Jeremy nem sokat tétovázott, a karó nagy lendülettel csapódott a férfi mellkasának, aki egy végső, fájdalmas üvöltés után, holtan borult oldalra, ezúttal végleg. A másik kettőnek addigra már nyoma sem volt. Jobbnak látták a bőrüket menteni, semhogy megkockáztassanak egy esetleges villámnyalábot a testükbe. Jó érzéssel tölti el az embert azért, ha képes ráhozni a frászt egy halhatatlanra. Nem mintha valójában olyan örökkévalóak lennének. Egy kis szikra, tűz, karó vagy egy vadász, és ők is csak ugyanolyan szereplői a táplálékláncnak, mint akárki más. Ráadásul nem is a csúcson vannak.
A kölyök szavai igen bosszúsak. Nyilván sérti az önbecsülését, hogy meg lett mentve az élete. Ha lesz rá időm, talán majd elkezdem sajnálni.
- A tervem az volt, hogy elfutok a városhatárig és vissza, csak megláttam amint az egyik 16 éves diákom épp három vámpírral próbálja megöletni magát - miközben beszélek, elindulok felé. Egyrészt nem fogok kiabálni, másrészt azt a testet minél hamarabb el kéne tüntetni a járdáról. Az is kész csoda, hogy eddig senki sem vett észre bennünket.
- De akkor én kérek elnézést, hogy gátoltalak az öngyilkosságodban, ami olyan jól megterveztél – most már irónia is bőven keveredik a hangomba. Ez az ostoba kölyök majdnem itt hagyta a fogát és még neki áll feljebb. Tinédzserek!
- Ura a helyzetnek? Igen, pontosan úgy néztél ki, mint aki bárminek is ura, Jürgen - mondtam egyszerűen, de a szarkazmus csak úgy áradt a szavaimból. Lehet, hogy az egyikkel tudott volna végezni, de a másik kettő hamarabb tépte volna le a fejét, minthogy ki tudta volna húzni a karót a harmadikból.
- Ha hagytam volna, már rég végeztek volna veled - kissé felemeltem a hangom, pont úgy, ahogy az iskolában is szoktam, ha egy diák kezd az agyamra menni. – Nyeld le a büszkeségedet, itt annál sokkal többet is veszíthettél volna.
- Gyere, vigyük át hátra a testet.

JEREMY AND WALENTYNE

Na ez kész. Ne már, a tesitanárom boszorkány? Hát itt már senki se normális? Meg nem értem mi az istenek jött erre. Ezt egyedül is lezavartam volna. Nem egy veszélyes helyzetet megoldtam már. Amúgy is szabadúszó vagyok. Egyedül dolgozom. Mióta Vadász lettem érzem hogy kötelességem megtisztítani a várost ezektől. Erre ő idejön és belerondít mindenbe. Jó az igaz hogy épp nem álltam a dolgok tetőfokán, de megoldtam volna. Előbb elintézem ezt a vámpírt itt és utána majd kérdőre vonom boszorkány tanáromat. Biztos azt hiszi hogy nem volt már dolgom elég természetfelettivel pedig volt. A nővérem vámpír a pasija szintén vámpír a volt barátnőm boszorkány. A haverom meg hibrid jelenleg. Na itt végeztem is. Úgy látom Walentynenek nincs szüksége segítségre. Ez remek. Akkor máris megkérdezem mi a jó francot keres itt?
- Jó lenne ha beavatna a terveibe ugyanis az enyémet most tette tönkre!- Ennyire ideges se voltam még. Nem bírom elviselni ha valaki belenyúl a hosszasan felépített munkámba. Én lennék a vadász nem pedig ő. Most viszont a nyom amit eddig követtem szerte foszlott. Akik túlélték és eltudtak menekülni már biztos riadóztatták a bandát hogy terv lefújva. Ennél jobb már nem is történhet velem. Oda több mint két hetes munkám. Az istenit!!!! Jó higgadjunk le. Van még jó pár a vámpírokból ebben a városban. Nincs minden veszve. Csak a készleteimet kell feltölteni és jöhet a következő akció. Az viszont biztos nem hagyom hogy a tesitanárom még egyszer elrontsa nekem a dolgokat.
- Nyomatékosan felkérem arra hogy többet ne próbálja meg elrontani az akciómat. Ura voltam a helyzetnek. Tudtam mit kell tennem. Ha hagyta volna már rég végeztem volna. - Fogtam magam és elindultam összeszedni a holmimat amire sajnos nem volt szükség. Remélem a tanár úr megértette a neki intézett szavaimat. Bár ahogy elnéztem elég elszánt volt. Mintha tudta volna hogy erre leszek. De biztos csak tévedek. Bár mivel kiderült hogy boszorkány én már semmin se lepődnék meg. Ez a világ úgy el van cseszve ahogy csak lehet. Mit ne mondjak jobb lenne ha újra az a gyerek volnék aki nem tud semmiről és éli a maga világát. De ezek után már nem tudom mi jöhet még.

Rescue for Jeremy

Kékes villanás szeli át az úttestet, melyhez rögtön éles kiáltás párosul, amit az égett hús átható szaga követ. Aztán a test térdre rogy, így Jeremy megláthatja a túloldalon előre nyújtott kézzel álló testneveléstanárát, engem.

Nem egészen így terveztem és pláne nem most, de a kölyök nem bírt magával, hát lépnem kellett. Amióta a városba költöztem figyelem őt és a kis kommunáját, eddig észrevétlenül, és bár a kívántnál hamarabb kell felfednem magam előtte, nem bánom. A tervek csak útmutatók, az élet gyakran átírja őket, és akkor alkalmazkodni kell, különben az egész összedől és maga alá temeti az embert.
De csak mindent szépen sorjában.
Tudtam, hogy figyeli ezt a vámpírt már egy ideje, de azt nem gondoltam, hogy olyan ostoba, hogy miután rájön, nem egyedül van, ahelyett, hogy erősítést hívna, egyedül próbálja legyűrni őket. Ezért indultam utána. Úgy öltöztem fel hozzá, mintha csak futni mentem volna, mert ha végeztünk nyilván meg fogja kérdezni mit kerestem erre, és egyelőre nem akarom, hogy tudja, hetek óta figyelem. Az ő szemében csak a megmentő boszorkány akarok lenni, aki mellesleg a tanára. Ezt az információt is épp elég lesz neki feldolgozni. Haladjunk csak kis léptekben. Először ezekkel a férgekkel kell végeznünk.
Autóval érkeztem a helyszínre, de vagy két utcával lejjebb parkoltam, azért mégis jobb lenne, ha a futós sztori után nem azt látná, hogy beülök a járgányomba és elhajtok. Egyébként szeretek futni, tényleg. De nem kockáztattam, hogy meglásson, azt pedig előre nem tudhattam hová tart a két vámpír. Nyilván ezen a szórakozóhelyen húzzák meg magukat nappal. Nincs itt senki ilyenkor, szerencsékre. Már csak pár ártatlan járókelő hiányozna.

Egy pillanatra találkozik a tekintetünk. Látom a szemében a döbbenetet, de ezzel ráérünk később foglalkozni. Remélem erre Ő is rájön, és addig végez a megsebzett vámpírral, amíg az regenerálódni nem kezd. Addig én felkészülök a másik kettő támadására, már ha ezek után megpróbálnak nekem rontani. Jeremy-vel sem járnak jobban. Kisiskolás korom óta íjászkodom, meglehetősen pontosan célzok...

JEREMY AND WALENTYNE

Ez a magán akciózás talán mégse volt olyan jó ötlet. Főleg hogy ez a két vámpír elég veszélyesnek tűnik. De ha már eddig követtem őket most nem hátrálok meg. Mit csinálnak ezek? Bementek egy szórakozóhelyre. Legalább lesz időm valami rögtönzött tervel elő állni. Jobb lett volna tervel együtt elindulni nem pedig itt kitalálni. Mi a francot keresnek ezek itt egyáltalán. Biztos nem inni jöttek. Valamit tervelnek. Már több hete követem őket kisebb nagyobb sikerrel. Eddig nagyon titokzatosan viselkedtek. Keveset táplálkoztak és többet tanácskoztak. Attól tartok hogy nem csak ketten vannak. Csak nehogy igazam legyen. Na lássunk hozzá a tervhez. A francba ötletem sincs. Marad a rajtaütés ahogy mindig is. Eddig még szerencsém volt. Jobb lesz ha közelebb osonok. Így nem hallok semmit. Már pedig tudnom kell mit akarnak. Na itt az ablak alatt jó is lesz.
-Te figyelj nem lesz jó. Ez biztos nem fog sikerülni.
-Ne aggodalmaskodj már. Ha mondom hogy sikerül akkor így is lesz.
Ha rajtam múlik semmi nem fog összejönni nektek pajtikáim. Na végre már jönnek kifele. Bevallom igazán érdekel mit terveztek, de sajnos ez már biztos nem fog kiderülni. Hol vagytok már? Már itt kéne lenniük. Visszamegyek a rejtekhelyemre. Ott fogom várni a két vérszívót. Ezek hová tűntek? Az nem lehet hogy elveszítettem őket. Ilyen közel a célhoz.
-Szevasz tesó, jól sejtem hogy minket vártál? Carl vedd el tőle azt az izét még kiszúrja a szemem.
Ha nem történik valami csoda akkor biztos itt hagyom a fogam. Hogy lehetek ilyen figyelmetlen. Gondolhattam volna hogy nem olyan hülyék hogy egyenesen a karóimba fussanak. Na ennyit fiatal vadász pályafutásomnak. Szép volt amíg tartott. Fegyver nélkül esélyem sincs ellenük.
-Nem volt jó ötlet követni minket öcsi.
Ha nem mondja akkor is rájöttem volna. Szerencsére nálam van egy karó a belső zsebemben. Ha az a melák közelebb jönne. Aha pont így.
-Ezt nem kellett volna. Most mindenképp megöllek.
Essünk túl rajta. Innen nincs ki út.

A kocsi a lehető legrosszabb pillanatban érkezett. Nem hiszem el, hogy pont akkor érkezik valaki erre az elhagyott kis helyre, mikor én éppen táplálkozni próbálnék. Mindenestre jobban belegondoltam, és nem is bántam annyira a dolgot ugyanis így egyszerre két embert is elfogyaszthatok. Ennek reményében eszembe se volt odébb állni vagy bárhogyan is leplezni azt, amit éppen csinálok. Egy elég szép Porche gurult be a parkolóba, amiből rögtön kikövetkeztettem, hogy a gazdájának remek ízlése van.
Mikor a férfi kiszállt a kocsiból, és idegesen becsapta maga után az ajtót, eléggé meglepődtem. Ez mégsem egy védtelen ember volt, akire számítottam. Hamarosan a szagát is sikerült megéreznem, így fény is derült a rejtélyre, miért nem kiabál segítségért. Egy vérfarkas volt. Tehát az én fajtám. Vagyis csak volt ugyanis nekem sikerült beszereznem vámpír tulajdonságokat is az utóbbi hónapokban.
Ami még jobban meglepett, hogy széttárt karokkal elkezdett engem kiosztani, hogy milyen felelőtlenül gyilkolok. Ez azért több volt a soknál. Még nem is ismer, be se mutatkozott, de máris elkezd velem veszekedni? Egy pillanatig megfordult a fejemben, hátha Klaus egyik eddig általam ismeretlen szolgája, aki ellenőrzi a hibridjei szabadidős tevékenységét, de ezt az ötletet hamar el is vetettem. A legrosszabb az egészben az volt, hogy még nem is volt igaza. Mindenesetre jól nevelt voltam, és türelmesen végighallgattam a mondanivalóját, majd mikor befejezte, félredobtam a már eszméletlen, de még élő áldozatomat, hogy teljesen a szemébe nézhessek. Tipikusan beleesne az ideál kategóriámba, és még a ruházatával is meg vagyok elégedve, de ez a stílus, amit megenged magának, elveszi a vonzerejét.
- Mert az, hogy te csapkodod az ajtót és kiabálsz velem nem feltűnő, igaz? – Vontam fel a szemöldökömet, és a hangom tele volt iróniával. Ez tipikusan a „bagoly mondja verébnek” típusú helyzet. Én az éj leple alatt teljesen csendben intéztem a dolgokat. Ráadásul mindenre fel voltam készülve.
- Egyébként meg ki vagy te? Az apám? – Szegeztem neki a kérdést felháborodottan. Nem is értem, mit képzel magáról, hogy egy ismeretlent felelősségre von. Komolyan úgy érzem magam, mint ha diáklány lennék és a tanár éppen rám szólna, hogy rosszul csinálok valamit. Nem fogom fel, hogy engedheti meg ezt magának.
- Szerintem nem kell neked beszámolnom arról, mit kezdek a hullával, és azért se fogok bocsánatot kérni azért, ahogy a dolgaimat intézem – Mondtam karba font kézzel még mindig a szemébe nézve. Nehogy már azt higgye, hogy megijedtem tőle. Nem, bennem nem tud szégyenérzetet kelteni, mert mindent jól csináltam. Egy lénytől fogadok el kritikát, és az Klaus. Majd ha neki nem tetszik, amit csinálok, rám szól, megfenyít, megkínoz esetleg megöl, de rajta kívül senkinek nincs joga bíráskodni felettem.
- Egyébként, ha nem te jössz ide, akkor vagy őt is megölöm, vagy egyszerűen kitörlöm az emlékezetéből a dolgot. Ilyen egyszerű – Magyaráztam neki csak, hogy tudja, nem vagyok egy elveszett kislány, mert a jelek azt mutatják, hogy annak nézett.
- Egyébként, ha egy ismeretlennek mondani akarsz valamit, főleg egy hölgynek, akkor az első lépés, hogy köszönsz és bemutatkozol. A szüleid semmi se tanítottak neked az illemről? – Ha már ő is kritizál, akkor én is őt. Azért a modortalanságnak is van határa. Gondoltam rá, hogy én mutatkozok be először, de aztán elvetettem az ötletet. Ennyire azért talán ő is képes lehet.

Duke

Az egész egy tipikus vadászatnak indult. Este tizenegykor úgy gondoltam, ideje lenne harapni valamit, ezért felvettem egy dögös fekete ruhát és beszálltam a frissen mosott rózsaszín kocsimba. Induláskor még fogalmam se volt merre akarok menni, csak követtem az ösztöneimet. Úgy gondoltam, a céltalan furikázás közben találok egy potenciális áldozatot, akinek a vérével csillapíthatom a szomjamat. Abba viszont nem gondoltam bele, hogy egy ilyen kis városban nem járkálnak annyian az utcán éjjel, mint például Miamiban, így nehezebb dolgom volt. Miután a főutcát legalább háromszor végigjártam, úgy döntöttem, inkább a külváros felé veszem az utat, bár nem láttam sok esélyt rá, hogy ott találjak valakit.
Ezért is minden várakozásomat felülmúlta, mikor egy egész szórakozóhelyre bukkantam, ami tele volt emberekkel. Furcsa, mert már pár hete itt élek, de ezt a helyet még nem sikerült felfedeznem. Hihetetlen, hogy egy ilyen kis hely ennyi idő után is tud meglepetéseket okozni. Természetesen a szó lehető legpozitívabb értelmében.
Leparkoltam a kocsimat egy bejárathoz közeli helyre, majd a szemérmetlenül magas tűsarkaimon magabiztos léptekkel belibbentem a kapun. Nem álltattam magam hiú reményekkel, tudtam, hogy nem lesz egy nagyvárosi szintű létesítmény. Egyébként se a kinézet volt a lényeg. Engem az egyetlen kritérium, ami érdekelt, hogy sokan legyenek és legyen miből válogatni.
Azt nem mondom, hogy minden szem rám szegeződött, mikor a pulthoz sétáltam, de azért elég sokan megnéztek maguknak a jelenlévők közül. Magányosan letelepedtem a pultnál, és vártam, hogy valaki megszólítson. Nem kellett sokáig egyedül lennem, ugyanis hamarosan egy negyvenes pasi jött oda mellém és felajánlotta, hogy meghív egy italra. Mindig is undorodtam az ilyenektől. Még a jegygyűrűt se volt képes levenni, de ha láthatóan nem is lett volna házas, akkor se veszi be a gyomrom, hogy egy olyan pasi jön oda hozzám, akinek a lánya lehetnék.
Lefutottuk a szokásos tiszteletköröket. Bemutatkoztunk, elkezdtünk felszínes témákról társalogni, majd elkezdtem panaszkodni a nagy zajra, mire a férfi felajánlotta, hogy menjünk ki a friss levegőre. A parkolóban aztán megbűvöltem, megparancsoltam neki, hogy bármi történik, ne kiáltson segítségért, majd egy laza mozdulattal beleharaptam a nyakába és kiélveztem a friss vér ízét. Egyszerűen isteni érzés volt. Nem is tudnám mihez hasonlítani. Nincs olyan földi tapasztalat, ami felülírhatná azt az érzést, mikor az emberi vér zamatát érzed a szádban. Ebből a mámoros érzésből viszont egy kocsi hangjának sikerült kizökkentenie.

A történet vége egyszerű lesz, gondoltam magamban. Elena meghal, a Salvatore testvérek elhagyják a várost, pár évig nagy gyászba borul mindenki majd több száz év múlva már csak legendák szólnak egy lányról, aki oly' sokat tett a városért. És talán egy ötszáz év múlva, újra felbukkan egy lány, ugyan olyan arccal mint az enyém, de lehetőleg sokkal jobb személyiséggel. Egy gonosz hasonmásnak még én is örülnék ami azt illeti. akit használhatok a célom elérésébe, hiszen egy ugyan olyan arcú lány, sok bajom megoldaná. Kár, hogy a mártír hasonmásom állandóan verbénával tömi magát, és gyenge mint a harmat. Nem egy vámpírnak való Petrova az biztos.
- Hjaj, Rebekah kedves szavaid sértik az önérzetem. - emelem égnek a tekintettem miközben kérek még egy kör italt. Bár ami azt illeti igaza van; minek még egy Katherine a világba, egy sokkal gyengébb érzékenyebb verzióban? Én szeretek élni, szeretem a botrányt, és még az se zavar ha ribancnak minősítenek. Csupán azt jelenti, hogy már sok mindent megéltem, sok élményem volt, és hogy még sok is lesz. Nem éri meg azon siránkozni mi lett volna ha, és nem kell állandóan a halott szeretteinket siratni. Egyszerűen fogadd el a tényt, hogy az egyetlen ember akire számíthatsz az te magad vagy.
- Nem szeretem az ilyen helyeket. Tudod, mint a italt, a vért is tisztán iszom. - vigyorodok el ahogy legurítom az épp megérkező alkoholt. Az az igazság, hogy az itteni kórházi vér egyszerűen rémes, én pedig mindennél jobban vágyok egy kis friss vacsira. A belvárosba túl feltűnő lenne egy hirtelen hulla, az erőd pedig pompás nyughelyet szolgál a maradéknak. Nem értem azokat akik csak félig szívják ki az embereket - ha már belekezdtek miért hagyják abba?
- De lehet ma este kivételt teszek - vonom meg a vállam, tekintettemet egy férfire szegezve aki épp a sarokba áll és már feltűnően sokat pillantott rám. Egy aprócska vigyorral ajándékozom meg, majd gyors megjegyzem az arcát, hogy később ne felejtsek el neki bemutatkozni. és kérni egy kicsit a véréből.
- Cheerio - veszem el az egyik poharat, és összekoccintom. Rebekah, Rebekah... A kis szőke sose ült nekem, a hisztijei miatt. De el kell ismernem hogy a szadista hajlamai figyelemreméltók. És a gyűlölet amit érezi tudd az ugyanazon ellenségünk iránt, bámulatos. Láttam pár pár embert, akik nem kedvelték Elena Gilbertet, de sose találkoztam olyannal aki osztozott volna abba a keserű érzésbe amit mindig is éreztem ha megpillantottam a saját arcom valahol a városba.
- Gondolom engem nem sajnálnál mint áldozat. - billentem kicsit oldalra fejem, ujjamat a pohár szélén húzogatva, próbálom eldönteni megéri e megbízni Klaus húgicájában. Bár Elenáról beszélünk...
- Ha végezni akarsz vele, nem megölnöd kell. Hanem magányossá tenned. Hogy érezze, hogy nincs senki akire számíthat, és hogy magát eméssze a tettei és a döntésképtelensége miatt. - felelem tanácsszerűen, mintha épp egy leckét adnék le egy diáknak. Már elég időm volt kiismerni a Gilbert lányt, hogy tudjam mi a gyengéi. És ott kell támadnom. - Aztán csak végig kell nézni ahogy saját magát taszítja a sírba.

Tetszett, hogy meg tudtam nevettetni. Pedig nem is vicceltem. Ez magától jön. Az évek során, sok mindent megtanultam, a jó duma volt az egyik. Legalább most hasznosítani is tudom valamire.
Útálja a szüleit... hát akkor mit mondjak én? Drága édesanyám megpróbált minket megölni, a még drágább apám pedig egy vadász. Azt hiszem, igazából nem is tudja milyen az, ha útáljuk a szüleinket... Elég szomorú, hogy ő 19 évesen már így gondolkozik. Az meg, hogy 19 éves, semmi rosszat nem jelent. Inkább legyen 19 mint 49. A kor engem nem zavar. Remélem ő se kap majd sokkot, ha valamikor megtudja, hogy több mint 1000 éves vagyok.
-Általános jellemzés? Nem tudom, hogy tudok-e olyat mondani. – mosolyogtam rá, majd intettem a pincérnek, hogy hozza ki a számlát. Én fizettem mindent, így természetes. Nem engedhetem, hogy ő fizessen, milyen dolog lenne már az?
-Menjünk el valahova. Tudok egy helyet, ami biztos tetszeni fog, de mást nem árulhatok el róla.Majd ott mesélek magamról – mondtam, kicsit sejtelmesen. A sejtelmesség sajnos vagy nem sajnos a szokásommá vált, de már kezdek leszokni róla.
Felálltam az asztaltól, oda mentem és segítettem felkelni Faith-nek, ahogy az egy úriemberhez illik. Átkaroltam a derekát, és kivezettem az autóhoz. Megálltam egy pillanatra, mielőtt kinyitottam volna a kocsiajtót.
-Bízz bennem drága jó? Nem foglak elvinni egy elhagyatott épületbe és megerőszakolni. - majd dobtam egy csábos vigyort, és beültettem finoman az autóba. Beültem mellé én is, és elhajtottam onnan.

A tudósos megjegyzésén elnevettem magam. Pontosan nem értettem, mit nem tudnak a tudósok - hiszen tudósok -, de ahogy magára célzott vele, azt viccesnek találtam. Következő megjegyzésén még jobban nevettem, és fülig vörösödtem. Ez egy borzasztó szokásom, mindig, minden körülmények között képes vagyok elpirulni. Leginkább az ilyen bókoktól, amikor a szívem úgy kalapál, mint egy kalitkába zárt kismadár. Jelenleg is ezt éreztem, de annyira furcsa volt. Hiszen alig tizenöt perccel ezelőtt találkoztam Kol-lal, de máris olyan, mintha évek óta együtt lennénk. Éhezem arra, hogy elismerjen, hogy bókoljon, hogy elfogadjon. Biztosan megőrültem... Sosem éreztem még ilyet, lehet, hogy a martini az oka. Vagy talán ez az egész helyzet Nik-re emlékeztet. Nem, az teljesen más volt. Kol-lal most más... Annyira más, amit fel sem bírok fogni.
- Én is hasonlóan érzek. Mármint azzal kapcsolatban, hogy olyan, mintha régóta ismernélek. - mosolyogtam rá kedvesen, majd hozzátettem: - talán azért, mert hasonlítunk egymásra. - ebben az elméletben nem voltam biztos, de legalább van egy elméletem. Mondjuk már most tudok pár dolgot, amiben hasonlítunk egymásra. Például mindketten jól nézünk ki. Mindketten szeretjük az alkoholt. Mindketten jól táncolunk. Mindketten érdeklődünk egymás iránt. Ez már kezdetnek elég, nem?
- Nem, nem veszem. Aranyosnak tartom, igazából. - mosolyogtam ismét rá, és kortyoltam az italomból, mielőtt belekezdtem életem rövid beszámolójába.
- Hmm... 19 éves vagyok, nincs testvérem, utálom a szüleimet és Mystic Fall's-ban élek. Ja, és oda járok suliba is. - tartottam szünetet, és vártam a reakcióját. Nyilván volt a történetben egy-két dolog, ami meglephette. Például a korom. Hivatalosan nagykorú vagyok, de még iskolás. Vajon akar ő kezdeni egy gyerekkel? Az "utálom a szüleimet" című részt akár egy tinédzser lázadásának is tekintheti, de én valóban utálom őket. Oké, sírnék, ha meghalnának, de nem halnék meg helyettük, mint azt egy normális gyerek tenné. Ami azt illeti, amint leérettségizem otthagyom őket. Fogom az örökségem, és lelépek valahova Európába. Talán Franciaországba. De az is lehet, hogy csak New York-ig megyek.
- Most te jössz. Általános jellemzés? - vigyorogtam rá, és ittam egy újabb kortyot a poharamból. Lassan kezdett elfogyni, szóval intettem a pultosnak, hogy jöhet még egy. Ez már az utolsó lesz, különben le fogok részegedni. Azt pedig nem akarok, főleg Kol előtt nem. Még valami alkoholista ribancnak nézne...

A beszélgetésben sosem voltam valami jó. Főleg azért, mert ha valakivel beszélgettem, akkor mindig oda kellett valamit szúrjak neki. Nem tudtam 2 mondatot úgy elmondani, hogy közben ne piszkálódtam volna. Mondhatni, inkább a tettek embere vagyok/voltam. Egészen idáig. Úgy éreztem, közelebbről is meg kell ismerjem őt, és nem csak fizikálisan értettem. Kíváncsi voltam, hogy honnan jött, hol él, miket szeret. Ezek ilyen alap dolgok, de kezdésnek nem rossz.
-Akkor beszélgessünk. – mondtam határozottan, és céltudatosan. Fogalmam sem volt, hogy hogy kezdjek neki, nem vagyok túl tapasztalt az ilyen szituációkban. Ittam egy kicsit a poharamból, majd ránéztem, és egy darabig csak csendben figyeltem.
-Úgy érzem magam, mint a tudósok, akik azt hiszik, hogy mindent tudnak mindenről, közben meg fogalmuk sincs semmiről. – itt persze arra gondoltam, hogy fogalmuk sincs a vámpírokról, a hibridekről, meg más természet feletti lényekről, mégis azt képzelik, hogy ők mindent tudnak, mindenről.
- Olyan, mintha már hosszú idő óta ismernélek, pedig csak a nevedet tudom. Lehet már el is kábítottál a szépségeddel. – még jó, hogy a vámpírok nem tudnak elpirulni, másképp már a fejem olyan lenne, mint egy paradicsom. Azt sem tudtam, hogy mivel kezdjek, hogy mit kérdezzek meg elsőnek. Aztán úgy döntöttem, hogy spontán leszek, és belevágok a közepébe.
-Ugye azt mondtad, hogy nincs barátod... Remélem a jövőben ezen változtatni tudok, már ha nem veszed tolakodásnak.Viszont előtte mesélhetnél magadról. Miket szeretsz, stb. – kíváncsian vártam, mit fog mondani, és hogy mennyit fog magáról elárulni. Csak remélni tudom, hogy tőlem nem fog olyat kérdezni, aminek bármi köze is van ahhoz, hogy én egy Ősi vámpír vagyok. Nem akarom egyből kikotyogni a titkaimat, azt a lányok szokták. Meg amúgy se vagyok egy pletykás srác, és csak azoknak mondok el ilyen dolgokat, akik kiérdemlik a bizalmamat. Remélem, ő ki fogja.

Kol egész kedvesnek tűnt, ami kissé meglepett. Inkább arra a "gyere meghúzlak aztán pá" dologra számítottam először, de folyamatosan kell csalódnom benne, persze pozitívan. Vajon mindenkivel ilyen rendes? Lövésem sincs, hiszen még nem ismerem. De előbb-utóbb majd meg fogom, és akkor majd ki tudom deríteni. Következő kérdésén kissé meglepődtem, és elgondolkoztam.
- Hmm... Fogalmam sincs, őszintén. Mi lenne, ha beszélgetnénk? - vontam fel a szemöldököm kérdőn. Nyilván nem erre számított, de én tényleg szeretnék minél többet megtudni róla. Érdekel, hogy mi a kedvenc színe, milyen zenéket hallgat, milyen a kapcsolata a családjával - igen, ennél a résznél leginkább Nik-re voltam kíváncsi. Hirtelen lelkiismeret-furdalásom lett, amiért már megint Nik-re gondolok. Mekkora kurva vagyok, de komolyan... Áhh, mindegy. Inkább Kol-ra figyelek, nem hagyom, hogy a gondolataim elkalandozzanak. Kol közelebb hajolt, és olyat mondott, amire nem számítottam. Meglepetten néztem rá, majd elnevettem magam. Nem hagyott nyugodni az az érzés, hogy nem viccel... De végülis nem baj. Hiszen nem azt mondta, hogy drogot csempészik a piámba, hogy aztán megerőszakoljon. Csak meg akar csókolni. Nem is hibáztatom érte, hiszen csak rám kell nézni. Szexi vagyok, szőke, és okos is, ha valaki ad arra időt, hogy megismerjen. Szóval alap, hogy le akar smárolni. A szálkás beszólásán nevettem inkább.
- Remélem, ezt bóknak szántad. - mosolyogtam rá, és intettem a pincérnek még egy martini-ért. Nagyon jól éreztem magam Kol-lal.

Amikor elmondta, hogy neki is tetszek, akkor nem ért meglepetés. Valahogy számítottam rá. Minden lejött a testbeszédéből. Az ilyet le se lehet tagadni. Bevallom férfiasan, rajtam is látszik, ha valamit érzek. Mert azért egy vámpírnak is vannak érzései, bármennyire is próbálja őket titkolni. Igaz, legtöbbször szánalmat, és ehhez hasonlókat érzek, de néha, ha úgy adódik, más is előfordulhat.Rég volt már, mikor még emberként éltem, de nem is kívánom már azt az életet. Sokkal jobban érzem magam így, hogy mindent megtehetek. Kicsit hülyén hangzik, de ez van.
Végülis bele egyezett, hogy eljön velem, és a párom lesz, egész este. Örültem neki, és egyben kíváncsi is voltam, hogy mit szólnak majd hozzá a testvéreim. Gondolom Bekah irígy lesz, amiért valaki lehet olyan szép mint ő, Elijah kioktat majd, hogy hogyan is gondoltam, hogy majd egy emberrel összejövök, Klaus-t pedig nem is igazán fogja érdekelni a dolog. Engem meg az nem fog érdekelni, hogy ők mit gondolnak.
Megismerni egymást... na ilyet még sose tettem. Sose ismerkedtem. Nem is tudom, hogyan kell udvarolni igazán. Az én módszerem az a szarkasztikus, néha kicsit cinikus humorral, és kölyök képpel való hódítás. Mást még nem próbáltam, mert nem volt rá szükségem. Most azt hiszem, változtatnom kell ezen a szokásomon.
-Már táncoltunk, elhívtalak a bálba, úriemberként viselkedtem, most viszont mit szeretnél, mit csináljunk? – kérdeztem, majd megittam az italt, amit a csapos választott. Nem volt valami jó, de mit is várhattam egy külvárosi szórakozóhelytől. Ez nem egy 5 csillagos szálloda, vagy nem egy luxus hajó. Most be kellett érjem ennyivel.
Tovább néztem a lányt, és próbáltam közömbös maradni. Nem akartam a dolgokba túl hamar beleszaladni, nehogy fordítva süljenek el. Egyszer kétszer már történt ilyen, és nem volt valami kellemes érzés. Viszont, nem akartam magam egy beszari alaknak mutatni, és persze ami szívemen, az a számon. Közelebb hajoltam, szinte oda súgtam neki:
-Most legszivesebben megcsókolnálak, de ki van száradva a szám, és nem akarok szálkásnak tűnni. – tipikus Kol humor. Lehet senki se érti, de én jót szórakozok rajta. Általában Bekah-t szoktam ugratni ilyen mondatokkal. Tetszik, hogy megvan az a képességem, amivel fel tudok másokat idegesíteni egy egyszerű kis mondattal. Ehhez tehetség kell, úgy látszik nekem van.

A pincér kihozott neki egy pohár whisky-t. Nem emlékszem, hogy bármit is kért volna, csak intett a pasinak. Valószínűleg én is whisky-t hoztam volna neki ebben a helyzetben. Ő az a tipikus macsó srác, aki simán megiszik egy üveg whisky-t, anélkül, hogy lerészegedne. Meg az is lerítt róla, hogy az a "minden csaj megdughatok" fajta. Nem szerettem senkinél egy lenni a sok közül, de egy ilyen srácot nem szalaszthatok el. Ráadásul az én listámra is felkerül. Néhány másodpercig csendben méregettük egymást, valószínűleg ő is éppen az én személyiségemet próbálta beazonosítani. Vagy azon agyalt, hogyan szedhetné le rólam a ruhámat. Hirtelen felállt, magával húzott a táncparkettre. Nem ellenkeztem, ugyanis imádok táncolni. Kezeimet a nyakába tettem, ő pedig a derekamat ölelte át. Ahogy ringatóztunk a lassú, romantikus zenére hirtelen deja vu-m lett. Ez a mozgás... a tánc. Pontosan így csináltuk Nik-kel, csak akkor sokkal kevesebb ruha volt rajtunk. Leküzdöttem a kényszert, hogy rákérdezzek. Mert az úgy elég hülyén jönne ki, ha arról csevegnénk, hogy a minap lefeküdtem a valószínűleg egyik családtagjával. Persze még nem lehetek biztos benne, de a név is ugyanaz, és a mozdulatok... És mindkettő észvesztően helyes. Oké, nem kéne Nik-re gondolom, amikor Kol-lal táncolok éppen. És élvezem is a társaságát. Jó fej srácnak tűnik.
- Valóban? - mosolyogtam rá, amikor megpörgetett párszor, majd folytattam. - Ami azt illeti, nekem is tetszel. - simultam újra hozzá. A következő kérdése megdöbbentett, de legalább már biztos voltam Kol és Nik kapcsolatában. Valószínűleg testvérek lehetnek. Ilyen az én szerencsém, kifogok egy testvérpárt. Micsoda egy ribancnak nézhetnek... De aztán ráeszméltem, hogy kérdezett valamit.
- Nos, szívesen elmennék veled. És egyáltalán nem gond, hogy most találkoztunk először. Így jobban meg is ismerhetjük egymást. - feleltem, és bármilyen hihetetlen, most nem a szexre céloztam. Volt valami Kol-ban, ami magával ragadott, és Nik-ből hiányzott. Ezt még mindig nem tudom azonosítani, de érzem, hogy nála meg van. Tényleg szeretném jobban megismerni, és abból, hogy elhívott, arra következtettem, hogy ő sem csak megdugni akar. Legalábbis, remélem. Bár még én sem vagyok biztos abban, hogy mit is akarok tőle, elvégre tényleg csak most találkoztunk. De majd kiderül, ha jobban megismerjük egymást. Hamar vége lett a számnak, és leültünk egy asztalhoz. Udvariasan megvárta, amíg leülök, ő csak utána foglalt helyet. Amikor a szemébe néztem, akkor esett le valami. Nik is ott lesz azon a bálon... Vajon ez a Sors keze? Ugyan, én nem hiszek az ilyen természetfeletti mesékben... Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Az, hogy összefutottam a testvérével, pusztán véletlen. Rosszul érzem amiatt magam, hogy nem mondtam el Kol-nak, amit tudok, de nem akartam elrontani ezt a dolgot, hiszen tényleg tetszik nekem, és nem csak a kinézete. Félnék tönkretenni az estét és a továbbiakat. Lehet, hogy össze sem fogok futni Nik-kel aznap este... Hiszen majdnem az egész város ott lesz, elég kicsi az esélye, hogy belebotlok. Mondjuk arra sem volt sok esély, hogy pont az egyik családtagjába botlok bele...

Ahogy láttam, Martini-t ivott. Ebből arra köveztettem, hogy nem lehet egy gyenge nő, de nem is túl férfias. Még jó, hogy ennyire értek az italokhoz. Ezt speciel Elijah-nak köszönhetem. Ő a nagy mester ilyen téren, nem véletlenül vele járok el iszogatni. Igaz, néha lehetne felszabadultabb is, mert nekem nem jön be ez az erkölcscsőszség.
Amikor elmondta, hogy nincs barátja, azonnal tudtam, hogy szabad utat kaptam. Elhesegetni úgysem akart, mert ha azt akarta volna, hogy békén hagyjam, akkor egyszerűen valamit hazudik a barátjáról, de így legalább tudtam, hogy felkeltettem az érdeklődését... mondjuk ez nem is lep meg. Nem minden utca sarkon sétál olyan helyes srác mint én, és nem sok olyan férfi létezik, aki ennyire beképzelt legyen, de büszke vagyok még erre is.
Faith.. mintha Nik beszélt már volna egy ilyen nevű nőről. Bár nem hiszem, hogy ő ugyan az a Faith lenne. Nem éppen a bátyám esete. Nekem viszont annál inkább. Szőke haj, a kedvencem. Szép arc, szép szemek. Nőies testalkat, és divatos öltözködés. Nem az a barbie baba effektus, de nem is egy út széli kurva kinézet. Pont megfelelő számomra. Ráadásul az illata is finom. A finomat ebben az esetben nem úgy értettem, mint általában.
Tudtam, hogy ő ember, nem pedig valami természetfeletti lény. Általában nem randizok a vacsorával, de most kivételt teszek, és nem lesz semmiféle vacsora. Legalábbis olyan nem, ahol én „eszem” meg őt. Mivel spontán srác vagyok, ezért hirtelen magammal húztam a táncparkettre. Épp lassú szám szólt, és így pont ki tudtam használni az alkalmat. Közel húztam magamhoz, egyik kezemmel átkaroltam a derekát, a másikkal pedig a nyakam köré fontam a kezeit, majd mind a két kezemmel a derekát fogtam, és megpróbáltam közelebb hajolni. Aztán ránéztem, és egy kis csábos, de mégis öntelt arckifejezéssel bámultam.
-Általában nem mondok ilyesmit egy idegen lánynak, de tényleg tetszel. – majd megpörgettem lassan, egyszer-kétszer, és vissza húztam magamhoz.
-Lesz egy bál. A családom rendezi. Nem lenne kedved velem eljönni? Tudom, hogy most találkoztunk először, de nem hagyok ki egy ilyen alkalmat csillagom. – és ekkor vége lett a számnak. Az egyik asztalhoz mentünk, kihúztam neki a széket, és leültettem. Nagy kíváncsisággal hallgattam válaszát, bár szinte biztos voltam benne, hogy mit fog mondani, de jobban szerettem volna az ő szájából hallani. Az a biztos.
Amikor ő leült, én is helyet foglaltam szembe vele. Hátradőltem, mintha semmi gondom se lenne, és egy jópárszor még végig mértem a szememmel. Lehet kicsit feltűnő volt, de nem érdekelt. Ő is ezt csinálná, ha férfiból lenne, és egy csinos lány űlne előtte.

To; Kol

Bevágtam magam a kocsimba, és gyorsan elhajtottam otthonról. Nem volt kedvem hallgatni, ahogy a szüleim veszekednek valami hülyeségen. Mondjuk nem épp hülyeség; apa megcsalta anyát valami fiatal lotyóval, és anyu ki van akadva. Én is ki lennék, ha a pasim megcsalt volna. Ha lenne pasim... Oké, ott van az a nagyon cuki angol pasi, de ő nem számít barátnak csak... egy kis kavarás volt, semmi több. Bár nem tudom, hogy tényleg vége van-e ennek a dolognak, mert szívem szerint én folytatnám, mert iszonyat jól éreztem magam Klaus-szal. Kedves, figyelmes, és kielégítő az ágyban. Manapság ritka ilyen pasikat találni, és pénzes is, ami még jobb, mivel én is az vagyok. De van benne valami furcsa, ami nem engedi, hogy megbízzak benne és a közelében legyek. Nem tudom, mi volt ez a furcsa erő, de részben hallgattam rá, mivel nem kerestem őt azóta. Bár ha összefutnék vele, akkor nem állítanám le magam, az tény. Na, mindegy. Most csak el kell szabadulnom innen. Nem is figyeltem, merre megyek. Végül már teljesen eltévedtem, de nem kapcsoltam be a GPS-t, csak mentem tovább. Hirtelen megláttam egy külvárosi szórakozóhely fényeit, és azt gondoltam, miért is ne? Hiszen nincs más dolgom, inkább leiszom magam, felszedek valami pasit, aztán hazamegyek. Vagyis inkább kiveszek valahol egy szobát, mert nem akarok hazamenni. De hogy örülnének, ha részegen beállítanék... Így büntethetném is őket azért, amiért csak magukra gondolnak, rám pedig nem. Milyen jó ötlet. Leparkoltam, majd kiszálltam, és megigazítottam a ruhámat, ami vezetés közben egy kicsit felcsúszott. Akár így is hagyhatnám, de nem vagyok én egy kurva. Még. Lehet, hogy az leszek. Na jó, nem. Ennyire nem vagyok dilis. Bezártam a kocsit, majd beléptem a szórakozóhelyre, amiben éppen annyi ember volt, amennyi kell. Nincs tömegnyomor, nem kell fulladozni a sok büdös, piaszagú és izzadt embertől. De nincsenek is kevesen, szóval tök jó. A pulthoz mentem és kértem egy martinit. Ez a kedvenc italom, elég nőies és ütős is, nem olyan mintha whisky-t vagy tequilát vedelnék - azt csak otthon szoktam, amikor senki nem látja. Nem sok idő telt el, meghallottam egy hangot, amely hozzám szólt. Pillantásom a srácra vetettem, és majd elájultam. Hogy lehet nekem ilyen szerencsém? Egy hét alatt kifogok két szuperszexi srácot.
- Ezt mellé lőtted. Nincs barátom. - feleltem, és kortyoltam a martiniből. Következő megjegyzésén nem tudtam megállni, elnevettem magam.
- Ez kedves. És mégis ki lopna el? - tettem fel kacéran a kérdést, hiszen tudtam, hogy önmagára gondol. Tetszett a srác stílusa, és maga is. És az arca... Attól menten hanyatt vágom magam.
- Faith Messie. - mutatkoztam be én is, de a neve szöget ütött a fejemben. Mikaelson? Mintha Klaus is ezt a nevet említette volna, amikor bemutatkozott...

Egy komoly délután után, mi sem lehet jobb, mint egy kis szórakozás a Külvárosban? Minden jobb lenne, de most ebben a pillanatban csak ez van. Mondjuk, nem lehet panaszom. Tele ettem magam reggel, találkoztam pár csinos lányal, és még egyetlen Salvatore-t se láttam. Szép nap lesz, már most látom.
Ahogy kiértem a házból, és beültem az autóba, láttam a vissza pillantóból, hogy Rebekah friss vért hozott. Már nem volt kedvem vissza menni, ezért inkább ráhagytam. Majd ha visszajövök, megnézem mit hozott. Azonnal útnak indultam, és eléggé hosszú út vezetett a szórakozóhelyig, ahova mentem. Mehettem volna a Grill-be is, de olyan helyen akartam mulatni, ahol kevesebben ismernek, és nem futok bele valamelyik testvérembe. Igaz, hogy nekem is a bál szervezéssel kéne foglalkozzak, de semmi kedvem nincs, ilyen hülyeségekkel tölteni az időm. Viszont egy partner nekem is kell, hiszen a nagyképű Kol nem jelenhet meg a saját családja bálján egyedül. Eléggé rossz benyomást keltenék vele. Talán ez az egyik oka, hogy eljöttem ide, hogy találjak valakit. Nem egy alkalmi partnerre gondolok, hanem valami komolyabbra. Ez persze tőlem furán hangzik. Engem ugyanis mindenki úgy ismer, mintha csak mindenkivel szórakoznék, és csak úgy játszanék az emberek érzelmeivel... Lehet, hogy igazuk van, de nem érdekel a véleményük. Azt teszem, amit akarok, és senki sem szabhatja meg, hogy kivel mit csináljak.
Amikor oda értem, leparkoltam az autót, és bementem. Nem tudtam, mire számítsak, elképzelésem se volt, hogy mi fog fogadni. Lehet, hogy csak pár ember lesz, de az is lehet, hogy mozdulni sem tudok, annyian lesznek. Kint nem állt olyan sok autó, ezért annyira nem vágott mellbe, mikor megláttam, hogy nincs nagy tömeg. Viszont, egy valami azonnal feltűnt. A csinos szőke hajú lány, aki a bárpultnál űlt egyedül. Gondoltam oda megyek, nagy baj nem lehet belőle.
Próbáltam kitalálni, miért van egyedül, de nem tudtam. Inkább csak megpróbáltam elővenni a legudvariasabb formám, ha egyáltalán van ilyenem.
-Egyedül? Fogadjunk a barátod a mosdóban van. – kérdeztem magabiztosan, majd intettem a csaposnak, hogy kérnék valamit, de azt nem mondtam, hogy mit. Rá hagytam a döntést.
-Nem kéne egy ilyen szép lányt egyedül hagyni, mert valaki ellopja. – nem gúnynak szántam, nem is sértésnek, pusztán csak viccelődtem, és bókoltam. Reméltem érti, hogy már első pillantásra megtetszett, és csak ezt akarom a tudtára hozni egy furcsa módon.
-Kol vagyok. Kol Mikaelson. – mutatkoztam be illedelmesen, majd hagytam, hogy válaszoljon. Nem akartam nagyon lesokkolni, így elsőre.

Ez az élet számomra a legjobb ajándék amit valaha is kaphattam. Hiszen az örökké valóság mind az enyém, és azt teszek vele amit akarok. Lehetőségek tárháza nyílik ki előttem, hogy halhatatlan vagyok. Persze ezért árat is kell fizetni, ami számomra mondjuk nem olyan nagy. Az ölés mára, szinte a lételemem. Ahogy az emberek tetemei kiszáradtan hullanak a padlóra, és a nem rég még bennük csörgedező vér, már engem erősít. Leírhatatlan érzés. Van kiből öngyűlöletet, megvetést vált ki, de olyanokból mint én hatalmat. Érzed, hogy bárkit irányíthatsz, bárkinek parancsolhatsz ezen a világon a félelem túl hatalmas lesz, hogy ne tegye. Ha pedig még is, nos... Ott van még a másik előny, ami a vámpírléttel jár. Az igézés.
Bár nincs rá sokszor szükségem - hála a lehengerlő személyiségemnek, és kitűnő színészi képességemnek - mégis a tudat, hogy csak a szemébe kell néznem a halandóknak, és ők úgy táncolnak ahogy én fütyülök, olyan mint a drog. Egy idő után nem tudsz élni nélküle. És bár tudom, hogy soha nem történhet meg, mégis belegondoltam párszor; mi lenne ha újra ember lennék? Ha újra átlagos, könnyen kivégezhető kis senki lennék... Azt hiszem inkább magam ugranék a halálba minthogy kiszolgáltatott legyek.
De hál' istennek ez a veszély nem fenyeget tehát kár is ezen aggódni. A karóktól lenne értelme félnem, de 500 évig nem nagyon sikerült senkinek eltennie láb alól, tehát annyira nem lehetek rossz. Sőt, ami azt illeti ügyes is vagyok.
Rebekah hanghordozására, csak elvigyorodom. Nem is számítottam másra. Úgy látszik még mindig nem kedvel. De kár. Ettől függetlenül remélem a kis ajánlatom érdekelni fogja. Volt időm kideríteni egyesmást míg meglapultam a sötétben, és jól tudom mennyire gyűlöli Elenát. Akárcsak én. Ebből pedig előnyt kéne kovácsolnunk, mielőtt a két Salvatore megint szuper hősködésbe kezd.
- Ugyan kérlek... - horkanok fel kissé sértetten, és megforgatom a szemem. Már nem igazán érdekel Stefan és Damon sorsa, maximum annyira, hogy tudjam mégis mibe keverik magukat. Mivel én teremtettem őket. Tehát valami hülye felelősségéket kéne éreznem irántuk nem? - Elena határozottan kijelentette, hogy nem akar olyan lenni mint én, miközben most intézi el, hogy a történelem megismételhesse önmagát. Én csak azért jöttem, hogy végignézzem az előadást, majd ha lehull a függöny magam nyírhassam ki a hasonmásom - vigyorgok el a végére gonoszan, majd felhörpintem a megérkezett italom. Az alkohol keserű utóhatása se marad el, és az éhség csak fokozódik. Bár ma még nem ölhetem meg Elenát, egyszer majd biztos megízlelem az ereibe csordogáló vért. Furcsa, mintha magamat ölném meg... Kicsit abszurd gondolat, de pont ezért tetszik.

Megvan a magam véleménye, Rebekahról. Hallottam már róla - nem is keveset - és nem igazán pozitív véleményem van, a drága Ős szöszinkről. Mindig kevés figyelmet kapott - ez egyértelmű, hiszen a bátyja Klaus, aki a "minden idők leggonoszabbika" címet birtokolja jelenleg. Ő ezáltal örök második marad, hiszen Esther fő figyelmét mindig is a bátyja kötötte le. Róla szólnak legendák, tőle fél minden senkiházi vámpír és már vérfarkas is, és mégis ki tudd a kissé hisztis húgáról? Szerintem jó ha páran, és akik már megütik legalább az ötszáz évet. Volt szerencsém találkozni vele, még elég régen amikor még ember voltam. Akkor leginkább féltékenységet láttam rajta, ami most így visszagondolva talán imponáló is lehetne, de hát mit tegyek ha ilyen lenyűgöző jellemem van? És büszkén vállalom, hogy hatalmas az egoizmusom, de mit tegyek ha szeretem magam, és nem félek ezt tagadni?
Lassan elérem a város határban megbújó kis szórakozó helyet, majd ahogy az illatok egyre terjednek a levegőbe a torkom összeszorul a szomjúságtól. Végre egy kis fesztelen szórakozás, amivel összekötöm a laktató vacsorám is. Fekete ruháim miatt szinte elveszek a sötétbe, és igazán az éj teremtményének érzem magam, miközben átszáguldok a fák között. A parkolóba csak néhány autó áll, nem aggódom - ide csoportosan jönnek szórakozni az emberek, vagy pedig keserű magányukba. Nekem mindkettő variáció megfelel, hiszen a vér az vér, bármilyen érzésekkel teli embert választok is ki.
A küszöböt átlépve rögtön gúnyos vigyor jelent meg az arcomon. A hely nem volt tele, de vendéghiányba szenvedett, tehát ideális vadász terep a hozzám hasonlóknak. Nem fogok meglepődni ha egy vámpírral futok össze. Csak ne lopja el az vértartályom. Akkor osztozhatunk a helyen.
A bárpulthoz lépek, és rendelek egy rövidet, majd úgy ahogy kényelmesen elhelyezkedve végigmértem a klub vendégseregét. Hát a felhozatal nem rossz. Bár a fiatalok már jócskán nincsenek maguknál, vannak olyanok akiknek még tiszta a vére. Tehát válogathatok kedvemre.
A látóterembe hirtelen egy ismerős, szőke fej csúszik be, kimért hideg arckifejezéssel. Muszáj vigyorognom. Ez az este egyre jobban alakul.
- Nocsak, nocsak kit látnak szemeim - szólok oda neki, és továbbra se kókad le a jókedvem. Pár székkel arrébb foglal helyet, és a pohara már félig üres, viszont nem érzek rajta vér szagot. Tehát még ő is csak nem rég érkezett - Rebekah. Mi szél hozott ide? - fordulok felé, miközben lehúzom az alkoholt a torkomon. Hogy meglepett e? Mondhatjuk. Régen láttam már, kedvenc őseim húgocskáját. Viszont örülök neki, mivel a tervembe ő is tökéletesen beleillene. Csak meg kell fűznöm, hogy két önző, szadista vámpírnő többre megy együtt...