Hayley & Davina

i need your help...

Éreztetek már olyat, hogy valahol mélyen gyökeret vert bennetek a tenni akarás és egyszerűen képtelenek voltatok szabadulni ettől az érzéstől? Hogy minden porcikátok majd megfeszült attól, hogy csak egy pillanatig is tétlenül kelljen maradnia és tiltakozott az egy helyben maradás ellen? Na, én pontosan ezt éreztem. Szétfeszített belülről, marcangolt, nem hagyott nyugodni. Sosem voltam igazán az, az egy helyben ücsörgő típus. Én mindig is a tettre kész emberek közé tartoztam. Nem szerettem, ha mások helyettem intézik el a dolgokat, mindent önállóan és magamtól akartam. Sokszor ez okozott nekem a legnagyobb galibát, vagy éppen emiatt kerültem bajba. Tudom, hogy most is meg van ennek a veszélye. Elijah és Klaus háta mögött cselekedni nem egy életbiztosítás, de ha a lányom jövőjéről van szó és a falkámról, akkor nem érdekel, hogy a Mikaelsonoknak mi tetszik és mi nem. Úgy fogok cselekedni, ahogy szerintem kell és nem úgy, ahogy ez a nagy taktikus család elvárja tőlem. Tudom, hogy mit kell tennem, tudom, hogyan szerezhetném vissza a falkát. Csak segítségre volt szükségem, éppen ezért hívtam ide egy kis boszorkányt, Davina személyében.
Türelmetlenül, izgatottan járkáltam föl, s alá a szobában, ami nem is olyan rég, még Davina tulajdona volt. Emlékszem rá, amikor neki is itt kellett élnie, csak mert azt mondták neki. Sok közös érzésem volt akkoriban a boszival. A bezártság, hogy a Mikaelsonok minden lépésemről tudni akartak. Ez, azt hiszem egy közös vonás volt kettőnkben. Nem szerettük, ha irányítani akartak minket. Talán pont ezért is őt kerestem fel, ő hátha átérzi az én helyzetemet. Azt nem mondom, hogy száz százalékig biztos voltam abban, hogy helyesen tettem, hogy pont őt hívtam, de nem volt más lehetőségem. Bíznom kell benne, hogy segíteni fog és nem ellenem mozgolódni.
Már előbb hallottam a lépteit, még mielőtt megláttam volna őt az ajtóban. Amikor megérkezett kedves mosolyt eresztettem az arcomra, reménykedve abban, hogy eléggé barátságosnak tűnök ahhoz, hogy ő se érezze magát feszéjezve a társaságomban.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan eljöttél. – Az ágyhoz léptem és megveregettem azt, jelezve, hogy foglaljon csak helyet, nehogy álldogálni akarjon már, amikor itt most ő volt a vendég. – Minden rendben veled? – kérdeztem. Nem akartam egyből a dolgok közepébe vágni, ami tőlem új dolog, de mióta a Mikaelsonokkal cimborálok, megtanultam egy-két dolgot a bevezetés szépségéről. Például, hogy pár perc beszélgetés alatt kellően ki lehet építeni a bizalmat, ami mondjuk a mi esetünkben sem ártana. Nem mondom, hogy nem kedveltem Davina-t, mert de. Csak éppen nem tudtam benne megbízni annyira, hogy gond nélkül mindent az orrára kössek. Már pedig, ha a segítségét kérem, van amit meg kell osztanom vele, hogy tudja, miért is kellene segítenie nekem.

Hayley & Davina

i need your help...

Úgy ébredtem fel ma reggel, hogy a tenni akarás gyökeret vert a fejemben, egész testemben éreztem, hogy képtelen vagyok a fenekemen ülni és nyugton maradni, amikor a gyermekem jóléte tét. Nem tudom, hogy meddig bírom még ki anélkül, hogy láthatnám, hogy a karomban foghatnám. Egészen ez idáig gyötörtem magam az átváltozásom és a kis Hope elvesztése miatt. Nem akarok tovább bánkódni, itatni az egereket! Harcolni akarok. Küzdeni a lányomért, a falkámért és magamért. Nem fogom hagyni, hogy egy jött-ment kis boszorkány a bugyuta gyűrűivel ellenem fordítsa a falkát. Valahogy rá kell jönnöm hogyan működnek ezek a gyűrűk, hogyan kapcsolhatóak ki, vagy egyáltalán, van-e olyan boszorkány, aki hajlandó lenne nekem esetleg új gyűrűket készíteni?
Fel, s alá járkáltam a szobámban, míg végül meguntam és más szobába mentem át. Nem bírtam megmaradni ültő helyemben. Azon sem csodálkoztam volna, ha bárki meglát, és teljesen hülyének néz. Forogtak az agytekervényeim. Azon járt az eszem hogyan tudnék bármit is lépni. Segítségre volt szükségem ahhoz, hogy bármilyen irányban elinduljak. Ezt a segítséget azonban nem akartam az újdonsült családomtól kérni. Olyan valaki kellett, aki jártas a boszorkánykörökben és tudja is alkalmazni a mágiát, amit birtokol. Na, de ki…?
Gyors pillantást vetettem a szobára, ahol álltam. Nem az én szobám volt és még csak nem is Elijah, vagy Klaus szobája. Talán ha egyszer voltam itt bent. Utoljára akkor, amikor Davina is… Ez az! Davina! Ő biztosan tud, legalább egy minimális szinten segíteni nekem. Nem kérnék tőle óriási dolgot, még csak nem is zsarolnám meg, ha nemet mondana. Na jó.. talán mégis. Még nem egészen tudok mit kezdeni az aljas ösztöneimmel, amik olyan dolgokra vesznek rá, amiket régebben nem tettem. Mint a gyilkolás, a vad és fékezhetetlen düh levezetése néhány átharapott torokkal… és egyebek.
Megráztam a fejem. Nem kalandozhatok el. Ráadásul az idő is szorít. Nekem pedig szükségem van a farkasaimra és a lányomra. Nem hagyhatom, hogy a saját népem úgy ugráljon egy boszorkánynak, mint az idomított kutyák a sípszóra. Ők szabadok, senki sem parancsolhat nekik. Pláne nem egy üstkavargató, vasorrú, szipirtyó. Nem fogom hagyni, hogy továbbra is elnyomásban éljenek.
Általában sokat adok a megnyerő belépőre és szeretek meglepetést okozni a felbukkanásommal, de ezúttal nem hagyatkozhattam a meglepetés erejére. Jó ideje nem beszéltem már a kisboszorkánnyal, fogalmam sincs róla, hogy merre lehet, mint csinálhat. Ide kell hívnom.
Hátsó zsebembe nyúltam, előhalásztam a mobilomat és előkerestem belőle a számát. Sokáig meredtem a kijelzőre és tartottam újamat a hívás gomb felett, mire rávettem magamat, hogy megnyomjam. A fülemhez emeltem a készüléket, ami, kicsöngött…
A szívem a torkomban dobogott, úgy izgultam érte, hogy hamar felvegye és beszélni tudjak vele. S ez a pár pillanatig tartó őrjítő várakozás, mintha évszázadokig tartott volna. Végül felvették.
- Davina? Hayley vagyok. – kis szünetet tartottam, aztán felbátorodva folytattam – Szükségem lenne a segítségedre… - Azzal minden elmondtam neki. Legalább is azt, hogy a falkámról lenne szó, illetve, hogy ide kellene jönnie a villába, ami tudom nem túl kellemes hely egy ilyen beszélgetésre, de most nincs jobb. Nem mehetek el vele vásárolgatni, vagy kávézni… az túl bizarr lenne. S már nem volt hátra más, csak a várakozás. Remélem, hogy hamar ideér és mihamarabb túl leszünk ezen a beszélgetésen.