Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Kedd Dec. 17, 2013 9:23 pm
Dominic & Damon
Damon leengedi a kezét és elnéz a vállam felett, én pedig nekidőlök a fa törzsének és hallgatom a válaszát. Ami kicsit elgondolkoztat, részben ismertem a tetsvérét is, de vele sosem ápoltam jó barátságot, ha Damonnal el is szöktünk a kötelező körök elől, akkor Stefan sosem csatlakozott hozzánk. Mindig ketten csináltuk a balhékat és a csínyeket. Ahogy elnézem őt, legalább olyan kellemes lehetett neki is a vámpírrá válása, mint amilyen nekem is volt. Tekintete épp olyan üvegessé válik, és érzelemnetessé, ahogy én is érzem magamat. Majd ő kérdez és én válaszolok neki. - 1861. Néhány nappal anyám halála után, otthon a házunkban. Az egész háznépet lemészárolta az a valaki, nem tudom ki ő, hátulról kapott el, esélyem nem volt ellene. Szándékosan tette, legalább is velem, mindenki mást azonban megölt, engem pedig egyedül hagyott. – Mesélem el neki, hogyan lettem én az ami, és közben elgondolkozom a lány említésén. Emlékszem rá, láttam egyszer a lányt, de nem beszéltem vele sosem, én akkor egészen más felé érdeklődtem. Lara érdekelt akkoriban, naiv emberi életemben feleségül akartam őt venni, de mint tudjuk ez sosem valósult meg és a lány halott ez biztos, az ő sírkövét már láttam. Ahogyan azt is, hogy a házukból semmi sem maradt, két másik új építésű ál most annak a helyén ugyan azon a telken. Nem vetem meg Damont, mert úgy fest szerette azt a nőt, akkor én mit mondjak, mikor évekig vakon követtem Nataljat és szerelmes is voltam belé, és tettem, amit akart, gyilkoltam érte és vele, és én is fürödtem az áldozataink vérében. Erre pedig még mindig nem vagyok büszke, és nem is szívesen emlékszem rá. Következő kérdésére, most én nézek el a válla felett és réved el a tekintetem a távolba és néhány emlékbe, hogy mi miatt is vagyok újra itthon, hiszen ez a város az otthonom, itt születtem, itt haltam meg és itt ébredtem új életre is, így minden tekintetben otthonom, és szülővárosom is. - Bolyongtam a világban, és ráuntam. Valami haza húzott, vagy csak már untam, hogy sehol sincsen nyugtom. – Vonom meg a vállamat, hiszen még én se igazán döntöttem el, mi is hozott igazán haza, hogy csak az állandóság, vagy a gyökereim, amik ide húznak, vagy mert nincs hova mennem? - Egyszerűen csak így alakult, pár éve összeakadtam egy vadásszal, majdnem megölt. – Válaszolom meg neki, és furcsa érzéssel tölt el, hogy van valaki velem szemben akivel őszinte vagyok és nem egy morc és ellenséges oldalam mutatom neki jelen pillanatban. bár azt láthatja rajtam, hogy nem vagyok már a régi, tekintetemből a fény már kihunyt, a mosoly régi vendég, aki már hosszú ideje nem jelent meg a képemen, csak a gúnyos arckifejezés, vagy a semleges, ami állandó a legtöbb esetben. - Mióta vagy itt? Gondolom, te sem itt élted a kezdeti éveidet. – Utalok az első néhány évére, amit vámpírként töltött el. Én innen Nataljaval és a többiekkel Párizsba mentem, hogy ott tomboljunk, és haladjunk végig az egész országon. Igen mozgalmas idők voltak azok, az egyszer biztos. Tekintetem közben visszatéved Damon arcára, és megnézem őt magamnak, idősebb volt nálam, amikor vámpír lett belőle, én 21 voltam ő talán a húszas évei közepén vált azzá, amivé én. - Az öcséddel mi van, azt mondtad az ő ráhatásával, ezek szerint ő is él, vámpír lett? – Kérdezek rá, ahogy eszembe jut, hogy emlegette Stefant is. Ezek szerint akkor Kath áthozta volna mind a kettejüket. Mennyivel lehet kellemesebb egy nő által vámpírrá válni, mint egy ismeretlen férfi által? De ezt most nem kezdem el feszegetni, csak a házukra tekintek. - Ahogy elnézem már ti sem laktok itt, szintén kihalt a család, ha jól sejtem. – Szólalok meg, hogy némiképp megtörjem a csendet, miközben ott állunk egymással szemben és részben a múltunkon merengünk, és a megdöbbenésünk küzdjük le. Vajon mit jelent mindez, hogy egy régi barátba futottam bele, aki szintén vámpír, és nem sok eltéréssel lett az?
Egy árny a múltból, megannyi közös csíny és förtelmes tréfa, melyet szinte már elfelejtettem. Dominic mintha az ikertestvérem lett volna, szinte mindig együtt voltam, ha apám hagyta, ha nem, hát akkor is kilógtam. Sokáig Stefan sem tudott róla, mert Dominic olyan volt mint én, s valahogy nem akartam ellenségeskedést, vagy féltékenykedést, inkább hallgattam, de persze neki is megvolt a saját társasága, mindezek mellett mégis szinte elválaszthatatlanok voltunk. Aztán jött a katonaság, ahova nekem mennem kellett, de Stefan sosem érte meg azt a kort, hogy behívják. Eleinte élveztem, hiszen új környezet, s így végre kikerülhettem apám felügyelete alól. Élvezhettem, hogy szabad vagyok, egészen addig a pillanatig, amíg Katherine be nem toppant az életünkbe. Üveges tekintettel meredek Dominic-ra, s kezemet magam mellé ejtve pillantok a pár lépéssel mögötte lévő oszlopmaradványra. - 1864... Katherine vére által... Stefan erőszakos ráhatására... Te? - Nézek végig rajta, fiatalabbnak látszik mint én, mintha már jóval előbb megtörtént volna vele, ami évekkel később engem is utolért. Igen azok az idők kezdtek el éket verni közém, és Stefan közé. Amikor Katherine megjelent. Egyből beleszerettem, s tudtam, hogy kell nekem. Mikor megosztotta a titkát, könyörögtem neki, hogy változtasson át, de nem volt hajlandó, majd megrendezte a halálát, és én nem akartam tovább élni. Mégis itt vagyok, és élek... 145 évig szerettem valakit feleslegesen, majd ismét szeretni kezdtem, de már mást. Mindent megtettem, és most vele vagyok, és boldognak érzem magam. Tőlem ez furcsa lehet, ezért nem mondom ki hangosan, mert nem ilyen vagyok. Nem akarok holmi nyálas szappanoperahőssé válni, ahogy Stefan... De ő mindig ilyen volt. - Hogy kerülsz te ide? - Szakad fel belőlem a kérdés, mikor végre felfogtam a tényt, hogy egy gyerekkori barát is osztozik a vámpír lét örömeiben. - És a legfontosabb, miért pont most? - Hangzik el egy újabb kérdést, miközben jégkék szemeimet a férfira emelem, s összeráncolt szemöldökkel kémlelem az arcát. Ez vajon valami trükk lehet? Bár abban az időben itt igen sok vámpír élt, szóval semmit sem tartok kizártnak...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Kedd Dec. 17, 2013 11:31 am
Dominic & Damon
Damon leengedi a kezét és elnéz a vállam felett, én pedig nekidőlök a fa törzsének és hallgatom a válaszát. Ami kicsit elgondolkoztat, részben ismertem a tetsvérét is, de vele sosem ápoltam jó barátságot, ha Damonnal el is szöktünk a kötelező körök elől, akkor Stefan sosem csatlakozott hozzánk. Mindig ketten csináltuk a balhékat és a csínyeket. Ahogy elnézem őt, legalább olyan kellemes lehetett neki is a vámpírrá válása, mint amilyen nekem is volt. Tekintete épp olyan üvegessé válik, és érzelemnetessé, ahogy én is érzem magamat. Majd ő kérdez és én válaszolok neki. - 1861. Néhány nappal anyám halála után, otthon a házunkban. Az egész háznépet lemészárolta az a valaki, nem tudom ki ő, hátulról kapott el, esélyem nem volt ellene. Szándékosan tette, legalább is velem, mindenki mást azonban megölt, engem pedig egyedül hagyott. – Mesélem el neki, hogyan lettem én az ami, és közben elgondolkozom a lány említésén. Emlékszem rá, láttam egyszer a lányt, de nem beszéltem vele sosem, én akkor egészen más felé érdeklődtem. Lara érdekelt akkoriban, naiv emberi életemben feleségül akartam őt venni, de mint tudjuk ez sosem valósult meg és a lány halott ez biztos, az ő sírkövét már láttam. Ahogyan azt is, hogy a házukból semmi sem maradt, két másik új építésű ál most annak a helyén ugyan azon a telken. Nem vetem meg Damont, mert úgy fest szerette azt a nőt, akkor én mit mondjak, mikor évekig vakon követtem Nataljat és szerelmes is voltam belé, és tettem, amit akart, gyilkoltam érte és vele, és én is fürödtem az áldozataink vérében. Erre pedig még mindig nem vagyok büszke, és nem is szívesen emlékszem rá. Következő kérdésére, most én nézek el a válla felett és réved el a tekintetem a távolba és néhány emlékbe, hogy mi miatt is vagyok újra itthon, hiszen ez a város az otthonom, itt születtem, itt haltam meg és itt ébredtem új életre is, így minden tekintetben otthonom, és szülővárosom is. - Bolyongtam a világban, és ráuntam. Valami haza húzott, vagy csak már untam, hogy sehol sincsen nyugtom. – Vonom meg a vállamat, hiszen még én se igazán döntöttem el, mi is hozott igazán haza, hogy csak az állandóság, vagy a gyökereim, amik ide húznak, vagy mert nincs hova mennem? - Egyszerűen csak így alakult, pár éve összeakadtam egy vadásszal, majdnem megölt. – Válaszolom meg neki, és furcsa érzéssel tölt el, hogy van valaki velem szemben akivel őszinte vagyok és nem egy morc és ellenséges oldalam mutatom neki jelen pillanatban. bár azt láthatja rajtam, hogy nem vagyok már a régi, tekintetemből a fény már kihunyt, a mosoly régi vendég, aki már hosszú ideje nem jelent meg a képemen, csak a gúnyos arckifejezés, vagy a semleges, ami állandó a legtöbb esetben. - Mióta vagy itt? Gondolom, te sem itt élted a kezdeti éveidet. – Utalok az első néhány évére, amit vámpírként töltött el. Én innen Nataljaval és a többiekkel Párizsba mentem, hogy ott tomboljunk, és haladjunk végig az egész országon. Igen mozgalmas idők voltak azok, az egyszer biztos. Tekintetem közben visszatéved Damon arcára, és megnézem őt magamnak, idősebb volt nálam, amikor vámpír lett belőle, én 21 voltam ő talán a húszas évei közepén vált azzá, amivé én. - Az öcséddel mi van, azt mondtad az ő ráhatásával, ezek szerint ő is él, vámpír lett? – Kérdezek rá, ahogy eszembe jut, hogy emlegette Stefant is. Ezek szerint akkor Kath áthozta volna mind a kettejüket. Mennyivel lehet kellemesebb egy nő által vámpírrá válni, mint egy ismeretlen férfi által? De ezt most nem kezdem el feszegetni, csak a házukra tekintek. - Ahogy elnézem már ti sem laktok itt, szintén kihalt a család, ha jól sejtem. – Szólalok meg, hogy némiképp megtörjem a csendet, miközben ott állunk egymással szemben és részben a múltunkon merengünk, és a megdöbbenésünk küzdjük le. Vajon mit jelent mindez, hogy egy régi barátba futottam bele, aki szintén vámpír, és nem sok eltéréssel lett az?
Határozott célom volt a mai napra. Felkutatni az erdőt, hátha megtalálom Stefant... Már megfordult a fejemben, hogy az erdő állatai fellázadtak... Bár jobban belegondolva nem tudom, hogy ő most min is él... Ha még él egyáltalán, de ezt állítólag a testvérek megérzik ahogy az anyák.. Vagy fogalmam sincs, csak remélni tudom, hogy végre nem egyedül kell a sok óvodást felügyelnem. Persze azt egy pillanatra sem vallanám be, hogy hiányzik és persze a szentbeszédei is hiányoznak... De nem is lennék Damon Salvatore, ha sírva borulnék a nyakába, ha esetleg rátalálok, de már kezdem feladni a reményt. Lehet, hogy már mérföldekre van innen, és igyekszik vissza sem nézni, mert undorodik tőlem. Bármi elő fordulhat, és őszintén igaza is lenne. De ugyan azokat a hibákat követjük el immár 150 éve, és hiába ő mondta ezt, mégis ugyanúgy cselekszik, mintha valami átok lenne. Mintha... Mintha hiába tanulnánk a hibáinkból, valami nem hagyja, hogy túllépjünk, valami mindig arra ösztönöz, hogy ismételjük önnön magunkat és a hibáinkat. Az idő hűvös, és felhős az ég, így még a gyűrű nélkül sem égék el, s szerintem esni is fog hamarosan. A kocsim nem messze parkol, ha megunom a körözést visszamegyek. Halk léptek jutnak füleimig, amire felkapom a fejem. - Stefan... Stefan te vagy az?! - Csendül fel hangom, majd mozdulatlanul fülelek, miközben várok valami választ, vagy újabb lépést, de lehet, hogy csak egy állat volt. Hirtelen hasít belém csak a felismerés, hogy hol is vagyok. A régi Salvatore birtok, a ház, ahol felnőttünk, ahol szerelemre találtunk, majd aminek a közelében életünket vesztettük. Apánk is a házban vesztette életét, de nem érdekelt... Érzelgős bolond volt. Ezért gondoltam mindig is, hogy valószínű anyámra hasonlítok, mert egy sosem hasonlítottam rá. Mindenesetre volt benne valami élvezet, mikor ezredszerre ellenszegültem. Stefan sokszor bevédett, de a meglátásom az, hogy apám sosem hitte el... Ahogy sosem szeretett. Talán mert túl őszinte vagyok. Ezt sokan nem szeretik. Leülök az egyik egybe maradt kőpadra, és egy pillanatra a múlt árnyai ismét körülölelnek, és ismét átélem az átváltozást, melyet kitörölnék, de sosem fogom tudni megtenni. Percekkel később felállok, és már indulnék vissza a panzióba, mikor léptek sűrű ütemes zaja késztet a maradásra. Remélem, hogy nem Silas az, mert nem hiányozna az, hogy lebukok a tervemmel. De tévednem kellett, a fák közül egy fiatal férfi tűnik elő, én pedig a háta mögé kerülök, hogy a fának szorítva fordítsam magam felé, majd mikor meglátom az arcát, hátrálok két lépést. - Dominic? - Ráncolom össze a szemöldökömet, mert eszem ágában sem gondoltam volna, hogy egy arc köszön vissza a múltból, mintha megint az 1800-as években lennénk. Nem is gondoltam a férfira, miután elhagyta a várost, vagy tűz ütött ki... Nem tudom... Így most a meglepettségtől még a szó is bennem akadt...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Hétf. Dec. 16, 2013 2:30 pm
Dominic & Damon
Bolyongtam a városban, nem találtam a helyemet a lakásban és valahogy levegőre térre volt szükségem, az éhség újfent mardosni kezdett, de még nem akartam enni. Néha elgondolkozom, miért is sanyargatom magamat, de akkor eszembe jut a kislány arca, aki a karjaim között halt meg, még társai vérében Natalja és a többiek rögtönzött orgiát csaptak, akkor és ott lett elegem úgy mindenből, és akkor undorodtam meg önmagamtól is. Ilyenkor pedig inkább elkerülöm az emberek által benépesített részeket. Helyette a külvárosba tévedtem kis, és az alvó utcákon sétáltam végig figyelve a házakat, a lakók apró neszezéseit ilyen késői órán, ami már lassan akár korainak is lehet nevezni. Hosszú ideje már nem jártam ezen a részen, utoljára erre akkor hozott a lábam, mikor még kölyök voltam, és ember. Azóta nem tévedtem ide, bár mióta itt vagyok lassan bejárom a várost, felkeresve az ember ként is ismert helyeket, nem olyan régen jártam Lara házánál, a helyén már két másik új építésű ingatlan áll, az ő házuk mér régen eltűnt onnan, ahol korábban állt, a miénk még áll, ezt biztosan tudom, de a lábam oda még nem tettem be. Talán emiatt is kötöttem ki a régi Salvatore ház közelében. Damon-t gyerekkorom óta ismerem, szinte egyidősek vagyunk, csak néhány hónap különbség van közöttünk. Emlékeim között még él, az a nap mikor leléptünk a katonaságból, neki is és nekem is megvolt rá a magunk oka, hogy ott hagyjuk az egészet a fenébe, és utána menjünk is a dolgunkra, egy darabig együtt iszkoltunk, majd utána kettéváltunk, én haza mentem, hogy néhány nappal később megéljem a halálomat, hogy ő hova ment nem tudom. Azóta nem láttam. Közelebb megyek a házhoz, kezei a dzsekim zsebében pihentetem, és szemügyre veszem az ingatlant. Stefannal valahogy nem jöttem ki jól, nem pendültünk egy húron, mint Damonnal. Elgondolkozom azon, hogy milyen élete lehetett régi cimborámnak, vajon, boldogan élt, megtalálta a számítását és öregkorában hunyt el? Talán, később a temetőbe is ellátogatok és végig böngészem a sírköveket, hogy megtudjam mikor is halt meg. Az nem fordul meg a fejemben, hogy lehet ő is még abban az évben lett vámpír, amikor én. Eléggé kicsinek tartom rá a valószínűséget, hogy ez így következett volna be.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Szer. Júl. 31, 2013 4:14 pm
Katherine & Victorie
Sosem fogom elfelejteni azt a döbbenetet, amit akkor láttam Katherine arcán, mikor megpillantott. Úgy látszik, még mindig gyűlöli a váratlan – és kellemetlen – meglepetéseket… bár van olyan, aki egyáltalán szereti azokat?! - Talán… – ravasz mosolyra húzom ajkaim, egy rakoncátlankodó hajtincset pedig a fülem mögé tűrök - másra számítottál? – teszem fel a kérdést reménykedve, hogy netán egy fontos találkozást zavartam meg. - Amúgy… szerintem egyértelmű, mit csinálok itt. – közelebb lépkedek egykori tanítómhoz és barátnőmhöz, de minden mozdulatomból látszik az iránta érzett megvetés. - Egy régi barátnőmet keresem. És lám… meg is találtam. – nevetek fel egy pillanatra, ám ez a vidámság amilyen gyorsan jött, épp olyan gyorsan tűnik el az arcomról. - Arra gondoltam, talán feleleveníthetnénk a régi időket és… elmehetnénk valahova csak mi ketten. Inni, táncolni… bulizni. Nem voltunk egy hétköznap páros. Én inkább… ördöginek mondanám a mi kettősünket. – ami igaz az igaz. Mi ketten… iszonyatosan veszélyesek voltunk.
Nem törődtünk az érzésekkel, az emberi életekkel vagy azzal, hogy családokat szakítunk szét… csak éltük az életünket és… élveztük, amit csináltunk. Meg sem lepődtünk, ha egy-egy vámpír olyan gyorsan menekült előlünk, ahogy csak lehetett. Hírnevünk volt. De Katherine hírneve mindig is túlszárnyalta az enyémet, amiből egy idő után elegem lett. Úgy döntöttem, nem fogok tovább az egyik hasonmás árnyékában élni. Ahogy Katherine megérezte az ellenségeskedésemet, szépen lassan ő is ellenem fordult. És lám, most itt álltunk egymástól tisztes távolságra, akárcsak két idegen. Hihetetlen, hogy a dolgok mennyit változtak, mióta vámpírrá tett engem. - Tudod… kicsit meglepődtem azon, hogy életben találtalak. – azzal a témával hozakodok elő, ami tudom, hogy a legjobban fáj neki. Az, hogy már kerek ötszáz éve nem élhet szabadon, hanem rettegnie kell, hogy Klaus mikor jön el érte. - Azt hittem, már beleuntál a menekülésbe. Fárasztó lehet, hogy már több, mint egy fél évezrede ugyanaz elől az ember elől menekülsz. Klaus… még mindig a nyomodban van, igaz? Egyszer sem fordult meg a fejedben, hogy… – kis hatásszünetet tartok, hogy éreztessem vele, ami most következik, az fontos – feladd? – Katherine képes a végsőkig küzdeni. Tudom, hiszen tőle tanultam azt, hogy soha nem szabad feladni semmit, még akkor sem, ha csak egészen halvány, apró remény van arra, hogy sikerülni fog, amit célnak tűztünk ki. De vajon meddig képes még az életéért küzdeni? Hiszen semmi kilátása arra, hogy Klaus feladja. Ő pontosan ugyanolyan, mint Katherine. Képes a végsőkig elmenni azért, hogy megszerezze, vagy épp megadja, amit akar. Jelen esetben ez a dolog a bosszú.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Vas. Júl. 28, 2013 11:58 pm
Katherine + Victorie
Nem az a fajta vagyok, aki szeret nosztalgiázni. Sőt, kimondottan utálom, ha emlékeztetnek a múltra. Ami történt, megtörtént; miért kell ennyit foglalkozni vele? Fényképeket se tartok meg, egyedül egy-két szép ékszerem rejt magában titkokat a századokról. A ruháimat egy londoni bérlakásban tartogatom, mert túlságosan is szeretem őket, na meg még mindig ugyanolyan jól állnak rajtam mint egykoron. De ezenkívül... Semmi. Minden egyes emlék csak azt idézi fel bennem, hogy egy nyugodt pillanatom se volt még az életben. Állandó menekülés, mintha valami szökött rab lennék, aki bár elkerülte az ítéletet, mégis rosszabbat szabott ki magára. Cseszd meg Klaus a hasonmás hóbortodat! Engem ugyan akkor se kapsz el, ha a következő ezer évet is mozgásban kell leélnem.
Most mégis itt vagyok. A Salvatore birtokon, mi egykor a legszebb táj volt az egész környéken. Gyönyörű terület, rendezett kerttel, és művészien felépített házzal, ami úgy magaslott ki a földből mintha csak az Isten nyilából származna. Sose tagadnám le mennyire imádtam itt élni. Csupán pár hónap volt, viszont a legkedvencebb délutánjaim voltak, mikor a tó körül sétáltunk, és kedvemre bámulhattam a két fiú játékát. Illem, udvariasság, kosztümök... Micsoda idők voltak! Na ne mintha most ne imádnám a lábamon díszelgő magassarkú csizmát, a lábaimat kiemelő csőnadrágokat és a könnyű társalgást, amiben még a tegezést is elhagyták. Viszont akkor volt egy pillanat, mikor azt kívántam bárcsak minden olyan egyszerű lenne. Emberként élni egy ilyen csodás helyen, valamelyik Salvatore oldalán. Pont ebben volt a baj. Túl önző vagyok én ahhoz, hogy válasszak közöttük, így ez az álomképem rögtön semmibe merült. Nekem nem jár happy end, viszont kellemes időtöltés annál inkább. Stefan és Damon viszont nehezebb esetnek bizonyultak, mint az én eleve elképzeltem. Pedig akár egy egész évszázadot tölthettünk volna el együtt boldogan! Magamat ismerve aztán úgyis meguntam volna őket. A vendégház melletti úton sétálok végig - vagyis inkább ott, ahol egykor a nekem otthont adó kis ház állt. Még mindig látni lehet a kitaposott utat, noha már csak igen halványan. Nem volt kedvem ma megint kivasalni a hajam, aztán mosolyt varázsolni az arcomra, hogy aztán Elenát játszhassak csak mert megkívántam egy jó kávét. Így hát ide jöttem, ahol végre nyugodtan felhúzhatom a saját ruháim, és nem kell megjátszanom magam. Már nem sokáig elviselnem ezt az életmódot. Hamarosan megölhetem Elenát, és véget vethetek a dolognak. Újra én leszek az egyetlen, aki ezzel az arccal létezik. És akkor... Akkor újra megkeresem majd Őt. Levélzörgés üti meg a fülem, így automatikus megtorpanok. Ki, és mit keres az erdő mélyén ilyenkor? Épp ember messzire elkerüli ezt a környékez! Mély sóhaj szalad ki belőlem, és már rendezném is az arckifejezésemet, amikor meglátom ki is érkezett. A döbbenetemet is csak későn tudom elrejteni. - Victorie? - nem várok rá választ; egyértelmű, hogy ő az. Ezer közül is megismerném ezt az arcot. Kísértetiesen olyan mint az enyém. Kíméletlen, mint egy igazi ragadozóé. - Nem számítottam rád. Mit keresel itt? - talán kicsit bunkó stílusban intéztem hozzá a kérdést, de hé. Voltam én valaha hozzá igazán kedves? Egyszer. Talán. Jó régen lehetett.
↳ szavak: 495 ↳ zene: Made in the USA ↳ megjegyzés: remélem kárpótol.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Vas. Jún. 23, 2013 12:25 am
Katherine & Victorie
Mystic Falls. Egyetlen ok miatt jöttem a városba és azt úgy hívják, Katherine Pierce. Nem egy forrásból tudom, hogy az ex-legjobb batárnőm a városban van, legalábbis gyakran látni errefelé, így gondoltam hátha szerencsével járok és megtalálom az elkallódott barátnőmet… vagy ellenségem. Ki tudja, ennyi idő után hogy alakulnak majd a dolgok, ha viszontlátjuk egymást? Azt nem várom, hogy egymás nyakába boruljunk. Egyikünk sem az a típus, előbb esnénk egymásnak minthogy bármelyikünk szóljon egy kedves szót. Az évek elszálltak, az idő hihetetlen iramban múlik, de mi még mindig ugyanazok vagyunk. Kétlem, hogy valaha változni fogunk. Ő már azelőtt ilyen volt hogy megismert engem. A sok menekülés változtatta ilyenné, sosem mondta ki, de mindig is tudtam. Engem pedig… ő tett ilyenné. Szinte teljesen olyanná formált, mint amilyen ő maga. Az is lehet, hogy nem akarta ezt, egyszerűen csak túl sok időt töltöttünk együtt és túlságosan megtetszett a stílusa, ahogy az a rengeteg férfi hever a lábai előtt. Unottan sétálgatok, néha pedig leporolom magam. Utálom az ilyen poros utakat. Nem azért fizetek ki több száz dollárt a ruhadarabjaimért, hogy tönkretegyem őket. Bár… nem mintha olyan sokat kellene dolgoznom értük. Csak megigézem az eladót és már vihetek is bármit, ami tetszik, de azért mégis bosszantó. Az ilyen kis – és nem mellesleg rettentően unalmas – falvakban nem ismerik az igényesség fogalmát? Szívesen felvilágosítanám őket, mit is jelent ez a szó, de hogy nem lennének érte hálásak… Az emberek általában nem szeretik a stílusomat, viszont a vámpírok… annál inkább. Oké, nem mindegyik, de határozottan sok férfi kedvelt meg vámpír életem során. Talán annyian nem, mint Katherine-t, de az én udvarlóim száma sem alacsony és azt se felejtsük el, hogy én körülbelül kétszáz évvel fiatalabb vagyok, mint ő. Berúgom az előttem lévő kaput, de aztán próbálok halk maradni. Ebben a városban sosem tudni hogy kivel, vagy sokkal inkább mivel fut össze az ember. Jobb az elővigyázatosság, még szeretnék élni néhány száz évet. Nem sokkal arrébb tőlem, egy alakot vélek felfedezni. Amint meglátom, egy fa mögé rejtőzök hogy onnan vegyem szemügyre. Hosszú, göndör, barna haj, magas sarkú cipő, tökéletesen összepárosított ruhadarabok… Egy pillanatig nem akarok hinni a szememnek, kételkedem benne hogy valójában ő-e az a személy, akire gondolok, azonban mikor felém fordul és az arcát is szemügyre veszem, már kétségem sincs hogy az egyetlen Katherine Pierce áll előttem. – Helló, Katherine. – lépek ki a fák takarásából és meg sem állok, csak az említett személy előtt. – Jó végre újra látni. – mosolygok rá erőltetetten.
A hozzászólást Victorie Raven összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 21, 2013 3:48 pm-kor.
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Csüt. Aug. 23, 2012 11:37 pm
Játék lezárva!
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Csüt. Május 03, 2012 7:58 pm
To; Elena
A következő kérdésén ismét elmerengek egy percet. Hogy könyebb-e? Nem. De nem lehet mást tenni. Elmenekülök, de csak hogy megmentsem őket. Hiszen ha Klaus meghal, mindennek vége. Persze ott lesz még a többi ősi vámpír is, de mivel most össze vannak kötve, így elég lesz ha Klaus meghal, ő viszi magával a családot. Gyűlölöm magamban a gyilkost, de mégis, Klaust még megölöm. Bármi áron. Visszatérve a meneküléshez, én nem is menekülésnek nevezném, hanem üldözésnek. Elvégre Klaus után akarok menni akárhova, addig, míg a holtestét nem látom. Viszont az igaz, hogy nem könnyebb. De hát semmi sem könnyű. Ha az Élet könnyű lenne, nem itt tartanánk. - Nem. Nem könnyebb. De már nem számít, hogy mi könnyű, és mi nem. - Válaszolok, a szemébe nézve. Remélem, érti mire célzok. Ha Klaus elmegy, én is megyek. Ha Európába utazik, én is ott leszek. És ha biztonságban akar Nik lenni, akkor mindig az árnyékát kell figyelnie. Egyébként nem szívesen mennék el innen. Minden ide köt. Itt születtem, itt lettem vámpír, itt ismertem meg Elenát, akivel életem legboldogabb napjait töltöttem, és mindenki itt van, aki fontos. Elena, a barátaim, és a testvérem, akit többet utálok mint amennyit.... ááá, egyáltalán nem is szeretem. Szóval igaz, hogy bár utáljuk egymást, azért van köztünk is valamiféle kötelék, ami összetart minket. Bár erről remélem ő is tud... Érdekes pont őróla van szó. Legalábbis Elena éppen az idejét sajnálja. Kíváncsi vagyok azért melyiket: mikor minden második lányt meghív a házunkba, vagy mikor éppen a kocsmában leissza magát. - Igen, neki is van, úgyhogy éppen eljött az ideje, hogy ki is használja. - Mondom, mint ha az élet egy tárgy lenne, amit az ember vagy kihasznál, vagy nem. Az én életem akármilyen tárgy is lenne, az biztos, hogy egy örökké tartó, tönkrement kacat lenne. Időközben erősödik a szél, néma csend van, csak a lépéseinket hallani. Bírnám a helyet, de nem most, hiszen azt se tudom, hogy utoljára látom-e Elenát. Mert ha hazakísértem, ismét azon leszek, hogy Klaus elpusztításán dolgozom. Visszatérünk ahhoz a témához, amit szégyellek az életemben. Kissé tényleg nehéz erről beszélni. - Lehet, hogy valaki tényleg nem tudott volna akkor mit tenni. Viszont abban is biztos vagyok, hogy van rengeteg ember, aki még a szüleidet is megmentette volna. - Mondom, lesütött szemekkel. Nem egy dolog van, amit szégyellhetek, főleg Elena előtt, és ez sajnos közéjük tartozik. Akkor tényleg kudarcot vallottam. Az én lelkemen szárad a szüleinek az élete. Mikor az ujjain érintették egymást, tucatnyi emlék rémlett fel bennem. Boldog emlékek. Ezek, melyeket hónapokig küzdöttem, hogy ködösítsem el őket, dobjam el őket, most egy érintés visszahozta. Megállok, lehunyom szemem, és mély levegőt veszek. - Elena... ne csináld ezt. Nekem ez... ez így szenvedés. Kérlek. - Persze közben kinyitom a szemem, az ő szemébe nézek. Még mindig látom benne azt, amit akkor, amikor együtt voltunk. Azt a... csillogást. Azt a... nem is tudom megfogalmazni. Viszont ahányszor feljön egy-egy vele együtt töltött pillanat, röpke emlék, annyiszor rájövök, hogy szeretem. De mivel most nem szabad, ezért csak a hiányát érzem, ami rossz. Nagyon. Mikor a közös jövőnkről kérdez (már ha lesz olyan), megint nem tudok egyből válaszolni. - Igen, Elena, de ki tudja, hogy mikor lesz vége.... Ha évek múlva? Ha évtizedek múlva? És ha véletlen, évszázadok múlva? Elena, te ember vagy, nem örök életű, neked élned kell az életed. Nem várhatsz örökké egy gyilkosra... - Nem akarom, hogy az egész életét eldobja, rám, egy kegyetlen gyilkosra. És ha addigra már nem bírom ki, és ismét az a szörny leszek, az a Ripper? Akkor még rá is veszélyt jelentenék. Pazarolja el az életét, egy olyanért, akivel azt se tudja mi lesz? Nem. Ezt nem hagyom. Ha én magam fogom megigézni, csak hogy élje az életét. Majd az ötletemre terelődik a szó, amit úgy fogadott, ahogy vártam. Hiszen mit is hittem? Hogy majd nevetve megy Damonhöz, hogy milyen jó ötletem volt? Csak felvetettem, hogy ez is egy lehetőség, pedig már tudtam, hogy mi lesz ebből. Mikor a szemébe néztem, láttam, hogy mit érez. Persze sokáig nem tudom állni a tekintetét, mint a rossz kisfiú, akit az édesanyja éppen leszid, hogy képes volt elkóborolni, úgy fordítom el a fejem. Szégyenkezve. - Gondoltam segíthet... - Magyarázom, közben a földet nézve, fel-fel pillantgatva. Tudom, hogy ő is, és én is utáljuk ezt az egész igézősdit, mindkettőnknek kijutott már belőle, mindketten tapasztaltuk. Viszont azt is tudjuk, hogy segíteni is tud. Szörnyű dolog valakit úgy kényszeríteni valamire, amit magától nem tenne meg, viszont olykor mindkét félnek jó lehet. Lassan elérünk Elena házának az utcájához, legszívesebben már mennék. Ez az egész beszélgetés, mintha egy temetés lenne, vagyis inkább egy búcsú. Egyedül azért nem megyek el, mert még be szeretném fejezni normálisan a beszélgetést, és el akarok normálisan köszönni. De ha nem Elena lenne most velem, tuti mennék. Ő ki tud belőlem olyat is hozni, amit más nem. Talán ez fogott meg benne... nem tudom....
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Szer. Május 02, 2012 9:03 pm
To; Stefan
Megnyugodott részben a bensőm, hogy nem felejtett el engem, az együtt töltött boldog pillanatokat. Fogalmam sem volt mit tettem volna, ha a válasza igen lett volna..Valószínűleg csak futnék, minél messzebb, magam mögött hagyva a várost. Sokan választották ezt, mint életcél, viszont én sosem menekülnék el. Azt a gyengeséget mutatja, és a reménytelenséget. Bár egyszer elszöktem otthonról, még kiskoromban, mert nem mehettem át játszani Caroline-hoz egy családi program miatt. Abban sem vagyok biztos, hogy elértem-e az utca végét, mivel éhes lettem, s hazamentem. - És ez így könnyebb? Elmenekülni a szeretteid elől? - pillantottam fel rá kérdőn. Még mindig elfog az a kellemes érzés, amikor Stefan-ra nézek, mintha a gerincemen egy bizsergés menne végig.. Nem tudnám elképzelni azt, hogy az egyik napról a másikra el kell hagynom a szülővárosomat. Nem tudnék elbúcsúzni barátaimtól, állandóan azon járna az eszem, hogy most mi van velük. Nem hagynám elmenni.. Ha sejteném, hogy erre készülne, akkor valahogyan megpróbálnám leállítani, vagy.. bevállalom azt, hogy vele tartok. Érzem legbelül, hogy Stefan az az ember (vagyis vámpír), akivel össze szeretném kötni az életemet. Bár, a vámpírrá válás téma számomra tabu, mert nem tudom elképzelni, ahogy ezt a rozsda ízű nedűt iszogatom nap, mint nap. Állatvér pedig.. nagy állatbarát vagyok, így az is ki lenne zárva. A Damon témát tovább nem is ragoztam tovább, attól félek, hogy az érzéseim elkezdenek iránta erősödni, ha még ennél is több időt töltök vele. De most, hogy Stefan visszatért a városba, megteszek tőlem minden telhetőt, hogy több időt töltsek vele. Tudom, hogy el lesz foglalva a Klaus elleni tervében, de látom, vagyis remélem, hogy még mindig szeret engem. Végül is csak hozzáfűztem valamit a Damon témához. - De őt sem bízhatod rám állandóan. Neki is van élete. - motyogtam elnézve, át a fák lombjain. Kezdett sötétedni, akkor valószínűleg több időt tölthettem itt, mint amennyit terveztem. De jól esett ez a kikapcsolódás. Egy pár percre legalább elfelejtettem a körülöttem zajló zavaros tényezőket. - Lehet, hogy bárki így tette volna, de nem biztos, hogy sikerült volna megmentenie. Miért nem látod be, hogy miattad vagyok életben, ezért lehetek most itt. Neked köszönhetem, hogy Jeremy nem vesztett el engem. – egy halvány mosoly megjelent a szám szélén. De amikor ránéztem a feje le volt hajtva, mintha fájdalmas lenne számára arról a napról beszélni. Kérdőn felvontam a bal szemöldökömet, de nem hoztam szóba. Egyszer „véletlenül” úgy mentem mellette, hogy hagytam, hogy az ujjaim súrolja az övét. Lesütöttem a szememet mikor a harcról esett szó. Múltban is voltunk úgy együtt, hogy közben problémák akadtak, tudom, hogy Klaus egy nagyobb, de.. Majd leesett, hogy miért ilyen távolságtartó. Erős akar maradni, lelkileg és fizikailag is, hogy ha győztes vereséget szeretne mérni Klaus ellen. És ez nem lehet, ha együtt vagyunk. Hisz, a szerelem gyengít. Ezek szerint nem csak embereket, hanem vámpírokat is. Klaus-nak kéne találni valakit, és akkor lecsapni rá, mikor a leggyengébb formájában van. „Caroline..” ~ súgta egy hang a fejemben. Elhúztam a számat a gondolattól. Újra lepörgött előttem a jelenet amikor a Grill-ben voltunk. Rákérdeztem arra, hogy szerinte érez-e Klaus valamit iránta. Mire csak ennyit felelt: „Hát, tudod... Nem akarok hazudni, szóval azt mondom, hogy talán. Bár szerintem inkább csak egy kihívásként tekint rám.” Nem, nem kérhetem meg azt, hogy játssza el, hogy belé van esve.. Átlátszó lenne, önzőnek titulálna el, sőt Tyler-rel vannak együtt, s nem szeretnék a kapcsolatuk megrontója lenni. - És ha mindennek vége lesz? Akkor lehet róla szó? – kérdeztem félve. Tudok rá várni. Eddig is vártam rá, mert a szerelem, ami hozzá fűz, nem halványodik el, számomra. De az is benne van a pakliban, hogy ő teljesen más állásponton van. Akkor persze hagynom kell. Nincs rosszabb egy plátói szerelemnél. Mindenki számára sokkal könnyebb lenne az élet, ha Klaus végre eltűnne.. A következő ötlete sokként ért engem. Leálltam, megfogtam a karját, hogy ő se mozduljon tovább, és a szemébe néztem. Akartam, hogy lássa, amit jelenleg most érzek.. Düh; csalódottság; fájdalom, ezeket mind leolvashatja az arcomról. - És mégis mit kérnél tőle? Felejtselek el téged? Szűnjenek meg az érzéseim irántad? Esetleg átirányítanád őhozzá? Hogy juthatott egyáltalán ilyen az eszedbe? – tárom szét a karjaimat. El sem hiszem, hogy ilyeneken gondolkozik, sőt volt még annyi mersze, hogy szóba is hozta.. Mégis mit hitt? Örömmel fogok válaszolni, fel-le ugrándozva, hogy csakis erre vágytam? Szörnyű volt megigéztetni Jeremy-t. Én sem akartam, de nem volt más választásom. Párszor én is meg voltam már igézve, de szörnyű, és nem fogom hagyni, hogy ilyet tegyenek velem. Ha kell, minden egyes ételbe rakok verbénát. A Klaus-os mondandója már nem is érdekelt. Majd rátérek arra később, most, itt választ akarok arra, az előbbi borzalmas feltételezéséről.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Szer. Május 02, 2012 4:17 pm
To; Elena
Láttam, amint magában roskad. Átéreztem a fájdalmát, hiszen ugyanazt éltem át. Csak eltompítottam. Én is is megpróbáltam régen elfelejteni. Minden nap. De minden nap ráébredtem arra is, hogy nem tudom. Így aztán akkor, eldöntöttem, hogy minden érzést, jobb lesz eltüntetni magamból. A jót azért, mert a jót elveszíteni a legnehezebb, így jobb az, hogyha egyáltalán nincsen semmi. Mindez akkor történt, mikor azt hittem, hogy már nem szabadulok Klaustól. Ezt sokáig tartott megemészteni, elfogadni, de mire megtörtént, addigra "kiváltottam,, szabadságomat. Viszont addigra már Klaus elvett tőlem mindent, mindenkit, szóval megadta nekem az indokot arra, hogy én is elvegyek tőle mindent. Elég ironikus, régebben mindig gyűlöltem ezt a fajta harcot, ellenségeskedést. Nem értettem egyet azokkal, akiket a bosszú hajtsa. Nem értettem meg őket. Most pedig én is belecsöppentem a világukba. Újabb fordulat az Élettől. Elena kérdése egyértelmű volt, nem is próbáltam menekülni előle. - Nem... de én itt tudok hagyni mindent, ha kell. A kérdés, hogy te hagynál-e elmenni. - Ez az amit neki is meg kell próbálnia. És meg kell próbálnia élni az életét, egy normális életet. Én nyúltam bele az életébe, tettem tönkre, most helyrehozhatom. Ha Klaust sikerül legyőzni, onnantól olyan életet élhet, amilyet mindig is akart. Ráadásul nekem köszönhet minden rosszat, amit az élettől kapott, hiszen ha akkor nem jövök Mystic Falls-ba, senki nem tévedett volna ide. - Mert most ő vigyáz rád, és benne bízhatsz meg leginkább. - Természetesen nem örülök neki, hogy Damonnel van, de ő rá számíthat most. Bármennyire is ellentétes viszonyom van vele, és bármennyire is megbízhatatlan, abban biztos vagyok, hogy mellette Elena biztonságban lesz. Ilyen téren megbízom benne. Most én vagyok, aki csinálja a maga feladatát, és Damon tölti be a védelmező szerepet. - Ez nem így működik.... akkor nem a bennem lévő vámpír segített, vagy a gyorsaságom, hanem a tudat, hogy veszélyben vagy. És ezt bárki így tette volna.... - Ezt már lehajtott fejjel mondom. Nehéz arról a napról beszélni, hiszen akkor nemcsak, hogy Elenának okoztam csalódást, hogy a szüleit már nem tudtam megmenteni, hanem magamnak is. Nap mint nap, mikor magamat fejlesztem, végig arra gondolok, hogy mi lett volna, ha akkor egy kicsivel is erősebb lettem volna. Ha akkor megmentem a szüleit, sokkal boldogabb élete lenne.... viszont akkor kudarcot vallottam. - Elena... én harcolok, viszont most Klaus ellen kell. Amíg Klaus él, nem is élhetünk nyugodtan. Állandóan azt kellene nézni, hogy hol és mikor bukkan fel. - Szólal meg bennem a bosszú. Most nem kettőnkért kell harcolni, hanem mindenkiért. Mert Klaus minden egyes lépésével embereket bánt meg, tesz tönkre, vagy szimplán csak gyilkolja meg őket. Míg nem tudja, hogy itt vagyok, addig kell lépnem. A legjobb, pedig az lenne, ha Elena pedig most élné az életét, és nem mászkálna el ilyen helyekre csak úgy. Lassítok, mert látom, hogy fáj a lába. Ha most autóval jöttem volna! De nem.... emlékszem, még odaadtam Matt-nek is egy körre, hogy kettesben lehessek Elenával. A gondolaton elmosolyodok, majd visszatérek a zord valóságba. Hirtelen ismét egy gondolat hasít át a fejemen, egy kegyetlen gondolat, ami segíthet. Meg lehetne Elenát igézni, hogy felejtsen el. Persze ez egy gyűlöletes megoldás lenne, de talán a legjobb mindkettőnknek. Én nem iszok vért - bár nem tudom, hogy meddig bírom - , viszont Damon igen, ő segíthet. - Elena... - emelem rá tekintetem - Emlékszel, mikor Jeremy-t megigézte Damon, persze jó célból? - Nem akarom kimondani az ötletem, de szeretném ha tudná, hogy van egy ilyen lehetőség is. - Ha Damon-t megkérnénk, biztos segítene ismét.... neked. - Mondom, de most már nem tudok a szemébe nézni. Iszonyú ötlet, ráadásul ezt a kikapcsolást már rajtam is csinálták már egyszer, de lehet segítene. Nem tudom. Nem az én döntésem. Időközben Elena feltesz ismét egy kérdést, ami kissé elgondolkodtat. Ismét sóhajtok, majd erre is válaszolok. - Igen, ezt fogom tenni. De kérlek, ezért ne ítélj el. Nemcsak a bosszú van, amiért Klaust el akarom tüntetni innen. Ezzel.... vezekelek is, azok után akiket meggyilkoltam. Ha Klaus meghal, több ember boldogsága is megmarad.... - Remélem érti, amire gondolok. Számtalan ember vére szárad a kezemen. Még több embernek okoztam örök bánatot. A legkevesebb, amit most megtehetek, hogy nem hagyom, hogy Niklaus ugyan azt csinálja, amit én egykor.
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Kedd Május 01, 2012 9:38 pm
To; Stefan
Tudom, hogy helytelen volt amit tett, de ez nem az ő hibája. Nem volt magánál, mert meg volt igézve, Klaus által, aminek sajnos már nem tudott ellenállni. Csak ráztam a fejemet, mintha csak ki akarnám ezt zárni. Próbáltam őt elfelejteni, óó de még mennyiszer. Miután az egész nyarunkat arra áldoztuk, hogy megkeressük őt, kezdtem elveszteni a reményt. Végül beletörődtem, hogy többé nem jön vissza. De mindig volt egy dolog, ami emlékeztetett rám. Akár egy naplóbejegyzés, egy kép ami az asztalon hevert, a gépen, egy sms, vagy anno még meg volt a verbénás nyakláncom. Apropó, verbéna. Be kéne ismét szereznem, hogy a reggeli teámba beleöntsem, mert most eléggé védtelen vagyok a vámpírok ellen. Amióta Rebekah letépte rólam a nyakláncomat (ami elvileg az övé) azóta nyugodtan jártam a vámpírok körében. Fel sem tűnt ez, egészen idáig.. - És te ezt tetted? Elfelejtettél? - tártam szét a karjaimat, válaszra várva. Ezt a kérdést most nem kerülheti el. A tekintetemet az övébe véstem, s nem pillantottam el. Tudnom kell erre a választ, mert akkor megmagyarázná ezt a rideg külsőt. De nem hiszem, hogy ennyit ért volna neki azok az együtt töltött boldog hónapok.. Mert amíg nem volt Klaus csak kisebb problémánk volt. Például ott volt Damon, a sírbeli vámpírok, ezek mind eltörpülnek Klaus mellett. Életem legszebb hónapjait Stefan-nak köszönhetem. Mellette nőttem igazán fel, ismertem meg az életet. - Miért löksz egyenesen Damon karjaiba? - fontam össze a karjaimat a mellkasom alatt. Régebben tőle féltett, ki nem állhatta, ha vele voltam, most pedig azt akarja, hogy figyeljen rám? A férfiak bonyolultak.. Az élet annyira igazságtalan. Bármit megtennék azért, hogy visszakapjam Stefan-t. Meg is halnék érte, mert megérné. Soha nem voltam ennyire biztos az érzelmeimben valaki iránt. Persze, követtem el hülyeségeket, de ki nem? Elijah-val töltött estém egy hiba volt. Szerencsére semelyikünk nem érez többet csupa barátságnál, így emiatt nem is kell aggódnom. Ráadásul titokban tartjuk, Elijah egy biztos forrás, tehát soha senki nem fogja megtudni. - És szerinted valaki lett volna olyan gyors, vagy jó úszó, hogy le tudjon jönni? Sőt azután kimenteni? Stefan, ezt mindenki tudja, hogy ha te nem lettél volna ott, én se lennék itt. - mondtam komolyan, és próbáltam az érzelmeimet elrejteni. Nem értem, hogy miért teszi ezt magával. Persze, marhatja a bűntudat annyi sok ártatlan legyilkolása után, de végre visszatért, talán áttéríthetjük őt a jó oldalra. Abban tisztában vagyok, hogy soha nem lesz a régi, de egy próbát megér. Ha Lexi-nek is sikerült rendbe hozni őt, akkor nekem is. Feltett számomra egy kérdést, de mielőtt válaszolni tudhattam volna, ő válaszolt helyettem. Én egész máshogy gondolkozok. - Várjunk csak.. Engem még nem hallgattál meg. Abban igazad van, hogy nem lehet már olyan, mint régen. De emiatt kéne feladni az esélyt? Ha nem teszünk semmit, akkor igazad van, de ha harcolunk érte.. - halkultam el, és tovább nem bírtam folytatni a mondandómat. Túlságosan is fájdalmas volt, meg igazából csak bebeszélem magamnak, hogy mi valaha újra együtt lehetünk. Stefan úgy látszik nem akarja, vagy nem bírná.. Szó nélkül követtem őt, de nem bírtam tartani a gyors tempót. Eléggé lassan tudok járni a bokámnak köszönhetően, csak akkor tér vissza a fájdalom, ha rálépek, ergo minden 2. lépésnél. - És akkor mára mi a terved? Elkísérsz, majd megtervezed a felkelést Klaus ellen? - mondtam magam elé nézve, direkt nem keresem most a tekintetét, hanem az előttem elterülő zöld tájat fixírozom.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Kedd Május 01, 2012 8:12 pm
To; Elena
Észrevettem ahogy Elena szeme elkezd könnyezni, majd lesütöttem a szemem. Nem akartam megbántani, vagy fájdalmat okozni neki, egyszerűen kimondtam az igazságot. Mindenkinek jobb lett volna ha elfelejtenek. Nekem is jobb lett volna, ha elfelejtem őket. Viszont nem tudtam, úgyhogy inkább még magam elől is elrejtem az érzéseimet. És ez így van jól. Nem akarok még egyszer akárkit is veszélybe sodorni. Mikor megérkezett a válasz, éreztem valamit. Mikor azt mondta, hogy szeret. Megöleltem volna, de inkább sóhajtottam egyet, és ismét minden érzést lecsillapítottam. Már nem az a Stefan vagyok. A régi, gyenge Stefan, aki nem tudta magát lecsillapítani, mikor kellett. Jobb ha nem érzek semmit, mert ha érzek, akkor csak fájdalmat érzek. - De meg kell próbálnod! Elena... gyilkoltam. Gyerekeket is. Pont itt az ideje, hogy elfelejts. - Mondom ridegen. Legbelül most törtem össze, de kívül csak a határozott, komoly maszk maradt. Persze tudom, hogy ezzel óriási fájdalmat okozok neki, de később még meg fogja köszönni. Az ő érdekében teszem. - Damonnek inkább rád kéne figyelnie, hogy ilyen helyekre ne gyere... - Biztos beszélni fogok Damonnel erről. Ő lenne a hibás, ha Elenával valami történne. Persze jobban szerettem, mikor ilyen helyekre Elena velem jött, és nem egyedül, de az már a múlté. Ráadásul lehet most találkozok vele utoljára, hiszen ha Klaus tovább áll, akkor én utána megyek. Persze kell neki Elena vére, de ez már Damon problémája.... Rossz látni, hogy sír. Még nekem is, akinek sikerült kizárni magából. Mert a lelkem mélyén még mindig szeretem. Éppen ezért lesütöm a szemem, s némán hallgatom amit mond. Sajnos nagyon túloz, és ez rosszul esik. Bár ne mondana semmit, hanem inkább menne haza... a saját dolgát is megkönnyítené. - Az te is tudod hogy nem így volt. Bárki megtette volna, aki ott van. A véletlen műve, hogy pont arra jártam.... - És újra lepergett előttem a jelenet. Akkor még nem ismertem Klaust, sokkal könnyebb életem volt. Lexi addigra már leállította belőlem a Rippert, akkor életcélt kerestem. Még nem ismertem Elenát, nem voltam boldog, csak bolyongtam a nagyvilágban. S lám, hol kötöttünk ki... akkor még azt se tudtam mi az a vérfarkas, nemhogy egy hibrid - egy ősi hibrid álljon majd közénk. És igaz, Petrova örökség ez az örökös szenvedés, viszont ha akkor nem ismerem meg Elenát, kizárt hogy Klaus most ismerné... akkor normális életet élhetne... Egyszóval, én tettem tönkre az életét. Ezért is lesz jobb, ha nem lát többet. Láttam amint ajka elkezd vérezni... egyáltalán nem törődtem a vérrel, hanem a könnyeivel. Hogy miattam ejti őket. - Válaszolj őszintén: Szerinted lehet minden olyan, mint régen? Meg tudsz még bízni bennem? Nem. És jobb is ez így. - Nemcsak amiatt, mert semmi nem lehet már olyan mint akkor, hanem mert Klaus él. És amíg él, addig én sem nyugszom, és Elena sincs sehol biztonságban. Kezd esteledni. Legjobb lenne, ha Elena haza menne. Eddig se volt itt a legnagyobb biztonságban, viszont este akárki hazavinné. Senki nem engedné, hogy itt maradjon. Én sem tehetem.... - Gyere. Késő van, jobb lesz hazamenned. - És elindulok a kitaposott úton visszafele. Elég balul sült ki ez a kirándulásom, de talán jobb is volt így, hogy még most megbeszéltük, amit meg kellett. Remélem megfogadja a tanácsom, és elfelejt örökre...
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Kedd Május 01, 2012 1:17 pm
To; Stefan
Szavai tüstént hatottak rám. Mart engem belülről a fájdalom, már nem bírtam tovább az álcám mögött rejtőzni, így elfordultam tőle, s pár könnycsepp elhagyta a szememet. A meleg nedű lassan lefolyt az arcomon, egy gyors mozdulattal le is töröltem őket. Szívdobogásom egyre lassult, és úgy éreztem, mintha belülről fojtogatnának, emiatt nagyobb levegőket kell vennem. Kezeim elkezdtek remegni, lehunytam a szememet és a szüleimet képzeltem magam elé. A 12. születésnapom volt, és a Gilbert nyaralóban ünnepeltük. Remekül éreztük magunkat. Szívem beállt a normális ütemére, és készen álltam, hogy újra Stefan szemeibe nézzek. Megfordultam, és arcomon a fájdalom jelent meg. - Mégis hogyan felejtselek el? Hogyan tudnám magam mögött hagyni azokat a boldog hónapokat? Szeretlek Stefan, nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni valakit. - csóváltam meg a fejemet, és elnéztem. Ne becsüljön ennyire alá, sosem tudtam túllépni rajta, és szerintem nem is fogok tudni. Első szerelmet soha nem lehet elfelejteni, bármennyire is próbálja az ember. - Damon rengeteget segített a keresésben, számára is fontos vagy. - súgtam. Lehet, hogy nem mutatják ki, de látom, hogy bármit megtennének a másikért. Stefan önmagát adta át Klaus-nak, hogy megmentse a bátya életét. Fordított helyzetben nincs afelől semmi kétségem, hogy Damon ne tette volna meg ezt. Újra Stefan-ra emeltem a tekintetemet, és végig néztem rajta. Öltözéke egy kicsit másabb, de a haja ugyanúgy áll, ahogy eddig is. Egyedül a tekintete változott meg, illetve az arca. Nem az a melegség, kedvesség sugárzik belőle, ami eddig is. Helyette ridegség, valahogyan el akarja magától taszítani az embereket. De engem nem érdekel, hogy mit csinált a múltban. Én akkor is mellette fogok állni, s kitartani mellette, ameddig csak kell. Mert szerelmes vagyok Stefan Salvatore-ba.. Damon-nel pedig nem tudom mi lesz. Igazából azon az egy csókon kívül semmi nem történt köztünk. Persze mindig is lesznek pikáns megjegyzései, anélkül nem lenne önmaga. Majd megpróbálom az érzéseimet iránta elfojtani. A következő mondata, nagyon meghatott, és egy másodpercre ott állt előttem az a Stefan, akibe beleszerettem. Aki nem meri titkolni az érzéseit.. De hamar elnézett, hogy ne találjam magamat szembe a régi énjével. Egy pár lépést tettem közelebb hozzá, de azért még mindig volt köztünk egy méter vagy másfél. - Te mentetted meg az életemet.. - suttogtam, és próbáltam elnyerni a figyelmét. - Neked köszönhetem, hogy életben vagyok. - válaszoltam. Ha nem lett volna a Wickery híd közelében én is a temetőben nyugodnék, és Jeremy-nek szörnyű élete lenne.. Ő nem tehet arról, hogy én egy hasonmás vagyok. Ez öröklődik, nem tudom hány generációnként. Katherine ezt még akkor nem tudta, mikor teherbe esett, de szerencsére nekem nincsenek eltitkolt gyerekeim, sőt soha nem fogok utódot nemzeni. A Petrova vonal velem befejeződött. Nem történhet az meg, hogy pár száz év múlva Klaus megtalálja a leszármazottamat, és az ő vérét fogja csapolni. Bár, ha sikerül Klaus-t megölnünk, akkor talán elgondolkozok ezen. De egy probléma van.. Mindig egy vámpír karjaiban találom magamat, és ahogy tavaly mondta Damon Georgiában a vámpírok nem tudnak utódot nemzeni. Szóval erről lemondhatok, de azért az álmodozásról nem. Eltekintettem, és a szám belsejére haraptam, amikor mondta, hogy a bosszú vezérelte ide. Mégis mit vártam el? Hogy megtért és miattam jött vissza? Annyira ráharaptam, hogy lassan megéreztem a vérem ízét. Nagy nehezen lenyeltem, s elfintorodtam az ízétől. Soha nem fogom felfogni, hogy a vámpírok hogyan tudnak ezen élni. - Honnan vagy benne olyan biztos, hogy elvesztettél engem? - kérdeztem vissza felvonva kérdőn a szemöldökömet. Csak azért, mert megharapott, vagy pár hónapig nem volt a közelembe nem azt jelenti, hogy elhaltak az iránta érzett érzelmeim. Sőt még csak jobban erősödött, mert a remény nem halt meg bennem.. Kérdésére csak megvontam a vállamat. Ebben igaza van, mert a hír ebben a városban gyorsabban terjeng, mint a Twitteren.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Kedd Május 01, 2012 12:02 pm
To; Elena
Nem tudom eldönteni, hogy jó-e, hogy viszont látom, vagy sem. És szerintem ő sem tudja. A lelkem mélyén még szeretem Elenát, és nagyon hiányzik, viszont ez az, amit már egy ideje sikeresen elfojtok. Jobb az ilyen érzéseket elrejteni, most, hogy Niklaus gyakorlatilag átvette az irányítást. Teli van a hibridjeivel a város, ráadásul akárkit felhasználhat ellenem. Ezért jobb egyszerűen eltüntetni magunkból az érzelmeket. Egyedül a Klaus iránti gyűlöletem maradt meg, és a mostani célom, hogy elküldjem a pokolba. Látom, hogy Elena jól van, vigyáznak rá, szóval nem gondolom, hogy feltétlenül fontos lett volna, hogy tudja, hogy már a városban vagyok. Egyedül eddig Damon tudta, hogy már a városban vagyok. És így ez jó meglepetés lehet Klausnak. Napokat töltök azzal, hogy kiderítsem, hogy lehetne megállítani. Most Estler lehet a kulcs, amennyiben neki is ez a célja - márpedig ez lehet, ha összeköti a fiait - , vagy mivel az itt elhalt ősi boszorkányok is a hibridek és Klaus halálát akarják, ők is segíthetnek. Elena időközben kérdez, melyen elgondolkodom. Hiszen én nem akartam gyilkolni - a vér utáni vágy és Klaus igézése miatt tettem. Persze ez nem kifogás, inkább indok. Azóta is gyűlölöm magamat érte... - Szerinted akartam gyilkolni? Szerinted akartam, hogy keressetek? A legjobb az lett volna, ha elfelejtetek... - Fájt kimondani, de ezt gondolom. Akkor, én is megpróbáltam elfelejteni őket, talán ez is segítette a gyilkos hajlamaimat. Néma csönd következett, melyben én is végiggondoltam, hogy vajon mennyi fájdalmat okoztam neki. Egy olyan lánynak, akinek a suliban lenne a helye, és a legnagyobb gondja a másnapi doga, a fiúk, és a szülők lennének. Ehelyett belerángattam olyan dolgokba, ahova nem is lett volna szabad. Megharaptam, pedig ő volt nekem a legfontosabb. Szó nélkül leléptem, mikor Klausszal kellett mennem. Keresett, heteken, talán hónapokon át, miközben azt hallgathatta, hogy milyen szörnyű módokon végeztem az áldozatokkal. Most a legtöbb amit tehetek, hogy nem keverem azzal is bajba, hogy meglát vele Klaus. Mert akkor akármit tennék ellene, ő mindig Elenát is belevonná a ,,háborúnkba". - Elena... sajnálom. Hogy bele vontalak ebbe az egészbe, hogy nem lehet olyan életed, amilyennek lennie kéne. És azért is, mert bántottalak. Minden téren. - Mondom lesütött szemekkel, hiszen már nem tudok a szemébe nézni. Azok után nem amit tettem. Számtalan embert öltem meg könyörtelenül, ilyen bűntudattal nem tudok a szemébe nézni. Ismét kérdez, viszont erre egyértelmű válaszom van. - A bosszú. Ő miatta történt részben minden rossz. Miatta gyilkoltam, és... miatta vesztettelek el téged. - Mondom, immár a szemébe nézve. A városba, és ha elmegy innen, mindenhova követni fogom addig, míg él. Mostantól nem fogom hagyni, hogy nyugodt élete lehessen. Egyedül ez az elhatározás van már bennem, szinte ez éltet. Csendesebb a környék, csak a szél süvít fel néha, egyébként néma, meghitt csönd van. - Előbb vagy utóbb úgyis meg tudtad volna, hogy itt vagyok, szóval lényegtelen, hogy szóltam volna-e, nem? - Kérdezek vissza, bár inkább kitérek a kérdés elől. Pedig a válasz egyértelműen nem lett volna. Nem szóltam volna, mert tudtam, hogy akkor találkozni akar velem, és minden beszélgetésünk alatt ismét felidéződnek bennem az együtt töltött pillanataink, és ez nem jó, mert akkor csak a hiányát érzem...
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Kedd Május 01, 2012 9:51 am
To; Stefan
És ott volt előttem teljes életnagyságban. Nem tudom hány hónap után látom őt viszont. A nyaram kutakodással telt el, majd mikor mondta, hogy nem akar többé látni, azután felhagytam az egésszel. Próbáltam valami érzelmet kivenni az arcából, de sikertelenül jártam. Kérdések ezrei keresztezett át az agyamon. Miért jött vissza? Meddig marad Mystic Fallsban? Letudta csillapítani a vérvágyát? És a legfontosabb.. Mi lesz köztünk? Ennél a gondolatnál nagyot nyeltem, ezt biztos nem tehetem fel neki. Félek a csalódástól, az elutasítástól, mert látom Stefan szemeiben, hogy nem az a férfi áll előttem, aki régen volt. Fura kérdésén felvontam a szemöldökömet, és gyorsan feleltem. -Meg vagyok. - vontam meg a vállamat, bár most annyira nem érdekel a bokám. Minden figyelmemet rá összpontosítottam, és kizártam a külvilágot. Csakis ő érdekelt most. Tekintetem megenyhült, és belülről boldogság töltött el. Szeretem ezt az érzést, melegség járja át az átfagyott végtagjaimat. Ilyen hatást csakis Stefan tud kelteni bennem. Makacsul elnéztem, mikor mondta, hogy nem kéne itt lennem. Én se terveztem, hogy erre jövök, csak valahogyan betévedtem ide. De őszintén szólva már elegem van az életemből, és szükségem volt egy kis kikapcsolódásra. Stefan nem volt köztünk az elmúlt pár hónapban, ez idő alatt én is változtam. A naivitásom terén sajnos még nem, azt még csiszolni kell, de jóval erősebb lettem. Naponta lejárok futni, edzek, hogy legalább pár másodperc előnyt is szerezzek egy hibrid ellen, mivel a város hemzseg tőlük, hála Klaus-nak. A következő kijelentésén teljesen kiakadtam. - Tessék? – kérdeztem vissza. – Nem kell nekem testőr. Stefan.. hónapokig nem volt rólad hír, most csak így szó nélkül betoppansz és megparancsolod a bátyádnak, akivel mellesleg rengeteg időt szenteltünk arra, hogy megtaláljunk Téged, miközben hagytad magad mögött az ártatlanok testét, hogy vigyázzon rám? – tártam szét a karjaimat, és már a sírás kergetett. Nem lehet, hogy ennyire megváltozott. Egy gombóc kezdett el keletkezni a torkomban, ami miatt egyre nehezebben tudtam venni a levegőt. A földre szegtem a pillantásomat, s egy nagyot nyeltem. Teljesen össze vagyok zavarodva. Közben hallgattam a további feltett kérdéseimre a válaszait. A vér lefagyott bennem mikor közölte velem, hogy Klaus többé már nem uralkodik felette. Újra felnéztem lassan, és a tekintetébe véstem a sajátomat. Visszaemlékeztem, amikor az iskola tornatermében voltunk, hogyan állt Stefan ellene Klaus igézésének, mert a szerelmünk erősebb volt mindennél, s bármilyen akadályt le tudott győzni. Csak sajnos ez neki nem tetszett, és örökre tönkre tette egyetlenegy szerelmemet. Néha rémálmok üldöznek engem, arról az estéről, mikor Stefan erősen belemélyesztette hosszú, tépőfogait vékony nyakamba.. Lehunytam a szememet, és visszacsöppentem a komor valós életbe. Sokkal szebb lenne egy olyan álomvilágba élni, amit én kedvem szerint tervezhetek, de sajnos az élet egy nagy szívás, ahogyan a szerelem is. Pár percig csak némán álltunk egymás előtt, semelyikünk nem szólalt meg. Végül szóra nyitottam a számat, majd becsuktam. Megköszörültem a torkomat, nehogy rekedt legyen a hangon, s végül neki kezdtem. - Miért tértél vissza? Mi vezérelt ide téged, most hogy Klaus nem parancsolhat neked? – tettem fel a következő kérdésemet. Mozdulatlanul álltam egy helyen, furcsálltam is a köztünk lévő távolságot, de lehet, hogy ő azon az állásponton van, hogy ami a múltban történt, az ott is marad. Végül nem bírtam tovább magamban tartanom azt a kérdést, amit megformáltam az agyamban. - Ha nem lettem volna itt, szóltál volna nekem, hogy visszatértél? – csuklott el a hangom a mondatom végén. A mellkasom alatt összefontam a karjaimat, s vártam, hogy mit fog erre felelni. Ez lesz a mindent eldöntő válasz..
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Hétf. Ápr. 30, 2012 9:07 pm
To; Elena
... , ráadásul nem tudom, meddig bírom még emberi vér nélkül. Állatokon is megélek, de egyre nagyobb a vágy, a csábítás. És félek, ha egyszer is megérezném akárcsak az illatát is az emberi vérnek, nem tudnék ellenállni. Ismét a régi, gyilkos énem lennék. Akkor mindenkire veszélyt jelentenék, és akkor... Odébb dobom a tollat, és felállok az asztaltól. A Salvatore házban vagyok, viszont nem tudok gondolkodni. Itt nem. Felkapom a bőrdzsekim, és el is indulok... tulajdonképpen haza. Közben megpróbálom már harmadszorra megcsörgetni Bonnie-t, de nem veszi fel. Nem baj, addig is legalább végiggondolom a történteket. Tényleg nehéz nemet parancsolni. Napról napra, érzem hogy eluralkodik rajtam a vámpír, aki vérre áhítozik. Márpedig az biztos, hogy amint vér ér az ajkaimhoz, attól a pillanattól fogva ismét a gyilkos leszek. Pedig nem erre kéne koncentrálnom, van elég bajunk az ősökkel is. Nemrég volt a bál, ahol elméletileg Esther egyesítette az ősöket, tehát már csak meg kell ölnünk az egyiket. De hogyan? Időközben elérek az egykori Salvatore birtokra, ahol vámpír lettem. Belépek a házba, felsétálok az emeletre, az egykori szobámba. Az ablakhoz lépek. A táj ugyanolyan, kisebb-nagyobb változásokkal. Minden ugyanolyan. Persze az idő nem kímélte, de nekem mégis ez marad az otthonom. Azért is jöttem ide. Hiszen itt kezdődött minden. Az egész történet eleje. A naplóm legelső fejezetének helyszíne. Ahol vámpír lettem, miután beleszerettem Katherine-be. Ahol a legjobb viszonyt ápoltam még bátyámmal, Damonnel. Damon.... már soha nem leszünk olyan viszonyban, mint akkor. Mint itt. De mégiscsak meg lehet elégedve a sorsommal, hiszen voltak mindenhol jó és rossz pillanataim. És a jó emlékekre mindig könnyebb emlékezni. Elena... ő volt a legnagyobb ajándék az élettől. Azonban Klaus mindent tönkretett, és így még jobban arra buzdít, hogy harcoljak ellene. Most már csak ez számít. Lépteket hallottam, de nem igazán törődtem velük. Mikor azonban a sikolyt is meghallottam, egyre inkább belém hatolt a felismerés. Ezzel szemben némán indultam meg kifele, miközben néhol-néhol suttogást hallottam. Talán az itt elhalt boszorkányok lennének? Mikor kiértem, megláttam egy alakot egy közeli fánál ülve. Elindultam felé, de már tudtam ki az. Elena. Közelebb érek, mire meglátom hogy megsérült. - Jól vagy? - Kérdezem, annak ellenére, hogy talán a leghülyébb kérdés a világon. Hát persze, hogy nincs jól, viszont először megijedtem, de már látom hogy csak kibicsaklott. Viszont rögtön kérdez. - Ezt én is kérdezhetném.... Nem kéne itt lenned. Főleg nem egyedül. - Válaszolok. Ha jól tudom, körülbelül mindenki ismeri már a helyet, főleg azok után, hogy ide rejtettem a koporsókat, amit Klaus meg is talált. Szóval még szerencséje volt Elenának, hogy én jártam erre. - Legközelebb ne gyere ide. Szólni fogok Damonnek, hogy ne hagyjon egyedül. - Persze nem szívesen, de tényleg nem akarom, hogy összefusson egy ilyen helyen Klausszal. Vagy akármelyik őssel. Rebekah nem is tudná magát visszafogni. Ezt meg is mondanám Elenának, talán többet nem járna egyedül, de ismét kérdez. Meg is lepődöm. Miért küldene Klaus? És ha küldhetne is, miért pont ide? De látom, komolyan kérdezi, úgyhogy a szemébe nézve válaszolok. - Nem. Ő már nem parancsol nekem, és nem hagyom, hogy még egyszer akárkinek is ezt tegye. - Legalábbis ez az új elhatározás. Igazából az, hogy minél előbb eltüntessem őt, és a bandáját, gondolok itt az ősökre és a hibridjeire. Bár mivel már össze vannak kötve az ősök, meg van könnyítve a dolgom...
Vampsite
welcome to my world
► Total posts :
1823
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Hétf. Ápr. 30, 2012 5:08 pm
To; Stefan
Egy átlagos napnak indult az egész, de végül az erdőben kötöttem ki. Fogalmam sincs, hogy az utam hogyan vezetett idáig, de szükségem van egy kis kikapcsolódásra. El kell zárkóznom a világtól. Ahogyan beljebb haladtam a fák sűrű lombjai kezdték elnyelni a Nap sugarait. Legalább nem volt annyira melegem, végül kiértem egy tisztásra, s körbenéztem. A testem lefagyott, egyedül csak a szememmel tudtam pislogni, mivel a régi Salvatore Birtok előtt tartózkodtam. Lassú, megfontolt léptekkel haladtam előre, és a hűvös szél gyengéden hátrafújta a hajamat. Körbenéztem, mert mintha egy hangot hallottam volna, de senki nem volt a láthatáron. Ha ezt Damon, Caroline, vagyis inkább a többiek, hogy egyedül kószálok az erdőben, szerintem ismét bezárnának a házamba. Az ajtóhoz sétáltam, és benyitottam. Hát persze, hogy nincs kulcsra zárva, már vagy egy évszázada itt áll porosan, és érintetlenül. Beljebb léptem a sötét házba, és lábujjhegyen közlekedtem. Fogalmam sincs, mit keresek itt. Csak kívülről láttam ezt a helyet, belülről még sose. Szerintem a kíváncsiság vezérelt el idáig. Beléptem, ami szerintem a társalgó volt. A vörös függöny már cafatokban lógott, a kandalló körül hamu volt, a szőnyeg felét megrágták a rovarok. Ahogyan lépegettem a padló alattam elkezdett nyikorogni. Eléggé hátborzongató volt itt sétálgatni egy magam. Egy mély levegőt vettem, és a konyhába sétáltam át. Az egyik ablak be volt törve, és a hideg szél fújt át a résen. Megpillantottam előttem egy hatalmas pókot, mire hangosan felsikítottam, és elkezdtem hátrafelé futni, mire teli erővel nekimentem a falnak, evvel azt okozva, hogy egy festmény a földre esett, és apró darabkákra hullott szét. Elkezdtem remegni, és kifutottam a házból. Közben mintha a nevemet mondták volna. Rohanás közben elbotlottam, és a földre estem. Összeszorítottam a szemeimet fájdalmamban, és a bokámhoz nyúltam, ami kibicsaklott. Nagy nehezen felálltam, de alig tudtam pár lépést tenni. Egy ideig sajnos itt kell maradnom, egymagam. Na, pontosan ezért féltenek engem a többiek, hogy valahova elkószáljak egyedül. Egy fához bicegtem, leültem, és hátradőltem. A jobb lábamat felhúztam magamhoz, s átöleltem, majd a fejemet ráhajtottam. Fáradt voltam, ideges, hogy ennyire nem vigyázok. Egy pillanatra visszaemlékeztem arra a csókra, amit Damon-nek adtam a halálos ágyán. Azelőtt tudtam, hogy érzek valamit iránta, még ha lehet, hogy halovány is. Fogalmam sincs, hogy most mi van köztünk, de én még nem állok készen, hogy valami komolyabb legyen belőlünk. Legbelül még mindig reménykedek abban, hogy sikerül Stefan-t visszacsalogatni a városba, s meggyógyítani őt. Soha nem fogom őt elfelejteni, az első igazi nagy szerelmemet.. Mindig van olyan pillanatban egy napban, amikor rá gondolok, hogy vajon most mit csinál. Álmodozásomból egy suhanás riasztott fel. Ide-oda kapkodtam a fejemet, felfigyelve egy halk neszre is, de csak a madarak csicsergését hallottam. Végül egy árnyékot megpillantottam, majd az arcát. Meghökkentem, mert alig hittem a szemeimnek. Kápráznak, vagy igaz amit látok? - Stefan.. - súgtam. Nagy nehezen felálltam a helyemről, de nem tettem feléje egy lépést. Nem tudom, hogy milyen állapotban van. A szívem elkezdett zakatolni, és már a torkomban éreztem a dobogását. - H-h-hogy hogy itt vagy? - kérdeztem egy kicsit dadogva, és teljesen össze voltam kavarodva a jelenléte miatt. - Klaus küldött ide? - vontam fel a szemöldökömet. Nem tudtam kihagyni ezt a kérdést. Nem hiszem, hogy azért jött vissza, mert hiányzott a bátyja, vagy én.. Ennél sokkal több lehet.
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Vas. Ápr. 08, 2012 8:29 pm
Játék Vége!
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Vas. Márc. 25, 2012 8:47 pm
Rebekah && Elijah
Nem tudok bízni abban a hasonmásban. Nem is értem, hogy a bátyáim hogy tudják ezt megtenni. Mondjuk az igaz, ha meg van igézve, akkor kénytelen az igazat mondani. Tehát így már más a dolog, tényleg igaz, amit mondott. - Ez biztos? - kérdezem csalódott hangon. Biztos... Tudom, hogy az, de azért mégis visszakérdezek. Nem tudom elhinni, hogy az anyánk ilyenre képes lenne. Hogy tehet egy anya ilyet a saját gyermekeivel? A saját vére... - Lenyugszom Elijah. De beszélnem kell vele. - mondom, próbálva egy kicsit nyugodtabb hangon felelni. Lehet, hogy lehet rá hatni. Talán még meg lehet győzni, hogy amit tenni akar, az nem jó, és ha megteszi, akkor vége az életünknek. Fogalmam sincs, mit lehet tenni ilyen helyzetben, ha a saját anyád akar megölni. Mikor Elijah előveszi a lapot és megmutatja a régi írást, kezd világossá válni számomra is. Igen, ezt tényleg mi írtuk oda... - Igen, elégettük... Tehát nem tudnak megölni minket. Az egyetlen módja, hogy elpusztíthassanak az, a fehér tölgy. - mondom halkabban, nehogy esetleg valaki a közelben legyen, és meghallja. Én sosem ástam magam túlságosan bele ezekbe a dolgokba, de azt tudom, hogy az elpusztításunk egyetlen módja az a fa volt, de azt elégettük. Aztán Elijah felveszi a telefonját. Akaratlanul is hallok minden egyes szót. Elena az. - Te jó ég... Még hogy bízzak benned, amikor ezt a kis ribancot viszed a bálba is? - nézek rá felháborodva, és felpattanok a padról. Nem tudom, mit esznek rajta. Még a hideg is kiráz attól az álszent képétől. - Menj a pokolba Elijah! - nézek rá lenézően, amikor direkt felhergel még azzal az új "ősi" csajjal. Nekem mára ennyi elég volt, köszönöm. Nem is lehetett volna jobb napom, az az igazság. Bólintok neki, majd vámpírgyorsasággal eltűnök a fák között, éútban haza, ahol egy kicsit egyedül lehetek, remélhetőleg...
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Pént. Márc. 16, 2012 9:37 am
Belegondolok abba, hogy mit is mondtam, és szép, vagy nem, így van. Nem tudom megmásítani eme hozzáállásomat, és nem is akarom. Klaus és Bekah voltak azok, akikkel folyton együtt voltunk, én és Klaus vigyáztunk rá, és foglalkoztunk vele a legtöbbet. Kol és Finn mindig is egymással voltak elfoglalva, de attól még jó testvérek. A családunk tagja. Az alatt a sok év alatt megtanultunk szülők nélkül lenni, és egymásra vigyázni. - Megigéztem a hasonmást, hogy az igazat mondja, és ha nem tettem volna, akkor is igazat mondana, mert félti a barátait... - Jelentem ki nemes egyszerűséggel, megvonom a vállam, majd komolyan Rebekah szemébe nézek. Nagy sóhaj után mondom eme szavakat, mert tudom mennyire utálja Elenát, de ő a kulcs Klaus átkához. Hogy visszazárjuk. Élnie kell, mert ha meghal, akkor vége az egész vérvonalának. Bár lehet, hogy egy másik vérvonal is megfelelő lenne. Mikor Sarah-ról beszélek, kicsit, mintha csalódott lenne, hogy nem öltem meg, de mért tegyem, nagyobb büntetés, ha látja, hogy nem fogadja el senki az Ősi családból. Majd anyánk hollétéről kérdez kissé ingerülten, és megrázom a fejem. - Még nem mehetsz oda, Bekah. Nem vagy olyan állapotban, le kell egy kicsit nyugodnod, és ha úgy látom jónak, odaviszlek, a szavamat adom. - Jelentem ki törődőn és nyugodtan. Tényleg nem vihetem oda, hiszen még friss neki a hír, nem szeretném, ha bántódása esne. Még anyám tud hatni rá, mindig is fog tudni hatni Bekah-ra. Olyan kis naiv az én húgom... Csak vigyázni akarok rá, ahogy Klaus is, de nála egész más az elgondolás. Bár tudom, hogy mindentől nem védhetem meg, legalább minden tőlem telhetőt megteszek. Majd kételkedik a szavamban, hogy a barlangrajzok hamisak. Elgondolkodom, majd előveszek egy összehajtott papírlapot, melyen jó pár régi betű van. A mai ember megfejteni tudja, de mi pontosan tudjuk, hogy a családtagok nevei. Rámutatok az ő nevére. - Látod? Ezt te írtad oda. És a többiek, Niklaus, Kol, Finn, Esther, Mikael és én... Mi írtuk. A többi... Ayana készítette, azt hiszem. Vagy talán apánk... Bár a barlangba vámpír nem mehet be. Niklaus is megerősítette a tényt, hogy ő volt. Sajnálom, hogy ezt így kell megtudnod. De minden ott van a falakon. Még az is, ahogy elégettük a fehér tölgyfát. - Mondom kicsit lemondóan, nem tudom, miért is nemhiszi el. Pedig a tények az tények, de talán a neve láttán majd hisz nekem. Hisz emlékeznie kell, amikor odaírta. Majd elgondolkodom, hisz nem is az én tisztem lett volna elmondani, hanem Niknek kellett volna, ehelyett én zúdítok mindent a húgomra. De ha más nem teszi, meg kell tennem nekem. Különben mi értelme lenne a bizalomnak? Kissé elgondolkodom, mikor megszólal a telefonom... Csak rezeg, hiszen sosem rakok rá hangot, minek? Nem akarom felvenni, hadd csörögjön, majd megnézem ki az, Elena. Felvonom a szemöldökömet. Hirtelen nem ugrik be mit akarhat, felveszem, de nem szólok bele pár másodpercig. - Igen? Rendben. Viszlát... - Mondok csak ennyit, és habár tudom, hogy húgom minden egyes szót hallott nem érdekelt. Miért hívtam meg a hasonmást? Biztos felteszi eme kérdést. Meg lesz rá a válasz. Niket idegesítem vele, és a Salvatore fivéreket. Damont, igen, úgy hiszem balhézni fog, és nem is nagyon várok tőle mást. Sőt, várom is, most valahogy, hiszen más üzemmódba kapcsoltam. - Gyere el a bálba holnap. Na és akkor megtudod ki az új Ősi... - Hergelem fel, mert jól esik. Kissé megint átvettem egy Klauséhoz hasonló stílust, de jól áll ez is nekem. Nem igazán lehet különbséget tenni kettőnk között ilyen téren. És inkább a húgom balhézzon vele, tőlem fél, és ez az arcomra van írva. Fél, hiszen majdnem megöltem, és megtenném újra, ha eljutok abba az állapotba.....
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Csüt. Márc. 15, 2012 5:21 pm
Rebekah && Elijah
Igaz amit mond, de jól esik hallani. Tudom, hogy nem csak én lennék az, aki nem szívesen fogadja be a családba az újoncot. Nem tudom, mi a terve, egyáltalán érdekli-e a családunk, vagy mi fene, de őszintén szólva, nem is érdekel. Én biztos, hogy nem fogom felkeresni, vagy ilyesmi, majd ha esetleg véletlen összefutok vele, szépen elmondom neki, mi van. Mondandójára csak bólintok és egy apró mosolyt ültetek az arcomra. Nagyot sóhajtok, tényleg fogalmam sincs, hogy lehetne ezt egyáltalán megakadályozni, hiszen anyánknak épp elég nagy hatalma van ahhoz, hogy simán elpusztítson minket. Egyszerűen viszont nem értem, hogy ez mért jó neki. Elena nevére felszisszenek. - Na, mert annak a hasonmásnak a szavának nagyon lehet hinni, aki ugyanúgy meg akart téged is és Klaust is ölni, ha jól tudom. - jegyzem meg. Mikor először megláttam a lányt, már akkor nem volt szimpatikus, ahogy Katerina Petrova sem nyerte el annak idején a tetszésemet. A Salvatore-fivérek, mindkettőtől bevették a csalit... Különösebben nem izgat fel a hír, hogy majdnem megölte azt a bizonyos Sarah-t, bár igaz, hogy ez Elijah-nál igen ritka, hogy annyira felhúzza magát valakire, hogy majdnem megöli. - Hol van most? Az anyánk. - kérdezek rá. Tényleg beszélni akarok vele, és nem érdekel, ha majd vissza akarnak tartani. Odamegyek hozzá, és szemtől szembe megkérdezem tőle, mi ez az egész, és majd ő elmondja. Nem mintha nem hinnék Elijahnak, de jobb lesz, ha beszélek anyámmal. Ki tudja, talán lehet rá hatni, és eláll a tervétől. A barlanrajzról egyáltalán nem tudtam. Fogalmam sincs, melyik barlangban van, és hogy néz ki, de most komolyan egy ilyennek kell hinni? - Komolyan? És mégis ki festette azokat az ábrákat? Ezeknek kell hinnünk? A saját családunk történetét egy barlangrajzról kell megtudnunk? Ez nevetséges, Elijah... - mondom. Kötekedek, igen, de egy, tényleg ki mondja, hogy ez az igazság? Kettő, nem is én lennék, ha mindenbe csak úgy belenyugodnék. Fogalmam sincs, hogy mit higgyek, és mit ne. Nem Elijah szava nem ér semmit, hanem, hogy egyáltalán tényleg az van-e, ahogy azt ő gondolja, vagy ő is rosszul értelmezi az egészet? Igazából mondhatni, le vagyok sokkolódva. Először is bejelenti, hogy anyánk visszatért, aztán, hogy van egy másik lány a családban és végül, hogy Nik ölte meg anyát. Hát ez fantasztikus, Elijah, még jó, hogy összefutottunk... Arckifejezésem fintorba vált át. Elijah kezeit lerázom a vállaimról. Nem rá vagyok mérges, hanem az egész helyzetre, ami van. - Még valami, amiről tudnom kell? - kérdezem és idegesen a hajammal kezdek játszadozni.
Elijah Mikaelson
welcome to my world
► Residence :
New Orleans
► Age :
1027
► Total posts :
775
ORIGINAL VAMPIRE †
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Csüt. Márc. 15, 2012 2:33 pm
Na igen Rebekah és az osztozkodás. A családon kívül senki mással nem hajlandó közösködni. És igazából én sem fogadom el, hogy van még egy testvérünk, de mit is várt anyánk, és Sarah? Hogy majd tárt karokkal fogadjuk a jövevényt? És majd együtt sztorizgatunk egy jó kis tábortűznél? Nem, mi összeszoktunk, együtt nőttünk fel, és nekünk ez a család... Ez jelenti a segítséget és a megnyugvást, ha úgy tetszik. Meg sem lepődöm Bekah következő mondatán... - Bekah, ezt nem is várja el tőled senki. TE vagy a mi egyetlen húgunk, és senki nem léphet a helyedbe. Emlékszel? Egy család vagyunk, csak MI és senki más! - Emlegetem fel kicsit a múltat is, és eléggé kihangsúlyozom, hogy Rebekah az egyetlen, és nincs helye másnak. De szerintem ez érthető, hisz élsz vagy több ezer évet, és bejelentik, hogy van még egy húgotok. Szép dolog, mondhatom, és hiába mond bárki bármit, a család az mi vagyunk, és kész. Senki más. Lehet, hogy idővel ez változni fog, de ahhoz rengeteg idő kell, és ki tudja mennyi lesz még. Szerencse, hogy erősebb vagyok, és le tudom kissé nyugtatni a lányt, mert az erek a szemem alatt feketéllettek, ami jelzi hogy kezdek kijönni a sodromból. Ritkán sikerül valakinek ennyire felidegesítenie, de ez most sikerült neki. Persze nyomós indok az is, hogy a démon a felszín alatt leselkedik, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy előtörhessen. Érzékelhetően más vagyok, mint a megszokott énem, de majd a beszélgetés folyamán mindenre fény derül, és Rebekah megérti majd. - Anyánk nem hiszi, hogy ez rossz lenne, abban a tudatban él, hogy így lesz nekünk a legjobb. Démonokat teremtett, amit szerinte el kell pusztítania. Hittem, hogy békét akar, és összehozni a családot, mert mindegyikőnknek ez a legnagyobb vágya, de Elena is megerősítette Sarah szavait. És anyám sem tagadta. Annyira rosszul esett, hogy egy rövid időre felülkerekedett rajtam a démon, és majdnem megöltem Sarah-t. - Anyánkról szeretném kerülni a továbbiakat, mert rettenetesen nehezemre esik róla beszélni, de ez nem csak a hangomon hallatszik, hanem az arcomon is látszik. Kicsit mintha megtörtem volna, ami nálam furcsa, és nagy bajt sejtet. És persze nagy fájdalmat. Furcsa dolog, hogy amióta kissé szabadjára engedtem a démont, azóta nem találom önmagam. Néha tudom, hogy ki vagyok,néha pedig fogalmam sincs melyik is vagyok én. Már az is meglepő, ha vadászatot rendezek, nem hogy ez az érzelmi kitörés. Kell egy kis idő, amíg visszatérek igaz valómhoz. De olykor nehéz, hisz mind két énem én vagyok . - Van egy barlangrajzolat. Ami a családunk történetét írja le. És az azt írja, hogy a vámpír-vérfarkas azaz a hibrid kitépte a boszorkány szívét. Az egész akkori életünk, a vámpírrá válásunk, de még az elpusztításunk módja is ott van a falakon, Bekah... - Jelentem ki komoran, és szavaim fájók tudom, de tudnia kell. Tudnia kell, hogy a sötét hazugságot Nik találta ki, hiszen még a saját bűntudatával sem bírt szembenézni. - Apánk anyánk felé irányulódühét használta fel jó indoknak. Senki sem kételkedett benne, hiszen mégis csak félrelépett... De a rajzok bizonyítanak, hidd el, én is sokkot kaptam a hírtől... - Hogy milyen rajzok? És honnan tudom? Érzem, hogy ezek a kérdések lassan megfogalmazódnak húgom kiváncsi fejében, és én mindenre fogok válaszolni. Átkarolom Bekah vállát, nem akartam lesokkolni, de tudnia kellett. Fogalmam sem volt róla, hogy nem tudta anyánk gyilkosának kilétét. Hittem, hogy tudja, hiszen már szinte végigsöpört a városon. Arcom megkeményedik, hisz tudom, hogy most a húgomat kell támogatnom, ha engedi. Csak ne akarjon egyből Nik nyakának menni. Vajon tudja, hogy tudom? Szerintem nem, bár ki tudja, most nem is érdekel...
Lyla Foster
welcome to my world
► Age :
32
► Total posts :
281
ADMINISTRATOR ♔
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok Csüt. Márc. 15, 2012 12:04 pm
Rebekah && Elijah
Nem lehet igaz. Nem lehet még egy lány, akit anyánk ugyanúgy szerethet, mint engem és a bátyáimat. Ha mégis, hát csalódnom kell benne... Megcsóválom a fejem. Elijah nem az a típus, akinek minden második szava hazugság, tehát biztos igazat mond. - Elijah, el tudod te azt képzelni, hogy én osztozkodjak az egyetlen húg szerepén? Na nem... - vágom oda. Tudja nagyon jól, hogy sosem voltam egy olyan típus, aki bármit megoszt mással. Mondhatjuk ezt úgy is, hogy önző vagyok, de hát ez van. Az évek alatt megtanultam, hogy nincs értelme mással foglalkozni magam előtt. Az első a magam számára, mindig én legyek... Anyát mindig is szerettem, nagyon közel állt hozzám, de amikor meghalt, eléggé összetörtem. El sem tudom róla képzelni, hogy ilyet akarna tenni velünk. A saját gyermekeivel... Te jó ég, hát én nem akarok újra ember lenni. Nem sokáig maradnék úgy életben, az biztos... Most, hogy így belegondolok, ez borzasztó dolog lenne. Mielőtt letámadnám a bátyámat, hallod, amit mond, de nem igazán foglalkozom vele. Bennett boszorkányok? És Damon? Ó te jó ég, pont ők, akiket ha összefogtunk volna, simán eltehettük volna őket láb alól. Viszont ha újra láthatnám anyámat, tisztázhatnám vele a dolgokat. Elijah mindig is erősebb volt nálam, ez egyértelmű. Hiába vagyok egy az ősök közül, ha a négy bátyám közül, mint erősebb nálam. Ez van, nő vagyok, és a nők alapjáraton gyengébbek a férfiaknál... Hirtelen a földön termek Elijah kezei alatt. Szemeim ismét elsötétültek, szemfogaim pedig előtörtek helyükről. Kezem a nyaka körül, ahogy az övé is az enyémen. Próbálok kiszabadulni alóla, de esélytelennek tűnik a dolog. Eljut az agyamig, amit mond, és tudom, hogy igaz. Tényleg nem az erőssége a hazudás, látnám is rajta, ha nem mond igazat. Lenyugszom. Mikor végre elenged, és beszélni kezd, leülök a pad maradványára és érdeklődve figyelem az arcát. - Talán ha beszélnék vele, lehetne ellene tenni. Nem teheti ezt, nem is tenné. Tudja egyáltalán, hogy ezzel milyen rosszat tesz nekünk? - vágok a bátyám szavába, majd amikor újra szóba kerül az a kis Sarah vagy ki a franc, felmorranok. Szó szerint fájtak Elijah szavai. Minden egyes szóval a szívembe markolt, amikor azt mondta, hogy jobban védte azt a kis csitrit, és végül, amikor azt mondta, hogy Nik... - Nik? Elmagyarázná valaki, mi a franc folyik itt és miért van ez? Mi az hogy Niklaus? Az anyánkat Mikael ölte meg, nem Nik... - értetlenkedek. Az nem lehet, hogy Nik volt. Hiszen ott voltam, tudom, hogy az apánk tette. Biztos az egész családot megrettenti majd a hír, hogy anyánk mit tervez. Nem tudom elhinni, tényleg igaz lenne? Amikor azonban a fivérem újabban megszólal, hallom a hangjában. Igazat mond, ez nem hazugság... Torkomban gombóc gyűlik és nagyot nyelek. A fejemet fogom. Zsong az egész... Ennyi igazságot rám zúdítani öt perc alatt, nem túl jó dolog, mellesleg ha még mind rossz hír is.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Régi Salvatore Birtok 
