Bree bárja

Tárgy: Re: Bree bárja Csüt. Nov. 15, 2012 10:49 am

*Igen lehet, hogy egy iciri-picirit túlreagáltam a dolgot. De éppen elég olyan ember van aki fenyeget, és hozzáteszem valós fenyegetést is jelent. Nem kell, hogy egy ilyen kis hülye is próbálkozzon. Engem nem tud megfélemlíteni. Elvégre itt most én vagyok az irányító és neki kell valami.
- Csak utálom ha fenyegetnek... Mellékesen, miért hazudnék ha éppen azt várom cserébe, hogy lógj nekem?- Forgatom meg a szemeiemt megvetően. De komolyan, miért is? Normális ez? A vámpírok... általában azért kötnek üzletet, mert abból valamilyen előnyük származik. Ha én nem mondom meg neki, hogy hol találja Klaust akkor nyilván nem tartozik nekem, és ebből a kis találkozásból semmi hasznom nem lenne. Hol van itt a logika? Márpedig én egy logikus ember vagyok... általában.
Elnevettem magam a szavaira, miközben elindultam a kijárat felé. Csak szépen, lassan és nyugodtan, kecsesen és szexin, hogy az összes bennlévő figyelmét magamra vonjam.
- Ha élsz még egy kicsit közöttünk, neked is hasonló lesz...- Vetettem oda hetykén a választ. A pszichológus résszel, csak annyit vitatkoznék, hogy inkább pszichiáterre lenne szükségem. Bár szerintem rajtam még az sem segítene. Eredendően ilyen szemétláda vagyok, és azt hiszem, az évek és a vámpír vér még inkább azzá tett. Pech, de én imádom magam. Imádom a kegyetlen énem és, hogy tulajdonképpen azt csinálok amit akarok.
Ahogyan dühösen eltrappolt mellettem csak vigyorogni tudtam. Jellemző, és azt hiszem szereztem magamnak egy újabb ellenséget. Nem ő az első és nem is ő lesz az utolsó. Marcus ezért látja jónak, ha inkább mellett vagyok. Állítása szerint akkor nem csinálok hülyeségeket. Vagy ha igen, legalább ki tudja a bajból húzni a seggemet. Nem is értem, hogy miért akar ennyire megvédeni, azt hinné az ember, hogy ezt meg lehet unni ennyi idő alatt. De ő még nem unta meg, vagy pedig nem adta fel, hogy olyan jóvá tegyen amilyen ő. Persze ő sem szent, hiszen vámpír. De fölöslegesen nem kegyetlen, általánosságban igazságos. Amolyan igazi vezető típus... Nem véletlenül üzletember.
Megállt az ajtónál, nem rontott ki rajta. S mire eldöntötte, hogy mit is akar, már én is odaértem a kijárathoz.
A szavaira oldalra biccentettem a fejemet, és a szemeim jókedvűen csillogtak, az egyetlen lehetséges válasszal, amit adhatok erre a kérdésre: talán.
Háh, kettő. Na ez már tetszett, és minden bizonnyal látszott is rajtam. Nem tetszett, hogy az ajtóban ácsorogtunk, elvégre kintről bárki bejöhet, megzavarni a beszélgetésünket.
- Hát jó, gyere...- Mondtam és egyszerűen kiléptem a hideg levegőre. Egy kicsit arrébb sétálva, hogy ne a bejáratnál álljunk, s ismét felé fordultam.
-Klaus egy ős. Azaz az egyik az első vámpírok közül. Azon belül hibrid, ami annyit tesz, hogy vérfarkas és vámpír is egyben. Azt nem tudom, hogyan képes meggyógyítani, nem sokat tudok a hibridekről. De valóban rebesgetik, hogy a vére ellenszer a vérfarkas vagy hibrid harapásra...- Megrántottam a vállam ezzel jelezve, hogy én ebben nem vagyok biztos. Legalábbis százszázalékosan nem, de Klausnál sosem lehet tudni.
- Mystic Fallsban találod, a város lakónegyedében van egy villája. Bár ha rákérdezel a Mikaelson házra, tudni fogják. Ámbár a helyedben nem kérdezgetnék össze-vissza... Sosem lehet tudni, hogy Klaus ellenségébe vagy barátjába botlasz bele...- Rántottam meg a vállamat egy fanyar szájhúzás kíséretében. Hát ennyi. Megfelelő árért, én is elég bőbeszédű tudok lenni.*

Tárgy: Re: Bree bárja Szer. Nov. 14, 2012 3:10 pm

Úgy tűnik egy kicsit felhúzta magát… Hogy min? Halványlila gőzöm sincs. Eltört egy üveg, nagy ügy. Ezzel egy vámpírra nem tudnék ráijeszteni, csak az önkontrollom van a béka segge alatt. Sanszos, hogy a fenyegetőzés tette be a kaput, holott csak ugyanazokkal az eszközökkel éltem, mint ő. És még ő beszél? Ehhez a nőhöz képest én maga vagyok a megtestesült önkontroll.
Megfeszült az állkapcsom, amikor a torkomnak ugrott, de nem láttam semmi értelmét a védekezésnek, na meg erőm sem volt túl sok, úgyhogy a torkomból feltörő apró nyögésen kívül nem szóltam egy szót sem, amíg rám zúdította a sérelmeit. Teljesen el vagyok ragadtatva, komolyan. Mégis mit képzel magáról?! Hogy övé a világ, felsőbbrendűbb mindenkinél? Megáll az eszem…
Tökéletesen üres arccal meredtem rá.
- Te kisebbségi komplexusban szenvedsz – csóváltam meg a fejem, már amennyire a szorítása engedte. - Biztos vannak nálad erősebbek, de attól még nem szükséges a gyengébbeknek letépni a fejét, csak mert valaki anno feltörölte veled a padlót.
Önkéntelenül is megdörzsöltem a nyakam, mikor végre elengedett. Már csak fél füllel hallottam a szavait, az agyamat valami nagyon ocsmány, sűrű köd borította el. Ökölbe szorultak az ujjaim, és erősen koncentráltam a falon lévő órára; addig se kell azt az önelégült, öntörvény, beképzelt szukát néznem. Semmit sem gyűlölök annál jobban, mint amikor valaki a felsőbbrendűségével villog.
A vállam fölött hátra pillantottam.
- Érdekes szemléleted van a világról– mondtam halkan szinte csak magam elé. – Keress fel egy jó pszichológust, hátha menthető vagy még. - Laikusnak úgy tűnhetett, hogy valami elpattant nálam, de tudtam, hogy az a némber hallja.
Lekászálódtam a székről. Két vigyorgó fazon látványosan tárgyalta ki az előbbi szitut, közben pedig a lehetséges folytatást taglalták.
- Vége a műsornak – morrantam rájuk, de látszólag itt a tekintélyem valahol a nulla alá süllyedt, mert éktelen vihogásba törtek ki. Remek!
El akartam tűnni, amilyen gyorsan csak lehet, úgyhogy határozott léptekkel megindultam az kijárat felé. Elhaladtam a nő mellett, és az ajtóhoz léptem.
Ha most kisétálok, lehet, hogy elúszik az egyetlen lehetőségem. Ha viszont nem, akkor szó szerint könyöröghetek az életemért. Egyik megoldás sem volt túl kecsegtető. Ha a másodikat választom, akkor akár egy ásót is foghatnék és eláshatnám magam, mert ziher, hogy minimum öt métert süllyedek szégyenenben. Persze, ha nem lennék szorult helyzetben, akkor könnyebb lenne, így viszont…
Már a kilincsen volt a kezem, amikor visszahúztam. Most pedig, következzen a megaláztatásom, második felvonás:
- Ha most azt mondom, hogy ingerült voltam, és ne haragudj, akkor elfelejthetnénk, az imént történteket? – Megeresztettem egy lehengerlőnek szánt mosolyt. Ennél a pontnál fogadtam meg, hogy egyszer még kinyírom ezt a nőt.
Figyelmen kívül hagytam a körülöttünk ülők pásztázó tekintetét, és folytattam:
- Azt mondtad, tartozom eggyel. Bővítsük ki kettőre – elhamarkodott ajánlat volt, de jobb pillanatnyilag nem jutott eszembe. – Nézd, jelenleg te vagy az egyetlen, aki segíthet, de talán megérted, hogy nem túl kellemes ha minden egyszerre zúdul rád.
Legszívesebben kitéptem volna a nyelvemet. A büszkeségem haldokolva nyöszörgött a padlón, egy utolsó végzetes csapásért könyörögve.

Tárgy: Re: Bree bárja Szer. Nov. 14, 2012 1:00 pm

- Hát persze, hogy nem kell...- Kezdtem mézes-mázos hangon.- Hiszen akár a halált is választhatod.- Rántottam meg a vállamat vidáman.- Mondjuk ha te vagy az erősebb, akkor persze van választási lehetőséged... de így...- Nem jelenleg szinte senkinél sem erősebb az embereken kívül. Szóval, nem igen van választása. Az ember csak akkor engedheti meg magának, hogy csaljon ha elég erős hozzá. De akkor bármilyen mennyiségben.
Utána ugye megmutatja a kezét. Ugyan nem mondja meg, hogyan sikerült ilyen gyorsan szert tennie egy vérfarkas harapásra. De nem baj, annyira nem is érdekel. Hiszen elég lelkesítően hat rám, már csak a látvány is.
A döbbent arcát nézve, elnevetem magam. Jah, persze... nem régóta vámpír. És így jobban belegondolva, valóban döbbenetes a dolog. Ennyi időt megélni az én életstílusommal... Ő meg még csak két hetes. De cuki, szinte még csecsemő. Az is csoda, hogy nem akar itt felzabálni mindenkit maga körül. Vagy csak én voltam ennyire nehéz eset? Én már akkor is imádtam vért inni. Imádtam az ízét, és az áldozatok halálfélelmét nézni. Mindent ami ezzel jár. És mivel Markus egy nagyon-de-nagyon lelkiismeretes vámpír, igyekezett minél hamarabb leszoktatni az őrjöngésről, és nem hagyott magamra. Sikerült neki, de persze nem volt könnyű dolga... és utána vérfüggő is lettem. Mindegy, ez már a múlt.
Amikor belekezd a kis monológjába oldalra biccentem a fejemet és így hallgatom. De nagy a szája valakinek...
Már bele is kezdenék, mire egy újabb kérdéssel áll elő. Majd megfenyeget. Ő engem! Normál esetben ezen nevetnék, de most, mivel nem vagyok úgy általában jó hangulatban, csak idegesít. Lassan elsötétül az arcom, s pillantásomban nem a félelem hanem a düh csillog. Most komolyan egy eltört sörösüveggel akar megfélemlíteni? Nevetséges.
Elkapom a torkát, igen, sajnos a nagy vörös köd a szemeim elé ereszkedek és nem is gondolok arra, hogy esetleg mások is vannak ebben a bárban. Megszorítom a torkát.
- Ne fenyegess engem, te kis hülye! Mit gondolsz, hogy olyan egyszerű négyszáz évig életben maradni? Hmm? Ha azt gondolod, hogy csak a véletlen műve akkor nagyon hülye vagy. Tudom, hogy nem minden a kor.- Elengedem, mert észlelem, hogy körülöttünk egy pillanatra megfagy a kocsma. Elég furcsa látvány lehet, ha egy nő így elkapja egy férfi torkát. Megköszörülöm a torkomat, és egy kedves mosollyal körbenézek, mindenki folytatja a dolgát. Leszállok a bárszékről.
- És erről a stílusról feledkezz el, de nagyon gyorsan. Mert ha így beszélsz Klaussal akkor nem sokáig húzod.- Megvetően végig nézek rajta.- Én is csak azért nem öllek meg, mert az túl gyors lenne. Így a harapásoddal, napokig fogsz szenvedni, megőrülsz és majd nem tudod, hogy mi az álom és mi a valóság... és a végén meghalsz...- Mosolyodok el gonoszan, s egy pillanattal később elindulok. Pont olyan lassan, hogy ha akar még megállíthat. Megadom az esélyt, hogy jóvátegye, hogy megfenyegetett, elvégre talált végre valakit aki pontosan tudja, hol van Klaus. És ezt el is tudja mondani... na persze csak akkor ha megembereli magát és nem beszél ilyen ki-ha-én-nem stílusban velem, mintha ő lenne a helyzet magaslatán. Holott itt én vagyok az akinek nincsen vesztenivalója.
Fel vagyok arra is készülve, hogy hátha megpróbálná kitépni a szívemet, vagy belém vágni az üveget, bár az nem sokat számítana...*

Tárgy: Re: Bree bárja Kedd Nov. 13, 2012 2:27 pm

Alig észrevehetően megrázomm a fejem.
- El vagy te tévedve. Nem gondolom, hogy ingyen segít bárki is, de attól, hogy valaki elvár bizonyos dolgokat, még nem feltétlenül kell megtennem.
Lehet, hogy ő olyan világban él, ahol az emberek csukott szemmel dugják az orrukat mások s3ggébe, ha azt várják el, de ez hatalmas nagy baromság. Mindig van választás, csak erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, ha szorul a hurok a nyakunkon.
Hűű, milyen kis optimista lettem! A gond csak az, hogy az optimista szinte már egy szintre hozható az id!ótával.
Azt, hogy messze akar kerülni Klaustól, csak egy groteszk grimaszba torzult visszafojtott vigyorral reagáltam le. Szóval fél tőle, még ha nem is ilyen nyíltan fogalmazott, a nem éppen bizalomgerjesztő irányba forduló állapotom ellenére is felfogom még a nyilvánvalót.
Azt nem mondom, hogy meglepett a tekintetében a felismerés mikor meglátta a karomat, de azért abban a kitörő gyermeteg lelkesedésében nem igazán tudtam osztozni.
- Örülök neki, hogy tetszik – horkantam fel mogorván, és amint kicsodálkozta magát, visszarántottam a kezemet; vége a gyereknapnak.
- Négy- száz- ötven – tagoltam döbbenten vonogatva a szemöldököm.
Most rajtam volt a sor a csodálkozásban. Körülbelül olyan arcot vághattam, mikor egy gyerek megtudja, hogy a mikulás mindvégig a pufók nagybácsi volt karácsonykor. Persze tudtam, hogy a vámpírok eléldegélnek egy darabig, de azért ez meglepett.
- Nem, nem voltam – mondtam mikor végre megtaláltam a hangom. – Még csak két hete … öhm.. változtam át.
Megköszörültem a torkom, de aztán inkább nem folytattam. Nem fogom neki részletezni, hogy történt a farkas harapás, mert köszönöm szépen, de több örömujjongásból nem kérek. Lényegében az én hibám volt az egész, én dühítettem fel a fickót, de a fene sem gondolta volna, hogy agyarai nőnek és belém harap. Azt meg pláne nem tudtam, hogy az vámpírra nézve halálos. Mekkora jó lenne, ha lenne valami gyorstalpaló kéziköny halottaknak.
Hátradőlve hallgattam a feltételeket. A bármikorban még benne lennék, de a „bármivel” rész egy kicsit sem volt kecsegtető.
Rámeredtem a nőre; nem pislogtam, nem vettem levegőt, vagy mondtam akár egy szót is, csak hidegvérrel hallgattam a politikusokat is megszégyenítő tárgyalási feltételeket. Megáll az eszem!
Mikor végzett előregörnyedtem, a térdemre támaszkodtam. Fél kézzel megdörzsöltem az arcom.
- Hmm – válaszoltam lenyűgöző ékesszólással.
Ez nem hangzott valami megnyerően, de az vessen rám követ, aki jobban tud „tárgyalni” egy fél évszázados nővel, akinek már rég mumifikálódnia kellett volna.
- Rendben – bólintottam. – Az már kiderült, hogy fenyegetőzésben nagyon jó vagy, de most ideje lenne, ha azt is bizonyítanád, hogy nem feleslegesen pazarlom az időmet veled. Csicseregd el szépen amit tudsz, és ha használható információhoz is jutok, akkor az adósod vagyok. Sok választásom nincs – tekintve, hogy valószínűleg sokkal erősebb nálam -, úgyhogy, ha lennél kedves és segítenél… Felőlem utána még magasztalhatod magadat, de asszem’ fogy az időm.
A végén felkúszott az arcomra egy fájdalmasra sikeredett mosoly.
- Szóval… Hogyan is tudna segíteni, és egyáltalán mi ő? – Igen, mi. Azért annyira még nem vagyok naiv, hogy azt higgyem ember. – Mondj el mindent, és még véletlenül se próbálj meg puszta szórakozásból átverni, mert hidd el nekem, négyszáz év ide vagy oda, megtalálom a módját, hogy többet ne legyen alkalmad másokkal játszadozni. – Már, ha ki tudok kecmeregni a nyakig érő trutyiból, ami körülvesz.
Le vagyok gyengülve, sajog a karom, és hozzá képest kölyök vagyok, de halálosan komolyan gondoltam, amit mondtam.
- Kiröhöghetsz, és tehetsz újabb időpazarló megjegyzéseket, de hidd el nekem, nem minden az erő, meg a kor - tettem még hozzá halkan, de annál komolyabban.
A mondatom végén üvegcsörömpölést hallottam, és csak egy töredéknyi másodperc után jutott el az agyamig, hogy a kezemben lévő sörösüveg tört apró darabokra.
- Nos? - néztem rá egy féloldalas vigyorral az arcomon, majd szép lassan az asztalra helyeztem az üveget; vagyis ami maradt belőle.

Tárgy: Re: Bree bárja Hétf. Nov. 12, 2012 1:50 pm

*Mikor összefutottunk még anno... köhöm... még ember volt. Most viszont már egyértelműen vámpír. És nem én tettem azzá az is biztos. Szegény fiú, vonzotta a halandó életében a vámpírokat vagy mi van?
Nem vagyok kedves, sőt kifejezetten tolakodóan és mondhatni undorítóan viselkedem... talán az ő szemében. Nézőpont kérdése, nálam ez csak egy játék. Szeretek az emberekből érzelmeket kiváltani... pontosabban az emberfélékből. Ne szűkítsük le csak a halandókra a kört. Mindenkivel szeretek kötekedni. Ez van, ilyen a természetem. Emberként sem voltam sokkal jobb. Már akkor is manipulatív személyiséggel rendelkeztem, imádtam szórakozni, játszani! Csak vámpírként ezek a tulajdonságok megerősödtek. Így lesz egy játékos nőből pszichopata... persze lehet, hogy nem ez rá a jó szakkifejezés. Nem vagyok otthon az ilyesmiben.
A határozott szavaira felnevettem. Komolyan ilyen naiv lenne? Hát persze, még nem régóta vámpír. Kicsit előrébb hajoltam a pultra támasztva az alkaromat, a hangomat lehalkítottam, mintha valami komoly titkot akarnék elárulni. Azonban ezekkel szemben állt a mosoly ami az arcomon terült szét.
- Oh te kis butus. Tényleg nem tudsz te semmit ha azt gondolod, hogy ingyen segít neked egy Ős...Főleg Klaus...- Együtt érző pillantást vetettem rá, ami nagyon hitelesre sikerült, de még sem volt igazi. Nem sajnáltam, nem sok mindenkit vagyok képes sajnálni. Mondjuk magamat nagyon tudom, de mindenki mást... nos, azt nagyon ki kell érdemelni.
- Csak tudod az a különbség...- Nyaltam meg az ajkaimat még mindig suttogva.-, hogy nekem van egy olyan választásom, hogy nem mondok neked semmit.- És ahogyan elnéztem a csinos kis pofiját, neki nem volt. Nagyon meg akarta tudni, hogy hol van Klaus, bár még nem jöttem rá, hogy miért. Melyik épeszű ember keresi Klaus társaságát.
- Nem vagyok Klaussal, de ellenesem. Csak messze akarok kerülni tőle. -Persze nem lenne ellenemre, ha egyszer csak meghalna. Bár így jobban belegondolva, akkor egy zsenitől fosztaná meg magát a világ...Az előbbi mondattal hátra is dőltem, kíváncsian figyelve, hogy mit babrál a felsőjével, közben pedig a szívószálamból szürcsöltem az italomat.
Majdnem kiköptem az italomat a sebet látva. Szinte ledobtam a koktél a pultra, s olyan sebességgel nyúltam a karja után, amire halandó ember nem képes, sőt, fiatal vámpír sem. Remélem nem nézett minket éppen senki.
- Nahát!- Markoltam meg a karját közelebb húzva magamhoz egy kicsit. Őszinte lelkesedés csillogott a szemeimben, amolyan gyermeteg.
- Hát ez igazán lenyűgöző. Életemben még csak egyszer láttam farkasharapást, de az nem volt annyira előrehaladott.- Lelkesedtem. - Pedig a röpke néygszááááz...ötven valahány évem alatt azért láttam dolgokat.- Hirtelen jött lelkesedésemben komolyan megfeledkeztem magamról, pedig nem szoktam a korommal villogni. Elengedtem a kezét, feldobta a napomat, hogy ilyet is láthatok.
- Még is, hogy szedted össze. Nem lehet olyan régen vámpír...legalábbis amikor találkoztunk nem voltál. Te aztán nagyon belehúztál öcsi!- Nevettem fel. Nem sajnáltam meg. Nem vagyok egy olyan típus aki bárkit is szán. Pech, de így van. Vagy üzletet kötünk vagy semmit.
-Na jó... - Hajoltam kicsit előrébb, pontosan úgy, ahogyan egy üzletember tenné mikor komolyan el kezd tárgyalni.- Én elmondom neked hol találod Klaust, de cserébe te lógsz nekem egyel. Bármivel... bármikor felkereshetlek és behajthatom rajtad. Számíts rá. És ha nem teljesíted... nos...- Megvontam a vállamat, s egy kisebb hatásszünet és gonosz mosoly kíséretében folytattam.- Akkor a szenvedés a farkas harapáshoz képest semmi sem lesz. És garantálom, hogy annak a végén sem jársz jobban.- Nem vagyok az a típus, aki könnyen engedi át a halálnak az áldozatait. Sosem voltam ilyen fajta, amiért Marcus már nem egyszer szívesen megfojtogatott volna... De ez van. A drága teremtőm, egy szörnyet hozott a világra...*

Tárgy: Re: Bree bárja Vas. Nov. 11, 2012 4:26 pm

A gúnyos megjegyzésre megforgatom a szemem, de annyira azért nem izgat fel, hogy felhúzzam magam.
- Nyugi, egyelőre még működőképes vagyok.
Megeresztettem egy kaján vigyort, de amikor az övemhez ért, összeszűkült a szemem. Semmi kedvem nem volt játszadozni, legszívesebben elkaptam volna a karját, hogy egyenként letördeljem az ujjacskáit. Végül lassan kifújtam a levegőt. Nem nagyon tudtam mire vélni a hirtelen jött dühöt, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is párolgott. Inkább fogtam az üveget és magamba döntöttem a sört.
- Annak tartozok, akinek én akarok – feleltem megnyomva minden egyes szót. Komolyan gondoltam, akármennyire is röhejesen hangozhatott. Ő ismeri a fickót, én nem, így nem is tudom mire számíthatok, de mindenre azért nem vagyok hajlandó. Inkább a halál, mint hogy valakinek a bábuja legyek. Vannak elveim, és nem fogom feldobni őket.
- Sehonnan – vontam vállat az utolsó kérdésére.
Végülis azt sem tudom kivel állok szemben. Ha segítene, akkor alap, hogy tartom a szavam, de ez attól is függ, hogy mit kér cserében. Nem adom el a lelkem, még akkor sem ha megmenti az életem. Viszont mivel egyre jobban szorul a hurok a nyakamon, nem nagyon láttam más választást, mint meggyőzni, hogy mindenre hajlandó vagyok.
- Én sem bízok benned, úgyhogy kvittek vagyunk – folytattam miközben megeresztettem egy röpke mosolyt.
Sanszos, hogy Elisabeth veszélyesebb, mint amilyennek első látásra tűnik, és már az is kezdett körvonalazódni bennem, hogy lehet, hogy nem is ember. Mekkora egy naiv s3ggfej vagyok! De azért mentségemre szolgáljon, hogy alig több, mint két hete tudtam meg, hogy Drakula létezik, és a nagy gonosz farkas is. Lényegében már nem kéne meglepődnöm semmin sem.
A könyökömre támaszkodtam és medörzsöltem az arcom. Úgy éreztem, hogy egy hatalmas légüres tér van a koponyámban.
- Nem állsz egyoldalon Klausszal, ugye? – Kérdésként hangzott, de sejtettem a választ. Az imént azt mondta, hogy ha segít megtalálni Klaust, akkor tartozni fogok a fickónak, viszont neki is. És ha Klausznak tartozok, akkor mire fel ez a nagy „bízhatok e benned?” katyvasz? Végülis, ha tartoznék neki, akkor Elizabethnek is. Ha pedig egy oldalon állnának, vagy ő is a csatlósa lenne, akkor nem járná ilyen óvatosan körül a témát.
Érdeklődve mértem végig a válaszára várva.
Vonakodva feltűrtem a karomon a pulóverem ujját, így láthatóvá téve az alkaromon lévő sebet. Elég ronda látványt nyújtott. Egyelőre még nem vagyok biztos benne, hogy a nő is vámpír, de a reakciójából majd kiderül. Elfintorodtam, ahogy jobban szemügyre vettem a karomat, majd pillantásom az előttem ülő nőre vándorolt. Nem érdekelt, hogy ki lát és ki nem; emberi szemnek valószínűleg csak egy egyszerű sérülésnek tűnik.
- Remélem ez elég drámainak tűnik ahhoz, hogy végre megeredjen a nyelved – villantottam rá egy vigyort, miközben visszaigazgattam a pulóver ujját.

Tárgy: Re: Bree bárja Csüt. Nov. 08, 2012 2:51 pm

*Nem, eredetileg valóban nem érdekelt, hogy mit akar. És igen, jobban elvoltam foglalva a koktélommal, mint vele. Ilyen vagyok, nem érdekel mások sanyarú sorsa, az enyém sem egyszerű. Lehajtom a koktélnak, hogy ihassam a következőt, azzal úgy is tovább el fogok szórakozni, minden bizonnyal.
Az állításra nem felelek, még csak nem is bólintok, nyilvánvaló, hogy ismerem. Ha nem ismerném is foglalkoznék Kevinnel... ugye ez a neve?
Azonban így már.Hmm...
Nem válaszol, jellemző. Ámbár én is megtehetem ugyan ezt vele, de ő rosszabbul jár. Akármit csinálhat én megtehetem, hogy nem beszélek és pont. Kiszedni meg igazán nehezen tudna belőlem bármit is. Elvégre ha úgy nézzük, én már több, mint négyszáz éves vagyok, ő meg még csak nem rég lett vámpír. Esélye se lenne, hogy kiszedjen belőlem bármit is ha én azt nem akarom. Tehát enyém a hatalom! Há-há-há! És ez annyira tetszik. Minden egyes porcikámban érzem, hogy bizony most hatalom van a kezemben, a tudás hatalma, de ez részlet kérdés. És imádtam ezt az érzést. Nem kicsit sem vagyok hatalom mániás. Áh! És nem, szemét ribanc sem. Ugyan már!
Probléma... Köhöm ezt a férfiak csak akkor szokták mondani ha:
- Oh... te szegény. Én megértem ha nem áll már fel. De Klaus ezen aligha tud segíteni.- Mondtam együtt érző arccal és hanggal, még a kezemet is rátettem az övére, azt sugallva, hogy te szegény. Csak egy ici-picit voltam szemét... De tényleg csak egy kicsit.
Majd mosoly terült szét az arcomon.
- Hálás... aham. Ha Klaus segít neked, akkor nyilvánvalóan tartozni fogsz neki. Viszont akkor nekem is tartozol egyel. - ezen elgondolkodtam. Hmm... El bírom képzelni, hogy Klaus megtartaná csatlósnak. Áh, de minek. Van neki elég és erősebbek is, mint ez a kölyök. De azért nem elvetendő az ötlet.
- De nem vagyok benne biztos, hogy bízhatok benned... én betartom a szavam és honnan tudjam , hogy te is?- Igen csak húzom az időt, felesleges kérdésekkel. De nem baj, azért teszem mert megtehetem. Mert ugye nálam a hatalom. Háh! Végre.*

Tárgy: Re: Bree bárja Csüt. Nov. 08, 2012 10:10 am

Mondandóm felénél kezdett leesni, hogy valószínűleg hiába jártatom a pofámat, mert sanszos, hogy a felét még csak meg sem hallotta. Jobban érdekelte a flancos – puccos koktélja, meg a blazírt arckifejezés gyakorlása. Már – már ott tartottam, hogy fogom magam és lelépek, nem vesztegetem az időmet felesleges fecsegésre. Egy döglött macskával többre mennék, mint ezzel a nővel, de akkor… hoppá! A névre felfigyelt, ami azt jelenti, hogy ismerősen cseng neki.
Lehúztam a maradék sört, de most már valami töményebb kellett. Kértem egy újabb üveggel, plusz egy whisky-t tisztán, és hogy stílusos legyek hozzácsaptam egy flancos koktélt is, amit a nő ivott.
Mikor végre óhajtott felém fordulni, kipréseltem magamból egy vérszegény műkacajt.
- Ismered – nyugtáztam. Tök egyértelmű, úgyhogy nem kérdésként hatott.
Szó nélkül odatoltam elé a poharat, amiben a vattacukorszínű lötty volt, majd fogtam az enyémet, és egy hajtásra kiittam a whiskyt. Gyűlöltem ezt a vackot; eddig életemben egyszer ittam, és tekintve, hogy technikailag már nem vagyok az élők közé sorolható, ez így is maradt.
A válaszára felhorkantam, de inkább nem mondtam ki hangosan, ami hirtelen eszembe jutott. Megint láttam azt a hűvös kihívást, a néma dacot. Bosszús pillantást lövelltem rá.
- Megvan rá az okom – válaszoltam nyájasan.
Nem sok kedvem volt megosztani vele az okokat, de mivel tud valamit, és nem úgy tűnik, mint aki puszta jóindulatból segítene, így vonakodva belekezdtem:
- A lényeg, hogy van egy kis problémám – itt alig észrevehetően elfintorodtam. Még magamnak is gyűlölök ilyet beismerni, nemhogy egy nőnek. – És elméletileg ez a Klaus nevű fószer tud segíteni.
Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat, végül odahúztam egy széket, és leültem. Megköszörültem a torkomat és folytattam:
- Szóval, ha tudod hol találom, akkor hálás lennék, ha segítenél.
Enyhén megnyomtam a hálás szót. Értse ahogy akarja. Ingerült voltam, és vacakul éreztem magam, azt pedig ő is kivehette, hogy semmi kedvem további felesleges köröket futni. Ha nem lennék ilyen helyzetben, a türelmem határtalan lenne, de így… Kell az infó, vagy megmondja, vagy kiszedem belőlem, de annak egyikőnk sem örülne.
Ittam egy korty sört, és türelmetlenül méregettem a mellettem ülő nőt.

Tárgy: Re: Bree bárja Szomb. Okt. 27, 2012 11:18 am

*Nem vagyok egy kedves ember... akarom mondani vámpír. Komolyan ember legyen a talpán az aki engem hosszabb távon el tud viselni, vagy kezelni tud. Áldott legyen Marcus neve és családja. Blabla...
A lényeg, hogy tök jól elvagyok én egyedül annál a bárpultnál. Miért kell egy régi "ismerősnek" pont most feltűnnie? Meg amúgy is kezd egy kicsit már sok lenni az ismerősökből. Itt is egy meg ott is egy... és egyszerre bukkannak fel. Eléggé frusztráló.
Elfordulok azzal a válasszal, hogy nem emlékszem. És tényleg nem, valami rémlik, de a neve vagy, hogy milyen helyzetben találkoztunk az homályba vész. Pedig állítólag a vámpíroknak elég jó a memóriájuk.
Ismét rápillantok. Erőltessem meg az agyamat? Na nem, bocsi nekem ehhez most nincsen kedvem. Nyilván valóan azért ücsörgök egyedül egy bárban, ilyen dögös nőként, mert nincs kedvem senkivel beszélgetni, senkire emlékezni és úgy egyébként gondolkozni sem. Csak a megvető pillantásom válaszol, meg felhúzott szemöldököm. Kevin... aham, emlékszem a névre. De istenem hány kevin fordul meg az ember életében 400 év alatt. Ugye?
Hallgatom a dadogását, de valahol a vége felé látványosan elfordítom a fejem. Ekkor érkezik meg az italom. Ha nem lényeg, hogy emlékszek-e rá, akkor meg mi a fészkes fityfenét akar?
Klaus... erre a névre felfigyelek, s az eddigi közömbös viselkedésem megváltozik. Egész testemmel a fickó...Kevin felé fordulok. Végigmérem. Ki szeretné nyírni Klaust? Nos... nem elég idős hozzá. Na és persze elég szarul néz ki. Egy vámpír, hogy képes így kinézni? Karikás szemek meg hasonlók. Mi van naponta egy kiló verbénát lőnek bele? De akkor meg, hogy bír még járni? Mert hát kis adagokban használ, bizony én is iszogattam mikor feltűnt Klaus, már akkor is mikor elindultam, hogy utána járjak egy-két dolognak. Igazság szerint hasznos, kis adagokban, komolyan!
- Hmm... attól függ, hogy miért akarod tudni.-Na nem isszák olyan forrón a kását. Csak nyugi, még jó is kisülhet nekem ebből az egészből. Nem dobálom én csak úgy két kézzel az információimat. Azért meg kell dolgozni csöppem.*

Tárgy: Re: Bree bárja Pént. Okt. 26, 2012 4:12 pm

Meglepett mennyire kommunikatív. Én bénán indítok, ő úgy reagál, mintha plusz egy-két szóért kitépnék a nyelvét. Jól indul...
Értetlenül ráncoltam a szemöldököm, majd hitetlenkedő mosolyra rándult a szám, de látva, hogy ő ezt komolyan gondolta, az arcomra fagyott a mosoly. Ha nem kóvályogna úgy a fejem, akkor még érdekelne is, hogy emberesen pofán csapta az egómat az üdvözlésével. Megfordult a fejemben, hogy játssza az agyát, vagy direkt szivat, vagy tököm tudja milyen indítékból csinálhat még ilyet egy nő. De végül ezt elvetettem, és ott lyukadtam ki, hogy vagyok olyan szarul, hogy egy ismeretlen személyébe hallucinálok bele egy régi segítőkésznek tűnő ismerőst. Asszem’ be fogok kattanni.
Mialatt ez lejátszódott a fejemben, egyre erősebben markolásztam a szék támláját. Kissé kelletlenül elhúztam a szám, majd sóhajtottam egyet és minden további udvariaskodást mellőzve folytattam:
- Akkor erőltesd meg egy kicsit az agyadat, menni fog az.
Ittam egy kortyot a sörömből. Határozottan vér íze volt. Vagy csak képzeltem. A lényegen nem változtat, ha nem képzeltem, akkor nagyon nem patent valami a hellyel, ha képzeltem, akkor én nem vagyok korrekt. A másodikra tippeltem, arra legalább van magyarázat, úgyhogy nem is filóztam rajta tovább.
- Kevin Coleman – mutatkoztam be egy fokkal udvariasabban. Meglátjuk vevő lesz e rá.
– Igazából csak egy mondat erejéig zavarnálak, nem lényeges, hogy emlékszel e rám. De ha nem túl megerőltető, akkor…
Oké, segítségkérésből most megbuktam. Ismét a számhoz emeltem az üveget, de még mielőtt ittam volna belőle, inkább visszahelyeztem az asztalra.
Végül másképp folytattam:
- A lényeg, hogy nem ismersz véletlenül egy Klaus nevű fickót? Elég fontos lenne.
A végére odabiggyesztettem egy mosoly félét is. Megy ez…
Igazából arra sem látok sok esélyt, hogy ha véletlen ismerné is, elmondaná e. Pláne úgy, hogy nem indult a beszélgetés túl bizalomgerjesztően. Biztos megható lenne a sztori, ha előadnám, hogy „Figyu már, haldoklom, és elméletben csak az a fószer segíthet, úgyhogy légy szíves adj egy személyleírást, különben kipurcanok”. Az ziher, hogy totál őrültnek nézne, pofán röhögne, aztán faképnél hagyna, úgyhogy ezt a megoldást inkább nem kéne erőltetni.

Tárgy: Re: Bree bárja Pént. Okt. 26, 2012 2:11 pm

*És eldöntetett... Egyre messzebb és messzebb jutok, mint attól a hülye kis várostól, mind pedig Chicagotol. Az a bajom csak, hogy az utóbbit nagyon kedvelem. De ott van Marcus... mondjuk lehet már nincs. Lehet már elindult utánam. Igen tudom, beképzelt vagyok, hogy azt hiszem mindenki utánam rohangászik. Miért is tennék? Talán mert mindenkinek az idegeire megyek. Igen, ez lehet az oka.
Itt Georgiaban, el leszek egy darabig, persze nem szeretném itt lekötni magam. Nah azért azt nem. Lépek tovább, talán New Yorkba, vagy Los Angelesbe. Még nem tudom, de valami pezsgő helyet fogok választani. Az való nekem, nem az olyan kis poros nyavalyát, mint például Misticfalls.
Könnyű kis koktéllal igyekszem kikapcsolódni, na nem mintha sokat használna. Csak az érzés... igazából semmit. Azt hiszem az ember, be tud rúgni ha be akar. Függetlenül a piától, csak el kell hinni, és már érzed is az ital nem létező hatását. A vámpíroknál pedig szerintem úgy van, hogy emlékszünk még emberként milyen volt berúgni. Azt hiszem.
A bárpultnál ültem és ebben a pillanatban nem érdekelt semmi és senki. Nem akartam pasasra vadászni és görbe estét sem. Csak elvoltam, üres aggyal és a bambán ücsörögtem a szépen, igyekeztem semmire sem gondolni és mindenre.
S ekkor valaki felzavart, lustán felé fordultam.
Ma egyébként nem az egyik kihívó, bombázó szerelésemet vettem fel. Egy szolid, halvány rózsaszín, ujjatlan inget vettem fel. Hozzá egy rövid, szintén halvány rózsaszín, csipkés szoknyát és fekete cipőt. A hajamat magasan összefogtam a fejemen és masnival, a frufrumat ügyesen eligazítottam elől, így úgy néztem ki, mint aki a múlt századi Amerikából lépett elő.
Végigmértem az alakot, halványan ismerősnek tűnt, de nem tudtam, hogy honnan. MEllékesen elég pocsékul nézett ki.
- Bocs... nem emlékszem.- Sóhajtottam közömbösen, s már el is fordultam, hogy kérjek még egy cosmopolitant. Közhelyes mi?*

viselet

Tárgy: Re: Bree bárja Csüt. Okt. 25, 2012 7:26 pm

Elsiabeth - Kevin

Már pár órája besötétedett, úgyhogy végre ki tudtam mozdulni otthonról. Kimondottan kínos, hogy nem tehetem ki a lábam nappal, pláne, hogy sosem éltem igazán éjszakai életet. Leegyszerűsítve nappal dolgoztam, éjszaka aludtam. Unalmasan hangzik, de ez volt a menetrend, és totálisan megfelelt. Sosem voltam az a nyüzsgő diszkópatkány, nem mintha ez az egész arra késztetne, hogy teljes életmódváltásra fanyalodjak, de valamivel csak fel kell dobni az utolsó napjaimat. Szimplán csak szükségem volt valami alkoholra, ami legalább egy kis időre elfeledteti velem ezt az egészet. És tényleg csak egy kis időre, mivel nem nézek túl fényes jövő elé, ha nem kapok segítséget.
Az utcán sétáltam amikor pár méterre tőlem megláttam két fiatal nőt beszélgetni. Az egyik elég lengén volt öltözve, viszont nem arra figyeltem fel amikor közelebb értem, hanem a nyakán lüktető ütőérre. Túlságosan vonzott. Kezdtem éhes lenni, és a látványra beindult a fantáziám. Megálltam előttük, és úgy bambultam a nő nyakára, mint valami holtkóros. Amikor már nekik is feltűnt mit művelek, és enyhe szemöldökrángatózásba kezdtek, akkor azért észbe kaptam. Gyors léptekkel tovább álltam és bevágódtam az első kocsmába, amit szembe jött. Szokásomhoz híven kértem egy sört. Sosem iszom töményet.
Miután fizettem a pultra dobtam egy tíz dollárost.
- Nem ismersz véletlenül egy Klaus nevű fickót?
Miután nemleges választ kaptam, és egykimondottan értetlen pillantást, vissza raktam a tárcámba a pénzt. Kezdem magam egyre szánalmasabbnak érezni. Hogy a pokolba találhatnék meg valakit, akiről össz- vissz annyit tudok, hogy Klausnak hívják.
Mikor körülnéztem egy ismerős arcra lettem figyelmes. Még jó néhány éve futottunk össze, lényegében egy szimpla kaland volt, nem értékeltem túl sokra. Ha nem lennék ilyen helyzetben figyelmen kívül hagynám, de infó kell, és ő talán tud valami arról a fószerről.
Megdörzsöltem a karom, végül lassú léptekkel megindultam a nő felé, és közben zakatolt az agyam, mi is a neve.
- Elisabeth ugye? – Egy próbát megér.
Fél kézzel neki támaszkodtam az egyik széknek. Két asztallal mellettünk ültek, körülöttünk pár ember lézengett, de alapvetően nem voltak túl sokan.
Úgy szólaltam meg, hogy közben még mindig az embereket fürkésztem:
- Régen láttalak.
Ez nálam a hogy vagy megfelelője, de nem voltam épp csevegős kedvemben, úgyhogy be kell érni ennyivel. De valahogy be kellett vezetnem a mondandómat, mégsem kezdhettem azzal, hogy "hé, nem ismersz egy Klaus nevű fószert? Ja nem? Akkor hello. " Pedig ez a változat sokkal inkább vonzott jelen pillanatban, mint a bájcsevej.

Tárgy: Re: Bree bárja Pént. Aug. 17, 2012 12:02 pm

Damon & Elena

//Damon szobájából//

Kavarodtak bennem az érzések. Damon olyanokat hoz ki belőlem, amitől rettegek. Teljesen új érzelmekkel kerülök szembe, és ezért félek, mert még nem tapasztaltam őket. Ezért is próbáltam magamtól eltaszítani az elmúlt időkben, mert új nekem még ez az egész. Úgy érzem, ha engedek a kísértésnek, s hagyom, hogy a szívem diktáljon az eszem helyett, akkor meg fogom bánni. Rengetegen nem szívlelik, hogy ilyen jóba vagyok Damon-nel, de nem tudok ez ellen semmit se tenni. Stefan meg valahol járja az országot, fogalmam sincs, hogy épp hol tart, de nem tehetem ezt vele. Az eszem azt súgja nekem, hogy nem csalhatom meg, mikor nem is vagyunk együtt. Mert nem akarok Katherine-né válni, ez a legnagyobb félelmem. De a szívem.. a szívem Damon felé húz, mert ha ő nem is mutatja ki, de tudom, hogy legbelül szenved, akárcsak én. Hónapokig húzzuk ezt az egészet, és fogalmunk sincs, hogy mi van kettőnk között.
Én félek bármit is bevallani neki, mert attól rettegek, hogy bármikor véget érhet ez az egész, és visszatér a régi énje. Aki nem törődött mások érzelmeivel, aki kihasználta másokat, aki gyilkolt éjjel-nappal.. És bármennyire is utálom bevallani, de félek a következményektől. Mit fog hozzá szólni Jeremy, aki alapból utálja a vámpírokat? Egyet-kettőt kivéve. Vagy Caroline, aki már mióta nem szívleli Damon-t, amiért kihasználta emberként? Vagy Bonnie.. Bonnie, Bonnie, Bonnie.. Vele iszonyat rég nem beszéltem, csak akkor hívom fel, ha probléma akad, s ez nem szép tőlem. Nem helyes, hogy így kihasználom a barátnőmet, de az igazság az, hogy nem találom már vele meg a közös témákat. Mindketten annyira mások lettünk. Ha jól tudom, már ő és Caroline is elhidegedtek egymástól, amióta Bonnie anyukája vámpírrá változott. Teljesen elmerültem a gondolataimba, és Damon hangja rángatott vissza a világba. Felé fordítottam a tekintetemet egy riadt pillantással az arcomon? Komolyan? Ez a nagy terv, hogy leitasson engem? Azt otthon is meg tudom tenni. Lelassult a kocsival, de semmilyen leállósávot, utat nem láttam, ahova be tudnánk kanyarodni, vagy éppen leállni. Jéghideg ujjaival végig simított az arcomon, és lefagytam, mert pontosan tudom, hogy mit tervez tenni. Tekintetem a szemei és az ajkai között ugrándozott. Tiltott gyümölcs, melyeket sohasem kaparinthatok meg. Nem lenne helyes. Vagy mégsem? Ennyire nagy probléma lenne, ha egyszer az életben végre én döntenék, s nem hallgatnék senki másra csak a szívemre? Mennyit kell még ahhoz szenvednem, hogy megkapjam a boldogságot? Mert, eddig csak keserves volt az életem. De ma.. többet mosolyogtam, mint az elmúlt pár hétben. És ki miatt? Mind Damon Salvatore miatt. Nem mozdultam el tőle, nem fordítottam el a fejemet, mert ugyanannyira akarom ezt a csókot, mint ő. De a remény itt is elszállt, elhúzódott tőlem, s a hátrapillantóban megpillantottam egy közelgő kocsit. Megköszörültem a torkomat, és a combomra helyeztem a kezemet, kinézve az ablakon. Ismét megszólalt, és egy halvány fél mosoly jelent meg az ajkaim szélén. Rá akartam volna kérdezni, az utolsó mondatára, de felesleges. Sejtem, hogy mit akart mondani.
- Ezek szerint egy bárba megyünk? Úgy értem, már, ha így ki kellett öltöznöm.. – mondtam elgondolkozva. Kíváncsi vagyok, túlságosan is, de frusztrál az a tény, hogy fogalmam sincs merre megyünk. A következő pár percet csendben töltöttük el. Bekapcsoltam a rádiót, és felhangosítottam. A bemondó éppen azt ecsetelte, hogy mennyi embert találtak az elmúlt hetekben, és a rendőrség már rajta van a dolgon. Egy sorozatgyilkosról van szó. Nem bírtam ezt tovább. Rádiót se hallgathat már az ember? Mindenhol kísért a múltam, sosem tudok elmenekülni, s egy percre se elfelejteni. Egyből kikapcsoltam, és nem szóltam semmit. Az útra szegtem a pillantásomat, és az élet nagy rejtelmein gondolkoztam. Vagyis próbáltam, de Damon megszakította a csöndet, egy elég.. furcsa kérdéssel. Egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat, és elhúztam a számat.
- Hát, ez bonyolult.. – nyeltem egy nagyot, és összeszedtem a gondolataimat. – Bonnie-val mintha azóta megszakadt volna a kapcsolatunk, hogy az anyja vámpírrá vált. Megérthető, hisz sokat segít neki, meg hozzá kell még ehhez szoknia. Caroline.. Vele néha beszélgetek, de neki is meg vannak a gondjai. Régebben más volt, most nagyon eltávolodtunk egymástól. – fejeztem be a mondandómat. Az egyik táblára pillantottam, miszerint elhagytuk Mystic Falls-t.
- Na, most már elárulod, hogy hova tervezel vinni? – kérdeztem tőle egy apró mosollyal játszadozva az ajkaim szélén. Egyre jobban hajt a kíváncsiság. Meg akartam tőle kérdezni, hogy van valami fejlemény Stefan-ról, de úgy érzem, avval csak megölném a hangulatot.
- Szerinted el kéne hagynom a várost érettségi után, vagy maradjak? – tettem fel a kérdést, ami már rég óta foglalkoztat engem. A nagy álmom az volt, hogy egyetemre mehessek, de minderről leadtam mikor Klaus bekerült a képbe. Ha eltűnnék, azt hinné, hogy menekülnék, s sorra végezne a szeretteimmel. Azt pedig nem szeretném, hogy az ott szerzett barátaimmal fenyegessen. És ezt senkinek se tudtam feltenni ezt a kérdést. Jeremy nincs itthon, az előbb említett két barátnőmmel nem tartom a kapcsolatot, Rick-kel nem vagyunk olyan viszonyban, hogy ezt feltehessem neki. Nincs számomra senki, csak Damon.

Tárgy: Re: Bree bárja Pént. Aug. 17, 2012 11:52 am

JÁTÉK LEZÁRVA!

Tárgy: Re: Bree bárja Szer. Júl. 04, 2012 6:41 pm

Amikor meghallottam Elena hangját, meglepődöttség üllt ki az arcomra. Apa? Most álmodik, hallucinál, vagy mi a francot tesz? Nem tudtam eldönteni, hogy az hogy megszólal, és olyat mond, ami nem a helyzethez illő jó vagy rossz jel. Talán ha az én nevem mondja, azt pozitív előjelnek vehetem, de valószínűleg most ezt nem. De a vámpír vér gyorsan dolgozik, kicsi az esély rá hogy így baj történjen, de amikor ismét az apa név hagyta el a száját, kezdtem aggódni. Orvoshoz nem vihetem, de nem is lenne értelme, ha a vérem nem segít, akkor ott vége a történetnek. Semmilyen sebészet és gyógyszer nem ér fel, egy szörnyeteg ereiben keringő éltető nedven kívül. Talán megérdemelné az élet vizének nevet is. De a szörnyeteg erős túlzás, én már nem vagyok az, mint régen. Ahogy Elenának azon járt az agya, milyen volt a vámpírok előtt, nekem, azon hogy milyen volt mielőtt belészerettem. Teljesen másképp éltem, akkor még a vámpírok eredeti énjét képviseltem, most pedig kissé úgy éreztem magam, mintha a Twilight-ból ragadtak volna ki. Legtöbbször visszafogom a szomjúságom, zacskós véren élek és nem tudom megmondani mikor gyilkoltam utoljára. A legtöbben azt mondják, hogy felesleges és őrültség, de hazudnak. Ha megölsz valakit miközben a vérét, iszod, a teljesen más érzés, valahogy, utána könnyedébben tudok mozogni, jóllakottabbnak érzem magam és hatalmas energia löketet, elégedettség érzést ad. Sosem éreztem érte bűntudatot, és most sem éreznék, egyedül egy dolog tart vissza. Egy ember, ami talán szánalmas, de úgy érzem képtelen, vagyok cselekedni ez ellen.
Az zökkentett ki a gondolataimból, amikor kinyitotta a szemét és egy rendben szó, hagyta el a száját. Teljesen elkalandoztam és a régi, valamint a mostani énemen járt az eszem. Egész idáig, az aggódás miatt meg sem éreztem a vérének illatát, de most megcsapta az orrom de, a szemeim szerencsére nem változtak el. Az óráknak köszönhetően, amiket már rég vettem, képes voltam uralkodni a vér iránti vágyódásomon. Az már más kérdés, hogy legtöbbször nem akartam, de most használtam ezt a képességem. Nem mintha nem harapnám át szívesen a bőrét és falatoznák kedvemre, de a bűntudattal utána számolnom kéne, ami elemésztene, megfojtana, és valószínű belepusztulnék. Gyakorlatilag nincs más emberi lény, akinek kicsit is bánnám a halálát. Az emberektől elhidegültem, valahogy az évek alatt nem volt rózsás a kapcsolatom velük, de Elena megtörte ezt a gátat. Az viszont biztos, hogy más többé nem fogja. Ráuntam a gyengeségre és percről percre azon jár az agyam, hogy hogyan lehetek vele boldog és a régi szörnyeteg egyszerre. De nincs rá megoldás.
-Oké.
Egy apró mosollyal az arcomon helyeztem el a földön, viszonozva ezt, de nem távolodott el rögtön a közelemből. Élveztem a közelségét, ahogy belém kapaszkodott és a vérének illatát élveztem, ahogy a közelemben volt. Nem volt szándékomban rárontani, de mégis élveztem az illatát, ahogy magamba nyelhettem, a torkomat, elöntő szárazságot, pedig nyugodt arccal tűntem. Marcangolt belülről, de egyelőre úgy döntöttem, hogy visszafogom magamat, és nem engedek a csábításnak. A közelsége viszont ezen egyáltalán nem segített, de nem akartam eltolni magamtól. Egyszerűen úgy láttam jónak hogy tisztában sincs vele, hogy a bennem élő szörnyeteg most feltépné a nyakán a bőrt és addig inna amíg nem lesz elégedett. Nem hagyhatom elszabadulni ezt az énemet mellette. Elcsitítom majd valakinek a halálával a bennem élő gyilkolási ösztönt, azután hogy visszatértünk Mystic Fallsba, de félek, hogyha felébred bennem a régi arcom egy halál nem lesz elég. De ezt élvezni fogom. Viszont annyi erőt kell magamban hagynom, hogy Elena ne lássa ezt az arcomat, ugyanis ha szeret, biztosan nem ezt az énemet szereti.
-Mindjárt megyek.
Miután megbizonyosodtam róla, hogy nincs semmi baja már, ahogy kérte rendeztem a számlát, bár nem volt szokásom megigézni a felszolgálókat, hogy állják helyettem. Valahogy, az egyszerűen nem az én asztalom volt, bár előfordult már néhányszor, ha a képességeim akartam bemutatni, vagy épp olyan kedvem volt. Ami azt illeti, ha jobban meggondoljuk nem is csak néhány alkalommal fordult elő, de most fizetni fogok.
Ahogy a kocsihoz lépdeltem, kétségbeesést pillantottam meg Elena arcán. Mintha, ideges lenne, de nem egészen értettem az egészet, így kérdően néztem rá. Talán az előbbi baleset miatt volt, de amíg a válaszát vártam helyet foglaltunk a kocsiban, hogy a közeli motel felé indulhassunk meg.

Tárgy: Re: Bree bárja Kedd Jún. 26, 2012 6:53 am

To; Damon

-Apa? - kérdeztem ijedten, de nem a saját hangom csapta meg a fülemet. Ez a hang jóval vékonyabb volt, az én 16 éves hangom.. Hirtelen a fejemhez kaptam a kezemet, hisz oly nagy fájdalom keletkezett e tájon. Mikor elvettem a tenyeremet vér borította el a nagyrészét. A víz már egészen a nyakamig ért, és rettegtem. Apukám szenvedett, próbálta kifeszíteni az ajtót, de a víz nyomása ezt teljesen lehetetlenné tette számára. Alapból nem voltam bekövetve, egy kamasz gyerek mikor kapcsolja be a biztonsági övet főleg, amikor hátul ül? Én is próbálkoztam, ütögettem az ablakot, de semmi.. Gyenge vagyok, és itt fogunk meghalni. Anyu felől semmit sem hallottam. Mi történt? Az egyik pillanatban apu elrántotta a kormányt, és a másikban pedig a Wickery híd alatti folyóban végeztük..
- Apa?? - szinte már nyafogtam és a sírás szélén voltam. Apukám hátranyújtotta a kezét, és megszorítottam. A szemeiben a reménytelenséget láttam, és a sajnálatot. Hogy nem bírja megmenteni a családját. De én még nem állok készen a halálra, még fiatal vagyok, előttem áll az egész életem. Talán Matt-tel is idővel kibékülünk, vagy nem..
"Szeretlek" - tátogtam, elengedve a kezét, és mélyen beszívtam a számomra éltető oxigént. Talán ez lesz az utolsó alkalom, hogy oxigénhez jussak..
Egy idő után a torkomat ellepte a víz, vagyis.. ez egyáltalán nem hasonlít a vízre. Olyan rozsdás íze van. Felköhögtem a számban lévő folyadékot, és már be tudtam azonosítani az ízét.. vér..
Egy kedves hang csapta meg a fülemet, amitől a bensőm mindig bizseregni kezd. Az a hang, ami bearanyozza a napomat, jobb kedvre derít, de néha a Pokolba tud taszítani.. És az a hang birtoklója nem más, mint Damon Salvatore.
Először apró mozdulatokkal kezdtem, mint az ujjam megmozgatása. Nem szeretnék mindent elhamarkodni, de már nem éreztem a hátam mögött a hideg padlót. Lassan, és óvatosan kinyitottam a szememet és egy aggódó kék szempárral találtam magamat szembe. Kellett egy kis idő, hogy tudjak számára választ biztosítani, mivel jelenleg abban sem vagyok biztos, hogy hol vagyok.
- Rendben. - motyogtam, de eléggé furán jött ki. Újra lehunytam a szememet, és éreztem, ahogy Damon vére egyesül a sajátoméval és erővel ruház fel. Olyan erővel, amit nem mindennap tapasztalok meg. Kifújtam a levegőt, és újra rá emeltem a tekintetemet.
- Most már letehetsz. Tudok a lábamon állni. – jelent meg egy halvány mosoly az ajkaim szélén. Óvatosan letett, de még mindig kapaszkodtam belé támaszként. Bár, úgy tűnik boldogulok magam is. A vámpírvér tényleg hasznos.. És akkor a többiek kérdezik, hogy miért „lógok” állandóan vámpírokkal? Itt is van a válasz, béna vagyok, paranoiás, jó ha egy vámpír kéznél van. Bár, azért Damon sokkal több annál. Nélküle szerintem már rég a föld alatt lennék. A fejemet a mellkasára döntöttem, és így maradtunk pár percig. Szívverésem újra egyenletes lett, és kezdtem jobban lenni. Elemeltem, hogy azokkal a csodálatos jéghideg szempárral újra szembe találhassam magam, melyek mindig úgy elvarázsolnak.
- Jól vagyok. – nyugtattam meg. – Rendezd le a számlát, és indulhatunk. – nem lenne jó, ha a megye kőrözött bűnözőseihez csatlakoznánk. Bár, meg tudna egy-két embert igézni, de ha mondjuk egy egész sereget utánunk küldenének, avval bizony lenne némi probléma. Egy egyenes csíkba húztam az ajkaimat. Mindig, mindenhol én vagyok az ünneprontó. Remek napnak indult a mai, a hangulat is meg volt, a cél is, de én.. elrontottam az egészet. És mindez, mert hagytam, hogy a félelem eluralkodjon rajtam. Csak pár percig nem voltam vele, és máris visszatértek az emlékképek. Mystic Falls, Klaus, Stefan hirtelen átváltozása.. Szörnyű időszakokat éltem át, fogalmam sincs, hogy hogyan vagyok életben.
Addig elindultam a kocsi felé. Szerencsére mindenki el volt foglalva. A bárpultos a sminkjével, egy csapat srác körbevette a biliárd asztalt, páran pedig szétszóródva ültek párokban. Kiléptem az ajtón, mielőtt bármi is történhetne és a kocsi széléhez álltam. A tekintetem elveszett, és a földet kezdtem el bámulni, visszaidézve az előző történteket. Az egyik pillanatban a mosdóhoz siettem, és már ott kivert a víz, rosszul voltam. A másik pillanatban pedig már Klaus képét láttam a tükörben, tekintete rám volt szegezve, és tisztán kiolvashattam a szemeiből a felsőbbrendűséget. Tényleg ott volt, vagy csak beképzeltem? Mindenesetre Damon-re is ráhoztam a frászt, hisz ő lépett be, ő pillantott meg a földön. Ő mentett meg.
A hajamba túrtam megvizsgálva a sebemet, de ahogy érzem az apró nyílás már be is forrt. Viszont egy kis része a hajamnak össze volt ragadva a vértől, és undorító volt. Remélem, ahová megyünk ott van zuhanyzó, hogy le tudjam magamról mosni. Egy suhanás csapta meg a dobhártyámat, és hátra fordultam. A hirtelen mozdulattól, majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, de senki nem volt ott.
- Damon? – kérdezem kétségbeesetten, és remélem, hogy nem történt vele semmi. Nem úgy, mint múltkor..

Tárgy: Re: Bree bárja Hétf. Jún. 25, 2012 8:03 pm

Minden pillanatát kiélveztem a csóknak a kocsiból kiszállva, de sajnos így sem tartott számomra elegendő ideig. Valahogy kissé bántam hogy egy bárba, nem, pedig egy motelba érkeztünk, mivel minden tagom őt akarta érezni, valahogy ahogy egyre többet érzem őt, még annál is jobban akarom, és nem akarom magamat leállítani. Egyszerűen akarom őt, és boldoggá tesz az érzés, hogy most már nem csak puszta vágyódás, ami kettőnk között folyik, mint elejével, hanem tudom, hogy érez ő valamit irántam. Nem csak egy barát vagyok számára, hanem valami több, amiről teljességgel megbizonyosodtam az utunk alatt. Klaus és a többi ősi förmedvény teljesen elszállt a gondolataim közül, egyedül a pillanatnak akartam élni Elenával. Legszívesebben vissza se mennék vele Mystic Fallsba, de az örök menekülés nem hangzik túl jól. Meg kell Klaust állítani, ahhoz hogy nyugodtan tudjuk élvezni egymást, nem csak egy napig.
A bárban nem lepődtem meg a szöszin, aki flörtölni próbált velem, de majdhogynem ösztönösen felvettem a nőcsábász mosolyomat, viszont tekintve, hogy Elenával vagyok, inkább visszafogtam magam. Sokkal szívesebben tölteném vele az éjszakát, mint egy újabb cicababával, aki visongana miközben a vérét, szívom. Volt részem bőven ilyen kapcsolatokból, sőt, szinte csak ilyenjeim voltak. Talán itt az ideje, hogy váltsak és Elenával komolyan, gondoljam az egészet. Nem mintha nem gondolnám komolyan, de még sose futott végig a gondolataim között, az hogy milyen lenne, ha nem csak folyamatosan fűzögetném, hanem ténylegesen együtt volnánk. Ami ugye azt jelentené, hogy nincs több leszívott cicababa, amiről fogalmam sincs jelen pillanatban, hogy hiányozna e.
-Mondtam már, hogy imádom, ha féltékeny vagy?
Elvigyorodtam, ahogy megfogta a kezem és egy asztalhoz húzott, mivel egyértelműen lerítt róla, hogy legszívesebben megfojtaná azt a csajt, amit én kissé élveztem, hiszen örültem, hogy csak magának akar. De alighogy helyet foglaltunk el is ment a mosdóba, amire én csupán bólintottam egyet, aztán hátradőltem a székemen és igyekeztem nem szemezni senkivel sem. Az keltette fel a figyelmem, amikor hirtelen egy puffanást hallottam a mosdóból, valószínű csak nekem tűnt fel a hallásom miatt, de egyértelműen észrevettem. Nem szántam rá magam rögtön hogy induljak, de az enyhe vérszag rögtön felkeltette a figyelmem. Felálltam és egyenest elindultam a mosdó felé és minden féle zavar nélkül léptem be, ahol megláttam Elenát a földön.
Hirtelen elfogott a pánik, gyorsan térdeltem le hozzá és emeltem fel a fejét elhelyezve az ölemben ahogy a nevén szólongattam. A fejéből enyhén szivárgott a vér, nem volt túl feltűnő csupán a szaglásom miatt tűnt fel nekem is. Gondolkodás nélkül haraptam a csuklómra, és tettem a kezem az ajkaira, fogalmam sem volt hogy veszélyes volt e ez az esés vagy sem. Csupán azzal voltam tisztában hogy nem akarom őt elveszíteni, lehet hogy ez csak egy enyhe esés, de nem akartam megkockáztatni hogy valami baja történjen. Egyre inkább uralkodott el rajtam a stressz, ahogy megnéztem a pulzusát ami szerencsére rendben volt.
-Elena, Elena! Kérlek ébredj fel.
Elfojtott hangon beszéltem, mégis akkora hangerővel hogy érzékelhesse, folyamatosan csak azon járt az eszem, hogy mi a francot kéne tennem. A karjaimba vettem és úgy emeltem fel, rajta tartva a szemem hogy magához tér e. A bárnak úgy látszik lőttek, valami mindig közbe jön, ami miatt nem tudjuk teljesen kiélvezni a pillanatokat.
-Elmegyünk innen, rendben?
Reménykedtem benne hogy legalább már kezd magához térni és érti amit mondok. Valami motelt láttam a közelben ha jól emlékszem, ott talán kipihenhetné magát. Kissé csalódottnak éreztem magam hogy nem jött igazán össze a nap, de nem tudtam mit tenni.

Tárgy: Re: Bree bárja Hétf. Jún. 18, 2012 9:15 pm

To; Damon

Ahogy észrevettem Damon-t egy csöppet se lepte meg Bree halála. Pedig, ahogy láttam, és hallottam őket anno a bárban megtudtam egy-két dolgot. Például azt, hogy kavartak, Damon széttörte a szívét, és a többi. Ezért is félek tőle, hamar szét tudják törni a szívemet, és nem egyszer gázoltak a lelkembe. Eléggé egy csajozós múltja van, és nem szeretném, ha engem is faképnél hagyna pár alkalom után, mert én tényleg komoly érzelmeket táplálok iránta.
Az út hosszú volt, de felejthetetlen. Életem második csókja Damon-nel itt történt, és ez sokkal másabb volt. Az elsőnél is persze az érzéseim vezéreltek, de ott volt benne a sajnálat is. De ennél.. a tiszta szenvedély, ami köztünk van dominált, és a vágyódás a másik iránt. Bűn, ha azt mondom többet akartam? Az ajkamra haraptam, és hagytam, hogy a mocskos kis fantáziám átvegye az uralmat, és sok minden jutott eszembe. Ha Damon tudna gondolatba olvasni, azt hinné, hogy engem elragadtak az ufok. Ezeket a gondolatokat, szerintem senki se nézné ki belőlem.
Az út hátralevő része gyorsan telt el, s majd kiugrottam a bőrömből. Vártam, hogy ez a pompásnak induló nap még milyen izgalmakat hordoz magával. Leparkoltunk Bree bárja elé - legalább a nevét még mindig megőrizték - és kiszálltam. Damon egyből lekapott engem, és hezitálás nélkül viszonoztam finom csókját, melybe belemosolyodtam. Fantasztikus érzés volt újra érezni selymes ajkait a sajátomon. Lehet, hogy csak pár másodpercig tartott, de megérte, hisz újabb, s újabb erővel ruházott fel lágy csókja. Úgy érzem majd szétrobbanok belül, a vágy, amit iránta érzek, csak még jobban fokozódik, és fogalmam sincs, hogy idáig hogyan bírtam. Akartam őt, nagyon. Egyáltalán nem vall rám az ilyesmi, de nem bírok várni. Damon-nel teljesen máshogy érzem magam, és remélem, hogy ez nem egy átmeneti érzés. Remélem, hogy otthon, Mystic Falls-ban is ugyanígy fogok iránta érzelmeket táplálni. Szó nélkül besétáltunk a bárba. Teljesen más volt, mint az megszokott Grill. Egy kicsivel kisebb volt, máshogy volt elrendezve, de ugyanaz a szag terjengett a levegőbe, az alkohol és az izzadság keveréke. Egy ember, amikor ide beteszi a lábát, hogy is mondjam.. felfordul a gyomra, de úgy pár percen belül egész tűrhetővé válik. Damon leadta a rendelést.
- Igen, egy sört. - bólintottam mosolyogva a pincérnőnek. Jóval fiatalabb volt, mint Bree. Szerintem úgy a 20-as évei elején járhat, nem rég tölthette be a 21-et. Eléggé feltűnően végig mérte Damon-t, ami miatt ökölbe szorítottam a csuklómat.
- Leülünk? - kérdeztem meg, felnézve rá. Igazából jobban szeretek a bárpultnál ücsörögni, főleg, ha az ivásért jöttünk ide, de ahhoz egyáltalán nincs kedvem, hogy lássam a pincérnőt flörtölgetni Damon-nel. Nem szoktam féltékeny lenni, ezért is meglepett a saját reakcióm.
- Majd kihozza az italokat, elvileg ezért pincérnő.. - motyogtam alig hallhatóan, és megfogtam a kezét, majd egy szabad beülős asztalhoz vezettem, ahol egy pár ember volt elszórva körülöttünk. Zavart mosollyal az ajkaimon úgy tekintek rá, és fogalmam sincs, hogy mit lehetne felhozni témaként. Hamar meg is jött az előző szőkeciklon, és lemerem fogadni, hogy vagy a fél ország átment rajta. Egy egyenes csíkba húzódott a szám, mikor átadta az italokat. Hogy merészel nyilvánosan kikezdeni vele? Nem veszi észre, hogy mi együtt érkeztünk, vagy kint csókot váltottunk? Ennyire nem tűnünk mi egy párnak? Bár, nem is vagyok azok, csak..
Egy hirtelen jött ötlettől felálltam, majdnem fellökve az italokat. Egy érdekes pillantást kaptam tőle, én pedig sajnálkozva Damon-re emeltem a pillantásomat.
- Egy perc és jövök. - fogtam meg a táskámat, és gyorsan a toalettre siettem. Szerencsére egyedül voltam bent, és idegesen megmarkoltam a mosdót. Sápadt tekintetem nézett vissza rám a tükörből, és borzasztóan festettem. Halk hangokat hallottam, és felfedeztem, hogy a mosdó aljából szivárog ki a víz. Egy cseppnyi vízzel megfröcsköltem az arcomat, és amikor visszatekintettem a tükörbe valaki volt mögöttem.
- Klaus.. - suttogom, és hirtelen beleléptem az előttem lévő víztócsába. Elcsúsztam, és már a következő eseményképek gyorsan követték a másikat. Egyik percben a levegőben voltam, a másikban pedig erősen csapódik a fejem a csempébe. Onnantól pedig minden ködössé vált..

Tárgy: Re: Bree bárja Vas. Jún. 17, 2012 5:11 pm

Elena

Valószínű, elég nagy szemétség volt a szüleit emlegetni. Én már a vámpír létem alatt rég meg tanultam nélkülük élni, de emberként se voltam oda apámért. Általában csak veszekedtünk, ő mindig a jól teljesítő Stefanért volt oda, engem, pedig nem is igen emlegetett. Amíg Stefant mindig dicsérte az összejöveteleken a tanáccsal, rólam csak apró említéseket tett. Nem voltam nagy téma, a rosszul sikeredett gyerek voltam, de egy idő után meg tanultam élvezni. Nem akartam mások szabályai szerint élni, úgy cselekedni, ahogy akarják így hamar függetlenné váltam. Gyakorlatilag egy szülő és gyerek közötti kapcsolatot, személy szerint el se tudok képzelni. Nem értem hogy lehet olyan erős, mikor rengetegen így ragaszkodnak, inkább csak látom az embereken, hogy úgy tűnik, hogy ez nekik jó. Én nem tudtam olyan őszinte részvétett mutatni ilyesmik iránt, kicsit olyannak tudtam csak elképzelni, mint egy távolabbi kedves rokon halálát. Elenán viszont egyértelműen láttam, hogy nem tetszik neki, ha őket emlegetem, nem akarom emlegetni. De az út elég furán alakult, minden rossztól meg akartunk szabadulni de csak beszélünk róluk. Egyszerűen el kéne csak feledkezni róluk, úgy hogy még említésszerűen se jussanak eszünkbe. Egy bólintással jeleztem, hogy benne vagyok, nem akartam már neki olyan szinten se beszélni róluk hogy
Ezután, nem akartam hogy máson járjon az eszem, arra gondoltam, hogy az élet maga a rock and roll és ma jól fogom érezni magam. Inkább a kezembe kaptam az egyik vértasakot, és ahogy a rádióban a Ram Jam szólt, annak a ritmusára ittam az újabb kortyokat, hogy feledtessen velem mindent. Már nem volt olyan ízletes, sem mint induláskor, sajnos a meleg tett róla hogy ne frissítsen fel, így amíg meg nem buggyan, kiittam az utolsó cseppig, amikor a szám is véget ért. Mikor meghallottam Elena kérdését elfelejtettem hogy nem említettem hogy kitéptem Bree szívét.
-Bree nem volt okos és olyan vámpírok dolgaiba szólt, akikébe nem kellett volna. Jó ember volt, de nem kerülhette el, hogy kitépjék a szívét. De legalább összehaverkodhatok az új tulajjal.
Elmosolyodtam, közömbösen mondtam el a szöveget. Ha nem én ölöm meg, akkor se sajnálom igazán, de így meg főleg. Miatta majdnem kinyírtak, ha nincs ott Elena akkor helyben karót, kapok, ami nem lett volna szép. Talán ezért jövök neki eggyel, bár én nem 1-2 alkalommal mentettem meg… Viszont, amikor meghallottam a Lexi sztorit teljesen elfehéredtem. Mi a franc? Hogy élhet? Biztosan szíven találtam, nem értem hogy ronthattam el. De ha él, akkor nagy bajban vagyok. Sose szeretett engem de így, elég kicsi az esély, arra hogy megkegyelmezzen nekem. Főleg hogy miattam, van Klaus mellett Stefan, én, pedig épp a barátnőjére pályázok… Úgy látom jelenleg nem csak megmenteni Stefant lesz a célom, hanem életben maradni is.
-Ez most komoly?! Várj! Inkább nem akarok tudni róla. Ezeket megbeszéljük Mistyc Fallsban, de most semmi kedvem ilyeneken agyalni.
Így is volt, nem akartam rágondolni sem. De ezután felgyorsultak az események, én, pedig nem válaszoltam Elena kérdésére hogy miért állunk meg. De amikor közel hajoltam hozzá minden bizonnyal megértette. Az a mondata viszont hogy nincs több akadály belém égett. Először gyengéden csókoltam meg, aztán szenvedélyesebben folytattam és kiélveztem minden pillanatát, annak hogy érezhetem őt. Felszabadultam, levette a terheket rólam, az hogy végre érezhetem őt, egyértelműen őt kapom meg. Kiélveztem a pillanatokat, de sajnos, ahogy mindennek ennek is vége szakadt. Annyira nem baj, mivel a kocsiban nem igazán tudtunk volna összemelegedni, legalábbis nem úgy hogy kényelmes legyen számunkra. Pedig, minden eddigi pillanatnál jobban elöntött a hév és ahogy egyre többet kaptam a csókjából, egyre többet is akartam megkapni tőlem. De a vágyaimat, talán ez is lecsillapítsa kis időre, vagy épp felnagyítja.
-Persze. Máris ott vagyunk.
Beindítottam a kocsit és inkább, feltöltődve indultam tovább. Olyan energiát adott ez a néhány pillanat, amit nem tudok elképzelni, de újabb töltést akartam, viszont nem volt meg még annak az ideje. Ha még egyszer leállítom a kocsit, hogy megcsókoljam szerintem hülyének fog nézni, balesetet meg nem akarok, ezért maradok, annál hogy majd Georgiában. Az út hátralévő részében a zenére lazítottam, és amikor nem látta Elena az ő arcát figyeltem, ami mintha boldogabb lett volna. Már nem a fájdalom, inkább valami más sugárzott róla, ami engem teljesen elvarázsolt.
-Még ne köszönd. Most kezdődik el igazán ez az út.
Hamarabb megérkeztünk, mint gondoltam volna, a már ismert helyre, ahonnan a kiszűrődő zene is plusz energiával töltött fel, de amikor én és Elena kiszálltunk a kocsiból, nem tudtam megállni, hogy csak egy pillanatra ne rántsam magamhoz és csókoljam meg. Most jóval rövidebben, de csókot váltottam vele, ha csak valami égből jött sugallat miatt nem lökött el magától, aztán bementünk a bárba, ahol nem meglepő módon nem Bree várt minket. A pultnál elhelyezkedve, le is adtam rögtön a rendelést.
-Egy whiskiet, a lány pedig… Mondjuk egy sört?
Fogalmam sem volt hogy milyen az ízlése az alkoholhoz így inkább rákérdeztem. Nem hittem volna hogy whiskiezni fog, én szinte csak azt iszom meg, jobban belegondolva több whiskie-t iszok, mint vizet néhány nehezebb napon, de a legutóbb is sört és egyéb röviditalokat fogyasztott. Most mindenesetre megfigyelem, mit iszik, hogy legközelebb, ha kocsmába megyek vele, tudjam mi is, passzol az ő ízléséhez.

Tárgy: Bree bárja Hétf. Jún. 11, 2012 8:10 pm

Tárgy: Re: Bree bárja

» Gloria bárja

Bree bárja

Bree bárja

Similar topics

Similar topics

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés