ღ zene: I'm So Sorry ღ megjegyzés: Thank you for the game, sweety!  ღ

Nyugodtan juttatom a tüdőmbe a teljesen haszontalan oxigént, melynek a jelentősége voltaképpen jelentéktelen a számomra. Nem befolyásolja sem az életemet, sem pedig a mindennapjaimat. Már-már csak megszokásból veszem magamhoz, egyféle módon mégis emlékként, miszerint egykoron, nos én magam is ember voltam. Ámbár a rövid ideig tartó fiatal korom, és a hosszú éveknek érzett elzárásom, jócskán megmutatta az emberi lét árnyoldalát. Mit legtöbben félnek, s melyben meg annyian hisznek, nos az csak egy enyhe fantázia, és egy csipetnyi képzelet szüleménye. Nem létezik a halál után mennyei megváltás, nem kerülsz az Úr szeme elé, nem fog senki sem számot venni a bűneidért, ahogy maga a pokol sem létezik, amelyben örökké éghetne a bűnös lelked. Hiába remélsz, imádkozol, esdekelsz, avagy zokogsz.. Hiába könyörögsz, csúszol, mászol, és hiszel mindhalálig valamiben.. Hiábavaló minden szó, amelyet kiejtesz az ajkaidon, és hiábavaló azon akarat, amely tőled származó. Hiába minden, ha az igazi kárhozatod maga az élet, ha a valódi érzelmed egyedül csupán a kínzó fájdalom, amely olykor társul az üres magánnyal. Meg kell tanulnod elfogadni azt, ami van, és együtt kell élned azzal, ami nincs. A választás, mint opció nem fellelhető. Egyetlen valamit kapsz, és abból nem törhetsz ki. Lassan fújom ki végül magamból, nos percek múltán az elhasznált levegőt, hogy ezáltal újabb, és újabb lélegzetvételt produkáljak. A szellő kellemesen érinti a fedetlen bőrömet, a sötétség lágyan vonja magába a tájat, a Hold lassacskán tetőpontra hág, és az óra nem sokára elüti a végidőt. A percek óvatosan telnek el, a pillanatok kételkedővé válnak, és minden szívdobbanás hangos robajjal töri meg a már beállt csendet. Egy utolsó könyörgés, mely végül megszűnik, mintha el sem hangzott volna. Egy utolsó kiáltás, mely betölti a teret, s nem sokkal később elhalkul, mintha sosem létezett volna. Hirtelen az óramutató megáll, a pillanatok nem mennek tovább, minden megfagy, és az egyedüli tény csupán a harc.
A nő átváltoztatása farkaskává, nos a lehető legkínzóbb módszer, amit az eddigiekben bármikor is alkalmaztam. A folyamat lassú, kínzó, és felemésztő. Minden másodperc fájdalmas üvöltésbe torzul át, és a gyötrelmes szenvedése, nos számomra csak egy kegyetlen mosolyt jelent az ajkaimon. A földön való kaparászás egyre erősebbé vált a részéről, ahogy önön vérét folyatta a megkeményedett talajra. Szavaim végül befejeződnek, a varázsige elhangzott, az átváltozás pedig percek múltán teljessé lesz. Még egy utolsó kortyolás az italból, és máris velem szemben áll a vérfarkas alakján. Vicsorítást hallat, míg én ezzel egy arányban oldalra dobom az üveget. Már éppen felkészülnék a támadására, amikor is hirtelen eltűnve az erdőbe fut. Egy pillanatra lezárom a szemeimet, ahogy eközben ellököm magamat a fától. Teszek néhány lépést előre, és kinyitva a szemeimet, nos körbepillantok. Kíméletlen mosoly fut át az arcomon, és egy ördögi pillantással szemlélem a környéket.
Váratlanul terülök el fekvőhelyzetben a földön, ahogy a hasamra esek. Néhány kavics felsérti ugyan a kezemet, de nem igazán törődöm ezzel a ténnyel. Pontosan a földre terített, érzem a hátamon a jelenlétét, ahogy rám nehezedik a súlyával, ámbár még mielőtt cselekedhetnék bármit is, nos a vállamba harap. Fogai kínzó méreggel fertőzik a testem, kezeim mellém csúsznak, ahogy azon nyomban megtámasztom önmagam. Ugyan egy pillanatra felszisszenek, de egyúttal el is hallgatok, és valami olyan következik be, amire nem számíthat még ő maga sem. Hangos nevetésben török ki, és miután leszállt rólam, egyetlen mozdulattal felkelek. Eleinte térdre állok, ahogy rápillantok a megharapott bőrfelületre a vállamon. A ruha anyaga teljes mértékben megsérült, és talán már kukába dobhatóvá is vált. Kegyetlen pillantással nézek a farkas irányába, fenyegető mozdulattal kerülök állóhelyzetbe, és ravasz mosolyt villantok ekkor. Egy gyors szerű varázslattal eltűnök a szemei elől, majd a hátánál jelenek meg. Az egyik közeli fának dobom, és még mielőtt felfoghatna bármit is, mellé suhanok. Bal kezemmel megragadom a bundáját, és felrángatom magamhoz.
-Tudod a halál, nos nem megváltás, hanem maga a pokol.-Suttogom érzéstelen hangszínen a számára, ahogy végül jobb kezemmel határozottan kitépem a szívét. Könnyű volt áthatolni a bundáján, és ezáltal a bőrén. Túl könnyű, így nem volt kérdéses megragadni az éltetőszervét, és majdan belőle eltávolítani. Elengedem immáron az elernyedt állat testét, amely rongybabaként hullik a földre élettelenül. Tökéletesen érzékelem, ahogy kihuny a fény a szemeiből, és eltávozik a kínzó másvilágra. Végül a szívre pillantok, amit lazán eldobok, míg utólag már csak a kezemen maradt vért figyelem. Ajkaimhoz emelem az egyik ujjamat, majd megkóstolom a farkas vérének ízét. Halk hümmögés tör fel belőlem, és elnyugtázom, hogy elmegy egynek. Még egy utolsó pillantást vetek az áldozatra, ahogy elégedetten mosolygok. Tudnia kellett volna azt a tényt, hogy ellenem nem győzhet, és mégis azt hiszi, hogy nyert, holott koránt sem. Karjaimat magam mellé engedem le, hátat fordítok a ténynek, és tiszta véres öltözékemre koncentrálok egy percig. Farkasvér borít be szinte rajtam mindent.
Néhány pillanattal később pedig egy varázslat által eltűnök. Hűlt nyomom marad, és semmi sem jelzi azt, hogy valaha is itt jártam volna.
Tudjátok, nos a halál nem a végzet, ahogy maga az élet sem a kezdet. Mindez csupán egy könnyed kis illúzió, amely nagyon könnyen megváltoztatható..

ღ zene: Disturbed ღ megjegyzés: - ღ

Olyan megvetendőek az érzések, nem de? Csak zűrzavart okoznak benned, káoszt villantanak fel tényként, s csupán ürességet hagynak maguk mögött. Remélsz, óhajtasz, hiszel... De mégis mi a fenének, ha minden egyes lélegzetvételben ott van az újabb bukás megjelölése? Érzelmi szintre kerülni, nos egyenlő a veszteséggel szemezni. Talán egykor voltak bennem emberi vonások, megringatott a család ténye, rosszul esett a kizárás gondolata.. Akkoriban féltékeny voltam a saját testvéreimre, csak mert mágiájuk volt, és éppen emiatt apám büszkén tekintett rájuk, míg engem lenézett szó szerint. Pedig nem az én hibám volt, hogy ennek születtem. Én nem kértem az életet, sőt ők maguk alkottak meg. De hát, ami elmúlt, nos az elmúlt, ugyebár? Az érzelmek elillantak belőlem, és mindenféle kétség nélkül mészároltam le egytől egyig őket. Színtiszta élvezet volt a nyakamba szúrni azt az üvegdarabot, hogy ezáltal megöljem az egész kovent. A tudata felbecsülhetetlen érzés, mert egyszerűen nem kifejezhető mindaz, amit a haláluk beállta adott nekem. Na jól van, ennyit a mese estről, kérlek! Tehát irány ismét a valóság, ahol ugyanis egy vérfarkassal van dolgom..
-Viszont ma este nem te ölsz, hanem én.-Mutattam eleinte rá, majdan a mondandóm végére magamra. Hangom tükrözi, hogy mennyire lenézően kezelem, s hogy szinte meg sem fordul a fejemben, hogy ő számomra ellenfél is lehetne. Miért is kezeljem voltaképpen másként, hisz csupán egy farkas, akivel könnyedén elszórakozhatok, akivel elüthettem az időt hasznosan, és közben még jót is mulathatok.-Remélem nem élted túlságosan bele magad a győzelmedbe, mert nem sokára búcsút inthetsz az életednek.-Jegyzem meg egy ironikus hangszín keretébe zártan, ahogy ördögi mosolyt öltök arcomon. Mutatni próbálja a számomra, hogy mennyire is erős, és hogy koránt sem fél tőlem, pedig szerintem érezheti minden megmozdulásában, hogy az idő nem sokára elüti a végzetét. S ha meghalt, akkor utána már nem lesz lehetősége a menekvésre. A túlvilágon örökre egyedül ragadt, s csak magát átkozhatja azért, hogy immáron nem élhet többet. Nem lesz sorsa, nem lesz szívdobbanása, s nem ronthatja a levegőt itt e földön.
-Ha még egyszer... mi?-Kérdezem meg kissé felemelt hangszínnel, ahogy a fülemhez rakom az egyik kezem.-Mondtál valamit?-Teszek fel egy újabb kérdést ironikusan, ahogy nevetve nézek az irányába. Lehet azt hitte, hogy bármi esélye is van, de ez koránt sincs így, sőt nagyon elszámolta magát, amikor úgy vélte felfedezni az esetet, hogy már szinte mindent tud rólam. Talán kissé túlságosan is sunyi voltam, és összezavartam őt a gondolatai közt, de minderre szükség volt, hisz másképpen nem igazán tudtam volna elvonni a figyelmét. Míg mostan tádám, hisz egy tökéletes támadáson vagyok túl. Bár annyira fáj, hogy nem válaszolt a kérdésemre... Ugyan már! Gondolom mindkettő erős, hisz a fa eleve nem dőlt ki, míg maga a feje is sértetlen maradt. Ezáltal pedig, nos egy pont a fának, és egy másik pont a fejének! Hm, hogy milyen kérdésekkel bír illetni, mintha egy kicsit is meghatna, hogy sértegetni óhajt, de hát szavai az egyik fülemen be, míg a másikon meg ki..
-Én nem kértem azt, hogy hátrálj, bár megpróbálhatod, de nem hagynálak elmenekülni, hisz te magad vagy a mai estém áldozata.-Mutatok rajta végig, miközben kegyetlen szavakkal illetem. Pillantásommal méregetni kezdem, ahogy mindinkább fenyegető léptekkel közelítem meg.-Illetve..-Suttogom nagyon halkan, ahogy egyre nagyobb fájdalmat okozok a fejében.-..még mindig jobb a helyzetem, mint neked.-Folytatom halkan, ahogy végül megállok nem messze tőle. Egy laza mozdulattal kerülök végül guggoló helyzetbe, és így tekintek rá, ahogy hallgatom az újabb szavakat, amiket felém intéz. Nevetni kezdek, hogy mennyire erőlködik a hiteles előadásmóddal, holott egyértelműen látszik rajta mindaz, hogy a fejfájás is igencsak kínozza. Bár igaza van, hisz ez nem olyan mértékű fájdalom, mint, amit az átváltozáskor kell megélnie. Szóval adott nekem egy jó ötletet!
-Tudok én ennél többet is.-Mondom egy ravasz mosollyal az ajkaimon, miközben egy hirtelen cselekedettel álló helyzetbe kerülök.-Szerintem élvezni fogod, ami nem sokára következik.-Hangom tele van kíméletlenséggel, ahogy egyetlen csettintéssel megszüntettem a fejfájását. Néhány lépést teszek az italos üvegem felé, amit nem régiben elejtettem, s majdan magamhoz véve beleiszok, ahogy kikötök az egyik fánál. Lazán döntöm neki a hátamat, ahogy az alkoholt kortyolgatom egy ideig, és őt szemlélem. Végül megemelem a szabad kezemet, és egy erőteljes varázsige ismétlésével elkezdem vérfarkassá változtatni, de nem szokványos módon. A fájdalmat a kétszeresére emelem, és a csontjainak az eltörését lassabbá teszem. Ő kevesellte, hogy csak ennyit tudok, tehát most.. szenvedje meg a létét.

••• - ••• © •••  

ღ zene: D.T.M ღ megjegyzés: - ღ

Olyan vicces ez az egész helyzet, sőt maga az, ahogy ez a kedves kis farkas képes magáról mindazt elképzelni, hogy bármi esélye is van ellenem. S pont ellenem! Hát Istenem itt kell, hogy helyben meghaljak fetrengve a röhögéstől, ha csak erre gondolok. Mégis hogyan juthatott ilyen elhatározás az elméjébe, kérem szépen? Kissé merész ötlet, nos azt kell mondjam, míg nem utolsó sorban élénk, és bátor, de ezzel nem sokat ér, sőt holmi keveset, amikor is a mai este folyamán úgy is meg fog halni általam. Mégis mire fair tervezte azt el, hogy túléli, és még ennek fejében végez is velem? Oh, ugyan már! Olyan szépet álmodott el, hogy még mesébe sem illő ez a képzeleti szüleménye. S már nem azért, de jogosan tarthatom magamat többnek nála, hisz gondoljuk csak bele logikusan. Eretnek vagyok, azaz boszorkány, és egyben vámpír, ahogy nem mellesleg képes lennék elszívni a mágiát is belőle, bár nincs mindezzel tisztában azt aláírom, de hamarosan minden bizonnyal koppanni fog, amikor is szembe kell találkoznia ezzel a ténnyel. Nem akarom elkeseríteni, de túl naiv gondolatok fogták közre az elméjét. Talán a remény hajtja, s ezért is ennyire szőke.. Oh, mégsem az, mert barna a hajszíne, de számomra ugyan mindegy, hisz lehet belülről is szőke simán, sőt.. határozottan. Lehet, hogy nőtt neki belül is haja, ami a szőke színt képviseli, és akkor meg is van mindez most már magyarázva. Remek. Pipa.
-Nem lesz életem?-Kérdezem meg, miközben egy hatalmas nagy nevetésben török ki. Szinte abba sem bírom hagyni, ahogy végig futtatom a szavait ismételten a gondolataim sorai közt. Ez egyszerűen elképesztő, sőt nagyon, de nagyon mulatságos. Úgy látszik, hogy nem fogok búskomor ábrázattal ülni ma a hátsómon, hanem helyette egy jót mulathatok ezen a nőn. Olyan vicces, és hangulatfeldobó a jelenléte, hogy képtelen vagyok kibírni, hogy ne nevessek. Már percek óta röhögök, de még most is annyira szórakoztató.-Szerintem inkább a nevetéssel fogsz megölni engem, s még hozzám sem kell érned.-Jegyzem meg továbbra is a nevetve, ahogy eközben felé pillantok. Én mondom, hogy nagyon haláli ez a nő, hisz mit be nem tud képzelni magának. Úristen! Lassan mentőt kellesz hívni hozzám, mert meg fog fullasztani itten, azaz mégsem, mert nem is kell nekem levegő. Vámpír is vagyok, akkor meg min gondolkozom már? Teljesen elveszi a józan gondolatsoromat. Ah, annyira nevetséges!
-Részben igen, részben meg más is.-Mondom vigyorogva, ahogy a szemeibe nézek. Kíváncsi vagyok, hogy ezzel voltaképpen milyen reakciót váltok ki belőle, hisz tényleg fogalma sincs róla, hogy nemcsak simán ennyi vagyok, hanem esetlegesen több is. Bár, amit nem tud, nos az nem fáj, s ezt végképpen még fel is használhatom ellene. Milyen jó is, hogy ennyire tudatlan, naiv, és becsapható. Persze nem mondom azt, hogy nincs olyan személy, aki ne lenne képes legyőzni engem, de az biztosra vehető, hogy nem pont ő lesz, sőt... ehhez számomra sokkal nagyobb kihívás kell, s nem holmi harapófog, azaz mitugrász kiskutya. Tehát kétleném, hogy ezt az estét túléli, ámbár majd gondoskodom róla, hogy jól érezze magát. Esetleg még áshatok neki egy sírt is, ha óhajtja.. bár az megerőltető, de miért is ne? Ha ezzel megnyugszik a lelke, akkor simán benne vagyok..
-Én nem csak pusztán parancsolok, de célt is érek.-Jegyzem meg cinikusan, ahogy megközelítve, nos meg is állok vele szemben, és úgy nézek a szemeibe egészen mélyen, mintha épp a veséjéből szeretnék valamit kiolvasni. Úgy hiszem, hogy túl sokat gondol már magáról, sőt.. nagyon is. Pontosan ezért is lesz a veszte ez az éjszaka. Kegyetlen mosollyal mérem végig végül ismételten, ahogy alsó ajkamba harapok, és teszek felé még egy utolsó lépést. Így már alig két lépés távolság szünet van köztünk, ami nem sok, sőt eléggé közeli pozíció.
-Engem hiányolni? Ugyan már! Szerintem örülnek, hogy megszabadultak tőlem miután mindegyiket megöltem.-Hangom ironikusan csendül fel, ahogy tele van élvezettel, és végezettül pedig elnevettem az egészet. Egyszerűen fantasztikus volt a haláluk. Volt akiket külön kiemeltem, és pusztán személyre szabottan kaptak halált, s voltak, akik nem, de ők is örömmel távoztak el. Kegyes voltam velük, hisz nem kínoztattam őket évekig, mint, ahogy ők engem.. Nyomorultak!
-Nee, kérlek, nee.-Már szinte szakadok a röhögéstől, ahogy előkészül a harcra, és eközben felteszi még ezt a kérdését is.-Szerintem te se igyál ma már többet, de amúgy sem fogsz.-Mondom egy kegyetlen éllel, és egy ördögi mosollyal, ahogy egyetlen suhanással kerülök a háta mögé, és ragadom meg őt. Bal kezem a derekára, míg a jobb a vállára kerül, és egészen könnyedén lököm meg ezáltal, ahogy majdan egyetlen könnyed kézmozdulattal, azaz varázslattal elérem, hogy az egyik közeli fának repüljön.-Melyik keményebb a fa, vagy a fejed?-Kérdezem meg gúnnyal telt hangon, és mégis röhögve, ahogy egy újabb varázslat által mély fájdalmat okozok neki a fejében, így közelítve meg őt egyre fenyegetőbb léptekkel.

••• - ••• © •••  

ღ zene: Oh Death ღ megjegyzés: - ღ

Egy újabb csodálatos este, amelyet a magam kis társaságában tölthettek, és persze mind eme képletet, nos semmi sem zavarhatja meg. Nem keresztezhetik az ünnepi hangulatomat, ahogy el sem ronthatják, így a magam kis módján mindenképpen éltetni fogom a visszatértemet, ámbár magam sem értem, hogy ez eddig miért is nem tettem meg. Volt rá alkalmam bőven, hisz voltaképpen már ez a harmadik éjszaka, amelyet a városban töltök, de mégiscsak valami okból kifolyólag mostan jutottam el mindehhez. Biztosan sok volt a dolgom, bár visszagondolva a történtekre, nos igen.. sok mindenkit kellett eltennem láb alól, sokakat kellett meggyilkolnom kegyetlenül, s ha a ma este is úgy hozza, akkor bővíteni fogom tovább a listám. Mostan persze nem akárkikkel, hanem vérfarkasokkal. S hogy miért pont velük? Talán a kis legendák miatt, amik azt sugallják, hogy a vérfarkasok a vámpírok ellenségei, s ha már így állunk, akkor ideje a javunkra tisztítani a farkas állományt. Amúgy is mostanában nagyon elszaporodtak, ami azt illeti, és közveszélyessé váltak. Kezdve Tyler-rel, bár kétlem, hogy pont ide óhajtana vonulni, sőt.. az is megeshet, hogy már a városban sincs.. Tudjuk milyen mély érzelmek fűzték a húgomhoz.. Úristen, nyálas szerelmi sztori, s mily tragikus, hogy ily hamar véget ért a románcuk kellege. Jah, hogy én okoztam? Nos ez van, kérem szépen, sőt amúgy is csak maguknak köszönhetik a halált, hisz ők juttattak el erre a szintre, s ők is voltak azok, akik ezzé neveltek. Itt a példány, akit óhajtottak, ha pedig netán nem tetszik, nos visszacserélési akció már nincs... meg amúgy sem élnek, akkor meg mi a fenéről is gondolkozom én? Ugyan mindegy már szerintem, hisz az is elég, ha tudom, hogy merre vagyok, s hová tartok. Milyen vicces is lenne elfelejteni az útirányt, és aztán máshol kikötni, de persze még koránt sem ittam annyit, sőt... vámpírként kétszer több idő lenne kidönteni magam, mármint nem faként, hanem, hogy részeg legyek.. Oh, érted te!
Könnyedén lépek ki végül a fák közül, hogy immáron megközelítsem az új társaságomat, mely nem is akárki, hanem egy nő. Minden bizonnyal farkas, vagyis sejtéseim szerint, mert máskülönben nem igen tartózkodna itt, vagy talán mégis? Emberként kissé, sőt nagyon is veszélyes az éjszaka közepén az erdő, és ezzel tudtommal ő is tisztában van, ha meg még sem, akkor így járt, s a végzete elé állt voltaképpen, tehát ne lepődjön majd meg, ha egyik pillanatról a másikra halottá válik, s majdan a túlvilági létben ébred. Oh, hogy mennyire is élvezetes lesz..
-Ajánlom, hogy ne szólj bele abba, hogy mit tegyek.-Vágok vissza az ő stílusában egy cinikus megjegyzéssel, miközben végig őt figyelem, és le sem veszem róla a tekintettemet. Minek néz ez engem voltaképpen? Hülyének, vagy egy embernek? Egyik sem vagyok, így mindkettő téves információ a részéről nyilvánvalóan..-S az életemet kellene féltenem? Nos kétlem.-Vonok vállat lazán, ahogy egy könnyed stílusra váltok, miközben úgy vigyorgok, mint valami idióta, bár az is vagyok részben, akkor meg ugyan mindegy az össz képlet..
-De mondták, csak tudod nem figyeltem oda a mesékre, farkaskám, hisz nehéz félni tőled.-Vettem oda gúnyosan, miközben alaposan végig mérem. Nem, nem férfi szemmel, hanem gyilkoshoz mérten. Szolidan, de mégis pontosan, hogy tökéletesen lássam, hogy mi van rajta, hogy milyen helyen okozhatok ezáltal számára sérülést, avagy hogyan is szúrhatnám le a lehető legkönnyebben, de mégis a leggyorsabb módon.-Amúgy nagyon értékelem tőled, hogy ilyen kegyesen védeni óhajtottál engem, de tudod nincs szívem, ami mindezért hálás is lehetne, így ad fel a reményt, kedvesem, és szépen te sétálj el a két lábadon, ha még meg akarod tekinteni a holnapi napfelkeltét.-Mondom teljesen nyugodtan, miközben ördögien mosolygok, és néha-néha még fel is nevetek olykor, hisz viccesnek találom a helyzetet. Még, hogy nekem kéne elmennem, és vigyáznom. Olyan kis vicces ez a nő, bár ettől még nem hagyom meg az életét!
-Nem megyek én sehova, kérlek, csak maximum te mész...-Mondom eltöprengve, ahogy közelebb lépek felé két lépéssel, így szüntetve a távolságot még inkább.-...meglátogathatod az elhunyt rokonaid, és ha már ott vagy, akkor üdvözöld az enyéimet is. Illetve nem kell aggódnod, hisz bőven el fogsz férni a méreteddel a temetőben.-Kegyetlen éllel beszélek, de mégis teljes megvetéssel. Pillantásomat az övéibe vésem mélyen, és ezáltal kivehetővé válik a szemeimből, hogy a könyörületnek nyoma sincsen, sőt.. olyan nézéssel illetem, hogyha a szemeimmel ölni tudnék, akkor már régen halott lenne.

••• - ••• © •••  

ღ zene: Boy Like You ღ megjegyzés: - ღ

Az éjszaka fekete palástja magába zárta az egész tájat, ezáltal változtatva át mindent szinte sötét tónusúvá. Az ég színtisztán tündököl megannyi fényes csillaggal, míg a Hold felbukkanása immáron teljességgel jelzi a hónap fordulóként megjelenő telihold motívumot. Az időjárás egészen kellemes érzést nyújt, ámbár a hideg szellő könnyed játéka megzavarhatja az összképet. Olykor belekap a fák leveleibe, így suhogtatva meg őket... Falevelek? Nos, jó vicc, kérlek! Ugye, milyen figyelmetlen vagy, drága? Épp átverlek téged a gyönyörű gondolatsorommal, mert elhiszed, hogy falevelek ilyenkor vannak, holott nem is ősz van, hanem tél. Látod, látod, majdan legközelebb jobban oda figyelsz magadra, s egyaránt rám is, hisz én ilyen kis gonoszka vagyok. Nem hagyok nyugtot, sosem mondok igazat, kijátszalak szépen, és eközben mosolygok. Szóval... a szellő finoman mozgatja meg a hajtincseket, így borzolva össze ezáltal hajat, miközben a faágakat is igen csak mozgásra készteti. Mondani lehetne, miszerint hideg van, de jómagam mindezt nem érzem már csak két okból kifolyólag is. Egyrészt a vámpíri énem által meg se kottyan, míg másodsorban az ital szinte felperzseli a vérem.
Lassú, mégis ütemes léptek hangja veri fel a már beállt csendet, így okozva zajt az egész környezetben. A fák egyhangú sokasága követi egymást, s ha nem lenne sötét, akkor talán arra tippelnék, hogy mostan az erdőben járkálgatok.. Ha-ha, de vicces, hisz végül is ez maga az erdő! Határozott léptekkel váltok irányt végül jobbra, és veszem ezzel céltudatosan az irányt a régi Lockwood rezidencia felé. Úgy tudom, hogy a birtok egy részén elterül egy kisebb pinceféleség, amelyet mostanában a vérfarkasok használnak leláncolás gyanánt teliholdkor. Jobb kezemet könnyedén emelem meg, hogy az üveg száját ajkaimhoz emeljem, s majdan igyak belőle egy kortynyit. A whisky maró hatással folyik le a torkomon, hogy aztán a gyomromba jusson. Ámde, amilyen keserű, nos épp oly annyira élvezeti értéknek minősül, ha azt tekintem, hogy mennyire is megkedveltem. Mármint, nos.. nem vagyok alkoholista, csak egy-egy alkalomadtán, és néhány estén persze nem árt.. mint mondjuk a mostanin is. Egyedül kell voltaképpen megünnepelnem eme éjszaka a visszatértemet. S ha azt nézem, akkor már vagy a harmadik este tartózkodom Mystic Falls-ban, de még csak most jutottam el az ünnepi mércéhez. Jól haladok, igaz? Igaz! Akkor minden remek? Remek! Kérdés? Semmi.. Nos én magam is így gondoltam ezt el tökéletesen. Oh, de őrült vagyok már, hogy gondolatban csevegek önmagammal, de hát persze ez is kell, főleg, ha az ember megszokta a magányt, sőt az egyedüllétet, bár a hullákkal is jó csevegni, vagy mondjuk a... oh, ugyan, az én társaságom a legjobb, akkor meg felesleges is tovább gondolkoznom.
Egyre közelebb, és még közelebb lépkedtem a célállomásom felé, miközben nem sokára oda is érve, nos egyetlen egy női hang üti meg a fülem. Elsőre vészjóslóan hangzana egy ember számára, ámde engem mindez koránt sem ijeszt meg, hisz egyáltalán nincs mitől tartanom, avagy félnem. Mégis egyáltalán mitől kellene? Egy vérfarkas harapása sem halálos a számomra, s ha csak ennyit tud, akkor jócskán kevés velem szemben az esélye. Mély levegővétel keretén belül közelítek még inkább arra, ahogy egyféle füst, és ital illatának a keveréke csapja meg az orromat. Lazán túrok bele a hajamba, miközben hallgatom az újabb szavak elhangzását. Felhúzom kérdőn eleinte a szemöldökömet, majdan nevetve lépek elő, és nézek ezáltal rá.
-Oh, kedvesem, nos itt is vagyok. Már nem kell tovább hiányolnod.-Jegyzem meg egy gúnyos hanglejtés kíséretében, ahogy gyilkos pillantással méregettem.-Ugye tudod azt a tényt, hogy ilyenkor nem szabad kislányoknak itt bóklásznia?-Teszem fel a kérdést egy kegyetlen mosoly, és egy cinikussággal megejtve, miközben egyre csak közelebb kerülök hozzá egy-egy lépéssel. Végül könnyedén iszom bele a whiskymbe, ahogy ezt követően önfeledt nevetésben török ki.

••• happy idiot ••• © •••  

Szabad játéktér

• • JÁTÉK VÉGE