Az én kis húgom mindig is heves és lobbanékony volt, jobban mint Klaus. Mindig is jobban odafigyeltem rá, már amikor tudtam. Nem lehet irányítani, és nehéz hatni rá, de idővel belátja, hogy nekem volt igazam. Mindig is féltettem, bár nem sűrűn mutatom ki, hiszen az érzelmek kimutatása még családon belül is igen veszélyes lehet. Látom az első hírem hallatán, hogy nem kicsit lett dühös ismét. Tudtam, hogy azt hiszi, hogy viccnek szánom, de tudhatná, hogy nem viccelek.
- Rebekah, ilyenekkel soha nem szoktam tréfálkozni. Tudod nagyon jól. Csak fogadd el, hogy anyánk ismét félrelépett, bár a történetet nem ismerem, engem is hideg zuhanyként ért a tudat. Szerinted nekem ez öröm? - Kelek ki egy kicsit a kelleténél is jobban magamból. Ha visszagondolok arra a napra, igencsak feszültté válok. Majd egy kicsit elmélyedek a gondolataimban, és csak utána folytatom a mondandómat, amit nem nagyon akartam elmondani, de tudnia kell. Hiszen ha nem tőlem, akkor megtudja Klaus-tól, és az én drága fivéremnek meg van az a szokása, hogy máshogy adja elő a dolgokat, ahogy kellene. Ez pedig jelen esetünkben nem lenne túl szerencsés. Nem akarom bántani a testvéreimet, de ha a létünk múlik rajta, kénytelen leszek megtenni. Anyánk fájdalmas téma nekem is, szememben fájdalom csillog. Rebekah-nak sosem féltem kimutatni az érzelmeimet.
- Igen anyánk, a Bennett boszorkányok szabadították ki, és Damon Salvatore-val karöltve az életünkre törnek... - Tudok ennyit mondani, mielőtt a nakamnak ugrik, újfent. Nem tudom hányszor kell még ezt eljátszanunk, hiszen a higgadtságomnak hála mindig hamar felülkerekedem, plusz többet ettem mint ő. Hirtelen mozdulattal szorítom a másik fának, és torkon ragadom. Kiereszti a szemfogait, hogy rám támadjon, de végül a földre kerülünk, és én vagyok fölötte. Még mindig a torkán van az egyik kezem, a másikkal pedig az épp szabad kezét fogom le, hiszen ő is a torkomat szorítja. A düh hatalmas hullámban tör rám, és addig szorítom, amig le nem nyugszik végre.
- Nem hazudok. Tudod, hogy ilyen dolgokban sosem hazudok, de lenyugodnál végre? - Szizegem dühösen az alattam fészkelődő lány arcába. Várnom kell pár percet míg végre lenyugszik, és a fogai sincsenek kint. Akkor leszállok róla, felsegítem. De még mindig sértődött arcot vág. Hihetetlen, hogy ily hosszú idő után nem tudja, mikor hazudok, és mikor beszélek véresen komolyan. Pedig tudhatná, hogy az ilyen dolgokban mindig is komoly vagyok. Féltem a testvéreimet.
- Anyánk úgy gondolja, rosszat tett azzal, hogy vámpírrá tett minket, és vissza akarta vonni az átkunkat. Ez volt mindig is a terve, ezért hozták vissza a Bennett boszorkányok. Klaust akarták elpusztítani, de anyánk mindőnket emberré akar változtatni, mert azzal büntették, hogy minden egyes általunk kioltott életért szenvedjen. Azt hiszi, hogy rosszat tett nekünk, mikor vámpírrá változtatott minket, és jóvá akarta tenni, de ezzel csak árt nekünk, és a halál feneketlen torkába taszít... Jobban védte Sarah-t, mint ahogy minket védett valaha...Ő már nem az, akit Niklaus megölt. - Oda kellett szúrnom, de tudja szerintem. Vagy nem tudom, de hinnie kell, hogy komolyan gondolom. Soha nem teszek meggondolatlan döntéseket, mindig mindent megfontolok, minden eshetőséget, és csak utána döntök, csak utána cselekszem. De Bekah csak azt nézi, hogy az anyánk, és tovább nem lát az orránál. Szegény húgom mindig is naív volt, és ha nem figyelnénk rá, és régen sem figyeltünk volna rá, régen a vesztébe rohant volna.
- Ismerhetnél már annyira, hogy nem a levegőbe beszélek. Szerinted nekem nem fáj? Én nem érzek semmit sem ez miatt? Még Klaus is érezte ennek a súlyát. Láss egy kicsit az érzelmeid függönyén túl is. Tudom, hogy nehéz.- Nézek rá dühösen, szemeimben fájdalom apró szikrája jelenik meg. Ritkán vagyok ennyire nyílt az érzelmeimmel, de most Bekah kihozta belőlem. Arcom rideg, de a szemeim és a hangom beszél. Látom, hogy húgomat is meglepte ez a kitörés. és talán ebből rájön, hogy nem hazudok neki. Nem koholmány, nem sejtés, hanem a puszta tények.

Vadászat. Milyen remek időtöltés, nem csak emberként állatokra, hanem vámpírként emberekre is egyaránt. Ha ehhez folyamodom is, soha nem ölöm meg az áldozataimat, csak étkezem belőlük. Hiszen elég egy kis igézés, és már semmire sem emlékszik. Nem is tudom, miért jártam a Salvatore birtok felé, talán kerestem valamit? Nem tudom, de azt igen, hogy nem is baj, hogy erre jöttem. Igazán élvezetes volt régebben is, mikor fitogtattam a gyorsaságomat, vagy a higgadtságomat. Klaus is ezért szeretett velem jó viszonyt ápolni, hisz a higgadtságom kihúzta őt a bajból. De nekem ez a feladatom. Vigyáznom kell a testvéreimre, hisz én vagyok a legidősebb. Nekem mindig figyelnem kell rájuk. Persze ez csak az én felfogásom szerint van így, de az az igazság, hogy a gyanakvó természetem miatt lehetséges az, hogy anyám nem a végzetünkre tör, hanem csak csendesen pihen egy titkos helyen. Rebekah-nak is tudnia kell, bár tudom, hogy mennyire ragaszkodik hozzá, tudnia kell. És tudja, hogy csak akkor hozok drasztikus döntéseket, ha okom van rá.
- Ne légy olyan meglepett, húgom, kiszabadultam. És sok mindent kell megbeszélnünk... - Jelentem ki még mindig a fölényes stílusomban, de ezt megszokhatták már. Hiszen én mindig is ilyen voltam, és soha nem is leszek más. A félmosolyom ismét felbukkan az arcomon, miközben húgom dühödt arcát szemlélem. Kicsit élvezettel tölt el, hogy sikerült felhúznom. Semmit sem változott, ugyan az a lobbanékony lány maradt aki volt, csak a kor más, amiben vagyunk. Kicsit túl van modernizálva, de ezen már régen túlléptem. Most nem ez az elsődleges. Klaus megértette az anyánk általi veszélyt, Bekah is meg fogja. Csak előbb lépjen túl a sértettségén, hogy lenyúltam a kis vacsoráját. Mikor megszólal csak elengedem a fülem mellett, majd visszatérek az én áldozatomhoz, aki nyöszörögni kezd. Nyugodt léptekkel sétálok hozzá, majd leguggolok.
- Egy vadállat elől menekülsz, ami rád támadt! Minket felejts el- Igézem meg, és ezzel elfelejt minket, és eszeveszett rohanásba kezd. Bekah most nem figyelhet rá, hiszen az én áldozatomat csapolja éppen. Addig nyugodtan állok, és várok, mint aki egyedül van. Megigazítom a zakómat, majd a zsebembe nyúlok. Egy kendőt veszek elő, hogy megtörölhesse a száját, hiszen ahogy látom a keze a legelérhetőbb számára, de én mindig is illemtudó voltam. Sokan szeretik ezt bennem...
- Ugyan Bekah, tudod, hogy te vagy a kedvenc kishúgom... Apropó... Van egy féltestvérünk. Sarah Moonlight. Vetélytársad akadt. Nik sem örült neki... - Zúditom rá az információkat nyugodt hangnemben. Ez a legidegesítőbb bennem, hogy az egetrengető dolgokat is képes vagyok elbagatelizálni. Talán pont emiatt figyelnek oda rám. És hiába kicsinyítem le, érzik a súlyát, ám a hangsúlyom az ami idegesítő szokott lenni.
- Ugyan Rebekah, ne légy megsértődve, hiszen annyi információm van. Ha sértődősködsz, hogy mondjam el? - Kérdem angyali mosollyal, mivel hallom a hangjában a sértődést.Ismerem Bekah-t, és tudom milyen hirtelen haragú, néha talán jobban is mint Niklaus. Látom az arcát a húgunk hallatán, és kissé ideges is lett. Talán még dühöt is érzek anyánk ellen, így még jó is, hogy felcseréltem a két információt. Jól tudom forgatni a lapokat, és habár a tények mindig az igazat közlik, néha igen nyers módon tálalom.
- Fontos dolgokat kell elmondjak neked Rebekah. Anyánk visszatért, és kiderítettem, hogy emberré akar minket változtatni. Tudod mit is jelent ez? Halálra ítél minket, és ismét a fejünk felett akart dönteni... De egy darabig nem okoz veszélyt - Jelentem ki, s hangom megremeg. Csak akkor remeg meg a hangom, ha rossz élményem van a témával kapcsolatban, és ezt a család előtt nem mindig tudtam titkolni. Rebekah-val máshogy közlöm a tényeket, mert ő mindig is kedves volt számomra. Nem mintha a többi testvéremet nem szeretném, de Rebekah az egyetlen lány testvérem, hiába mondja anyám, hogy Sarah is az. Egyenlőre abbahagyom a beszédet, majd leülök egy padmaradványra, egyenlőre jobb, ha itt beszéljük meg a dolgokat...

Sikeres beszélgetést zártam a tegnap folyamán az én kedves Niklaus fivéremmel. Nem hittem volna, de azért hála istennek, még mindig fontos neki a családi kötelék. És ennek nagyon is örülök. Ám most éhes vagyok, és vadászatra vágyom. Hogy ölnék is? Nem tudom, nem hiszem, de most friss meleg nedűre van szükségem, és ezt mindig megszerzem magamnak. A házvezetőnőm elment itthonról, ezért most felkerekedtem, hog valami ízletes vacsora után nézzek. Tőlem ez nem feltétlen a várt viselkedés, de most nem tud érdekelni. Soha nem ölöm meg az áldozataimat, csak akkor, ha vámpír és keresztbe akar nekem tenni. Nem tudom, miért a régi Salvatore birtok felé vettem az irányt, de most itt vagyok az én kis áldozatommal, akit megigéztem, hogy a környéken maradjon. Kiszállok a kocsimból, és ismét megigézem, hogy rettegjen, és meneküljön. Hagyok neki előnyt, hiszen én vagyok a gyorsabb. A kocsit bezárom, majd ahogy lassú léptekkel az erdő sűrűjébe sétálok ismerős illat üti meg az orrom. Az lehetetlen, hogy ő itt van, hiszen Nik őt is egy koporsóban tárolja. Halkan követem az illat tulajdonosát, mikor is meglátom egy fa legalsó ágán a távolból. Ő nem vett észre, hiszen ha jól sejtem az áldozata vérzik, és a vérszomj uralkodott el rajta. Érdekes gy tudatállapot, mikor semmi máson nem jár az agyad, csak a véren. És megőrjít, de egyben elbódít az illata. Olyankor sebezhető vagy, és nem tudsz másra gondolni, szinte alig hallassz más zajt, csak az áldozat nyaki ütőerére koncentrálsz. Majd hallok egy más neszt. A húgom áldozata. Mindig is szeretett vadászatokat szervezni magának. Meg is látom a nőt... Pedig általában férfit szokott, bár ebben a modern korban nem szabad válogatni. Most egy pillanatra megfeledkezem a saját áldozatomról, és Rebekah-ét veszem célba. Mindig is utálta, ha az áldozatát valaki elorozza tőle. De mivel velem még nem volt alkalma összefutni, majd megbocsájtja. A szőkeség eltűnik a faágról és most játszik az áldozattal, de én egy gyors mozdulattal nekiiramodom, és eltűnök a női áldozattal. Érzem, ahogy a friss vér lefolyik a torkomon, szemeim feketére váltanak. Nincs jobb annál, mint mikor becserkészed más áldozatát. Nem vagyok rá büszke, de ez is a részem. Gyors vámpírlépteket hallok, majd ellöknek az áldozattól, és két méterrel odébb ördögi mosollyal és véres szájjal tekintek a hugomra. Letörlöm ajkaim.
- Helló húgocskám. Csak nem a tied volt? - Kérdezem angyali mosollyal, és kicsit Klaus-os hangsúllyal. Illik hozzám ez a stílus is, de nem ez a megszokott. De mikor az éhség diktál, akkor nem válogatunk. A lányban, aki Rebekah kezei között van, már alig van élet, de húgom tekintete megérte, hogy elhalásszam előle a nőt. A düh szinte vágható, mely vöröses szemeiből árad, fogait kieresztve ront nekem. Én a fának szorítom a torkánál fogva.
- Hát így kell fogadni rég nem látott fivéredet, Bekah? - Kérdezem, majd csak akkor engedem el, amikor már nem izzanak vöröses-feketén a szemei. Megállok vele szemben Elijah-s felsőbbrendűségemmel, gúnyos félmosolyommal, mint aki várja a csodát, de ebben a családban már rég nem az ölelkezés a szokás. De régen is volt. Mikor Rebekah-t láttam, akkoriban Klausszal ontották a nyomort, de most mintha nem látnám sehol az én kedves fivéremet. Halk neszt hallok, lépések, majd kifáradt zihálás. Az én áldozatom. Teljesen megfeledkeztem róla. Félreállok, és a kezemmel a hang irányába intek.
- Az enyém volt, de mivel elvettem a tied, megkaphatod az enyémet... - Várom, hogy neki iramodjon, és én lassú léptekkel indulok utána. Tudom, hogy éhes, hiszen eléggé dühös most rám, de úgy is lenyugszik, és akkor majd tudunk normálisan beszélgetni...

Úgy tűnik nem voltam eléggé világos, amit a jelenlegi példa is mutat. Stefan Salvatore azt gondolhatja, hogy én biztos azért vagyok itt, mert a testvérem nekem üzent, de én tudom, hogy ő nekem nem üzenget, viszont másnak igen. Kicsit elidőzöm azon, hogy Klaus figyeltet pont Stefannal. Igazán találhatott volna valami tapasztaltabbat. Bár lehet, hogy talált, de én lerendezem azt is.
- Figyeltessen csak ha ettől szebb lesz a napja... Én tisztában vagyok azzal, hogy nem az enyém a főszerep, és ha nem voltam elég világos, akkor most leszek. Engem az érdekelne, hogy kinek üzen és mit... Remélem így érthető voltam. Viszont üzenem Niklaus-nak, ha akar valamit, keressen fel... - Világosítom fel az ifjabb Salvatorét, mert én nem félek, hogy figyel. Eddig is el tudtam intézni úgy az ügyeim, hogy Klaus nem tudott róla, eztán is el fogom tudni. Ismerem a módszereit, és kiszagolom a kémeit. Tisztában vagyok vele, hogy Klaus azért nincs most itt, mert tervez valamit, és addig vissza sem tér, amíg el nem ér haditervének Mystic Falls nevezetű pontjáig. De addig is visszaküldte a kis csicskását, ahogy manapság hívják őket.
- Igazából ha nem érdekel, akkor minek mondjam el, hogy már nem te vagy, aki megdobogtatja a lány szívét? - Mondok csak ennyit, és tudom, hogy felbőszíti. Még ha kívülről nem látszik a szemében ott lesz az a különös csillogás. Majd kér, hogy engedjem el, de valahogy még élvezem is a szenvedését. És az erőfölényt is kihasználom, mellyel megáldott az ég. Ez is rám vall, de kevesen ismerik csak ezt a formámat, általában csak az ellenségeim, akik tartanak tőlem. Stefan nem volt az ellenségem, ám most, hogy Klaus szolgája lett, így már benne sem bízom meg többé. Élvezet lesz látni a szenvedését.
- Azt hiszem még nincs itt az ideje, hogy távozz. Csak ülj le szépen és mesélj el nekem minden üzenetet, amit át kell majd adnod az eredeti címzettnek... - Állok meg a magam laza könnyed stílusában. Stefan talán még emlékezhet rá, hogy én minden véresen komoly dolgot néha képes vagyok elbagatelizálni, vagyis úgy beszélek róla, mintha csak az időjárást hoztam volna fel témának...
- Tudod mit Stefan nem is érdekel, csak adj át egy üzenetet azonnal a fivéremnek. Most telefonon! Mégpedig azt, hogy sürgősen jöjjön a városba! És most eredj, menj, és ne kerülj a szemem elé, amíg nem találkozom Klausszal! - Adom ki az utasítást, mert elvégre erősebb vagyok, és megtehetem ezt is. Ha kell egy szempillantás alatt végzek vele. A telefont felé nyújtom, hogy halljam, mikor átadja neki az üzenetet, majd megvárom amíg elmegy, és mehet amerre lát...

Remegés, idegesség, szomjúság és ezek mellé a bájosan nyájas és önmagát megjátszó Ősvámpír komolyan zseniális párosítás. " Klaus annyit üznet neked, hogy figyel. Ennyi azt hiszem nem te vagy tervének kulcs szereplője. Ha később még mond valamit átadom." Na igen ennyit a magázásról már megint összekevertem, de már kifejezetten ideges votam az éhségtől. "És mid lenne cserébe számomra? Csak nem Elenáról? Nem érdekel már az a lány." Ennyi és se szó sebeszéd le kellett ülnöm remegtem és a poloba kívántam, hogy pont most talált rám. Idegeim pattanásig feszültek, s gyomromba ugráltak a tesztoszteronok. Érdekes érzés volt... Mint egy felbőszült vadkan ki prédára vár, de csak nincs kiút az éhségből. "Most már elmehetek?" Imádkoztam, hogy engedjen, mert éreztem másodpercek töredéke és szétrobbanok...

//Bocsánat a hossza miatt, de ebből nem tudtam pillanatnyilag többet kifacsarni.//

Milyen ironikus, hogy alig pár napja bíztattam Elenát, hogy az egykor megismert Stefan Salvatore visszatér majd egy szép napon, de lehet, hogy tévedés volt. Jelenleg csak egy roncs remeg a vadászatért előttem, és már-már szánalomra méltó ez a szerencsétlen. A bátyám néha elveti a súlykot. Mikor meghallom amit mond, mintha csak a bátyám mondaná ezt, azzal a különbséggel, hogy Stefan-ból részinformációkat ki is szedhetek akár.
- Nem véletlenül vagyunk itt mind a ketten. Ha nem lenne itt az ideje az információd átadásának, akkor nem találkozhattunk volna, tehát hallani szeretném... Most! - Kezdem nyugodt hangon, de hangomból valamilyen megmagyarázhatatlan dolog hallatszik ki, ami nem düh, és nem gonoszság. Kicsit talán mind a kettő, de kihallható a fenyegető halál is. Bár én tudom, hogy egy dolog fog csak itt meghalni, és az fivérem bolond játéka lesz, ezt Stefannak nem kell tudnia. Tisztában vagyok a jelenlegi erőfölényemmel, és ha akarnám egy mozdulat lenne csak, és Stefan feje utazna vissza csak Klaushoz. De mivel nem vagyok még agresszív, ezért csak állok, és hallgatom.
- Még nem mész te sehova, gondolom ezzel tisztában vagy. És gondolom azzal is, hogy habár Niklaus igézését nem tudom levenni, rakhatok rád másikat, hogy elárulj nekem egy két dolgot...Azután meg visszavidd az üzenetem Niklausnak... - Járkálok fel alá, majd utolsó mondatomnál farkasszemet nézek a férfival, kinek izzó vörösek a szemei, mint egy gyilkosé...Egy éhes gyilkosé. Gúnyos és gonosz vigyorra húzódik a szám egy röpke pár másodpercre. Ahogy így végignézem a velem szemben álló vámpír roncsot, eszembe jut Elena és Damon, kik összejöttek, mióta eme férfi elment innen. Most itt állok vele szemben, és azon gondolkodom, hogy ezt az információt még felhasználhatom-e, elvégre csak Damon nem tudhat arról, hogy Elenának hiányzik Stefan, fordítva nem tettem semmiféle igéretet.
- Ha megosztod velem Fivérem üzenetét, és is megosztok veled valamit Stefan, ami neked fontos lehet, habár most nem is hiszed, hogy az! - Jelentem ki annyira nyugodtan, hogy már maga ez idegesítő lehet bennem. Engem nem zavar a férfi magázása, nem zavar, hogy menni akar, mert seperc alatt megállítom, nekem néhány információ kell, és azt megszerzem, ha törik, ha szakad...Ha kell, akár még meg is kínozhatom, vagy kiéheztetetm... Bár egyik sem az én stílusom, és nem illik hozzám egyáltalán, attól még képes vagyok rá...

Gúnyos vigyorom összeszűkült, s inkább komorabban néztem Elijahra. Menni szerettem volna már vadászni, a gyomrom korgott, s a remegéseim egyre elviselhetetlenebbek lettek ez a késő délutáni napszak viselt meg a legjobban, mellé még szürke idő is bahh a hideg is kiráz. Kellemetlen.
- Még nincs itt az ideje, amikor kell megtudja Klaus üzenetét. - Feladatomat átmenetileg teljesítettem, annyi volt a célom, hogy Elijah megtudja Klaus igen is figyeli, s számon tartja minden egyes lépését. - És most megbocsájtana? Elhalaszthatatlan feladatom van. - Lekaptam magamról a szemüveget megmutatva neki piros szemeimet, majd ragadozó testtartásba ereszkedtem. Gondolataim máris következő prédámon jártak. Mozdulatlanná merevedtem várva engedélyét, hisz tudtam ha Ő vissza akar tartani meg is fogja tenni. Miközben várakoztam ( az a pár másodperc is felért számomra pár órával) végig gondoltam, hogy milyen arcot fog vágni Elena vagy akár Damon ha meglát. Az biztos, hogy örülni nem fognak valószínüleg időzített bombaként kezelnek majd. Íme a tökéletes rosszfiú Stefan Salvatore ki bármelyik pillanatban meggyilkolhat akárkit. Tetszelgős szerep, ám egy idő után egyhangúvá válik, de mivel hónapokra eltűntem új hatása lesz ennek a kis színjátéknak. Azért remélem most nem fognak bezárni a kamrába, hátha belenyugszik végre a drágalátos Elena, hogy tényleg megváltoztam visszavonhatatlanul, csak ez a fránya remegés...

Lassan vezetem az autómat, most nem kell sofőr. Valahogy idegesítene, meg különben is, nem kell mindenről tudnia, mert még a végén kifecsegi a dolgokat olyanoknak, akiknek nem kellene. Jelen pillanatban már eltávolodtam a kocsimtól, és a régi Salvatore ház felé veszem az irányt. Keresek valamit, vagy inkább valamit. Egyik kedves ismerősöm olyan információval lepett meg, amit nem hagyjatok szó nélkül. Stefan Salvatore visszatért, és ha nem sietek, utoljára tudom meg fivérem tervét. Most itt vagyok hát, hogy kiderítsem, mik a világhatalomra törő tervének újabb darabkája. Lassan hangtalanul közeledem, majd végül halk neszezést hallatok, mint egy eltévedt ember, aki áldozat lehet. Végül alakom előtűnik a fák közül, s teljes valómban látni engedem magam.
Stefan állt előttem, de nem az a Stefan aki szerelmesen álmodozik Elenáról, hanem az eszét vesztett gyilkos Stefan állt előttem. Bár az igazat megvallva nem hatott meg a gúnyos vigyorával, hiszen akár egy másodperc is elég lenne, és ő már nem lenne. De nincs okom bántani, ezért csak felvettem a felsőbbrendű félmosolyomat, és a rideg és gonosz arcomat.
- És az új Stefan Salvatore... - Szólalok meg köszönésképpen, zsebre dugom kezeimet, miközben végigmérem. Lemagáz, mikor már eddig is tegező viszonyban voltunk, de nekem ez csak olyan, mintha megadná az elvárt tiszteletet. Nekem egyáltalán nem tűnik ridegnek és ellenségesnek, csak szimplán tetszik a helyzet. Szóval számított rám, meglepő. Tényleg. Valószínű hát, hogy a kedves fivérem nekem is üzent?
- Mi célból küldött vissza a fivérem ebbe a városba? Milyen üzeneted lehet tőle, ami nekem is kellőképpen fontos lehet? - Kérdezem ellent mondást nem tűrő hangon, és ahogy sejtem, úgyis el fogja nekem mondani, hiszen a fivérem tudja, hogy itt vagyok. Persze ez nem is baj, hiszen hadd tudja csak. A tervemről úgy sincs semmi fogalma, így nem kell aggódni, bár én nem vagyok az az aggódós típus. Ha megölni nem is tudom Klaust, megállítani meg kell tenni. Bár az Elena életébe kerülne. Őt pedig nem szeretném, hogy meghalljon, vagy esetleg vámpírrá váljon. Így is túlságosan belecsöppent a dolgok közepébe, bár ahogy ismerem belemenne a dologba. De sajnos Klaus nem, így ez a része a dolgoknak kilőve. Viszont a karós megoldás Mikael-lel megfűszerezve igazán remek ötlet. Csak legyen zökkenőmentes. Jelenleg a fákat szemlélem, de most visszaemelem a férfira a tekintetem, és a köztünk lévő 5 méter távolságot fél méterre csökkentem...

- Hogy kerülök megint ide? - Merengve álltam a régi ház kellős közepén pár romon, s visszaverték a kongó falak kérdésem, mit leginkább csak költőinek éreztem, hisz nem igen tudott rá ki válaszolni. Valahogy mindig arra jutottam, hogy el kell hagynom Mystic Fallsot. Akkor miért, miért kell megint itt állnom megtörve? Kedvenc technikám szó nélkül megpattani bárhol is vagyok, s a visszatérés nem szerepel kedvenc terveim közé, főleg, hogy nem látnak szívesen, de feladatom van. Mint egy robot fogom teljesíteni Klaus kívánságait. Elfeledni, hogy kivagyok és belső évődésem nélkül végezni napi feladataimat könnyebb mint tudni miket tettem, s kit szeretek szerelmesen. Sima terv, ám annál nehezebb kivitelezni, Még mindig remegek néha, s elkapok pár pillanatot Stefanként, olyankor nehéz, fájdalmas. Utálok sebezhető lenni, de szerencsére egyre kevesebb a rosszullét. A ripperség kezdi átvenni felettem a hatalmat ennek számos következményei vannak, szokatlan következmények, ám Klaus mindig megnyugtat, hogy ez normális. Büszkén "nevelget" mint legújabb kincsét más szóval csicskását.
Piros a szemem, irritál a fény így megint rajtam van pilóta formájú elmaradhatatlan fekete napszemüvegem, emellett sötét karikák terpeszkednek az arcomon, s bőröm fakóbb mint valaha. Öltözékem szürke, fekete és egyéb komor ruhadarabokból áll, s hajam kusza, ápolatlan. A külső nálam már mellékes tényező, csak a vér az mi éltet már. Szabadság? Szerelem? Szeretet? Idill? Mind semmiséggé törpül szomjúságom mellett, könnyen kizártam őket. Annyi a különbség mostani és ezelőtti visszajövetemkor, hogy most megszilárdultam és már nem akarok más lenni. A belenyugvás édes dolog. Elgondolkoztam, eszmélek hirtelen, s rájövök mélázásom közben csatlakoztak hozzám, Megmerevedek vadászó testtartásban reményeim szerint egy eltévedt kedves kislány jött erre kíváncsiságból. Lassan örülni kezdtem a sült galamb számba repülésének ám vigadalmam korai volt a rideg mosoly ráfagyott arcomra, s jött helyette a gúnyos vigyor. - Gondoltam, hogy nem sokára élvezhetem társaságát Elijah. - A magázódás egyik legújabb találmányom, hogy még ellenségesebb lehessek az emberekkel ez esetben vámpírokkal.