Victor & Virginia

Nem lehet fiatal vámpír, ha már ennyire bizalmatlan. Persze nem várom el tőle, hogy elmondja, de természetes, hogy bennem van egyfajta kíváncsiság. Amúgy is szörnyen kíváncsi egy teremtés voltam én mindig, és mióta vámpír lettem, ez csak mégjobban fokozódott bennem. Általában amit tudni akarok, azt meg is tudom. És most is meg fogom tudni, még ha ez nem is fog olyan könnyen menni, mint például egy ember esetében. Mondjuk egy emberből könnyen ki lehet húzni bármit. Még ha az igézés nem is működik, akkor majd működni fog más. Elvégre én sem vagyok egy kis szórakozás ellen... Kol megtanított néhány módszerre, amit még rajtam is volt alkalma bemutatni. Utáltam is érte rendesen. Bár az már nagyon régen volt. Ám de az ilyesmit nem lehet elfelejteni. Egy nőben mindig megmaradnak azok a sebek, amelyeket férfiak okoznak, legyen az bármi. Éppen ezek a sebek elrejtése miatt van szükségem egy sokkal keményebb személyiségre. Az aki vagyok... Az csak egy álarc, semmi több. Jól tudom, hogy bennem van még mindig az a törékeny kislány, aki valaha voltam, csak nem mer előbújni, mert tudja, hogy bántani fogják.
- Valaki itt nagyon titokzatos lett. - Mondom pimaszul vigyorogva, majd következő kijelentése hallatán felvonom szemöldököm. Némi súlyos kődarab? Ez érdekes... Egyre kíváncsibb leszek. Mit keresett évtizedekig kődarabok alatt? Vajon azok sziklák lehetnek? Hm... Muszáj lesz valahogy kipuhatolóznom, mert itt fogok megbolondulni.
- Mi történt? Vagy ez is olyan, amit nem szívesen osztasz meg mással? - Teszem fel az egyszerű kérdést, majd ismét meglepődök kijelentésén. Érdekes gondolata van azokról a vadászokról, de nem teljesen értem, hogy miért múlt időben beszél róluk. Elvégre még most is élnek és virulnak. Azt pedig nem tudom, hogy közülük volt-e, az aki engem megtámadott, de azt hiszem nem is igazán vagyok rá kíváncsi. Igazából fogalmam sincs, hogyan lehet megkülönböztetni őket a sima emberi vadászoktól, mivel ez a része kimaradt annak idején Kol történetéből.
- Igen... Rendelkezem. Volt pár évem beszerezni. - Mondom, miközben figyelem, hogy mit is művel, de mielőtt még válaszolhatnék bármit is, valami éles és fájdalmas dolog történik. Hirtelen még a levegő is kiszalad belőlem... Ami természetesen nem ahhoz kell, hogy életben maradjak, sokkal inkább ahhoz, hogy meg tudjak szólalni. - Meg is vagy... - Hallom a szavakat a hátam mögött álló vadász szájából, aki éppen az imént döfött bele a hátamba egy igencsak méretes karót, amitől lábaim valahogy legyökereztek, és megmozdulni sem tudok. Ám de tisztában vagyok vele, hogy a vadász arra nem számított, hogy már nem vagyok egyedül. Victor méterekre van tőlem, én pedig hülye vagyok... Mondták már, hogy ne álljak az ajtóban, főleg akkor ne, ha éppen menekülök. De hogy nem vettem észre? Ügyes a vadász, ezt meg kell hagyni.

•• Words: 441 •• Music: hey brother •• Note: lesz jobb is :$ ••

Victor & Virginia

Akkor se igazán értem, hogy mit kereshetett itt egy vámpír. Nagyon furcsa nekem ez a fickó, nem tagadom. A kíváncsiság természetesen felemészt, de nem akarok pofátlan sem lenni, és kiszedni belőle. Valószínűleg nem is mondaná el, de ez most lényegtelen. Viszont az is egy biztos, hogy nem vacsorázni jött volna ide. Nem hiszem, hogy túl sok ember megfordul ebben a kápolnában, maximum az aki meg akar halni. Na meg azt biztosan elárulná, ha csak vadászni jött volna, hiszen abban semmi nincs. Én is szoktam vadászni, elvégre élni akarok. Dehát ki nem? Attól függetlenül, hogy az emberek annyira félnek és gyűlölnek minket, le merem fogadni, hogy ha megadatik nekik az az alkalom, hogy átváltozzanak, biztos vagyok benne, hogy élnének vele. Mindenkiben ott van az élni akarás, és mindenki tart a "halál utáni élettől". Mert hát azt senki sem tudja, hogy mi is van utána... Szóval lényegében az emberek inkább féltékenyek az örök életre. Bár nem igazán tudom, hogyan is kötöttem ki ennél a gondolatnál.
- Meghagyom titoknak, de ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok kíváncsi. - Jegyzem meg teljesen ártatlanul, és egyben egy észrevétlen utolsó próbálkozásképp. Azt már tudja, hogy nem fogom erőltetni a dolgot, de akkor már azt is tudja, hogy megesz a kíváncsiság.
Ajánlata kissé megmosolyogtat, hiszen pontosan tudom, hogy ő nem fog ilyen helyzetbe kerülni, de bólintok egyet, hülye lennék nem elfogadni! Viszont tisztában vagyok vele, hogy ő sokkal okosabb és egyben tapasztaltabb is annál, hogy csak úgy valaki torkának ugorjon. Erre Kol is mindig figyelmeztetett, de úgy tűnik még mindig nem voltam képes megjegyezni. Egyszer ez lesz a vesztem!
- Mi történt? - Teszem fel rögtön a kérdést, de aztán észbe kapok, hogy talán ezzel kapcsolatba sem kellene annyira kíváncsiskodnom, így hozzá teszem a következőt is. - Vagy inkább ezzel kapcsolatban sem kellene kérdezősködnöm? - Nem akarok tolakodó se lenni, de nem tehetek róla. Próbálom visszafogni magam, nem áll szándékomban magamra haragítani őt, és mondjuk nagy hiba is lenne. Már nem egyszer jártam meg idősebb vámpírokkal, és most örülhetek, hogy ő nem úgy bánik velem, mint egy senkivel, vagy esetleg egy olyan személlyel, akivel bármit megtehet.
- Igen, az ötök. Bár nekem még nem volt szerencsém találkozni egyikkel sem. De azt hiszem ezt nem bánom annyira. - Nevetek fel egy fejrázás kíséretében. Véleményem szerint azért vannak öten, mert az ősi család tagjai is öten vannak... Illetve voltak, amíg egyikük meg nem halt. Lehet, hogy tévedek, de valószínűleg minden vadászra jut egy ősi vámpír. És mint tudjuk, ha egy ősi meghal, az egész vérvonala megy utána. Ezt ugyebár tapasztaltam is...
- Ha szeretnél, segíthetsz hazajutni, de nem a nap miatt, hanem inkább az a vadász miatt. Most biztosan engem keres, tudja, hogy nem jutottam messzire. A nappal soha nem volt gondom. Vadászokkal pedig párszor sikerült összeakadnom, most pedig nem igazán van erőm hozzájuk. Így is benne vagy? - Kérdezem tőle oldalra billentett fejjel, miközben figyelem ahogy sétálgat.

•• Words: 480 •• Music: hey brother •• Note: lesz jobb is :$ ••

Victor & Virginia

Keres valamit? Itt? A semmi közepén? Na ne szórakozzon már velem! Mit kereshet egy vámpír, egy kápolnában? Nekem ez kicsit hihetetlennek tűnik. Bár... Nem tudom. Már nem látszik annyira veszélyesnek, pedig az első gondolatom az lenne, hogy esetleg egy vadász. De ha az lenne, most nem ki húzta volna belőlem azt a karót, hanem inkább még beljebb. Szóval egészen biztos, hogy nem tartozik azok a vadászok közé, akik képesek átváltoztatni magukat, csakis azért, hogy erősebbek és gyorsabbak legyenek. De azon nem csodálkozhat senki, hogy eszembe jut ilyesmi, hiszen már nem egyszer botlottam bele olyan személyekbe, akikkel szívesen kihagytam volna a találkozást. Viszont egyenlőre vele nincs semmi bajom. Segített rajtam. Ráadásul nagyra értékelem tőle, hogy nem érzékelteti velem azt a tényt, hogy jóval idősebb, erősebb nálam. Nem várja el, hogy elé vessem magam, és lessem minden kívánságát... Mondjuk ezt nem is tenném.
- Keresel valamit? Nem igazán tudom mit kereshet egy vámpír, egy kápolnában, de azt hiszem ha akartad volna, elmondtad volna. Szóval nyugalom, nem állok neki faggatni. - Mosolyodom el végül, már sokkal barátságosabban. Nem vagyok ám én mindig olyan bosszantó. Az inkább csak egy álarc, amit olyankor veszek fel, mikor veszélyt érzékelek. - De nem akarok hálátlannak tűnni, tényleg köszönöm a segítséget. Azt hiszem, én elvacakoltam volna vele még egy ideig. - Vállat vonok. Szemmel láthatóan igencsak bosszantja ez a mai világ. Mondjuk kit nem? Nekem se tetszik, de mégsem tehetek túl sokat ellene, egyszerűen bele kell szokni. Bár nem teljesen értem, hogy ő erre miért nem jött eddig rá. Hol volt, hogy nem tudja, mi folyik körülötte? Érdekes... És titokzatos. Egyre kíváncsibbá tesz.
- Miért tűnik úgy, mintha nálad kimaradt volna pár év? Mármint úgy beszélsz... De lehet tévedek. - Gondolkozok el egy pillanatra, majd következő szavai hallatán, ismét megjelenik egy mosoly arcomon. Olyan tudatlannak látszik, pedig tisztában vagyok vele, hogy nem az. Hogy valójában sokkal okosabb, mint én, és sokkal tapasztaltabb is.
- Igen, ember. Van belőlük bőven. Csodálom, hogy még nem futottál össze velük. Nekem ez már a harmadik volt mióta itt vagyok. Vigyázni kell velük, mert egyre többet tudnak... És vannak akik erősebbek az átlagosnál, a megölésükkel pedig nem is próbálkoznék. - Célozgatok ezzel azokra a vadászokra, akik megölése után, a vámpír évtizedekre képes megbolondulni, és ha nincs aki segítsen rajta, meg is öli magát. Vagy valami ilyesmi... Igazából erről még Kol mesélt nekem, annak idején, de nem túl sokat tudott ő se róla. Viszont azt hallottam, hogy a városban megjelentek ezekek a vadászok is. Nem kicsit lepődök meg a kézcsókra. Azt hiszem meg tudom számolni egy kezemen is, hogy mennyi ilyenben volt részem, az elmúlt száz évben. Érdekes... És hirtelen zavarba is jövök egy pillanatra. Nem mondom, hogy nem tetszik, sokkal inkább el vagyok szokva az ilyen udvarias viselkedéstől.
- Akármiből is készülnek ezek a ruhák, szerintem akkor sem túl szép, ha egy nő szájából cigaretta lóg. Én tökéletesen megvagyok nélküle. - Mondom egy bájos mosoly kíséretében, majd egyszerűen visszahúzom kezem.

•• Words: 487 •• Music: hey brother •• Note: lesz jobb is :$ ••

Virginia & Victor

Victor & Virginia

Más talán azt hinné, hogy puszta kedvességből nem ittam belőle többet. Meg merem kockáztatni, hogy ő is kis aranyosnak tart, amiért nem használom ki az alkalmat jobban. Pedig nem így van... Ha ember lenne, nem álltam volna meg pár korty után. Az is lehet, hogy megöltem volna. Viszont a vámpírvér nem igazán tartozik a kedvenceim közé. Nem tudnék megélni vele... Szerintem hasonló lehet, mint az állati vér. De igazából ezt nem tudhatom amíg nem próbálom ki. A lényeg az, hogy azért annyira nem vagyok oda a véréért, hogy fölöslegesen igyak belőle. Ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy gyorsan begyógyuljon a karó által okozott sebem.
Következő szavai pár percre igencsak belém fojtják a szót. Meglep, hogy minden hátsó szándék nélkül segített rajtam. Eddig akárhányszor is belefutottam egy vámpírba, mindig sikeresen összetört pár csontom, vagy csak simán kiszívták belőlem még az életét is. Egy vámpírnak bizony nem túl kellemes, ha jóformán az összes vérét kiszívják belőle, és épphogy csak annyit hagynak benne, hogy lélegezni tudjon. Pedig volt szerencsém tapasztalni. Szóval ezek után ne is csodálkozzon, ha nem tudok benne olyan könnyen megbízni. De az már magában egy jó pont neki, hogy megmentett.
- Azt sejtettem, hogy nem repülővel. De akkor kérdezem máshogy: Miért jöttél pont ide? - Nem szeretném, ha végül kiderülne, hogy követett idáig. Nem igazán szeretem a meglepetéseket. Legalábbis az ilyesfajta meglepetéseket nem. És sajnos elég paranoiás tudok lenni, ha az életemről van szó. Márpedig az elmúlt pár percben arról volt szó... Így tehát inkább biztos akarok lenni a dolgomban. - Ezekben az időkben mindenki saját magáért él, és senki nem tesz meg másnak semmit, ingyen. De örülök ha ez nálad nem így működik. Nem gondoltam volna, hogy létezik még ilyan vámpír a világon. - Ha belegondolok, talán még én magam se segítettem volna ingyen.
Kijelentése hallatán felmorranok már csak az emlékre is, majd összeszedem magam, és talpra állok. Csak miután leporoltam magam, akkor kezdek el gondolkodni válaszomon. És ekkor jövök rá, hogy mennyire is idióta vagyok. De most komolyan! Ha csak kicsit is körültekintőbb lennék, nem történnének ilyen ostoba balesetek.
- Az a mocsadék vadász volt... Én pedig pár napja nem jutottam vérhez. Szóval az erőm nincs a toppon. De azt sem tagadom, hogy lenne még mit tanulnom. - Vallom be végül, és közben arra leszek figyelmes, hogy egyre jobban megenyhülök. Már nem olyan rideg és utálatos a hangom, sokkal inkább az ellentéte. Ráadásul már nem is tűnik olyan ijesztőnek se ez a fickó, mint mikor megérkezett és cigivel a szájában bámult. Na nem mintha most nem bámulna... Enyhén szólva, majd kiesnek a szemei.
- Soha életemben nem cigarettáztam, de nem is most akarom elkezdeni, mert még amilyen pechem van, felgyújtom magam. De azért örvendek a találkozásnak, Victor. Az én nevem Virginia. - Ballagok közelebb hozzá oldalra billentett fejjel, majd illedelmesen kezet is nyújtok neki.

•• Words: 465 •• Music: hey brother •• Note: lesz jobb is :$ ••

Virginia és Victor

Victor & Virginia

Nagy szenvedésem közepette, hirtelen hangokat hallok meg nem is olyan messziről. Próbálom minél messzebbre tornázni magam az ajtótól, hogy még véletlenül se láthassanak meg. Csendben várom, hogy mi fog történni. Egészen addig a pillanatig, ameddig meg nem láttam a másik vámpírt, azt hittem, hogy a vadász talált rám. Még magamnak is nehéz bevallani, de az tény és való, hogy megijedtem, hiszen én még élni akarok. Fiatal vagyok ahhoz, hogy meghaljak. Na és persze ezt nem emberi mércével kell mérni, mert ugye az emberek többségét máris túléltem. Nem mondom, hogy mindet, mivel hallani olyan csodákról, hogy valaki több mint száz évet élt. Bár szerintem az is csak elszámolás lehet, vagy nem tudom. Nem is igazán gondolkodtam még ezen, de nem is érdekelt. Viszont ez a fickó most érdekel. Egy rakás kérdésem lenne hozzá. Hogy került ide? Honnan tudta, hogy itt vagyok? Miért ilyen halál nyugodt? És... Mit akar? Kissé ijesztő ahogy csak lazán rágyújt, miközben én itt szenvedek a földön, mint valami idióta. Mikor leguggol hozzám, figyelem minden mozdulatát, de nincs elég erőm ellenkezni, vagy elhúzódni érintése elől, így kénytelen vagyok kivárni sorsom.
Ami természetesen hamarabb bekövetkezik, mint gondoltam. Hirtelen rántja ki belőlem azt a karót, amire egy igencsak hangos sikoly hagyja el ajkaimat, de mégis örülök neki, hogy megszabadítottam magam a felesleges tárgyaktól. Pontosabban, ő szabadított meg tőlük. Melepetten pillantok csuklójára, amit megsebesít és saját vérével kínál. Ami pedig valljuk be furcsa. Én nem szoktam idegeneknek osztogatni a vérem, de ha egyszer ilyen szépen felajánlja, hát egye fene felfogadom.
Iszom belőle pár kortyot, aminek segítségével gyorsabban visszanyerem erőmet, és csak ez után vagyok hajlandó megszólalni.
- Köszönöm! - Mondom, miközben felülök, de még nem állok lábra, nem szeretnék meglepődni. Csak fel pillantok az idegenre és már nem tűnik annyira barátságosnak. Mármint... Nem úgy néz ki, mint aki nem akar semmit.
- Hogy kerültél ide? És miért segítettél? A vámpírok nem túl segítőkészek, szóval valamit kérni fogsz cserébe! Halljuk! - Mondom kimérten, még mindig a férfit figyelve.

•• Words: 326 •• Music: hey brother •• Note: lesz jobb is :$ ••

Victor & Virginia

Mindig akad, egy-két merészebb fiatal, aki az erdőben szédeleg. Bár én inkább nevezem ezt botorságnak, mint bátorságnak, főleg egy vámpírokkal teli városban. Nekem még csak azt sem mondhatja senki, hogy nem tud rólunk, hiszen itt már mindenki tisztában kell, hogy legyen mindennel. Szóval értelmét nem találom annak, hogy miért megy valaki a lehető legveszélyesebb helyre. Halálvágy? Hát annyi baj legyen... Ha rajtam múlik teljesítem vágyait. Ám de én akkor sem mennék se sátorozni, se túrázni, sem pedig csak simán iszogatni. Nem is értem ez a srác mit keresett itt, teljesen egyedül. Egyszerűen csak sétálgatott. Nagy pechére én is egyszerűen csak sétálgattam, és belé is botlottam. Sajnos ilyen esetben már nem igazán tudom, vagy talán nem is akarom, irányítani a bennem lakozó szörnyeteget, így természetesen gondolkodás nélkül ugrottam nyakának. És ez volt a lehető legnagyobb hiba amit elkövethettem. Soha nem gondolkozom mielőtt támadok, és ebbe nem egyszer bele is buktam már. Legtöbbször ha verbénás vérrel találkozom, csak simán kitöröm a gazdája nyakát. Viszont most nem tudom megtenni, ugyanis mielőtt még észbe kaptam volna, máris egy fából készült karó áll ki mellkasomból. Most azt hiszem, nekem van nagy pechem, nem pedig az áldozatomnak, hiszen ő egy vadász. Biztos vagyok benne, hogy az! Nagyon nagy erőfeszítésembe kerül, hogy ne essek össze. Pár pillanatig csak állok itt, mint egy idióta, és várom a csodát. Azt viszont nem igazán tudom, hogy milyen csodát is várok. Talán, hogy majd a vadász segít rajtam? Kétlem! Ez nem fog megtörténni! Éppen ezért rázom meg magam gondolatban, majd minden erőmet összeszedve, hátat fordítok neki és vámpírsebességgel menekülök el előle. Tudom jól, hogy nem túl szép dolog elmenekülni az ellenség elől, de azt hiszem most más esélyem nincs. Verbéna került a szervezetembe, plusz egy karó áll ki a gyomromból, amit sürgősen el kellene tüntetni, főleg mert iszonyatosan fáj.
Amint látótávolságon kívülre érek, körbenézek valami menedék után, és örömmel veszem tudomásul, hogy nem messze innen, van egy kripta, vagy kápolna, vagy mi. A következő pillanatban már ott is termek a bejárati ajtaja előtt, amit egy hirtelen mozdulattal török be, de sokkal tovább nem jutok. Szenvedve zuhanok az épület padlójára és próbálom magamból kihúzni azt a fránya karót. De sajnos ez nem megy olyan könnyen, ugyanis az erőm kezd teljesen elhagyni, ráadásul nem kicsit fáj. Úgy érzem, mintha éppen ki akarna szakadni az egész gyomrom.

•• Words: 383 •• Music: hey brother •• Note: lesz jobb is :$ ••