To; Jason.

Jess a lábamra tette a kezét, majd lágyan simogatni kezdte. Sajnos, ez kevés ahhoz, hogy beinduljak, de mitagadás, nagyon jól esett a közeledése. Már nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára valakivel ..., amióta David lelépett, játszom a szent apácát, ami nehezemre esik. Ezzel nem azt sugallom, hogy egy ribanc vagyok, aki mindenkivel lefekszik, de nagyon nehéz visszafognom magam. Szerencsére nem is kellett ezzel sokat harcoljak, mert Jess végre választ adott a kérdésemre. Kellemesen csalódtam benne. Azt hittem, hogy kinevet majd, és őrültnek fog tartani, de a válasza alapján, legbelül ő is elhiszi a "meséket". Habár, beszéd közben folyton mosolygott, így nem biztos, hogy komolyan is gondolta az elhangzottakat.
Végülis, ő amolyan vad rocker, akitől nem áll távol a természetfeletti. Talán még szeánszozni is szokott, vagy az is lehet, hogy valami sátánista szekta tagja. Na, de inkább nem gyártom tovább az őrült elméleteket, hanem megpróbálok megfogalmazni egy elfogadható választ Jess kérdésére. Nehéz úgy beszélni a természetfelettiről, ha te magad is az vagy.
- Először is ..., Edward Cullen bekaphatja! Másodszor pedig, szerintem többről van szó, mint hófehér, vérszomjas vámpírokról. Lehet, hogy neked még nem tűnt fel, de túl nagy csönd van a világban. Túl nagy ... - a legelső vicces megjegyzésemet komor, és határozott hangnem váltotta fel. Úgy szeretném megosztani valakivel azt, hogy mi is vagyok valójában, és, hogy rajtam kívül még milyen lényeg élnek körülöttünk, de nem lehet ..., nem tudom, hogy hogyan reagálna az egészre. Talán megkönnyebbülne, vagy teljesen kiborulna - én pedig nem szeretnék senkit megfosztani a nyugalomtól, csak az a baj, hogy így magamban őrlődöm, és elnyomom az érzéseimet.
- Szerintem, a napsugarak már nem veszélyeztetik a fajuk kihalását, valószínűleg találtak valami módszert, hogy megvédjék magukat, és, ebben az esetben, hamarosan eljön az a nap, amikor uralomra törnek. - még soha nem beszéltem ennyire komolyan, de végülis, amit mondok, az a színtiszta igazság. Jess meglepetten nézett rám. Féltem, hogy szegény sokkot kapott, vagy valami, ezért hangosan felnevettem, majd kiszálltam a kocsiból.
Túl sokat beszélek, ezért jobb lesz, ha befogom a szám - és, mi tudná jobban leépíteni az agyam, mint az alkohol?! Kinyitottam a csomagtartót, és a csomagom legaljáról előkotortam egy üveg whiskey-t, amit arra az esetre tartogattam, amikor David térden állva fog bocsánatot kérni tőlem.
Visszaszálltam a kocsiba, majd felvont szemöldökkel mutattam be Jess-nek az leendő útitársunkat. - Ő itt a legjobb barátom, Jack Daniels ..., és nagyon szeretne közelebbről megismerni téged! - mutattam az üvegre, majd ismét nevetni kezdtem. Remélem, hogy Jess is abbahagyta a fantáziálgatást, sőt, remélem, hogy el is felejtette az előbbieket.
Miután megtörtént a bemutatkozás, rögtön inni kezdtünk - és én, ha egyszer elkezdem, képtelen vagyok abbahagyni. Olyan ez, mint a vámpíroknál a vér iránti vágy ..., engem, és a fajtársaimat csak az alkohol képes megfékezni, ja, és persze a sisakvirág, amivel nem szeretnék találkozni. Állítólag még a szíved is kimarja, annyira keserű - persze, ez csak a vérfarkasokra érvényes.
Jess meg én nagyon jól elvoltunk, talán pár óra telt el, de alíg tűnt pár percnek. Sajnos a whiskey időközben elfogyott, de Jess nem tűnt szomorúnak. Talán, ő is rejteget pár üveg finomságot itt valahol. Hirtelen rámnézett, és láttam rajta, hogy valami komoly dolgot fog mondani - már amennyire képes ilyen állapotban komolyan beszélni. Felőlem bármit kérdezhet, le is teperhet itt helyben, csak arról ne érdeklődjön, hogy mégis honnan tudok ennyi mindent a természetfelettiekről. Nem fogom tudni kimagyarázni a dolgot, és akkor majd be kell vallanom, hogy vérfarkas vagyok.
- Na, mi van?! - kérdeztem riadtan.

To; Jason.

Szerencsére Jess nem az a kíváncsi fajta, vagy csak magasból tesz a dolgokra, mert nem kérdezősködött tovább. Tömören válaszolt, majd tovább szívott ..., volna, ha én nem kaptam volna ki a kezéből a cigit, amit végülis én sodortam. Soha nem használtam ki azt, hogy előkelő családból származom, de mindig mindenem megvolt, és ez ellen nem tehettem semmit - na jó, nem is nagyon akartam tenni semmit, hisz bármit elvehettem. Megvoltak a suli legnépszerűbb tagjai, rengeteg tudatmodosító szert próbáltam ki, és a tabuk fölött is simán átsiklottam. Azt hiszem, hogy nem is kellett keresnem ezeket a dolgokat, mert ők bukkantak rám. Persze, én is szabályok szerint élek, de a legtöbbet megszegem, elvégre azért vanak, vagy nem?!
Túl sokat morfondírozok. Olyan sokat, hogy észre sem vettem, hogy időközben Jess kocsija is lerobbant, és az átkozott még a cigit is visszalopta. Kezd minél egyértelműbb lenni számomra az, hogy Isten kibaszottul utál engem: - nem elég, hogy a határnál lerobban a saját kocsim, még a megmentőmét is el kellett ronta. Ateista vagyok - talán ez megmagyarázza a főnök utálatát.
- Basszus ... - fakadtam ki a szokásos módon. A kocsi állapota abszolút nem érdekelt, de próbáltam eljátszani, hogy mennyire sajnálom a dolgot, miközben csak azon járt az agyam, hogy miként fogok bejutni a városba. Ma még itt éjszakázhatok, de hamarosan telihold, akkor pedig tudjuk, hogy mi fog történni ..., bundát növesztek, és lemészárlok mindenkit. Lehet, hogy kicsit debil vagyok, amiért ilyen katasztrófa helyzetet kreálok, de idegbajt kapok, ha ma nem találkozhatok vele.
A következő mondatát nem is reagáltam le. Jess kiszált, és körülnézett, én pedig tovább kutattam, hátha találok valami szórakoztatót. Találtam is ..., még egy kis füvet, amiből másodpercek alatt csinos kis cigarettát sodortam - ha az út szélén kell megrohadnom, legalább élvezettel csináljam.
- Olcsó próbálkozás! - válaszoltam lenézően, miután Jess visszaült a kocsiba. Neki talán nagyon nevetségesek, és hihetetlenek ezek a "mesék", de nem is sejti, hogy mi történik a sötétben. A legrosszabb rémálmaiban sem gondolta volna, hogy a vámpírok, és vérfarkasok már több ezer éve előbújtak a mesekönyvből, és vérben forgó szemekkel vadásznak az ártatlan emberekre. Mindenhol ott vagyunk, és bárkire lecsapunk, aki az utunkba kerül. - Mi van, ha ez nem csak mese?! - szorosan hozzá bújtam, majd szándékosan, provokatívan kérdeztem a dologról. Az átkozott vérszívókkal ellentétben, én nem vagyok annyira izgatott az esetleges lelepleződés miatt. Na jó, talán egy picit, de ez az ártatlan csevej senkinek nem árthat.
Kíváncsi voltam, hogy Jess mit válaszol. Valószínűleg kinevet majd, és ostoba libának hív, de ő dönti el, hogy miben hisz. Minden esetre, hogy oldjam a hangulatot, a lábamat az ölébe raktam, és pajzánul elmosolyodtam.

To; Jason.

Miután a tag minimum leszőkézett, végre rászánta magát, és megnézte a motort. Remélem, hogy a füst legalább kicsit megcsípte az orrát, de végülis az ilyen sehonnai drogosok ezt meg sem érzik. Mondhatjuk, hogy otthon van a témában, de nem mintha én nem szívtam volna szét az agyam. Végülis mindegy, most a hülye kocsi számít, ami a látottak alapján nem szándékozik beindulni.
Elkápráztatott, hogy a fiú végre bemutatkozott. Vajon hol tanították neki ezt az udvariasságot?! Közölte velem, hogy a kocsim nem fog működni, ráadásul még vontatóra is szűkségem lesz. Na szép, még lakhelyem sincs, erre lerobban a kibaszott kocsim.
- Először is, nem vagyok a cicád, másodszor pedig, tetszik a zakód! - szigorú-, ugyanakkor kacér mosolyt villantottam rá, majd teljes erőmből belerúgtam az átkozott tragacsba. Kiszedtem a bőröndjeimet, majd bezártam az ajtót, mert így, vagy úgy, de az én átkozott tragacsom, és nem akarom, hogy ellopják - na jó, nem mintha valakinek szűksége lenne rá.
Nem kellett kétszer mondania, hamar beszálltam az autójába, majd kényelmesen elhelyezkedtem. Általában mindenhol otthon érzem magam, tehát a beilleszkedéssel nincs gondom, ha pedig nem tetszik neki, akkor gyerünk, rakjon ki, nekem aztán mindegy.
Elindultunk, én pedig időközben hívtam az autómentőket, akik kedvesen elmagyarázták, hogy eszük ágában sem áll kijönni Mystic Falls-ig az autómért. A hangulat útközben kissé feszült volt, de hamar megoldottam a dolgot. Szólíts neveletlennek, de elkezdtem kutatni, habár nem találtam érdekes dolgokat, csak pár lemezt, és egy kis hasist, természetesen. Nem vagyok profi a dologban, de egy használható cigit sikerült megsodornom, elvégre, találkoztam már dúrvább dolgokkal is, többekközt a híres acid-bélyeggel, ami pillanatok alatt képes volt elmosni az összes tényt, amiben hittem.
- Mondd csak, Jess ..., mi szél hozott Mystic Falls-ba? - rágyújtottam, majd felvont szemöldökkel kérdezősködtem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy miért pont Mystic Falls a célpontja, elvégre, a drogdillerek nem itt őshonosak. Miközben Jess a szomorú életéről mesélt, megpróbáltam teljes mértékben odafigyelni. Bármennyire is hihetetlen, nekem is van szívem, de vele ellentétben, én pokolibb kínokat is megéltem már, lásd: - a holdtölte alatti átváltozások. Hirtelen eszembe jutott a kín, amit oly' sokszor át kell élnem, és tényleg őszintén mondom, hogy senkinek sem kívánok ehhez hasonló fájdalmat. Na jó, Klausnak talán ..., ő megérdemli.
- A pasim lelépett. Anyám, és a húgom gyűlölnek, tehát, úgy döntöttem, hogy David után jövök, és szépen helyrerázom a kisfiút! - válaszoltam tömören, de a legjobb részt kihagytam. Viszont, nem mondhattam el, hogy mi vagyok, hisz ki tudja, milyen sokkot kapna szegény. Így is elég megviselt, nem akarok még több gondot rázúdítani. Felhangosítottam a zenét, majd kinéztem az ablakon - ez valójában elterelési hadművelet volt, vagy valami hasonló, de a lényeg, hogy semmiképp nem akartam a családról beszélni. Inkább álljunk be, csak a lelkizést hagyjuk.

To; Jason.

Összekulcsolt kézzel feküdtem az ágyamon, és hallgattam anyu szokásos lelkifröccsét, ami nem nagyon érdekelt, hisz ez az utolsó reggelem Richmond-ban. Már mindent becsomagoltam - a ruháimat, végülis azok a legfontosabbak; pénzt; lemezeket, és a közös képünket Daviddel -, és készen álltam arra, hogy elinduljak. Feszülten ugyan, de végighallgattam anyu elméletét a Mystic Falls-i emberekről: - szerinte primitívek, és veszélyesek. Úgy mondta mindezt, mintha ő nem a környékről származna. Szép lassan - és udvariasan, ezt illik hozzátennem - felpattantam az ágyból, megragadtam a bőröndömet, majd egy enyhe öleléssel elbúcsúztam anyutól. Egy pillanatig sem gondoltam meg magam. Magamban már jó ideje eldöntöttem, hogy hol szeretnék tovább élni, ezért beindítottam az autót, és azonnal a gázra léptem. Nem néztem vissza, de tudom, hogy anyu sem ejtett könnyeket miattam - valószínűleg megkönnyebbült, hogy elhagyom a családi házat.
Azt hiszem, útközben az összes számot meghallgattam, ami létezik - és ez komoly, mert az út eléggé hosszú-, és fárasztó. Az I get arround felénél tarttottam, amikor elhagytam a "Welcome to Mystic Falls" táblát. Elégedett lehetek saját magammal, elvégre sikerült megmenekülnöm a richmondi előkelő társaságtől, és valószínűleg David sem fog tudni elrejtőzni előlem - bárhol is van, én megtalálom, és a hajától fogva fogom visszaráncibálni magamhoz. Fogta magát, elhagyott, és beállt hibridnek - na szép, mégis mit képzelt magáról?!
Már azt hittem, hogy az életem kezd helyreállni, és egy habostortához hasonlítani, amikor hirtelen leállt az autóm. Igen, csak úgy simán megállt a híd szélén. Úgy látszik, hogy még az öreg tragacs is ellenem van, de nem baj, majd lecserélem egy jobbra, őt pedig dobom a süllyesztőbe. A richmondi élet alaposan felkészített a normális életre, ezért nem esik nehezemre a piszkos munka. Megsúgom, hogy a nővéremmel ellentétben én nem egy elkényesztetett plázacica vagyok. Kiszálltam, és felnyitottam a motorháztetőt, amiből úgy áradt ki a füst, mintha a Sátán próbálna a felszínre kúszni. Talán egy cső repedhetett el, vagy mi, de az biztos, hogy egy ideig itt kell tanyáznom - hmm..., az "ideig" nem is tartott olyan sokáig, mert pár perc múlva megállt egy autó. Ezek szerint a szerencse beijedt, és úgy döntött, hogy inkább mellém áll.
Egy fiatal srác szállt ki a kocsiból, és a szokásos sármos léptekkel közeledett felém. Nem nyűgöz le az ilyesmi, mert a hozzá hasonló egyedeket tucatszámra gyártják, de vészhelyzet van, úgyhogy ő is megteszi.
- Lerobbant ... - jelentettem ki, még mielőtt szegény megtudott volna szólalni. Valójában ez részemről utasítás volt, vagy mi a csoda, hogy segítsen, de sajnos a szüleim nem tanítottak meg az udvariasságra - legalábbis, nem sikerült megtanítaniuk. Úgy láttam, hogy őt sem zavarja a dolog, de ez a külsejéből is könnyen leolvasható. Ő a bajkeverő - szerencséje, hogy én is ezzel a titulussal bírok, tehát nem lesz köztünk incidens.
- Amúgy, Kira vagyok! - udvariasság mód bekapcsolva. Kezet nyújtottam, és bemutatkoztam - elvégre, ő az én megmentőm, habár még nem nyúlt hozzá a kocsihoz, és tanácsot sem adott, de ígyis megérdemli a kedvességet.