Bonnie arra utasított, hogy álljak be a pentagramm közepére, ezt azonnal meg is tettem. Úgy éreztem magam, mint aki épp a világot készül megmenteni, kevesebb-, több sikerrel - de végülis, körülbelül olyasmit fogok végrehajtani. Klaus halála teljes mértékben megegyezik a világ újjászületésével.
Miközben izgatottan álltam a kör közepén, a fura nő, akinek időközben a nevét is megtudtam, egy tasakot adott át Bonnie-nak. Távol álltak tőlem, ezért nem láttam, hogy mi van benne, de az arckifejezésekből le tudtam szűrni, hogy bármi is az, nem Klaus kedvére való. Bonnie enyhén rámmosolygott, majd kedvesen bólintott. Ezt követően maga is beállt a pentagrammba, majd elkezdte a varázslatot. Próbáltam koncentrálni, de az ismeretlen nyelvű szöveg nem sokat mond számomra, csupán annyira lettem figyelmes, hogy ugyanazt a szöveget hajtogatta többször is. Gondolom, hogy ez felerősíti a varázslatot, vagy valami hasonló előnnyel jár.
Hirtelen viharba borult az ég, mintha egy futószél közeledne. A hideg szél mégis lágyan simogatta az arcomat, és békét sugallt számomra. Jöhet bármilyen vihar: - akár tornádó, akár jégeső, én nem fogok kilépni innen, legalábbis élve biztos, hogy nem.
Bonnie hirtelen valamilyen energialöketet kapott, vagy mi a csodát, mert még erőteljesebben folytatta a varázsigét. Azonban, az állapot nem tartott sokáig, ugyanis Bonnie rámnézett, majd alaposan felmért. Azt hiszem, így próbált elbúcsúzni az emberi énemtől. Pár másodpercig úgy tűnt, hogy meggondolta magát, és nem helyesli a halálomat, de hamar visszatért a magabiztossága. Úgy érzem, hogy büszke volt rám, s ez nagyon megtisztelő, és megnyugtató - annyira, hogy még a szemem sem rebbent; talán most először voltam igazán bátor.
Miközben a Grimoire-ból felolvasta a varázsigét, próbáltam visszaemlékezni a legboldogabb pillanatokra az életemben. Eszembe jutott Sharmilla, akivel pár napja sikerült újra összefutnom; Sharms, és én jóban voltunk, és mindig érdekelt, hogy jól van-e. Ő egy olyan barát, akit lehetetlen elfelejteni, még akkor is, ha nem töltöttünk együtt olyan sok időt. Emlékezni fogok a sok hülyeségre, amit kitalált, és természetesen a fotóira, amelyek csodálatosak. Olyan volt, mintha filmkockán pörögne le előttem az élet. Bevillant egy kép Alexis-ről, aki nemrég segített elsajátítani pár trükköt a harc terén. A sorban Tyler következett, és a nem túl kellemes incidensünk a bárban. Annak ellenére, hogy az este akkor tragédiába torkollott, az elején minden simán ment, mintha még mindig a legjobb haverom lenne. Tyler vicceit, és csajozási tippjeit soha nem fogom elfelejteni. Valaki valószínűleg csatornát váltott, mert a Mikaelson villa báltermében voltam, és Rebekah-val táncoltam. Hmm ..., Rebekah. A lány, aki annyi év magány után kis színt varázsolt az életembe. A lány, aki képes volt mosolyt csalni az arcomra. A lány, aki megmutatta, hogy nem minden az, aminek látszik. A pillanatot az elragadó Zoe zavarta meg, persze, ez nem volt rossz dolog, ugyanis Rebekah-hoz hasonlóan, Zoe-ban is kellemesen csalódtam. Az idegen-, francia lány, alíg pár óra alatt belopta magát a szívembe. Ha már a szívügyeknél tartunk, Caroline és Elena sem maradhattak ki az emlékeimből. Újra átéltem az együtt töltött szép pillanatokat, és igen, valóban csak a jóra tudtam emlékezni. Mindkét lány ugyanolyan erősen szerettem, s még most is szeretem őket. Épp miattuk fogok ma este meghalni ..., Bonnie keze által, akit a legjobban tisztelek. Soha nem mondtam még neki, hogy mennyire büszke vagyok rá, és soha nem is öleltem még át igazán. Legalább annyi fájdalom érte őt az életben, mint engem, de velem ellentétben, Bonnie soha nem adta fel, és soha nem tört össze. Számomra ő szimbolizálja az erőt, és a reményt.
Körbenéztem, és láttam, hogy Stefan, és Anna arca csöppet sem rezdült meg. Stefan egy pillanat erejéig elcsüggedt. Ez várható volt tőle, hisz ő is a jók közé tartozik, és a vámpírsága nem gátolja meg abban, hogy törödjön másokkal. A nő azonban kegyetlen tekintettel bámult rám, sőt, azt hiszem élvezte a dolgot. Nem is vártam el semmilyen sajnálatot a részéről, hisz így még biztosabb voltam abban, hogy sikeresen végrehajtja majd a tervet. Remélem, hogy amikor Klaus szíve leáll, Anna ugyanilyen tekintetet vet majd rá!
Bonnie kimondta az utolsó varázsigét, előttem pedig minden elsőtétült. Viszont, az életem szép pillanatairól szóló kis összeállítás nem szakadt meg. Láttam magam előtt a személyt, aki nélkül képtelen vagyok élni. Akinek a hiánya felemészt. Aki egyszerre tudott jó-, és rossz pillanatokat okozni. Aki folyton bosszantott, bosszantása mégis annyira édes volt, hogy hagytam, hadd tegye. Aki a példaképem volt, és akire büszke voltam a történtek ellenére is. Akire vigyáztam, és aki vigyázott rám ...
- ... Vickie! - hagyta el a név a torkomat, majd a földre zuhantam. A sötétség elnyelt, és magába zárt.

A "hamarosan hívlak" kevesebb időbe telt Stefannak, mint gondoltam. Csak két napja búcsúztunk el, ő ma már hívott is, hogy induljak a boszorkánytemetőbe. Először azt hittem, csak látni akar, mert megkívánt. Ez ésszerűbb lenne, nem?
A boszorkánytemető már ismerős hely számomra, gondolom, hogy a szellemek nem fognak szívesen látni, mivel én is elvettem pár boszorkány életét. Mi mást tehetne az ember, ha nem tartják tiszteletben a "kéréseit"?
Stefan már javában készülődött a rituáléra, amikor odaértem. Úgy látszik megcsinálta a házifeladatot, mert nem csak a külseje volt vonzóbb, hanem a kisugárzása is más lett. Szorosan átöleltem, mintha már ezer éve barátok lennénk - ez elég fura gesztus tőlem, mert nincsenek barátaim, legalábbis én nem tudok róluk. Mitagadás, tetszett a látvány, a tervünk pedig zseniális volt.
Egy ilyen korban, ahol beképzelt korcsok irányítanak, eljött az ideje, hogy valaki a trónra lépjen, és hatásosan megleckéztesse őket. Mi bír nagyobb fenyítéssel, mint a vezér halála? Nem szólva arról, hogyha a hőn szeretett alfa meghal, vele hal a hadsereg is.
A boszorkány sem késett, s nem is tétovázott a dologgal. Udvariasan bemutatkozott, én pedig próbáltam felvenni a lépést a kedvesség terén. Nem szokásom hízelegni, de nem is érzek ellenszenvet - mint ahogy később azt megtudtam - Bonnie iránt.
- Anna. Anna Petrova. Nem is hiszed el, hogy én mennyire örülök a randinknak! - kezet nyújtottam, majd felvont szemöldökkel, határozott hangnemben köszöntöttem. Úgy vélem ez a boszorkány kedvére volt, mert nem próbálta meg használni a fejfájásos trükköt - nem mintha sikerült volna neki, én nem Klaus vagyok.
Aki ez után érkezett, kikényszerítette belőlem a nevető görcsöt. Egy vézna, szánalmas és gyenge férfinak nem nevezhető valami törte meg az idilli hangulatot.
- Ez lenne Matt? - súgtam Stefan fülébe a nevetésem közepette. Nem hiszem, hogy egy ilyen szerencsétlen ember képes megtörni a köteléket, de szerencse, hogy itt van nekünk a boszorkány. Illik megemlítenem, hogy ő az egyik legerősebb a fajából, így csöppet sem kételkedem a rituálé sikerességében.
A fiú izgatottnak, és riadtnak tűnt. Azt hiszem a lenéző tekintetem sokat segített az önbizalma elvesztésében, de, mint azt már korábban említettem, nem fogok jópofiskodni, főleg nem idegenekkel.
Stefan betartotta a szavát, és a vérével itatta meg a fiút. A végén mindenki boldog lesz, és a kedves Matt is javíthat a kinézetén. Bonnie utasítására, majdnem Stefannal egyidőben megkarmoltam a kezem, a véremet pedig a kezében lévő edénybe csöpögtettem.
Bonnie szerint elkezdhetjük a rituálét, ezért válaszul bólintottam, majd ráhagytam a dolgot. Legalábbis majdnem, még eszembe jutott valami.
- Használd fel ezt is, a jó cél érdekében! - előhúztam a hamuval teli tasakot, majd átnyújtottam Bonnie-nak. Ha ez nem képes megállítani Klaust, akkor semmi!

Már majdnem sikerült elsajátítanom pár trükköt, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom. Stefan volt az. Izgatottan, és remegő hangon avatott be az új fejleményekbe. Nagyon furcsáltam, hogy telefonon keresztül mondja el, hisz a dolog ez élet-halál kérdése volt, olyan, amit nem lehet telefonon keresztül kicseverészni. Bármennyire is szerettem volna Alexisszel maradni, és tovább edzeni, a barátaim sokkal fontosabbak, mint a saját erőnlétem. Ráadásul, most nem csak a barátaimról volt szó, hanem rólam is, és sok más életről: - meg fogjuk ölni Klaust. Még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön ez a nap. Összeszedtem a holmimat, beszálltam a kocsimba, és meg sem álltam a boszorkánytemetőig, ahol Bonnie, Stefan, és egy ijesztő nő látszólag már régóta várt rám.
Szomorúnak tűntek, de egy csöppnyi remény látszódott az arcukon, kivéve ugyebár a hölgynek, aki úgy nézett rám, mintha halálra lennék ítélve.
- Mi a fene folyik itt? Mégis hogyan akarjátok megölni Klaust? - faggadtam őket kíváncsian, végülis most először vontak be egy ilyen fontos tervbe. Eddig folyton csak tartalék voltam, vagy nem is tudtam a dolgokról. Stefan nem habozott, azonnal elmondta, hogy miről van szó, a mondandóját pedig Bonnie egészítette ki.
- Megteszem! - vágtam rá szemrebbenés nélkül. Ha valóban a nyomorult kis életem szűkséges ahhoz, hogy Klaus meghaljon, akkor nincs min törni a fejem. Ez egy lehetőség, amit meg kell ragadnom, s most nem nyafoghatok. Habár kicsit kételkedtem a dolog sikerében, mert eléggé abszúrdan hangzik. Mit tudhat ez a nő, amire Klaus nem számít?
Stefan következő lépése volt a legfurcsább dolog, ami eddig velem történt. Hirtelen előttem termett, a kezébe harapott, majd a számba nyomta azt. Azt hajtogatta, hogy nyeljem le a vért, és nyugodjak meg. Hát, ebben a helyzetben senki nem tud lenyugodni. Az adrenalin szintem az egekbe szökött az izgalomtól. Végre eljött az én időm is: - nem csak a vadászat terén lettem tapasztaltabb a mai nap folyamán, hanem a segítségemmel - jelzem, az ÉN segítségemmel - talán megölhetjük Klaust, és talán ..., talán én is vámpírrá változom majd. Akkor nem fogok kilógni a sorból, nem én leszek a szerencsétlen pultos srác a Grillből. Azt hiszem, amióta csak megtudtam, hogy léteznek vámpírok, magam is azzá akartam válni, csak bevallani nem mertem sem önmagamnak, sem másnak.
Bonnie tűnt a legszomorúbbnak, és ezt teljes mértékben megértem, elvégre újra elveszíti az egyik barátját - már, ha barátnak nevezhetjük egymást. Nagyon kevés időt töltöttünk együtt, de én ezalatt a kis idő alatt is a szívembe zártam, mert csodás dolgokat vitt véghez, és csodás jövő áll előtte, még akkor is, ha ő ezt képtelen elhinni.
Miután Stefan alaposan meggyőződött arról, hogy igenis lenyeltem a vérét, elengedett. Az előbb azt hittem, hogy nem létezhet ennél furcsább dolog, de ezek szerint tévedtem, mert Stefan, és a fura hölgy egy időben vágták meg a tenyerüket, a vért pedig egy edénybe csöpögtették. A hölgy intett Bonnie-nak, gondolom ez volt a jel, hogy kezdheti a rituálét.
Bonnie egy pentagrammot rajzolt a földbe, és megkért, hogy álljak be a közepére. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy áldozati bárány, de ezt is megpróbálom elviselni. Mindent elviselek, cserébe a semmiért.