Kedveltem Weston-t, meg minden, de kizárólag baráti alapon. Előbb hosszadalmasan kifejtettem a véleményemet, hogy miért nem szeretnék belegabalyodni egy kapcsolatba. Magamat alig bírom elviselni, nem pedig egy másik egyedet. Amúgy is fiatal vagyok, ennél szebb már sosem leszek, most kell élnem az élet adta lehetőségeivel, és nem megállapodni. Az annyira nem én lennék.
Idegesen vakartam meg a tarkómat, és elkezdtem tízig számolni, természetesen csak magamban. Ha Wes nem fog felelni, akkor önnön lépek ki azon az ócska ajtón. Csoda, hogy még nem hullott darabjaira.
Hét..nyolc.. és felelt! Még szerencse, hogy nem volt semmi se a számban, mert menten kiköptem volna. Röhejesen festhettem, úgy bámultam magam elé, ki épp most tudott meg egy eget rengető információt. Ezt most komolyan értette? Pár másodperc elteltével nevetésbe törtem ki. - Csakugyan? - kérdeztem vigyorogva, majd megráztam a fejemet. Jó volt a humora, azt meg kellett hagyni. Óóó, mennyi csaj fog utána loholni, mellette aztán biztos nem bús az élet.
- Kiment belőlem az alkohol. - közöltem lebiggyesztett ajkakkal, és ismét ledőltem az ágyra. Ujjaimat összekulcsoltam a hasamon, s lehunytam szemeimet. Vagy mégsem? A szokásos szédülés kapott el, mintha szüntelenül forogna velem a világ. Mindig ez történik, ha iszom, mondjuk.. teljesen oda voltam ezért az érzésért. Egy furcsa zaj ütötte meg a fülemet, de nem reagáltam rá. - Wes, mondtam már, hogy nem megyek bele a gyerekes játékaidba. - sóhajtottam lehangolóan, és az oldalamra gurultam, hogy megnézzem, most mégis mivel állt elő. Egyáltalán nem az a látvány tárult elém, mint amire számítottam. Ajkaim egy nagy O betűt formáltak, és a kétségbeesetten estem le az ágyról. Kapkodni, segíteni, és egyben felállni próbáltam. Nos ez lett belőle. Négykézláb odasiettem hozzá, s kezeimmel birtokába vettem az arcát. - Wes, jól vagy? - ennél jobb kérdés nem juthatott volna eszembe? Hisz, itt szenved előttem, és semmit sem felel. Ostoba!
- Mi van velük? - kérdeztem vissza, és rám emelte tekintetét. Minden rendben volt vele. - Weston, ha ismét játszadozol velem, esküszöm, hogy megkereslek teliholdkor.. - morogtam összeszorított fogak mögül, de nem tűnt viccesnek az egész helyzete. A rohadt életbe..
- Nem.. nem hagylak itt. - nyeltem egy nagyot visszafojtva azt a hatalmas gombócot, ami a torkomba kezdett keletkezni. A szemeim könnyekkel teltek meg, és undorodtam magamtól, amiért hagytam magam elgyengülni. - Mit kell tenni ilyenkor? - kérdeztem, és égett textil sajátos szaga csapta meg az orromat. -..rva életbe! - haraptam el a fél mondatomat. Amint lángra gyúlt a pulcsija alja, hátrébb estem. Istenem.. mi a fészkes francot kell ilyenkor csinálni? Kémia, kémia, kémia. Mit vettünk? Valami oxidáció, deoxidáció, egyáltalán létezik ilyen szó? Várj.. meg kell fojtani! Igen! Gyors lerántottam a takarót az ágyról, és a srácra dobtam, aki majdnem lángra lobbant. Akaratlanul is Alicia Keys sikerszáma kezdett el lejátszódni a fejemben. This girl is on fire.
Nem bírtam többet várni, lehúztam róla, de nem jártam sikerrel. A tűz csak tovább terjedt. Ez valami furcsa vuduzás? Megfogtam az alját, hátha le tudom róla ráncigálni, ehelyett megégette a kezemet. Egy hangos káromkodás hagyta el az ajkaimat, és elrántottam sajgó végtagomat. - Weston, állítsd már le! - már üvöltöttem vele, és nem bírtam kordában tartani nyugtalanságomat. Utáltam a tétlenkedést, a tudatot, hogy egy mihaszna söpredék vagyok, aki semmire sem képes. A könnyeim rohamosan folytak le az arcomról, átáztatva blúzomat. Most találtam rá.. nem akarom elveszteni őt. Ismét.
Gyenge voltam, és reménytelen. Felkeltem, és az ajtó felé kezdtem el sétálni. Ha meghal.. nem akartam annak szemtanújává válni, hisz életem végéig gyötörnének a lázálmok. Megragadtam a kilincset, de nem bírtam lenyomni. Visszarohantam a fürdőbe, és megfogtam a zuhanyrózsa fejét. A leghidegebb fokozatra állítottam, és megnyitottam. Mint valami tűzöltő berontottam a másik helyiségbe, és elkezdtem Weston-t locsolni. Külső szemlélőként elég érdekesnek tűnhet a helyzet. Gyűrött ágynemű, elmosódott smink, Wes pedig a földön. De mielőtt félreértenétek, nem pornót forgatunk! Eszetekbe se jusson erre gondolni!
Fittyet hánytam az elektronikai készülékekre, fontosabb volt, hogy túlélje. Ha egyáltalán túl fogja... - Kitartás Weston, a kémia nem fog ki rajtam! - komolyan nincs ennél jobb szövegem? Ez már a második elbaltázott mondatom. Égő. Ráadásul szó szerint...

A hangulat egy teljesen más irányba terelődött át. Lelki problémáinkba avattuk be a másikat, ami egy az egyben nem volt rám jellemző. Igaz, hogy a szavak embere voltam, és nem a tetteké. Mindig mindenre volt valami kifogásom, valami magyarázatom. Szerintem előző életemben holmi elvetemült felvilágosult szellemben felnevelt egyed lehettem. Sosem gondolkozok, mielőtt szóra nyitnám azt a nagy számat, amit már többször ki kellett volna szappannal mosni. Bár, szerintem már az se segítene rajtam.. Ezért akartak anno megválasztani a gimi elnökeként, vagy valami hasonló, de visszavonultam. A rivaldafény nem igazán az én életem, beszélek, csak ne kelljen egy hatalmas tömeg elé kiállnom, mert akkor tényleg fülem-farkam behúzom, és legszívesebben egy sarokban kuporodnék egyedül.
Habár nem egyszer képzeltem el magam szónoknak, akár politikusnak, ki egyszer eléri az ország elnökének rangját. Az lenne ám a Paradicsom. Abban a nagy csilli-villi Fehér Házban élnék, kiszolgálnának, mindenki az alávetettem lenne.. Csak ne járna annyi munkával, meg a betanult beszédek, képbe lenni mindenről. Na ezek egyáltalán nem hiányoznak nekem.
Nem is vettem észre ajkam harapdálását. Sokszor az idegességemre vallott ez a mozdulat, habár most fogalmam sincs, hogy min rágódtam. A hirtelen csöndet a mögöttem lévő kerti törpe - sosem fogok erre ráunni - szakította félbe egy elég érdekes megnyilvánulássál. Homlokom ráncokba szaladt meglepettségemben, és egy értelmes mondatot nem tudtam megfogalmazni. Egyáltalán nem számítottam rá, úgy ért, mint a hideg zuhany. - Hidd el, ha nem te lennél már rég széttártam volna neked a lábaimat. - húztam el a számat, gondolkodva. Jó meg kell hagyni, hogy egy kicsit nyomi volt, de ennek ellenére nagyon kedves, amikor épp nem valami szarral öntögeti a fejemet. Mire vár? Arra, hogy egy konyakfa nő ki majd a fejemből? Rajtam csak ne végezze az abrakadabráit, hacsak nem az előnyömre szolgál. - Igazad van, nagyon fura lenne, és előbb vagy utóbb az egyik fél többet akarna. Nekem meg a legkevésbé sincs szükségem egy kapcsolatra. - rázott ki a hideg a szó hallatán. Úgymond sose voltam így ebbe az ún. hosszútávú kapcsolatokban. A leghosszabb is pár hétig tartott. Elég nehéz magam elkötelezni, kicsapongó életmódom miatt. Már természetesnek veszem, hogy a buliban különböző srácokkal táncolok, csak az a baj, hogy elég nehéz csak ott megállni. Nem vagyok olyan, mint ismerősöm, ki fűvel fával lefekszik, de nem is egy prűd, ki arra a bizonyos Nagy Ő-ig vár. Egész életben csak egy férfival együtt lenni? Belegondolni is szörnyű, nemhogy átélni! Hol marad a tapasztalatszerzés, az összehasonlítás?
Letörölte a könnyemet, és cseppet sem akartam egy megtört kis cafkaként tűnni a szemeiben. Ez nem rám vallott, csak elsodortak az érzelmeim. Egyszer-kétszer előfordulhat ilyen egy emberrel, nem? Óóó Istenem irgalmazz, mielőtt búcsúcédulákért kell kapkodnom, nehogy a Pokolba küldj engem. Elég most már a Bibliából, még a végén elhiszem, hogy vallásos vagyok. Ami egyáltalán nem igaz, de hogyan jutottunk el a nagy szájamtól a vallásig? Érdekes...
- Elbújsz? - kérdeztem vissza kacarászva, majd mikor felállt leesett, hogy komolyan gondolta. Hangosan felsóhajtottam, és nem tudtam, hogy most kezdjek-e számolni, vagy hagyjam-e az egészet a francba. A TV elé állt oly pontosan, mintha Auschwitzban állna a halálfal előtt. Igazán ideje lenne már felhagynom a holokausztos filmekkel.. - Ezt most komolyan? - biccentettem oldalra a fejemet, és végigsiklott testén a tekintetem. Mit kéne most figyelnem? Egyik percről a másikra eltűnik? Ez valami boszis mutatvány akarna lenni.. csak mondjuk rosszul kántálta magában a szavakat?
Na, és ha az előbbi mondata hideg zuhanyként ért, nos akkor ez.. jeges fürdőzésként. Mi a franc baja van?!?!
- Ööö.. - vakartam meg a tarkómat idegesen, erre nem igazán lehetett felelni. - Tudtommal nem tettem semmi rosszat, és még szirén se vagyok. - próbáltam viccként felfogni ezt az egészet, de azért mégis aggasztott. Én tettem valami olyasmit, amit nem kellett volna? Kizárt..
- Figyelj, ha már ennyivel sikerült elcsábítanom, akkor ne akard tudni mi rejtőzik a ruháim alatt. - fújtam ki a levegőt, és hangos hahotázásba törtem ki. Pár másodperc után, mikor még mindig csak magamat hallottam, abbahagytam. - Gondolatban viccesebb volt. - ismét az ajkamat kezdtem el rágcsálni. Ha tovább így fogom folytatni olyan cserepes, száraz lesz, és nem foghatom majd a hidegre. Elég enyhe telünk van, mondjuk Mystic Falls nem is a mínusz negyven fokokról híres..
- Akarod, hogy elmenjek? - ajánlottam fel neki egy kiutat. Nem fogok megharagudni rá, se törölni a telefonszámát - mondjuk nincs is meg -, de nem akarom ily.. hogyan is fogalmazott az előbb? Bingó! Akkor fussunk neki még egyszer.. Szóval nem szeretném, ha ennyire tapinthatóan furcsa lenne köztünk a levegő. Egyáltalán van esély arra, hogy minden újra a régi legyen?!

A bennem feltörekvő emlékek hatására, muszáj volt lehunynom szemeimet, úgy éreztem, mintha ólmot öntöttek volna rá. Nehéz.. olyan problémákon küszködtem át magam, amit más egy élet alatt nem. És még csak huszonegy éves vagyok, de a lényeg, hogy élek, és túléltem. Remélhetőleg ezek után csak jobb lesz.. Utáltam arról az esetről beszélni, mert olyankor akaratlanul is belém nyilallnak a régi emlékképek, az érzéseim, a gondolataim..

2009. augusztus
Hátraestem a fájdalomtól, amely hirtelen keletkezett bennem. Próbáltam kapkodni a levegőért, de szervezetem nem jutott oxigénhez. Vergődtem a poros földön, akárcsak egy partra vetett hal. Ez lesz a végzetem? Nem.. még nem álltam készen a halálra, bár valljuk be, sose lennék rá kész. Ajkaim egy kis résre kinyíltak, és végre.. végre kaptam levegőt. Ennek következtében mellkasom gyorsan elkezdett fel, és leemelkedni. Amint visszatértem a "földre", feltérdeltem, és a közelemben lévő férfit kezdtem el bámulni. A vértócsa rohamosan nőtt körülötte, és már az egyik szekrény lábát is elérte. Nagyot nyeltem, visszatartva a torkomban lévő gombócot.
- Apa? - csordult ki egy könnycsepp, miközben közelebb mentem hozzá. A ragacsos hang hallatán letekintettem, és ekkor tudatosult bennem, hogy a nadrágom csupa vér. Életemben soha nem remegtem ennyire, olyan állapot kerített hatalmába, mintha az északi sark hideg vízében lennék egy szál bikiniben. Nyár közepe volt, tehát még az időre sem lehetett fogni. Ujjaimat a nyakára helyeztem, és nem tudtam kitapintani a pulzusát. - Cseszd meg.. Kérlek ne.. - ráztam meg a fejemet, és mellkasára hajtottam. Semmi. Az égvilágon semmit se hallottam. Hogy a rohadt.. A mentőautó ismerős szirénája zökkentett vissza a világba.
- Hazeeeeeeel? - anyukám aggódó hangját egyre közelebbről hallottam. Basszus! Mit fogok neki mondani? Hogy megöltem a férjét? - A szomszédok furcsa zajokat hallottak.. - és avval a mozdulattal be is lépett az ajtón. Mindent láttam. Megtorpant, mintha a padlóból kinövő gyökerek átfonták volna a lábát, és abban az egy helyen tartanák őt. Álla, majdnem a padlót súrolta. Nem tudtam eldönteni, hogy mit érzett igazából. Meglepettséget, szomorúságot, netalán dühöt? Inkább a keverékét.
- Me..me..megg tudom magyarázni.. - kezdtem el dadogni, és egyik pillanatról a másikra előttem teremt. Hogyan tudott ilyen gyorsan a garázs egyik sarkából a másikba jönni? - Anyu. - pillantottam fel rá fátyolos tekintetemmel, és az ami most jött, nos.. erre nem számítottam. Akkora pofont adott nekem, hogy csak reménykedni tudtam benne, hogy meg vannak az összes fogaim.
- Mi a francot műveltél? - ordított, és elnéztem. A sajgó arcomra raktam egy szem előtti szerszámot, és próbáltam avval lehűteni. Kövér könnycseppek áztatták el arcomat, az orrom is folyt, és jelenleg nem volt kéznél egyetlen egy papír zsebkendő sem, még használt sem. Motoszkálást hallottam, és anyukám halk pityergését. A szívem szakadt volna meg érte pár évvel ezelőtt, de már nem. Utáltam őket, annak ellenére, hogy a lányuk voltam. Ezt az egész családot az Alvilágba kívántam, habár még Hádész birodalmát sem akartam tönkretenni. Ezek az emberek bárhova mennek, ott pusztítást végeznek.. A szemem sarkából láttam, hogy Melissa a csuklóját tartja apám szájába. - Peter, ne hagyj itt.. - motyogta, és mikor észrevette, hogy kíváncsian bámultam őt, csak annyit mondott vicsorgó fogak mögül. - Pokollá teszem az életed.

- Sose bántanálak. - emeltem fel a fejemet, és fogalmam sincs, hogy hogyan került a térdeim közé. Biztosan a nagy merengés alatt lehajthattam. Biztosan... Halkan felnevettem ötlete hallatán, de nem örömteli kacaj volt, inkább keserves. Mennyire nem lennék anyuka, nem.. sose fogok szülni, nem tehetem ki ennek a kínnak a gyermekemet. Két kemény dologgal kéne élnie.. Avval, hogy megölt valakit, illetve a kínokkal telihold idején. - Ha úgy nézzük a második már meg is történt. - kuncogtam, majd hangosan felsóhajtottam. - Mindezt tetőzné, ha egy trailer parkban élnénk. - jól esett a közelsége, illetve a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Számíthattam valakire, akinek kiönthettem a gondolataimat. Bár ez csak egy kis probléma volt, még számtalan nyomja az én kis elcseszett lelkemet. Még egy átkozott agyturkász sem bírna el velem, beleőrülne, ha egytől egyig elmesélném életem eseményeit. Kezemet az övére raktam, és összefontam ujjainkat, mikor a gyerekkorunk került szóba. - Lehet jobban is jártunk volna, bár.. - haraptam az ajkamra, és egy kicsit vesztegettem az időt. -, akkor már minimum négy vagy öt miniatűr kerti törpe futkározna itt. - fordítottam egy kicsit hátra a fejemet egy gyors mosolyért, majd én is az övének döntöttem. Kicsit sem volt kényelmes ez a póz, de megnyugtató volt.
- Hát, az attól függ. - kezdtem el elmélkedni. - Ha etetsz, bírod a béna poénjaimat, és elviseled, hogy havonta kétszer is megőrülök, akkor bármikor. Fogd a kofferod, és mehetünk. - nevettem úgy, hogy még a szemem sarkából lecsordult egy könny. Most fogtam fel, hogy teljesen kizártam magam körül az embereket. Henry eltűnt, szó nélkül, Melissa-val már évek óta nem tartom a kapcsolatot, a vérszerinti szüleimről nem is kezdeményezek vitát. Egyedül Esther az, akire még számíthatok, habár az utóbbi időben vele se találkoztam. A falkát pedig.. már a teliholdakat is egyedül szelem át. Igaz rám az a mondás, miszerint egy magányos farkas vagyok, nem szerettem másoktól függeni. A saját szabályaim szerint éltem.
- Csak aztán tíz év múlva ne vágd a fejemhez, hogy tönkretettem az életedet, ja és ne csinálj sálat a bundámból. Csupán ezek a kikötéseim. -  nagy nehezen az oldalához férkőztem, és megböktem, pont a bordái közt. Nem tudom mi van velem, és a bökésekkel, bizonyára nem attól a híres internetes közösségi oldaltól vettem át, amelynek nevére még csak nem is gondolhatok, ha szeretném elkerülni a reklámozást.

Türelmetlenül fészkelődtem az ágyban válaszára várva. Nem mondott semmit, és az arcán sem véltem felfedezni semmilyen elváltozást. Ez most jót, vagy rosszat jelent?
- Mire gondolsz? - súgtam, és szabad kezemmel megigazítottam a hajamat, ami az előbb még a konyaktól bűzölgött. Mostanra meg már olyan, mintha frissen mosott lenne. Hirtelen, és váratlanul telepedett le a csend a kis szobára. Nem értem, miért teszi ezt velem, hisz ő volt annyira kíváncsi. Havonta egyszer egy állattá változok, na és? Mégis más vagyok, mint a vámpírok, kik mindennap ölnek, akár többször is az életben maradásért. Életem során eddig csak két embertől fosztottam meg az életet. Nem vagyok rájuk büszke, a második alkalom tényleg csak egy véletlennek köszönhető. Az elsőt sem akartam, egyszerűen nem állt le a karom, és tovább akartam ütni, visszaakartam adni neki az évek során szerzett fájdalmat, a megalázásokat. Nem volt egy mintaapa, de az, amit tenni akart velem.. jobb így. Másnak legalább nem tud ártani.
Felült az ágyon, én pedig nem tudtam mire vélni a cselekedetét. Most itt hagy engem, faképnél? Egy ilyen kicsiny dolog miatt? Röhejes.. nem így ismertem meg anno Weston-t.
Kérdése hallatán belém szorult a szó. Szaggatottan préseltem ki magamból a levegőt, nem kertelhettem, ha eddig is úgy döntöttem, hogy bevallom az igazat, akkor most is azt kellett tennem. - Igen, úgy van. Az aktiválja. - néztem rá, de még mindig háttal volt nekem, és az ajtót bámulta. Az ágyra dőltem immár háton, a kezem eléggé kezdett már zsibbadni, amellyel a fejemet tartottam. - Ezáltal erősebbek, gyorsabbak leszünk, egy átlagos halandónál. - tettem még hozzá, de gondolom eleve ezt már ő is tudta, ha a nagybátyja beavatta az ilyenekbe. A szemem sarkából láttam, hogy felém nyújtja a kezét, egy barátságos mosolyt küldtem felé, aztán mikor láttam, ahogy elhúzza, egyből lehervadt. - Félsz? - tettem fel a kérdést bátortalanul, előre rettegve a választól. Sosem bántanám az ártatlanokat, nem keveredek balhékba, természetesen amikor kell, akkor megvédem magam, szerencsére erre még nem került sor.
Egyik percről a másikra rám mászott, leszorítva a kezeimet. Égnek emelkedtek a szemöldökeim, és nem tudtam, hogyan kéne ezt lereagálnom. Tetteiből ítélve nagyon szeretett uralkodni, a leöntés, na meg ez. - A foglyod? - kérdeztem vissza vigyorogva, és hirtelen elsötétült a tekintetem. Játszunk akkor egy kicsit.. Nincs tisztában egy valamivel, amivel én igen. Jóval erősebb voltam nála, annak ellenére, hogy fiú.. Könnyedén fordítottam az állásunkon, és most én fogtam le a kezeit. - Úgy látszik a nagybátyád ezt az egy pontot kihagyta. - hajoltam le hozzá megvirítva fogaimat. - Ahogy mondtad elég egy harapás, utána jön a magas láz, a hallucináció, és.. - halkultam el, mikor a nyakához értem. Szétnyitottam a számat, és fogamat végighúztam nyakán. Csak egy kicsit kellett ráijesztenem, a legkevésbé sem akartam őt bántani. -.. a végén meg már csak könyörögsz a halálért. - haraptam meg a nyakát, de ugye egy normális ember fogsorról beszélünk, ami semmilyen kárt nem tett benne. - Nyugi, nem fogsz meghalni. - forgattam meg a szemeimet, és leszálltam róla. Még, hogy ilyet.. Legalább egy jó estét okozott evvel nekem. - Csak a vámpírok számára ártalmas. - világosítottam fel arra a tényre, amit feltehetően a nagybátyja elfejtett. De akadt még egy előző kérdése, amire nem igazán akartam felelni. Idegesen megvakartam a tarkómat, és lepillantottam rá. "Nehéz eset vagy, Wes." ~ szólalt meg a tudatalattim. Ha most nem mondom el neki, addig fog engem nyaggatni, míg meg nem teszem. - Tizenhét éves voltam. A nevelőapám az utóbbi időkben nagyon sokat ivott, és rosszkor voltam rossz helyen. Majdnem megerőszakolt, majd egy balul elsült ütés.. Gondolom sikerült kitalálnod, hogy mi történt utána. - húztam fel a lábaimat, és átkaroltam. A térdemre helyeztem a fejemet, és a zoknimat bámultam. Nem fele más? Csoda történt velem, hogy sikerült ugyanolyat felvennem. - Ilyenkor értékeli át az ember az árvaházat. Ott legalább nem történnek ilyenek.

Amilyen könnyen be tudok rúgni, olyan könnyen tudom megszüntetni ezt az érzést. Az idők során sokszor kellett hirtelen kijózanodnom, például barátnőm apukája csak akkor volt hajlandó hazaszállítani az embereket, ha senki sem volt ittas állapotban. Megtanultam, hogy olyankor magam elé kell meredni, kántálni magamban, hogy jól vagyok, és rengeteg vizet kell innom. Ez segít.
Muszáj.. muszáj volt komolyan viselkednem, hisz itt Weston-ról van szó. Mélyen szívtam be a levegőt, és fújtam ki, hátha így gyorsabban távozik belőlem ez az émelygő érzés. Az alattam lévő párna már tocsogott a saját nyálamban, de nem igazán zavartattam magam. El akartam menekülni. Nem akartam hallani válaszát, elegem van ebből az egész világból, és a szülöttjeiből! Miért nem lehetünk holmi normális emberek, kik átlagos problémákkal küszködnek?!
Egy kicsit megemelkedtem, és bizonyára Wes is ráfeküdt az ágyra. Képtelen voltam ránézni. Wes.. az ártatlan kölyökképével azt hittem, hogy ő legalább normális, de nem. Szavai bebizonyították, hogy az volt. Egy boszorkány. Csak úgy, mint Zach. Szerintem Zach volt az első varázsló, vagy mittudomén, akivel először találkoztam. Előtte csak legendákat hallottam róluk, de ma már azon se csodálkoznék, ha sellők, unikornisok, tündék élnének ebben az elcseszett világban. Itt gyakorlatilag minden lehetséges volt..
Érintése után pár másodperccel felkeltem, letörölve a számat, hogy mégis csak ne úgy nézzek ki, mint egy csecsemő, ki nyálbuborékokat fúj ki az ajkai mögül. Az átázott párnát lelöktem a földre, és felkönyököltem, ránézve. Na.. egy kicsivel jobban éreztem magam. A hányinger elmúlt, de az a fura tompa érzés az agyamban még mindig nem.
- Nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek látszom. - feleltem csak ennyit, és a paplanra tévedt a pillantásom. Egy olyan titkot fedett fel előttem, amely az egész életét határozza meg. Bizonyára tisztában van vele, hogy evvel vissza is élhetek, veszélybe sodorhatom őt, de eszem ágában sincs ilyet tenni. Jelenleg azon morfondírozok, hogy én is hasonlóan cselekedjek-e, de félek. Nem akartam kitenni magam Klaus-nak. Habár, a legfrissebb tudomásom szerint New Orleans-ban tengeti a mindennapjait, így elég kevés esélyt láttam a vele való találkozásra. - Amúgy nem félek, ha bántani akartál volna, már rég megtetted volna. - kezdtem el játszadozni egy kiálló szállal, és egy röpke pillanatra felnéztem dús szempilláim alól. - Manapság már alig lehet normális emberrel összefutni az utcán. Mindenki természetfeletti. - súgtam sejtelmesen, és egy laza mozdulattal kitéptem azt a szálat, majd az ágy mögé söpörtem.
- Teliholdanként farkassá változok. - kezdtem bele ismét a lepedőt szuggerálva a tekintetemmel. Érzem, ahogy a pír az arcomba szökdösött, nem igazán szoktam ilyen hamar kiteregetni a titkomat, alapjában véve sem beszélek róla. - Szétmarcangolom az embereket, akiknek a maradványait a pincémbe tartom. - közöltem halál komolyan, majd elnevettem magam. - Nyugi csak vicceltem.

Óóó a csudába..hol vagyok? Nagyokat pislogva körbetekintettem, mintha az előző pár percben itt se lettem volna. Talán még tátva maradt a szám is, nem tudom. Egyedül avval voltam tisztában, hogy sikerült leinnom magam, ismét. De még ott volt a holnapi nap, amit valószínűleg az ágyban való vergődéssel fogok tölteni, meg a szenvedéssel. A francba... pedig valami fontosat kellett volna megírnom, miért? Miért nem tudom egyszer az életben betartani a szabályokat? A saját szabályaimat? Komolyan be kéne szerválnom valami személyi asszisztens szerűséget, aki korlátoz engem, és visszatart a saját hülyeségeimtől. Habár egy olyanra rámenni a havi - ha nem több - fizum. És akkor még nem is beszéltünk az olyan dolgokról, mint a rezsi, kaja, internet, és a cigi! Igen, a cigi nélkülözhetetlen, óó pedig hányszor próbáltam már letenni. Sikertelen próbálkozás.
- Kibírhatatlan? - kérdeztem vissza egy hatalmas vigyorral az arcomon. - Adok én neked.. - incselkedtem vele, és a tükörhöz léptem. Te jó ég! Megnyomkodtam az arcomat, és varázslatos ámulattal néztem végig, ahogy a hasonmásom ugyanazt tette. Sosem bírtam a piát, fiatalon pláne! De hé, nézzük a jó oldalát. Olcsón be tudok rúgni. Nem kell több tíz dollárokat költenem, és a végén morgolódnom a számla felett, mikor nem érzek semmit. Ez így van a rendjén. Köszönöm Istenem!
Visszaléptem, és ismét az ajtófélfának dőltem, de immár csak pár másodpercre élvezhettem társaságát. Wes elhúzott onnan, s csámpásan, de mellé érkeztem. - Nem mindig vagyok ilyen. - próbáltam kimagyarázni magamat az adott szituáció alól, de nem nagyon sikerült. Állandóan hülyét csinálok magamból, nem csoda hogy alig vannak barátaim.. Mondjuk nem zavart, el voltam én magammal is. Sok lehetőségem akadt otthon. Olvashatok, nézhetem a külön megrendelt főzőcsatornákat, hátha megtanulok főzni, sütni - eddig sikertelenül -, vagy ha már mindent kihúztam a képzeletbeli listámról, jöhet az álneven való szekálás - avagy trollkodás - a neten. Szánalmas, de mégis ebben lelek örömöt így felnőttkoromban.
Nagy nehezen azt tettem, amit mondott. Na jó, egyszer-kétszer kikukucskáltam, de mikor megnyitotta a vizet, engedelmeskedtem akárcsak egy jól nevelt kölök. Meleg cseppeket éreztem a fejem búbján, és halkan felsóhajtottam mikor a hajamhoz ért. Az mindig is egy erogén zóna volt számomra, ezért sem repestem az örömtől, mikor leöntött avval a förtelemmel. Viszonylag hamar végzett velem, és picit nehezen, de eljutottam a mosdóig. Megtámaszkodva bámultam a fejemet. - Ezt hogyan? - kérdeztem, de már eltűnt a szobából. Elképedten túrtam bele a hajamba, már nem érezve az előbbi gusztustalan csomókat. Varázslatos..
Megnyitottam a csapot, megvártam, míg jéghideg víz kezdett el belőle folyni, habár szerintem a meleg részéből is ugyanezt kapnám, tekintettel arra, hogy milyen körülmények uralkodnak körülöttünk. Visszatartva a lélegzetemet alaposan átmostam az arcomat. Jól esett, felfrissített. Pár kortyot vettem is belőle, és csak imádkozni tudtam, hogy ne valami csatornavíz legyen. Apropó.. varázs..mágia..
- Westooon. - húztam el a nevét, és miután megtörölköztem, a másik helyiségbe léptem át, ahol tartózkodott. A falnak döntöttem testemet, és kíváncsi pillantásomat az övébe vájtam. - Mit csináltál az előbb? Egy átlagos ember erre képtelen lett volna. - motyogtam szinte magamnak, és lesütöttem tekintetemet a földre. Egy olyasvalamivel vádoltam meg, ami lehet, hogy nem is volt igaz. Lehet, hogy közrejátszott a véletlen, de az is benne van a pakliban, hogy nem. Hisz léteznek vámpírok, hibridek, vérfarkasok az Isten szerelmére! Biztosan vannak mások is.. - A fenébe. - eszméltem fel rá. Egyből Esther és Zach-kel való találkozásom jutott eszembe. Azaz idegesítő boszorkány, fúú mennyire nem csíptem őt. - Csak azt ne mond, hogy te is egy boszorkány vagy. - és avval a mozdulattal ledőltem az ágyra, a fejemet a párnába mélyesztve, és valami furcsa állati, elfojtott hangot adtam ki. Csak add, hogy ember legyen..

[You must be registered and logged in to see this link.]

Az ajtóból kilépve megcsapott azaz igazi téli fagy, ami jellemző egy átlagos decemberi estére. Körbeöleltem magamat, hátha így képes vagyok több hőt gyártani. Vicces.. pont egy bundás vérfarkas didereg itt a mínusz fokokban.. Habár nem igazán lennék szőrös az év mindennapján, így is elég nehezen viselem el, hogy szőrmét öltök havi egyszer.
A fogaim szüntelenül koccantak egymásnak, az egész testem remegésbe kezdett, de mindennek ellenére úgy vigyorogtam, mint egy komisz kisgyerek, aki rajta kapta a szomszéd nénit pucéron. Érdekes hasonlat, nem hittem, hogy rendelkezek ferde hajlamokkal, de szerintem a jelenlegi humoros állapotomat a kezemben lévő barátomnak köszönhetem.
Apropó barát.. hol a fenében van Wes? Elég durva lenne, ha kiderülne, hogy faképnél hagyott. Akkor ismeretség ide, vagy oda, de én szét fogom marcangolni. Gondolatban..
A fenébe, rá fog fagyni a hajamra ez a bűzös micsoda ebben az istenverte időben. Elkezdtem toporzékolni, ennek következtében, majdnem orra estem. Végül is, hogy fokozzam ezt a kellemetlen érzést, a falnak dőltem, és kortyolni kezdtem az üvegből. Először kicsiket, majd egyre nagyobb kortyokat vettem. Elvégre egyszer élünk, nekem is van egy negyven évem hátra még, vagy kevesebb, ha így folytatom tovább. Amúgy pedig mivel is vannak tele a netes oldalak, a pornón kívül? Ja, yolo meg az ehhez hasonló badarságok, de a fenébe is a yoloval, mikor hakuna matata az új mottó.
- Na végre megérkeztél. - löktem el magamat a faltól, amint Wes kilépett az ajtón. Hmm.. most nézem, hogy majdnem egy magasságban voltam vele. Az alkohol már rohamosan munkálódott bennem. Látásomon érzékeltem, de leginkább a járásomon. Ha elém festenének egy egyenes vonalt, tuti nem tudnék végigmenni úgy, hogy ne essek oldalra. Alig telt pár percre, és máris a motelszobának az ajtaja előtt ácsorogtunk. Isten meghallgatta imáimat! Remélem, itt ismerik a fűtés fogalmát..
- Ha ezt megteszed, esküszöm letagadlak. - motyogtam, és megráztam az üveget. - Remélem van nálad pótlék. A felét kiöntötted mikor a számat gyógyí... - basszus! A fagyi visszanyal. Mire is tanított Melissa? Mindig nézz a lábaid elé! Mondjuk anno kutya ürülékre értette, és nem túl magasra épített küszöbökre. Bezuhantam az ajtón, és négykézláb érkeztem a padlóra, az üveg pár méterre landolt mellőlem, és kifolyt belőle az a maradék pár korty. Még hányszor fogom beégetni magam az este során Wes előtt? Komolyan ér már nekem egy Oscar díj a szeleburdiságomért. Gyorsan kihajítottam a kukába az üveget, és direkt nem néztem rá. Nem akartam látni a vigyorgó fejét, hogy igen, már megint elcsesztem valamit, és béna vagyok, meg a többi unalmas, szokásos, sablonos duma.
Szépen elhelyeztem a táskámat az ágyon, ezúton próbáltam semmit nem összetörni. A kabátomat is lefejtettem magamról, a farmeringet már nem. Azért annyit még nem ittam, hogy sztriptizeljek...ráadásul ingyen. - Avass már be, kedves.. - erősen nyomtam meg a szót. -, mi bajod van a nőkkel? - dőltem az ajtófélfának, és úgy pillantottam rá, majd a kádra. Tényleg semmi. Se egy átkozott szappan, se tusfürdő, se egy hajháló. Mondjuk egy lepukkant bár motelszobájában vagyunk, elég távol állt egy ötcsillagos szállodától. - Igen, értek hozzá. - bólogattam hevesen. - Bemegyek a boltba, megveszem, és otthon használom. Ennyi. Nem vagyok boszorkány, hogy összekotyvasszak valami trutyit. - közöltem vele lazán, avagy én hittem úgy. Nem tudom, hogy mennyire beszélt belőlem a pia, és magamat se láttam a tükörben. Ilyenkor főleg a mimikámra vagyok kíváncsi, na meg a szemeim állására.. - Szóval, ha voltál olyan nagyokos, hogy a fejemre öntötted azt a szart, bizonyára ki tudsz valamit most is találni. Csak törnöd kell hozzá a buksidat. - kacsintottam rá, és a hajamból áradó irritáló bűz elkezdte betölteni a kicsiny helyiséget. Remek! Ennél jobb már nem is lehetne az este..