Örülök neki, hogy végre van valaki, akinek én vagyok a fontos, aki védeni akar, bár nem fog tudni mindig velem lenni, hogy ne kerüljek bajba és pont ő mutatott rá, hogy ez nem az a világ, aminek én eddig hittem. Sokkal veszélyesebb és sokkal több benne az olyan alak, akiktől tartanom kéne. Igazából még ő is ilyen, csak nem irányomba, hanem mások felé, de ez nem számít, most nem, most semmi sem számít. Egyedül az, hogy itt van velem és én vele lehetek, eszembe sem jut, hogy milyen veszélyek várhatnak rám, ránk csak azért, mert együtt vagyunk. Nem akarok most a jövő nehézségeivel törődni, csak az arcát nézni, a csillogó szemét és elhinni, hogy tényleg soha nem unna meg engem. A soha olyan nagyon távoli szó és esetünkben az örökké is szó szerint értendő, ha nem esik valamelyikünknek baja, de most úgy érzem, tényleg lehet beszélni ilyen hosszú távról is.
- Hiszek neked, hinni akarok. Az lenne a legfájóbb, ha rájönnél, hogy már nem vagyok elég érdekes számodra. - muszáj meg elsuttognom ezeket a szavakat, szinte az ajkaiba, amikor csókol. Azt hiszem azért is kell, hogy ezzel el is űzzem őket. Mint amikor kimondod azt, ami bánt és attól valahogy megszűnik a fájdalom, míg ha magadban tartanád, akkor csak emésztene addig, amíg aztán vége nem lenne mindennek, mert már nem bírnád tovább elviselni. Bizsergető már csak az is, ahogy hozzámér és még nagyon-nagyon sokáig akarom ezt érezni. Őt mindenestül, pedig tudom, hogy nem tart örökké ez az este, vagy pár nap, esetleg hét. Ő maga mondta, hogy nem szállhat ki csak úgy, ha megtenné, annak beláthatatlan következményei lennének, én pedig tudom, hogy aggódnom kell majd érte rengeteget, csak hogy minden nap épen és egészségesen térjen vissza hozzám. De legalább már van oka visszatérni, sokkal több oka van harcolni az életéért, mint eddig és remélem, hogy ezt ő is így gondolja.
- Szóval igazából én vagyok az erősebb, nem pedig az, aki teremtett, aki sok-sok évtizeddel hosszabb ideig élt, mint én... jól hangzik! - nevetem el magam és csak akkor csendesedem el újra, amikor azt az apró kis csókot, amit szinte játékosan adtam neki ő finoman szólva is elmélyíti. Eszméletlen, hogy még alig telt el néhány perc, hogy a mennyekbe repített, de újra vágyom rá. Egy pillanat alatt fel tud hevíteni, pedig a bőröm már évek óta hűvös, ha csak nem teszek érte, hogy valamivel elviselhetőbb legyen. Ha vele vagyok, akkor viszont úgy érzem, szinte már lángolok kívül-belül. Épp ezért esik rossz, hogy nem hisz nekem, hogy úgy gondolja nem mondok igazat, miközben sose hazudnék neki, legalábbis ebben biztosan.
- El is várom! Szeretlek és nem tudom, hogyan bizonyíthatnám, hogy nem kell nekem szőke herceg... amúgy sem bírom a szőkéket. - próbálom a végét egy kicsit elviccelni, csak tényleg egy egészen leheletnyit, hogy ne legyünk olyan nagyon komolyak. Sosem gondoltam, hogy az, akit szeretünk csak egyféle lehet, amilyennek más kitalálta. Nem, a nekünk fontos személy pont attól lesz tökéletes, hogy szeret és viszont szeretjük minden hibájával, minden apró stiklijével együtt, még ha esetében ezek nem is olyan nagyon aprók. Nem hiszem, hogy végig tudnám nézni, ahogy megöl valakit, vagy megkínoz, de... tudok úgy tenni, mint aki egyszerűen erről nem vesz tudomást, csak elfogadja, hogy van, de nem gondol rá igazán.
- Olyan nehéz lehet neked... olyan nehéz lehetett eddig. - elengedek egy röpke sóhajt. Tényleg sajnálom, hogy nehéz élete volt, pedig sokkal jobb ember is lehetne, vagyis vámpír, ha nem így alakul minden. Olyan jó lenne tudni, miért alakult így élete, de nem ez számít most, csak hogy itt van és hogy én egy kellemes fürdőre vágyom, amit hamarosan meg is fogok kapni, és biztos vagyok benne, hogy ott még követelni fogok magamnak mást is.

Ariana & Daryl

VANNAK DOLGOK AZ ÉLETBEN, AMELYEKÉRT ÉRDEMES HARCOLNI, BÁRMI LESZ IS A VÉGEREDMÉNY. TE IS EZEK KÖZÉ TARTOZOL

Muszáj elmosolyodnom a következő mondatán. Ennek a lánynak fogalma sincs mit is érzek iránta. Most bizonyította be, hogy fogalma sincs róla. Soha nem lennék képes ráunni.  Többet érzek iránta annál, hogy néhány éjszaka után már egy közeli bárban szórakoztassam magam egy kacér hölgy társaságában. Nem vagyok olyan mint a többi férfi akivel eddig dolga lehetett. A szándékaim komolyabbak és nem csak üres szavakkal dobálózom. Nem egy üres fejű kamasz vagyok akinek csak a szexen jár az esze és az érzéseivel nincs tisztában. Tökéletesen tudom mit érzek iránta. Soha még hasonlót sem tapasztaltam mégis tudom, hogy ez maga a szerelem. Még soha nem éreztem azt, hogy a saját életem biztonsága elé helyezzek egy másikat. Pedig így van, minden áron megvédeném. És amíg élek ezt meg is fogom tenni még ha nem is tetszik neki, hogy folyton szemmel tartom. Jó okom van arra, hogy ne csak a szeretője legyek hanem a védelmezője is. Amiket kitudtam húzni belőle nagyon nem tetszettek. Ki tudja hány, de hány olyan helyzetbe került már ahonnét alig került ki élve. Felelősséggel tartozom irányába. A teremtő dolga, hogy eligazítsa teremtményét az új világ dolgaiban. Én hibát követtem el, de utoljára, többet nem hagyom el önszántamból soha.
-Téged egyszerűen képtelenség megunni. Sőt, szerintem jobban aggódhatsz amiatt, hogy képtelen vagyok rád unni. Még mindig ugyanúgy kívánlak mint néhány perccel ezelőtt Szerelmem. – Csókolom meg majd ismét végig simítok vállain. Létezik ennyire tökéletes Nő? Akár egy káprázat, egy látomás amibe görcsösen kapaszkodom, hogy el ne illanjon és maga után csak az emlékeket hagyja amik fájóbbak mint a fizikai sebek.
Már most nem tetszik a gondolata még annak se, hogy egyedül kell hagynom, pedig ha sokáig nem állok vissza a régi megszokott életemhez akkor biztos bajba kerülünk mind a ketten. Rengeteg állandó megbízóm van akik számítanak a lojalitásomra és a pontos, precíz munkámra. Márpedig ha sokáig lustálkodom akkor elveszíthetem őket vagy ami még rosszabb esetleg meg is kerestetnek egyik emberükkel, hogy kivonjanak a forgalomból. Sok nagykutyának dolgozom akikkel ha tehetném ma már szóba se állnék, de most már késő. Mindig azt mondom, hogy a magam ura vagyok ami  a legtöbb esetben igaz is. De nem minden esetben.  Egyszer szegültem ellen az egyik nagyfőnöknek a végeredmény egy kísérleti laboratórium lett ahol a legpokolibb kínzásokon estem át. Az ottani őrült tudós rajtunk, vámpírokon kísérletezett. Minden álma az volt, hogy elpusztítsa az összes vámpírt a föld színéről. Sokszor azt hittem esély sincs rá, hogy kijussak a börtön rácsaiból és ismét láthassam Arinana-t. De aztán egy másik cellában tartózkodó vámpír segítségével megtudtam szökni. Tehát tanultam a hibáimból. Sakkban tartanak még ha nem is akarom akkor is. Nem akarom ezt elmesélni Ariana-nak ezért folyton csak annyit mondok, hogy nem szállhatok ki ebből a buliból mert veszélyes, maga az igazság ennél sokkal rosszabb. Nem akarom, hogy Ariana akárcsak egyszer is ugyanazt a fájdalmat élje át mint én az Őrült kezei közt.  Elmosolyodom még e rémes gondolatok közepette is ahogy meglátom boldog arcát. Kezei még mindig a hátamon siklanak amitől újfent libabőrös leszek.
-Igen, erősebb vagyok, de te nagyobb hatalommal bírsz nálam. Ha akarnál könnyen leigázhatnál mindörökre. – Apró csókja ismét felhevít aminek következménye, hogy szenvedélyesen csókolom vissza. Nekem se kell más, talán volt egyszer nagyon régen mikor azt akartam, hogy családom legyen mint minden más normális embernek, de rá kellett döbbenem, hogy nem vagyok normális ember, nekem teljesen más életet adott a sors és ahhoz kell alkalmazkodnom. Ariana minden sérelmemért kárpótol. Gyógyító erővel bír. A magányom és a fájdalmaik nagy részét is begyógyította csupán azzal, hogy itt van velem. Következő szavaim elszomorítják, látom az arcán. Már meg is bántam az egészet, de a szavakat nem lehet visszavonni.
-Ariana nagyon sajnálom, de még mindig nem tudom, hogy hogyan is vagy képes szeretni engem. A meséidben biztosan nem egy ilyen férfi volt a nagy Ő. De megígérem, hogy ezentúl hiszek az érzéseidben. – Még ha magam soha nem is fogom elhinni amiket mondd, legalább az Ő irányába azt kell mutatnom, hogy igen, mindenben egyet értek. Egy férfinek két fontos szót kell tudnia annak érdekében, hogy a kapcsolat felhőtlen maradjon, ez a két szó az igen drágám!
-Amikor velem vagy minden csodálatos, de ha nem vagy velem akkor csak a rideg valóság van ahol csak magamra számíthatok ahol minden nap csak egy újabb túlélés. – Talán kicsit túlzásnak tűnik, de így van. Mikor távol leszek több napig is, bizony nem azon fog járni az eszem, hogy Ariana vár rám hanem, hogy hogyan is élhetném túl a következő hajnalt. Következő szavaira csak bólogatok. Minden úgy alakult ahogy annak alakulnia kellett. Mi nem illetünk össze Lisa-val és hálás vagyok a gondolkodásomért és a bátorságomért, hogy lemondtam az esküvőt, így volt esélyem arra, hogy most Ariana karjai kulcsolódjanak körém és csókjaiban várhassam a reggelt. Minden sokkal jobban alakult, de ehhez szükséges volt a hosszú évszázadnyi szenvedés. Nem mondott a következő szavaimra se igent se nemet, de tudom, hogy már megvan azaz igen csak még várnom kell rá. A következő pillanatban felnevetek.
-Irány a fürdő! – Állok fel a kanapéról magammal húzva őt is.

Eszem ágában sincs mással lenni ezek után, vagy mást keresni. Eddig még senki sem ébresztett bennem ilyen érzéseket, hiába voltam már együtt férfiakkal, de többnyire a vér volt az elsődleges, esetleg néha valamiféle alapvető szimpátia, de ennyi. A szerelem még soha nem volt ok, most viszont egyértelműen azt érzem, hogy nélküle rémes lenne. Már akkor is tudtam, amikor megtalált akkor éjjel, valahogy ott volt bennem ez az érzés, és nem tudtam magamból eltüntetni, csak elnyomni egy időre, amíg újra rám nem talált, vagy inkább egyszerűen egymásba nem botlottunk. Nagyon örülök neki, hogy most itt vagyunk egymásnak. Mintha csak beteljesült volna minden álmom és tökéletesen érzem magam. Soha nem volt még ilyen jó senkivel sem előtte és ha tehetném nem is akarnám, hogy reggel legyen valamikor is.
- Én is azon leszek, hogy sose unj rám kedvesem. - mosolyodom el. Persze biztos lesznek nehézségek, de azokra most nem akarok gondolni. Én is időnként kissé makacs vagyok és biztos vagyok benne, hogy ő is tud az lenni, nagyon is. Lesznek majd itt olyan időszakok, amikor összekapunk, de az minden kapcsolatban előfordul nem igaz? Az lesz a legfőbb kérdés hogy hogyan tudjuk majd ezeket a helyzeteket kezelni, és megoldani. De végül is mindketten tanuljuk még ezt az egészet és idő kell hozzá, hogy rendesen belejöjjünk. Sajnos nincs hozzá semmilyen kézikönyv, ami biztos tanácsokat ad, hogy egyszer se zörrenjünk össze. De most nem ez számít, hiszen jelenleg ki se tudnék gabalyodni belőle, az pedig esélytelen, hogy elengedjem. Muszáj éreznem a bőre illatát, muszáj éreznem magamon az érintését és én sem tudok csak úgy megállni, hogy ne simogassam a hátát, hogy ne nézzem az arcát és hogy közben ne szökjön újra és újra mosoly az arcomra.
- Végül is mi mást tehetnék? Erősebb vagy nálam, úgyhogy kénytelen vagyok női praktikákat bevetni nem igaz? - egy apró csók az ajkaira, csak hogy érezze, hogy tudom, hogy hathatok rá. Remélem, hogy sose fog ez csökkenni és tényleg azon lesz, hogy még jobban vigyázzon magára, mint eddig, mert már van miért élnie. Van kihez hazajönnie és ez nagyon remélem, hogy elég fontos neki. Az viszont tényleg nem kérdés, hogy ha választanom kellene, akkor őt választanám, nem pedig egy családot vagy emberi életet. Ebben egészen biztos vagyok, és nem is akarok kipróbálni mást, bár persze már nem is tehetem. Fontos nekem, és igenis most már ő a családom, sőt igazából mindig is ő volt, csak akkor még nem tudtam róla, akkor még nem ismertem. De mindig is ő hiányzott nekem, és remélem én is neki. Az mégis bánt kicsit, amit ez után mond és ez az arcomra is kirajzolódik.
- Ne mond, hogy hazudok, mert nincs így! Te vagy nekem a legfontosabb és nem választanék soha más életet, vagy más utat, ne kételkedj ebben. - talán még egy kicsit meg is emelem a hangomat, de nem tehetek róla. Szeretném, ha több önbizalma lenne, ha elhinné, hogy nem csak azért vagyok itt, mert nincs máshol lennem, hanem azért, mert itt akarok lenni vele. Hogy ez a nap csodálatos volt és még csodásabb napok várnak ránk. Hogy most igenis úgy érzem, hogy nekem ő a szőke herceg. Nem számít, hogy nem szőke és az sem, hogy nem is kifejezetten az a sármos fiatal alkat, de nekem így is nagyon tetszik. Karizmatikus és ez ugyanúgy nagyon fontos, arról már nem is beszélve, hogy oda vagyok érte. Amíg beszélek a szemébe nézek végig, hogy igenis érezze igazat mondok, nem nézek el, nem akarom átverni és nem akarok helyette mást. Lehet, hogy a mesék nem igaziak, de én most akkor úgy érzem magam, mintha egy álomban lennék.
- Nem érdekel, és... és nem rideg minden. Most már itt vagyok veled és teszek róla, hogy ne legyen semmi sem rideg. - nem várom el, hogy változzon azonnal a világnézete, hiszen biztosan sok szörnyűséget látott, sok mindenen ment át, amit én el sem tudok képzelni, vagy nem viseltem volna el, de most majd minden más lesz. Kiszakadhat abból az életből, ha csak időnként is, amíg velem van, és ez a lényeg nem igaz?
- Akkor végül jól alakult mindenki számára. Talán ha feleségül veszed, akkor az egész életed egész más lesz és most nem lennél itt. - mosolyodom el. Nem érzem azt, hogy féltékenynek kellene lennem arra a lányra, főleg hogy nem is szerette úgy igazán. Az pedig, amit ezek után mond csak még inkább mosolyt csal az arcomra. Legszívesebben átkarolnám a nyakát és addig csókolnám, amíg csak bírom, hogy ezzel mondjam ki neki azt az igent a fel nem tett kérdésre, de végül visszafogom magam. Nem szabad elsietni mindent, mert most minden tökéletes és ki tudja, hogy milyen változás rontaná el. Sokan vannak, akik félnek a házasságtól, mert az mindent megváltoztat. Én nem így vagyok vele, de még a kapcsolat bizonytalan lábakon áll, hiszen friss, kell idő, amíg tényleg egymáshoz csiszolódunk. A szerelem és a testi vágy nem mindenre gyógyír, attól még különbözőek vagyunk.
- Most már eljössz velem fürdeni? - terelem el végül a témát, de azt hiszem így is tudja, hogy ha oda jutunk, ha feltesz nekem egy ilyen kérdést, akkor gondolkodás nélkül mondanék igent az örökkére. És esetünkben az tényleg nagyon hosszú idő.

Ariana & Daryl

VANNAK DOLGOK AZ ÉLETBEN, AMELYEKÉRT ÉRDEMES HARCOLNI, BÁRMI LESZ IS A VÉGEREDMÉNY. TE IS EZEK KÖZÉ TARTOZOL

Őszintén fogalmam sincs arról mihez fogok kezdeni akkor mikor nem lesz mellettem és nem ragyogja be a napomat. Ha egy pillanatra is, de leszek olyan merész és elképzelem az örökké tartó életünk egymás mellett. Hány, de hány napom telt úgy, hogy aggódtam vajon Ő most hol van, mit csinál vagy éppen ki teszi boldoggá. Átváltoztatása után elhagytam, se szó se beszéd elmentem egy búcsú üzenet nélkül. Akkor tört össze bennem minden amit érzéseknek neveznek. Tudom, hogy akkor úgy cselekedtem ahogy kellett annak érdekében, hogy Őt megvédjem, de roppant nagy fájdalmat keltett bennem a  tudata annak, hogy magára hagyom ebben a cudar világban. Évekig nem hallottam felőle és ezekben az időkben én is megjártam a poklot. De a tegnapi nap New Orleans-ban mégis visszaadta a reményt. Életben volt és nem gyűlölt, sőt meg merem kockáztatni, hogy szeret. A csókjai legalábbis arról árulkodnak, hogy ugyanúgy vonzódik hozzám akárcsak én hozzá. Bár nem vagyok egy mai lovag, inkább egy százötven éves csodabogár, de az biztos, hogy amit lehet megadok neki és úgy fogom szeretni ahogy megérdemli.
-Teszek róla, hogy ezen semmi se tudjon változtatni Szerelmem. - Azt nem mondhatom, hogy nem lesz olyan pillanat amikor a pokolra fog kívánni, mert biztos, hogy lesz. Majd mikor talpig vérben fürödve térek haza vagy éppen félholtan esetleg egyáltalán nem térek haza. Ariana nem egy ilyen embert érdemelne maga mellé, de a sors máshogy döntött. Eldöntötte helyettünk, hogy kit válasszunk, hogy kivel éljük le az életünk. Megpróbálom majd a hibáim ellensúlyozni azzal, hogy szerelmet ígérek neki ami soha nem fog kialudni. Elmosolyodom mikor megérzem kezét a hátamon ahogy végig simít rajta. Kellemes érzés ahogy bőrömhöz ér. Nem tudom, hogy minden érintésére miért borzongok meg újra és újra. Talán ezt is a szerelemnek lehet betudni? Mert sose éreztem ugyanígy egyik partneremnél sem. Azokat a kalandokat inkább csak kisebb lazításnak tudtam be, vagy ha vérre volt szükségem akkor csak a kellemeset a hasznossal elvet követtem. De ami Ariana és köztem történt ma este az teljesen más, megmagyarázhatatlan.
-Ravasz egy Nőszemély vagy Ari, felhasználod az egyetlen fegyvert ellenem amivel magadhoz láncolhatsz...az irántad érzett szerelmemet. - Csókolom meg szenvedélyesen, hogy szavaimnak súlya is legyen, érezze, hogy nem csak üres szavakkal dobálózom hanem komolyan is gondolom amik elhagyták számat. De igazat kell adnom neki, elég csupán arra gondolnom, hogy hogyan csókol mikor fűti a vágy és már az elszakadás gondolata is fájdalmas. Olyan erős láncokkal kötözött magához amiről fogalma sincs. Kimondottan akarom, hogy örökre az enyém legyen és én az Övé. Tudom sok bajt fog még hozni, hogy nem egy időből származunk. Én egy öreg motoros vagyok akinek mindennél jobban számít a hűség és a tisztelet, de Ariana egy teljesen más világba született ahol a természetes az az, hogy ha valami nem működik akkor elválnak útjaik és találnak mást akibe az új szerelem és a boldogság reményét ültetik. Szeretném ha a szerelmem elég volna neki ahhoz, hogy mellettem maradjon. Most megállítanám az időt ha tehetném, bárcsak sose reggeledne ki. Mintha a reggel maga lenne az elszakadás, persze tudom, hogy nem így van, de így érzem. Megígértem neki, hogy egy ideig minden időmet rá fogom használni, amibe beletartozik persze nem egy hasonló éjszaka. Jól esik az amiket mond, szinte nem hiszem el, engem választana ahelyett, hogy saját családja legyen? De miért? Miért jobb neki az, hogy egy gyilkossal élhet  egy fedél alatt mint, hogy emberként leélje az életét egy normális család keretei közt?
-Ariana nekem nem szükséges hazudnod, hisz te sem gondolhatod komolyan, hogy a jövőd én volnék. - Nekem Ő a jövőm ez nem kérdés, de fordítva egyszerűen nem is tudom elképzelni. Ariana egy csodás teremtés, minden férfi egy olyan Nőre vágyik mint Ő. De én? Én vagyok a gonosz, a gyilkos, nem tudom elhinni, hogy ha választhatna akkor engem választana. Felnevetek, a mesék, igen, Ariana még mindig a mesék világában él ahol a jó mindig győzedelmeskedik és ahol a leggonoszabb személyből is jószívű herceget varázsolnak csupán a szeretet szó kimondásával.
-Ariana, a gond, hogy ez nem mese ez maga a rideg valóság. - Igen, szeretném feleségül venni, biztos vagyok benne és mintha Ő is ezt akarná sugallni a példájával, de a kérdésemnek nem most van itt az ideje.
-Megígértem, hogy nem lesznek titkaim előtted, igen volt valaki akit feleségül akartam venni. A neve Lisa volt. Egy nemesi család egyetlen gyermeke. Bájos volt és nagyon-nagyon szerény. Azt hittem szeretem, de az utolsó pillanatban rá kellett döbbennem, hogy amit iránta érzek az csupán egy báty szeretete a húga iránt. Az esküvő előtti napon elmentem és lefújtam az egészet, mondhatni se kell a gróf ki volt akadva rám, de Lisa boldog volt mert volt egy férfi akiért epekedett a szíve. Így békével váltunk el egymástól. Emberként gyáva voltam, elgyötört és magányos. Nem igen voltam egy közkedvelt személy. Se pénzem nem volt, se tekintélyem a nagyurak előtt. Vámpírként ez mind megváltozott, de hogy jó irányba? Azt nem mondanám. - Hajoltam közelebb és megcsókoltam lágyan. - Ha újra meg kellene házasodnom már tudnám ki lenne az akit oltár elé vinnék és nem hátrálnék meg. - Értse úgy ahogy mondtam. Nem mondtam ki azt a bizonyos három szót aminek borzasztó súlya van, de mégis elültettem a fejében a lehetőséget amire bármikor válaszolhat egy igennel vagy egy nemmel is, attól függ, hogyan is érez irántam.

Létezik olyan, hogy a hála, vagy talán valamiféle rajongás valami egész másba csap át rövid időn belül? Létezik olyasmi, hogy sors, vagy hogy valakit a másiknak teremtettek? Sejtelmem sincs és nem is hiszem, hogy most kellene ezen gondolkodnom. Az biztos, hogy akkor, amikor megmentette az életemet még csak a hála volt, amit éreztem, aztán amíg velem volt az kezdett átcsapni valami másba, valami többe és végül most, hogy újra láttam már kérdés sem fér hozzá, hogy szeretem, nagyon és el sem engedném, ha lehetőség lenne rá. Milyen buta kérdés az, hogy mennyire akarom? Ha nyíltan meg akarnám neki mutatni, akkor nem ő lenne az, aki felkap, hanem én magam támadnám le és szegezném neki a kanapénak, de most az egyszer én akarok lenni a gyenge nő, akit letepernek, hiszen éveken át volt ez inkább fordítva. A pasik, akikkel főként az evés miatt foglalkoztam mindig gyengébbek voltak nálam, hiszen sima emberekről volt szó, érthető, hogy még rossz napjaimon is én voltam náluk az erősebb. Itt viszont erről szó sincs, elengedhetem magam és kész.
- Remélem, hogy soha. Én most nem tudnám elképzelni sem, hogy ezen bármi is változtathat. - nem akarok olyan balgaságot mondani, hogy soha semmi nem állhat közénk. Soha nem mondd, hogy soha. De most akkor is úgy érzem, hogy így van. Most semmi és senki nem akadályozhat abban, hogy vele legyek és hogy élvezzem az együtt töltött idő minden pillanatát. Kétség sem fér hozzá, hogy csodás lesz és ezt hamar be is bizonyítja. Soha senki nem vett még le így a lábamról és nem is hiszem, hogy valaha bárki überelheti ezt. Remélem, hogy ezt ő is tudja. Úgy remeg a lábam, hogy ha most fel kéne kelnem erről a kanapéról, abban sem vagyok biztos, hogy nem esnék el. Hiába a vámpír erő, ez most még nem is fizikai dolog, inkább egész más. Teljesen az övé lettem és ő az enyém és ez a legcsodásabb dolog, ami valaha történhetett velem. Képtelen vagyok betelni vele, legszívesebben el sem engedném és már most ismétlést követelnék, ha nem akarna így is kirepülni a szívem a helyéről. A széles mosolyom pedig csak még jobban szélesedik, amikor kisimít egy tincset az arcomból, én pedig képtelen vagyok rá, hogy ne viszonozzam a gesztust, bár nem pont ugyanúgy. Egyszerűen csak fel le siklanak az ujjaim a hátán, amíg ő beszél.
- Ez jó, ez nagyon jó! Azon leszek, hogy ez el se múljon. Minél jobban akarsz engem, annál jobban fogsz igyekezni, hogy mindig épségben hazagyere hozzám, ha tudod, hogy mivel várlak. - újabb csók, egy lágy és kicsit elnyújtott, csak hogy tudja pontosan miről is beszélek, ha a szavaim alapján ne adj isten nem lett volna még egyértelmű. Bár azt hiszem van ő olyan okos, hogy úgy is tökéletesen értse. Csak akkor szakadok el tőle, amikor egy kérdés jön. Nem kell ezen sokat gondolkodnom. Nekem ő a családom. Voltak szüleim, volt mondhatni családom, de az soha sem volt jó, most viszont igen, most minden olyan tökéletesnek tűnik és ha lehetne akkor itt és most megállítanám az időt, hogy soha ne legyen reggel, csak ez az egy éjszaka maradjon nekünk örökké.
- Nem számít, ha választanom kellene, hogy gyerekem lehet, vagy hogy veled lehetek, akkor én gondolkodás nélkül döntenék melletted Daryl. Nem kell nekem senki és semmi más és ezt komolyan mondom. - a többire nem is tudom hirtelen, hogy mit is mondhatnék. Az ő idejében. Igen az már régen volt, de nem csak az ő idejében volt ez így, hanem az én könyveimben is. Azokban, amikből az életet próbáltam megtanulni és megtapasztalni. - A mesékben még a mai napig is így van, a házasság nem csak kedvtelés. - elmosolyodom. Ha akarja érti, ennél én nem mondhatok többet. De nem is egy gyűrű számít, nekem az a fontos, hogy itt legyen velem, az a legfontosabb most a világon!
- És a te idődben volt valaki annyira fontos neked még emberként, hogy megkérd a kezét? - tudom, hogy rég volt, de kíváncsi vagyok rá. Talán csak azért is, hogy egyáltalán mennyire hisz ebben az egészben, hogy házasság. Tudom, hogy ez a mi esetünkben még bonyolultabb, mert az örökké az örökké és nem csak egy röpke élet. No meg az is érdekel, hogy vajon milyen lehetett ő emberként. Volt annyira romantikus lélek, hogy házasodni akarjon? Annyira szeretnék még többet megtudni róla, még jobban megismerni.

Ariana & Daryl

VANNAK DOLGOK AZ ÉLETBEN, AMELYEKÉRT ÉRDEMES HARCOLNI, BÁRMI LESZ IS A VÉGEREDMÉNY. TE IS EZEK KÖZÉ TARTOZOL

Vajon ugyanezek voltak az érzéseim iránta mikor megmentettem? Nem hiszem, akkor csak egy védtelen lány volt akiért felelősséget éreztem. Gyerek kora óta felelősséget érzek iránta. Ez a védelmezés végül most fordult át szerelemmé. Hogy hogyan azt nem tudom, csak annyit tudok, hogy bármit képes lennék feláldozni azért, hogy boldognak lássam. Mind a kettőnknek van okunk félni a jövőnkkel kapcsolatban, de szerintem áthidaljuk majd a különbségeket. Vagyis nagyon remélem. lehet Őt nem aggasztja ez a korkülönbség, de engem nagyon is. Hisz majdnem a lányom lehetne, majdnem. 34 éves vagyok Ő pedig 19, ha ez egy újabb játéka a sorsnak ahhoz, hogy pokollá tegye az életem akkor jól csinálja. Innentől kezdve a kétség lesz a legjobb barátom ami mindig hűen mellettem lesz. Mikor végre megkapom a választ a kérdésemre egyszerűen úgy érzem megőrülök, létezik olyan, hogy valakit ennyire kívánok mint Őt?
-Ariana egyszerűen megveszek érted, nem is tudom, hogy ez az érzés elmúlik-e valaha, de nagyon remélem, hogy soha. - Csókolom meg és érzem ahogy visszacsókol, egyszerűen varázslatos. Amennyit szenvedtünk mind a ketten szerintem lehetünk egy röpke időre boldogok. Nem kérek hosszú évnyi gondtalan boldogságot csak egy kis időt amiben elmerülhetünk, hogy aztán újra felbukkanjunk és szembe tudjunk nézni a problémákkal. Végül túl lépünk a csókokon és végre egy test egy lélek lettünk. Van olyan, hogy most hogy túl vagyunk rajta még jobban akarom Őt? Márpedig ott folytatnám ahol abbahagytuk. Gyönyörű arcából kisimítok egy tincset és csak nézem. Már maga az, hogy láthatom boldogsággal tölt el. És késztetést érzek arra, hogy ismét megcsókoljam mikor ismét hozzám szól.
-Rengeteg ismétlést fogsz kapni megígérem. Olyan vagy nekem mint a drog Ariana, minél többet kapok belőled annyival többre vágyom. - Hajolok közel a füléhez majd megharapdálom azt és végül visszatérek ajkaira, hogy tovább csókoljam. Még ebben a csodálatos pillanatban is gondolkodom. Végül megtöröm a boldogság vékony üvegét azzal, hogy megkérdem szeretett volna-e családot. Minden Nő szeretne családot, egy férjet és gyerekeket.
Miért pont Ariana lenne a kivétel alóla. Mikor én voltam ennyi idős sokat gondolkodtam azon, hogy megházasodom és majdnem sikerült is. De az utolsó pillanatban megfutamodtam. Túl gyáva voltam összekötni valakivel az életem. Most megtenném, Ariana olyannyira fontos nekem, hogy szeretném az életemet összekötni vele. Meglep a válasza, de örülök is neki. Hogy igazat mondott-e  vagy csak engem akart megnyugtatni nem tudom.
-Sajnálom, hogy nem tudok neked gyereket adni Ariana, ha megtehetném megtenném. Tudod az én időmben még az volt a szokás, hogy a szerelmesek összeházasodtak és egy életen át együtt voltak. Ma már a házasság csak egy kedvtelés, egy hobbi amit könnyen megkötnek, de hamar szét is választanak. Nekem is te vagy a családom és kimondottan szeretlek. - Érzem ahogy ajkai az enyémhez érnek és már nem számít semmi. Ahogy csókol érzem, hogy nem bánt meg semmit. Bárcsak én se bántam volna meg semmit. Pedig igenis visszafordítanám a dolgokat ha tehetném. Nem kellett volna átváltoztatnom, anélkül is megmenthettem volna, de én a rosszabb utat választottam. Önző voltam mert a magányomban arra vágytam, hogy valaki mellettem legyen. Egy buta kérdés kezd körvonalazódni a fejemben. Nem merem feltenni neki, pedig egyszerű ahogy a válasz is az rá. De ez a mai időben már nem így megy, főleg nem egy nap után legyen az bármilyen csodálatos nap. Azt akarom, hogy a feleségem legyen méghozzá hamar.

Nem számít már semmi más csak az, hogy őt akarom. Minden porcikámmal kívánom, és nagyon nehéz csak úgy csevegőn beszélgetni vele már, amikor a tekintetem így is folyton az ajkaira téved. Évek óta várom, hogy végre válaszokat kapjak. Rettegtem, hogy olyasmi lesz az ok, amit nem tudok feldolgozni, hogy csak azért mentett meg, mert akar tőlem valamit, mert ki akar használni, vagy egyszerűen csak kedvtelésből, mert épp unatkozott és egyébként kicsit sem kíváncsi rám. Erre a végkimenetelre nem számítottam, hogy egyszerűen csak talán már akkor is látott bennem valamit, arra pedig még most sem gondolok, hogy már gyerekkoromban is ismert, amikor én még csak nem is láttam soha. Nem tudtam róla semmit, de ő figyelt és talán ha ő nincs, akkor még rosszabb gyerekkorom lett volna, pedig így se volt valami fény. Bárcsak ott lehetett volna akkor is, amikor végül átvertek, amikor megaláztak és eljöttem otthonról. Bár persze nem tudhatom, hogy akkor most itt lennénk-e, akkor minden máshogy alakul. Rossz dolog, de ahhoz, hogy most ennyire szükségünk legyen egymásra, hogy ennyire vágyjuk a másik közelségét, lehetséges, hogy kellett a rossz élet, a sok bánat és fájdalom.
- Az szavakban kifejezhetetlen, hogy mennyire akarlak. Bizsereg a bőröm, ha csak hozzám érsz és még többet akarok. Azt, hogy... hogy teljesen egyek legyünk örökre. - belefeledkezem a csókjába. Képes lennék így maradni az idő végezetéig. Nem érdekel, hogy az örökké az tényleg nagyon hosszú idő. Nem volt még senki, aki ennyire fontos lett volna nekem, vagy én neki, akkor pedig miért kéne mást keresnem. Miért kéne egyedül lennem még tovább felületes kapcsolatokkal és egyszerű afférokkal. Egyszer nekem is járhat egy kis boldogság nem? Eleget szenvedtem már érte, és ha egy kicsit is van a sorsban kegyesség, akkor igenis megadja ezt nekem és nem fogja elrontani ezt a csodás pillanatot.
Nem számít már semmi, ami elmúlt elhallgatok, amikor csendre int. Igaza van, ráérünk még az aggodalomról beszélni most ezt kell kiélvezni, ezt a kis időt, ami adatott, hogy együtt lehessünk. A csókjai pedig mindent kimosnak az agyamból. Nem számít már semmi más, nem érdekes hogy ő akár még veszélyesnek is mondható, hogy bántott másokat, ezek lényegtelenek, mert minden egyes csókja és érintése annyira édes, hogy már attól is csak aléltan tudok sóhajtani ahogy rám néz. Tökéletesen kész vagyok rá, már csak arra vár a testem, hogy végre magamba fogadhassam. Az egyesülés egyszerűen elmondhatatlanul csodálatos és tudtam én, hogy ő egy igazi vad férfi, ami számomra tökéletes. Vad és cseppet sem fogja vissza magát, amit én nem is akarok. Ha képes lennék megszólalni, akkor azt követelném, hogy még erősebben csinálja, hogy ne hagyja abba, de muszáj lesz, mert őrült gyorsasággal száguldok felfelé, hogy aztán fékevesztett zuhanással merüljek el a gyönyörben, aminek egy elhaló sikollyal hangot is adok. Szaggatott légzéssel kapaszkodom belé és képtelen vagyok másra, mint hogy buta mosollyal nézzem az arcát, amikor leereszkedik, és kellemes borzongással sóhajtsak, amikor kisimít egy tincset az arcomból.
- Hogy emlékezetes volt-e? Soha sem fogom elfelejteni, és még sok ismétlést akarok. Csodálatos volt...a legjobb! - őrület, de még most is kívánom, pedig megkaptam, de a csókja csak felhevít a helyett, hogy a testem végre újra leülhetne és a szívverésem normál tempóra lassíthatna. Lehet valakit annyira akarni, hogy az már szinte fáj? Hogy fogom én kibírni akkor, ha nem lehet velem? A furcsa kérdés meglep. Nem ide illik és talán egy kicsit el is gondolkodtat, de végül egyszerűen csak megrázom a fejem.
- Nekem te vagy a családom, nem kell más, nem is akartam soha mást. - azt hiszem sejtem mire gondol, házasság, gyerek, és ez utóbbira nekem már nincs lehetőségem. De tudom már, hogy milyen ez a világ, nem is vagyok benne biztos, hogy valaha is akartam volna-e gyereket szülni egy ilyen helyre. Nem hiszem, jó nekem így, és nem is szeretném, hogy bármi változzon. A nyomatékosítás kedvéért meg is csókolom, lágyan, de mégis követelőzőn, hogy érezze, hogy nekem csak ő kell. Nem kellett soha más, csak valaki, aki szeret, akit szerethetek. A házasság, vagy a család egy olyan fogalom, amit úgy formálunk, ahogy szeretnénk. nekem volt családom, szüleim és mire mentem vele?

Ariana & Daryl

VANNAK DOLGOK AZ ÉLETBEN, AMELYEKÉRT ÉRDEMES HARCOLNI, BÁRMI LESZ IS A VÉGEREDMÉNY. TE IS EZEK KÖZÉ TARTOZOL

Már egyszerűen nem tudom mit és hogyan tegyek, hogy ne tűnjön fel neki már csak az estére vagyok képes gondolni. Nem tudom beérni csupán a csókjaival, egy darabig elég volt, de most már többre vágyom. És a jelek szerint ezzel nem vagyok egyedül. Vigyorra húzódik a szám. Biztos vagyok benne ez az este jobb lesz mint bármelyik másik 150 évem alatt.
-És mennyire akarsz Ariana? - Teszem fel incselkedve a kérdést miközben megcsókolom. Minél többet nézem annál biztosabb vagyok benne, hogy ez nem lehet más csupán csak egy álom. A mesékben a gonosz soha nem kapja meg a királylányt. Amit részemről igen igazságtalan tartok hisz jómagam se az agyalok közé vagyok sorolható. A mesék birodalmában mindig a szőke herceg menti meg a csodás királylányt a gonosz sárkánytól. Talán ezért is rettegem annyira a jövőtől, félek, hogy jön majd egy szőke herceg és elviszi Ariana-t a kegyetlen sárkánytól vagyis tőlem. Talán túlságosan is rettegem ettől a pillanattól ami korán sem biztos, hogy megfog történni...De fájdalmasan keserű életemben Ariana az egyetlen fénypont ami kivezet a sötét alagútból és ha ez tényleg a valóság akkor bizony megakarom tartani ami már az enyém. Reszkessetek hercegek, ezúttal a sötét oldal ura a sárkány fogja megkaparintani a szépséges királylányt. Érzem ahogy az önbizalmam kezd visszatérni és az előbbi bizonytalanság már csak egy halványodó ködfolt ami nem sokára elmosódik és remélhetőleg többet vissza se tér. A házalakítással kapcsolatban örülök, hogy fontolóra veszi, hogy alakítgat rajta. De a mondata végének még inkább örülök, sőt elfog egy bizonyos nagyon erős érzés, hogy most azonnal kielégítsem vágyait. Türelmetlenségem lesz egyszer a végem biztos vagyok benne. A kanapéra döntöm és megcsókolom az ajkát majd a nyakát és a vállát, egyre lejjebb haladva. Sóhajaiból és nyögéseiből tudom, amit teszek tetszik neki, de édes kevés és többre vágyik. Nem tagadom ennyivel én sem vagyok képes beérni.
-Csss! Most hallgass! - Csitítom el, itt most nincs helye a halálról való csevejnek. És igen, semmi másnak sem, jelen pillanatban csak az érzéseinknek és a vágyainknak van szabad hely. Magabiztosan beléhatolok és az egyre fokozódó gyorsaságú lökésekkel egyre közelebb kerülünk a csúcs felé. Hallom ahogy egy sóhaj kíséretében a nevemet mondja. Sikolya zene füleimnek és egy utolsó lökéssel magamat is a mennyekbe juttatom. Majd ráhanyatlom és megcsókolom. Most már igazán közelről megismertük egymást. Elmosolyodom. Majd kisimítok egy tincset az arcából. Olyan gyönyörű akár egy tündér. Belesajdul a szívem, hogy ilyen fiatalon vámpírrá tettem. Nem volt ideje ahhoz, hogy férjet találjon magának és gyereket szüljön neki. Vámpír lett amivel a vérutáni szomjon kívül a gyermektelenség is járt. Nem lehet normális élete. Vajon egyáltalán volt olyan pillanat, hogy családot akart? Talán nem ez a megfelelő pillanatok egyike, de fel kell majd tennem neki ezt a kérdést, de előtte még van egy fontosabb kérdés is.
-Na, mit gondolsz, emlékezetes estét nyújtottam neked Szerelmem? Mert te elkápráztattál Ariana. - Csókolom meg ismét, talán most már ezredjére, de remélem, hogy nem utoljára. Ha ez egy álom mégis csak akkor a legcsodálatosabb amiben valaha részem volt. Az élet mégse olyan könyörtelen velem, valamit elvett, de valamit adott is. És hálás vagyok azért, hogy Ariana az életem része lehet.
-Szerelmem, te valaha megakartál házasodni? Vagy tervezted, hogy lesz családod? - Könnyed csevegő hangsúlyban ejtettem ki a mondatokat, nem akarom elrontani ezt a könnyed még mindig boldog légkört és, hogy nyomatékosítsam, hogy ez csupán egy egyszerű kérdés még meg is csókoltam hozzá. Nem tehetek róla, de tudnom kell mit vettem el tőle. Az, hogy most azt mondja csakis engem akar és hogy boldog, később még vágyhat a család békés hangulatára és akkor jönnek majd a problémák amik megmérgezik a kapcsolatokat. Megmentettem akkor azon a napon, de ezzel végül meg is öltem. Nehéz lesz megbékélnem a ténnyel, hogy elvettem az életét annak az embernek akit az életemnél is jobban szeretek.

Tudom, hogy lehetne egy kicsit több önbizalmam, csak hát ezt elég nehéz megoldanom, hiszen elég hosszú ideig igyekezett az apám belém plántálni, hogy semminek gondoljam magam. Egyszerűen hihetetlen elképzelni, hogy most valami változik, hogy fontos lettem valakinek, sőt hogy ennyire fontos. Még igazából nem szeretett soha senki, még a szüleim sem. Mindenkinek van valami alapja, legalább a családja, aki szereti, akiknek fontos, de nekem ez sajnos nem adatott meg. Csak remélhetem, hogy mostantól tényleg más lesz minden és az ő kedvéért megpróbálok egy kicsit bátrabb is lenni, csak hát nehéz még így azonnal. De majd menni fog tudom... muszáj, nehogy az mérgezze meg a kapcsolatunkat, hogy ennyire bizonytalan vagyok. A szavai persze most is rengeteget segítenek, így csak elmosolyodom, főleg a puszi után.
- Nehéz ezt elhinnem, de igyekszem. Én is... én is nehezen bírom csak így melletted. - olyan baromi nehéz nem megcsókolni. Olyan rémesen nehéz nem most azonnal elrángatni az ágyig. Még soha nem kívántam senki ennyire, még soha nem akartam ilyen nagyon, hogy valaki ledöntsön és úgy átmenjen rajtam, hogy a végén még levegőhöz is alig jussak. Voltam már pasikkal, de mégis úgy érzem, hogy ez most egész más lesz és pont e miatt még sokkal nehezebb visszafogni magam és nem várni még egy kicsit, még pár szó erejéig. Még annyit, hogy ne úgy érezze, hogy egyszerűen csak le akarom tépni a ruháit és nem érdekel semmi más, hiszen nagyon is érdekel. Ő maga, a lényeg, a múltja, mindene, de tudom, hogy ez most nem az a pillanat, amikor mindent meg kell beszélnünk. Lesz még arra is idő és megfelelő alkalom. Egy kis terelő mellékvágány, amíg a lakásáról beszélünk, vagyis a lakásunkról, bár mindketten tudjuk, hogy ez most mennyire nem számít, sokkal inkább az a fontos, hogy mi vár még ránk ma éjszaka. Én már főként csak erre tudok gondolni.
- Jól van, majd még átgondolom, de most egész máson jár már az eszem. - beharapom az alsó ajkamat. Ha jól sejtem pontosan tudja ő, hogy miről beszélek és remélhetőleg ő is pont így van ezzel. Bár ahogy csókol, ez már nem is kérdés. Nem akarom, hogy ennyi legyen, hogy megálljon a nyakamnál, hiszen már ez is önmagában őrületbe kerget, mi lesz még később, ha máshol is barangolni fog a testemen? Halkan sóhajtok fel és nem is kérdés, hogy már várom, hogy végre a kanapéra kerüljünk, ami végre meg is történik. A zavaró ruhadarabok is végre eltűnnek rólam. A szavaira már alig-alig tudok figyelni, még ha én is voltam az, aki felhozta ezt a buta témát, de azért próbálok.
- Ígérem, minden úgy lesz, ahogy kéred, de most... most végre téged akarlak mindenestül! - nem akarok arra gondolni, amit mondott, hogy ha nem hívna, hogy tűnjek el, ha tudom, hogy baja esett. Nem, ezt most ki akarom verni azonnal a fejemből. Kétlem, hogy képes lennék megtenni, amit kér, tényleg eltűnni, és tényleg nem keresni, ha attól félek, hogy baja esett. Azt hiszem képes lennék utána menni, még ha nem is vagyok egy erős és bátor vámpír. Nem akarnék csak várni, hogy vajon tényleg meghalt, vagy valaki elkapta és segíthetek rajta, vagy esetleg még sem. Már csak az a lényeg, ami történik, hogy végre minden akadály eltűnik közülünk, a ruhák is, és csak mi vagyunk és nem számít semmi más. Olyan szép lenne belefagyni ebbe a csodás pillanatba és soha nem lépni tovább. Csak csukott szemmel élvezem, ahogy csókokkal borít el, és azt is csak késve fogom fel, amikor megáll egy pillanatra. El is felejtettem a hegeket, de nem teszi szóvá. Áldom az eget, mert annyira más ismerem, hogy most mindennek vége szakadna hirtelen, ha tényleg tudni akarná, hogy azok honnan vannak. Újra magamhoz vonom, hogy elérjem az ajkait és csak pár milliméterre tőlük nyögök fel halkan, amikor belém hatol. Tudtam, tudtam, hogy csodálatos lesz! Nem fog finomkodni, és nem fogja vissza majd magát. Nem is szeretem, ha egy férfi puhány, igenis mutassa meg, hogy mennyire erős és határozott.
Egyre szaporábbra vált a légzésem, szorosan ölelem át a csípőjét a lábaimmal, miközben a körmeim szinte már a bőrébe fájnak, olyan erősen kapaszkodom a hátába.
- Oh... Daryl... - ennyit sikerül kinyögni, amíg végül már nagyon közel nem érek a célhoz. Biztos voltam benne, hogy nem fog sokáig tartani, de nem is volt erre szükség, hiszen így is mindent elsöprő az érzés, amikor egy sikollyal adom át magam a kielégülésnek. Soha... tényleg soha életemben nem éreztem még ennyire valakit, soha nem volt valakivel ilyen tökéletes, mintha csak valami magasabb erő egymásnak szánt volna minket, ha egyáltalán létezik ilyesmi.

Ariana és Daryl

VANNAK DOLGOK AZ ÉLETBEN, AMELYEKÉRT ÉRDEMES HARCOLNI, BÁRMI LESZ IS A VÉGEREDMÉNY. TE IS EZEK KÖZÉ TARTOZOL

Imádom Ariana-t, de komolyan, viszont muszáj lesz leküzdeni ezt a bizonytalanságot. Együtt szerintem képesek lennénk legyőzni. Valahogy bele kell vernem, hogy igen is van értelme az életének és hogy nem feleslegesen létezik. Az én szüleim se voltak piskóták, de legalább eldobtak maguktól még mielőtt teljesen tönkre tettek volna. Nem mondom, hogy nem akartam sose megfelelni nekik, de végül be kell látnom sokkal jobban jártam így. Nem kellett évekig elviselnem az elégedetlen ábrázatukat és a lekezelő viselkedésüket, főleg az apám verését a nadrágszíjjal. Mikor én kaptam elviseltem és soha nem volt egy mukkom se, de mikor a kétéves öcsémet verte el ugyanígy azt már nem hagyhattam. Apánknál akkor telt be a pohár és elhatározta, hogy nekünk mennünk kell hazulról. Arra számítottam, hogy majd anyánk kérlelni fogja, hogy had maradhassunk, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Csak bólintott és az volt az utolsó amikor láttam mert apánk már vitt is minket. Ariana velem szemben hosszú évekig szenvedett és én hagytam ezt. A legkevesebb ha segítek neki bebizonyítani, hogy nála nincs csodálatosabb teremtés a számomra. Akarom, hogy érezze mennyire szeretem és, hogy mennyire vágyom rá minden porcikámmal. -Ariana, te már most az őrületbe kergetsz, pedig még szinte hozzád sem értem csak a csókjaid ízlelhettem meg. Beleborzongok már a gondolatba is milyen lesz az éjszaka veled…- Adok egy apró puszit az ajkaira. Szinte alig tudom visszafogni magam, hogy ne egyből tegyem magamévá. Sose éreztem még azt, hogy tartanom kell magam, valahogy mindig maguk a lányok voltak azok akik próbáltak a kedvembe járni. Ariana is ezt teszi, de most én érzem úgy, hogy akinek szüksége van a boldogságra az Ő. És képes lennék lehozni neki a csillagokat is ha ettől mosolyogni láthatom. Megfogok küzdeni a bizalmáért és a szerelméért minden egyes nap. Sajnos nem tudom elhinni még most sem, hogy megkaptam Őt. Mindig is azt éreztem, hogy nekem csak a rossz és a balszerencse juthat. Nem igen voltam boldog az utóbbi száz évben. És az, hogy most boldog vagyok olyan számomra mintha csapdába csaltak volna és aztán a szépből és a jóból egy akkora sötét verembe zuhanok ahonnan többé nem jutok ki soha. Elnevetem magam ahogy elmeséli mit tervez a lakással. Nem mondom azért örülök, hogy a rózsaszín mellőzve lett.
-Vedd úgy, hogy ez mind a tied, ha valamin változtatni akarsz tényleg tedd meg nyugodtan. – Mondom neki hisz így gondolom. Ez csak egy lakás és attól lesz értéke ha belakja az ember. Egyedül sose voltam képes otthonossá tenni egyetlen egy házam  vagy lakásom sem. csak lehunyom a szemem  mikor hallom, hogy neki sem elég belőlem egy egyszeri alkalom. Csókolgatom a nyakát és érzem, hogy ez tetszik neki. Lassan tényleg nem fogom tovább húzni a dolgot és végül itt helyben lefektetem és elhalmozom a csókjaimmal mindenhol. Kicsit elkomorodom mikor ismét felhozza ezt a melómmal járó távolságot. Én se akarok külön tölteni egy percet sem tőle, de amit meg kell tennem azt meg is teszem.
-Természetesen hívni foglak, de te soha ne hívj engem mert nem tudhatod, hogy enyém e még a telefon. Ha nem hívnálak negyvennyolc órán belül akkor már baj van. Tehát akkor el kell tűnnöd innen minél messzebbre. – Utálom ezt mondani neki hisz tudom ettől fél, hogy magára hagyom, hogy végül megint egyedül lesz. De nem mondhatom azt, hogy soha nem hagyom el hisz azzal hamis ábrándokba csalnám. Nagyon is benne van a pakliban az, hogy egyszer nem jövök többet haza. De erre nem akarok jelen helyzetben még csak gondolni sem. Elégedettség és öröm lesz rajtam úrrá, hogy már a csókjaim is ezt váltják ki belőle. Átkulcsolja a derekam én pedig a kanapéra fektetem. Szinte letépem róla a maradék ruhát és csókjaimmal bebarangolom a testét. A combjaihoz érve azonban megtorpanok. Apróbb hegek fedik  a testét, ezt nem tudom mire vélni. Csak pár másodperc míg ezen gondolkodom és utána a hévnek és a vágyaknak köszönhetően nem bírok tovább gondolkodni és el is felejtem amit láttam. Csókjaim egyre hevesebbek és végül elérkezettnek látom az időt ahhoz, hogy előrébb lépjünk. Férfiasságom követeli, hogy kielégítsem. Egy nagy nyögés kíséretében beléhatolok és apróbb majd egyre vadabb lökésekkel indítom magunk a gyönyöröktől teli csúcsra.

Nem tehetek róla azt hiszem tényleg egy kicsit féltékeny vagyok. Csak a miatt, ahogy mesél róla, bár azt hiszem bárkiről mesélne az lennék. Butaság, rég volt és meg is mondta, hogy nem volt szerelmes és azt is mondta, hogy gyönyörű vagyok, de... Tudom, nem kéne, hogy ott legyen az a de, bár azt hiszem az azért érthető, ha az ember (esetünkben vámpír) mégis csak félti azt, ami hirtelen kapott, főleg ha előtte nem volt igazán semmije. Mégis csak benne van a pakliban, hogy egyszer elmúlik ez, hogy kiábrándul belőlem, hogy rájön nem szeret, csak ez a vércsere dolog valahogy összekötött bennünket. Igenis félek, hogy kihűl ez és akkor megint teljesen egyedül leszek. Nagyon nem akarok, mert már olyan sokat voltam egy magam. Az azért nem az igazi, ha csak ismerkedsz és futólag szórakozol. Nem lehet úgy igazán élvezni egy idő után, még ha a gyerekkoromnál ez is mindenképpen jobb volt. Azért a szavai hatására leginkább kicsire összemennék. Azért elég rendesen rám tud pirítani, még ha nem is szánja annak teljesen. Mondjuk az se hangzik sokkal jobban, hogy azon kell gondolkodnom, hogy egy gyönyörű vörös hajú nő nyújtott neki élvezeteket... Határozottan nem olyasmi ez, aminek most a fejemben kéne járni.
- Jól van... jól van Daryl. Tudod azért egy kicsit mégis csak... csak félek, hogy nem leszek elég neked. De nagyon fogok igyekezni. - tudom, hogy nem szereti, ha bizonytalan vagyok, de mégis csak tizennyolc évig verte belém az apám, ha nem is tettekkel, de szavakkal, hogy mennyire nem érek semmit, hogy mennyire értelmetlen az életem és hogy nem vagyok semmire se jó. Elég nehéz elfogadni, hogy ez most máshogy lesz, hogy igenis számíthatok én is, és hogy nem fog idővel rájönni, hogy az apámnak mégis igaza volt. Akármennyire is próbáltam úgy hozzáállni, hogy nem lehet, hogy nem születhet valaki úgy, hogy nem való neki az élet, túl sokat hallgattam ezt, hogy mégis csak belém ivódjon. Az utóbbi években próbáltam elnyomni, de azt hiszem ezt a fajta bizonytalanságot végleg kiirtani soha sem lehet, vagy legalábbis nagyon soká és küzdelmesen. Vajon ő vállalja ezt a küzdelmet? Furcsa, mert közben ő valahogy annyira magabiztosnak tűnik, én pedig gyengének érzem magam mellette, hiába igyekszem, hogy ne így legyen. Inkább figyelem másra, ami történetesen a lakása, vagyis már a lakásunk.
- Rózsaszín nem lesz, mert nekem így is tetszik, maximum pár apró kiegészítő. De nekem pont azért jön be így, mert téged tükröz és mert a tiéd. Nem akarnám teljesen megváltoztatni. - mosolyodom el, miközben apró kis csókot lehelek az ajkaira. Pont a miatt nem akarok túl sokat változtatni, mert ha nem lesz itt, akkor legalább a lakása marad, ami viszont itt lesz nekem. Az ő dolgaival, az ő tárgyaival, és persze az ő illatával a párnán. Jó lenne, ha nem kéne elmennie, vagy ha vele tarthatnék bárhova, mindenhova, de félek tőle, hogy ebbe akkor sem fog belemenni, ha nagyon kérlelem. Így hát maradnak azok a tárgyak, amik hozzá kötődnek és őt idézik nekem minden pillanatban.
- Nem, ez sok hosszú éjszakát fog nekünk jelenteni, amiket már alig várok. - ez abból is látszik, hogy egyre szaporábban veszem a levegőt, ahogy a nyakamnál tapogatózik. Ha már ezt is ilyen jól csinálja, akkor mi lesz itt később? Vajon én is tudok tenni azért, hogy neki is ugyanolyan jó legyen? Vagy majd... akár még ebben is taníthat, hiszen sokkal több lehet a tapasztalata, mint nekem. Vagyis nem csak lehet, biztos, hogy sokkal több. Annyira szeretném, hogy ne csalódjon bennem egy kicsit sem. Aztán csak félszegen bólintok arra, amit mond. Tudom, hogy igaza van, hogy csak akadályoznám és gondot okoznék neki, ha rám is vigyáznia kéne. Attól neki is könnyebben esne baja, csak hát szörnyű lesz majd várni és félni, hogy mi történhet majd vele addig is.
- De megígéred, hogy gyakran hívsz majd? Hogy minél kevesebbet kelljen féltenem téged? - akkor is tudom kell, ha már nagyon más az, ami vonz és elvonja a figyelmemet. Nem akarok olyan nő lenni, aki ráakaszkodik a pasijára és nem is a féltékenység lenne az ok. Egyszerűen csak, ha egy nap nem jelentkezne, mert nem jut hozzá a telefonjához, én biztos, hogy szenvednék úgy istenesen. De most itt van és ez a lényeg és én teljes mértékben át akarom adni neki magam.
- Nekem... nekem biztos, már most is megőrjítesz, pedig még csak a csókjaidat ismertem meg. - majd kiugrik a szívem a helyéről és egy pillanatra sem fordul meg a fejemben, hogy a mikor a hátsómra csúszik a keze, akkor ne kulcsoljam át a derekát. Egyszerűen elmondhatatlanul vágyom rá, és ezt csak még őrjítőbbé teszi, ahogy csókol. De én sem fogom már vissza magam, szeretném, ha nagyon akarna, ha ő is élvezné ezt az éjszakát, és legalább olyan jó lenne neki, mint másokkal. Ha nem is most azonnal jobb, de... majd arról is teszek. Majd megismerem őt, a testét, a vágyait és meg fogok adni neki mindent, amit adhatok. Végre a felesleges ruhák is lekerülnek rólam, és immár teljes testközelből érezhetem őt. A bőrét az enyémen, a csókjait mindenütt és nem meglepő, hogy kéjes sóhajok keverednek a halk nyögésekkel már csak ennyitől is. Eszembe sem jut most, hogy megtalálhatja az apró kis nyomokat is rajtam, azt a néhány vágást a combomon. Nem nagyok, ha valaki messziről nézi, még csak észre sem veheti őket.

Ariana & Daryl

VANNAK DOLGOK AZ ÉLETBEN, AMELYEKÉRT ÉRDEMES HARCOLNI, BÁRMI LESZ IS A VÉGEREDMÉNY. TE IS EZEK KÖZÉ TARTOZOL

Ahogy elmesélem Emma és az én együttlétünk történetét nem kerüli el a figyelmem, hogy Ariana-t zavarja ez a kis röpke boldogság ami nekem akkor adatott. Zavarja az, hogy volt valaki nekem aki fontosabb nála. Bevillan valami az agyamba. Féltékeny. De aranyos. De nincs miért féltékenynek lennie hisz ami köztünk folyt Emma-val nem volt több testi kapcsolatnál. Az, hogy olykor beszélgettünk szinte nem számít semmit. És, hogy nem szerettem mi sem bizonyítja jobban, hogy még mindig ember. Akit igazán szeretek azzal akarom élni az életem. A szerelem hosszú időre szól egy vámpír szívében és köztudott, hogy az ember nagyon kevés ideig él. Vagy elviszi egy betegség vagy legjobb esetben az öregkor. Nem szerettem Emma-t. Csak szórakozni akartam és Ő ezt megadta nekem. Kicsit megdöbbenek a következő szavain.
-Ariana, idefigyelj, nem mondom el többször tehát vésd az eszedbe. Szeretlek, Emma-t nem szerettem csak élvezetet nyújtott semmi többet. Ha szerettem volna akkor most vámpírként állna itt mellettem és te sehol sem lennél. De nem így van. És tény, hogy gyönyörű lány volt, de nálad nem szebb. Ne akarj rá hasonlítani vagy esetleg irigykedni rá. Akinek odaadtam a szívem az nem más mint te, nem Emma vagy bárki más csak is te. - Hallgatok el vég miül és nyomok egy csókot ajkaira. Nem egy vad szerelmes csókot csak egy apró csókot amiből érezheti, hogy Ő a mindenem. Elmondani se merem neki én mit érzek ezzel az egésszel kapcsolatban. Hogy rettegek attól a naptól amikor felvilágosodik és rájön nem vagyok neki jó. Hogy majd zavarni fogja a köztünk lévő korkülönbség ami szakadékot húz közénk. Vagy az, hogy nem vagyok kimondottan az tökéletes kinézetű férfi. Rengetek félelmem van, de egyet sem merek elmondani neki, mert mi van ha elmondom és már gondolkodni fog azon, hogy mennyire igazam van és végül itt hagy néhány napon belül. Abba beleőrülnék biztos vagyok benne. De örökké nem tarthatom titokban sem hisz ki fog derülni végül mikor majd érzem a vesztem. Borús hangulatomnak véget vet kijelentése és muszáj mosolyognom is rajta.
-El is várom, hogy berendezkedj. Megrettenni? É ezn? Nem ismersz még eléggé. Szeretném ha otthon éreznéd magad szóval vásárolj be és rendezz át mindent ahogy neked tetszik. Sosem vagyok itthon szóval ha titokban rózsaszínre festenéd az egész lakást még azt is elviselném valahogy. - Veszem én is viccesebbre a figurát. Tényleg nem zavar semmi sem. Nekem csak is kizárólag az a fontos, hogy itt legyen velem és semmi több. Ez a lakás csupán egy hely volt ahol elrejtőztem, sose volt az igazi otthonom. Most majd az lesz.
-Roppant jó hallani, hogy képtelen vagy betelni velem, az a jó az egészben, hogy én sem veled, és ez nem egy hosszú éjszakát fog nekünk jelenteni. - Mondom ki miközben folytatom nyaka csókolgatását keresve azt a pontot ahol végképp ledönthetem ellenállását. Nem egy nővel volt már dolgom, van tapasztalatom, de mintha Ariana-val más lenne a helyzet. Őt meg kell ismerni és kipuhatolózni mik a gyengéi amiket kitudok használni, hogy örömet szerezzek neki. Megállok egy pillanatra és abbahagyom kényeztetését. Nem jó ez így, Ő nem tarthat velem, még megölnék és nagy esély van rá, hogy képtelen lennék megóvni. Még olykor magamat is a halál közelébe repítem. Nem tudnék egyszerre két életet védeni. Ő is nagyon jól tudja, hogy abba belehalnánk mind a ketten vagy csak én hisz az Ő életét az enyém elé helyezném.
-Ariana lehetetlen amit kérsz tőlem, nem tarthatsz velem, nagyon veszélyes és mind a ketten belehalhatunk. Az, hogy én meghalok nem számít, de neked élned kell és nem akarom, hogy miattam elveszítsd azt az életet amit megkaptál, hogy újra kezdj mindent. - Nem jöhet velem és kész. Jó ideig nem megyek sehová tehát nem kell elszakadnia tőlem. És minden vadászat után hazajövök. Az éjszakákat vele töltöm, de megérthetné végre amit én csinálok nem egy olyan munka amit akkor hagyok félbe amikor akarok. Miért nem érti meg? Miért? Végül lecsillapodom mikor nem vár egyből választ. Most annak van itt az ideje, hogy élvezzük az egymásnak nyújtott élvezeteket.
-Emlékezetes lesz, tudom, emiatt ne aggódj, ne görcsölj rajta, engedd el magad, lazíts, bízz rám mindent. - Próbálom megnyugtatni afelől, hogy bármi is legyen ez az este mindkettőnknek emlékezetes lesz. Mikor végre átkulcsolja a lábával a derekam elindulok a  kanapé felé. Bizsergek a csókjaitól és érintéseitől. Mikor elérem a kanapét lassan lefektetem rá, úgy bánva vele mint egy porcelánbabával. Kibontom a maradék ruhájából majd testemmel betakarom és csókjaimmal borítom el egész lényét.

Hiába no, nincs túl nagy önbizalmam. Miért ne lehetett volna előttem más valakije, aki olyan mély nyomot hagyott benne, amit én képtelen leszek felülmúlni? Simán van rá esély, főleg ha csak azt nézzük, hogy éppenséggel nem vagyunk egy korban. Ő már annyi mindent tapasztalhatott, én pedig még olyan nagyon keveset, főleg hogy az első tizennyolc évemet többnyire a szobámban töltöttem, a következőeket pedig főként a túléléssel, majd a gondtalan szórakozással. Egyik időszak sem volt igazán tartalmas semmilyen szempontból és igenis félek tőle, hogy nem leszek elég jó neki. Egy idő után talán majd rájön, hogy unalmas ez így, hogy az ő tapasztalatával mást kell keresnie, hogy az az örökké túl hosszú egy olyan naiv valakivel, mint én, aki még arra sem képes, hogy eléggé vigyázzon magára és folyton óva kell inteni. Nem vagyok benne biztos, hogy részletesen hallani akarok mindent a múltjáról, de talán tudni jobb, mint nem tudni. Ezért is kérdezek és ezért is figyelek rá annyira, amikor a válaszba kezd. Megjegyzem a lány nevét, hát persze, hogy az eszembe vésem, mert fontos, mert neki jelentett valamit. Automatikusan nyúlok a saját hajamhoz, amikor az övét említi a gyönyörű, vörös, göndör tincseket. Az enyém barna és inkább mondanám egyenes szálúnak, nem olyan különleges és nem is biztos, hogy olyan szép. Tudom, azt mondta, hogy gyönyörű vagyok és nem szabad benne kételkednem, de mégis valahogy féltékeny vagyok annak a lánynak még az emlékére is. Butaság igaz?
- Szóval ő ember volt. És én is szeretném, ha működne ez az egész közöttünk, annyira szeretném! Nem akarok újra egyedül lenni, remélem, hogy... belőlem nem lesz idővel eleged. - nem tehetek róla, de csak kicsúszik a számon. Szerelmes igen, de azt szokták mondani, hogy a szerelem idővel elhalványul. A kezdeti szenvedély kihűl és lehet, hogy akkor már nem lesz neki elég az, amit én tudok nyújtani. Nem akarom, hogy így legyen, hiszen most rettentően kívánom minden egyes csókját és érintését, de attól még igenis benne van a pakliban, hogy ez egyszer meg fog változni. Milyen furcsa, hogy még szinte alig vagyunk együtt és már most mindketten attól rettegünk valahol belül mélyen, mi van, ha az egésznek mégis vége szakad, hogy ha a másiknak már nem lesz elég, amit nyújtani tudunk. Ha tudnám, hogy mi jár a fejében, hogy fél a köztünk lévő korkülönbségtől, hogy esetleg a miatt keresnék idővel mást, biztos hogy igyekeznék, hogy kiverjem onnan ezt a buta gondolatot. Nekem nem az a fontos hány éves, vagy hogy hogy néz ki, csak az, hogy megmentett és hogy fontos nekem, hogy... szeretem, azért, aki.
- Vigyázz, mert a végén még visszarettensz, hogyha mindenféle női cuccokat találsz pár nap múlva a polcaidon! - nevetem el magam. Biztosan előkerülnek majd a hozzám passzoló holmik, a színesebb dolgok, meg a sok pipere cucc a fürdőszobában, bár persze nem lesz két perc mire mindent beszerzek, hiszen konkrétan az összes cuccomat ott hagytam New Orleansban. Csak az van, ami rajtam van, meg a táskám és ennyi. Minden más lényegtelen volt, csak ruhák, amik pótolhatóak. Nem volt semmim, ami fontos lett volna, családi képek, vagy ilyesmik, nincsenek olyan momentumok a múltamban, amit bármikor vissza akadnék idézni.
- Ez jó hallani, remélem is, mert én képtelen vagyok betelni veled. - nem is akarom, hogy valaha rám unjon, még ha félek is tőle, hogy van rá esély, de most nem mondom ki, főleg mert sokkal jobban leköt, ahogy a nyakamhoz érnek az ajkai. Bele sem merek gondolni, hogy milyen éjszaka vár rám egy olyan férfi mellett, akinek már ki tudja hány nővel volt dolga, és aki évtizedek alatt rengeteg tapasztalatot halmozott fel.
- Ígérem, hogy óvatos leszek, tényleg! És örülök, hogy velem maradsz egy ideig, és ha menned kell és nem zavarlak, akkor megyek veled. Nem mondom, hogy... ártani tudnék bárkinek is, de nehéz lenne akár napokat is távol tölteni tőled. - lehet, hogy idővel könnyebben menne, de most úgy érzem, hogy képtelen lennék elszaladni tőle, és csak itt aggódni, hogy vajon visszatér-e épségben. Tudom, hogy egy idő után kénytelen lesz tovább folytatni, amit eddig is, de örülök neki, hogy legalább egy ideig nem kerül erre sor, hogy velem lesz és megismerhetem úgy igazán. Szeretnék minél többet tudni róla, a múltjáról, a jelenéről és remélem, hogy a jövőjét már teljes mértékben én tölthetem majd ki.
- Nem... nem kérem, hogy most mesélj nekem. Most egészen másra vágyom, de majd... alkalomadtán. - oh, azt hiszem az ujjaim finom simításából tökéletesen biztos lehet benne, hogy most nem arra vágyom, hogy beszélgessünk és a múlt nehézségeit vitassuk meg. Ez az éjszaka csak a boldogságé kell, hogy legyen, hiszen biztos, hogy lesznek még rossz napok, de ez most legyen csak egyedül a miénk. Az pedig egy pillanatig sem kérdés, hogy akarom. Minden egyes porcikám vágyik rá, úgy, mint még soha eddig senkire, csak azért vagyok kissé bizonytalan, hogy vajon elég leszek-e én neki, hogy vajon eleget tudok-e nyújtani majd.
- Annyira... annyira szeretném, hogy emlékezetes legyen. - nekem az lesz, ehhez nem fér kétség, csak az a kérdés, hogy ő is így lesz-e ezzel. De már az is sokat elárul, hogy csak a csókjainktól is zihál és hogy nem kell túl sokat tennem azért sem, hogy egy pillanat múlva már felkapjon. Ez a szép a vámpír létben, egy cseppnyi megerőltetéssel sem jár, hogy hamarosan már a karjaiban legyek, és a lábaim átkulcsolják a csípőjét. Rémesen zavar, hogy rajtam még olyan sok a ruha, hiszen csak a felsőmet vettem le. Vámpír vagyok, a testem már rég kiült, de most mégis olyan forrónak érzem magam, mint eddig még soha. Az ajkait csókolom, majd lejjebb vándorolok a füle és a nyaka felé, az ujjaim pedig gyengéden siklanak a tincsei közé. Most bármit tehetek, hiszen az övé az irányítás, ő keresi meg a kanapét, nekem erre nem kell figyelnem, és ha egyszerűen csak ledob rá, az sem fog megártani egy kicsit sem, még akkor sem, ha véletlenül elvéti a célt, bár ezt nem hinném.

Ariana & Daryl

VANNAK DOLGOK AZ ÉLETBEN, AMELYEKÉRT ÉRDEMES HARCOLNI, BÁRMI LESZ IS A VÉGEREDMÉNY. TE IS EZEK KÖZÉ TARTOZOL

Még sose számítottam senkinek annyira mint most neki. Voltak időszakok mikor egy-egy ember megpróbált úgy mond haverkodni velem, de vagy nem húzta sokáig vagy én magam üldöztem el mellőlem, mert megkedveltem és nem akartam a halálát. Körül belül úgy a 10. ilyen embernél döntöttem úgy, hogy többet senkit nem engedek közelebb magamhoz mint egy szimpla éhség csillapító. Nem akartam többet veszíteni mint amennyit szükséges volt. Egy befordult gyilkológéppé váltam. Nem maradt más számomra csak az a bosszú amit most lecseréltem erre a kincsre. Nem mondom, hogy megbékélek a tudattal, hogy soha nem fogom megtudni ugyan ki is tett egy szörnyeteggé, de most fontosabb dolgom van. Igaz az is, hogy vannak ellentétes érzéseim a választásommal, de nem azért mert fontosabbnak tartom a bosszút a szerelemnél, csak ez a bizonyos korkülönbség ami köztünk van, az bosszant. Túl idős vagyok hozzá minden értelemben. Nem tagadhatom, hogy félek mikor talál magának egy olyan személyt aki majd jobban megdobogtatja  a szívét. Aki mindenhogy jobban illik hozzá. Az a nap lesz a halálom. De addig jobb nem gondolni arra a napra, csak élni a mának. Megdöbbent a következő kérdése, de válaszolok rá, hisz Emma miért is volna titok? Szerettem egy darabig, nem ez így nem igaz, szerettem a testét és olykor még beszélgetni is jó volt vele, de nem több. Még most is emlékszem arra a napra mikor egy bálon szemet szúrt a szépsége. Fiatal, hajadon volt. Kacérkodott velem én pedig egy cseppet sem álltam neki ellen. Tervbe csupán az volt véve, hogy vérét veszem meg talán eltöltünk egy gyönyöröktől teli éjszakát, de aztán minden máshogy alakult. Kezdett vonzani a jelenléte és unatkoztam ha nem volt mellettem. Attól az éjszakától kezdve minden éjjel meglátogattam, beosontam az ablakán úgy mint Dracula Mina ablakán Stephen King regényében. Fantasztikus éjszakák voltak azok. De ahogy minden este ugyanúgy telt végül beleuntam a látogatásokba és elfelejtettem vele az együtt töltött időt és egy apró sugallatot ültettem a fejébe egy bizonyos Lord Frederick iránt. Sok-sok évvel később pedig hallottam, hogy boldog házas életet élnek. Ennyi röviden a történet, de Ariana-nak persze nem ezt mondom, nem kell, hogy úgy érezze volt fontosabb az életemben nála, mert ez nem így van, de a mondandóból talán ezt szűrné le, vagy ami még rosszabb azt, hogy egyszer ráunok és nekünk is csak egy rövid kapcsolat fog jutni és semmi több. -Volt egy lány Emmának hívták. 1941-ben ismertem meg. Gyönyörű volt, vörös göndör haja és csodaszép mogyoróbarna szeme volt. Minden szemet magára vonzott. De neki én kellettem és persze nem hátráltam meg érdeklődése elől. Szerettem a humorát, mindig feltudta dobni az estéimet. De végül elegem lett a monoton éjszakai kalandokból és kitöröltem az emlékeit, jobb volt neki így. Hozzáment egy Lordhoz és még most is valahol Kanadában vagy hol. De nekem elhiheted, még sosem voltam szerelmes, és ez az érzés még nekem is új. És szeretném ha működne. – Fordulok felé, hogy megcsókoljam. Tény, hogy az életem sivár és mondhatni unalmas és monoton volt. De nem tehettem mást, nem akartam, hogy miattam meghaljanak mások is, főleg olyanok nem akik számítottak valamit. Mikor hallottam apám és anyám halálhírét, nem rázott meg, sőt elégedettség töltött el. Örültem, hogy végül megkapták amit megérdemeltek. Gyilkosság áldozatai lettek, de hogy ki tette nem derítették ki soha és valljuk be nem is érdekelt. Hálát adtam az illetőnek/illetőknek. Mindig is reméltem a pokol mélyén szenvednek majd örökké, megérdemelnék amiért eldobták a gyerekeiket. De ez csak az én véleményem.
-Szokj hozzá Szerelmem, most már ez a te otthonod is és szeretném ha úgy is éreznéd. – Mosolygok rá. Igaza van, ez az lakás többé már nem csak az enyém hanem az övé is, a miénk. Fura megízlelni ezt a szót, de kellemes érzés. Ha haza jövök lesz valaki aki vár és nem csak a sötét falak vigyorognak majd rám, hogy na tessék megint egyedül vagy te pancser. Most már a szürke és sötét falak csak magukban motyoghatnak, nem figyelek oda. Nem vagyok egyedül, most már nem.
-Elhiheted, hogy soha nem tudnék rád unni. – Csókolgatom a nyakát érzékien. Mintha csak egy apró tollpihe érne a bőréhez. Elégedetten folytatom mikor hallom halk sóhajait. Elértem a kívánt hatást. Felpillant rám és én a szemébe nézek.
-Ha tehetném el se engednélek magam mellől. Most egy darabig nem is vállalok új melót, szeretnélek felkészíteni az új életedre. Veled akarok lenni minden pillanatban. És nem foglak bezárni ebbe a lakásba, odamész ahová szeretnél, de kérlek csak óvatosan tedd. – Komolyodom el kicsit túlságosan is. Nem tehetek róla, de folyton bevillan egy kép amin Őt látom holtan vérben fürödve. Megrázom a fejem hogy elhesegessem a rossz illúziókat. Ez nem történhet meg soha. Melegséggel tölt el, hogy nem riad vissza hegektől beborított testemtől. Pedig igazán borzalmas látvány. Tudom, számtalanszor élem át ugyanazt a napot és tudom, hogy néztem ki, mintha egy kívülálló személy lettem volna aki végignézi a kínzást.
-Szeretnék neked mindent elmondani, bízom benned, szeretlek és ez épp elég ahhoz, hogy tudjam elmondhatok mindent. De ez most nem a legalkalmasabb pillanat erre. Nekem elhiheted. - Most semmi kedvem a múlton keseregni vagy feltépni újra régi sebeket. Egyedül most csak Ő érdekel és az este ígérete. Megcsókolom és érzem ahogy Ő is ugyanúgy vágyik az érintéseimre mint ahogy én éhezem az övéire. Megkérdem tőle azt a bizonyos kérdést ami bizonytalanságot hagyott a szívemben, de amint válaszol újra csak Ő és én létezünk semmi más. Ő ugyanúgy akarja ahogy én és most ez a legfontosabb, a többi maradjon csak későbbre. Közelebb simul hozzám és elsuttogja szavait. Elszakadok egy pillanatra tőle csak pár centire. Zihálva ejtem ki szavaimat.
-Hogy emlékezetes lesz-e számomra? Derítsük ki! – Csókolom meg újra és megborzongok mikor a hátamhoz ér. Nem sokáig leszek képes türtőztetni magam, ha így folytatja nem. Akarom őt és ennyi nem elég. Nekem nem. Hajába túrok és megérzem parfümjének illatát. Szinte elbódít. Lesiklik kezem az arcáról a fenekéhez. felemelem, hogy lábával kulcsolja át a derekam. Miért nem tudok betelni vele? Örök rejtély marad a számomra. Megszeretném mutatni neki, hogy nem csak a szavak erejével vagyok képes gyönyört kiváltani. Beakarom bizonyítani neki, hogy minden egyes szavamat komolyan gondoltam. Elindulok vele a kanapé felé. Ellenkező irányba mint ahogy a fürdőszoba van, de kit érdekel? Az most várhat. És ahogy érzem Ariana szerint is ráér a dolog. A mai napból nem tudtam, hogy végül ez lesz. Mindig okoz meglepetést az élet, mi vagyunk rá az „élő” példa.

Persze volt már, aki azt mondta nekem, hogy szép vagyok, de azért az ember akármennyire is el akar hinni valamit, a lelke mélyén mégis csak érzi, hogy mikor mondanak neki tényleg igazat. Néhány elrebegett szó egy egy éjszakás kaland esetén azért nem olyan igazán valóságos, mint az, ahogy ő mondja nekem. Ezt igenis elhiszem és rendkívül jól esik, kár lenne tagadni. Nem kérdezem tőle többet, ha ezt szeretné, de most az egyszer hallani szerettem volna.
- Mint, ahogy te is számítani fogsz. - mégis van egy cseppnyi hezitálás bennem, mielőtt újra rászánnám magam, hogy megszólaljak. Pedig úgyis fel fog merülni ez a kérdés, hiszen ő idős, biztosan nagyon sokakkal volt már kapcsolatban. - Daryl... volt már olyan, aki fontos volt neked úgy igazán? - nem vagyok az a típus, aki féltékenykedni kezd a volt barátnőkre, vagy hozzájuk kezdi hasonlítani magát. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok, mert ha nem volt eddig senki, vagy csak kevesen, akkor rémes lehetett neki. Rendben van, hogy az én huszonpár évem nem találtam igazán olyat, aki számított volna nekem, vagy én neki, de mögötte sokkal-sokkal több év áll.
- Az otthonom... - furcsa és szokatlan megízlelni ezt a szót, hiszen még soha sem mondtam ki úgy, hogy tényleg át is érezzem a jelentőségét. - Pontosabban a miénk. - javítom ki, hiszen most már nem ő van és én, hanem mi vagyunk. Egyszerűen csodás ezt kimondani így ebben a formában, el sem mondhatom, hogy milyen csodás. Legszívesebben így maradnék vele örökké, csak fekve az ágyon és élvezve a kellemes pillanatot, nem gondolva arra, hogy később még akár rosszra is fordulhat minden. Tudom, hogy okkal jöttünk ebbe a városba, ahova én nagyon nem vágytam. Hogy dolga van, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz biztonságos az, amit el akar intézni, és én rémesen félteni fogom, de ha vele akarok lenni, akkor igenis el kell fogadnom azt is, amit csinál. Nem lesz könnyű, de... majd menni fog valahogy. De azt tényleg nem hittem volna, hogy ez a nap így fog végződni, de nem meglepő, hogy ő sem.
- Ha most túlságosan rajongasz értem, akkor... furcsa lesz, amikor ez már elmúlik. - mosolyodom el, de nem is tudom, hogy komolyan gondolom-e, hogy ez el tud-e egyáltalán múlni. A nagy szerelmek a könyvekben nem szoktak elmúlni, vagy legalábbis nem szokott soha addig tartania történet, amíg ez bekövetkezik. Halkan sóhajtok, amikor az ajkai a nyakamat érintik. Csodás érzés, és biztos vagyok benne, hogy az éjszaka is mesésen fog telni. Fürdés ide, vagy oda, így abban sem vagyok biztos, hogy ezt tényleg érdemes-e most beütemezni, vagy majd inkább egy kicsit később. Nagyon is vágyom rá, ebben egy pillanatnyi kétely sincs bennem.
- Szóval már most megszabnád nekem, hogy mit tehetek és mit nem? - pillantok fel rá egy huncut mosollyal. Meg kell majd találnunk az egészséges egyensúlyt. Szeretnék folyton vele lenni, de tudom, hogy ez nem lehetséges, és ha jól sejtem, ha rajta múlna, akkor inkább bezárna a lakásba, ne hogy bajom essen, de erre sincs esély, hiszen attól még tovább kell élni mindkettőnknek az életét. Új egy még, meg kell tanulni hogyan kell kezelni egy ilyen kapcsolatot. Talán jobb is, hogy most találkoztunk újra, miután már kitomboltam magam kicsit, és lehet hogy ő is most érett meg arra, hogy valaki igazán fontos legyen neki. Még most is sok tekintetben szinte gyerekként gondolkodom, de tizenkilenc évesen, amikor először találkoztunk még inkább így volt ez.
A sebek a testén kicsit sem taszítanak, sokkal inkább rossz érzéssel tölt el, hogy ilyesmi van rajta, hogy nehéz volt neki az élet. Ha tehetném, akár az érintésemmel gyógyítanám be és eltüntetném el a hegeket. Kár, hogy erre nincs lehetőség, de azt nem akarom, hogy egy pillanatra is szégyelljen előttem bármit. Szeretném ismerni a múltját, a jelenét, tudni, hogy mi történt vele. Néha attól is jobb, ha csak elmondjuk azt, ami rossz történt velünk, én legalábbis szívesen mesélek majd neki, ha kíváncsi rám.
- Annyit mondasz, amennyit mondani szeretnél, én csak szeretnélek megismerni úgy igazán, és hidd el nem fog semmi sem megijeszteni, vagy változtatni az érzéseimen. - nem hiszem, hogy olyasmit tudna mondani, amitől bármi változna. A sok tudás nem hiszem, hogy veszélyes, én legalábbis nem érzem így. Szeretném, ha ő sem tartana attól, hogy bármi ilyesmi bekövetkezhet. Fontos nekem, hogy tudja, bármit elmondhat. Igenis úgy érzem, hogy meg tudok birkózni mindennel, ami vele kapcsolatos. Tudom, hogy menni fog! De most más a fontos, most mást szeretnék, ezért kerül le a póló és még a fürdés lehetősége is tovaszállni látszik legalább egy időre amikor újra forró csókban forrunk össze, ami mintha csak véget se akarna érni. Nem is akarom, hogy véget érjen! Csak a kérdése húz vissza a valóságba és, hogy végül elszakadunk egymástól, ha csak pár centire is. Nem sokáig hagyom, hogy messze legyen tőlem, már ha ez messzinek számít. Szinte az ajkaiba suttogva szólalok meg, egy apró bólintással, miközben a kezem a tarkóján csúszva végig siklik a hajába.
- Persze, hogy ezt akarom. Téged akarlak Daryl, minden porcikámmal akarlak. - újabb röpke csók és csak addig engedem, hogy eltávolodjon, amíg kicsatolja az övét és lekerül róla a nadrág is. Igen, azt hiszem a fürdés már teljesen értelmetlen ötletnek látszik, csak pár elsuttogott szó marad, amit én mondok ki, majd a nevetése.
- Ez nem kérdés, csak rajtad múlik, hogy megmarad-e, mert elég emlékezetesnek ítélsz majd. - finom mosoly, és persze egy újabb csókkal lépek közelebb szorosan hozzá simulva és borzongató simogatással siklik végig a kezem a hátán fel és le, újra és újra. Igenis szeretném, hogy megtörténjen, még ha egy kicsit félek is tőle, hogy elég lesz-e majd, amit nyújtani tudok neki. Biztosan sokan voltak már előttem vele, sok nő az alatt a több évtized alatt. Remélem, hogy tényleg elég emlékezeteset tudok nyújtani neki, hogy úgy érezze megérte miattam ledobni a pajzsait.

Ariana & Daryl

Vannak dolgok az életben, amelyekért érdemes harcolni, bármi lesz is a végeredmény. Te is ezek közé tartozol

A szívem szorul össze hogy hallom miért akarja tudni, szépnek tartom-e. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy senki nem mondta még neki, hogy gyönyörű. Bár igaz ami igaz, mondtam már más nőnek is, hogy gyönyörű, de azt mind csak azért mondtam, hogy az ágyamba csaljam. Ariana-nak pedig szívemből szólt amit gondoltam. Mondjuk tény, hogy Ariana-t is szívesen látnám az ágyamban, de csak úgy ha Ő lesz az utolsó. Egyedül Őt akarom örökké. És milyen szép ez a szó, hogy örökké. Helyzetünkben ez jelent mindent. Csak egyikünk halála vethet véget a boldog örökkön-örökkének.
-Megígérhetem neked, hogy mostantól igen is számítani fogsz. Te leszel az életem középpontja. - Mondom ki amit érzek. Mert tudom, hogy így lesz. Ő lesz a szívem aki ha nem dobog tovább én is meghalok és távozom vele. Elkomorodom egy pillanatra.
-Most már van egy hely ahol mondhatod, hogy az otthonod. Ez a lakás a kettőnké. A tiéd és az enyém. - Szomorú, hogy soha sehol sem találta meg a békét, az otthon érzését. Azért nekem voltak pillanataim mikor nyugodt és mondhatni boldog voltam. Vagy megismertem valakit aki törődött velem vagy sikerült túlélnem egy újabb napot. Minden élve töltött nap egy újabb remény volt, hogy egyszer békét lelek. Milyen szép is volt reménykedni minden áldott nap, hogy egyszer viszontlátom az öcsém vagy mikor gyerek voltam, hogy anyám szeretettel fordul felém. De a remények meghaltak azzal, hogy anyám és apám kihajított Dave-vel együtt majd a sors elvette tőlem az testvérem is. Egyedül maradtam és csak magamra számíthattam. De nekem volt valamim ami Ariana-nak soha. A kegyetlenségem. Ezzel képes voltam magamtól távol tartani minden fájdalmat, beletemetkeztem és ezzel a pajzzsal túléltem. Felnevetek.
-Nos én se gondoltam, hogy egy vadászatból hazatérve egy ekkora kinccsel fogom átlépni a küszöböt, de ha már ez megtörtént ki kell használnunk. Örülök, hogy velem töltöd az éjszakát, a holnapot, az örökkévalóságot. - Csókolgatom a nyakát majd a száját. Teljesen más érzés fog el mellette mint más nők mellett. Vele nem csak az a célom, hogy egy jó éjszakát töltsünk el együtt hanem, hogy itt legyen mellettem. A többi már csak részlet kérdés, megtörténik aminek meg kell, amit  megírt számunkra a nagykönyv.
-Reméltem is, hogy nem mész nélkülem, mert nem engedtelek volna. - Mosolygok. Még talán életemben nem mosolyogtam ennyit mint most, hogy velem van. Ha belegondolok abba, hogy mikor átváltoztattam vele maradtam volna vajon minden ugyanígy alakult volna? Nem hiszem. Akkor ott kellett hagynom, hogy most mellette lehessek. Tudom nehéz időszaka volt ez neki ahogy nekem is. Most viszont talán könnyebb lesz. Lekerül rólam a póló és próbálok nem rá gondolni mi járhat a fejében. Elég visszaemlékeznem arra a napra mikor ezeket szereztem és szinte újra lángolni kezdenek a hegek, mintha újraélném az egészet újra és újra. Behunyom a szeme, hogy az emlék távolodjon és az égés érzete múljon, de nagy meglepetésemre Ariana kezét érzem meg a mellkasomon és hűsítő érintése nyomán elmúl a fájdalom. Számhoz emelem kezét és megcsókolom.
-Mindent megfogsz tudni rólam amit kell. Sem többet sem kevesebbet. A túl sok tudás veszélyes. - Nem tehetek róla, nem csak, hogy féltem a veszélyektől, de a saját titkaimat is rejtegetem mert ha kiderülnek elveszíthetek mindent. A szörnyű emlékek mind tova szállnak amint lekerül róla a pólója és egy száll melltartóban öleli át a nyakam.
  Érzem testének meleg érintését. Ahogy mellkasomnak dől. Közelebb húzom magamhoz és szenvedélyesen megcsókolom. Nem léteznek többé gátak vagy falak amiket le kellene bontani, hogy a közelembe férkőzhessen. Minden pajzsom leeresztettem, hogy teljesen átadhassam magam neki. Végig simítok vállain majd a hajával kezdek játszani miközben egy csepp szünetet sem tartok csókunkban. A bárány betévedt a nagy és gonosz farkas barlangjába és innen már nem távozhat úgy ahogy betért. Végül csak elválnak ajkaim az övéitől. Apró levegőket veszek majd végül megszólalok.
-Biztosan ezt akarod? - Nem kell ecsetelnem, hogy mire is gondolok. Tudja Ő nagyon jól. Érzem, hogy szeret, hogy akar engem, de biztos akarok benne lenni, hogy jól átgondolta. Idősebb vagyok és nem mellesleg jóval tapasztaltabb nála. Elengedem és most már nem tartom a karjaimban. Kicsatolom a nadrágom övét és alsóra vetkőzöm. Végig simítok arcán és próbálom sugallni neki, hogy itt és most akarom, de ha Ő nem akkor bármeddig várhatunk. Nem lepődnék meg ha időt kérne, hisz nem ismer és ez most nem csak egy éjszakai kaland hanem egy életre szóló együttlét amit nem szabad elrontani. Mikor kimondja, hogy még szinte alig volt olyan férfi akinek nem törölte az emlékeit esti együttlétükről, elvigyorodom.
-Remélem nekem megmaradnak az emlékeim kisasszony! - Nevetek fel hangosan.
 

 

Hiába a szép pillanat, vagy talán pont a miatt, de mégis csak kicsúszik a számon egy buta kérdés. Akkor is, ha csókol, ha úgy néz rám, ahogy. Valahogy jól eső érzés tudni, hogy tényleg szépnek tart, hiszen olyan sokan vettek már semmibe, de az utóbbi években igyekezem nagyon, hogy szép legyek. Azóta, hogy azon az évzáró bálon úgy átvertek. Szörnyű érzés volt, nem csoda, ha szükségem van a megerősítésre és nem elég csak az, ahogy néz rám, vagy ahogy csókol. A válasz viszont jóval bővebb, mint amire csak számítani mertem. Hiába az első pár szavai, ami talán még túlzó is lehetne, mégsem érzem úgy, hogy ettől rosszul kéne éreznem maga, hogy rám szólt. Egyszerűen csak elmosolyodom és bólintok egy aprót.
- Nem kérdezem többet ígérem, csak tudod... jól esik hallani. Elég kevés pozitív visszajelzést kaptam eddig az életben. - röpke magyarázkodás, csak hogy értse. Nem igazán volt olyan, hogy én lettem volna bárkinek is fontos, vagy kiemelkedő. Hát persze, hogy felemelő érzés ezt hallani. Röpke csókok csattannak még el, én pedig még arra is nehezen veszem rá magam, hogy megmoccanjak és kiszakadjak az öleléséből, pedig megígérte, hogy már nem szakad el tőlem többet. Mégis nehéz elengedni még csak pár centire is magamtól. Lehet egyáltalán rövid idő alatt ilyen erős kötődést érezni? És vajon ez tényleg olyan, mint a könyvekben, ami örökké tart? A legfélelmetesebb az, hogy esetünkben az örökre az tényleg rendkívül hosszú időt jelent, és én nem akarok azzal számolni, hogy ezt csak az ő, vagy én halálom szakíthatja meg.
- Máris hosszabb ideje van saját lakásod, mint nekem. - soha sem volt olyan hely, ami az enyém lett volna. A szüleimmel laktam, és azt a lakást soha nem is akarom viszont látni, nem hogy a magaménak tudni. Aztán pedig inkább utaztam, maradtak a hotelek, motelek, egy-egy pasinál töltött röpke éjszaka. Persze mindenki vágyik egy saját kuckóra, de nekem ez valahogy nem adatott meg, és egyedül nem is lett volna értelme. Annyi eszem pedig azért volt, hogy csak úgy élni bele a vakvilágba nem lehet egy helyen, mert mégis csak bármennyire is tagadom vámpír vagyok. Nem vadászhattam ugyanott hosszú ideig.
- Az, hogy fiatal még finom kifejezés. Sosem gondoltam volna ma, amikor kiléptem az ajtón, hogy a nap végét már egészen máshol töltöm és azt végképp nem, hogy veled. - ha jól sejtem akkor ez benne sem merült fel egy pillanatig sem, hogy pont belém botlik majd egy egyszerű kis piaci látogatás során. Fogalmam sincs, hogy mi lenne, ha nem találkozunk. Kerestem volna egy ajándékot Iasonnak és még mindig ugyanazt művelném, mint eddig. Most viszont már az a kis piti bosszú se érdekel egyáltalán. Valahogy minden rossz most csak homályos emlék, mintha nem is történtek volna meg velem soha. A vérrel persze kissé nehezen boldogulok, de figyelem ő hogyan csinálja és cseppet sem érdekel, hogy nem olyan igazi friss. A fő, hogy itt vagyok, azt hiszem még éhesen is kibírnám, ha arra lenne szükség, még akkor is, ha ő nem rég ivott belőlem, hogy rendben legyen. Egyszerűen csak ki akarom élvezni a kényelmes helyzetet vele, neki dőlve. Azt hiszem még soha nem éreztem ilyen szintű nyugalmat eddig és persze biztonságot. Tudom, hogy lesznek még nehézségek, de egyáltalán nem számít most semmi.
- Nem is kell nélkülem menned, velem jössz fürdeni, ez nem volt kérdés. - beharapom az alsó ajkamat, ahogy felnézek rá, miközben feláll és lekerül róla a felső. Nem tehetek róla, először tényleg elképedek kissé, amikor meglátom, hogy a mellkasa milyen sebekkel van átszőve. Ezeket régen szerezhette, nagyon régen, hiszen nem gyógyultak be. Még emberként. Vajon mi történhetett vele, ami ilyen nyomokat hagyott? És én azt gondoltam, hogy nehéz életem volt? De legalább sérüléseim nincsenek. Lassan felállok közelebb lépve és egészen óvatos mozdulattal simítok végig a mellkasán, finoman érintve a hegeket is.
- Egyszer majd... mesélsz nekem igaz? - nem akarom siettetni, és nem akarok sebeket sem feltépni benne, de attól még igenis tudni szeretném, hogy milyen élete volt. Úgy érzem, hogy csak akkor ismerhetem igazán, akkor szerethetem igazán, ha tényleg tudok róla sok mindent, amit hajlandó megosztani velem. De az fel sem merül, hogy megriadjak e miatt tőle. Nem érdekelnek a sérülések, lecsókolnám őket a testéről, ha tehetném. Egy gyors mozdulattal veszem le a felsőmet, alatta már csak a fekete melltartó van, aztán töröm meg a köztünk lévő maradék távolságot, hogy átkaroljam a nyakát.
- Nem sok férfi van, aki emlékszik rá, hogy látott ruha nélkül. - nem is tudom, talán butaság, de erről mindig tettem. Nem akartam, hogy emlékezzenek rám pontosan, sem az arcomra, sem másra. Azt hiszem ez is a könyvek miatt van, hiszen a romantikus történetekben a főhős az igazi nagy szerelmének tartogatja magát és én bár nem tehettem ezt meg, de így egy kicsit talán mégis olyan.

Ariana & Daryl

Vannak dolgok az életben, amelyekért érdemes harcolni, bármi lesz is a végeredmény. Te is ezek közé tartozol

Amit éreztem fura bizonytalanság elillant mikor megcsókoltam és Ő viszonozta. Nincs mitől félnem. Csak féltenem kell. Most már a szívem két felé van osztva. Meg kell óvnom, szinte már kötelességemnek érzem. Ha az egyik fél többé megszűnik dobogni a másiknak is halnia kell. Nélküle egyszerűen képtelen lennék folytatni, most már nem. Hátrahúzódom tőle és megdöbbenten pillantok rá. Hogy kérdezhet tőlem olyat, hogy szépnek tartom-e? Egyszerűen nincsenek szavak arra, mit érzek iránta, gyönyörű, ártatlan, kedves teremtés. Nem egy fajtánkbeli szörnyeteg akinek a vér az első számú az életében. Élni akar, hosszú évek óta először. Egy gyermek akit meg kell védenem és megtanítanom arra, hogyan is élheti túl az életét.
-Ilyet ne kérdezz többet! Soha többet! Csak egyszer mondom el és többet soha. Gyönyörű vagy akár a felkelő nap első sugara. Nálad csodásabb lánnyal még nem találkoztam. Vonzódom hozzád. Az én szívemben egyedül neked van hely senki másnak. Ne legyél bizonytalan az érzéseimmel kapcsolatban. Tudom, hogy szeretlek és érzem is. Nem tartalak szépnek, gyönyörűnek tartalak. - Közelebb lépek ismét és átölelem a derekát. Megpuszilom az ajkait többször is. Az érzéseimben had legyek csak én bizonytalan. Itt vagyunk, együtt vagyunk. Más nem számít. De ha nem hitte el amit mondtam akkor majd bebizonyítom neki, hogy hogyan is gondoltam. Felpillantok a tetőtéri lakásomra ahová most Ő is néz. Szeretek ezen a környéken élni, csendes és nyugodt.
-Nem mondanám, hogy rég élek itt, csupán 2 hónapja. - Ennyi idő pont elegendő volt arra, hogy megszokjam és a saját ízlésemre formáljam. Felmentünk és végre megmutathattam neki hol is élek. Örültem, hogy otthonosan érzi magát.
-Kellemes kis lakás, pont megfelel egy fiatal kapcsolatnak. - Mosolygok rá majd megcsókolom. Végül kimegyek, hogy vért hozzak számára. Látom ahogy ügyetlenkedik vele és ez mosolyt csal az arcomra. Ez a vér borzalmas ahhoz képest amit frissen a vénából nyerünk ki. De momentán csak ez van háznál. És most nincs kedvem vadászni a vacsorára, csak Ariana-val akarok lenni. Gondolom ez érthető. Kellemes érzés ahogy a mellkasomnak dől. Ezen a ponton érzem úgy, hogy megtaláltam a másik felem. Egyek vagyunk, összetartozunk. Simogatom a haját és közben hallgatom szuszogását. Sose gondoltam volna, hogy ennyire megnyugtató ha valaki melletted van. Belegondolok abba, hogy milyen volt az életem nélküle. Szinte már életnek sem lehet nevezni.
    Kinyitom a szemem és ránézek mikor oldalra fordul. Vajon mit szeretne? Mert, hogy én mit szeretnék az nem kérdéses, Őt. Mikor elmondja, hogy jól esne számára egy fürdő, bizony elkap engem is vágy egy forró fürdő iránt. Koszos is vagyok és nem mellesleg az izmaim is görcsben vannak. Lazítanom kellene. Felemelem a fejem és megcsókolom.
-Nélküled ugyan nem megyek sehová. - Játszom a makacs kölyköt. Vele, de nincs olyan hogy nélküle. Felülök és kinézek a tetőtéri ablakon. Az eső elkezdett esni, mintha azt akarná mondani, ne gyertek ki inkább élvezzétek egymás társaságát. És milyen igaza van. Ezt fogjuk tenni. Felálltam a kanapéról és lehúztam magamról a koszos, poros pólómat. A testemen lévő hegek amiket szereztem emberként még mindig ott virítanak behálózva mellkasomat. Nem nyújthatok valami jó látványt. Ezeket a hegeket semmi sem tünteti már el. Azért remélem nem riad meg tőlem.
   

   

Nem akarok beszélni és nincs is értelme, egyszerűen csak átölelem a derekát egész úton és elfogadom, hogy hirtelen minden megváltozik, pedig még csak kicsit se számítottam ilyesmire, amikor kitettem a lábamat otthonról. Nem tudom, hogy lesz bármi is a jövőben, sejtelmem sincs, hogy mi vár még ránk, de... remélem, hogy majd minden jól alakul. Biztosan lesznek zökkenők, mert azok mindig vannak minden kapcsolatban és ez most végül is... egy kapcsolat. Nekem az első igazi, és nem csoda azt hiszem, ha jó is az utazás arra, ha egy kicsit egyszerűen csak kipucolom a fejemet. Ha lenne szívverése akkor azt hallgatnám közben, így csak a szél süvítése marad és persze a motor zúgása. Komolyan talán még el is aludnék, vagy legalábbis szunnyadnék, ha ez nem egy motor lenne, amiről nem kellemes útközben leszédülni.
Körbepillantok, amikor végül megérkezünk. Kellemesnek tűnik a környék és biztosan jó lesz majd itt. Az utóbbi években nem nagyon maradtam meg egy helyen, inkább csak jártam erre-arra, egy-egy hotelben, motelben. Szokatlan lesz most kivételesen eltekinteni ettől és egy helyben maradni. Csak akkor mosolyodom el, és szakítom el a tekintetem az épülettől, amikor megérzem az ajkait az enyémeken. Követelőző, egyértelműen ezt érzem belőle és nem is csoda, már ott a sikátorban az a pár csókváltás is többet ígért, mint csupán ennyi. Végülis felnőttek vagyunk, még ha én lélekben nem is teljesen, de ő már... hát finoman szólva is idősebb nálam. Vajon hány nővel volt már dolga? És vajon... a nyomukba érhetek egyáltalán? Komolyan aggodalommal tölt el ez a gondolat, amíg kézen nem fog és amíg rám nem néz. Valahogy érzem a tekintetéből, hogy...
- Ugye... ugye szépnek tartasz? - szeret igen, de nekem ez is fontos, hogy kiemelkedőnek lásson. Hiába a tekintete, attól még igenis jól eső érzés ezt hallani szóban is. Újra felpillantok az épületre, aztán persze követem felfelé.
- Régóta élsz itt? - általános kérdés tudom, de mégis csak olyasmi, ami érdekel. Minden érdekel, ami vele kapcsolatos és fogalmam sincs, hogy meddig leszek képes kérdések nélkül meglenni, mert hát ő nem az a pasi, aki csak úgy egy könnyen kiadja magát, ez nem kérdés. De én majd próbálkozni fogok erősen, hogy áthatoljak a védelmi vonalain és áttörjem azt a kemény páncélt, amit ki tudja mióta építget már olyan kitartóan. Akkor lépem csak át a küszöböt, amikor behív. Ezt már sikerült megtapasztalni. Hülye egy hátrány, hogy nem mehetsz be valakihez addig, amíg ő engedélyt nem ad rá, de legalább már nem követek el olyan buta hibákat, mint az elején. Nem kellemes lepattanni egy láthatatlan erőtérről, aztán megpróbálni kimagyarázni, hogy mi is történt. A kabátomat persze felakasztom szépen a fogasra, amikor meglelem, aztán huppanok le a kanapéra.
- Szép, otthonos. - mosolyodom el, és csak meglepetten nézem, ahogy feláll, pedig én szívesen elnyújtottam volna még ezt a csókot vele. Aztán előkerülnek a tasakok. Persze tudom, hogy mi ez, de őszintén szólva még soha nem volt részem abban, hogy ne valakiből táplálkozzam, hanem valamiből. Furcsa lesz, ebben biztos vagyok. - Hát erről beszélt... - ezt szinte csak magam elé suttogom. Tudom ezt mondta az a vadász, aki annyira próbált nekem mindent megmagyarázni, bár nem sokat ért el vele. Hogy így is lehet élni. Tényleg, hogy először furcsa és egyáltalán nem olyan kellemes és meleg, mint... Évekkel ezelőtt még belegondolni sem mertem, hogy valaha is ilyen gondolatok megfordulhatnak a fejemben, most pedig teljesen normálisnak tűnik. Átveszem tőle az egyiket, és kissé bizonytalanul figyelve az ő mozdulatait iszok belőle. Ezt is meg lehet szokni, azt hiszem. Aztán egy széles mosollyal dőlök oda hozzá, miután a tasakot letettem, és vackolom be magam a mellkasára. Sokáig el tudnék itt lenni, nyugodtan és békében. Mintha minden lelassult volna és talán ez egyszer az életben még nekem is járhat az a happy end, ami a könyvekben van? Vagy balgaság ennyire előre gondolkodni, mert az élet nem adja meg túl gyakran azt, amire vágysz? Percek, hosszú percek telnek el, mire végül oldalra fordulok kicsit, hogy a szemébe nézhessek, hogy finoman végigsimíthassak az arcán és megszólaljak.
- Mit szólnál egy kellemes fürdőhöz? Sokat utaztunk és nagyon jól esne. - együtt természetesen, ez nem is kérdés.

Ariana és Daryl

Vannak dolgok az életben, amelyekért érdemes harcolni, bármi lesz is a végeredmény. Te is ezek közé tartozol

Megérkeztünk. Leállítottam a motort és csak ültem pár percig némán. Nem tudom mi fog ez után következni, de megnyugvást érzek, hogy Ariana mellettem van. Igaz amint a motort bevezettem a lakás előtti parkolóba elkapott egy kisebb aggodalom. Ha belépünk azon az ajtón ketten akkor megnyílik előttünk egy új fejezet az életünk nagykönyvében. Lehet, hogy jó oldalra lapozunk, de lehet, hogy sose kellett volna kinyitnunk ezt az olvasmányt. Leállítottam a motort, kikapcsoltam a fényeket és leszálltam. Megálltam Ariana mellett és még mielőtt leszállt volna megcsókoltam, úgy mint egy kamasz aki nem képes betelni csupán a szerelem fogalmával, és így van, nekem ennyi nem elég. Csókunk elvált és levettem a bukósisakot róla. Haját lágyan megfújta a szél. Csak néztem és megállapítottam, hogy nincs nála gyönyörűbb teremtés. Segítettem neki leszállni majd kézen fogtam és felmutattam a tetőtéri lakrészre.
-Itt az ideje, hogy megismerd az otthonom ahol éltem, és most élni fogunk. - A lakásom tipikus legénylakás egy kis különbséggel, nincs tele a hűtő sörrel és sehol sem hever egyetlen egy koszos alsó sem. Szeretem tisztán tartani az otthonom, igaz bár, hogy ez a hely csak néhány hónapja szolgál még csak nálam. Felmentünk a lifttel majd megálltam az ajtóban és kinyitottam a zárat. Beléptem a sötét, de tágas Dicker lakásba. Felkattintottam a lámpát és szerelmem felé fordultam.
-Gyere be! - Azt akarom, hogy otthon érezze magát. Ami az enyém az az övé is.Kézen fogva a nappaliba vezettem majd leültettem a kanapéra és mellé ültem. Két kezét az enyémek közé fogtam és megcsókoltam megint majd magamhoz öleltem. Parfümének illata megnyugtatott és végre először úgy éreztem nem vagyok magányos. Majd hirtelen eszembe jutott, hogy biztos éhes. Minden szép és jó addig, hogy itt vagyunk, de nem gondoltam arra, hogy bizony vérre is szüksége lehet. Felálltam és kisiettem a konyhába. Két vértasakot vettem elő a hűtőből majd visszamentem és átnyújtottam neki. Ki nem állhatom ezt a becsomagolt folyadékot. Mindig is jobban szerettem ha az árú friss, de ha az embernek nincs ideje beszerezni a friss terméket akkor be kell érnie a konzerv csomagolással. Leültem mellé és nekidőltem a karfának majd intettem, hogy dőljön nekem. Átöleltem a derekát és behunytam a szemem. Ez egy olyan pillanat ami talán soha többé nem is lesz. Nyugodt vagyok, boldog. Nem kell ölnöm csak szeretnem. Bárcsak ez a pillanat örökké tartana.