Mikor elindult felém, már tudtam, meg akar támadni. De nem féltem, amit szívem egyenletes dobogása és egyenletes lélegzésem is tanúsított.
- Miért, fel kellett volna világosítania? - mikor felemelt, nem ijedtem meg. Egy cseppet sem. Két okból. Az egyik: szüksége van rám a varázslathoz, ezért nem fog végezni velem. A másik pedig: elég erős vagyok ahhoz, hogy ha szembeszállok győztesen kerüljek ki az összetűzésből, de ha nem is győzök, épp bőrrel megúszom. Megvannak a magam módszerei és kegyetlen is vagyok. A legjobb párosítás.
- Nem... félek... tőled... - már alig katam levegőt, de az erőmet akármikor használhatom. Azért nem teszem, mert ha esetleg meg akarna ölni mégis, ne tudja, mekkora erővel rendelkezem. Így alábecsül és ő végi holtan.
- Nem fog a szívemben landolni, hidd el. - számára ez valószínűleg csak üres fenyegetésnek hangzik, pedig valójában több annál.
- Kezdem. De nem a te kedvedért. Alig várom, hogy vége elmenjek innen. - Anna - bár első látásra szimpatikusnak tűnt - most olyan gyűlölettel nézek rá, hogy magam is meglepődöm. De csak magának köszönheti, amiért ilyen ellenszenves volt velem.
Átvettem tőle a tőrt és a hozzá csatolt két üvegcsét. A tőrt letettem a fűbe, az üvegcséket pedig mellé, ügyelve, hogy el ne vesszenek.
Megvártam, még Anna elsétál, majd körbenéztem, figyel-e valaki, mert nem szeretném, ha valaki rájönne, hogy léteznek boszorkányok és én is egy vagyok közülük. Mikor gy ítéltem meg, senki nincs a közelemben, egy hosszú sóhaj után nekikezdtem a varázslatnak.
Megfogtam a karót és alaposan szemügyre vettem, majd a kezembe vettem az üvegcsét, amiben a hamu van. Óvatosan kinyitottam és a tenyeremre szórtam a hamut, majd elmondtam a varázsigét lassan, odafigyelve, hogy ne rontsam el.
- Phasmatos Intacurum Callas E Malon Felacius Accordum. Quosan Nabendox Callagis A Malon Cena Corregesaru. Vamadon Dissendium Vinum. Fes Matos Intacurum Callas. Quosan Nabendox. - elmosolyodtam, amint éreztem, hogy a hamu és a tőr eggyé válnak. A vér következett. Megfogtam az üvegcsét és kibontottam, akárcsak a másikat. De most nem öntöttem a tenyerembe a vért, belemártottam az ujjam és egy csíkban a karóra kentem. Majd megismételtem még egyszer és így tovább, míg a vér el nem fogyott és a karó egészét be nem terítette. Újra elmondtam a varázsigét. - Phasmatos Intacurum Callas E Malon Felacius Accordum. Quosan Nabendox Callagis A Malon Cena Corregesaru. Vamadon Dissendium Vinum. Fes Matos Intacurum Callas. Quosan Nabendox.
A véres karót a magasba emeltem, miközben ördögi vigyor csillant fel az arcomon. Igen gyakran látni ezt.
Mikor a karó magába szívta a vért, újra szemügyre vettem a karót és nyugtáztam, sikerült.
Végeztem és a vámpír azon nyomban vissza is tért. Mintha csak tudta volna, kész vagyok. Nem tudom hol volt, vagy figyelt-e, de őszintén: nem is nagyon érdekel.
- Sikerült. Természetesen. - átnyújtottam neki  a tőrt és elmentem. Megkönnyebbült mosoly jelent meg az arcomon, hogy egyedül vagyok, hogy megszabadultam a társaságától.

to; Christina Lively...,

Arrogáns válaszai hallatán elmosolyodtam, majd a megszokott határozottsággal, és nyugodt szívvel közeledtem a kő felé, ahol az imént helyet foglalt.
- Eric nem világosított fel? - Hirtelen elkaptam a nyakát, zsenge testét felemeltem, majd a kápolna falaihoz szorítottam. - Abban az esetben, ha nem szeretnéd, hogy az a bizonyos karó a te szívedben landoljon, jobb, ha szótlanul együttműködsz, máskülönben hívok egy másik boszorkányt - nem becsültem alá, de kételkedtem abban, hogy elég erős lenne velem szemben. Eric az utóbbi időben nem megbízható, talán ideje meglátogatnom.
Mélyen a lány szemébe néztem, hogy tudassam vele, hozzám viszonyítva még mindig alsóbbrendű. A halál gondolatától nem riadok vissza, a fájdalmat már rég nem érzem, a verbéna olyan, akár a víz, a fa karcolása simogatás a bőrömnek ..., hogy miért? Önmagamat kínozva sikerült kitapintanom az összes gyönge pontomat: - ezzel nem arra célzok, hogy a felsoroltak nem halálosak számomra, de egy részben képes vagyok irányítani a testemet. Idő-, és elszántság kérdése az egész.
- Szerintem kezdhetjük - szóltam rá, majd hagytam, hogy vékony nyaka kicsússzon a szorító kezeim közül. Megmenekült, de bármikor rátámadhatok. Újra, és újra. Itt az írott szabályok, és a boszorkány törvények mit sem érnek. Itt csak én vagyok. A senki, és a soha.
Elővettem a tőrt, majd átnyújtottam a lánynak.
Tudom, hogy az ilyen varázslat több áldozattal jár, ezért alaposan felkészültem. Két üvegcsét csatoltam a tőrhöz: - az egyikben az Ősi Tölgyből származó hamu volt, a másikban pedig a vérem. A vérem írja alá a szerződést, ami egyben útlevél ..., a Pokolba.
Tisztában vagyok azzal is, hogy a szellemek rossz néven veszik a fajom jelenlétét, ezért a kápolna belsejébe suhantam, kint hagyva a boszorkányt, a kellékekkel együtt. Lehetségesnek tartottam, hogy utánam jön, vagy elmegy a helyszínről, de jobbnak láttam, ha most az egyszer kikapcsolom a fejem.

* * *

Az írországi rokonaim nagyon vallásos emberek voltak - habár, akkoriban mindenki hitt Isten létezésében, a hitetleneket pedig felfeszítették, vagy megkövezték, akárcsak az ókorban. Bármi is történt velük, abban biztos vagyok, hogy kevesen élték túl a vallási fanatikusok haragját.
A környéken volt egy hasonló kápolna, ahová meglehetősen gyakran jártunk, s én személy szerint titokban is látogattam a  csodálatos épületet. Kívül egyszerűnek tűnt, belül mégis tele volt olyan falfestményekkel, melyek számomra kincset értek. Csodáltam helyet. Tilos volt éjszaka bemenni, én mégis gyakran elszöktem otthonról, és lassan kialakítottam a tökéletes bejáratot, amit valószínűleg azóta sem fedeztek fel. A kápolna nagyon pici volt, én mégis föl-alá szaladgáltam benne. Ott éreztem igazán otthon magam, s csak oda tudtam menekülni a rokonaim-, és a városlakók megvető pillantásai elől. Lenéztek, amiért nem volt udvarlóm. Már akkor is őrültségnek tartottam a kényszer házasságot. Szerelemre vágytam - olyan szerelemre, ami felemészt, és meggyötör.
A eszeveszett szaladgálás után az oltár elé feküdtem, megpihenni. Szent Mária szobra gyönyörű volt, tekintete pedig nyugalmat sugárzott. Már nem éreztem magam egyedül, s már nem féltem a kényszertől. Lassan behunytam a szemem, és hagytam, hogy a halk zajok a fejembe áramolhassanak.
- Doktor Úr! Félek, hogy Anna láza nem fog alábbhagyni. - A nagynéném hangja megtörte az apró neszek adta nyugalmat, majd újra visszazökkentett a valóságba. Álmodtam. Apámról, kit mindennél jobban szeretek. Napok óta lázban szenvedtem, de az orvos azzal nyugtatott, hogy az én állapotomban ez természetes. Hirtelen mindenki a terhességre gondolt, habár még szűz voltam akkoriban. Később kiderült, hogy a szüleim halálát okozó kór tünetei nálam is megjelentek. Két nap volt a bálig, én pedig már-már haldokoltam.

* * *

Visszamentem a boszorkányhoz, reménykedve, hogy távollétem alatt elvégezte a varázslatot. A remény volt az egyetlen, amiben bízhattam, hisz ígérete mit sem ér, s a véletlenek sem léteznek már. A remény sem több, mint végső megoldás, de a szívem fontosabb annál, hogy kételyek, és fájdalmak közt éljek.
- Sikerült? - Enyhén rámosolyogtam, leplezve az ellenszenvet.

To; Anna Petrova

Hétszáznégy…? Hát, nem mondom, hogy nem lepődtem meg! Azt hittem idősebb…vagy. Válaszoltam a megszokott közvetlen modorommal, Én kellek neki a varázslathoz, tehát tehetek bármit, életben meg fogom úszni. Ha pedig azt hiszi, hogyha megöl, nem fogom kísérteni, nagyon téved. Úgy hallottam, a boszorkányoknak még a Túlvilágon is nagy hatalmuk van, az erősebbeknek meg pláne.
Sajnálom, amennyiben nem működsz együtt velem, nem fog menni. Így nem, ha csak egy apró részletet árulsz el. Nem tudom, milyen erős a vámpír – feltehetőleg vámpír, ha karó kell a kiszárításához – de még ha tudnám, akkor sem csinálnám meg. Ismernem kell az ellenfelet, tudnom kell ki az, mert olyan embereket nem ölök meg, vagy nem működök közbe a megölésükben, mert ha ismerem őket… gondolom érted, miért nem… már ha maradt egy cseppnyi törődés vagy érzelem benned…
Ha jobban megnézem, látszik, hogy valakiben vagy valamiben csalódott, nem meri felvállalni érzelmeit. Én épp ezért használok ki embereket, elfojtom a szerelmet, mert nem akarok ilyen lenni. Egy érzéketlen bunkó. Már bocs, de tényleg így viselkedsz – bocsánatot kértem magamban, azért amit gondoltam. Te jó ég, egy nap a bolondok házában fogok kikötni!
Szóval… Leülök egy kőre, jelzem, hogy kezdheti az elejéről a „mesét”, mert másképp nem fogok semmilyen varázslatot elvégezni a kedvéért. Ha megtámad, neki esik baja… Bár lehet, hogy ezt Ő épp fordítva gondolja, de Én vagyok a boszorkány, ráadásul gonosz, így erősebb vagyok, mint az átlag. Hallgatlak, időm mint a tenger, nekem nem sürgős, akármit is kell csinálnom.
Meg tudom csinálni, persze, hogy meg tudom! De mint már mondtam, nem FOGOM, ameddig többet nem árulsz el. Ha megölsz… nos, akkor neked lesz rossz. Én átjutok a Túlvilágra és tengernyi időm lesz, hogy kapcsolatba lépjek a többi boszorkánnyal, hogy szövetkezzek ellened, hiszen örökké élsz… Ameddig valaki kárt nem tesz benned. Ameddig valaki olyan kárt tesz benned, ami az utolsó lesz. Többé nem fogsz érezni semmit, a világ számodra megszűnik. Egyedül leszel, ahogy a vámpírok, miután meghalnak. Persze, amilyen magadnak való vagy, lehet hogy élvezni fogod… eleinte. Aztán a magánytól majd meghülyülsz. Akármit adnál, csakhogy újra élhess, újra érezhesd mások közelségét, újra láthassanak, újra szóba állhassanak Veled.

to; Christina Lively...,

Naiv kijelentésén önkéntelenül is elnevettem magam. A boszorkányok ahogy mindig-, most is a legarrogánsabb lények közé tartoznak. Viszont, csak azért, mert képesek idióta nyelven halandzsázni, és nem kevésbé idióta hókuszpókuszokkal varázsolni, még ugyanolyan áldozatok maradnak a szememben. Nem mellesleg, a boszorkány vér istenien finom ..., tehát nem félek tőlük, inkább kiismerem a gyenge pontjukat, hogy aztán átgázolhassak rajtuk.
- Feltehetőleg ..., én vagyok! - Nem fogom alábecsülni a képességeit, hisz az felér az öngyilkossággal - nem föltétlenül a sajátommal, de alapvetően nem szerencsés lenézni az ellenfélt, habár, én általában ezt teszem -, de nem érdekel, hogy honnan jött, ahogy az sem, hogy mit kér cserébe. Elvégzi a dolgát, én pedig életben hagyom. Az én szabályaim szerint játszunk, máskülönben személyesen is találkozhat a hőn' szeretett Sátánnal. Kérnie sem kell, és máris adom a belépőt a Pokolba.
Én is kezet nyújtottam, mert akármilyen hihetetlen, a modorom még nem veszett el teljesen. A közvetlen érintésnél furcsa-, taszító impulzust éreztem. Habár, ha a vámpír boszorkánnyal találkozik, általában ez a megszokott ..., még jó, hogy nem repültem el az érintkezés miatt. Akkor aztán tényleg búcsúzhatna, pedig alig pár perce érkezett meg.
- Hétszáznégy éves vagyok, kicsim..., szóval jobb szeretném, ha magáznál! - Szakítottam meg a monológját. Persze, az egészet csak viccnek szántam, csupán a humorom gyatra. De, legalább megkapom a tiszteletet, ami kijár nekem. Nem vagyok átlagos ..., Petrova vagyok, és ki is használom, nem úgy, mint Katerina, vagy a legkisebb lány - megjegyzem, a Klaus iránt érzett szerelmet leszámítva tényleg sebezhetetlen vagyok. Úgy látszik, hogy az eredeti hasonmáshoz igazodom.
Nem igazán volt kedvem elmondani a részleteket, és valójában nem is állt szándékomban közölni vele a tervet, csupán a rá kiszabott részt fogom elmesélni. Nem vagyok idegenvezető, ha kíváncsi, próbáljon meg érdeklődni ..., próbáljon csak!
- Lenne itt egy karó, amit hatékonyabbá kéne varázsolni, egyszóval varázserővel felruházni. A lényeg, hogy kiszárítsa az áldozatot. - Valójában azért jöttem ide, hogy tartalék boszorkányt szerezzek, aki kellően legyengíti Klaust ahhoz, hogy ki tudjam tépni a szívét. De időközben meggondoltam magam ..., miért vessünk véget az életének, ha egy örökkévalóságon át kínozhatjuk úgy, hogy a szeme nyitva van, ráadásul még beszélni is tud?! Meg persze, Stefan eleve így tervezte a dolgot, hisz csak a mi kötelékünk szakadt el, így a kedves barátai valószínűleg pár órával Klaus halála után meghalnának. Egyáltalán nem foglalkoztat, hogy ki, és mikor hal meg Stefan baráti körében, de tartom magam az alkuhoz. Pedig, a szőke-, irritáló vámpírlányt szívesen megölném - persze, a féltékenység beszél belőlem, de ettől még a véleményem ugyanaz.
- Meg tudod csinálni? - Kérdeztem. - Pontosítok..., meg tudod csinálni! - Majd jelentettem ki határozottan. Nem is fogadok el nemleges választ. Nincs "vagy" ..., vagyis, van ..., vagy megteszi - remélhetőleg sikeresen -, vagy meghal. És, megnyugodhat, én nem végzek félmunkát.

To: Anna Pertova

Eric felhívott, hogy egy gonosz vámpírnak kell egy boszorkány. Nem mondom, hogy első hallásra örültem, hogy egy vámpírral kell dolgoznom, de fontosnak hangzott a dolog, mert sürgetett. Nem tudok semmi fontos információt, hogy miért kell boszorkány vagy miért engem választottak, de mivel már régen használom a fekete mágiát, úgy vélem meg tudom védeni magam egy vámpírtól, ha arra van szükség.
Nyugodtan sétáltam, szépen lassan, bár belül izgatott voltam az elvégzendő varázslat miatt. Nem siettem, hiszen ha kellek, megvárnak és megadják majd a kellő tiszteletet. Másrészt azért nem siettem, mert a Kápolna meglehetősen közel volt otthonomhoz, sétálva kb. 20 perc alatt ott voltam.
Mikor megérkeztem, azonnal tudtam, kihez kell mennem. Össze sem lehetett volna téveszteni senkivel, sugárzott belőle a gyűlölet, a rosszindulat. meglepődöttnek látszott, amiért nekem is hasonló kisugárzáson van, hiszen a boszorkányok igen ritkán gonoszak.
Megtagadom? Ugyan... Ha az ember gonosznak születik, nincs mit megtagadnia. Feltehetőleg Te vagy Anna, a vámpír, akinek kellett egy boszorkány. - mutattam magamra.
Ez a nő veszélyesnek és iszonyatosan gonosznak néz ki - hát nem hasonlítunk? Titokban még az én karomon is felállt a szőr a megjelenésétől. Látszott rajta, hogy már rég óta éli vámpíréletét és nagyon vár valamire, amire már régen készül.
Christina vagyok. - nyújtottam neki kezet. Christina Lively.
Hátrébb léptem egy lépést, hiszen most látom először, nem vagyunk még bizalmas viszonyban. Szóval, egészen pontosan mihez is kell magának/neked - melyik legyen? - a segítségem? Mint azt kiszúrtad, nem vagyok hétköznapi boszorkány, azon kevesek közül "származom", akiket magukkal ragadott a fekete mágia, de érzem rajtad, hogy téged se sorolnak a jók közé. A legerősebb varázslatokra is képes vagyok, persze csak a megfelelő eszközökkel.
Mérhetetlen kíváncsisággal és izgatottsággal vártam a feladatom, ilyen is ritkán fordul elő. De ritkán találkozok olyan személlyel, aki ennyire akar valamit, ennyire küzd a céljáért, ennyire elszánt és végső sorban ennyire gonosz.
Türelmesen hallgattam, amint magyarázni kezd, közben pedig a táj szépségét csodáltam.

to;; christina lively

Soha nem volt nagy élmény egy boszorkánnyal szövetkezni, de a cél elérése érdekében szükségünk volt rá .., de - és itt jön a "de", az egyetlen szó, ami kétséget kelt bennem - én nem bízom egy holmi Bennett-ben, még akkor sem, ha állítólag a legerősebbik vérvonalba tartozik. Idióta vérvonal ide, vagy oda, látszik, hogy Bonnie naiv, mellesleg teljes mértékben az érzelmek uralma alatt áll, nem kérdés tehát, hogy bármikor elcseszheti a tervet, csak azért, hogy mentse a saját-, és a barátai bőrét. Apropó, ha már a barátokról beszélünk, illik megemlítenem az átkozott hasonmást, aki szintén akadályt jelent. Számomra ugyan jelentéktelen, de Stefan biztosan érez még valamit iránta ..., egy ilyen szerelem soha nem hal meg, ahogy a testvéri szeretet sem, tehát vagy a boszorkány, vagy Damon, vagy Stefan túlfokozott szerelemvágya az utamban fog állni. A bökkenő csak az, hogy én már több, mint hétszáz éve nem érzek semmit ..., sem sajnálatot, sem bűntudatot, sem ragaszkodást: - csupán a szorító-, halálos érzést, ami lassan felemészt; az érzést, ami kiszívta belőlem a jót, és megölte bennem az embert - utólag ennek örülök, mert az emberség a vámpírok legnagyobb gyengéje -, aki valaha szeretett, törődött, és gyónt. Klaus az egyetlen, aki iránt mélyebb érzelmeket táplálok, legyen az gyűlölet, vagy szerelem. Így, az én utamban semmi más nem áll, csak ő. Az is a pakliban van, hogy abban a pillanatban, amikor belé szúrom a karót, olyan dolgokat fog mondani, amelyek hallatán meggondolom magam. Túl sok ideje menekülök a valóság elől ..., tehát volt annyi időm, hogy alattomos, és önérdekű tervemet a végletekig fokozzam, míg az el nem éri a tökélyt. Vámpírlétem nagy része alatt azon gondolkodtam, hogy mégis hogyan birtokolhatnám Klaus szívét. Hétszáz év kellett ahhoz, hogy rájöjjek: - Klaus halála számomra megváltás. Enyém lehet a szíve, legalább fizikai értelemben.
Nem fogom hagyni, hogy bármi, vagy bárki elcsessze egy élet munkáját, így mindenre felkészültem: - van tartalék csatlósom, tartalék fegyverem, és nem utolsó sorban ..., tartalék boszorkányom. Klaus sok mindent megtanított nekem, de arra még ő sem számíthat, hogy a saját fegyverével fogom elpusztítani. Egy magányos-, szerelmes Petrova lánnyal öngyilkosság ujjat húzni!
Az évszázadok során rengeteg érdekkapcsolatot kötöttem, a vámpírok-, vagy más természetfölötti lények többsége behódolt, vagy egyszerűen csak élvezte a veszélyt, amit rájuk nézve jelentek - mert nem érdekel, hogy ki a barátom, és ki a szövetségesem ..., én csak a saját bőrömet mentem -, és volt olyan, aki egyszerűen csak társaságra vágyott.
A rituálé után felidéztem az elmúlt száz évet, és a technikának köszönhetően percek alatt rátaláltam a vámpírra, aki képes bármit-, és bárkit megtalálni. Úgy látszik, a saját biztonságára nem fordít nagy hangsúlyt, hisz könnyű volt megtalálni - de ki tudja, talán épp arra várt, hogy rátaláljak.
- Eric... szükségem van egy boszorkányra! Tüstént! - Szóltam bele határozottan, és gorombán a kagylóba, miután sikerült betárcsáznom a telefonszámot. Nincs sem időm, sem kedvem kedveskedni, Eric pedig nem élvez előnyt. Nincs más választása ..., vagy megszerzi a boszorkányt, vagy kitépem a lucskos vértől duzzadó szívét, és ezüst tálcán fogom felszolgáltatni magamnak. Viszont, azt is tudom, hogy Eric már-már élvezi az ilyen helyzeteket, tehát nem kell sokat várni a válaszára. Ő amolyan sátánista - vagy hasonló, őrült - vámpír. Fekete-, "bőrszerkó" - másképp nem is lehetne jellemezni. Undorítónak találom elcsonkítani a testet - kivéve, ha valakit megkínzok, de az amúgy sem számít csonkításnak, inkább művészetnek nevezném -, és Eric testékszerek nélkül is iszonyúan ronda, de legalább hasznos.
- Illene köszönni, nem gondolod? - Kezdett bele arrogánsan. - Jövő hétre szerzek, megígérem - folytatta magabiztosan, mintha lenne időm jövő hétig. Azt hitte, hogy elkápráztat az irritáló-, görcsös hangjával, és a lassú teljesítményével. Ez nem egy rossz film, ahol az idióta fiatalok mágiával foglalkoznak, és ráérnek jövő hétig. Ez a kibaszott valóság, ahol csak a jelen számít.
- Az ígéret kevés ..., fél órát kapsz! - Mondtam, majd letettem a telefont. Nekem nincs időm várni, hisz egész életemben csak vártam. Eric ért a kütyükhöz, így biztos voltam benne, be tudja mérni, hogy hol tartózkodom. És, szerencsére a az ellenséges hangnem ellenére kedveljük egymást - talán ő kedvel, én csak hasznosnak tartom, szóval nem fog csalódást okozni.

--------------------------------------------------

A régi kápolna falai mindig kopottak-, és ócskák voltak, de miután leégett, még használhatatlanabbá vált, mint valaha. Talán nem több, mint száz éve történt, hogy Mystic Falls közelébe merészkedtem. Levegőre volt szűkségem, és köztudott, hogy itt a legtisztább az ég. Akár a mannát, úgy szívtam magamba a friss fuvallatot, majd gyakorlott mozdulattal elővettem az eszközeimet, és festeni kezdtem. Hétszáz-, átkozott év alatt nem csináltam mást, csak gondolkodtam, gyilkoltam, és festettem. Mindent Klausért, és Klaus ellen, cserébe a semmiért.
Elmélkedésemet egy halk nesz szakította meg, s ahogy sejtettem, már majdnem fél óra telt el a telefonhívás óta. Meg sem kellett fordulnom, tudtam, hogy a boszorkány érkezett meg. Egyrészt soha nem kellett még csalódnom Eric-ben, másrészt pedig éreztem valami furcsa jelenlétet, amit általában a boszorkányok közelében érzünk, de ez nem a megszokott illat-, és érzés volt. Valami más. Valami sötét. Csak nem?!
- ...megtagadod a természetet? - Szóltam hozzá egy gonosz mosoly kíséretében, miközben alaposan végigszemléltem a lányt. Remélem, hogy nem tévedtem. Egy gonosz boszorkánnyal állok szemben, aki remélhetőleg fekete mágiát fog használni. Az, hogy talán a varázslat után elveszíti az erejét, csöppet sem hat meg, de annál inkább izgalmasabbnak találom a tényt, hogy szemeiből a Gonosz jelét vélem kiolvasni.