel Darly.[/colro]- biccentett az említett vámpírnak, majd az immár menekülő mögött jelent meg. Elkapta a nyakát, és lerántotta a földre. Rálépett a nyakára, szemeiben gyilkos indulat tombolt, ajka gonosz vigyorba torzult.
- Azt hiszem, nem kell elmondanom, hogy mi is fog most következni.- felemelte a talpát, és tiszta erőből belesarkalt a vámpír arcába. Amiből nem maradt más, csak véres, pépes massza. Megismételte még néhányszor, hogy a feje nagyjából elpusztuljon.
- Oh, a mindenit. Milyen mocskos lett a cipőm.- sajnálkozva rázta a fejét, miközben visszasétált Darylhez, majd elővette a cigeretáját, rágyújtott, majd Daryl felé nyújtotta.
- Nos, téged mi hozott a környékre? Azt hiszem, hogy az én okomat már tudjuk.- félmosoly játszott az ajkán, miközben körbemutatott a hullákon.
- Megérdemlik, hogy itt maradjanak. Majd a napfény elvégzi a dolgát, nem érdemlik meg a temetést.- lehet durván hangzott, de egyrészt fárasztó is lenne, másrészt pedig maguknak keresték a bajt.

Darly & Victor

Daryl & Victor, második menet

+18?
T udom, hogy helytelen amit teszek, amit tenni fogok, de képtelen vagyok ösztöneimen tovább uralkodni. Egy felnőtt férfi vagyok, s egy férfinak vannak szükségletei, amelyeket ki kell elégíteni, különben.. Nem, nem is akarom tudni. Lily kemény hónapokat vészelt át, és igazából a büszkeség fog el, úgymond, hogy elveszem a "szüzességét". Persze, ezen már rég túlesett, de elég rég nem volt férfival dolga, és pont velem sodorta össze a sors.. Ez tényleg egy puszta véletlen, vagy ennek így kell történnie? Fogalmam sincs, s Jack is jó barátom, mit szólna ahhoz, ha a barátnőjével feküdnék össze? Most komolyan egy másik férfin fogok rágódni? Lockwood, mi a fene történt veled? Eddig nem állított meg, hogy valaki más már foglalt, akkor is elcsábítottad. Különben is.. amiről Jack nem tud, az nem is fáj neki.
- Rám se fogsz ismerni, drágám. Csak figyelj, s tanulj. - kacsintok rá, és már nem érzem magam kiszolgáltatottnak, tapasztalatlannak, mint amikor először lefeküdtem evvel az istennővel. Azt hittem, hogy soha többé nem érinthetem selymes bőrét, dús ajkán végigsúrolni sajátomét, erősen megragadni a combját.. De nem. Az enyém lesz. Mert egy Lockwood-nak senki se tud ellenállni.
A csókolása fenomenális, érzem rajta vágyódását, és egy széles vigyorra késztet. Mi lenne, ha egy kicsit játszadoznék vele..? Megérdemli, amiért évekkel ezelőtt.. öhm.. összetörte a szívem.
Felsziszegek, és gyengéden ráharapok alsó ajkára, mikor körmeit a hátamba vájja. Meghúzom ajkát, kezeim még mindig a derekánál ténferegnek.
- Csodálatos vagy, Lily. - súgom az ajkaira, és megtámasztom a felhúzott combját a derekamnál. Ágyékomat az övéhez nyomom, és már érezheti, hogy milyen hatással van rám.
Hirtelen egy közeli fának csapódok, szememből ég a buja vágy, és követem őt pillantásommal. Magamba iszom minden egyes mozdulatát, lépését.
- Durván szeretem. - motyogom halkan, és testében gyönyörködöm miután lekapja magáról a felsőt. Testével hozzám simul, s ujjaim bebarangolják egész felsőtestét. Bőre olyan, mintha tejben lenne áztatva. Kellemes illata csiklandozza az orromat.
- Lehet, hogy évekkel ezelőtt te irányítottál, kedvesem, de azoknak az időknek már vége. - egy laza mozdulattal fordítok a helyzeten, így most őt nyomom a fához. Nem kell féltenem őt attól, hogy a kéreg a bőrét felsérti, mivel vámpír. Mily szerencse, sokkal nehezebb dolgom lenne egy törékeny emberi lénnyel, de nem lenne lehetetlen. A szótáramban nincs olyan szó, hogy lehetetlen. Időközben a felső is lekerül rólam, s gyorsan Lily háta mögé nyúlok, és egy kézzel kicsatolom melltartóját. Lehámozom róla, és félredobom. Végig simítok rajta az egyik kezemmel, míg másikkal tartom őt.
- Olyan puha a bőröd. - dünnyögöm, és mohón megcsókolom. Élete legjobb estéjében fogom őt megjutalmazni. Azt akarom, hogy évszázadokkal múlva is visszanézzen erre a napra, és elfogja őt a vágyódás irántam. Azt akarom, hogy felemlegesse ezt a napot, hogy soha ne felejtsen el..
Ujjaimmal mellbimbóját ingerlem, és örömmel veszem észre, hogy elérem nála a kellő hatást. De ez nem elég az én "bosszúmhoz", ennél sokkal többre vagyok képes.
Nagy nehezen sikerül róla leráncigálnom a farmert, és mivel nem akarok ugyanennyit vacakolni a falatnyi kis bugyijával, egyszerűen letépem róla, hogy két felé szakadjon a vékony anyag.
- Véletlen volt. - vigyorgok, és kárpótlásul nyakát kezdtem csókokkal behinteni. Óvakodok, nehogy megharapjam őt, mert biztos lennék benne, hogy Klaus egy csepp vért sem adományozna, hogy megmentsem Lil életét.
Ujjaimmal körözök combján, s mutató- és középső ujjamat beléje dugom. Készen áll már rám.. Ingerlem őt, hol gyorsabban, hol lassabban, de nyomban abbahagyom, mikor érzem, hogy közel van a mámorító orgazmushoz.
- Nos, drágám.. Mennyire akarsz engem? - haladok feljebb csókjaimmal, és aprókat harapok. - A döntés csakis tőled függ. Könyörögj, könyörögj, hogy folytassam tovább. - súgom fülébe, és egy széles vigyor foglal helyet az arcomon. Így kell megmutatni, hogy ki itt a főnök.

Fogalmam sem volt arról, hogy Tyler megszakította a kötődést, hisz valamiért ezt elfelejtette említeni. Ez azt jelenti, hogy akkor Jacknek is van esélye, bár amint Ty mondja, nehéz eset.
- De miéééért? – húzom el a szót, miközben a fejemet rázom.- Nem igazán értem, miért állt be a sorba. Ha itt vagyok, biztos, hogy nem történik ez meg, de hát ha jól tudom, ezért lettem eltávolítva a képből… Hogy ne hátráltassam. – vonok vállat és düh jelenik meg az arcomon. Akárhányszor csak eszembe jut, viszketni kezd a tenyerem, és azt kívánom, hogy Klaus itt álljon előttem és csak úgy egyszerűen, következmények nélkül egyenesen a szívébe döfhessem a karót. De mint tudjuk, ez nem ilyen könnyű, sajnos.
Ahogy végigsimítok Tyler mellkasán, jót mosolygok, hisz nagyon jól tudom, hogy vágyik rám. A férfiaknak olyan nyilvánvaló az arckifejezésük ilyenkor, szinte olvasni lehet a gondolataikban. Bénán leplezik, ennyi az egész.
Lépteim közben egy pillanat múlva megtorpanok, mert Tyler kezét a derekamon érzem, megjegyzésére pedig felnevetek.
- Hát hogyne… Azóta mindennap rólad álmodom. – mosolyodok el, majd hallgatom, ahogy a fülembe suttog és hirtelen végigfut rajtam a hideg. Hát hogyne hiányozna, te jó ég… Már vagy három hónapja nem volt dolgom férfival, az sem volt valami jó, ugyanis valami szerencsétlent fogtam ki ilyen téren. Ösztöneim hatására már fordulnék is meg, de mire megtenném, Tyler már pár lépéssel arrébb van, így egy mély lélegzetvétel után le is nyugszanak a kedélyeim. Jobb is, ha ez most nem történik meg, mert lefogadom, hogy utána gyötörne a lelkiismeret furdalás Jack miatt. Igaz, hogy fogalmam sincs róla, hogy hányadán is állunk, de a jelek nem túl bíztatóak. Akitől eddig hallottam bármit is, mind azt mondták, hogy Klausért bármit megtenne.
Felvonom a szemöldököm és megcsóválom a fejem.
- Biztos sokat fejlődtél azóta… - ül ki az arcomra a széles vigyor, és újra végigmérem a tekintetemmel. Nem lesz ez így jó. Mért néz ki ilyen jól? Mért, mért, mért? Folyton csak a jó pasikkal találom szembe magam, és még elvárják, hogy ne essek kísértésbe? Hát ne haragudjon a világ, de ez így nem fog menni, és senki ne is várja el tőlem, mert nem fogok megfelelni az elvárásoknak, ahogy általában sosem.
- Igazad van. Végül is milyen jó, ha ilyen hatással lehetek életem végig mindenkire, mint rád. – vonok vállat mosolyogva. Igaza van, ez tényleg nagy előny, de sosem tapasztalom majd meg, hogy milyen anyának lenni, és életem végéig attól retteghetek majd, hogy mikor döfnek karót belém az egyik utcasarkon, vagy épp mikor fulladok verbénába a kocsmában… Vicc az egész, komolyan mondom, de hát ez van, ezt kell szeretni, el kell fogadni, hogy ez lettek, ez vagyok és leszek.
A megérzéseim ismét nem csaltak Carolinenal kapcsolatban sem. Őszintén megvallva nem csodálom, hogy tönkrement a kapcsolatuk. Nem tudom, hogy mi volt az oka, nem is igazán érdekel, de nekem Care sosem volt a szívem csücske.
- Éppenséggel nem is akartam róla beszélgetni. – vonom meg a vállam, és figyelem, ahogy Tyler egyre közelebb jön, s végig mélyen a szemébe nézek. Nagyon közelít, és sejtem, hogy nem lesz ennek jó vége. Vagyis igazándiból jónak biztos jó lesz, de más szempontból nem igazán lenne ez helyes. Jó.. Nem érdekel senki és semmi. Átadom magam a pillanatnak és kész. Ty menekülést nem hagyva támasztja kezét a fának, és közelebb hajol.
- Hát ha így van, akkor mutasd mit tanultál az évek során, Lockwood! – mondom, mikor szája már szinte az enyémhez ér és egy pillanatra mosolyra húzódik a szám, egészen addig, amíg Tyler szája az enyémre nem tapad. Úgy csókolom, mint aki már vagy egy éve nem látott férfit. Egyik kezem a hajába túr, a másik pedig a pólója alá nyúl, és végigsimít a hátizmán, körmeim kissé végigszántják a bőrét. Felhúzom az egyik lábam és megtámasztom Tyler csípőjén, majd gondolva egyet, hirtelen nekilököm a szemközti fának.
- Azért ez más lesz, mint régen. – mosolyodok el, majd ledobom magamról a felsőm és villámsebességgel Tyler előtt termek. Még jó, hogy más lesz, hiszen egy olyannal csinálom, aki fajtabeli. A „múltkori” ember volt, és hát… meg kellett igéznem utána, hogy ne emlékezzen a szuperélményre, mert azt hiszem nem tudta volna hova tenni a dolgot.
Lehúzom róla a felsőt, és eldobol valahova messzire, majd testem az övéhez simul, s újra megcsókolom.

Még mindig nem vagyok eléggé meggyőződve afelől, hogy a vadászok nincsenek a nyomomban. Simán kinézem azokból az istenverte emberekből, hogy rohannak ide-oda az erdőkben, és kutatnak utánam. Mi az, hogy már a piában is verbéna van? Mi a franc történt evvel a várossal? Alig egy évvel ezelőtt még teljesen normális volt mindenki, és a lakosság felét nem a természetfeletti lények alkották. Hihetetlen ez az egész helyzet. Lily is milyen fiatal volt, a húszas évei elején volt, mikor meghalt. Közeledett az esküvője, gyerekeket kellett volna nemzenie Jack-nek, erre Klaus megölte. A nyomorék. Miért? Mi késztette a nagy Hibridet erre? Így akarta maga mellé állítani Jack-et, vagy tudomást szerzett arról, hogy milyen kapcsolatot ápoltam Lil-lel a múltban, és így akart bosszút állni rajtam? Fogalmam sincs, de egy dologban biztos vagyok. Nem fogom ezt annyiban hagyni, szenvedni fog, amiért tönkretett egy ártatlan emberi életet. A velejéig romlott az a férfi, bárhova lép, ott pusztítást hagy maga után.
Kérdőn felszalad a szemöldököm Lily kérdése után. Talán még nem említettem neki? Egy széles vigyorra húzódnak ajkaim, és egy büszke képet formál az arcom.
- Egy barátommal megszakítottuk a kötődést az Appalache hegységekben. Rengeteg kellett szenvedni, de megérte. Most a többi hibridnek segítek, és ígérem Jack-en is próbálkozok, csak Klaus annyira a bizalmába férkőzött. – forgatom meg a szememet. A fő talpnyaló. Borzalmas. Hányszor próbáltam arra utalni, hogy Lily él, de mintha egyik fülén be, a másikon ki. Sehogyan se reagálta le, Klaus úgy irányítja őt, mint egy marionett bábút.
Tekintetem ismét rákalandozik, és iszom arca látványát. Megfeszülök mikor kezét érzem a mellkasomon, el akarom kapni őt, de elsétál. Komolyan? Lehunyom a szememet, és próbálom helyretenni magamat. Csak direkt csinálja.. Pontosan ezeket az érzelmeket akarja felkelteni bennem. Mindig ilyen nő volt, elérte, hogy a férfiak a tenyeréből táplálkozzanak. Egy igazi femme fatale. De drágám.. már nem vagyok fiatal, már én uralkodok.
- Ne tagadd, hogy nem voltunk jók együtt. Lemerem fogadni, hogy azóta rengeteget álmodtál rólam. – követem őt, és megragadom vékony kis derekát. Mögé állok, haját az egyik oldalra söpröm, és felszabadult nyakára fújom ki a meleg levegőt.
- Hiányozhat egy férfi érintése. – cirógatom kulcscsontját. – Meséltem már mennyire szeretek játszadozni? – súgom fülébe, megharapom fülcimpáját, és megfordulok, ott hagyva őt. Neki sokkal nehezebb lehet, hány hónapja nem lehetett dolga? Míg nekem.. hát eltelt azóta már 3-4 hét. Ez nem olyan súlyos állapotban, amelyben ő van. Lefogadom, hogy teljesen ki van rám éhezve. Figyelem, amint a fának dől, és egy hangos kacaj hagyja el a torkomat.
- Én is rengetegszer vágytam erre, de idővel meg tanulod szeretni ezt. – vonom meg a vállamat. – Gondolj csak az előnyökre. Örökké ilyen csinos, és fiatal maradsz. Bármit megkaparinthatsz, oda mehetsz, ahová szíved akarja. – próbálom jobb kedvre deríteni őt. Utálom az önsajnálkozó embereket.
Lefagyok, mikor kiejti Caroline nevét. Még mindig aggaszt, hogy Klaus-szal ment el a bálra, biztos, hogy az álarcoson is ő lesz a gavallérja. De hogy mit eszik azon a férfin.. nem tudom. Undorodom Klaus-tól, és lassan már a gyűlölködés fog el, mikor az ex szőke barátnőmre gondolok.
- Caroline-nal úgy egy hónapja szakítottunk. Ne beszéljünk a részletekről, mert már túltettem magam rajta. – emelem fel kezemet, és most, hogy a fánál tartózkodik, esélyem van őt becserkészni. Lassú léptekkel csökkentem a köztünk lévő távolságot, és kezeimet a fának támasztom. Nem tud elmenekülni.
- Nincs senkim, ahogy neked sem. Úgy vélem, hogy a sors akar nekünk ezzel üzenni valamit, és nem hagyhatjuk cserben őt. – motyogom szinte már az ajkaira, és megszakítom a szemkontaktust. Lehunyom a szememet, és ajkaimat végig húzom száján. Éhesen, mohón tapadok szájára, testemmel szorítom a fához, míg az egyik kezemet a derekára helyezem. Lassan simogatom őt, ujjaimmal behatolok felsője alá, és ugyanezt folytatom csupasz csípőjén.
Teljesen magával ragad a pillanat, és meglep, hogy még mindig ilyen hatással van rám, és.. Mindegy. Basszus Lily, a puszta léteddel az őrületbe tudsz engem kergetni.

Ha Tylert is magam mellé tudnám állítani a Klaus elleni tervemben, akkor már egész jól állok, ha azt vesszük. Bár nem kételkedem abban, hogy ő ellenem lenne, de… Várjunk csak? Ha ő is hibrid, akkor… Ez az egy ami visszatart, hogy Klaus csatlósai közt több olyan „ember” is akad, akit szeretek, és nem akarom, hogy bármiféle véletlen folytán bajuk essen. Márpedig ha azt vesszük, erre nem kis esély van, hiszen kötődnek a vezérükhöz. Ebből a szempontból nem bírom Elenát, hogy ilyen lehetőséget adott az ősi vámpírnak. De természetesen ez eltörpül amellett, hogy miért szeretem. Megjegyzésemre Tyler úgy reagál, ahogy gondoltam. Nem esett volna jól, ha esetlegesen azt mondja, hogy nem tud segíteni.
- Te… nem kötődsz hozzá? – kérdezem, hiszen nem úgy tűnik, mint aki lesi a parancsait. Miről maradhattam le ebben az egy évben? Azt hiszem elég sok minden kiesett az életemből, amíg Los Angelesben tartózkodtam és „élveztem” az életet. Pontosabban szenvedtem, mint a franc, hogy távol kell lennem a szeretteimtől. De hát túléltem, a lényeg az, hogy most újult erővel itt vagyok.
- Nem is olyan rossz öltet. Megfontolom az ajánlatot. – mosolygok, és sanda pillantással ránézek. – Felidéznéd az emlékeket, huh? – kérdezem, miközben végigsimítok a mellkasán és arrébb sétálok. Szeretem húzni a férfiak agyát. Határozottan. Tudok ilyen kis ribanc is lenni, ha olyan kedvem van, és őszintén megvallva most éppenséggel lenne kedvem, ugyanis… mióta nem voltam férfival? Inkább nem is gondolok utána, mielőtt még sírógörcsöt kapnék.
Emlékszem, hogy mennyire összetörtem a szívét, amikor visszautasítottam. Pedig én igazán nem akartam megbántani, utálom ezt csinálni, de elég furán néztek volna ránk az emberek, hogy ekkora a korkülönbség köztünk. Most már ilyen fel sem tűnne, de akkor… Még a végén börtönbe vittek volna kiskorú megrontásáért. A gondolatra felnevetek, majd Tyler kérdésére kissé eltűnik a mosoly az arcomról.
- Úgy ismersz, mint aki ilyen egyszerű cselszövésekhez folyamodik? Még nincs pontos tervem, de nem kell sok idő hozzá, hogy előálljak valamivel. – vonok vállat. Igazándiból ezt a „cselszövős” oldalamat még nem igazán ismerheti senki, mert sosem voltam olyan, aki ilyen hatalmas bosszúállásokon törte az agyát. Egészen addig, amíg nem kényszerítettek rá. Ezt ugyan nem hagyhatom annyiban. Felfigyelek rá, hogy Tyler a fejét rázza. Mi baja van? Idegrángás?
- Tudom, hogy ott vannak… Itt is van a bökkenő, de valahogy meg fogom oldani. Viszont én senki mással nem akarok végezni, csak Klausszal. – mondom, és kérdőn tekintek rá. – Ötlet? –
Senki mással, főleg nem Jackkel, márpedig Max azt mondta, hogy ő lesz az egyik első, aki majd Klaus védelmébe siet. De könyörgöm. Nem lehet, hogy ellenem jöjjön. Nem hinném, hogy fontosabb lenne neki az az undorító hibrid, mint én. Lehetetlen. Vagy mégsem? Talán mielőtt szembe megyek vele, meg kéne beszélnem a dolgot vele négyszemközt. Azt hiszem félek a találkozástól, mert fogalmam sincs, hogy mit fog szólni hozzá, hogy élek, mit reagál majd. Talán ettől félek a legjobban, hogy a szemembe mondja, hogy már halott vagyok a számára. És a legrosszabb az egészben, hogy teljesen igaza lenne.
- A francba is nem lehetne, hogy egyszerűen csak visszakapom a régi életem? – dőlök neki egy fának és mélyet sóhajtok. Mennyivel egyszerűbb lenne visszacsöppeni a régi kerékvágásba, de mint tudjuk, az élet nem ilyen egyszerű. Sosem volt az.
A kérdésemre kicsit késve kapom meg a választ, de felkapom rá a fejem, és rögtön hallgatózni kezdek, hogy nem hallok e mozgolódást.
- Akkor minden oké. Egyedül vagyunk… - jelentem ki, és Tylerre nézek. Elég frusztráló, hogy ez így van, ugyanis meg kell hagyni nagyon jól néz ki, és félő, hogy az ösztöneim felülkerekednek rajtam, s ennek következtében ki kell elégítenem a vágyaimat. Nem tudom, hogy melyikünk bánná meg hamarabb a dolgot. Azt sem tudom, hogy egyáltalán van-e barátnője.
- Te Tyler… Mi van Caroline-nal? – nézek rá érdeklődve, hiszen mielőtt „meghaltam” vele volt együtt. Viszont van egy sanda gyanúm, hogy ez már nincs így, és a megérzéseim sosem csaltak…