Igen, bevallom, kicsit tényleg elgondolkoztam azon, amiket mondott. Mi van, ha komolyan feltennénk a kérdést Klausnak: A hibridjei vagy én? Ha jobban a dolgok mögé nézek, nem vagyok benne egészen biztos, hogy engem választana. Talán egyszer kipróbálom ezt. Majd ha egyszer olyan helyzet adódik. - Egyszerűen bármi olyan, ami nem kapcsolódik Nikhez és a hibridjeihez. Tudod, nem azért jöttem el Chicagoba, hogy róla beszélgessek. - vonom meg a vállam. Az is igaz, hogy nem gondoltam, hogy Stefant is itt találom majd. Az viszont eléggé kezd idegesíteni, hogy nem tud témát váltani, és folyton a bátyámmal hozakodik elő. A hülye is látja, hogy valami terve van ezzel. Addig-addig mondogatja, amíg elegem nem lesz, aztán itt hagyom kettesben ezzel az üveg whiskyvel. Nem tudom, melyik lehetőség jobb neki: hogy maradok, és boldogítom még egy darabig vagy magára marad. A családod megjegyzésére közelebb hajolok és a pultra támaszkodom. - Mert ti aztán úgy álltok a bátyáddal, nem igaz? - húzódik meg az arcomon egy bájvigyor. Nem úgy hallottam, mint akik a legjobb kapcsolatot ápolják egymás között mostanában. Főleg azután, hogy Stefan visszatért a régebbi életmódjához. És sajnálatos módon Damon pedig olyan lett, mint Stefan volt... Hú, ebbe még én is belezavarodtam. Egyszóval ő lett a romantikus hősszerelmes, legalábbis ahogy én látom. Szerintem egyiküknek sem áll jól ez a szerep, és ugyancsak ezért is a kis Elena a hibás... Kérdésére bólintok. - De, nagyon is jó lenne... hacsak nem lenne itt a háttérben valami más. Csak kár, hogy nem tanultad még meg, hogy engem nem lehet átverni. - csóválom meg a fejem és egy kicsit oldalra billentem. A sok ezer év alatt már kétszer sikerült eljutnom Európába, és mind a kétszer jól éreztem magam. Szóval azt hiszem, tényleg jó lenne elmenni. - Azért még átgondolom az ajánlatot. - kacsintok rá. Na de nem tollas a hátam, nyilván ha megyek is, akkor valakit ráállítok Nikre, hogy ne eshessen semmi baja. Erre a feladatra viszont nem lesz egyszerű "embert" találni, mivel egy egyszerű vámpír nem fogja megtenni. Majd szólok Kolnak vagy Elijahnak. Magyarázatát éles füllel, ám unalmas arccal hallgatom. - Mert ez inkább Damon szerepe... Mármint oké, hogy régebben ugyanilyen voltál, na de Stefan.. Jó, legyen. Tegyük fel, hogy meguntad. De akkor is ugyanúgy oda vagy a hasonmásért. - vonok vállat és kortyolok egy újabbat a poharamból, mikor arra leszek figyelmes, hogy egy újabb csapat jön befelé a bárba. Na nem. Ez nem az én munkaköröm. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Mire odaérnek odalépek az egyikhez és mélyen a szemébe nézek. - Nincs kiszolgálás. Menjetek más bárba és ha mész ki, fordíts meg a "nyitva" táblát. - mondom egyhangúan. - Látod, ha én lennékitt állandóan, nem lenne bevétel. - mosolygok. Elképesztő, hogy milyen meggyőzőképessége van Stefannak. Körülbelül fél óra kellett ahhoz, hogy teljesen elbizonytalanítson és még rá is vegyen arra, hogy elmenjek vele Európába. Az utóbbit azért még tényleg átgondolom. Valójában igaz, amiket mond. Ugyan hogy győzhetne le két-három mezei vámpír egy ősit? Bár ki tudja, azt is el tudom képzelni, hogy egész csapatot szerveztek ide. Lepillantok a kézre, amit Stefan felém nyújt. - Mi a garancia arra, hogy jól is fogom magam érezni ott? - kérdezem egy kihívó mosoly kíséretében. Bár majdnem biztos vagyok benne, hogy Stefan mellett nem lehet unatkozni. Ezt a chicagoi éveink bizonyítják is...
Kezdek egyre inkább elégedett lenni magammal, hiszen azt hiszem, ha most már Rebekah nem is ismeri be, sikerült elbizonytalanítanom. Sőt... talán már nem is bízik a bátyában annyira. Legalábbis nem annyira, mint azelőtt, hogy idejött volna. Rebekah persze magára húzza a természetes mosolyát, de tudom mi van mögötte. Talán belül most tombol, és máris száz fajta kivégzési módot kitalált számomra. Milyen kedves... - Miért akkor mi legyen a téma? Esetleg a bátyád kis hibridjei? - Húzom mosolyra a szám. Azon a vonalon járok, ahol a elpattan egy apró szikra, és átlépem a vonalat, akkor itt szétszed Bekah, viszont ha sikerül rajta maradnom, ki tudja, tényleg sikerülne Klaustól eltaszítanom őt. Látom rajta a kényszeredett mosolyt, csak nem tudom, hogy ideges, dühös rám, vagy aggódik, hogy igaz az, amit neki mondok. Hogy Klaus rég leselejtezte családját, és ennek szerepét a hibridek vették át. The new generation... - Hát, pedig ezekben a veszélyes időkben, minden családnak össze kéne fognia... - Szólalok meg kihívóan, gonosz mosollyal. Ha azért a megjegyzésért nem kapok, akkor semmiért. Az az igazság, hogy mi sem úgy állunk most Damonnel, ahogyan a jó testvérek. Áh... mi sosem álltunk úgy. Jó, talán az első 20 évben. Talán... csak aztán jött Katherine. Nem tudom, hogy köztünk jobb-e a kötelék, vagy Rebekah és Klaus között, de remélhetőleg meg tudom győzni Rebekaht, hogy ő már le lett cserélve. Egyébként sem fog már sokáig élni Klaus, és akkor majd kíváncsi leszek a reakciójára. Tuti nekünk fog esni. Talán meg békél vele... vagy nekünk kell megbékéltetni vele. Ahogy Klaus mondaná neki: ismét találkozhatna családjával. Aztán persze megpróbálom a dolgot egy egészen más oldalról megközelíteni, ám nem sok sikerrel. Komolyan, egy cseppnyi érzelem nem szorult bele? Bár én sem vagyok sokkal jobb, én, aki el akarja vinni Európába, csakhogy megölhesse a testvérét. - Ugyan már Rebekah. Most mond meg, nem lenne jobb ebből a zűrös városból egy időre elmenni Európába. A legjobb társasággal? - Kérdezem kicsit pimaszul, de remélhetőleg meggyőzően. Eddig nem voltam Európába, bár nem is jutott eszembe, hogy elmenjek. De most... Bekah-val az oldalamon szívesen elmennék. Akkor már nem lenne tényleg senki sem Klaus mellett. A kicsi hibridjeit, akik még alig vannak féléves vámpírok, Damon és Anna egy mozdulattal megölik őket. Klaus ellen pedig megvan a tervünk. - Igen? Honnan tudod, hogy nem akarok valami változatosságot? Hogy másfél évszázad alatt, nem untam meg a jófiúságot? Hogy ugyan azt a lányt szeressem egy örökkévalóságig? - Kérdeztem vissza kapásból. Igazából, már ismét iszok vért, és gyilkolok is... sőt: élvezem. Sajnos semmi sem már a régi. Elvesztettem Elenát is, Klaus miatt, de beletörődtem. Még mindig érzek valamit iránta, de beláttam, hogy már nem lehet semmi. Elfogadtam. Azt hiszem, nekem ez a sorsom, hogy Elena soha ne lehessen az enyém. Aztán a következő válaszára felkapom a fejem. Még mindig mosolygok, kihívóan. Kezemet felé nyújtom, miközben kérdezek. - Akkor hát? El jössz velem? Gyerünk, Rebekah, különben soha nem leszel elég nagy kislány ehhez. Nekünk, vámpíroknak, mindegy, hogy a szomszédba megyünk egy buliba, vagy Európába. Használjuk ki! - Kérdezem, kitartóan tartom felé a kezem. Remélem, elfogadja a remek lehetőséget. Első utam Európába különleges lesz így, és mire visszajövünk, azt hiszem, mindketten meglepődünk. Szinte biztos vagyok benne, hogy valami történne. Vagy Klaus jut előrébb, vagy mi. De én most ebből szeretnék egy kicsit kiszállni, és új vért kóstolni. Aztán a következő fenyegetését félfüllel veszem. - Rebekah... Klaus tud vigyázni magára. Körül van véve hibridekkel. Ősvámpír, hozzá sem érhetünk. Mégis hogy lenne bármi baja? - Kérdezem, persze tudom erre a választ. - Itt akinek lehet baja, az nemmás, mint Elena, én, Damon, és aki árt vagy ártott valaha Klausnak. Neki nem lehet. Ez miatt ne aggódj. - Mondom a tőlem telhető legnagyobb átéléssel, őszinteséggel. Remélem, nem ez fogja visszatartani Európától. Aztán megkapom a whiskymet, melyből töltök ki két adagok, és az egyiket Bekah-hoz tolom, a másikat lehúzom. Adok neki egy 100 dollárost, mire visszaadja. Vállat vonok, és zsebre teszem. - Nekem nyolc. Akkor majd kifizetem máshogy. - Kacsintok rá, kihívó mosollyal. Töltök kettőnknek megint, és tovább iszogatunk. Régen ennyit nem ittam, de most már nem érdekel az Élet. Most már ha kell sík részegen sétálok haza.
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Gloria bárja Hétf. Május 28, 2012 1:18 pm
Rebekah & Stefan
Őszintén szólva, meg kell vallani, hogy Stefan elég jól érti a dolgát. Már ha arról van szó, hogy hogy idegesítsen fel egy ősi vámpírt. Sikerült neki most, bár azt már nem ígérném meg, hogy ezzel jót tesz magának. Egy hajszál választ el attól, hogy úgy istenesen nekirontsak, nem érdekelve, hogy mit fog gondolni itt az összes vendég. Könnyen el tudom intézni utána, hogy ezt úgy tekintsék, mintha meg sem történt volna. Most azonban még egy ideig nyugodtan maradok, és sóhajtok egy mélyet. - Stefan. Imádnám, ha nem Nik lenne a téma. Bár tudom, hogy neked ez most megfelelő alkalom arra, hogy a kis tervedet elkezd, de én nem azért jöttem ide, hogy ezt hallgassam. - ültetek nagy nehezen az arcomra egy bájos vigyort. Stefan jól tudja, hogy nem igazán tudom álcázni az érzelmeimet, de a gúnyos bájvigyort bármikor képes vagyok kirakni az arcomra. Persze ez sosem őszinte... - Nem érdekel Stef. Azért van most mellette az egyik hibridje, mert én nem vagyok ott. Tudod, nekem is van saját életem, nem lehetek mindig Nikkel. - állok neki magyarázni, bár azért elgondolkodtat egy kicsit. Tényleg fontosabbak lennének a hülye hibridjei már a bátyámnak, mint a saját húga? Ha jobban belegondolok, azért kicsit elbizonytalanít ez az egész ügy. Azonban most gyorsan elhessegetem a fejemből ezeket az őrült gondolatokat, mikor Stefan újra megszólal. Megforgatom a szememet, és úgy teszek, mintha nem is hallanám, amit mond. Nagyon be akarja bizonyítani, hogy már nem vagyunk olyan kapcsolatban a bátyámmal, mint régen. Ez az, amit nem tudom még, hogy miért csinál, de az biztos, hogy ki fogom deríteni... - Őszintén? Igen... - válaszolok a kérdésére. - Még hogy hiányoztam. Ne nevettess Stefan. Nem is emlékeztél rám. - vonom fel a szemöldököm. A vámíprok közül lassan már nincs olyan lény, akiben lehet bízni. Stefan is itt hazudozik össze-vissza, miközben egyértelmű, hogy nem igaz, amit mond. Majd biztos pont én hiányoztam neki Elena mellett, nem? Nevetséges. Elenával kapcsolatos megjegyzésére felnevetek. - Még a hülye is látja, hogy ugyanúgy oda vagy érte, mint eddig... - küldök felé megvető pillantást. Attól, hogy olyasmi lett, mint régen, még mindig bele van zúgva a hasonmásba, ahogy eddig is. Talán tényleg szerelmes... Csak azt nem értem, hogy mi vonzza őket annyira. Először Katherine, aztán Elena. Ugyanaz. Nem hiszem el, hogy nem unták még meg. A kérdésemre, miszerint mire gondol, megkapom a választ. Lesütött szemeim egy pillanatra feltekintenek, és halk nevetés fut ki a számon. - Ki tudja. Talán én is. - vonom meg a vállam egy kihívó mosoly kíséretében, majd egy újabbat kortyolok a volt pultos véréből. Szép idők voltak azok, és tényleg jó volna még mindig ott tartani. Stefan volt a második olyan "ember", akit teljes szívemből szerettem. Csak aztán a saját apám és a bátyám vetett véget a boldogságomnak. Szép kis család, mondhatom... - Arra már kezdek rájönni, hogy valamiért nagyon el akarsz távolítani Nik közeléből... - magyarázom neki. Azt hiszi, hogy ennyire hülye vagyok, hogy nem jövök rá? Ugyan már, ez nevetséges... - De ha valami bántódása esik... Stefan, akkor esküszöm, hogy a saját két kezemmel öllek meg, akár a bátyád és Elena szeme láttára. - hajolok hozzá kicsit közelebb, és mélyen a szemébe nézek. Olyan egyszerű lenne kiderítenem, hogy mit akar. Csak használnom kéne az igézést, és ennyi. De egyelőre még nem vagyok olyan gonosz, szeretek magamtól rájönni a tervekre. Stefan idióta ötletére beállok pultosnak, és a részegek kezébe nyomom az első kezembe akadó italt, majd Stefannk nyújtom a whisky-s üveget. Mikor azonban megjegyzem, hogy ez nem ingyen van, és "hozzám vág" 100 dolcsit, elfintorodom. - Nekem nem kell a pénzed, tudod, hogy nem így értettem... - tolom vissza felé a papírpénzt, és újra mosolygok.
//bocsi, hogy ilyen későn írtam, de összejött minden. :///
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Gloria bárja Kedd Május 15, 2012 8:10 pm
To Rebekah
Látom Rebekah, hogy legszívesebben itt helyben kinyírni. Milyen kár, hogy közönség előtt kéne megtennie. Persze ő sem akar itt nagy káoszt okozni, szóval csak nyugodtan provokálhatom. - Hát persze, hogy tud. Elvégre Mikaelnek sem volt esélye ellene, igaz? - Kérdezem gúnyos mosollyal. Persze most nem egy Mikael van ellene, hanem egy kisebb-nagyobb csapat, akit sikerül összeszednünk Annával. Mi nem vagyunk ősvámpír, de szerintem vagyunk olyan erősek, és kétszer olyan elszántak. Biztosak vagyunk magunkban, és nem félünk az ősöktől. Őszintén szólva... szerintem nekik sokkal jobban kéne félniük tőlünk, mint nekünk tőlük. Tervünk van, ráadásul a meglepetés ereje is a mi kezünkben van, nem beszélve arról, hogy fegyverünk is van, két erős boszorkánnyal fűszerezve. Egyszóval... mi sem vagyunk gyengék, és nem hátrálunk meg. Még aki sima ember, az sem. Fél pillanatra már csak azt veszem észre, hogy a nyakamon a keze. Tőlünk nem messze lévő férfiak rajtam nevetnek, hogy egy csaj éppen fojtogat. Reméljük, pár óra múlva nem akarok majd agysebészeset játszani, miközben boncolok fel valakit. Mert az nagyon kínos lenne a számukra. Azonban most a pillantásom Rebekahn van, arcomon az szarkasztikus mosollyal, türelmesen várom végig az unalmas, önmagát győzködő szövegét. Komolyan, mintha nem is nekem mondaná, hanem magának... - Tudod, jól áll mikor ideges vagy. - Kacsintok rá, mikor ellökött magától. A nyakamat masszírozom picit, miközben egy picit belül megtörök. Lehet, rossz taktikát választottam? Lehet, hogy mégsem fog sikerülni megtörni a köteléküket. Viszont akkor eszembe jutottak Anna szavai, hogy nem elég, ha kívül vagyunk erősek, belül is azok legyünk, és fojtatom a szétválasztó tervemet. - Egymás mellett? Most azt látom, hogy a bátyád mellet éppen valamelyik hibridje van, és nem te. - Mondom, és tudom, hogy ezekért még kapni fogok, de megéri. Meg nem akar ölni, ahhoz ő túl... gyenge. Nem fizikailag, inkább lelkileg. És ő is tudja, pár ütés, amit kaphatok tőle, nem a világ vége. Túlélem. Lecsapja a poharat, ami szinte berepedezik, és ekkor megjön az önbizalmam. Szóval mégsem olyan nagy az a testvéri kötelék? Tényleg képes leszek megtörni? - Lásd be Rebekah, le lettél cserélve. Most, hogy Klaus megtalálta az igazi családját, a régit kiselejtezi. - Szólok, és szinte felkészülök még egy fojtogatós menetre. Vicces lenne, itt mindenki előtt esne nekem. Körülbelül azt látnák, hogy egy csaj dobál engem ide-oda, mintha vagy én lennék egy kis rongybaba, vagy ő lenne a supergirl. Kíváncsi lennék a képükre az biztos, de most Rebekahra fókuszálok. Közben kortyolgatom a whiskyt, hallgatom a szőke példatestvért. - Ugyan már Rebekah... miért olyan nehéz elhinni, hogy csak meg szeretném nézni Európát - veled. Nem jártam még ott, és te is hiányoztál... olyan nehéz ezt elhinni? - Kérdezem, komoly arccal. Szemét fürkészem, vajon mit gondolhat. Remélem ez most megfogja. Ha a testvéri köteléket nem tudom szétszedni, akkor a kapcsolatunkat fűzöm össze annyira, hogy már én irányítsam. És ezt a lehető legnagyobb beleéléssel teszem, talán mert egykor viszonyom volt vele. És ez segít benne, hogy most ismét egy őszinte tekintetet tehessek magamra. Ha bejön, akkor Rebekah megvan, William, a hibrid alfahím megvan, Klaus pedig védtelen marad. - Sírhatunk? Maximum Damon... én már elvesztettem Elenát, nem emlékszel? Engem már semmi nem köt hozzá. - Mondom lesütött szemekkel. Igazából azért harcolok Klaus ellen, azért küzdök, hogy vele lehessek, úgy, mint régen. Viszont belátom, hogy közben elveszítem őt. Sajnos ezt el kell fogadnom. És el is fogadtam már. Különben is, már új életem van... a sokkal szabadabb, erősebb életem. Damon most rástartol Elenára, kész. Ő is el fogja veszíteni, pont azért mint én. Mert őneki a normális élet lenne jó, mi viszont vámpírok vagyunk. Kézhez kapjuk a vért, nekem ízlik. Persze, ittam már jobbat is, (Elenából) de most jó ez is. Különben, én negyed annyi vért nem ittam, mint Rebekah. Gyakorlatilag még nem is kóstoltam olyan vérfajtákat, amiket ő egy évezreddel ezelőtt. - Azokra az időkre, mikor csak ketten voltunk, és egyikőnk sem törődött a bátyáddal. Azokat visszacsinálnám... - Mondom kihívóan. Kíváncsi vagyok, hogy ő is így gondolja-e, mert még hosszú az este, és van időnk, még akármire. És így belegondolva, visszaemlékezve, életem egyik legszebb kora volt. Az Elenával együtt töltött idő mellett. Majd Bex azt mondja ismer. Vajon tényleg ismer annyira, hogy tudja mit akarok? - Akkor magyarázd el nekem, mik a hátsó szándékaim? Mik a céljaim? - Kérdezem. Kíváncsi vagyok, mit fog felelni. Hogy halottan lássam a tesóját? Mert igen, ez a nagy célom. De vajon ezt fogja mondani? Ezt ő észrevette volna? Majd a részeg fickók tömege ér közelebb, akik Rebekahhoz jöttek, az új csapos nőhöz. Mikor beáll a pult mögé, én is megszólalok. - A bájos hölgy hozhatna nekem még egy adag whisky-t. - Kérem szépen, gonoszkás mosollyal. Csendben hallgatom, míg elintézi a vevőket, majd felém fordul. -Gondoltam, hogy nem ingyen van... - Majd előkapok a zsebemből egy 100 dollárost, és elé csúsztatom. - A maradékot csak tartsd meg... borravaló.
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Gloria bárja Vas. Május 13, 2012 12:21 pm
Rebekah & Stefan
A kérdésem válaszára elkomorodom, és hirtelen Stefan felé fordulok. Most legszívesebben egyenesen a szíve közepébe döfnék egy karót, de túl sokan vannak itt, és nincs kedvem utána végigigézni mindenkit. - Nik tud vigyázni magára. - kezdek bele és körbepillantok a bárban, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg nem éri e meg letámadni. Folytatnám a mondandóm, de Stefan nem hagyja, csak úgy dőlnek belőle a szavak. Provokál... Ez egyértelműen látszik, és eléggé fel is idegesít vele, de nem mutatom ki. Megvárom, amíg végez, és ezután egy pillanat alatt a kezem a nyakára réved, és a pulthoz szorítom. - Ide figyelj Stefan. Nagyon jól tudod, hogy mérföldekkel előrébb járunk, mint ti. Soha nem fogtok tudni minket eltüntetni a képből. Viszont ha tovább próbálkoztok, akkor lehet, hogy ti lesztek azok, akik a rövidebbet húzzák. Ja nem... Nem lehet, hanem biztos. - mondom dühösen és egy lökés után elengedem a nyakát. Visszagondolok a mondataira egy pillanatra. Ha jobban belegondolok, lehet, hogy valamilyen szinten igaza van. Nik számára most a hibridjei az elsők, de a "szíve" mélyén tudom, hogy én vagyok az első helyen. - És csak hogy tudd, bármennyire is próbálkozol, nem fog sikerülni a terved. A bátyám és én, mindig egymás mellett leszünk. - nézek rá, miközben visszasétálok a mellette lévő bárszékhez és leülök. Kiiszom a pohárban lévő utolsó csepp italt is, és egy határozott mozdulattal a pulthoz csapom. Épp hogy csak nem törik össze. Látszik, hogy azért felidegesített a dolgokkal, amiket mondott. De még mindig nem hagyta abba. Ezúttal Elenával jött. - Fejezd be Stefan, mert esküszöm, hogy nem éled túl a következő órát. - jegyzem meg. Ugyan már Elena... Ha kettőnk közül kéne választania, biztos, hogy engem választana. Nem gondolkozna. Vagy mégis? Nem... Biztos, hogy nem. Így elképzelve a helyzetet és jobban a dolgok mögé nézve egy kicsit elbizonytalanodom, de aztán egy kis idő múlva vissza is tér a határozottságom. Stefan ajánlatára hangosan felnevetek. - Kispályás vagy Stef. Nem láttad még eleget a bátyádtól, Klaustól és tőlem, hogy hogy kell a hátsószándékokat úgy előadni, hogy ne sejtse meg a célzott személy? - csóválom meg a fejem. Ugyan, annyira egyértelmű, hogy azért hív, hogy ne legyek Nik közelében, és akkor ők szépen elintézhetik. Legalábbis ezt tervezik, de esélyük sincs egy ősi ellen, ezt igazán felfoghatnák már. - Nem. Majd meglátod, hogy ha betelik a pohár, semmi nem fog visszatartani, nemhogy Nik... És akkor majd sírhattok ti Salvatore-fivérek a kis védencetek után. - vigyorgok, majd elhúzódok Stefantól és a szemeimet forgatom. Nem értem, mit esznek a hasonmásban, de jelen pillanatban ezzel nem is foglalkozom. Mikor kézhez kapjuk a vért kortyolgatok belőle, és megállapítom, hogy ittam már jobbat is, de most ez is megteszi. Kérdésére elmosolyodok. - Nem tudom Stefan, te mire gondoltál? - kérdezem érdeklődően. Kíváncsi vagyok, ő mikre gondol. Igazándiból én úgy az egészet újracsinálnám. Akkor volt jó az élet, csak annyit kellett volna kivágni a jelenetből, hogy Mikael elől meneküljünk. De ennek már vége, úgyhogy nem is kell ilyeneken rágódni. - Őszintén megvallva igen. Ismerlek. És tudhatnád, ha ennyire ismerlek, az egyenlő azzal, hogy ismerem a terveid és a hátsószándékaid tömkelegét. - mosolygok ártatlanul, majd felfigyelek a mellettünk ülő sok kiabáló, türelmetlen, lerészegedett férfiakra. Nem igazán jönnek be. Őszintén szólva, még ha lenne köztük valami helyes is, de nem. Mikor szólok Stefannak, várható volt, hogy nem fog beállni. - Ugyan, nem gondolod, hogy majd én beállok oda. - nézek rá elég furcsa arckifejezéssel, majd amikor feláll és elkiabálja, hogy én vagyok az új pultos, gonosz tekintetet sugárzok felé, majd elmosolyodom. - Hát jó. - vonom meg a vállam, és felhuppanva a pult tetejére átlendülök a másik oldalra. Fogok három poharat és azt az italt töltöm bele, ami először a kezembe akad. Ezeknek már úgyis mindegy. Miután kitöltöttem, feléjük tolom, és ők reklamálni kezdenek. - Nem mondtuk, hogy mit kérünk. - mondja felháborodva az egyik, mire én mosolyogva közelebb lépek és egyenesen a szemébe nézek. - Nem kérdeztem mit kérsz, szóval most megisszátok ezt szépen és utána elhúztok innen. - igézem meg egy bájos vigyor kíséretében, majd visszalépek Stefannal szemben. - Ezt még visszakapod. Ez nem ingyen van... - támaszkodok a pultra és megengedek magamnak egy apró mosolyt.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Gloria bárja Szomb. Május 12, 2012 8:21 pm
To; Rebekah
Kapásból rájött, hogy azt akarom leszűrni, vele van-e Niklaus. Hát, igen, ő Rebekah, az ilyenekre tényleg rájön. Viszont ő az a Rebekah is, aki Klaus legnagyobb ,,testőre". Ha meg akarok szabadulni Klaustól, vagy tőle is meg kell, vagy csak meg kell rontanom a viszonyukat. És mivel nem akarom őt is bántani, így az a lehetőség marad, hogy tönkre kell tenni az édesded testvéri viszonyt. Azért is nem akarom őt leszúrni, mert ő nem tehet semmiről. Jó, ő sem egy szende bárány, de ha nem lenne Klaus, szerintem ő nem tenné tönkre az életünket. Viszont az biztos, hogy nehéz lesz tönkretenni a híres viszonyát Klausszal, de semmi sem lehetetlen. Csak a legérzékenyebb ponton kell támadni. - Hogy a fehér tölgyfából készült karót belemártsam a szívébe. De ha nincs itt... viszont érdekes, hogy te nem vele vagy. Figyelhetné rá, nehogy valami baleset érje. - Mosolyodom el gúnyosan. Viszont mielőtt bármit is tehetne, vagy mondhatna, ismét megszólalok. - Persze... az is érhető, hogy miért nem vele vagy. Ő biztosan sokkal szívesebben van a hibridjeivel. - Hatásszünet, hagyom rajta elgondolkozni, közben iszom egy kortyot. - Hiszen mostanában teljesen meggyengült a kapcsolatotok. Mondhatni, leváltott a hibridekre. A testvérét, rájuk. - Még mindig rajtam van az a gonosz mosoly, remélem, elérem a célom, és meggyőzöm, hogy Nik már nem az a testvére, akinek annak idején esküt tettek. Akinek csak annyit mondott, ,,Always and Forever" . - Gondolj csak bele, csak kihasznál, és csak az eszköze vagy. Sokkal inkább megbízik az új barátaiban. Talán azt érzi, hogy ők megbízhatóbbak, és hűségesebbek... ki tudja? Vajon érsz-e annyit te neki, mint a hibridjei? Ha választani kéne, közöttük, azaz Elena, és közted, kit választana? Ha csak egyet lehetne... Ki maradna vajon? Elena vagy te? - Kérdezem, remélve, hogy elértem a megfelelő hatást, Hogy beismeri magának, hogy inkább a hibridjeiben bízik, mint a családjában. Gonosz dolog így manipulálni az embereket (vámpírokat), de most a jó cél érdekében próbáltam. Nem tudom, hatott-e, de rossz nem lehetett az előadásom. Aztán Rebekah adja magát: kapásból leszólja szerencsétlen vérét. Mosolyogva rázom a fejem. Miért is csodálkozom... Persze ittunk mi már jó vért közösen is. Még a 20-30-as években. Pont itt. Azóta aztán persze vérfrissítés lett, de nekem a mostani évjárat is bejön. - Ha nem tetszik, gyere el velem Európába, ott van igazán csodás vér. - Szólok kihívóan. Persze ebben is csak hátsó szándék van: ha Rebekaht el lehetne csalni a tengeren túlra, akkor simán le lehetne közben csapni Klausra. Persze egyszer igazából is elmennek vele, már csak a kaland, és az izgalom kedvéért is. Rebekah az a particsaj, aki mellett nem lehet unatkozni. Aztán suttogva Elena vérére tér. Én is közelebb hajolok hozzá. - Akkor hát mi tart vissza? A ,,szerető" bátyád? Mert ő nagyon bepöccenne érte... gyűlölne, amiért hozzányúltál a kedvencéhez... - Szólalok meg halkan, cinikusan. Imádom ezt csinálni. Ha sikerül tönkretenni az ő és Klaus közti kapcsolatot, akkor már a hibridek nem fognak visszatartani. Ahogy Rebekah sem. Aztán az emlékekről van szó... nos, ami azt illeti, néhányat én is felelevenítenék. De csak azokat, ahol kettesben voltam Rebekahval, és Klaus éppen nem nyaggatott minket, vagy éppen nem sürgette a lányt annyira a menekülésre. Most, hogy visszatértek az emlékeim arról az időszakról, egyre inkább kíváncsi lettem az egészre. Hogy mi, hogyan is történt. Persze már felesleges a múlton rágódni, a jelennel kell törődni. - Egy-kettőt én is... de vajon ugyanarra az egy-kettőre gondolunk? - Kérdezem, miközben kihozzák a vért. Azért örülök, hogy Bekah is ,,szép időknek" nevezi. Akkor éreztem magamban körülbelül ennyi erőt magamban, mint most. Bár akkor számtalan mennyiségű vért ittam, azért élveztem. Eljátszadoztam az áldozatokkal. - Ennyire ismersz? - Sütöm le a szemem apró nevetéssel. - Hát igen, tényleg jobb most ez. Felszabadultabb vagyok, s bár van feladatom, mint azt tudod, mégis lazább az élet. - A feladat alatt persze Klaus megölésére célzok. Lehet, hogy most ezzel tényleg elrontom a hangulatot, de tudnia kell, hogy igenis háborút hirdettem. Azt persze titkolom, hogy kivel és mivel, de tudja, igenis van életcélom. Mellettünk részeg emberek kiáltozva hívják a csapost, aki a kérésemre már el is hagyta a helységet. Ennyit erről. Aztán Rebekah megszólal, de persze, az kéne még, hogy én álljak be. - Szerintem az urak sokkal jobban örülnének egy ilyen csinos hölgynek, mint nekem. -Szólok kihívóan, majd ismét iszok egyet. Kíváncsi leszek, be állna-e most, de nem hiszem, úgyhogy nincs más megoldás, valakinek kell hoznia a piát... - Bemutatom új csaposunkat, Rebekaht! - Állok fel, és kiálltok oda az egyre idegesebb férfiaknak. Majd egy gonosz kacsintás Rebekah felé, miközben hang nélkül annyit mondok: ,,Hajrá!" A részeg, alkoholtól bűzlő férfiak pedig már közelednek is Rebekah felé.
// Bocs ha későn írtam, remélem jó lett //
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Gloria bárja Csüt. Május 10, 2012 9:10 pm
Rebekah & Stefan
Nem tudom, Stefan mióta van itt, és mióta vedel, de annyira még nem látszik rajta, hogy kezdene lerészegedni. Kérdésére felnevetek. Talán azt hiszi, hogy Nik is velem van. Igazából jogos a kérdése, hiszen régebben elég ritkán jártunk egymás nélkül, mostanra azonban már sajnos vagy nem sajnos elhalt ez a szokásunk, és inkább csak külön járjuk az utunkat. - Cseles kérdés Stefan... Mért érdekel, hogy itt van-e Nik? - kérdezem oldalra döntve a fejem. Érdekel, hogy miért ez az első kérdése, biztos van egy-két oka rá. Nagyon remélem, hogy nem tervez semmit ellene vagy ellenünk, mert akkor esküszöm a saját kezemmel és fogammal nyírom ki. Mikor folytatja a mondandóját elmosolyodom. Egy pillanatra visszaemlékezem azokra az időkre, amikor ugyanitt voltunk, csak éppen teljesen másképp. Ami azt illeti szerelmes voltam. Stefan volt ezer év alatt az, akibe sikerült úgy igazán belehabarodnom. Ha megkérdeznék, hogy érzek-e valamit még iránta, a válaszom egyértelműen nem lenne. Azért azt hiszem, nem kell elmagyaráznom, hogy miért. Mikor a pultos lány nyújtja az italom, Stef elkapja a kezét. - A gondolataimban olvasol. Amúgy meg, hol csodás ez? -nézek lenézően a lányra. Minden esetre jól fog esni az a vér. - Tudod kinek csodás a vére? - nézek rá kérdőn, majd, hogy befejezzem, közelebb hajolok hozzá. - Elenának... - mondom halkan. Kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. Attól, hogy most ilyen régi Stefan lett, biztos vagyok benne, hogy még mindig rajong Elenáért, ahogy azt a bálon is mutatta. Pedig én csak visszaszereztem a nyakláncom, ami hála az égnek azóta nálam van, ahogy látszik, most is rajtam van. Amíg a csaj nem hozza a vért, iszok egy kortyot az italomból. Kérdésére megvonom a vállam és bájosan mosolygok. - Szeretnéd? Szívesen felelevenítenék egyet-kettőt. - nevetek fel halkan. Őszintén megvallva tényleg szívesen nosztalgiáznék Stefannal egy kicsit. Abból aztán senkinek semmi baja nem lenne. Gondolataimról elvonja a figyelmet a vér illata. Felkapom a fejem és már kapom is kézhez a poharat, ami vajmi kevés, de az első célnak megfelel. Rögtön elveszem a poharat és én is megemelem. - A régi szép időkre. - mosolyodok el, majd Stefannal ellentétben én lassan kortyolom. - Elég szomjas vagy mostanában. Amúgy meg most mond azt, hogy nem jobb ez az életmód. - vonom meg a vállam. Klaus jót tett Stefannal csak sokan nem tudják, pedig így van. Miután lehajtom a vért, körülnézek, és rájövök, hogy Stefan előbb elküldte a pultost a városból. Oldalra pillantok, ahol már több türelmetlen vendég várakozik. - Szerintem beállhatnál a pultba édesem, ha már elküldted a halandó csajt. - mosolygok és a pult mögé bökök.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Gloria bárja Csüt. Május 10, 2012 5:33 pm
To; Bekah
Egyedül iszogatni egy ilyen helyen... nem éppen a legszebb dolog, de most ezt tudtam elképzelni. Egyébként hangulatos hely, tele csinos áldozatokkal. Nem is tudom, kit válasszak, olyan csábító mind. Persze legjobban egy vámpírnak örülnék, de most nyilván az nem jut nekem. Iszogatok, és közben elátkozom az életet, Klaust, és Annát, hogy ennyire megrontott. Képes volt ismét felhozni bennem a gyilkost. Viszont ezzel erősebbé tette engem. Igaz, most pont Klausra kéne figyelnem, nemám meglép, de ha jól tudom, Anna is ezt csinálja most, a mentorom. Aki erősebbé tesz. És segít legyőzni Klaust. Éppen, hogy öntöm magamnak a harmadik kört, a közelembe ér valaki, és mellém jön. Szóval már a csinos szőke lányok is maguktól jönnek? Azonban mikor meghallom a hangot, rájövök, hogy Rebekah az. Milyen ironikus, hogy éppen itt futunk össze. Legutoljára akkor voltunk itt ketten, mikor még együtt voltunk, és javában irtottam a népet Klaussal. Az is eszembe jutott, hogy talán miattam van itt, hogy figyeljen, de nem hiszem. Viszont ha Klausszal van itt, az már gond. Az mindig baj, ha az ellenfél lép előbb. - Nocsak Rebekah... csak nem a friss vér szaga hozott titeket Chicagoba? - Kérdezek vissza. Persze a kérdésből rögtön azt akarom levenni, hogy Klaus is jött-e, vagy csak Rebekah. Mert egyáltalán nem mindegy. - Egyébként a válasz a kérdésedre: Igen, hiszen emlékszel te is. Itt mindig akad valami, ami tökéletesen ontja a szomjat. - Mosolygok rá, visszagondolva egy-két közös csemegézésre. Hát igen, itt sosem volt hiány vérben és piában. Talán ezért is hiányzott ennyire, második otthonom, Chicago. Viszont mivel már társaságom is van, csak buli lehet. Mikor a pultos lány meghozza Rebekanak is italát, én elkapom a kezét, és a szemébe nézve szólok hozzá. - Kérlek, hozz nekem és a hölgynek egy keveset a csodás véredből. - Mondom, közben gyengéden végighúzom az ujjam a csuklóján, az erein. - Aztán a zamatja maradjon meg! - Kacsintok utána, miközben megy hátra elkészíteni a kívánságomat. Elégedetten hátradőlök. Hiányzott már ez az élet. Már el is felejtettem, milyen jó, miközben az ember gondtalanul élvezi az életet - tökéletes társaságban. - Szóval téged mi hozott vissza kedvenc városunkba? Csak nem feltörtek a régi szép emlékek? - Nézek Bekahra. Őszintén érdekel, hogy pusztán csak a véletlen hozta ide, vagy a nosztalgiázni vágyás, vagy csak simán a itteni vér volt az, ami így megfogta. Mert engem mindhárom erre az útra kísért. Körbenézek, nem-e hozott senkit magával. Annyit azért az évek alatt megtanultam, hogy soha ne bízz Rebekahban, vagy ha mégis, akkor jobb, ha ott helyben leszúrod. Én nem bízom, szóval jobb az elővigyázatosság, tekintetem körbefut az egész helyen. Időközben megjön a különleges kérésem, és látom, szerencsétlennek el van szorítva a vérkeringése a csuklójában, nehogy kifolyjon az összes vére. Sóhajtok egyet, és ridegen megszólalok. - Miért nem a nyakadból hoztad? Onnan az igazi... sebaj, most már ne rontsd a levegőt a városban. Menj! - Szólok hozzá, miután letette elénk a két pohár friss vért. Egyiket Bekah elé tolom, sajátomét pedig megemelem. - A városra. - Mondom huncut mosollyal, majd egy húzásra feliszom mind.
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Gloria bárja Csüt. Május 10, 2012 1:22 pm
Rebekah & Stefan
Mystic Falls... Jó kis város, de az az egy baj van vele, hogy tényleg kicsi. És unalmas, monoton. Legalábbis nekem eléggé az. Elismerem, hogy régebben hozzászoktam a nagyvárosi élethez, hiszen Chicago... Chicago. Itt az ideje azt hiszem egy kis kiruccanásnak. Milyen jó ötleteim vannak komolyan, el vagy ájulva magamtól. Mit nekem egy Mytic Falls - Chicago távolság. A megadatott sebességemmel maximum egy óra alatt ott lehetek. Magamra kapok egy ruhát és egy magassarkút, majd egy utolsó pillantás a tükörbe és már indulok is. Meglepődtél a magassarkún? Nem kell. Mennyi nő irigyelhet, hogy én ilyen gyorsan is tudok magassarkúban futni, ők meg meghalnak egy fél óra után, mert szétesik a lábuk a fájdalomtól. Tessék, egy újabb előny. A végén meggyőződök arról, hogy a vámpírlétnek csakis előnyei vannak és hátrányai nincsenek is. Na jó, ezt azért így nem mondanám, de biztos vagyok benne, hogy több előnyt tudnék összeszedni, mint hátrányt. Magam mögött hagyva a családot, és a Mikaelson villát, körülnézek az utcán, és mivel senki sehol, rögtön sietni kezdek.
Chicagoba érve megállok és mély levegőt veszek. Újra itt. Mennyire szeretem én ezt a várost, te jó ég. Igazából azt hiszem ez az egyetlen olyan hely, ahol igazán jól éreztem magam az évek során. Nem egy emlék fűz ide, az is igaz... Pillanatokon belül tudom, hogy hova kell először mennem, ami nem más, mint Gloria bárja. Fogalmam sincs, hogy Gloria él e még, de most ez igazából nem is nagyon érdekel. Mikor a bárhoz érek egy pillanatra körülnézek. Nem sok változott itt, legalábbis kívülről nem. Mikor belépek az ajtón meggyőződök róla, hogy nem sokat bár, de kicsit azért változott a kinézet. A pultos nem Gloria, ahogy sejtettem, hanem valami fiatal szőke csaj van. Határozott léptekkel indulok meg a pult felé, de félúton megtorpanok. Ha a szemem nem csal, az ott Stefan Salvatore. Mit keres itt? Újra elindulok a bárhoz, majd mellé érve a pultra támaszkodom. - Nocsak Stefan... Csaknem lerészegedni jöttél Chicagoba? - mosolygok gúnyosan a kezében lévő whiskys üvegre pillantva, majd flegmán odaszólok a pultosnak, hogy adjon egy pohár Martinit. Ez a csaj, te jó ég... Nem túl szimpatikus, legszívesebben kiszívnám a vérét úgy, ahogy van.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Gloria bárja Szer. Május 09, 2012 5:33 pm
Rebekah...
Elég szarul voltam egy ideje, viszont mióta Anna megízleltette velem a vámpírvért, nem is esik jól az emberi. Sokkal jobb a vámpír eredetű. Viszont azt sokkal nehezebb beszerezni, főleg egy ilyen ,,fiatal" vámpírnak, mint én. Majd 4-5 száz év múlva, mikor hemzseg majd a világ a fiataloktól... Viszont mivel ismét a régi gyilkos vagyok, aki mikor vért iszik, megöli áldozatát, jobb ötletnek láttam egy időre elhagyni a várost. Nem szeretnék ott gyilkolni és nélkül, főleg mivel ott van minden ismerősöm, nem akarom, hogy így lássanak. Addig legalább tovább tervezhetem a Klaus elleni akciót, amit Annával fogunk végrehajtani. A fehér tölgyfa hamuja birtokában, sokkal vidámabb vagyok mostanában. Persze nem nálam van az a hamu, hanem Annánál, de ő vele most ugyanaz a célunk. Viszont most kellett egy kis kikapcsolódás, és új erőmet, amit a vámpírvérből nyertem, szeretném kipróbálni. Erre pedig nincs is jobb hely a ,,második" otthonomnál, a szelek városánál, az éjjel meg nem álló központnál... Chicago-nál! És persze mivel is lehetne kitűnően ki-kipróbálgatni az ,,új" vámpírtehetséget? (Ami tulajdonképpen nem új, de talán most mégis, hiszen már három hónapja nem ittam vért a tegnapi kivételével.) Földig részegedéssel. Mivel már a lelkiismeretemen úgyse lehet segíteni, örökké rontott leszek, akkor már csináljuk módjával. Nem is tudom, vajon előbb vért, vagy whisky-t kortyoljak? Természetesen Glória bárjába érkezem, ahova nem egy emlék köt. Több gyilkolás, piálás, és Rebekah, életem első igazi szerelme volt... asszem. Ki tudja már, régen volt, persze rossz emlék is van. Klausszal. Akkor persze jó fejnek gondoltam, de most már azt bánom, hogy akkor nem azon voltam, hogy hogyan is nyírjam ki. Ő akkor tett engem másodszorra Gyilkossá, és szerintem ő még most is mosolyogva gondol vissza arra az időre. Beérek, levetem magam a bárpulthoz, és egy whiskyt kérek - üveggel. Glória már persze halott, valami fiatal most a pultos, talán majd megkóstolom...
Kezdőlap
Tárgy: Re: Gloria bárja 
//
