Múltkor Hayley-vel volt egy igen érdekes beszélgetésünk, és szóba került természetesen Travis is és a hozzá kapcsolódó bonyodalmak. Hayley kimondta azt amit én nem mertem kimondani azóta, hogy Travissel együtt vagyunk. Már az én fejemben is megfordult az, hogy mi nem tudunk együtt lenni addig ameddig csak szeretnénk, hiszen ő vámpír én meg ember, és az embereknek egy idő után felfog tűnni az, hogy én öregszem, de ő nem. Habár New Orleansban ez nem is olyan nagy ügy, hiszen minden második utcában vagy 3 vámpírba botlik bele az ember. Ez a dolog inkább csak minket érint. Túlságosan is a közelembe engedtem őt, túlságosan is szerelmes lettem belé, olyan szinten, hogy fájni fog most már az elvesztése. Kb 2 nap telt el azóta, hogy Hayley eszembe juttatta ezt a dolgot és azóta is folyamatosan ezen kattog az agyam. Valahogy a szerelemben mindig balszerencsém van. Az első szerelmemet Klaus megölte, pont azon a napon amikor először engedte meg Marcel, hogy kijöhessek a templom padlásteréről, aztán ott volt Kol is, vele a kapcsolatom eléggé... Bonyolult volt és még most is az. Most pedig tit van Travis akivel habár még nem történt semmi rossz, - remélem nem is fog, mert azt nem élném túl - csak ugyebár ő is vámpír, és mivel én ember vagyok ezért nem lehetünk örökké együtt... Azt pedig még elképzelni sem tudom, hogy én vámpírrá váljak... A varázslás annyira az életem részévé vált már, hogy nem tudom, hogy megtudnék-e válni tőle, viszont ott van az, hogy a Travis iránt érzett szerelmem nagyon erős és mindeddig úgy gondoltam, hogy érte, miatta képes vagyok bármire. Gondolataimból kopogás rángat vissza a valóságba. Kimegyek az ajtóhoz és csodálkozva látom, hogy Travis az. Nézem ahogy bejön, egy mosolyt erőltetek magamra, majd bezárom az ajtót. Túlságosan is a gondolataim fogságában vagyok még ahhoz, hogy tettetni tudjam azt, hogy jól vagyok. - Szia. - köszönök neki mosolyogva és próbálok úgy tenni, mintha minden oké lenne. Nem tudom, hogy készen állok-e arra most, hogy erről beszélgessünk, mert ha ez szóba jön akkor tudom, hogy bele kéne gondolnom egy Travis nélküli életbe... - Jól, de te hogy hogy itt vagy? Mármint ne érts félre, örülök, hogy látlak. - tényleg kíváncsi vagyok, hogy miért van most itt.
Nem folytam bele sok dologba, amióta itt vagyok. Meg tudom húzni magam ha kell, és főként meg is tettem Davina miatt. Elég régóta tart már ez az egész, nem szeretném elrontani. Jobb emberré lettem mellette. Nem mondom, még mindig az a macsó vagyok aki annak idején is, de már teljesen másként viselkedem az emberekkel. Jó értelemben megváltoztatott és nem is tudom, hogyan viszonozhatnám neki ezt. Valószínűleg örökké az adósa leszek. Nem mintha bánnám, de itt viszont van egy aprócska bökkenő. Az örökké. Kettőnknek ilyen nem lesz. Én nem öregszem, ő pedig igen. Gyermeke soha nem lehet majd tőlem. Mostanság tele vagyok ezek a dolgok miatt kételyekkel és próbáltam egyedül valami megoldást találni. Nem vagyok túlságosan informált az ilyen témákban, ezért még mielőtt valami hülyeséget fogok mondani vagy tenni, úgy döntöttem, inkább Davival beszélek erről. Egyébként sem tudok előtte túl sokat titkolózni na meg pláne nem rejtegeti a gondolataimat. Most pedig hogy nemrég régens lett, talán ő is többet tud már mondani nekem. Őszintén reméltem, hogy nem fog majd rám furcsán nézni vagy elküldeni a francba. Felkaptam egy inget és mivel egy hotelban lakunk, szerencsére nem kellett messzire mennem hozzá. Természetesen még fél órával ezelőtt dobtam neki egy sms-t, hogy itthon tartózkodik -e, nem akartam csak úgy rátörni. Lifttel gyorsan leértem, a 107-es számot is már jól berögzülve, akár álmomban, csukott szemmel is megtalálnám. Kettőt koppintottam az ajtón, majd megvártam még kinyílt. - Szép napot gyönyörűség. Hogy vagy ma? - Mosolyodtam el pimaszul, egy apró puszit nyomtam a szájára, majd beljebb léptem. Nem akartam rögtön letámadni, így csak mintha otthon lennék, sétáltam beljebb a szobába. Azt sem tudtam, hogyan kezdjek bele.
Szeretem a reggeleket is, de nem olyan jók mint az esték. Esténként lehet, hogy valakivel fekszem le, több a szórakozási mód és minden izgalmasabb. a reggelek unalmasak. Nagyon. Csak egy új nap kezdete. Persze örülök neki, hogy már ennyi éve a földön vagyok és megtapasztalhattam sok kort, sok változást, voltam háborúban de... néha már unalmas. Unalmas egyedül. Van amikor nem is tudok magammal mit kezdeni, ilyenkor kiélem a piszkos kis fantáziám rejtett vágyait. Lehet, hogy találom kellene egy legjobb barátot, egy társat vagy lehet, hogy be kellene nekem is társulnom egy vámpírközösségbe. Nem tudom mit tegyek... A kávéra pillantok, nagyon, de nagyon íncsiklandozó illata van neki. Megvárom azért Davit, úgy érzem hamarosan fel fog kelni. Így is lett. Elmosolyodom, majd végigsimítom arcát. -Jó reggelt. Hoztam kávét, remélem így szereted. - Bökök az éjjeliszekrény fel. Elveszem a sajátomat, belekortyolok. Közben egy pár szavat talán beszélgetünk, de valahogy másként érzem magamat most itt. Most... úgy érzem el kell mennem. -Mennem kell. Remélem hamarosan találkozunk. Pihend ki magad. - Puszit nyomok a homlokára, majd pár pillanat múlva ott sem vagyok. Kiviharzom az épületből, az utcán felkapom magamra a dzsekimet és megveszem hazafelé az irányt. Végig ő jár a fejemben. Csak ő.
Más volt az első, mint amire számítottam. Jó volt, élveztem. Úgy érzem, hogy jól döntöttem, nem bántam meg azt, hogy Travissel volt az első. Betartotta az ígéretét, óvatos volt. Ezzel megint azt bizonyította be, hogy van jó oldala is, nem csak a magának való, stb, hanem olyan aki foglalkozik mással is nem csak saját magával. Hozzá bújok, jól esik az ahogy átölel. Teljesen megtud babonázni, magával ragadni. Tetszik az, hogy gyengéd, de mégis szenvedélyes. Minden tetszik benne, úgy ahogy van. Azt hiszem túlságosan is megfogom kedvelni. Ha ez még nem történt volna meg. - Jó volt. - mondom kedvesen, és halványan elmosolyodok mikor megpuszilja a számat. Olyan gyengéd, hogy szinte rá sem lehet ismerni, mintha nem is az a srác lenne akit eddig megismertem, akiről mesélt, hogy milyen életet él. Mintha kicserélték volna.
A nap bevilágítja a szobát és így én is elkezdek ébredezni mikor a nap sugarai gyengéden kezdik el simogatni az arcomat. Teljesen másként érzem magamat, felvagyok dobódva. Még élénken élnek bennem a tegnap éjszakai dolgok. Ahogy eszembe jut elmosolyodok. Felülök és picit mosolygok mikor meglátom Travist. Hát tényleg nem ment el, betartotta amit ígért. - Jó reggelt.
Remélhetőleg a végére nem csak nekem sikerült örömet szerezni, hanem Davinak is. Az aktus után melléfekszem, kicsit talán nem ártana helyezkednünk is. Elmosolyodom, oldalra fordítom a fejemet. Ez igazán jó volt. Talán mondhatnám, hogy az egyik legjobb, amit mostanság átéltem. Elfelejtettem minden gondomat egyszerűen, nem kellett gyötörnöm magamat. Kezemet a nyaka alá teszem, magamhoz ölelem. -Mit szólsz? - Már túl nagy a csend. Késő van, gondolom fáradt. Én nem vagyok az, de hát vámpír vagyok, szoktam aludni, de kevesebb alvás is untig elég nekem, nem kell annyi mint egy embernek. Kócos haját oldalra simítom, apró puszit adok ajkára. Ez az a pillanat, amiben nem igazán volt már részem egy jó ideje. Talán... még akkor. Őt juttatja eszembe, lehet, hogy pont ezért vagyok ilyen... más vele. Ő... volt egy komoly kapcsolatom még mielőtt vámpírrá lettem, remélem, hogy boldogan élte le utána az életét és örült neki, hogy nem lett annak a sorozatgyilkosságnak az áldozata, amit nekem végig kellett néznem. Ami igazán furcsa, hogy engem soha nem vádoltak ennek az egésznek az elkövetésével. Szerintem úgy tudták, hogy meghaltam én is. Ami végül is valamilyen szinten igaz is... Megvárom ameddig Davi elalszik, még egy kicsit elmélkedem magamban. Elgondolkodom azon, hogy vajon mi lelt, hogy ez a kevés idő alatt már most, ilyen kevés dologban megváltoztam. Mit tesz velem ez a lány? Mély álomba merülök én is végül.
Úgy érzem túl korán van. Még nekem is. A nap a szemembe süt, hunyorogva nézek fel az ablakra. Ilyenkor el tudnám küldeni a francba azt, aki keletre néző ablakot ad ki nekem. Soha nem kellene. Egy kicsit nézem a mellettem alvó Davinát, majd elmosolyodom és kisurranok mellőle. Elég könnyen megy számomra ez a dolog, hiszen olyan gyors vagyok, hogy észre sem lehet venni. Valahonnan pár perc alatt szerzek két kávét és visszamegyek a szobába, mellé ülök. A kávét leteszem az éjjeli szerényre, és várom hogy felkeljen.
Végig figyelem Travist, hogy mit csinál. Élvezem minden érintését, csókját, egyszerűen mindent. Kedvelem őt, nagyon is, és talán ezért bízok benne, nem kételkedek a szavában. Tekintetemmel végig pásztázom egész testét mikor már semmi ruha nincs rajta sem. Mikor közelebb kerül hozzám, szívem hevesebben ver. Most még meg tudom gondolni magamat, hisz az én testemről van szó, én döntök felette. Biztos, hogy ezt akarom? Biztos, hogy vele akarom az elsőt? Egy vámpírral? Hisz utálom őket, egytől egyig, de ő annyira más... Őt nem gyűlölöm, már az első találkozásunk óta kedvelem őt, de fogalmam sincs arról, hogy mégis miért, miben különbözik pont ő a többiektől? Mi fogott meg benne ennyire? Megannyi kérdés, de egyikre sincsen válasz pedig szükségem lenne rájuk, tudni akarom a válaszokat, de azt is tudom, hogy a kérdéseimre magamnak kell rájönnöm, egy idő után biztos meg is kapom a várva várt válaszokat, csak kitudja, hogy addig még mik fognak történni, míg rájövök dolgokra. Arcom picit megrándul miközben halkan felnyögök, mikor belém hatol. Kell egy kis idő míg megszokom az érzést. Annyira szokatlan. Nem azt mondom, hogy rossz, csak furcsa az, hogy bennem van. Ahogy lassan elkezd mozogni és is szép folyamatosan kezdem megszokni az érzést, közben sóhajtok mikor a mellemet simogatja. Egyszerre több érzés, izgalom.
Jó érzés, amikor sikerül a nőt felizgatnom. A szexuális élmény ettől ugye még jobban kiteljesedik. Apró mosolyokkal jelzem felé, hogy én is rendben vagyok és hogy totál jól érzem magamat. Próbálom egy kicsit elterelni a gondolatait a feszültségről. Majd... majd a következő alkalommal már nem lesz ilyen. Ha persze lesz következő. Mert én úgy érzem, lehetne. Ez mind rajta fog múlni majd. Kényeztetem, a teste minden olyan pontját, ahol, amitől beizgulhat. Szeretném ha annyira felizgulna, hogy talán nem kellene egyikünknek sem nagyon szenvedni a továbbiakban. Ahogy izgatom, simogatom, úgy érzem, hogy nem is lesz vele gond. Apró csókokkal halmozom el, miután lekerül az utolsó ruhadarabja is, végigcsókolom az egész testét. Kezem lágyan húzom végig puha bőrén, próbálok érzéki lenni. Ilyenkor ez nagyon megy nekem. Viszonozom csókjait. Tudom, hogy a nők ilyenkor mennyire szeretik, amikor csókolózhatnak is közbe. Biztos vagyok benne, hogy ez még jobban izgatja őket, még jobban élvezetessé teszi az egész folyamatot. Közben nem mindig olyan könnyű erre is koncentrálni, de hát ha nagyon együtt mozog a két test, akkor be lehet iktatni. Hagyom, hogy egy kicsit nyűglődjön a gatyámmal, majd odanyúlok és átveszem, ledobom magamról és hátra rúgom valahová. Nem is nézek szét a szobában, szerintem most ha valaki benyitna eldobná az agyát. Egy ruha darab itt, egy ott... Teljes a rendetlenség. Most már teljesen anyaszült meztelenek vagyunk mindketten. Kék szemeimmel végigmérem Davit, majd lehajolok és apró csókocskát adok neki a nyakára, egyet ide, egyet oda. Ahogy egész közel érek hozzá, már jól érezhető férfiasságom is. Egy kicsit habozok még, hogy szokja a helyzetet és a látványt, majd felegyenesedek és férfiasságomat megfogva lassan a vaginájához csúsztatom. Finoman és nagyon lassan hatolok be, végig figyelve az arcát. Nem sietem el, nem akarom, hogy fájjon neki. Amikor végre sikerül célba érnem, egy kicsit habozok, várakozom bent majd lassú mozgásba kezdek. Egyik kezemet Davi vállára helyezem, a másikkal pedig mellét simogatom. Egyszer-egyszer felsóhajtok én is jelezvén, hogy igen is jól érzem magamat.
A szívem hevesebben kezd el verni mikor a combomtól elkezd szép lassan felfelé haladni. Minden egyes érintése, puszija bizsergést vált ki belőlem, Ott lent. Folyamatosan zavarban vagyok, főleg akkor mikor az utolsó ruhadarab is lekerül rólam, hiszen így még senki sem látott, ilyen közel még senkit sem engedtem magamhoz, soha, most pedig... Egy olyan srácban bíztam meg, olyan fiúval vagyok akinek ismerem valamennyire a múltját, tudom, hogy hogyan bánik a nőkkel, de mindezek mellett azt is tudom, hogy miért lett ilyen. Nem lehet könnyű elveszíteni a családodat és utána még meg is birkózni szinte egyedül azzal ami a vámpírrá válással jár. Megtanulni uralni a vérszomjat, megszokni a teljesen új dolgokat, helyzetet. Megértem, hogy ilyen lett, azt is megértem, hogy miért kapcsolt ki, hiszen nem lehetett könnyű neki akkoriban. Eltemette a régi, emberi énjét azért, hogy több csalódást, fájdalmat ne érezzen, de ez nem megoldás, együtt kell élni minden fájdalommal. Magam sem tudom pontosan azt, hogy miért vettem a fejembe azt, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy bebizonyítsam neki azt, hogy még ott van a lelke mélyén az a Travis aki emberként is volt. Minden gondolatom egyből elszáll mikor megcsókol. Egyik kezemmel beletúrok a hajába és lágyan csókolom, nyelvemmel nyelvét simogatom. Elválok az ajkaitól és újabb sóhaj hagyja el a számat mikor elkezdi kényeztetni a csiklómat. Érintésének hatására egyből elkezdek nedvesedni. Nézem, ahogy leveszi a farmerját és az is a földre kerül a többi ruhánkhoz hasonlóan. Travis vissza kerül fölém. Megcsókolom és lágyan végig simítóm csók közben kidolgozott felső testét egészen a boxere tetejéig. Egyik ujjamat bedugom alá és szép lassan elkezdem lefelé húzni.
Egy kicsit azért érzem rajta, hogy zavarban van. Furcsa ez is nekem, de hát nem is csodálom. Teljesen óvatos vagyok, semmit nem rohanok el, hogy még véletlenül sem vonja vissza a dolgot. Na nem mintha ki lennék akadva miatta, ha mégis visszasétálna... Elmosolyodom, tovább folytatom a kényeztetést, majd amikor sikerül a nadrág gombját kigombolom, ismét felegyenesedek, hátrébb csusszanok és lehúzom róla ezt is. Minek ez? Úgyis túl sok a ruha a nőkön általában. Végignézek tökéletes testnén. Végigsimítom a combját egészen a lábfejéig. Szememen látszik, hogy tetszik minden amit látok és minden amit érzek. Folytatom a csóközönöket, de most a combjától indulok felfelé. A bugyi szélénél megállok, körbepuszilom, majd a peremébe egy kicsit beleharapok jelezvén, hogy levenném ezt is, ha megengedi, ha nem sietek túlzottan. Egy pillanatra felnézek rá, majd pár másodperc habozás után megszabadítom az utolsó ruhadarabjától is. Felkúszok hozzá, megpróbálom egy kicsit oldani a feszültséget, megcsókolom és egy biztató kis mosolyt küldök felé. Nem tudom, hogy érezhet most. Nem tudom, hogy mennyire fogja így élvezni a dolgot. Kicsit oldalra dőlök, csókolom, a szabad kezemmel pedig közeledem a puncijához. Kicsit kényeztetem, finoman játszom a csiklójával, figyelve minden mozdulatát, ha megérzem, hogy nem jó akkor azonnal abbahagyom. Most már nagyon kényelmetlenül érzem magamat ebben a farmerban. Kigombolom és levetem, de a gatyát még magamon hagyom. Megvárom még Davi nem kezdeményez ezzel kapcsolatban. Nem akarom elrémíteni azzal, hogy már pár pillanat múlva le is fogom támadni. Hamarosan. Ne érezze úgy, hogy csak nekem kell kényeztetnem őt. Tudom, hogy ez még új és furcsa neki de egy kicsit ilyenkor "tanitani" kell, rá kell vezetni dolgokra.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok zavarban mikor a felső testemet immáron nem takarja semmi sem. Mintha nem is én lennék, nem ismerek magamra, felelőtlenül vágok bele ebbe az egészbe, nem szabadna ennek megtörténnie, de nem akarok ezzel foglalkozni. Igenis megérdemlem azt, hogy most az egyszer ne gondolkodjak a következményeken. Mondhatni, hogy már ezzel kiléptem a komfortzónámból, hiszen olyan dolgokat engedek meg Travisnek amiket eddig még soha senkinek sem, de nem bánom most ezt az egészet, hiszem azt, hogy betartja az ígéretét. Nézem ahogy felegyenesedik és ahogy leveszi magáról a pólóját, azt pedig eldobja valahova a szobába. Tekintetemmel végig pásztázom teljes felső testét. Haloványka kis mosoly jelenik meg az arcomon annak jeléül, hogy eddig nagyon tetszik a látvány. Azt mindig is tudtam, hogy nem néz ki rosszúl, hisz ez teljesen nyilvánvaló mindenkinek, de ez felülmúlja azt amit elképzeltem. Nah, nem mintha fantáziálgattam volna róla, hogy milyen lehet póló nélkül! Jól esik az mikor végig simít a testemen, miközben megérint bizonyos pontokat melyek olyan érzéseket váltanak ki belőlem, amit eddig még sosem éreztem. Mikor a mellbimbóimat kezdi el izgatni, azok az izgalom hatására megkeményednek. Megannyi érzés fut át a testemen egyszerre, ami még annyira szokatlan nekem. Egy halk kis nyögés hagyja el a számat az izgatás hatására, és mikor belső combomon halad felfelé a kezével. Nagy a késztetés, hogy össze zárjam a lábaimat, de mégsem teszem, hagyom, hogy a keze felfedező útra menjen, oda ahova még senkit sem engedtem.
Furcsa nekem, hogy ennyire könnyen megbízik bennem. Pedig nem vagyok az a tipikus megbízható személy, sőt, még nem is tűnök annak sehányadik ránézésre sem. Teljességgel látszik a macsósság, magamnak valóság és talán még a nagyratartás is... Nem szoktak bennem bízni. Soha. Lehet, hogy ennyire jó megérzése volt neki velem kapcsolatban? Egyszerűen még soha nem történt velem ilyesmi, nem tudom elképzelni, hogy ezt most miért. Nem mintha rossz lenne a gondolat, hogy valaki megbízik bennem... Apró mosoly jelenik meg az arcomon az első sóhajánál. Ezt már nagyon vártam. Ez egy elég biztató dolog a férfi számára, főleg, ha a hangokra is asszociál közben. Nem hagyom abba amit eddig csináltam, tudom, hogy mennyire új még neki az egész és igazából nem is bánom, ha ő nem kezdeményez most semmit. Teljesen megértem a dolgot. Még kezdő. Majd szépen lassan alakul a helyzet. Idővel. Felső testét kicsit megemelem, hogy le tudjam venni a maradék ruhadarabot -melltartót- a felső testéről. Félredobom, majd visszaengedem Davit az ágyra. Végigpillantok rajta, teljesen jó látvány, semmiben nem csalódtam. Egy kicsit felegyenesedem, és mivel már zavar, ezért levetem én is magamról azt az egy szál felsőt, ami rajtam volt. Kicsit én is had mutogassam már magamat neki. Izmos felső testem van, azt nem mondom, hogy a hasamon látszanak a kockák -csak ha megfeszítem-, de látszik, hogy soha nem hagytam el magamat edzés terén és emberként is simán fel tudnám őt emelni. Nem hajolok még vissza, kezemmel végigsimítom a felső testét, egészen a nyakától, mellén keresztül a hasa legaljáig. A szemébe nézek, majd lehajolok és nyelvemmel játszani kezdek a mellbimbóján. Másik kezem végig simogat, kicsit elkezdem feszíteni a húrokat, kezemmel egész közel a nemi szervéhez érek, belső combját simítom végig. A mell után visszatérek az ajkához, finoman beleharapok -szemfogak nélkül, semmi rossz szándékom nincs-, közben pedig a nadrágja gombját kezdem el birizgálni. Láthatóan és érezhetően is elég tapasztalt vagyok a témában, semmi problémán nem akadt még a gombokkal, kapcsokkal, stb... hát volt rá elég sok időm, hogy megtanuljam ezeket a dolgokat.
Élvezem minden egyes pusziját, érintését. Nem tudom miért, de valamiért bízok benne, bízok abban, hogy tényleg most az egyszer nem olyan lesz, mint amilyen szokott lenni eddig, illetve remélem azért óvatos lesz. Jó oké, persze megértem azt, hogy ő nem erről híres, legalábbis ránézésre szerintem nem, de most remélem egyszer kivételt fog tenni. Én teljességgel bízok benne, már csak abban reménykedek, hogy ezt nem fogom megbánni. Eléggé rossz tulajdonságom, hogy egyes emberekben hamar megbízok, aztán egy idő elteltével tőlük kapom a legnagyobb pofonokat. Mikor a nyakamat kezdi el puszilgatni akkor pár pillanatra megfordul az a fejemben, hogy nem fogja kibírni azt, hogy ne kóstoljon meg, de legnagyobb meglepetésemre haladt tovább, és még nem éreztem a fogát sem. A végén még tényleg nagyon megfogom kedvelni őt; jobban is, mint kéne. Vagy ez már megtörtént? Nem tudom, össze-visszaság van a fejemben, nem tudok, vagy csak nagyon nehezen tudok rendet tenni, és nem mindig tudom, hogy mit akarok, nem vagyok biztos magamban. Halk sóhaj hagyja el a számat mikor a mellemet hinti be gyengéd puszikkal és mikor végig simít az oldalamon, hasamon. Olyan érzéseket vált ki belőlem, mint még eddig soha senki. Egyik lábam felhúzva van derekának dönte, másik pedig kinyújtva alatta. Érzem a férfiasságát, még így ruhán keresztül is. Annyira új még nekem ez az egész, de valamilyen módon, egy része tetszik is.
Szeretek egy kicsit játszadozni a nők többségével mielőtt megtörténik aminek meg kell. Mondjuk amit tudni kellene még rólam, hogy nem éjjeli pillangókat szoktam az ágyamba vinni, hanem rendes, kulturált nőket. Na jó, nem biztos, hogy mindegyik az, de szépek. Sokuk intelligens is, kivéve a szőkéket. Némelyik szőkére tényleg igazak ezek a manapság ismert viccek. Volt már egy kettő, amin elmosolyodtam, mert igen, velem is megtörtént. Szerintem egyenlőre egy állásponton vagyunk. Vagyis remélem. Nem tudom, hogy ő mit szeretne tőlem a továbbiakban, de úgy érzem, hogy hamarosan kiderül. Nem tűnt könnyűvérű nőnek, de viszont szerintem nagy gondja lehet még abból majd a későbbiekben, hogy nagyon gyorsan megpróbál megbízni másokban. Na meg nem utolsó sorban elhiszi amit mondanak neki. Most ez teljese jogos, hiszen én ígérhettem bármit, ha nem érne magamnak sokat a szavam tényleg csinálhatnám vele azt amit ő is levázolt. Azért... azért egy kicsit jobb vagyok ettől. Ha valamit megígérek, akkor azt be is fogom tartani. Az az egy dolog talán mindig is így volt bennem. Ezzel nem szoktam játszani. Visszamosolygok rá. Igen, néha szex előtt-közben-után is nagy szám van. Viszont szerintem a nők többsége ettől csak még jobban fogja érezni magát. Mégis mosolyogva állunk neki a dolognak. A mondata kicsit megnyugtat. Most már belevághatok. Jelenleg nem áll szándékomban tovább húzni a dumálást, nem szólalok meg, ha valami nem tetszik neki, akkor úgyis figyelmeztetni fog, remélem.
Ajkam hozzáér az övéhez. Lágyan és röviden csókolom meg, majd arcához érintem számat. Szép lassan, apró puszikkal halmozom el, végig az arca egyik oldalát, egészen a nyakáig. A nyaknál egy kicsit elidőzök. Ez az a pont, ami nekem a legérzékenyebb az egész testemen. Én szeretem mások nyakát, bár nem a puszik miatt... de ez most kivételes alkalom. Egyik kezemmel támaszkodom, másikkal pedig lassan felfelé kezdem húzni Davi pólóját. Próbálom egy kézzel lehámozni róla, és remélhetőleg sikerrel is járok. Miután levettem, a nyaktól haladok tovább lefelé, pár puszit adok a mellére és ott is kicsit elidőzök. Próbálom az előjátékot elhúzni egy kicsit, hiszen első alkalomnál fontos a határozottság. Nem sietek sehová, szabad kezemmel végigsimítok az oldalán, a hasán, majd combját megfogva húzom magamhoz közelebb. Érezni lehet már az én nadrágomon keresztül is, hogy valami alakul odalent.
Nem értem, hogy miért pont velem lenne más, nem értem, hogy engem miért nem hagyna csak úgy faképnél? A kérdésére szerintem ő maga is pontosan jól tudja a választ. Nem tudom mi van köztünk, hisz ő nem érez szerelmet, csak élvezi az életet és azt, hogy bármelyik nőt megkaphatja éjszakára akivel kiélheti a vágyait. Mindkettőt. A mi kapcsolatunk az... Hogy is szokták hívni? Áhh meg is van, a mi kapcsolatunk, ami kettőnk között van az a tipikus barátság extrákkal. Vagy is, ha nem gondolom meg magam akkor az lesz. Szerintem én vagyok az egyetlen ember aki nem ítéli őt el az életstílusa miatt, engem nem tud megigézni így hát elfelejteni sem felejtek semmit, és ami azt illeti, néha napján jókat tudunk elbeszélgetni egymással. Megvan a közös hang, úgy hogy igen, azt hiszem valami barátság féleség van alakulóban, vagy hát nem is tudom... Annyira zavaros ez az egész, nehéz megérteni, hogy akkor most mi is van pontosan. Mikor épp válaszolni akartam volna megérzem kezeit a derekam körül és feljebb emel az ágyon, hogy ő is oda férjen. Ami azt illeti jól csókol, nagyon is, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem azt, hogy velem van, hogy csókol, szeretem ahogy hozzám ér. Felnézek rá, a szemeibe mikor meghallom a hangját, mikor felteszi a kérdést és akaratlanul is elmosolyodok, hisz a hangjában érezhető, hogy nem akarja abba hagyni. Rajtam áll a döntés, csak is rajtam. Még simán meggondolhatom magam, nem történik semmi, mivel semmi komoly nincsen kettőnk között. Szerintem. Aztán végül eszembe jut azt, hogy ma nem gondolok túl semmit. - Ne, ne hagyd abba. - mondom végül.
Én már nem is emlékszem az elsőre. Nekünk azért nem olyan mint a nőknek. Teljesen más. Egyszerűbb és szerintem nem is fájt... nem emlékszem rá... komolyan. Szerintem vagy 100 évvel ezelőtt volt. A franc se tudja. Kinek jutnának eszébe 100 évvel ezelőtti lényegtelen információk? A nőknél ez a különleges dolog valamiért sokat számít. Na meg az is, hogy kivel csinálják. Hát nem tudom... nem akarom, hogy aztán Davi egész idő alatt utánam hajtson. Mondjuk nem lenne rossz, ha megmaradna a kapcsolat meg minden, de nem szeretném, hogy elrontsa a macsót bennem. Látom rajta, hogy mennyire szeretné visszahozni a régi Travist, aki egész mélyen el van temetve bennem... hát sok sikert. Nem hiszem, hogy egy könnyen menne. Megállok az ágy mellett, tök lazán, egyik kezemmel megtámasztom az ágyat, a másikat pedig magam mellett lóbálom. Én is a szemébe nézek. Szeretem a szemkontaktust. Megvan ennek is az oka, hogy miért, de hát ugye nála ez nem játszik. Szóval csak úgy nézek a szemébe. Próbálom kifürkészni azért, mit is tervez a ma estére. Beleugorjak, ne ugorjak? -... csaak? - Ez a csak már nem hangzik jól. Biztos vagyok benne, hogy mivel fog érvelni tovább. Ha folytatja. Mert ha nem, akkor tuti úgy van vele, hogy én is rájöttem, mit is akar mondani. De folytatja. Felvonom a szemöldökömet, aztán a szabad kezemmel ismét végigsimítok az arcán. Ezt mintha már megbeszéltük volna az ajtó előtt az imént. - És ha megígérem, hogy nem leszek olyan? -Csábító mosoly, talán egy kis időt hagyok neki arra, hogy válaszoljon, de aztán ismét csókra kerül a sor, Davi dereka alá nyúlok mindkét kezemmel és feljebb teszem az ágyon, lehetőleg úgy, hogy én is odaférjek valahogy, khm... fölé. Pár perces csók után lepillantok rá kérdő tekintettel. -Abba hagyjam? - Ez egy kicsit ironikus volt és szerintem a hangnememen is hallatszott.
Még régebben néha gondolkodtam azon, hogy vajon milyen lesz az első, milyen érzés lehet, mennyire fáj és legfőképp, hogy kivel lesz. Mindig mindenki azt mondta, hogy az elsőnek különlegesnek kell lennie, az elsőnek olyannal kell megtörténnie akit tiszta szívedből szeretsz, és, hogy nem szabad elhamarkodni, várni kell a számunkra tökéletesre. Most pedig itt vagyok egy tök helyes sráccal akit kedvelek, de... Ez nem szerelem, legalábbis én nem annak nevezném azt amit érzek iránta, hisz, ha meglátom akkor nem érzem azt, hogy azok a bizonyos pillangók felébrednek a gyomromban, a szívem nem ver hevesebben, szimplán csak örülök mikor meglátom őt, szóval ez még nem hiszem, hogy szerelem lenne. Leülök az ágy szélére és úgy nézek fel gyönyörű szép szemeibe, melybe elveszni öröm. - Kedvellek téged, ezzel nincs is baj, mert én is szeretném, csak...- itt picit elhallgatok, hogy végig gondoljak mindent, helyre tegyem a gondolataimat amik a fejemben kavarognak. Minden össze visszaság. Muszáj értelmesen fogalmaznom. - Tudom, hogy milyen vagy. Lefektetsz egy csajt aztán faképnél hagyod. - nehezemre esik állni a tekintetét, de úgy érzem, hogy muszáj a szemeibe néznem. Itt most nem arról van szó, hogy nem akarom vele, hiszen akarom, nagyon is, csak attól félek, hogy velem is olyan lesz, mint azokkal a lányokkal akikről mesélt. Túl sok fájdalmat éltem már át, nem akarok még egyet, nem tudom, hogy eltudnám-e viselni.
Az igazság az, hogy én sem így terveztem el a mai estémet. Viszont ez az egész, ami most itt történik vagy történni fog, ez pontosan rám vall. Mindig ilyen vagyok. Amikor egy nő azt mondja, hogy csináljunk valamit együtt, akkor automatikusan ez ugrik be. Amikor egy kis közelséget érzek, akkor már be is indul a fantáziám. Na, szóval szeretem a szexet és szerintem ez soha nem lesz másként. Persze más dolog lenne elkötelezettnek lenni, de hát nem vagyok. Nem is tudnám elképzelni, milyen lenne akkor. Egyszer, majd lehet hogy ki kellene próbálnom. Levegővételt sem hagyok addig, még az ágyhoz nem érünk. Nem szoktam elsietni a dolgokat, de azért eléggé rámenős vagyok és nem az a típus aki nem mer kezdeményezni. Kezemmel benyúlok a póló alá, végigsimítom a hátát, és megállok amikor egy kicsit odébb húzódik. Lehet, hogy meggondolja magát? Megeshet... A nők totál kiszámíthatatlanok. Lehet, hogy elkezdett fájni a feje. Milyen jó, hogy nekem soha nincsenek ilyen gondjaim... azt sem tudom már milyen egy sérülést hordozni magammal hetekig, hónapokig. Vagy milyen betegnek lenni. Tüsszenteni nem tüsszentettem, amióta átváltoztam. Meglep amit mondd. Nem gondoltam volna. Soha meg nem fordult volna a fejeben, hogy még nincs túl ezen. Na jó, igazából azt nem tudom, hogy mennyi idős lehet, mert erről még nem volt szó... Először azt sem tudom mit kell erre mondani, mit lehet egyáltalán erre mondani. Elmerengek, egy pár másodpercig csak nézek és nézek, majd... -Az első az fontos. Biztos így akarod ezt megtenni? Nem akarom elrontani az élményt. - Nagy kék szemeimmel nézek az övéibe. Meg sem mozdulok. Azért az tényleg más, ha valaki még szűz és tudom, hogy minden nő a tökéletesről álmodik. Hát én nem akarom egy kalanddal most elrontani ezt.
Nem így terveztem reggel az estémet, hogy így fog véget érni a napom, hisz minek is terveztem volna? Mikor elindultam este, az volt a terv, hogy sétálok egyet, talán meglátogatom Kolt aztán haza megyek, semmi több, erre most... Tisztára az ellentéte az eltervezett dolgoknak, de ahogy mondtam, most az egyszer nem akarok gondolkodni, nem akarok túlbonyolítani dolgokat, szóval igen, most az egyszer nem akarok semmivel sem foglalkozni. Lehet, hogy másnapra megfogom bánni ezt az éjszakát, de most, ebben a pillanatban még ez sem érdekel. Mikor megérzem kezét a pólóm alatt picit megfordul a fejemben, hogy lehet, hogy lekéne állnom, a fejemben az a bizonyos piros színű vészjelző folyamatosan villog várva arra, hogy észhez térjek és leállítsam ezt az egész dolgot, de nem teszem, nem akarom, nem is fogom. Mikor kicsit nekiütközünk az ágy szélének picit elhúzódok Travistől éppen annyira, hogy ne zavarjon össze annyira a közelsége. Habár még mindig közel vagyunk egymáshoz, de így már jobban tudok gondolkodni, legalább sikerül megfogalmaznom egy normális mondatot. - Lehet, hogy még sem kellene... - mondom szemeibe nézve. Hátrébb lépni már nem tudok mivel mögöttem van az ágy. Sosem beszéltem erről még senkinek, hiszen eddig senkivel nem jutottam el eddig, még Kollal sem. Vele is csak csók volt. - Én még... Szóval tudod... Sosem... - eléggé béna mondat lett, de most nem bírok normális mondatot kinyögni, megbabonáz a közelsége.
A szoba nagyon hangulatos volt. Szétnéztem amikor beléptünk, valahogy ezerszer kellemesebben éreztem magamat itt mint a sajátomban. Nem tudom, lehet, hogy a hotel teszi. Elvégre én csak megszálltam az elsőben, ami szimpatikus volt, és nem nézegettem körül. Lehet, hogy át kellene ide költöznöm. Nem valószínű, hogy Davi örülne neki. Biztos "vágyna" a társaságomra, főleg ha egész nap csak rólam hallana a szállodában. Nemnemnem. Nem akarok egy helyen élni egy ismerőssel sem ha nem muszáj. Szeretem én azt a kis magányt, amit fenntartok magam körül. Néha jó, ha egy-két csaj mellett ébredek és annyi. Aztán nem kell nekem, hogy egész nap a nyakamon ugráljanak. Ugyan minek? Akkor hogyan csinálnám a dolgomat? Az igazság az, hogy egész jó érzés közel lenni hozzá. Más mint a többi nővel, akikről nem tudok semmit. Azért most belegondolva milyen lett volna a találkozásunk, ha megpróbálom megigézni azzal a céllal, hogy jöjjön fel hozzám. Nagy szívás! Te jó ég, mennyire beégettem volna magamat! Nem is akarok most ezen filózni. Nem akarok olyan nőt kifogni, akit nem tudok megigézni. Úgy nem, ahogy az előtt levázoltam. Soha az életben, aztán még elmesélné rólam mindenkinek ezt és... ahh. Szóval már egész közel állunk egymáshoz, kezem a derekán pihen. A szavai előtti pillantásából látom már mi fog következni. A mondata elején apró mosoly jelenik meg az arcomon. -Nem fogod. - Viszonozza a csókot, igen, ez az! Siker. Picit tapogatózok, nem tudom meddig menne el. Egyik kezem becsúsztatom pólója alá és elkezdek az ágy felé hátrálni, persze közben nem hagyom abba a tapit és a puszit.
- Öhm... De persze, menjünk. - habozok kicsit mielőtt megtudok szólalni, hisz még magam sem vagyok benne biztos, hogy akarom-e az esetleges folytatásokat. Még is mi a fenéért jönne be? Nézné ahogy elalszom? Hát nem hiszem, csak rá kell nézni és az ember már is tudja, hogy nem sok olyan tett van amit hátsó szándék nélkül csinálna meg. Igazából nem is azt mondom, hogy legyen olyan, hiszen ő csinálja jól, élvezi az életet. Nem foglalkozik semmivel csak ki élvez minden pillanatot. Pont ez az ami nekem nem megy, nem vagyok képes arra, hogy ne foglalkozzak dolgokkal, hogy felelőtlenül cselekedjek, hiszen a fejembe vettem valamit, és ha bármit is elrontok akkor annak vége, azt pedig nagyon nem szeretném mivel túl sokat dolgoztunk ahhoz, hogy egy hülye cselekedetem miatt kárba vesszen. Viszont lehet, hogy Travisnak igaza van, lehet, hogy túlságosan is túl gondolok dolgokat, pedig néha csak hagynom kéne, hogy megtörténjenek velem a dolgok. Kinyitom az ajtót, aztán mikor épp mondani akartam valamit, belém fagy a szó, nem tudok megszólalni. Travis olyan közel van hozzám, hogy tisztára megbabonáz a jelenléte, nem bírok semmilyen értelmes mondatot kinyögni. Az ajtó mögöttünk nyitva van. Fiatal vagyok, most van itt az ideje, hogy magamra gondoljak, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy mi lesz holnap, vagy akár csak 1-2 óra múlva. Kizárólag csak a jelennel kell foglalkozni. Kezére nézek, ami a derekamon van, majd vissza nézek rá, a szemeibe. Nem tudom, hogy mit hoz majd a holnap, vagy mi lesz pár óra múlva, de ki kell kapcsolnom az agyamat, most az egyszer csak el akarok lazúlni és nem foglalkozni semmivel sem. - Lehet, hogy ezt megfogom bánni... - mondom halkan, majd gyengéden megcsókolom őt.
Amikor arról van szó, hogy meg kell fektetnem valakit vagyis hogy meg akarok fektetni valakit akkor egyből bekattan egy bizonyos kapcsoló, és onnantól mintha egy kicsit nem is önmagam lennék. Előtör belőlem a kan ösztön. Fürkészem a szemeit, azokat a csodás szemeket. Ő is olyan szép, mint a többi nő akivel össze szokott hozni a sors, de mégis más. Lehet, hogy nem kellene elpazarolnom a lehetőséget, de mindegy. Nem érdekel. Jobb lesz ha a megszokott elveimet követem. Az a biztos. Sokszor csalódtam már, elég volt belőle. Egyszerűen nem bírom elviselni, nem bírnám elviselni, ha még többet kellene csalódnom. Tudom, hogy ez nagyon furcsa pasi létemre, de hát... mint tudjuk, vámpír vagyok és a vámpíroknak átváltozás után eléggé... felerősödnek az érzelmeik. Na hát nekem pontosan ez történt. -Nem megyünk be? - Mintha már egy ideje az ajtó előtt állnánk. Nem akarom, hogy mindenki aki elmegy a folyosón az megbámuljon minket. Nem szeretem ha bámulnak, sokszor meg is szólok érte az embereket. - Nem akarom, hogy mindenki minket nézzen. - Felvont szemöldökkel bökök az ajtóra. Elvégre, csak ő tud beengedni, addig nem fogok tudni mozdulni. -Segíthetnék, hogy egy kicsit ellazulj, elszakadj a mindennapi gondoktól. - Sunyi mosollyal az arcomon közelebb húzódtam hozzá, ha engedi, akkor egyik kezemet a derekára teszem. Szinte már levegő sincs közöttünk. Egy kicsit habozok és ha nem taszít el magától, akkor megcsókolom. Másik pedig kezemmel a hajába túrok. Meglátjuk, mit hoz a helyzet, hogy viszonozza e a közeledésemet. Ha elutasít, akkor nem próbálkozom többet.
Nem akarok a szemeibe nézni, de mikor felemeli a fejemet kénytelen vagyok. Nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egészről, ő is pontosan jól tudja, ahogy én is, hogy belőlem nem ihat, hisz rendszeresen szedek verbénát. Aki nem vámpír az csak így tudja megéveni magát ebben a városban, legalábbis így kiküszöbölhető az, hogy megcsapoljanak. Viszont nem tudom, hogy mi járhat a fejében, hogy azt hitte, hogy haza kísér, elájulok a mosolyától és hagyom, hogy átmenjen rajtam? Nem ilyen vagyok, hisz még nem is ismerem olyan régóta, csak annyi alakult ki kettőnk között, hogy megkedveltem őt. Akármennyire is tagadnám, de nincs értelme, kedvelem őt. Viszont elég nehéz úgy bízni benne, hogy tudom azt, hogy milyen is ő, hogyan viselkedik, mit szokott csinálni és mit nem. - Lehet, hogy igazad van... Mostanában túl sokat kombináltam, lehet, hogy tényleg túl bonyolítok pár dolgot. - mondom halkan, szemeibe nézve. Lehet van benne valami amit mond, hiszen az elmúlt heteimet, napjaimat mással sem töltöttem, minthogy kitaláljak valamit ami segíthet egyszer, s mindenkorra végezni Klaussal. Kollal rengeteget gondolkodtunk ezen, logikáztunk, hogy hogyan lenne a legjobb, ötleteltünk, és most végre sikerült egy lépéssel közelebb jutnunk a kijelölt célhoz. A tőr remélhetőleg meghozza nekünk az áttörést és végre magunk mögött hagyhatjuk a Klaus Mikaelson korszakot, melyben mindnyájan élünk.
Nem gyűlöl. Most eszembe juttatta azt, hogy milyen volt akkor, amikor átváltoztam. Milyen szenvedéseket éltem át a következő pár napban, pár hétben... Egy hónapon keresztül teljesen kikapcsoltam az érzéseimet, nem bírtam semmit sem elviselni. Szerintem akkor lettem ilyen. Akkor amikor visszakapcsoltam, jobban megmaradt bennem az, ami lettem mint ami voltam. Kicsit berögződött, és így most már nem tudok úgy állni magamhoz mint régen. Az az énem elveszett. Legalábbis jelenleg így érzek. Nem lépek hátrébb, nem mozdulok egy tapodtat sem. Csak figyelem a reakcióját. Nem értem ám mindig a nőket. Bonyolultak. Akarnak valamit aztán mégsem akarják. Davinán is pont ugyan ezt láttam most ebben a pillanatban. Szavai megleptek, hirtelen változott meg minden. Lehet, hogy most elrontottam. -Nem, nem erről szólt. Amit a többi nőtől meg akarok kapni ilyenkor az a vér. Azt pedig mindketten tudjuk, hogy ez nem lehetséges ebben a kapcsolatban. - Most komoly arcot vágok, és csak annyira lépek félre, hogy neki tudjak támaszkodni ismét a falnak. Lehet, hogy egy kicsit túltengtem a dolgot vele kapcsolatban, még a végén meg fogom járni. Nem biztos, hogy ki kellett volna kezdenem egy boszival. Nem tudom. A többi nőtől tényleg leginkább csak a vér kell. Aztán a vágyaim másik felének kiélésére pedig nem feltétlenül ugyan ezeket a nőket "használom". Egy kis ideig a földet szemléltem, majd a mutatóujjamat az állához emelem és megpróbálom egy kicsit feljebb mozdítani a fejét. Valahogy már nekem sem teljesen világos a dolog, hogy ez most csak csábítás vagy ez más. Szerintem az első, nem hinném, hogy tudnék bármi komolyabban elképzelni az életemben jelenleg. -Lehet, hogy egy kicsit túlbonyolítod a dolgokat. - Próbáltam a szemébe nézni és úgy közölni vele finoman a dolgot. Én csak szeretném magamat jól érezni. Eddig jónak éreztem vele kapcsolatban mindent és úgy tűnt, ő is egy kicsit felpezsdült. Persze nem sértődnék meg, ha elutasítana. Most várok, nem közeledek, nem akarom, hogy egyszerre túl sok legyen.
- Csak rossz tapasztalataim vannak a vámpírokkal, szóval igen, utálom őket. De te... Téged nem gyűlöllek. - mondom halkan, még mindig a szemeibe nézve, miközben ő végig simít gyengéden az arcomon. Jól esik az érintése, tekintete pedig megbabonáz, magával ragad. Ő miért más, mint a többi? Hisz ugyan olyan vámpír, mint amilyeneket eddig láttam, viszont Travis iránt nem érzek utálatot, undort a léte miatt, nem érzek semmi rosszat vele kapcsolatban, szimplán csak azt, hogy jól érzem magam a társaságában, és, hogy jól esik most a közelsége. - Erről szólt az egész? Az hogy hazakísérsz? Egészet azért csináltad, hogy megkapd amit mindig is megszoktál, igaz? - kérdezem tőle halkan, de immáron nem nézek már a szemébe. Az a hülye piros jelzésű fény a fejemben bekapcsolt, vigyáznom kell vele, hisz pontosan tudom, hogy mi a szándéka. Mégpedig az, hogy megfektet aztán másnapra eltűnik. Eleget csalódtam eddig már az életemben, nem akarok megint. Hátrébb állni tőle viszont nem tudok, ahhoz túlságosan is jó, hogy a közelemben van. Nem hittem volna, hogy megfogom őt kedvelni, hisz csak annyi volt, vagy is még most is az a szándékom, hogy bebizonyítom neki azt, hogy még ott van benne a régi énje, azt nem akartam, hogy sikerüljön ilyen szinten megkedvelnem őt.
Kezdőlap
Tárgy: Re: 107-es szoba;; Davina szobája 
||
• • 
