Victor & Virginia

Pár pillanatra elgondolkodom szavain. Próbálok mérlegelni, hogy miben is adhatok neki igazat. Talán mindenben... viszont én akkor sem tudok így gondolkozni. Az áldozataimat nyugodt lelkiismerettel ölöm meg, és nem tudok, nem is akarok megállni. Jó, persze kivétel mindig akad. De ahhoz bizony, tényleg óriási akaraterő kell, amiből én nem rendelkezem túl sokkal. A vér íze egyszerűen elveszi az eszem, és onnantól nincs megállás, egészen addig, míg az illetőből van mit szívni. Valószínűleg van más megoldás is, de én ehhez tartom magam, erre tanított teremtőm, és a megszokás ugyebár nagy úr. Ahogy az éhség is! A kettő összevetve már veszélyes egy emberre nézve. "Nekünk a testünk a fegyverünk, addig nekik megannyi eszköz áll ehhez a rendelkezésükre." Ezzel már csak ott a probléma, hogy mi a saját életben maradásunkért ölünk, míg ők... ők mások életét féltik. Nem csak magukat védik azokkal a fegyverekkel, hanem vadászni indulnak, hogy minél több hozzánk hasonlót megöljenek. A gondolkozásom talán kicsit... Furcsa, de berögződött, és ezt nem fogja senki kiverni a fejemből. Ettől függetlenül, a vita elkerülésének érdekében, most mégis egyetértően bólintok Victornak. - Igen, talán igazad van. Csakhogy a teremtőm, ezt kissé máshogy nevelte belém. - Ismét csak megvonom a vállam, erről én aztán igazán nem tehetek. Amíg ember voltam, eszembe sem jutott volna mások életét elvenni, de száz évvel ezelőtt minden megváltozott. Aztán már nem az érdekelt, hogy mást életben hagyjam, hanem, hogy én életben maradjak. Bevallom, nekem is néha eszembe jut, hogy nem jó amit csinálok, de ez ellen nem tudok már mit tenni. Ez vagyok én!
Következő szavaitól, mintha egy kicsit megnyugodnék. Bár akkor is furcsállom az eszement ötletet, hogy a saját életét kockáztassa miattam, hiszen fordított esetben, nekem eszembe sem jutna ilyesmi. Persze ezt a kis megjegyzést inkább megtartom magamnak, és jó kislány módjára, megköszönöm neki azt, amit éppen tenni készül. - Rendben. Hát mindenesetre köszönöm! Remélem te nagyobb sikerrel jársz Kolnál, és remélem nem talál rám, még mielőtt bármit is tehetnél ellene. - Amilyen pechem van, el tudom képzelni, hogy rám talál. Száz évnyi menekülés után, tényleg nagy szerencsétlenség lenne pont akkor a nagy találkozás vele, mikor már végre látom a fényt az alagút végén. Elveszem a felém nyújtott telefont, és pár pillanat alatt benne is van a szám. Egy vámpírnak nem igazán okoz gondot, néhány szám megjegyzése. Többek között ez is egy előny az emberekkel szemben. Én bármire tudok emlékezni, míg ők még az előző napi ebédet is hajlamosak elfelejteni. - Meg is volnék. - Ezzel visszaadom a telefont, majd körülnézek, és felteszem a következő kérdést. - Lassan tényleg indulnunk kellene, még a végén ismét társaságunk akad. Nem gondolod? -

•• Words: 421 •• Music: lovers on the sun•• Note: ••

Victor & Virginia

Elgondolkodom pár pillanatra, azon amit mond, és végül arra jutok, hogy igaza van. Valóban azt kellene fejlesztenem, amiben tényleg jó vagyok, hogy még jobb legyek benne. A túléléshez erre van szükségem, na meg ha meg akarom védeni azokat, akiket szeretek... Na, mondjuk nincs túl sok belőlük, de őket megbecsülöm, amennyire csak tudom.
- Azt hiszem, ez igazából nem rossz ötlet. Talán majd elgondolkodom még ezen... - Nem tudom, hogy kitől is tanulhatnék újabb szavakat, vagy bármit is, de vámpír vagyok, és szerencsére vannak olyan képességeim, amivel a legtöbb embert rá tudok venni dolgokra. Szóval azt hiszem fel tudom találni magam.
- Nem tudom te, hogy vagy vele, de nálam, ha valakinek van pár kedves szava, akkor már nyert ügye van. Azzal már ad okot arra, hogy megérdemli az életet. Persze nem gondolom, hogy én eldönthetem, ki érdemli meg, vagy ki nem... De mégis megtehetem. - Kicsit megvonom a vállam, miközben egy halvány mosoly is játszik arcomon. Annyit beszélünk már kajáról, hogy lassan megéhezem... Bár valószínűleg neki sokkal rosszabb lehet, elvégre rendesen megcsapoltam ma, még ha valamennyit vissza is szolgáltattam. A kijelentése, miszerint a szíve nem a megszokott helyen van, megvallom őszintén... Nagyon felkeltette a figyelmem, de természetesen nem állok neki faggatni, hiszen ahogy ő is mondja... Mindenkinek szüksége van titokra. A titkok nagyban tudják erősíteni a embert, vagy ebben a esetben inkább vámpírt.
- Dehát... Egy idegen miatt kockára tennéd a saját életed? Kol nagyon veszélyes! - Mondom meglepetten. Nem értem miért tenné kockára az életét értem... Még csak nem is ismer. Mi van ha átverem? Hogy bízhat meg valakiben ilyen könnyen? Jó... Mondjuk nem valószínű, hogy át merném verni. Az ilyen idős barátokra mindig szükségem lehet... Nem igazán szeretném ellenségnek. Van éppen elég belőlük, ráadásul azt hiszem érti a dolgát... Könnyen megölhet. Talán még félnem sem ártana.
- Rendben. Akkor add a telefont, és előre is mindent köszönök. - Mosolygok rá őszintén, majd előveszem az én kis csodafonomat.

•• Words: 319 •• Music: changes •• Note: ••

Virginia & Victor

Victor & Virginia

Fejleszteni? A beszédemet? Ez nem hiszem, hogy olyan dolog, amit fejleszteni tudok. Mindig is nagyon jól értettem ahhoz, hogy tökéletesen és feltűnés mentesen ki tudjam magyarázni magam, még a legszorultabb helyzetekből is. Azt tudom, hogy ez egy fantasztikus képesség, főleg egy olyannak, mint amilyen én vagyok. Ráadásul, ez mellé, még nagyon jó színész is vagyok. De persze ha valaki lesből támad, ezekkel a bizonyos képességekkel nem megyek semmire. Minek kellene fejleszteni? Egyáltalán hogyan lehet az ilyesmit fejleszteni?
- Fejlesszem? Hogyan? - Kérdezek vissza kíváncsian, bár Victor már egészen biztosan megszokta ezt tőlem. Szörnyen kíváncsi a természetem, és soha nem tudom visszafogni magam. Még szerencse, hogy ő ezt nem bánja. Legalábbis eddig nem volt vele gondja, ahogy észrevettem.  
- Igen, azt hiszem nálam egy bókkal sokkal többet el lehet érni, bár még úgy sem garantált semmi. Azt hiszem többször került az asztalra, vacsoraként, egy bókoló, udvarias férfi, mint az ágyamba. Ez igazából attól is függ, hogy mennyire vagyok éhes... Na meg száz év bőven elég arra, hogy lássam, ki az aki komolyan is gondolja, azt amit mond. - Megvonom a vállam. Na, és azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni azok számát, akik nem csak azért bókoltak, hogy ágyba vigyenek. Aztán mégis találkoztam Blake-vel, akit eredetileg megölni akartam, és egész máshogy alakult az egész.
- Ezt hogy érted? - Kérdezek vissza ismét, mivel nem igazán értem mire fel ez a mosoly. Ha valakit mellkason szúrnak, az már félig siker az illetőnek. Ott a szív, és ha nem téveszti el, akkor simán megölheti a vámpírt. Szóval ezt most tényleg nem igazán értem. Az rendben, hogy idős... Nagyon idős... De nem teljesen halhatatlan attól ő sem.
- Hogy mi? Ezt most komolyan mondod? - Hatalmasra nyílnak szemeim, és szinte alig tudom elhinni, hogy most éppen felajánlotta azt, amit soha senkitől nem kaptam meg. Tanítani akar? Ohh... - Én benne vagyok, és nagyon hálás lennék érte, de... Koltól meg tud védeni? - Hitetlenkedve rázom a fejem, hiszen Kol egy ős, és engem ő változtatott át. Nem pedig Klaus. Nem hagyná, hogy átpártoljak testvéréhez. - Adjak telefonszámot? Vagy... ? - Mosolygok rá még mindig kissé meglepetten, és hitetlenkedve is egyben.  

•• Words: 355 •• Music: changes •• Note: ••

Virginia & Victor

Victor & Virginia

Tehát, ha az ember szerelmes a teremtőjébe, akkor az árváltozás után, ilyen dolgok történhetnek. Na, most érzem magam igazán szerencsésnek. Én teljes mértékben bele voltam zúgva teremtőmbe, talán szerettem is. Akkor simán megtörténhetett volna kettőnk között is ez a bizonyos szolga kapcsolat. Bár azt hiszem, hogy még így is igencsak hasonlított a kapcsolatunk, arra hiszen, Kol teljes mértékben uralkodó típus.
- Nem mindig buknak meg. Pár héttel ezelőtt én is belefutottam egybe. Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy megöljön, de végül a szám megmentett. Valahogy ki tudtam magyarázni magam, és végül elengedett. - A nagy összecsapás végül inkább beszélgetésbe ment át, és meg is állapodtunk. Bár azóta nem is találkoztam vele, és remélem nem is fogok, mert addigra már biztosan tudni fogja, hogy hazudtam neki, azért hogy elengedjen.
- Igen... Valószínűleg van olyan nő, akinél működhet, de az kétségkívül nem én vagyok. - Megvonom a vállam, és elmosolyodom. Soha nem tartoztam a könnyű esetek közé. Mindig szerettem ha harcolnak értem, legalább egy kicsit, és azt hiszem ez így van rendjén.
- Önbizalom? Van önbizalmam, csak mondjuk egy emberrel szemben, nem pedig egy hétszáz éves vámpírral, akit nagy valószínűséggel megölnének, ha rám bízná magát. Nem szeretném, hogy miattam vesszen kárba az a sok-sok év. - Valószínűleg ezt ő nem teljesen érti, hiszen ő mindig idősebb volt szinte mindenkinél. Gondolom ő sem hagyná kárba veszni, mondjuk Klaus éveit. Bár lehet nem ugyanúgy vélekedünk ezen a téren, hiszen ő eleve egy vadász, gondolom jól képzett. Én pedig... Örülök ha ki tudom törni valakinek a nyakát.
- Azért remélem, hogy te már nem így gondolkozol... - Célzok a nők másodrendűségére, miután végre ivott belőlem, és nem kényszerít arra, hogy én védjem meg őt. Aztán következő szavai kicsit lesokkolnak, csak némán meredek rá, és végighallgatom, majd lehajtom a fejem, de csak mert nem akarom, hogy lássa az arcomon átsuhanó fájdalmat.
- Nem akarok meghalni, de nem szeretem azt ami vagyok. Mindenkinek csak ártani tudok. Mégis ki tanított volna meg nekem bármit is? Az elmúlt száz évben sehol nem maradhattam pár hónapnál tovább, mert attól féltem rám talál. Egy ideig velem volt egy másik vámpír, de igazából ő sem tudott sokkal többet nálam. Nem igazán tudott tanítani. Még egy vadásszal sem tudok elbánni... - Keserűen nevetek fel, de még mindig csak a földet bámulom.

•• Words: 377 •• Music: changes •• Note: ••

Virginia & Victor

Victor & Virginia

Erős kapcsolat? Miféle erős kapcsolat? Mármint... Minket is erős kapcsolat fűzött össze, de mégsem történt ilyesmi. Vagy talán a mi erős kapcsolatunk, nem olyan volt, mint ami szükséges ehhez a szolgaság kialakulásához. Még szerencse. Ez olyan mintha megfosztanának a saját akaratomtól. Szörnyű! Semmiképp nem szeretnék ilyesmit még látni sem. Nemhogy átélni.
- És hogy lehet megszüntetni ezt a kapcsolatot? - Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy tudja, de nem veszíthetek semmit azzal, hogy megkérdezem. Ha már úgyis annyira belejöttem ebbe a faggatásba. Tényleg lassan kezd hasonlítani valami vallatásra. Még mindig nem értem, hogy viseli el. Én nem lennék rá képes. Többnyire idegesít, ha valaki folyton kérdezősködik, és inkább elküldöm melegebb égtájakra.
- Óh, ilyesmiért én nem haragszom. Az ok pedig azt hiszen érthető. Kétszer is megtámadtak... Nem igazán volt erőm, és kedvem se nevetni. - Kicsit megvonom a vállam, jelezve, hogy bizony nem én tehetek róla, hanem az az ostoba vadász, aki bennem hagyta kétszer is a karóját. Én pedig nem vagyok valami mazochista őrült, hogy élvezzem azt... Sokkal inkább sírhatnékom volt, bár azt sem sűrűn teszem. Sőt! - Öhm. Megjegyezheted ugyan, de nem ajánlom, hogy ezzel próbálj bárkit is elcsábítani. - Ismét felnevetek, és szinte el tudom képzelni az a pofont, amit Victor kapna, majdnem minden nőtől, ha ilyesmivel próbálkozna. Bár biztos akadna vevő rá... Ki tudja. Viszont ha magamból indulok ki, én azt hiszen csak nevetnék rajta.
- Hát ha tényleg élni akarsz még, akkor igyál belőlem, és meg tudsz minket védeni... Mert én ugyan nem mozdulok innen addig, amíg nem iszol! - Nagyon makacs tudok ám lenni ha akarok, és most bizony akarok. Nem akarom egyikünk életét sem kockára tenni, és én jól tudom, hogy nem vagyok elég erős ehhez. Nem megyek ebbe bele, ha kell egy hét múlva is itt fogunk állni.
- "ha a férj megverte, az nem volt gond"? - Kérdezek vissza elképedve, idézve azt, amit ő mondott. Hát egyáltalán nem ilyen fajta családot tudtam elképzelni magamnak. Sokkal jobbat! - Nekem nem az a bajom, hogy nem tudom ki lenne alkalmas arra, hogy átváltoztassam. Sokkal inkább az, hogy utálom azt ami vagyok, és senkinek nem kívánom ezt az életet. - Mondom még mindig kissé értetlenül meredve rá.

•• Words: 363 •• Music: changes •• Note: ••

Virginia & Victor

Victor & Virginia

Sóhajtok egy jó nagyot szavai után. Úgy tűnik én értettem félre, és ez már nem történhet meg velem. Még szerencse. Ez nagyon... Kegyetlen. Vagy nem is tudom. Egyáltalán mitől alakulhat ki ez a bizonyos kapcsolat? Valószínűleg ha már nem mindenkinél jelentkezik, akkor lehet valami oka. Nagyon ritka jelenség lehet, hiszen én erről nem tudok semmit, pedig több mint száz évet éltem már. Nem olyan hű de sok, de egy halandó sem éri már meg ezt a kort.
- És azt tudod, hogy mitől alakul ki ez kapcsolat? - Teszem fel az újabb kérdést, de lassan kezdem komolyan szégyellni magam. Annyi kérdésem van, amikkel folyamatosan bombázom, hogy csodálkozom azon, hogy egyáltalán még itt van. Én a helyében már faképnél hagytam volna magamat. No, de persze ő úriember.
- Kikérem magamnak, én szoktam nevetni. - Mondom frappánsan, még mindig vigyorogva, majd következő szavaitól, ismét felnevetek. - Ó, hát tényleg nem mai gyerek vagy! Én sem úgy gondoltam, hogy téglát adtál a kezükbe... Sokkal inkább másra gondoltam. - Még mindig vigyorgok, mint egy idióta, és bármennyire is próbálkozom, nem tudom eltüntetni arcomról. Úgy tűnik végre nem csak én tanulok valami újat ettől a férfitól, hanem fordítva is. De aztán lehervad az a fene nagy mosoly arcomról, és a helyet átveszi némi idegesség. Még, hogy nekem kell a többit elintézni? Ő most komolyan rám akarja bízni a saját életét is? Na ne... Kétszer is megmentette az életem, erre most én meg fogom ölni? Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet.
- Mi? Dehogy! Ezt nem mondhatod komolyan. Rám mernéd bízni az életed? Túl sokat éltél már, vagy mi? - A szemeim majd kiesnek, úgy nézek rá. Egyszerűen nem akarom elhinni. Soha senki nem bízott bennem, akkor ő most mégis miért teszi? Örülök ha saját magamat meg tudom védeni, bár mint kiderült ez sem mindig jön össze.
- Soha nem lehet igazi, normális családom. Mielőtt ez lett belőlem, arról álmodoztam, hogy majd lesz egy férjem, mellé pedig két gyermek. És ezt nem tudja pótolni egy újabb vámpír. Sőt! Nem akarom senkinek az életét tönkretenni, azért, hogy nekem jobb legyen. Nem szeretem azt ami vagyok, és nem akarom másra ezt ráerőszakolni. - Lassan megrázom a fejem, és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ő tényleg azt akarja, változtassak át valakit. Miért tenném? Nem tudom elfelejteni, hogy én mennyit szenvedtem ez a szörnyeteg miatt, ami bennem lakozik, amikor vámpír lettem. Nem akarok másnak ilyen fájdalmat okozni.

•• Words: 400 •• Music: changes •• Note: ••

Virginia & Victor

Victor & Virginia

Attól, amit mesél, kicsit ledöbbenek. Valószínűleg úgy nézhetek ki, mint egy kislány, aki most tudja meg, hogy szülinapja van. Igen... Majdnem mondhatom ajándéknak ezt a sok információt. Valamiért én mindig mindenre kíváncsi vagyok, és szeretek tudni mindenről. Hiszen a tudás hatalom. A tudás nagyon sokmindenre jó, főképp arra, hogy meg tudjam magam védeni, ha esetleg arra kerülne sor. Fogalmam sincs miért segít nekem ennyit ez a vámpír. Mármint... Nem elég, hogy kétszer is megvéd, még olyan információkat is átad nekem, amire valószínűleg szükségem lesz. Sajnos. Nem tudhatom, hogy mikor futok össze Kollal, de jobb tudni az ilyesmit előre. Nem szeretnék semmiféle szolga lenni mellette. Azt nem igazán bírnám ki...
- És ez a... Ez a szolgakapcsolat ellen lehet valamit tenni? Mármint... Megelőzni, vagy valami hasonló? - Hangomból kihallatszik a rémültség, és szerintem ő is pontosan hallja. Kicsit kétségbeejtő arra gondolni, hogy esetleg én kerülök majd olyan helyzetbe. Pedig jól tudom, hogy Kol egyáltalán nem örül, és nem is örült, annak, hogy annak idején olyan csúnyán megszöktem tőle. A fenébe!
Következő szavai hallatán, egy pillanat alatt elszáll a kétségbeesés, és őszintén nevetek fel. Nem tudok, nem nevetni mikor ilyeneket beszél. Nagyon bizonyítani akar, én pedig csak vigyorgok, mint egy idióta.
- Óh, jaj de nagyon büszke valaki magára! Szegény nőket jól megdolgoztathattad... - Vigyorgok még mindig, a fejemet rázva, majd a következőt is hozzá teszem. - Na, de ha túl sokat ittam, akkor szívesen adok vissza belőle... Így hogy védesz meg, ha erre járna mégegy vadász? - Közelebb lépek hozzá, ha esetleg úgy döntene, elfogadna tőlem vért, bár tartok tőle, hogy amilyen udvarias, nem fog. Pedig én komolyan gondolom. A végén majd nekem kéne őt megvédeni, ami valószínűleg kudarcba fulladna, hiszen semmi tapasztalatom nincs. Jó... A semmi kicsit túlzás, de a 700 éves vadászhoz képest, én eltörpülök.
- Én már valószínűleg az "életképes fiúgyermeknél" megbuknák... - Mondom kissé fájdalmasan, hiszen soha nem lehet saját gyerekem, és ez ellen nem tehetek semmit. Pedig mit meg nem adnék egy normális életért.

•• Words: 324 •• Music: changes •• Note: nem Victoria vagyok ••

Virginia & Victor

Victor & Virginia

Nem tudom elképzelni se, hogy mégis mivel lehetne ezt a vámpírt felidegesíteni. Ha tényleg igaz amit mond, és eddig nem sikerült senkinek felingerelni, akkor valószínűleg a megtestesült nyugodtság, higgadtság és a többi hasonló kifejezés. Egyszerűen képtelenség... Hétszáz éves vámpír és nem gyűrte le egyszer sem, az a bizonyos fenevad, amit ő is magában hordoz, ahogy az összes többi vámpír is. Nem tudom, hogyhogy nem hozta ki a sodrából az a tény, hogy valaki évtizedekre bezárta valahová. Én ha a helyében lennék, már mindent felforgattam volna annak érdekében, hogy megtaláljam az illetőt, és olyan halált adjak meg neki, amilyet érdemel. Lehet, hogy kegyetlen vagyok, de kétlem, hogy én vagyok az egyetlen, ha a szabadságról van szó.
- Hogy csinálod? Hogy tudsz ilyen nyugodt maradni, még akkor is ha éppen ránk támad egy vadász? - Kérdezem tőle teljesen elvarázsolva. Bárcsak én lennék ilyen nyugodt. Mennyivel könnyebb lenne kibírni mellettem, ha nem kellene attól rettegnie az illetőnek, hogy egy árva szócskával teljesen ki tudja belőlem hozni azt a bizonyos állatot. És én nem tudom visszafogni magam, de ő... Hihetetlen.
- Szolgakapcsolat? - Nem sok kell ahhoz, hogy tátott szájjal meredjek rá, de szerencsére még éppen időben észhez kapok, és legalább a számat sikerül becsukni, de ettől függetlenül még lesül rólam a meglepettség. Talán tényleg szerencsésnek tarthatom magam? Járhattam volna sokkal, de sokkal rosszabbul is. Vajon volt neki szolgája is? Én miért nem voltam az? Egyre több kérdés merül fel bennem, nem is biztos, hogy jót tesz nekem ha ezzel a férfival beszélgetek. Túlzottan ismeri az ősi családot. Vajon képes lenne lebuktatni is?
- Az már bajnak számít, ha szer kell ahhoz, hogy megtörténjen a merevedés. Vagy csak túlzottan meg öregedtél... - Húzom széles mosolyra ajkaimat, nem tudom kihagyni ezt az élvezetet. A szám sajnos sűrűn nincs összhangban az agyammal, és olyan dolgokat vagyok képes kimondani, melyeket máskor nem. Mondjuk ennek sokszor meg is iszom a levét.
- Elég érdekes elméleteid vannak a nőkről. - Oldalra billentett fejjel nézek fel rá, és próbálom megfejteni ezt a nagy nyugodtságot.

•• Words: 334 •• Music: changes •• Note: bocsi a késésért :$ ••

Victor & Virginia

Jó, valószínűleg igaza van. Tényleg mindenkiben benne van a bosszúvágy, bár nem mindenkiből tör ki. Vegyük példának az embereket, akiket annyiszor megbántottak, megaláztak, hogy szinte mindenkiben ott az a harag ami nem túl szép gondolatokat vonz magával. Bár a halandók esetében többnyire megmarad gondolatnak, esetleg vágynak... Persze van kivétel. No, de egy vámpír már magában ragadozó lény, így legtöbb esetben nem tartják magukban a bosszút. De persze itt is van kivétel.
- Tudom, egyszerűen csak nem tudom elképzelni, ahogy nagy őrjöngésbe kezdesz. - Mondom egy kissé szégyenlős mosoly kíséretében, elvégre az imént is lazán kitörte a nyakát annak a vadásznak, aztán adott a véréből... Másodszor. Pedig ő is pontosan tudja, hogy igazából nincs túl sok szükségem rá. Vámpír vagyok, így nem halok bele ilyesmibe. Legyengülök ugyan, de nem halok bele. Ő ennek ellenére, mindkétszer felajánlotta a saját vérét, a saját erejét, a saját biztonságát. Mégis hogy gondolhatnék ezek után róla bármi rosszat?
- Igen... Kol egy bonyolult lélek. Egészen addig tudtam vele bánni amíg úgy nem gondolta, hogy jobban festenék vámpírként. Viszont az nekem már kevésbé tetszett, így nem sokáig maradtam mellette. - Vonok vállat mintha csak egy teljesen átlagos dologról mesélnék neki. Márpedig Kol semmiképp nem átlagos. Ahogy az sem az, hogy évekig menekültem előle, de természetesen ezt nem tervezem megosztani vele. Ha már annyira jóban van a testvérével, nem hiányzik, hogy eláruljon... Még ha ennek elég kicsi is a valószínűsége, miután kétszer is megmentette az életemet.
- Erekcióra valószínűleg nem is lesz szükséged, szóval emiatt igazán nem kell aggódni. - Nem tudom kibírni kuncogás nélkül... Dehát ő kezdett bele a témába, aztán ne is panaszkodjon, ha valami nem tetszik neki. Viszont következő szavai hallatán felvonom szemöldököm. Elég érdekes gondolatai vannak, az egyszer biztos.
- És ha jól értelmezem, te ebben jó vagy? - Kicsit oldalra billentem fejem, és kíváncsian pillantok végig rajta.

•• Words: 303 •• Music: Red Lights •• Note: bocsi a késésért :$ ••

Virginia & Victor

Victor & Virginia

Most tényleg jól értem amit mondott? Ő is bosszúra éhes, csak sokkal türelmesebb? Mondjuk ezt nem csodálom. Ha jól sejtem volt ideje megtanulni azt a türelmet, főleg ha tényleg sokáig volt valahová bezárva. Hm...És le merem fogadni, hogy az bosszú is éppen az ellen irányul, aki évtizedekre eltette láb alól. Ezen azt hiszem nem is csodálkozom, elvégre én sem igazán bírom a bezártságot.
- Szóval neked is van kin bosszút állni? - Vonom fel szemöldököm kissé pimaszul. Nagyon kíváncsi lennék, hogy egy hozzá hasonló nyugodt lélek, ugyan milyen módon állna bosszút bárkin is? Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy hosszú kínzási rituálékat szervezne. Ő valószínűleg az a csendben, és gyorsan gyilkoló fajta. Vagy mégsem?
- Klaus? Róla nem sokat tudok. Tudom, hogy a testvére, de valahogy soha nem mesélt nekem túl sokat a családjáról. - Tudom, hogy mindig szerette a családját, kivéve mikor egy koporsóba lett zárva évekig. De ezt szerintem Victor is megértené, elvégre ő is be volt zárva valahová.
Miközben már másodszor iszom belőle, érzem ahogy egyre szorosabban fogja derekam, és talán részben ez is ösztönöz végül arra, hogy ne igyak belőle többet. Mivel hát nem áll szándékomban mégegy idősebb vámpírt magamra haragítani.
- Héj! Azt akarod, hogy megmutassam mit tudok? - Vonom fel ismét szemöldököm, miközben el is mosolyodok. Persze tudom hogy ellene nem lenne esélyem, de azért nem kellene neki ennyire alul becsülnie, hiszen bennem is van erő. Csak mondjuk nem mindig tudom használni. Talán még jól is jönne ha bemutatna nekem néhány trükköt... Vagy nem? Valahogy mindig bizonytalan vagyok. Annyi megválaszolatlan kérdés van a fejemben, hogy meg sem tudom számolni.
- Azért a kezem nem olyan finom, de rendben. Ha kellek, valahol megtalálsz. - Azt én sem tudom, hogy hol, hiszen otthonom nincs, de az biztos hogy a városban leszek. Azt hiszem kezdem egyre jobban megszeretni ezt a várost, tehát egyenlőre maradni is tervezek.

•• Words: 307 •• Music: hey brother •• Note: lesz jobb is :$ ••

Victor & Virginia

Hétszáz? Aztamindenit! Hű! Nem gondoltam volna, hogy találkozni fogok még valaha idősebb vámpírral. Mármint úgy értem... Sokkal idősebbel. Mert ugyebár ő már szinte ősinek számít nálam. Bár kevésbé félek tőle. Ő nem tud megigézni, és ez bizony sokat számít. Nagyon sokat! Ráadásul kétszer is megmentett, szóval kétlem, hogy most el akar rabolni és megkínozni. Mondjuk az már inkább vicces lenne számomra. De azt ne kérdezze senki, hogy miért.
- Nem pont így értettem ezt. Az idős vámpírok tényleg sokmindent megélhettek már. Viszont én részben arra is gondolok, hogy a mai vámpírokat nem igazán érdekli más, csak a vér, mondjuk a bosszú, és a szórakozás. Nem érdekli őket, hogy mi folyik körülöttük. Nem körültekintőek. És ez részben rám is vonatkozik, de nem teljesen, hiszen a teremtőm sokmindent próbált belémverni. Viszont te mindenre figyelsz, rögtön kiszúrod a dolgokat, és a kellő tudásod is megvan. Ebből sejtettem, hogy nem velem egykorú lehetsz. - Mosolygok rá kissé büszkén, elvégre igazam volt, tehát megfejtettem a rejtélyt. De aztán következő kérdése hallatán rögtön le is fagy az a mosoly. Soha nem tudom eldönteni, hogy én ennek örülök-e vagy sem. Az, hogy Kol a teremtőm alapjában véve nem rossz, de én mégsem tudok annyira örülni neki. Valószínűleg a gond az, hogy én nem akartam ez lenni, tehát mindig bennem marad az a bizonyos gyűlölet. - Kol. Kol Mikaelson. Gondolom hallottál róla... - Jegyzem meg teljesen egyhangúan, így biztosan észreveheti ő is, hogy ennek én azért annyira nem örülök.
Aztán következő szavaira már nem reagálok semmit, legalábbis egyelőre. Jelen pillanatban azt tartom előrébb, hogy én jól legyek, nem azt hogy ő. Szóval gondolkodás nélkül lépek közel hozzá, és harapom át bőret a nyakán, majd iszom is véréből, de most kicsivel többet, mint amennyire igazából szüksége van, kihasználva az alkalmat.
- Nos... Köszönöm, ismét. - Mondom mikor befejezem az ivást, és hátrébb lépek egy lépést. - Viszont, nem hiszem hogy segítségére lenne szükségem. Meg tudom magam védeni, csak ma ez nem jött össze. - Mondom egy vállvonással. Hülye lennék bevallani, akár még magamnak is, hogy nem vagyok elég erős... még ha ez így is lenne.
- És azt kétlem, hogy segítségre lesz szükséged, de ha kell én szívesen segítek... Már tartozom neked annyival. - Nevetek fel.

•• Words: 367 •• Music: hey brother •• Note: lesz jobb is :$ ••

Victor & Virginia

Mégis miért kellene nekem legközelebb is felkeresnem őt? Azért mert nem válaszol meg egy-két kérdést? Ennyire azért én sem vagyok kíváncsi. Nem megyek az emberek, ez esetben vámpírok után, azért mert nem válaszolnak meg pár kérdést. Ráadásul... Mi az, hogy "is"? Most úgy csinál mintha én kerestem volna! Az lehet, hogy a bajt én kerestem magamnak, de a hozzá járó megmentőt nem éppen. Na, persze azt sem mondom, hogy nem örülök neki, de egyre furcsábbnak tűnik nekem ez a fickó. Túl sok minden történt vele, túl sokmindennel találkozott. Mégis mennyi idős lehet? Illik az ilyet megkérdezni? Végülis ő nem nő...
- Azt azért megkérdezhetem, hogy mennyi idős vagy? Vagy ez is hadititok? - Teszem fel végül a kérdést, de csak mert kíváncsiságom ismét képes volt legyőzni. Bár ha jobban belegondolok, elég sűrűn előfordul velem. Hát ez van! Még szép, hogy kíváncsi vagyok a korára, miután úgy beszél és úgy viselkedik, mintha az őskorból jött volna, plusz egy kőomlást is túlélt, mert figyelmetlen volt... Szóval nem tökéletes. Ez megnyugtató! - Csak mert nem tűnsz mai gyereknek. Túl sokmindent tudsz... - Teszem hozzá, mielőtt félreértené. Mondjuk nekem teljesen mindegy igazából, hogy hány éves, mert nem félek tőle. Senkitől nem félek, Koltól se féltem, bár azért néha meg is kaptam a magamét.
- Hm... Azt hiszem az én teremtőm elég kiváltságos volt ahhoz, hogy kapjon gyűrűt. És nekem is könnyedén tudott szerezni. - Vonok vállat büszkén... Mert igen, nagyonis örülök annak, hogy engem egy "kiváltságos" vámpír változtatott azzá, ami vagyok. Az már más, hogy nem szeretem magam... De a lényeg, hogy akkor legalább nem egy olyan tette, akit senki sem ismer, és mondjuk már rég meghalt. Így legalább büszke lehetek valamire. Bár kétlem, hogy ő is az lenne azok után amit tettem.
Ezután jön az éles fájdalom a hátamban, amit a vadász szavai követnek. Pár pillanat leforgása alatt, Victor mellettünk terem és kirántja belőlem... ismét, azt a karót. Ennek hatására fel is ordítok fájdalmamban, majd ha nem tart meg a férfi, valószínűleg le is fejelem a földet. Iszonyatosan fáj... Ráadásul ez már a második lyuk a kedvenc felsőmön... Legalább meghagyhatta volna nekem a vadászt. Én is szívesen kitörtem volna a nyakát, és akkor még messze nem lett volna édes az a bosszú.
- Igen... Bizonyára tartanék otthon, ha lenne otthonom. Mert nincs. Igencsak feleslegesnek tartottam, mert úgysem maradok sokáig. Szóval... Kénytelen leszek beérni veled. - Mosolyodok rá bájosan, mintha ezzel megvehetném vérét. És talán meg is vehetem. Addig tökéletesen megfelel amíg nem támadnak ránk újra, vagy nem találok magamnak egy vacsorát.

•• Words: 417 •• Music: hey brother •• Note: cöcöcö ;P ••