Szinte már sajnálta, hogy nem ő az aki kitöri Craig nyakát. Amennyi fájdalmat elszenvedtek már a férfi miatt aki mindenki felé helyezte magát, nem csoda, hogy a falka tagjainak szeme sem rebbent mikor a hím akarata ellenére is meg kellett igya Klaus vérét, hogy aztán holtan essen össze. Még egy röpke mosoly is átsuhant arcán mikor meghallotta a csontok roppanását.
Hogy félt-e? Talán… egy kicsit bizonyosan. Nem, nem a haláltól. Az élet épp elég fájdalmas, keserű ás kínokkal teli volt, nem volt félnivalója az elmúlás órájától. Attól félt, hogy nem válnak valóra reményei, hogy nem lesz olyan erős és fékezhetetlen amilyen akkor volt amikor vérfarkas énje átvette felette a hatalmat.
Mikor Klaus ujjai megérintik, mozdulatlanná dermed. Kell egy perc, hogy felfogja, annyi idő után eljutott ide… hogy végre megtörténik. A hibrid szemeibe néz és úgy markol rá a férfi csuklójára. A félelem eltűnik, a vágy megszűnik. Nem marad más mint a féktelen vad aki hezitálás nélkül harap és kortyol talán többet is mint szabadna. Nem replikázik. Összeesik.
Mire magához tér, Klaus már sehol. Ellenben Craig már fent van. Ordítására ébredt. A vele megitatott vér most fejti ki hatásait. A férfi ökle újra és újra a betonbörtön falába csap. Mintha egy komplett őrült állna előtte aki most még nagyobb hatalmat kapott. Ellenben Craig már fent van. Ordítására ébredt. A vele megitatott vér most fejti ki hatásait. A férfi ökle újra és újra a betonbörtön falába csap. Mintha egy komplett őrült állna előtte aki most még nagyobb hatalmat kapott. S ő mégsem érez félelmet. Nem érzi ami mindig rettegésben tartotta. Nem érez mást csak a vágyat. Azt viszont nem tudja leküzdeni. Úgy pillant a két hibridre mintha csak istenek lennének; náluk van mindaz ami ahhoz kell, hogy beteljesüljön a változás.
Amint megkapja a hasonmás vérét és elér minden pontjára, megérzi a fájdalmat; azt a fajtát amit nem lehet elnyomni vagy elmenekülni előle. Érezni kell, együttműködni vele. Átadni magad neki, hogy elvegyen mindent és mikor elmúlik, újat adjon.
Közel sem volt olyan drámai mint Craig. Nem csapkodott vagy rohant fel s alá. Tincseibe marva fetrengett a földön, igyekezve visszafogni a fel-feltörő sikolyok sokaságát egészen addig még végre már csak a fájdalom emléke lüktetett. Akkor elnyúlva zihált jó pár percig. Mire teljesen összeszedte magát már csak arra tudott gondolni, hogy vérhez jusson amilyen hamar csak lehet. A két hibridet figyelte.
- Éhezem. – suttogta de tudta, hogy hallják. Ahogy abban is biztos volt, hogy látják a szemében megülő vadságot… azt, hogy nem lehet megfékezni ha megindul. Végre.

→ Klaus& Renee& Ava& Kira& Anne;

[You must be registered and logged in to see this image.]

Kira reakciója pont olyan volt, mint azt várni lehetett. Elvégre nem kis pofont kapott tőlem azon a bizonyos bálon… De én már túltettem magam az egészen, szóval remélem, megváltozik majd. Lehet, hogy kedves lány, és szívesen

megismerném, de ha ő ezt nem akarja, akkor lehetünk olyan viszonyban is, mint azon a bálon… Egy boldog család? Klausnak érdekes elképzelései vannak a családról. Ennyi hibriddel már nem családja lesz, hanem hadserege. Nem értem, hogy miért kellünk neki ilyen sokan… Már így is ő a legrettegettebb vámpír. Nem lenne jó összeveszni vele, pedig ez a kötődéses „mindent megcsinálok, mert azt mondtad” szituáció nekem nagyon nem tetszik. A köteléket viszont nem lehet megtörni. Én legalábbis így tudom. Viszont, ha sikerülne is megtörnöm, akkor nem tudom, hogy mi történne velem. Szeretem Klaust, mintha csak a bátyám lenne, és attól félek, hogy ha megtörném a kötődést, akkor a kapcsolatunk teljesen feloszlana. Félek, hogy akkor megölne, vagy csak semlegesnek tekintene. Már hozzászoktam az érzéshez, hogy mindig a közelemben van, ezért biztonságban vagyok. Ha meg is törném a kötődést valami módom, akkor sem tűnnék el. Senkim sincs Klauson, a hibrideken és az itt élő barátaimon kívül. A húgom nem foglalkozik velem, de már nem is érdekel, a többi rokonommal pedig régen sem volt jó a kapcsolatom. Egyedül maradni pedig nem akarok. Ki fogok találni valamit. Az viszont még kicsit odébb van, most itt kell figyelnem és segítenem Klausnak az átváltoztatásokkal.
Az új szabály. Engem nem kellett fűzögetni. Emlékszem, hogy én kerestem meg Klaust, mert alig bírtam ki az átváltozásokat. Én akkor választottam, és nem bántam meg. Nem értem, hogy sokan miért félnek a hibriddé válástól. Talán őket is a kötődés riasztja el. Ez az, amit én csak hibridként érzékeltem.
Ahogy elnézem, itt már volt egy alfa, aki eléggé kiakadt Klaus érkezésétől. Nem épp kedves jelenetet produkál, de nem ijedek meg. Miért ijednék? Itt van mellettem az ősi hibrid, akitől mindenki fél. Ha neki ellentmond, akkor biztos mi jövünk. Rápillantok Renee-re, aki arcáról leolvasom, hogy kissé megrémítik a látottak. Egy „semmi baj nem lesz, nyugi” pillantást küldök neki, majd várom, hogy Klaus milyen feladatot oszt majd nekem.

Hasonlóan érzett Craig iránt mint Kira. Az önkéntes alfahím kegyetlenül bánt falkájával és bár Ava magának sem merte igazán beismerni, igazán élvezte, hogy végre Craig lesz az aki szűkülő kutya módjára fogja behúzni fülét, farkát. Legszívesebben maga törné ki a férfi nyakát ha tehetné és sejti, nem ő az egyetlen a falkában aki szívesen vállalná a hóhér szerepét. Ahogy belép Klaus, úgy némul el a társaság. Egyetlen embert kivéve... a nő akit a hordók közé küldött, hogy biztonságban legyen... elég volt egyetlen köhögés ami felhívta a halandóra a figyelmet és már vége is volt. Ava nem szólt semmit... majd a férfi rendelkezik a nő sorsa felől.
Mikor Klaus rápillant, lesüti tekintetét. Karjait maga köré fonja és zavartan lép egyet hátrébb, s zavara csak fokozódik mikor a hibrid meg is szólítja... ugyan nem közvetlen de tudja, ez neki szólt. Igen, kereste, nem is egyszer. Egy hibridnél lakott, egy boszorkánnyal szövetkezett és egy másik vérfarkassal akinek esze ágában sem volt csatlakozni a hibridekhez még Klaus házához is elment. Amint megszabadul ettől az élettől, az a bőr is leválik róla ami miatt most szégyenlősen húzódott meg a sötétségben, holott legszívesebben előre ment volna, hogy kezdjen vele a férfi. Minél előbb hagyhatja maga mögött mindazt ami eddig az élete volt, annál hamarabb válhat azzá az erős, eszes és magabiztos nővé ki kettétörte a vadász gerincét, befogta a falkavezér száját vagy olvasott be Klaus egyik testvérének.
Bár úgy érzi, hogy Kira poénjának nincs itt sem a helye sem az ideje mégis Craig elképedt arcát látva, nem bírja ki, hogy ne mosolyodjon el egy röpke másodperc erejéig ám arcára fagy a mosoly amikor a férfi Kira mellett terem és ujjait a nő nyakára fonja majd a falhoz vágja.
- Mégis mi a franc bajod van? – kérdi számon a férfit mire az ezúttal Avat támadja meg. Craig látszólag képtelen beletörődni, hogy van aki jóval hatalmasabb nála.
- Ez az én falkám. – fordul Craig Klaus felé de nem ereszti Ava torkát akiben elpattan a szikra.
- Rohadj meg. – fog rá a férfi kezére és kezdi szorítani karját addig még el nem roppan egy csont és Craig elereszti. Kezd ráébredni, hogy többé nem jelent fenyegetést a vérfarkasok számára, hogy elvesztette hatalmát. Ava, Kira mellett terem. Nem kell kimondani amit gondol.
~ Ha ellenáll, mi fogjuk kitépni a szívét. ~ - üzeni a nőnek, tudatva vele, hogy ő is épp annyira megveti a hímet mint a másik.

→ Klaus& Renee& Ava& Kira& Anne;

[You must be registered and logged in to see this image.]

Szóval akkor Renee, az újszülött hibrid fogja cserélni a tasakokat? Nem lesz neki könnyű, hiszen elég nehéz visszafogni a vér utáni vágyat. Magamban csak sok szerencsét kívánok neki, miután Klaus mondja, hogy nézzek körül. Egy

gyerekkel találkozok csak, aki úgy néz, mintha egy filmjelenetet forgatnának, s közben csak eszi a fagyiját.
- Ebből az egészből nem fogsz emlékezni semmire. Nem láttad mi történt, csak sétáltál és etted a fagyidat. Egy követ rugdostál, míg az be nem esett a csatornába, majd mentél tovább haza – igézem meg a kisfiút, majd elindítom a másik irányba. Ha meg erre lakik, akkor kisebb kerülővel megy haza, nem árt neki, legalább sétál. Büszkén megyek vissza a kocsihoz, majd figyelmesen nézem, ahogy Klaus felviszi Elenat a tornácra. Ez is meg van. A vértasakokat beteszem a csomagtartóba, majd beülök Renee mellé az autóba. Nem mondok semmit az úton. Csak ülök némán és bámulok kifelé az ablakon. Nézem az eget és napot, mely beragyog mindent. Gyönyörű.
Megérkeztünk. Egy étterem előtt vagyunk. O’Conell.. Ismerős ez a név, csak azt nem tudom, hogy honnan. Talán majd bent kiderül. Kíváncsi vagyok, hogy hány farkasból lesz hibrid. Érzem őket, érzem az illatukat, és hallom őket, de csak nagyon halkan. Biztos a pincében vannak. Klaus után én is kiszállok az autóból, és nyugodt léptekkel követem az alagsorba. Jól éreztem, hogy ott vannak. Egyre erősebben hallom a hangjukat, mígnem beérünk a terembe. Renee rögtön megöleli a lányt, akinek a neve olyan ismerős volt számomra, és már tudom is, hogy honnan. A 20’-as évek buliról, arról az estéről, amikor annyi minden történt velem. Az estéről, amit próbálok elfelejteni. Igen, ez az a lány. De nem akadok ki, már nagyjából túlléptem a történteken. Csak egy rossz este volt, semmi több.
- Üdv újra Kira – mondom összefont karokkal, miközben egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon. Megeshet az is, hogy még jóban leszünk.. Ki tudja? Bármi megtörténhet akkor, ha valaki hibriddé változik. Én is megváltoztam, de jó irányba. Kíváncsi vagyok, hogy az itt lévő farkasok további élete hogyan fog alakulni.