Az égből esőcseppek hulltak alá, ámbár megszaporázott lépteim sem javítottak a felállt tényeseten. Eláztam - csurom vizes hajam a nyakamhoz tapadt, míg a bőrdzsekimről szinte már-már patakokban folyt a víz -, és ha mindez nem lenne elég, akkor még ott volt az a kockázat is, miszerint ma kellene összeköltöznöm, nos az újonnan szerzett feleségemmel. A kedvem nem éppen volt a világ legboldogabb emberének mondható, és még az időjárás is teljességgel hangulat tükrözésként szolgált. Ahogy átgázoltam egy kisebb tócsán, nos sikerült kilyukadnom a lakóházak sorai között. Az egyik épületet szinte követte a másik, miközben futóléptekben haladtam a megvásárolt villa irányába. Már napokkal ezelőtt megmutatta az apám, eme nagyszerű ajándéknak szánt házat, amelynek funkciójaként családot kellene alapítanom -, Mrs. Morgenstern-el. Ámbár a gondolattól is irtóztam, hogy hozzáérjek. Nem.. nem, mintha nő undorom lenne, de ha csak egyetlen csókot is váltunk, nos kitör a káosz. Akarata ellenére szeret belém, és követi majdan a parancsaim, míg én már többé nem akarom ezt játszani. Nem élvezetes apám taktikája, miszerint nőket verjünk át a pénzükért, avagy csak szimplán a hírnévért cserébe. Ha tehetném - és én tettem is -, akkor visszaléptem volna. Csak a probléma ott tornyosul fel, miszerint nincs szabad akaratra rendelkezésem. A családom mellett, nos valahogy sosem volt, mintha ők és én, teljesen külön világ lennénk, de mégis egy fedél alatt. Úgy kezelnek még négyszáz évesen is, mint egy gyermeket, ami igazán nevetséges, tekintve, hogy szerintem is már régóta felnőttem. Ezért is gondoltam egy új életre, egy lelépésre, és egy eltűnésre, de ez a házasság, nos leláncolt hozzájuk, és megpecsételtem ismételten az örökös sorsomat, miszerint nem szabadulhatok eme ördögi körből. Talán üdvözölhetném is magamat e pillanatban, mintsem a legnagyobb naivat a földkerekségen, aki azt hiszi, hogy majd ezek után eltűnik a családja. Mégis miféle tévképzetbe ringatom magam bele? Eleve lehetetlen már magában is, hogy lelépjenek. Maximum, akkor tűnnének el mellőlem, ha már halottá váltak volna. Saját kezűleg esetleg elintézhetném őket, de a gond forrása ott kezdődik, hogy ők az egyetlen életben maradt rokonaim. Talán hiúság, de szükségem van rájuk, és még annak ellenére is, hogy nem egyszer bántottak.
A villa bejárata ugyanúgy festett, mintsem napokkal ezelőtt. Gyönyörű volt, és tökéletes, mintsem egy mesebeli palota. A kilincsre csúsztak a vizes ujjaim, a bőrkesztyű pedig ekkor megfeszült rajtam. Fogalmam sem volt arról, hogy mire számíthatok, s hogyha kinyitom ezt az ajtót, akkor mi is vár rám. Lie, igen, ironikus módon ezt a becenevet aggattam rá, nos már a legelső alkalomkor, amikor meghallottam a nevét, ugyanis egy nagy hazugság. Ez az egész kapcsolat, ez az egész épület, sőt még maga a berendezések is; nevetségesek. Nem egymást választottuk, mások döntöttek felettünk, és emiatt sajnáltam is őt, ugyanis nyilvánvalóan nem ezt várta. Nem erre számított a saját szüleitől, mintsem egy megtört ember. Manapság viszont már nem érték a szeretet, és a szerelem, hiszen mindent csak a tárgyi értékek irányítanak körülöttünk. A hatalom, a pénz, avagy netán a hírnév. Számomra puszta időpocsékolások ezek, de hát.. a szüleim, nos azok a családom valódi részesei.
Megráztam a fejemet, ahogy lenyomtam végre a kilincset, és finoman beljebb léptem. Végre nem esett rám a kínzó esőcseppek töm kellege, és nem mardosta a lelkemet sem a bűntudat, miszerint megszökök ez elől, ugyanis itt vagyok -, megérkeztem. Az ajtót halkan zártam be magam mögött, ahogy ezt követően a vizes hajamba túrtam. Kirázott a hideg, ahogy megcsapott a melegség érzete, ugyanis kint nem éppen volt Hawaai-ra emlékeztető időjárás. Könnyedén lépdeltem a nappali felé, ahol is gondoltam, hogy ott lesz ő. Minden várakozásomat felülmúló élmény volt, amikor is megpillantottam, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ennyire gyönyörű. Egy percre a szavak is elpártoltak mellőlem, de hamar össze kellett magam szedni, ugyanis nem lehettek vele gyengéd.
- Hát.. öhm, hello. - Emeltem fel a kezemet, nos egy intés céljából, majdan újra magam mellé ejtettem. - Örülök az első találkozásnak, kicsi feleségem. - Mosolyodtam el félszegen, bár volt benne némi cinikusság, ugyanis nem állt szándékomban komolyan gondolni a kijelentést. Némi őrültség, nos fűszerezve az utálattal. Ezt akartam belőle kiváltani.. azt, hogy gyűlöljön.