Egyszerűen az égbe szalad a szemöldököm attól amit mond. Hogy pont olyan mint én? Ezt meg hol olvasta? Egyáltalán tudja miket beszél? Egy cseppet sem hasonlítunk. Én vagyok az aki most éppen nagyon-nagyon elveszítette az emberségét, Ő pedig az aki szeret embereket ölni és kínozni. Már ha annyira hasonlítunk szerinte akkor minden bizonyára szokott kínozni. Nekem ez mondhatni már létem. Vámpírok egyszerű megölése gyerekjáték és cseppet sem szórakoztató. Nem kell, hogy bűntudatot érezzek hisz amint láthatjuk szeret embereket ölni, így nem hiszem, hogy a Föld annyira hiányolná ha semmivé válna. -Mi nem hasonlítunk semennyire sem virágszálam. Ez csak a te fura agyszüleményed. Nem lehet, hogy véletlenül beverted a fejed? - Az, hogy nem akar lebeszélni a legjobb döntése mindez idáig. Ha nagyon azon lenne, hogy lebeszéljen végül csak egyszerűen szíven szúrnám és az se neki se nekem nem lenne a legjobb. Így még ha fájdalommal telve is, de életben van. Hát nem jobb ez mint a végleges halál? Szerintem de. Közelebb lépek és ha láthatnám magam nem kizárt, hogy hasonlítanék egy pszichopata gyilkosra egy horror filmből. Lehajolok és sokkal mélyebbre nyomom belé a karót. Nekem ez ugyan semmit se jelent, de ahogy nézem neki igen is sokat jelent. Nem védekezik. Kezd túlontúl okosnak látszani. Ha nem védekezel tubicám attól még nem foglak előbb békén hagyni. De hagyom, hogy azt hidd van esélyed. -Nem vagyok éhes, az előbb fogyasztottam el két részeges tinit. A kaja egy kis alkohollal megfűszerezve az igazi. - Már nem fél, de nem baj. Ez egy új fejezet kezdete. Ellépek tőle és nézem a teliholdat az égen. Lassan haza kellene már mennem. Újabb ötletem se nagyon akad hogyan is tudnám elszórakoztatni magam és a hölgyet is. Már csak az a kérdés, hogy megöljem-e vagy hagyjam itt olyan kínok közt, hogy napokig senyvedjen? Mindkettő ígéretes és jól is hangzik. De ma már nincs kedvem ölni így visszafordultam hozzá és legnagyobb örömére olyan mélyen nyomtam belé a karót, hogy szinte a teste belsejébe került és alig maradt kívül valami belőle. Végül előkaptam egy újabb gallyat majd még egyet és lábaiba és szúrtam egyet-egyet. A kezeit békén hagyom, ha esetleg úgy döntene, hogy próbálkozik a kiszedésükkel. Nagyobb fájdalmat okoz majd magának ami nekem külön öröm. -Viszlát Aranyom, igazán jól szórakoztam, a te érdekedben remélem nem találkozunk többet. A soha viszont nem látásra! - Ezzel már magam mögött is hagytam az erdőt és a lakásom felé igyekeztem.
Értelmét nem látom annak, hogy egy vámpír a saját faját gyilkolja. Egyszerűen ostobaság! De még ha van is ilyen, annak valószínűleg nyomós oka lehet. Mondjuk, hogy utálja, azt ami, és ki akarja irtani a halhatatlanokat. Vagy például egy vadászból lett vámpír. De ő... Ő egyiknek sem tűnik, hiszen szemmel láthatóan nagyon élvezi amit tesz. Róla talán azt tudom elképzelni, hogy imád kínozni, de sajnálja az embereket. Viszont még ehhez is túl elmebeteg feje van. Nem tudom mit gondoljak róla. Miért teszi ezt velem? Vajon mással is megtette tényleg, úgy ahogy mondja? Vagy inkább csak azért mondja, hogy rám ijesszen? Ezekre valószínűleg csak akkor tudom meg a választ, ha megkérdezem tőle. No, de én inkább meghalok, minthogy feltegyem neki bármelyik kérdést, amelyik a fejemben van. - Igazából nem akarlak lebeszélni. Ha hiszed, ha nem, de én érzek némi rokonszenvet irántad, mivel pontosan ilyen vagyok, és jól tudom, hogy nem lehet lebeszélni. - Csak annyi különbséggel, hogy nekem van annyi eszem, hogy én emberekkel teszem ezt, pedig a saját fajtársaimmal. Ámde ezt inkább nem említem meg neki, szerintem ezt amúgy is sejthette abból a hullából, aki éppen a fal mellett hever nem messze tőlünk. Ahogy ismét közeledik hozzám, már tudom, hogy megint készül valamire. Próbálom összehúzni magam, de úgy tűnik ez nem jött össze mert ő simán hozzáfér ahhoz a karóhoz amit az imént nyomott belém, sőt most még jobban belém nyomja, amitől ökölbe szorítom kezeimet, és annyira jól esne most behúzni neki egyet, de nem teszem. Nem teszem mert azt akarom, hogy békén hagyjon. Szavai hallatán ismét átsuhan rajtam a félelem, de nem tart sokáig ez az egész, mert nem érdekel az sem ha meghalok, csak hagyjon békén. - Van ötletem. Menj és keress magadnak vacsorát, engem pedig hagyj itt. Ha jól sejtem már eleget szórakoztál... - Mormogom neki figyelmeztetően miközben végig szemeibe nézek, csak hogy láthassa magabiztosságom, és ne higgye, hogy még mindig rettegek.
•• Words: 312 •• Music: changes •• Note: ez most nagyon gáz lett :$ ••
Egy látványosat ásítok, mert kezdem unni, hogy semmi újat nem mutat a drága. Szavaival akar támadni, de ezek leperegnek rólam mint esőkabátról a víz. Mindig is a tettek ember voltam, bár igaz, hogy olykor szavaimmal is vagyok képes tőrt döfni emberek szívébe. Az elején még izgalmas volt ahogy próbálkozott tenni valamit a szabadulása érdekében, de most még a hangja is remegőbb ahogy hozzám szól. Próbál olyan tekintélyes hangsúllyal lesújtani amitől megváltást remél, hát ki kell ábrándítanom. Nem hatott meg és a döntésemen se nagyon tudott változtatni, de díjazom a próbálkozást. Ízlelgetem azt a két szót amivel jellemzett. Ostoba és hülye. Nos, szerintem az ostoba nem tudja mi lesz a következménye a tettének, de én nagyon is jól tudom. Már a legelején felvázoltam egy következmény című táblát. Meg van a lehetősége annak, hogy van egy teremtője aki kitekeri a nyakam majd egy karóval ajándékoz meg. Vagy netalántán valami csoda folytán Ő akar majd bosszút állni. Az első még egy tized százalékkal esélyesebb mint a második. -Nos, ez az ostoba és hülye egyén kimondottan szereti a saját faját ölni. Sokan próbáltak már megváltani egy-két szép vagy éppen meggyőző szóval, de amint láthatod ez nem jött össze, nem hinném, hogy te lennél az első akinek ez sikerülne. - Meglepődnék ha véletlenül is megtudna győzni, hogy ne öljem meg a fajtársaimat. Igaz az, hogy mondjuk Őt nem fogom megölni mert nincs hozzá kedvem, túl gyors halál lenne amiben nincs élvezet. A kínzással hosszabb ideig elszórakozunk. Meg már említettem, hogy kezdek ráunni a kis csajra még a végén maga fog itt elhalálozni anélkül, hogy tennék valamit. Újabb ötletem miszerint fejben fogok fájdalmat okozni sikerrel zárul. Dühös és fél is. Szavait szinte meg sem hallom. Nem áll jót magáért? Hát rendben van és nagyon szívesen várom a következő fordulóra is. -Már alig várom mi lesz a büntetésem ezekért. - Gúnyos vigyorom újra kiül arcomra. Rettentően muris mikor fenyeget. Ha éppen a jobbik oldalammal találkozott volna akkor lehet még kedvelnénk is egymást... Újra közelebb lépek és letérdelek mellé a földre. A mellkasához nyúlok ahol a kis karóm szépen befúródott a húsba. Egy kicsit még beljebb nyomom ami szerintem kicsit fájdalmas lehetett. Egy pillanatra elgondolkodom azon, hogy kihúzom, de hamar elvetem ezt az abszurd ötletet. Ha szabadulni akar akkor majd kihúzza magának. Elméletben még ha gyenge akkor is egy vámpír és vámpírok képesek az ilyesmit maguk is megoldani. Mondjuk ha nem ide szúrtam volna hanem a hátába az már kétséges, hogy képes lenne egyedül kihúzni. -Na, ha van ötleted a folytatásra örömmel hallgatom, mert ha nincs semmi akkor lehet véget ért a közös esténk, de neked az utolsó estéd is volt a mai. - Nem fogom megölni, de jó látni, hogy fél tőlem. A célom végül is elértem, azt akartam, hogy féljen tőlem, megkaptam.
Ha még csak most kezdi úgy érezni, hogy félek tőle, akkor bizony valami óriási gond lehet az érzekszerveivel. Hiszen én már jóformán akkor majd össze csináltam magam mikor megláttam, még ha ezt hülye lettem volna, akár csak magamnak bevallani, nemhogy neki. De azt hiszem mostmár nincs értelme tagadni az egyértelműt. Félek tőle, félek attól amit tenni akar. Már csak úgy ránézésre is elég elmebeteg feje van. Ostobaság volt elkezdeni vitatkozni vele, már belátom. Nagyon nagy ostobaság! Dehát én magam is ostoba vagyok! Bár van egy olyan érzésem, hogy ha nem kezdek el vele vitatkozni, akkor sem úszom meg ezt az egész helyzetet. Ugyanígy elbánt volna velem, mert ő eredetileg is ezért jött ide. Hogy szórakozzon azzal, akit itt talál a barlangban. És mivel én éppen ide bújtam el azzal az idiótával... Kapóra jöttem neki. - Nem félek, mert merem remélni, hogy nem vagy olyan ostoba és hülye, hogy a saját fajtádat öld meg! - Próbálkozom újra, hátha ezzel hatni fogok rá, bár azt azért remélem, hogy most jó irányba terelem. Nincs kedvem több karóhoz, főleg, hogy még az elsőt sem sikerült kiszedni magamból, és nincs kedvem újabb csonttöréshez sem. Elegem van ebből a napból, úgy ahogy van. El akarok bújni valahová és kipihenni mindent. Tőlem aztán itt is maradhatok, csak hagyjon magamra ez a fickó, és hagyja, had gyógyuljak meg. Mert ugyan bírom a fájdalmat, hiszen Kol mellett sokmindent volt alkalmam tapasztalni, de ez már nekem is sok. Következő pillanatban, mikor újra megragadja karomat, én csak hatalmas szemekkel meredek rá, és nem tudok ellene tenni semmit. Hogy is tehetnék? Szinte mozdulni alig tudok, nemhogy egy jóval idősebb vámpírt megakadályozni valamiben, ami jól tudom, hogy nekem nem fog tetszeni. El sem tudom képzelni mire készül, hiszen vér már nem sok van bennem. Viszont harapásától ismét megrándul arcom, és jobban fáj mint az iménti. Ám de ez nem elég. Érzem, ahogy szépen lassan befurakodik gondolataim közé. Összeszorítom fogaimat, próbálom kilökni gondolataim közül... Nem megy. Egyszerűen úgy érzem túl gyenge vagyok még ehhez is. Lassan az ájulás környékez meg, mikor felordítok fájdalmamban. Aztán újra. És újra. Meg újra. Iszonyatosan fáj, de fogalmam sincs, hogy micsoda. - Fejezd ezt be, vagy nem állok jót magamért! - Mordulok fel, mikor elengedi karomat. Tudom, hogy nem helyes így beszélni vele, de én nem vagyok egy játékszer! Keressen erre a célra valaki mást! Befejeztem! Elmegyek! Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogy... De meglesz!
Ez az este nem a könyörület és nem is a megbánás éjjele. Mióta Ariana az életem része visszafogom a kegyetlen, gyilkos valómat ami igazából teljes mértékben én vagyok. Ma viszont az a ketrec ketté tört és a fenevad kiszabadult. Minden elfojtott érzésem amit a kedvéért elzártam mind erre a lányra zúdul. Ha az emberi énem képes lenne érvényesülni csak pár percre akkor hagynám elmenni, de most ez esélytelen, a szörny van csak itt és én egy fal mögé elzárva nézem a nagy képernyőn tetteit és remélem, hogy végül nem hal meg a lány. -Hogy embert kínozzunk, együtt? Kezdem úgy érezni, hogy te félsz kislány. - Nyalom meg a szám szélét. Izgatott vagyok, hogy vajon mikor fog holtpontra jutni és feladni a harcot. Közel áll már hozzá, látom rajta. A fájdalom rengeteg embert megtört már, Ő sem lesz kivétel, tudom. Hogy ezzel mit érek el? Semmit, de egy vámpír sorsa nem érdekel, hogy egyel kevesebb lesz a földön, legalább nem rontják annyian a levegőt. Ki tudja hány ember halt már meg a fogai által és Ő még csak meg se bánta. Nem vagyok jobb nála, és nem is leszek. Rengeteg embert öltem már meg, de legalább nem élvezem azt ami vagyok vagy amivé válnom kellett. -Nem tettél semmit, csak éppen olyan hangulatban vagyok, hogy igazán nem érdekel tettél-e valamit vagy sem. - Vetem oda miközben közelebb lépek hozzá. Újabb terv, gondolat férkőzik a fejembe. A csuklójába harapok és megpróbálok egy kósza gondolatot elültetni a fejébe. Egy olyat mintha emlék volna amit újra átélne. Van már olyan gyenge, hogy erre simán képes vagyok megerőltetés nélkül. Magamban elképzelem ahogy újra és újra lesújtok a karóval és magát a fájdalmat is belé ültetem. Nagyobb kínzás ez mintha fizikai fájdalmat okoznék. Csak lepörgetek előtte néhány apró gondolatot és érzelmet társítok hozzá. Olyan gyenge mint egy ember és az elméje ugyanolyan befolyásolható. Vigyorra húzódik a szám, majd eleresztem a karját. Biztos vagyok, hogy sikerült fájdalmat okoznom neki, de kíváncsi vagyok Ő mit szól hozzá. -Na jól szórakoztál Aranyom? - Gunyoros vigyor terül szét arcomon. Lassan kezdem megunni a játékot, a játékszerem már nem olyan érdekes mint eleinte, mikor még a megtörhetetlenség szilárd mintaképe volt. Ha nem hoz ki valami újat magából akkor azt hiszem végeztem vele. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy megöljem-e vagy maradjak az eredeti tervnél. Hm, ezen még azt hiszem agyalok egy kicsit.
Attól tartok, hogy neki egész más fogalom, a szórakozás szócska, mint nekem. Vagy inkább csak úgy értelmezi, ahogy akarja, nem pedig úgy, ahogy kellene. Egyre jobban jár az eszem azon, hogy hogyan is menekülhetek innen el. Először is valószínűleg ki kell szednem magamból a karót, ám de amíg nem hagy elég időt nekem, nem tudom megtenni. Pedig iszonyatosan fáj, hogy egy nagy fa van a gyomromban. Ha most még mindig az a kislány lennék, az a törékeny lány... akkor most sírva könyörögnék neki. Viszont ma már ilyet nem teszek. Megtanultam kezelni a helyzeteket, és muszáj lesz kibújni ez az egész alól. Valahol csak van egy kiskapu. Az mindig, mindenhol van, csak meg kell találni. Nem hiszem, hogy most cserben hagyna a szerencsém. Ez egy pszichopata! - Mi lenne ha inkább keresnénk magunknak egy embert, és azt kínoznánk?- Vetem fel az ötletet, ami nekem kétségkívül sokkal jobban tetszene, ám de van egy olyan érzésem, hogy neki nem. Ő ezt a felállást élvezi, és nem fogja veszni hagyni. Dehát... Próba, szerencse. Hátha végül rábólint. Bár kétlem, mert valószínűleg megvan annak az oka is, hogy vámpírokat bánt. Viszont az is biztos, hogy emberekből eszik, hiszen erős. Ha állatokat enne, sokkal gyengébb lenne, talán még nálam is. Szóval tényleg nem tudom megérteni, hogy akkor most mi is a baja, és miért velem játszik. Én nem vagyok játékszer, de valahogy mégis mindig azzá válok. Eddig mindig sikerült magamat kihúzni, és most... Nem látom a fényt, az alagút végén. Nem látom a kiutat innen, és csak ez rémiszt meg. Valamit muszáj lesz kitalálni, vagy itt fogok meghalni. - Nekem pedig nincs kedvem itt lenni! A fenébe is! Nem csináltam semmit, akkor mégis mire fel ez az egész? - Emelem fel idegesen hangomat, miközben lassan, észrevétlenül próbálom kiszedni magamból azt a karót, egészen addig, míg ő meg nem ragadja karomat. Szinte reflexszerűen próbálom visszarántani, de természetesen ő sokkal erősebb nálam, ráadásul már gondoskodott is arról, hogy ne legyek elég erős hozzá. Így tehát tétlenül nézem végig, ahogy fogait belevágja karomba, és inni kezdi véremet. Érzem, ahogy mégjobban megy ki belőlem az erő, és már teljesen biztos vagyok benne, hogy nem tudok elmenekülni.
•• Words: 355 •• Music: changes •• Note: lesz jobb is :$ ••
Tárgy: Re: Eldugott barlang Vas. Feb. 23, 2014 9:33 am
Ginny és Daryl
Nagyon próbálja elhitetni velem, hogy egy cseppet sem fél pedig tudom, hogy retteg. De ha mégis neki van igaza és nem fél akkor majd fog. Megfogom az ágat ami az imént még jó szolgálatot tett majd elhajítom olyan messzire amilyen messzire csak tudom. Ami egyszer móka volt az más most korán sem az. Új szórakozás után kell néznem. Bár tény, hogy a kellő fájdalmat ez megtette. Vigyorgok szélesen miközben hallgatom, hogy Ő is szórakozni akar. Az a vicces az egészben, hogy nekem is jobban esne ez az egész ha nem csak sikítozna. -Szórakozni akarsz? Hát vigyázz mit kívánsz! Ám legyen, de majd meglátjuk mennyire fogsz örülni az e fajta szórakozásnak. - Vetem oda neki és próbálom kitalálni mi is lenen a legjobb módszer mikor azt látom, hogy a falnak húzódva kucorodik össze. És még Ő nem fél? Látom az álarcok közül ma sem tudott jó előszedni. Azt is látom ahogy szenved a fájdalomtól és tőlem. Én aki tudom, hogy leplezzem érzéseim, rájövök hamar ha valamit rosszul csinálnak és Ő égbekiáltóan rosszul csinálja. De megpróbál harcolni és megütni egy fenyegető hangnemet, milyen kár, hogy ez nem jött be. Odasétálok hozzá nem sietősen hisz hová is mehetne? A sérülései arra kényszerítik, hogy élvezze a társaságom. Szét tárom a karjaim jelezve, hogy nincs nálam semmi ami árthat neki, de közben pimaszul vigyorgok. A fegyver nem mindig kézzel fogható. És miért ne használjam ki azt, hogy eme szörnyeteg vagyok? Lehajoltam a sérült ki madárkához aki most próbált egy veszélyes sólymot játszani kevés sikerrel. -Tudod, nincs kedvem elengedni téged, még hosszú ideig nincs. Sőt új ötletem támadt. Szórakozni fogunk, te meg én. Na mit szólsz? - Nevetek fel. Biztos vagyok benne, hogy ez sem fog neki jobban tetszeni, de hát Ő kérte, hogy had szórakozzon egy kicsit. Én pedig ki vagyok, hogy ezt megtagadjam tőle? A szemfogaim megnyúltak és ismét erek hálózták be tökéletes arcom. Megragadtam a karját és belemélyesztettem tökéletes ragadozó szemfogaim és inni kezdtem a vérét. Elég gyenge már, hogy ne tudjon ez ellen tiltakozni. Félre értés ne essék nem a vére kell, ez csak a szórakozáshoz szükséges kellék amit muszáj megtenni ha el akarjuk kezdeni a mókát. Bár a vére igen ízletes, nem jobb egy ember friss forró vérénél, de nem is megvetendő. Majd most meglátjuk mennyire fogsz jól szórakozni Aranyom.
Ez neki a szórakozás? Bakker, akkor menjen pszichiáterhez, mert ez nagyon nem szórakoztat. Lefoglal ugyan, de nem szórakoztat. Viszont azt hiszem nem is fog szórakoztatni. Lehet, hogy szadista vagyok, de mazochista már nem! És szerintem a vámpírok többsége ugyanezt vallja, szóval nem én vagyok kettőnk közül a bolond, hanem ő. Nem én vagyok az aki vámpírokat kínoz, hanem ő. Szóval itt az ideje, hogy valaki móresre tanítsa már, őfelségét... Bár félő, hogy az a valaki egyáltalán nem én leszek. Pedig mily nagy öröm lenne számomra. Mit meg nem adnék azért, hogy ezt mind visszaadjam neki. Talán éppen itt lenne az ideje annak, hogy összeszedjem az összes létező bátorságom, és elmenjek Kolhoz. Na, ő aztán el tudná látni a baját... Viszot az is félő, hogy bizony nem bátorság, hanem botorság lenne. Ugyanis nem zárom ki, hogy ugyanezt kapnám tőle is, vagy ennél is rosszabbat. Elvégre száz évre csak úgy eltűntem, és még csak annyit sem jeleztem neki, hogy "Hahó, élek!". Lehet kellett volna. De ugye mindenki csak utólag okos. - De... szeretek. Viszont mi lenne ha hagynád, hogy egy kicsikét én is szórakozzak? - Teszem fel a kérdést nyöszörögve, és fájdalomtól eltorzult arccal, de mégis ott bújkál az a gúnyos mosoly ajkaim mögött. Nem fogom hagyni, hogy azt higgye félek tőle, nem adom meg ezt a örömöt neki. Egyszer úgyis valami kell, hogy történjen. Vagy elenged, vagy... khm... Valami egészen mást csinál, amin inkább nem is gondolkozok, mert szinte... Szinte lehetetlennek tartom, de valahogy azért mégsem. És ebben az egy mondatban minden kétségbeesettségem benne volt. Mert igen... Nem akarom, hogy a második legyen, de talán majd idetéved a hős megmentő... Mondjuk egy szőke herceg, fehér lovon. Mert ugyebár ez csak egy álom, egy mese. Még szép, hogy nem ment meg senki. Mégis ki tenne ilyesmit? Maximum egy fekete bőrrucis motoros... Mondjuk ez jobban tetszik, mint a szőke herceg a lovával, de igazából mindegy is, mert nekem nincs ilyen szerencsém. Na meg valószínűleg utána a megmentőmet is megenném, hiszen erőre lesz szükségem. Szóval végülis lehet egy egyszerű koldus is. Gondolataim közül egy szörnyen éles fájdalom ugraszt ki, aminek köszönhetően egy újabb sikoly hagyja el ajkaimat. Azt hittem, ha majd nem figyelek oda rá, majd nem érzem a fájdalmat és csinálhat amit csak akar. Hát nagy pech, mert úgy tűnik nem jött be. Érzem ahogy törik a csont, és szakad a bőr. Iszonyatosan fáj! Ordítok, mint a fába szorult féreg... És majdnem szó szerint, csupán annyi különbséggel, hogy jelen esetben a fa szorult a féregbe. - Ghhrr... Engedj. El. Most. Rögtön. - Morgom el izzó tekintettel, miközben egy hirtelen mozdulattal a fal tövében termek, és olyan kicsire húzóm össze magam, hogy ha most ember lenne talán észre se venne. De ugyebár ő nem ember... Én pedig nem is tudom olyan kicsire összehúzni magam. De azért jó hasonlat volt... Höhö! Na mindjárt olyan höhö-t kapok, hogy az már fáj is. Gondolkozz, Ginny! Találj ki valamit! Ez most nem vicc!
Imádom ha az áldozat felteszi a legalapvetőbb kérdéseket, Mit akarsz? Miért csinálod? Ki vagy? és még sorolhatnám. Régen azt hittem ez csak a filmekben van így, hogy még idiótábbnak állítsák be az áldozatokat, de megtapasztaltam, hogy nem kell annak beállítani őket mert valójában is azok. Kekeckednek az üldözőjükkel, el rablóikkal és végül pedig halálra rémülten könyörögnek az életükért. Soha nincs semmilyen másik változat. Mindig így történik szép sorjában. Ezzel a lánnyal sincs másképp a dolog. Itt fetreng karóval a testében és felteszi azt a kérdést aminek semmi értelme, hisz már megválaszoltam. -Szeretek szórakozni, te nem? nagy kár. - Húzom el a számat és tetettem a lehangoltságot, pedig igen is most kezdem csak élvezni a dolgokat. Azt a karót igen mélyre szúrtam a testében ahhoz, hogy biztos legyek benne nem fog megszökni. Mikor felvettem a földről a csinos ki vadrózsabokor ágat már tudtam is mire fogom használni. Megmutattam és elvigyorodtam mikor megláttam rémült tekintetét. Mint egy űzött, riadt állat. A ragadozó és a prédája, milyen szép hasonlat. Közelebb hajoltam majd egyik lábammal letérdeltem közvetlen a feje mellé. Kezemben ott hajlítgattam a tüskés ki ágacskát. Néha látványként meg is csaptam a földet mellette ami felverte a port. -Megbeszélni? Ki hitte volna, hogy te képes vagy nyugton beszélgetni. Mikor azt mondtad vegyek vissza a pofámból és a fene nagy önbizalmamból, nem voltál ennyire együttműködő. Most szólok, hogy nehogy elfelejtsd még mielőtt a fájdalomtól eszméletedet veszítenéd, én nem működök együtt és nem beszélek meg semmit. - Álltam fel mellőle és lassan elléptem tőle csak néhány centit. Latolgattam, hogy ugyan melyik pontján tudnék akkora fájdalmat okozni, hogy szinte az Őrületbe kergessem vele. Végül megállapodtam abban, hogy bárhol tökéletes lesz. Megfogtam az ágat ott ahol nem volt tüske és teljes erőmből a lábába döftem az ágat. Hallottam ahogy eltört a lábszárcsontja. Ez a ropogás összetéveszthetetlen volt. Vér buggyant ki a sebből, de a rögtönzött fegyvert nem voltam hajlandó kihúzni rögtön. Majd egy hirtelen mozdulattal kirántottam. A tüskék tépték a húst ezzel újabb artériát szakítva fel. A ruhája vöröslött a vértől. Éreztem a piros folyadék jellegzetes szagát. A szemfogaim megnyúltak és erek hálózták be arcom. Néztem művem. Az idők során bizony megtanultam, hogy nem minden sarkon tudok emberhez jutni így vámpírok vérét is kénytelen voltam inni. És most megéheztem. Az embereim halottak és a tábortűz is szép lassan kialudt. Nincs itt rajtunk kívül senki. Nem is tudja ez a lány, kit szabadított magára.
River S. Brooks
welcome to my world
► Residence :
ԅ new orleans
► Age :
34
► Total posts :
431
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Eldugott barlang Szer. Feb. 19, 2014 11:19 am
Daryl & Virginia
Talált más vérforrást? Ez csak nekem tűnik úgy, mintha rám célozna? Na ne már! Nem hagyhatom ezt neki! Én ennél sokkal többre tartom magam! Nem csinálhatja azt velem, mint amit én szoktam a nyomorult emberekkel. Én nem vagyok ember! Ugyanúgy vámpír vagyok, mint ő. Akkor meg mit problémázik annyira? Mégis mi a jó fenét képzel magáról? Kezd nagyon, de nagyon... De nagyon felhúzni! Legszívesebben most összetörném minden porcikáját, egyenként. Na, és ha ember lenne valószínűleg meg is csinálnám. Nem tűröm el senkitől, hogy ilyen pofátlan legyen, de vele nem tudok mit kezdeni. Csak szavakkal tudnék rá hatni, de hát én nem vagyok a szavak embere... Se vámpíra. Ha szóra nyitom a számat, azzal csak felbosszantom a körülöttem lévőket, ezt jómagam is tudom, tapasztaltam. De ez vagyok én! Nincs mit tenni! Megszoksz, vagy megszöksz! És pont! Nincs olyan variáció, hogy megnevelsz, mert egyszerűen lehetetlen. Ha valaki nem akar változni, akkor azt hiába kínozzák, akár halálra is. Ha most leadok magamból, holnap ugyanúgy visszajön, az amit leadtam. - Mit akarsz ezzel elérni? - Morgok rá, miközben ő felkel rólam, és úgy vigyorog rám, mint egy igazi szadista. Igazából olyan mintha magamat látnám benne... Pontosan ugyanolyan, mint én, annyi különbséggel, hogy én nem vámpírokkal teszem ezt. Micsoda pech! Olyan mintha az élet vissza akarna vágni a sok kegyetlenség miatt, amit elkövettem. Hát nem fogom hagyni! Ahogy azt sem fogom, hogy ő ez tegye velem! Nem tudhatja meg, nem láthatja rajtam, hogy valójában mennyire szenvedek. Akkor talán befejezi, mert nem lesz olyan érdekes neki. Ó, hogy az a... Nem tudok úgy tenni, mintha nem fájna, mert úgy érzem kiszakad a gyomrom a helyéről. Bele fogok őrülni! Én ezt... Nem bírom! Szavaira nem válaszolok semmit, legfőképp azért, mert nem is tudok megszólalni. Amíg ő valami mással foglalkozik, én minden erőmmel azon vagyok, hogy kiszedjem valahogy magamból ezt a karót. Csak hánykolódok a földön, de nem sikerül. Mikor hallom, hogy ismét közeledik hozzám, természetesen felkapom fejem. Mit talált már? És ami még lényegesebb, hogy mit akar vele? - Figyelj! Beszéljük... Ezt meg. - Nézek rá igencsak riadt tekintettel, miközben próbálok minél messzebbre húzódni tőle.
Minden egyes perccel egyre közelebb kerülök ahhoz a ponthoz, hogy végül kénytelen leszek megbüntetni a nagy szája miatt. Micsoda egy rossz kislány. Ha visszagondolok a drága régi szép időkre, egy olyan pont se jut eszembe ahol bárki akár egy idősebb vámpír is szembe mert volna állni velem. De Ő kimondottan más, egy külön egyéniség, bátor, gyönyörű…ostoba, idegesítő, makacs és még sorolhatnám a bájos tulajdonságait. Egyszerűen pattanásig feszülnek az idegeim. Arrogáns és egyáltalán nem tudja meghatározni mikor is kell csendben maradni és követni a feljebbvaló utasításait. Belevág a szavamba, cseppet sem illő módon, még ezt talán lenyelem, na, de hogy viccet csináljon belőlem azt már nem. Túl sokáig voltam vele kedves. -Köszönöm, de nem szükséges. Találtam más vérforrást ami tetszetősebb. Mókuskám. – Vetek oda egy széles vigyort. Azon kívül, hogy idegesít olykor meg is mulattat. Sajnos olyan naiv szegényke, hogy fogalma sincs kivel játszadozik. Magam vagyok a Sátán és szeretem én megszabni a játékszabályokat. De azért értékelem az igyekezetét. És nem sokára meg is mutatom mennyire. Mikor elsuhanok mellett látom a tekintetén, hogy fogalma sincs mi fog következni. Az a jó az egészben, hogy még én sem. Egy történet megírásánál sem tudod előre mi lesz, majd közben kialakul. Lecsapok rá és könnyen magam alá taszítom majd a karót belemélyesztem a mellkasába. Öröm látni ahogy szenved és próbálja kikaparni a maradványokat. Ha már játszunk akkor játszunk keményen. Csak állok fölötte és élvezem a látványt. Na most akkor ki is diktálja a tempót Aranyom? Megszólal kicsit rekedtesen, de nem meglepő módon ugyanazzal a vehemenciával. Nem volt neki ennyi a leckézetésből. Még jó, hogy csak most kezdek belelendülni úgy igazából. -Hogy szedjem ki? Nem-nem. Azzal csak elrontanám a mókát. Majd kiszeded te, már ha képes leszel rá amellett, hogy közben megteszek mindent a megakadályozása érdekében. – Elsétáltam néhány méterrel odébb és felvettem egy tüskés vadrózsabokor ágát. Megforgattam a kezemben majd suhintottam egyet vele a levegőben. A hangja zene füleimnek. De nem vagyok egy rabszolga tartó aki megkorbácsolja a rabjait, viszont az ág legkellemesebb meglepetésemre tele van hosszú és igen nagy tüskékkel, amik mintha karmok lennének. Az ág vastag és se nem túl száraz és törékeny se nem túl fiatal és hajlékony. Egyszóval tökéletes a feladatra. Szép lassan visszasétáltam kedvenc vámpíromhoz és megmutattam neki az új játékszerünket, a legújabb szerzeményemet. Azt már nem tudom, hogy Ő mennyire örül neki, de én majd kicsattanok.
Az már egyszer biztos, hogy ez a fickó nem normális. Egyszerűen nem bírja ki, hogy ne húzza az agyamat, és ne hozzon ki a sodromból. Aztán meg azt mondja, én vagyok a bolond, hogy provokálom, miközben ha ő nem úgy jött volna ide, mint egy király, most talán még meg is kínáltam volna az áldozatom vérével. De így? Egyáltalán mi jogon tesz ő bármit is velem? Vagy miért? Miért élvezi, hogy más vámpírokat kínoz? Nem értem, és lassan a sok megválaszolatlan kérdés, fog megőrjíteni. A fejemben már vagy száz kérdés van, és egyikre se ad senki választ. Én pedig utálom ha nem értem mi folyik körülöttem, ahogy azt sem szeretem, ha mások irányítani próbálnak. Ez az alak pedig pontosan azt akarja elérni, hogy úgy kövessem minden szavát, akár egy kutya a gazdáját. De én erre nem vagyok képes, úgyhogy legjobb lenne ha máris feladná... Bár azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt merem gondolni, hogy nem fogja. Rossz helyen voltam rossz időben. A célzásai teljes mértékben arra utalnak, hogy ezt az éjszakát nem úszom meg ép bőrrel. Hát nem fantasztikus? - Még mielőtt... Mi? - Vágom közbe a kérdést, nem túl illően, de azt hiszem ez a vámpír nem érdemli azt sem meg, hogy végighallgassam. Bár ami ezt illeti, az utolsó mondatát sikerült elkapnom, és egyből széles, pimasz vigyorra húzódnak ajkaim. - Nem akármilyenre? Fogjak neked egy mókust, Aranyom? - Kérdezek vissza pofátlanul, miközben felvonom szemöldököm. Nem érdekel mit tesz... Nem érdekel semmi, amíg nem fogja magát vissza. Nem tudom mit képzel magáról, de nekem rohadtul kezd elegem lenni belőle. Elérte célját, mert teljesen felhúzott. Úgy érzem mindjárt szétrobbanok, és legszívesebben most letépném a fejét. - Mit mutatsz meg? - Kérdezek vissza furcsa tekintettel, de a következő pillanatban el is tűnik. Nem mozdulok, hiszen pontosan tudom, hogy még nem végzett velem, és nem hagyná, hogy elmenjek. De akkor hová lett? Szemeimmel kutatni kezdem őt, de mikor megpillantom, már előttem áll és éppen a földre terít. Minden erőmmel ellenkezni próbálok... Persze, teljesen sikertelenül. Letérít, aztán pedig a gyomromba döf egy karót. A fájdalomtól felsikoltok. Reflexszerűen nyúlok a karó után, hogy kihúzzam azt magamból, mikor rájövök, hogy ez nem fog ilyen könnyen menni. - Szedd. Ki. Belőlem. - Morgom el a szavakat kinlódva, hánykolódva a földön.
Csak megingatom a fejem, ostoba liba. Nem csak nagy a szája, de azt se tudja kivel beszél. Valahol még mulattat is ez az eszmecsere. Adjak le a fene nagy önbizalmamból? Ezt meg honnan szalajtotta? Az önbizalmam onnan származik, hogy nálánál már jóval kisebb beszólásért is öltem és az a vámpír korban fölöttem állt. Ezt a kis csitrit nem igazán készítették fel az életre. A teremtője se lehetett sokkal eszesebb. De nem is érdekel. Majd most meglátjuk ki is fogja be a száját és hunyászkodik meg a másik fél előtt. Felkacagok majd meg is szólalok. -Csak néhány dolog amit elmondok még mielőtt...na nem lövöm le a poént Aranyom. 1. Az önbizalmam köszöni jól van és maradni is szándékozik. 2. Nem érdekel, hogy félsz-e vagy sem, ha valamit megakarok tenni megteszem, bár igaz ami igaz szeretem ha félnek mert az szórakoztató. 3. Vérre van szükségem ahogy mondtad, na, de nem akármilyenre. - Ennél a pontnál egy gonosz kis mosoly árnyalata jelenik meg arcomon. Rosszabb állapotomban szeretem feltépni ellenségeim vagy a korcs vámpírok torkát és ezzel őrjítő fájdalmat okozni nekik. Ha most Ariana látna soha többet még csak a közelembe se jönne. De nem érdekel. Most egyedül a gyilkos, a kínzó uralkodik. Nincs helye se szerelemnek se könyörületnek. Ez a lány kihozott a sodromból, nem kellett volna, de megtette, így számolnia kell a következményekkel. Egy gyilkos nem azért gyilkos mert elnevezték annak hanem azért mert ki is érdemli ezt a rangot, nevet. És bizony én kiérdemeltem. És élek is vele. -Ugyan már, kitörni a nyakad? Abban ugyan mi az élvezetes? Az egy pillanat, nem éri meg arra pazarolni a drága időt. Nem ilyen kis dolgokban utazom. De ha már ennyire sürgetsz akkor gyors leszek és elmondok mindent...vagy...megmutatom. - Felnevetek és akár egy pillanat már el is tűnök a szeme elől. Megjelennek arcomon a vérerek hosszú és kanyarulatos térképe. Szemfogaim duplájukra nőnek. Ez mind az adrenalin, az irányíthatatlan elme műve. Nem fogom vissza a szörnyet, ma nem és talán holnap sem és nem kizárt, hogy többé képtelen leszek féken és bezárva tartani. Most élvezem ahogy tombol, ahogy ölni akar. Lecsapok és földre terítem a lányt majd egy karót a mellkasába döfök, jó mélyen és aztán ketté töröm, hogy a kiszedése lassan, fájdalommal és kínnal teljen. Felállok mellőle és nézem művem. határtalan öröm járja át a testem. Megkapta amit akart, megmutattam neki mit is szerettem volna. Csak magának köszönheti. Ha lelép mikor először megészlelte az erőm a levegőben, ez meg sem történik. A pimaszsága az ami igazából ebbe a helyzetbe sodorta. De ez még csak a kezdet...
Most komolyan rám akar ijeszteni? Mi a francot akar egyáltalán? Tudtommal nem csináltam semmi olyat, ami esetleg nem megengedett egy vámpír esetében. Na jó... Mondjuk a takarítást mindig el kell intézni, ha nem akarom lebuktatni a fajunkat. Viszont azt hiszem ebben a városban már nem túl sok szükség van a takarításra, hiszen minden normális lakó tud a létezésünkről. Aki pedig nem tud, az valószínűleg egy ostoba ember lehet, és megérdemli a halált. Főleg, ha az erdő közepén bulizik, mint ez a srác is tette, amíg még életben volt. Mondjuk nekem ezek a kedvenc éjszakaim... Mikor az idióta fiatalok kiszöknek az erdőbe és buliznak. Még mindig a legjobb benne, hogy ha eltűnik valaki, akkor a barátai találnak ki valami hazugságot, helyettem, hiszen nem bukhatnak le a bulival. De azt még mindig nem értem, hogy miért kell fenyegetnie? Az ég szerelmére... Ő is egy vámpír, és semmivel nem jobb nálam. Semmivel! Akkor meg mit akar? Csak azt ne mondja, hogy valami vadász, az a fajtából akik képesek átváltozni, azért, hogy erősebbek legyenek és gyorsabbak. Bár nem hiszem. Nem néz ki annak. De vajon mit akarhat akkor? Mire fel ez a nagy flegmaság? Egyáltalán nem szimpatikus nekem ez a fickó. - Már miért kellett volna eltűnnöm? Nem tilos itt a vadászás... Vámpír vagyok, vérre van szükségem. Ahogy neked is. Szóval leadhatsz abból a fene nagy önbizalmadból is, és a pofádból is, mert én aztán nem félek tőled. Ha ezt várod, akkor keress más játszópajtit. - Mondom emelt fővel, és még mellé rá is kacsintok, bár ezzel lehet inkább csak még jobban felhúzom. Kit érdekel? Megölni úgysem tud. Annyi tapasztalattal már rendelkezem, hogy meg tudja védeni magam. És ha még idősebb is nálam, kétlem, hogy kétszáz felett lenne. De ebben is csak akkor lehetek biztos, ha megtapasztalom, úgy rendesen. Bár nem biztos, hogy annyira kíváncsi lennék rá. Nem szeretnék összetűzésbe kerülni vele, nincs kedvem most ehhez... De ha nagyon muszáj, nem adom könnyen a nyakam, az egyszer biztos. - Igen, talán beléd döfök egy karót... Bár nem szokásom vámpírokat bántani, de ha továbbra is ilyen pofátlan leszel, kénytelen leszek tenni valamit. És valószínűleg csak azért nem mentem még el, mert nem vagyok ostoba. Tudom, hogy amint elhaladnék melletted, kitörnéd a nyakam, vagy rosszabb. Így tehát mond gyorsan, hogy mit akarsz! - Billentem oldalra, egyre idegesebben a fejemet. Nem tudom mit akar velem, de gyorsan tegye. Azt viszont remélem azért, hogy nem éppen élete nagy kínzására készül... Mondjuk elég szadista feje van.
Tárgy: Re: Eldugott barlang Szomb. Feb. 08, 2014 8:44 am
Ginny és Daryl
A pimaszsága már az egeket súrolja. Nem tudom miért nem öltem még meg pedig igen csak megérdemelné. Máskor egy negyed ennyiért nyakat török. De ma lehet, hogy kicsit részeg vagyok és jobb kedélyű. Ki tudja? Egyelőre nem tervezem a halálát. Szórakozni akarok és fogok is. -Hidd el tudom, hogy befejezted és azt is tudom, hogy mikor még a közelben se voltam, te már arra koncentráltál, hogy kiderítsd ki közeledik. Vámpír vagy ahogy én is. A hallásunk tökéletes. Ha én hallottalak akkor bizonyára te is. Lehet jobban jártál volna ha akkor eltűnsz. Most már mindegy. - Mosolyodom el, továbbra is kíváncsivá tesz, hogy ez csak egy álca amit használ vagy valójában ennyire buta, hogy leáll vitatkozni egy jóval idősebbel. Vajon melyik a kettő közül? Mert ha az első akkor bizony nagyon jól csinálja. Azt akarom, hogy féljen, és hogy ezt mutassa is ki. Lehet, hogy ebben a pillanatban is fél, de olyan jól leplezi, hogy semmit sem érzékelek belőle. Pedig szeretem ha préda retteg mikor sarokba szorítom. Felnevetek hangosan miután elengedem a nyakát és megszólal. -Mert? Mi lesz akkor Aranyom? Belém döfsz egy karót vagy kitéped a szívem? Csak jelzem, hogy ez soha nem sikerülne legalább is neked biztosan nem. Azt teszek veled amit csak akarok és képtelen leszel ellene tenni bármit is. Elkerülhettük volna ezt a kis nézeteltérést, ha eltűnsz mikor még a közelben sem jártam. És mindketten tudjuk nagyon jól, hogy csak üres szavakkal dobálózol. Hisz már rég elszaladtál volna ha komolyan is gondolod amit mondtál, nem igaz? - Egyre jobban élvezem ahogy erős nőből egy törékeny kislány lesz. Nem kell sokat tennem azért, hogy elkezdje félteni az életét. Most már a menekülés sem megoldás. Utána mennék és akkor bizony nem járna valami jól. Kíváncsi lennék mi jár a fejében. Mert nekem az, hogy hogyan fogom arra kényszeríteni, hogy könyörögjön az életéért. Utána meg mikor elveszíti az utolsó reményt fogom és ott hagyom a gondolataival. Nagyobb kín lesz neki, hogy megtört mint hogyha megöltem volna csak úgy egyszerűen. Kétség sem fér hozzá, hogy a sötét szörnyeteg akit cellában őrzök, most kijutott és szeretné bepótolni azt amit elvettem tőle mióta Ariana bekerült az életembe. Az előtt, hogy vele találkoztam volna szinte nap mint nap szabadon volt és garázdálkodhatott. Akkor Ő ural engem és én vagyok elzárva. Most Ő a főnök és ha akarnék se tennék semmit ellene mert élvezem bármit is teszünk együtt. A vámpír és az ember így ketten ütős párost alkotunk. Ma nem számít semmi amit megígértem. Csak a pillanat számít ami most történik. Egy különös fény csillan a szememben. A kegyetlenség lángja az érzelemmentesség, és az öröm amit akkor érzek mikor szenvedni látom fajtársaim. Hosszú lesz ez az este, már előre látom.
Nem tudom honnan veszi a bátorságot, hogy ismét learanyomozzon! Hát ennek nem elég a figyelmeztetés? És még ő az okosabb? Ó, hogy oda ne rohanjak! Mi a fenéért kell nekem folyton ilyen ostoba vámpírokba botlanom? Először Kol, aztán Dominic, Ben, Altair, megint Dom, és most ez a fickó. Remélem nem hagytam ki senkit a sorból. Mindegyik csak kínozni akar, és ha épp nem fizikailag, akkor csak szavakkal. De elhiheti mindenki, hogy az is éppen elég tud lenni ahhoz, hogy felhúzzák az idegeimet teljes mértékben, és aztán ostobaságokat csináljak. Gondolok most a gyilkolásra. És ha ez a barom nem fogja be, és nem megy inkább haza, akkor bizony érzem, hogy nagyon fel fog húzni. De ha valóban idősebb nálam, akkor én leszek bajban. Nincs kedvem mégegyszer eltűrni, ahogy megkínoznak! Utálom mikor valaki erősebb nálam, és ezt felhasználja ellenem. Talán legjobb lenne inkább megalázkodni előtte, és békét kötni. Akkor talán szabadon fog engedni, anélkül, hogy kárt tenne bennem. Mert ugye én meggyógyulok, de a fájdalmat igenis érzem. Jobban, mint az emberek. Ugyebár ha az embernek eltörik egy-két csontja, az annyira fáj nekik, hogy legtöbb esetben elzsibbad, és már nem is érzik. Vagy legalábbis nem annyira, hogy kibírhatatlan legyen. Ám de egy vámpírnak nem zsibbad el semmije, hanem amíg el nem kezdődik a gyógyulási folyamat, addig kibírhatatlan fájdalom gyötör minket. Van benne bőven tapasztalatom... - És te honnan tudod mindezt? Lehet, hogy még nem is fejeztem be a vacsorát, csak éppen megzavartál... - Ezzel csak azt akarom, jelezni neki, hogy húzzon innen el, és majd inkább én eltakarítom a hullát. Nem kellene ilyesmi miatt belém kötnie. Hacsak nincs neki valami vámpírgyűlölő hajlama. A mai világban már ezen se csodálkozom... Biztos vannak olyan vadászok is, akik vámpírrá változnak azért, hogy könnyebb legyen a vadászat. Bár kétlem, hogy pont egy ilyenbe botlottam. A következő pillanatban viszont olyasmi történik, amire egyáltalán nem számítottam. Mellettem terem, és a torkomnál fogva szorít a kőfalhoz. Érzem a hirtelen fájdalmat, a nyakamnál, és a fejemnél egyaránt, hiszen az nem kicsit koppant a falnak. Csak rámorgok, mivel mást nem igazán tudok csinálni, majd mikor elenged, utána nézek. - Ne próbálj meg mégegyszer hozzám érni! És nekem... Mennem kell! Nem érek rá ilyen hülyeségekre. - Mondom, bár valamiért nem mozdulok. Talán az tart vissza, hogy mi lesz ha nem enged el... Nem szeretném ha kitörné a nyakam miközben én lazán ki akarok sétálni.
•• Words: 391 •• Music: hey brother •• Note: lesz jobb is :$ ••
Tárgy: Re: Eldugott barlang Szomb. Feb. 01, 2014 12:29 am
Virginia és Daryl
Felnevetek egy olyan jó velőt rázóan. Meg kell hagyni nem egy gyáva nyúl, de azért ezt a hangnemet se tűröm el. Tudom meddig mehetek el. És ha én azt mondom ez itt az én területem akkor az úgy is van. Márpedig egy ilyen kis csitri nem fogja nekem megmondani hol legyek vagy hol ne. Előrelépek két lépést majd vetek egy pillantást a halott kölyökre. Mondhatnám ha nagyon szeretném, hogy szerencsés, mert nem kell látnia ha eldurvul a helyzet. -Idefigyelj Aranyom, idősebb vagyok, erősebb vagyok és szerintem eszesebb is.- Bökök a fejemmel a hulla irányába. Ezzel is jelezve, bizony igen nagy ostobaság a lebuktatás szélére állítani a fajunkat. Nem vagyok egy fanatikus takarítsunk el mindent magunk után figura, de azt se szeretem ha valaki félvállról veszi azt ami. Lassan elhal a zene a távolban, a kölykök lézengenek majd még egy darabig, egy vagy két párocska még marad egy röpke órára, de ezen kívül csendes és békés, szemtanú mentes lesz az erdő. És ha sokáig húzza az agyam ez a vérszívó bizony szükség lesz az üres erdőre. Nem szeretem ha valaki belekontárkodik a munkámba. Ha kis vámpírhölggyel nem tudunk megegyezésre jutni, akkor végzek vele. Mi sem egyszerűbb? Ehhez pedig nem hiányzik néhány magánkívületben lévő diák. Félmosolyra húzódik a szám miközben egyre közelebb lépek a lányhoz. Két oka van, hogy miért nem téptem még ki a szívét, az pedig a bátorsága és a csípős modora. Olykor jó ha az ember bátor. De túlzásokba sem szabad esni. Nyilvánvalóan fogalma sincs arról ki uralja ezt a várost. Botorság úgy belopakodni egy helyre, hogy nem mértük fel az erőviszonyokat. Tapasztalatlan. Megcsóválom a fejem. Hogy bírta ki ennyi évig ilyen módszerekkel? Talán több rejlik benne mint azt mutatja. Megnyalom a szám sarkát egy újabb ötlet kibontakozására. Mindig is szerettem szórakozni. De ki nem? Egy másodperc töredéke alatt mellette termek majd a torkánál fogva a kőfalnak szegezem. Nem túl erősen csak épp annyira, hogy érzékelje ki az erősebb fél, ki vezeti a táncot. Majd elengedem és hátrálok két lépést. Karba tett kézzel ördögi vigyorral a képemen állok és nézem a kis vérszívót. Belém nyilal a felismerés. Első pár évemben azt hittem nincs erősebb nálam és bizony ott kevertem mindig a bajt ahol nem kellett volna. Saját káromon tanultam meg, hogyha van erős akkor van egy még erősebb és így tovább. Most ennek a lánynak kell rájönnie, hogy rossz halhatatlannal kezdett.
River S. Brooks
welcome to my world
► Residence :
ԅ new orleans
► Age :
34
► Total posts :
431
DAMNED WEREWOLF ◯
Tárgy: Re: Eldugott barlang Hétf. Jan. 27, 2014 1:52 am
Daryl & Virginia
Oldalra billentett fejjel várom, hogy ki lesz az aki idemerészkedik. Abban már biztos vagyok, hogy nem ember, elvégre ha az lenne biztosan nem lenne ilyen halál nyugodt, pedig a léptei alapján azt tudom elmondani róla, hogy nyugodt. Ha nem lenne az, akkor bizony sietne. Ráadásul szívdobbanásokat sem hallok. Ez a valaki egy vámpír lesz, meghozzá egy olyan vámpír, aki konkrét céllal jön ide. Hiszen valószínűleg hallotta, hogy itt vagyok, és azt is hallotta, hogy éppen a vacsorámat fogyasztom. Azaz... Fogyasztottam, mivel ugyebár a srác már halott. Szóval egészen biztos, hogy valamit akar. Mikor megjelenik előttem a fickó, nem túl kedves pillantással pásztázom végig szememmel. Egyáltalán nem szimpatikus az alak, túl beképzeltnek látszik, ráadásul a stílusa se túl kedves. De vajon mit akarhat itt? Természetesen nem kell sokat várnom arra, hogy megkapjam kérdésemre a választ. Nem húzza az időt, rögtön a lényegre tér. Bár kétlem, hogy itt a területek szét lennének osztva. Már jó ideje vadászom erre, és még senki nem szólt, hogy tilos itt bármit csinálni. Szóval olyan érzésem van,hogy ez a fickó azért jött ide, hogy csak simán belém köthessen. Hát sikerült neki, bár azt nem mondom, hogy jó döntés volt. Sőt! Nagyon rossz ötlet volt tőle... Nem tudja milyen az, amikor engem felbosszantanak. De ha nem fordul meg és húzza el a csíkot, akkor talán megtudja milyen mikor kiakadok. Egyáltalán nem szeretem az olyan vámpírokat, mint amilyen ő is. Nagynak hiszi magát, azt hiszi ő erősebb... Pedig ebben én nem vagyok olyan biztos. Vajon mennyi idős lehet? Nem tűnik többszáz évesnek, de túl fiatalnak sem. Szóval most csak reménykedhetek, hogy nem lesz idősebb nálam, mivel semmi kedvem fejet hajtani előtte. És mondhat nekem akármit, ez akkor se az ő területe. Mystic Fallsban van egy tucat vámpír, így ilyesmit egy halhatatlan se engedhet meg magának. Kivéve az ősöket... De ugyebár ők nincsenek itt. Kivétel az egyik... - Először is, nem vagyok az aranyod! - Kezdek bele, nem túl kedves hangnemben, aztán oldalra billentett fejjel mérem végig az ellenfelem, majd folytatom. - Másodszor pedig, kétlem, hogy itt bármelyik terület is a tiéd lenne! Szóval nem igazán értem meg, így hát ha jót akarsz magadnak, megfordulsz és emész. És ezt vedd baráti jó tanácsnak! - Figyelmeztetem, bár nem tudom miért, elvégre nem érdemli meg. Legszívesebben már most rögtön lekevernék neki egy nagy taslit.
•• Words: 382 •• Music: free •• Note: ez most nem lett túl jó :$ ••
Tárgy: Re: Eldugott barlang Szomb. Jan. 25, 2014 8:31 am
Virginia és Daryl
Próbálom lépteim olyan halk suhogássá tenni mint mikor a szellő csiklandozza a fák lombkoronáját. De ha vámpír vagy bizony a leghalkabb nesz is olyan a számodra mintha koncertet adnának. Megállok egy félig kidőlt tölgyfa mellett és kihegyezem éles hallásom. Meghallom a részeg tiniket, ahogy a tábortűzön ropog a fa és meghallok tőlem nem messze pár lépést. Az utolsó ami felkelti a figyelmem. Elindulok a hang irányába és remélem nem hiába pocsékolom az időmet. Meglátok egy barlangot amit a növények befontak szoros gyűrűjükbe. Kiváló rejtekhely ha az ember beakar kapni egy kis éjféli nasit. Hirtelen megpördülök a tengelyem körül és megpillantom a hang forrását vagy ha jobban tetszik a sikoly okát. Meglátom a tőlem néhány méterre a sikítozó srácot. Ahogy elnézem neki sem kedvezett ez a ma esti bulizgatás az erdőben. Végig mérem fajtársam és a munkát amit végzett. Alaposan helyben hagyta a szerencsétlent. A vér még mindig csordogál az ereiből. Ezzel nem is lenne semmi probléma, csak látom, hogy vérszívó társam nem igazán tervezi az eltakarítást. Én pedig nem szeretem ha valaki kockára teszi a fajunk létezését még ha kimondottan utálom is a vámpírokat. Már jó előre megvizsgáltam az erő viszonyokat. Korban alattam áll így erőben is jóval fölé tornyosulok. A helyében nem tennék semmilyen hirtelen mozdulatot vagy neki is ez lesz az utolsó estéje. -Üdv aranyom, kimondottan restellem, hogy megzavarom a nasizásod, de ez a terület az enyém és te betolakodtál ide. Ezt nem tűrhetem szó nélkül, ugye megérted? - Ahol én vagyok ott van a területem is, legyen az bárhol. Ma este csak én lehetek az aki itt táplálkozik. És magasról leszarom, hogy ez az egész kis város két fivér területe. Se a figyelmeztetések se semmi nem érdekel. Idősebbek nálam, de biztos vagyok benne, hogy a tapasztalat az én oldalamra billentené a mérleget ha összetűzésbe keverednénk. Még hálásak is lehetnek azért, hogy eltakarítom a város körül ólálkodó fattyúkat. Mérem végig a vámpírt erre a gondolatra. Elkap egy kis gondolatszál, mi lenne ha a mai sikeres vadászatot egy kis vámpírvérrel koronáznám meg? Mikor hajtóvadászaton vagyok csak kínzásból ha táplálkozom más vámpírokból, de most eldönthetem, hogy megakarom-e kínozni vagy csak szimplán egy életre megtisztítom tőle a szülővárosom és az egész nyomorult világot. Sokat köszönhetnek nekem az emberek még ha nem is tudnak róla, de rengeteg vámpírok szégyenétől védtem meg a seggüket. Széles vigyor kíséretében teszek előre néhány lépést.
Általában érdekelni szokott, hogy ha az áldozatom hülye hangokat ad ki magából. Szerintem igencsak idegesítő, ha táplálkozás közben azt kell hallgatnom, hogy mennyire sikoltozik a nyomoronc. Egyáltalán minek kell sikítani? Jobb lesz neki? Kevésbé fog fájni? Nem! Azzal csak ront a helyzetén az illető, mivel kiidegel vele és jó mélyen eltemetem magamban annak a gondolatát, hogy esetleg megkegyelmezek neki. Viszont most nem érdekel semmi más, csak annak a nedűnek az íze, ami a srác testéből áramlik át számba. A vértől nincs semmi, ami esetleg jobb lenne. Semmi! Nem tud érdekelni a fiú síránkozása. Mindig ugyanazok a kérdések, szavak hagyják el minden áldozat ajkait, "Mi folyik itt?, Ez fáj!, Mit csinálsz?, Hagyj békén!, Engedj el!" és így tovább. Unalmas, és egyben szánalmas is. Senki nincs olyan okos, hogy esetleg legyen annyi esze, hogy valami olyan kérdést tegyen fel, amivel felkelti érdeklődésemet, és esetleg megkegyelmezek neki. Ez a srác pedig rosszabb, mint a többi. Elég undorító már magában az is, hogy sikoltozik, pedig elvileg a dominánsabb nembe tartozik. Hát nekem egy férfi ne kezdjen el sikítozni, még akkor se ha meleg! Ám de most valamiért az ostoba próbálkozásaival azt éri el, hogy mégjobban felébreszti bennem azt a bizonyos dögöt. Úgy veszem vérét, mint egy őrült. Mohón, nagy kortyokban. Miután eleget ittam a srácból, egyszerűen csak megcsókolom véres ajkaimmal, ellenkezést nem tűrően. Szemmel láthatóan a fiú már teljesen be van pánikolva, ráadásul az élet is kezdi elhagyni gyámoltalan testét. Végig karmolok mellkasán, de olyan erővel, hogy a pólója teljesen felszakad, és egyből vér is kezd folyni alóla, hiszen körmeim jó mélyen a húsba vágtak. Erre pedig az a magyarázatom, hogy ha megtalálják azt higgyék, hogy valami állat támadt rá. Elégedetten nézek végig rajta, majd elengedem és végignézem, ahogy a földre hullik, ám de a szerencsétlen még mindig él. Ebben az esetben nem tehetem meg, hogy kitöröm a nyakát, hiszen olyat nem tesz semmilyen állat, hacsak nincs keze. Szóval lehajolok hozzá, végigsimítok ajkain, amin már egy hang sem jön ki. Jóformán úgy néz ki, mint egy előhalott. Csodálom, hogy még van pulzusa. Na de ezen rögtön változtatni fogunk. Fogom a fiú csuklóját és átharapom azt, ami után természetesen teljesen elhagyja élet a kicsi testet. Iszok még pár kortyot, majd felállok és némán figyelem az élettelen testet pár másodpercig, mintha csak bánnám a dolgot... Pedig nem így van. Majd mikor már eleget gyönyörködtem benne, megindulok kifelé az alagútból, és csak ekkor veszem észre, hogy bizony már nem vagyok egyedül. Valaki közeledik, és már csak alig pár méterre lehet tőlem. Hirtelen állok meg, még mindig véres arccal, akárcsak egy igazi ragadozó, és várom, hogy ki is lesz az illető aki ide merészkedik.
•• Words: 435 •• Music: free •• Note: ez most nem lett túl jó :$ ••
Nem tudom mi vezethetett el odáig, hogy arra kényszerüljek, haszontalan részeges kölykökből táplálkozzam. Ez a város bűzlik a verbénától. Évtizedekkel ezelőtt mikor utoljára erre jártam még bármelyik járókelő megfelelt az elvárásaimnak. De most kapóra jön ez az őrült tini buli a szabadban. Sok felelőtlen gyerek verbéna mentesen. Tálalva a vacsora. A zene egyre hangosabb ahogy közeledem. Hogy lehet az, hogy az egész város bevédette magát a vámpírokkal szemben, a fiatalok meg idekint portyáznak? Mindegy, az a lényeg nekem ez most tökéletes. Körülnézek és megpillantok egy igen kábult lányt. Szerintem már ott tart, hogy fogalma sincs hol van és, hogy kicsoda. Közelebb lépek hozzá majd egyenesen a szemébe nézek. -Gyere, mutatok neked valamit. – Jelenleg ennél többre nem tellett most. Már jó egy hete koplalok a szennyezett város miatt, nincs időm nekem arra, hogy bódult kiscsajoknak tegyem a szépet. Elindulok a sűrűben magam mellett vezetve a lányt. Kell találnom egy csendes helyet ahol biztosan nem bukkan fel még pár kölyök. Ma nincs kedvem dupla munkát végezni. Elég lesz ezt az egy holttestet eltűntetni, hogy ne kezdjenek gyanakodni egy új vámpír érkezésére. Az nem tenne jót a kutatásomnak. Megpillantok magam előtt egy sziklafalat. Elég messze van a tábortűztől és a visítozó tiniktől is. Szép lassan a falnak döntöm a lányt aki nem ellenkezik. Megcsókolom a nyakát majd az éhség teljesen elborítja az elmém és belemélyesztem fogaim bársonyosan puha bőrébe. El se mondható mennyire mámorító érzés ahogy a friss vér átáramlik az áldozatból a ragadozóba. Csak iszom az életet adó nedűt nem törődve a lány egyre hevesebb lélegzetvételével és kapálózásával. Magamban csak annyit teszek hozzá, hogy nem sokára vége. Lassan érzem ahogy elernyed a teste és meg kell tartanom. Majd szép lassan a szívverése is leállt. Leengedem a földre majd megtörlöm a szám szélét. Hirtelen lépteket hallok meg magam mögött. Megfordulok egy másodperc töredéke alatt és egy fiatal igen részeg sráccal találom szemben magam. Meg van rémülve, sokkot kapott. Nem kell orvosnak lennem ahhoz, hogy tudjam. A pupillája tág ami a sokkot jelenti. Odalépek mellé majd a torkába mélyesztem fogaim. Eleget ettem már, de nem szeretek szemtanúkat hagyni. Miután a szíve nem vert többé eleresztettem. A két holttestet felcipeltem a szikla egy magasabb pontjára majd tüzet gyújtottam és a lángok betemették a fiatalokat. Volt, nincs. Már épp indulni készültem mikor egy srác sikolya hangzott fel tőlem nem is oly messze. Leugrottam az égő testek mellől és a hang irányába indultam. Lehet, hogy ez a ma este nem csak nekem volt a kész paradicsom?
Nem igazán vagyok a bulik híve, de fogjuk rá, hogy egy vacsoráért sokmindenre képes vagyok. Ráadásul egy kis ital segítségével, egészen élvezhető lehet az a buli. Ám de engem ma inkább csak a vacsora része érdekel az egésznek. Tegnap reggel óta nem jutottam vérhez, szóval nem is csak, hogy mardos az éhség, mellé még érzem a folyamatos gyengülést is. Viszont ebben a városban már túlságosan elterjedt a verbéna, ahhoz, hogy csak úgy elkapjak valakit az utcán, és vérét vegyem. Veszélyes lenne! Éppen ezért kapok a ma esti alkalmon. A hülye gimnazisták megtartják az erdei bulijukat, amiről természetesen csak a diákok tudhatnak, na meg az olyan kíváncsi vámpírok, mint én. Na de tegyük fel a logikus kérdést. Melyik olyan tini merészkedne az erdőbe, amelyik tud a vámpírok létezéséről? Egyik se! Szóval a ma éjszakai bulin, valószínűleg mindenki verbénamentes lesz, és bármelyiket megkaphatom. Ez aztán az isteni érzés! Remélem senki nem szabotálja a szórakozásomat, mert akkor bizony nagyon morcos leszek. És ha én bedühödök, képes vagyok gond nélkül kitörni, pár ártatlan nyakacskát. Egy ócska sörrel a kezemben, sétálok végig a mit sem sejtő emberek között, akik annyira édesen táncolgatnak, ki a tűz körül, ki kicsit elbújva a fák között. Ha igazán szemét szeretnék lenni, most fognám az egyik srácot, aki épp a nőjével smárolgat, és egyszerűen elrángatnám onnan. Sőt... Akár meg is csókolhatnám, a lány előtt. De ezzel csak felhívnám magamra a figyelmet, amit én nagyon nem szeretnék. Így tehát fogom az egyik legrészegebb srácot, magam felé fordítom és mélyen szemébe nézek. - Gyere utánam! - Mondom, majd nyomok egy puszit a fiú arcára, csakhogy ne hívjam fel magamra a figyelmet, és szépen lassan megindulok az erdő felé. Jól tudom, hogy az ember jön utánam, hallom a lépteit. Szegény, valószínűleg most azt hiszi, le fogok vele feküdni. Jó vicc! Mikor úgy gondolom, már látótávolságon kívűlre értünk, megállok, hogy bevárjam a fiút, majd kézen fogom és elkezdek keresni valami helyet, ahol senki nem fog minket megzavarni, és ahol még a hullát is otthagyhatom. Nem szeretek takarítani. Ezért pedig senki nem hibáztathat. Nem telik el túl sok idő, csupán pár perc, és már meg is találom a megfelelő helyet. Valami alagút, vagy inkább barlangnak tűnik. Nem habozok, egyből a falnak szorítom a srácot és a nyakára is tapadok, sikításával nem törődve.
Sosem bíztam senkiben. Azok után, hogy mik történtek ezt nem is olyan nehéz megérteni. Ha valaki a saját családjában is alig mer megbízni akkor holmi ismeretlenben akiről csak pár szót hallott és most beszélt vele életében először, még nehezebb. Valami mégis azt súgta, hogy talán benne bízhatok. Nem fog átverni, mert tudja, hogy akkor nem fogok neki segíteni és ez kölcsönös volt részemről is. Utoljára New Orleans-ban szenvedtem el az árulás legundorítóbb formáját, amikor Nik minden előzetes tájékoztatás vagy jel nélkül leszúrt egy tőrrel és utána több mint 100 évig hagyott egy koporsóban rohadni, körbecipelve az egész országon, amerre csak járt. Zach nem hezitálva elmondott egy varázsigét. Vártam arra a pillanatra amikor gyertyákkal rakja körbe magát és köröket meg különböző mágikus jeleket rajzol a földre, de hiába vártam, ő csak egyszerűen elhadart valami számomra teljesen ismeretlen és nevetséges szöveget, aztán pedig átnyújtott egy kis üveget. Azt mondta, hogy hamu van benne és Rebekah-ra kell szórjam, így ő néhány percre elveszti az erejét én pedig szabadon mozoghatok anélkül, hogy meg tudna állítani. Láttam Zach-en, hogy vonakodva tette azt amit kértem. Ha jól gondolom akkor félre értette a szándékaimat. Én nem akarom bántani Bekah-t és Matt megöléséről is lemondtam. Jobbnak láttam, ha elmagyarázom neki a szituációt amibe őt is belekevertem. -Látom rajtad, hogy nem szívesen segítesz. Nézd.. én nem akarom bántani Rebekah-t. Miért is akarnám az egyetlen kicsi húgomat bántani? Csak szeretnék egy kicsit elbeszélgetni Matt-el, hogy én nagyon is oda fogok figyelni a kettejük kapcsolatára és ha bármilyen módon bántani fogja őt, megkeresem és végzek vele. Lehet, hogy voltak vitáink, de a család mindenek felett. – elraktam a kabátom belső zsebébe az üveget, mert olyan kicsi volt, hogy bárhol elfért volna. Ahogy elterveztem és ahogy arra számítottam belement az általam ajánlott egyességbe. Miért is utasította volna el? Nagy, nagy butaság lett volna részéről. Egy Ősivel maga mellett nem érheti bántódás. Azt hiszem ezt ő is felismerte és szerencsére az eszére hallgatott nem pedig az érzéseire. Mindig is úgy voltam vele, hogy az érzelmek befolyásolnak minket egy nagyon rossz módon. Elindultam kifelé, de mielőtt elhagytam volna a barlangot, biztosítottam az alku rám eső részéről. -Akkor ahogy megbeszéltük. Valamit valamiért.... haver.
Részemről vége, köszönöm a játékot
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Eldugott barlang Szomb. Feb. 02, 2013 12:03 am
Kol & Zachary
Hmm, hallott rólam. Igaz tudom, hogy nagy a hírem, de azért jó dolog, ha egy ősihez is eljut, bár ez Klaus-nak köszönhető, de így legalább tudja, hogy mire számíthat. Ha valami nem úgy sülne el, ahogy én azt szeretném, akkor annak következményei lesznek... - Bennem bízhatsz! - jelentem ki vehemens hangon. Fura lehet ez az én számból, főleg, ha egy vámpírnak mondom, de ez akkor is így van. Ha valakivel egyességet kötök, akkor azt nem szegem meg, mert én sem vagyok annyira hülye. Plusz, ha nekem is származik előnyöm belőle, akkor muszáj mindent az alku szerint csinálnom. Matt Dovovan-t kellene legyengítenem, ezer örömmel. Nem bírom a fickót, kaptam egy burkolt fenyegetést tőle, hogy bajom származhat abból, ha Rebekah körül legyeskedem. Azért ne nevettessen már, pont ő fenyeget meg engem, ez még azért viccnek is nagyon gyenge. Tessék...? Azért már Bekah-t nem szívesen hatástalanítom. Elég jó viszonyt ápolok vele, amit nem szeretnék elrontani egy ilyennel. De talán most kivételt tehetek. Biztos vagyok benne, hogy valahogy képes vagyok kiengesztelni. - Rendben. - vonakodva, de elmondok egy varázsigét. Semmi gyertya vagy hasonlók, jelenleg elememben vagyok, nincs szükségem most ezekre a dolgokra, illetve használtam már ezt az igét, tudom mit kell tennem. Nagyon hatásos volt legutóbb és vicces, főleg, hogy egy vámpír akart megölni. - Amint hallottad elmondtam. - kezdtek a varázslat magyarázatába. A táskámhoz sétálok, majd kiveszek egy kis üveget belőle, amit átnyújtok Kol-nak. - Hamuval van tele. Ezt kell Rebekah-ra szórnod, mikor szeretnéd, hogy a varázslat életbe lépjen. Ezután néhány perce elveszíti a vámpír erejét, tehát halandó lesz. - fejeztem be a magyarázatot. Az első következő mondatai megütik a fülemet. Társulás? Végül is nem is rossz ötlet. Egy; nagyon is jól jönne egy eredeti segítsége. Kettő; szimpatikus a figura, mert hasonló karakter, mint én, nem lehet megijeszteni és tudja, hogy mit szeretne. - Jól van, benne vagyok. De remélem azt tudod, hogy én nem egy bábu vagyok, akit bárhová elrángathatsz, ez legyen inkább egy baráti szövetség. - közlöm vele, miközben a második mondatom végét elég halkan mondtam. Sosem mondtam ilyet egy vámpírnak, főleg nem egy elsőnek. De változnak az idők, ezt is megéltük, ironikus.
//Sajnálom, hogy ennyit késtem és hogy ilyen rövid lett
Nem lepett meg, hogy nem adja fel ilyen könnyen. Az nagy csalódás lett volna, ha csak úgy odaadja amit kérek. Mindig is tudtam, hogy a boszorkányokat nem érdemes alábecsülni bármilyen esetlennek vagy végtelenül gyengének is tűnnek. Több van bennük mint ami látszik. A felszín alatt ők is épp oly erősek mint mi, vámpírok. Na jó, talán nem olyan erősek mint mi, Eredetiek, de azért nem árt jóban lenni velük. -Tudom. Hallottam már rólad Zachary. Azért is bíztalak meg téged eme nemes feladattal. – felkapom a fejem a fenyegető szavaira. Bátor.. nagyon bátor. Én fordított esetben már rég elmondtam volna azt a hülye varázs igét, de úgy látszik nem mindenkire hat egyformán a stílusom. Nem baj, akkor megoldom máshogy. Nem fog átverni, mert ismerem az ilyen kis trükköket, de azért belemegyek a játékába. Addig amíg megkapom amit akarok és nem kell nagy árat fizessek érte, minden rendben van. A többit majd meglátjuk.
Erősen elgondolkoztam azon, hogy vajon milyen varázslathoz kellhet az én segítségem. Valami rituálé gyertyákkal meg a földre rajzolt jelekkel? Vagy egy áldozatot kell megöljek mert ő nem akarja bemocskolni a kezeit? Sok lehetőség volt a kilátásban de nem tudtam, hogy melyik lesz a nyerő ötlet. -Legyen. A szavamat adom, hogy segíteni fogok, amennyiben megkapom amit akarok. De ha megpróbálsz átverni, tekintsd magad halott boszorkánynak, barátom. – na így kell valakit megfenyegetni. Nem ez volt a legdurvább dolog amit valaha másnak mondtam, de most itt megállja a helyét. -Egy olyan varázslatra gondoltam, amivel egy elég erős vadászt le lehet gyengíteni. Gondolom el sem kell mondjam, hogy Matt Donovan-ről van szó. – ha jobban elgondolkozok ezen, akkor talán nem is Matt-et kéne legyengíteni, mert ő már könnyű préda lesz, ha Rebekah nem tud megakadályozni a kis tervemben. – Nem. Tudod mit? Egy olyan varázsige kell, amivel a húgomat pár percre, cselekvésképtelenné teszed. Ennyi elég is lesz nekem. – hátat fordítok neki és erősen gondolkozok azon, hogy ő jó lesz – e nekem? Erős és nem lehet megfélemlíteni, nagy tudású, és sok a tapasztalata. Remek választás lenne. Klaus-nak rengeteg boszorkány segít szerte a világban. Nekem miért ne lehetne egy? Mindig megkapom amit akarok, és most épp egy segítőt szeretnék. -Mit szólnál hozzá, ha társulnánk? Nem szereted a vámpírokat. Tisztában vagyok vele. Nem is kell, hogy szeress. Csupán működj velem együtt és a segítséged kölcsönös lesz. Nem vagyok megelégedve, hogy csak Klaus-nak van boszorkánya. Én is akarok egyet, puszta önzésből. – visszafordultam felé, és a karjaimat magam előtt ismét keresztbe fontam.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Eldugott barlang 
••
