Tudom, hogy Katherine nem fogja soha sem megszeretni Hopeot, de nem is várom el tőle, hiszen azzal a gyerekkel én sem vagyok olyan viszonyban, hogy állandóan foglalkozni tudjak vele. Szeretem a lányom, mert ő az én vérem. De sajnos a körülmények miatt el kellett tőle válnom, a húgomnál pedig most sokkalta nagyobb a biztonság, mint itt. Katherinet is meg fogom védeni, hiszen én azért vagyok, hogy boldoggá tegyem őt. Ő érte dobog a szívem, semmi és senki másért. Boldog vagyok, hogy ő az enyém, és nemsokára majd a feleségem lesz. Úgy érzem, eltelt annyi idő, hogy ezt is átlépjük. Aztán majd a terhesség után pedig majd átváltoztatom, hogy ne haljon meg. Azt nem élném túl. De előtte fontos lenne előkeríteni egy boszorkányt. Elmosolyodom gyengéden, amikor Katherine az ölembe ül, és levetkőztet, s ekkor kicsit közelebb húzom magamhoz, és az arcára egy halvány csókot nyomok. Aztán eszembe jut egy jelenet, miként Katherine a lányunkkal ül az ölében, és altatja, ahogyan a csokoládébarna, göndör haja leomlik a mellkasára. Az ölében a kislány pedig mosolyog a gyönyörű anyjára, néha-néha játszadozik göndör hajtincsével. Olyan üdítő gondolat. Elmosolyodom, amikor ledönt a puha ágyra, azután pedig ő is elhelyezkedik mellettem, és puha lábát átdobja rajtam, míg csak félig fekszik rajtam. Az egyik tenyeremet combjára helyezem, s gyengéden belemarkolok, és halkan felsóhajtok, azután Katherine felé nézek. - Finom kis comb. – mondom nevetve, azután csak simogatom a combját gyengéden. Hallgatom, amit mond, azután halkan sóhajtok. Már éjjel van, és szerintem délben muszáj lesz felébrednünk, mert Kathnek be kell vásárolni mindent, amire majd szüksége lesz. Úgy érzem, jó életünk lesz, még akkor is, hogyha újabb ellenségek jelennének meg. De akkor is, minden áron megvédem Katherinet, és a leendő lányomat. Mert kislányt szeretnék. Halvány csókot lehelek Katherine ajkaira, s egyre gyengédebben csókolom puha alsóajkát. Úgy csókolom, mintha ez lenne az utolsó, pedig csak alváshoz készülődünk. Elengedem ajkait, s végigsimítok a vizes hátán, majd nedves hajába is beletúrok. - Nagyon szép vagy. – suttogom, amikor végigsimítok a puha arcán, és csak csillogó szemeit fürkészem. Nem tudok elaludni, annyira boldog vagyok, hogy itt lesz velem mostantól örökre. - Szeretlek. – suttogom ajkai előtt érzelmesen, s lehunyom mindkét szempáromat, de még magamhoz húzom vékony testét. Azután pedig egy nagy sóhajt veszek, és álomba szenderedek.
Amikor most azt mondta, hogy most az egyszer elnéző lesz, elégedetten elmosolyodtam. Tudtam, hogy azt jelenti, hogy nem haragszik. Tisztában van a múltunkkal, tagadni sem tudjuk, hogy nem viselkedtünk egymással tisztességesen. Én bántottam, ahogy ő engem, de mindezt képesek voltunk együtt leküzdeni. Kemény ötszáz évet tudhatunk magunk mögött, és azt hiszem néha a legnagyobb ellenségekből válnak a legszenvedélyesebb partnerek. Hiszen tekintsünk csak Damon-re és Elenára. Elena utálta Damon-t, sőt! Hah, még mennyire utálta. Most pedig? Egymást nyalják, nap, mint nap. Undorítóak, a hideg is kiráz tőlük, na de most nem is kell velük foglalkoznom. Szerencsére. – Most az egyszer? – még mindig mosollyal az arcomon felvonom szépen ívelt szemöldökeimet, majd ölelésébe szorosabban belefűztem magam. Nyakába apró csókokat nyomtam, majd ajkára, s arcára. Egyszerűen nem bírtam betelni vele, képtelenség volt. Ó, hogy én mennyi ideje rejtegettem az iránta érzett érzéseimet, annyi mindennek kell gyorsan a felszínre térnie... Olyan, mint Hope... fogalmam sincs. Szerintem a mi babánk sokkalta értékesebb lesz, mint egy jöttmenttől beszerzett gyerek, noha az az első lánya. Nem lesz olyan, mint Hope, mert a szülei együtt lesznek, nem lesz civódás. Ha pedig lesz, azt hamar elkergetjük az életünkből. Elég érettek vagyunk már, hogy önként döntsünk, így nem lesznek gondok, biztosra veszem. Klaus-nak van egy gyengéd oldala, ami csak az igazán fontos emberek társaságában bújik elő. Fogadni merek, hogy közemberek szemléjére olyan lesz, mint régen. Nem baj, én így fogadom el, hiszen így vagyok oda érte. – Nem kell neki elárulni. – ráztam meg a fejem, majd karját simogattam. Alig tudtam levenni róla a szemem, annyira hihetetlen volt, hogy most újra a karjaiban vagyok. Régen csak szex volt, aztán pedig leléptünk, sosem volt komolyabb érzelmeskedés. Álmodni sem mertem volna arról, hogy egyszer az ölében leszek, hozzábújhatok, s vele együtt hajthatom álomra a fejem. Erre vágytam, de kizártam az emberségem. Az volt a legnagyobb gyengém, de amennyire könnyű volt ignorálni, olyannyira nehéz volt ott tartani. Néha pedig hagytam, hogy visszatérjen. – Ez még a jövő zenéje, – vontam vállat, majd átkaroltam, utána pedig egyenest a nyakába bújtam. – majd kitaláljuk együtt, amikor már úton van. A nemét is kellene tudni. Én lányt szeretnék. – vigyorodtam el, ahogy már megint a terveimbe feledkeztem. Nem tehetek róla, ez az új élet olyan hirtelen szakadt a nyakamba, hogy azt sem tudom hová kapjam a fejem. Amikor nyakamba bújt közölve, hogy fáradt, az egyik kezem a tarkóján pihentettem, néha pedig gyengéd mozdulatokkal simogatta a fejét. Olyan jó megérinteni, hogy le sem tudom venni róla a kezem. Egyszerűen imádni való, hogy mennyire édes tud lenni a rettegett hibridkirály. Az csak egy álca. Ez az igazi énje, aki itt van előttem. – Én szeretlek is. –háborodtam fel hirtelen, amikor azt mondta, hogy csak annyit kér. Szerettem én eleget, még most is tart, és örökké bennem is lesz ez az érzelem. Kiirthatatlan, nem is akarok tőle megszabadulni. – Igyekeztem. Tudok ám olyan fogásokat, hogy hogyha meghallod a nevüket, hinni se fogsz a fülednek! – emeltem fel a mutatóujjam fenyegetően, hogy olyan dolgokat fogok főzni, hogy leesik az álla. – Kóstoltál te már békacombot? Esetleg heringet? Ételszínezékes ételt ettél már? – kérdőn néztem rá, komoly tekintettel, hogy azt higgye igazi mester lettem röpke pár hónap alatt. Erről szó nincs. – Tudod mi lesz belőle, hogyha összerakjuk ezeket? Lila heringvarangy, azt fogsz vacsorázni! – nevettem fel, amikor már nagyon belefeledkeztem ebbe az ökörségembe. Nem is értem hogyan jutott ilyen az eszembe. Elmentek otthonról, az biztos. – Én is örülök neki, hogy itt vagy. – mosolygok szélesen, boldogan. Orrunk összeért, de hirtelen választottam őket szét, hogy fejemet kicsit feljebb emelve egy puszit nyomjak rá. – Kényelmetlen lesz ez így nekem, szívem. – sóhajtok fel, majd kezeimmel a nadrágjának a gombja felé tartok, kigombolva azt, majd leszedve róla a felesleges ruhadarabot. Felsőjének aljába akasztottam ujjaim újonnan, majd azt is eltávolítottam róla, így pedig szimplán egy alsógatyában volt. Olyan vadító volt a látvány, de máris a takaró után nyúltam, majd betakartam magunkat. A ruhákat ledobtam a földre, majd holnap úgyis feltakarítok, így két textildarab már nem oszt, nem szoroz. – Aludjunk, jó? Holnap nehéz napnak nézünk elébe. – fordulok felé, majd hátára fordítottam. Egyik lábam átdobtam teste felett, majd úgy helyezkedtem, hogy félig az ágyon, félig pedig a felsőtestén feküdjek. Mellkasára hajtottam fejem, de előtte puszikkal hintettem be a területet. Éreztem minden egyes szívdobbanását, de ez megnyugtatott. Sok embernek fogalma sincs milyen jó érzés hallani annak a szívdobogását, akit mindenkinél jobban szeret. Lehunytam a szemem, de előtte leoltottam az éjjeliszekrényen tartózkodó kislámpát. Utána pedig Klaus karját és vállát simogattam, ezzel akartam álomba ringatni. – Szeretlek. – hagyta el ez a sokat jelentő szó a számat, majd egy utolsó csókot leheltem ajkaira. Alig várom, hogy holnap felkeljünk, és fejest ugorhassak a new orleans-i életbe.
a hozzászólás Klausnak készült, ? szót tartalmaz, és írás közben a nobody around című számot hallgattam.
Kicsit sem voltam jó kedvemben. Az a történet, hogy Katherinenek bármit megbocsájtok. De ha ezt mást tenné meg velem, menne a feje a francba. Katherine más, jóval más. Mindig is szerettem, ezért soha nem lenne szívem bántani. Nem estek jól a szavai, de kénytelen vagyok elviselni, mert ha már egyszer kimondta, akkor kimondta, azon nincs mit változtatni. Az igazságot pedig el kell fogadni, nemde? Amikor magához húz, egy ideig hagyom, azután kimászom az öleiből. Nem azért, mert nem akarom, hanem mert én szeretném átölelni. Karjaimat körbefonom rajt, s gyengéden megcsókolom, azután nyakára térek ki, és újra ránézek. - Most az egyszer elnéző leszek. – Jegyzem meg komoly hangnemben, noha egyáltalán nem szigorságból mondtam mindezt. Egy mosoly szökken az arcomra újonnan, hogy ne gondolja azt, hogy még mindig haragszom rá. Arcomat a forró nyakába temetem, s lehunyom a szemeimet. Kissé késő van, és már én is fáradt vagyok, gondolom ő is. Elég hosszú utat tettünk meg, és közben is el voltunk egymással foglalva, tehát még később is értünk ide, mint kellett volna. De nem bánom, annyira nem vagyok fáradt, de Katherine biztos, mivel emberről van szó. Majd kell keríteni neki boszorkányt, de majd ezt megbeszéljük ma reggel, mivel már éjjel van, körülbelül. Nem is érdekel, hogy hány óra van, inkább az a lényeg, hogy aludjunk. Katherine már evett is normálisan, de majd holnap elviszem valahova, hogy normális, főtt ételt egyen. Emberként olyan törékeny. Ha ránézek, valami előjön bennem, ami meg akarja védeni minden áron, mert tudom, hogy nagyon gyenge most, és bárki meg tudná ölni. Megvédem, mert ez a kötelességem. - Nem szeretnék olyant a szobájába. A gyerek valószínű olyan lesz, mint Hope, viszont én a gyerekünket nem akarom belevonni a természetfelettiek körébe. Szeretném, ha normális emberi életet élne. Nem akarom, hogy a szobája is elárulja azt, hogy micsoda ő. – húzódom el Katherinetől, majd egy gyengéd mozdulattal az ölembe ültetem. Katherine nagyon vonzó, főleg, hogy most csak egy felső van rajt, és azon kívül semmi más. Eléggé izgató, hogy éppen itt van előttem szinte meztelenül. Régen is nagyon imádtam az ilyen helyzeteket. - Csak egy kicsit. – felelem kissé kómásan. Katherine is gondolom, hogy mennyire fáradt, hiszen eleinte még a szexre is alig lehetett rávenni, mikor megjöttünk. Elmosolyodom következő szavain, és megrázom a fejemet, mikor azt mondja, hogy meg tanult főzni. Nem gondoltam volna, hogy Katherine meg tanult volna valaha is főzni, hiszen nem az a fajta, aki megtenné ezt. Igazából én nem várok el tőle semmit sem, csak azt, hogy szeressen. Még vigyáznia sem kell magára, mert vigyázok én rá helyette is. - Én csak annyit kérek, hogy szeress. Többet nem várok el. – Mondom a füleibe suttogva, s gyengéden beleharapok a fülcimpájába. Szinte fel tudnám falni. – Különben meg ügyes vagy, hogy megtanultál főzni. – Mosolyodom el, mikor látom, hogy milyen nagy büszkeséggel mondta. Nagyon büszke vagyok rá így is, mert tudom, hogy mennyi fájdalmon ment keresztül, de még is túlélte. Igazi kincs. Eldőlök vele az ágyon, s orrom hegyét az övéhez érintem, és behunyom a szemeimet. - Olyan jó, hogy itt vagy velem. – Suttogom, miközben halványan elmosolyodom.
Láttam, hogy mennyire rosszul esett neki amit mondtam. Félreérti... bizonyára. Rosszul fogalmaztam. Próbálja nem mutatni, de nem ölel és csókol már olyan intenzíven, mint azelőtt. A baba témára se kapta fel a fejét, csak válaszolt valamit ami eszébe jutott. Félreraktam az ételt, mert valami sokkal fontosabb volt most, mint a tele has. Klaus. A szerelmem. - Hé... - szóltam utána, amikor láttam, hogy állva szeretne maradni. Térdemre támaszkodtam, karommal pedig az ágy felé húztam, majd hátamra támaszkodva ölembe fektettem. - tudod, hogy nem úgy értettem. - simogattam finom érintésekkel felsőtestét. Nem tapizás gyanánt, hanem csak ahol értem. Karján is végigsimítottam tenyeremmel, ajkaimmal pedig apró puszikat leheltem homlokára. - Ha nem szeretnélek, nem jöttem volna most veled. Mindig is szerettelek, kicsim. - beszéltem nyugodt hangon, őszintén. - Csak nem tudok fogalmazni. Ennyi a vétkem. Meg tudsz bocsájtani, életem? - helyezkedtem át, hogy meg tudjam puszilni az arcát, majd ajkait. - Amúgy se durcizz, különben meg kell csikizzelek, és biztos forrásból tudom, hogy azt nagyon nagy nevetéssel tudod jutalmazni. - vigyorodtam el, ahogy eszembe jutott, hogy régen mennyiszer megcsikiztem. Senki se gondolná, hogy a nagy hibridkirályt egy mozdulattal nevetésre lehet bírni. Én is csikis vagyok, pedig belőlem sem nézné ki senki. - Mellesleg, a babaszoba lehetne szolidabb, ebben igazad van. Mi lenne, ha bézs lenne, amit mondtál, de a falra festhetnénk farkasokat. Ha lenne baba az amúgy is vérfarkasgénekkel rendelkezne, nem? - vontam fel a szemöldökeim kérdőn. Lehet hibrid lenne, mint Hope, ezt nem tudom. Én sima ember vagyok, nem vérfarkas, se hibrid, sőt! Sajnos semmi. Egy sima ember, aki nemsokára meg fog halni, ha nem teszünk semmit ellene. Nem félek, mert most már van támaszom... eddig nem volt. Klaus egy hős. - Nem vagy álmos, cica? - bújtam bele a nyakába, hogy puszikat nyomjak oda, amik csókokká váltak. Szeretném, ha tudná, legalábbis sejtené, hogy mennyire odáig vagyok érte. Nem csak úgy mondom, hanem tényleg így is van. - Majd reggel csinálok neked valami finom reggelit. Gyakoroltam a főzést. - mondtam büszkén, hogy már megy ez a szakácsdolog. Remélem nem utasítja vissza az ajánlatom, mert kedveskedni akarok neki. - Utána pedig majd kitakarítok, jó? - nem vártam egyetértést, mert úgyis megcsinálom, ha akarja, ha nem. Meglátszik azért, hogy Klaus mellett nem volt egy nő, aki feleségeként viselkedjen. Én pedig úgy akarok viselkedni, sőt! Az szeretnék lenni a közeljövőben. Ötszáz éve várunk erre. Nem lenne elsietés mondjuk jövőhéten. Ötszát év az ötszáz év.
Egy pillanatra düh öntött el, mikor megkaptam azt, hogy ő soha nem érezte azt, mint amit egykor ő iránta éreztem. Szerettem. Tiszta szívemből. Bármit megtudtam volna neki adni akkor is, de ő sem volt túl angyali akkor sem. Bántottam, mert úgy éreztem, hogy más sokkal fontosabb volt neki, mint én. Egyedül voltam, és nem tudtam másra úgy nézni, mint ahogyan ő rá. Gyönyörű volt, és még is kedves, és sokszor annyira fájtak ezek, hogy meg akartam ölni. Sokszor éreztem iránta gyűlöletet, magamban mindennek elmondtam, mert mindössze csak annyi volt a hibája, hogy nem szeretett. Bár, igaz is… attól, hogy én szeretem, még nem várhatom el azt tőle, hogy ő is szeressen. Nehezen tudtam megérteni, mert belül valami megölt. De nem érdekel már. - Értem. – felelem aztán, és már indulatból is, de inkább leülnék mellé. Nem is kellett magamat erőltetnem, mert ő maga lökött le magáról, én pedig elhelyezkedtem mellette a hátamon feküdve. Lehunyom a szemeimet pihentetés képen, majd egy halk sóhajt veszek, egyik tenyeremet pedig homlokomra helyezem, mintha az fájna. Elvette a kedvemet ez a beszólása… utána nekem bármit mondhat, hogy mennyire szeret. De ezek eléggé elvesznek a mellett, hogy még a képembe is tolja, hogy nem érzett soha sem úgy, mintha a párja volnék. Tudom, hogy nem voltunk együtt, de kicsit sem esik rosszul ez, mikor én szerettem őt. Voltaképpen ágyasnak voltam jó? Hihetetlen… Mérges voltam. Belül dühöngtem, és úgy érzem, most szakadt szét minden. De legalább ne a képembe nyomná bele, hogy mennyire nem voltam neki fontos. Tartaná meg magának ezt a véleményét. Nem tudom, hogy neki hogyan esne, ha fordított esetben én ezt mondanám neki. De én nem vagyok olyan, mint ő. Ahhoz túlságosan szeretem, hogy bántsam. Mekkora marha vagyok… Belül e szava hallatán apró darabokra törtem, de ez szerintem jogos volt. Ki örülne ennek a kijelentésnek? De kívülről nyugodt voltam, mintha meg sem hallottam volna azt, mit mond. Részben így is volt, mert nem törődtem ezzel a kijelentésével sem, de azzal sem, amiket utána mondott. Mosolyogtam, és bólogattam. Pár percig most képtelen leszek arra, hogy ezt kölcsönözzem… - Nem vagyok éhes. – válaszolom mosolyogva, majd felülök, mikor Katherine újra elkezd enni. Fáradt vagyok, talán kicsit éhes is, mert pár napja nem volta alkalmam arra, hogy egyek bármit is. Emberi ételt pedig biztos, hogy nem fogok enni. Az nem az én szakterületem. A vértasakot is aligha le tudom nyelni, mert jobbára inkább ölök, hogy ehessek. Nyugodtan ültem az ágy szélén, majd figyelmesen hallgatom a kérdését. Mindenesetre meglep ez a hirtelen jövő anyai ösztön azok után, hogy magyarán a képembe vágta, hogy semmit sem jelentettem neki. Hihetetlen, de megértem. Legalább annyi boldogságom van, hogy akar tőlem egy gyereket. Én is örülök neki, mert nem arról van szó. Én is szeretnék, és csak is tőle. Csak eléggé el tudja cseszni a hangulatot az előző kijelentése. Egyet mosolygok, aztán felállok, és két lábamra nehezedem. - Majd kifestem neki a szobát is. Egy szolidabb gyerekszoba illene ide. Nekem nem tetszik a színskála színű szoba. Egy bézs színű gyerekszoba szerintem nagyon elegáns lenne. – kezdem is egyből azzal, hogy milyen legyen a gyerekszoba. Sok ötletem van, mivel szeretem eltervezni egy szoba kinézetét. Most csak a színét vázoltam le, ami szerintem Kathnek is tetszene.
Klaus minden egyes érintése megőrjít a jó értelemben. Bőröm jólesően beleremeg, ahogy derekam, oldalam, s combom simogatja. Ő az a férfi aki mindig is tudta mire vágyok. Ha kell, durva volt, ha más kellett, akkor gyengéd. Eddig csak szeretkezésből állt a kapcsolatunk, de most már ideje, hogy továbblépjünk a folytonos szexen. Természetesen bele fog tartozni a kapcsolatunkba, de sokkal fontosabb lesz, hogy összebújjunk, meg tervezgessük a jövőnket. - Igen, úgy viselkedtem. - haraptam be alsó ajkam, majd viszonoztam mézédes csókját, mely mindennél többet ér. Érzéki volt, gyengéd, magával ragadó. - De te sem panaszkodhatsz. - suttogtam ajkaira pajkos mosoly kíséretében. Jaj, a kairói szex valami fergeteges volt. Egész álló nap a lepedőt gyűrtük, mintha csak kényszerítettek volna minket. Akkor teljesen odaadtam magam neki, ő pedig odaadta magát nekem. Minden másodpercét élveztem, s újra megélném, ha tehetném. Semmit sem változtatnék meg rajta. - Te vagy csodás. - haraptam bele alsó ajkába finoman, hogy ne vaduljunk. Klaus akkor nem fogta vissza magát, de vigyázott arra, hogy egyetlen szerelme is élvezze, ne fájjon nekem. Amint megláttam már száz kemény év után az arcát, rögtön ajkaira tapasztottam sajátom, csak úgy, mint most is. - Én nem éreztelek páromnak... - nyeltem el a mondat végén, s tekintetem elvettem övéről. - felesküdtél arra, hogy megölsz. Meg akartad tenni, bántottál és megaláztál. Tönkretetted az egész életem. Emellett eltörpülnek a légyottok. - keserű pillantásokat vetettem rá, szavaimat óvatosan ejtve ki számon. - Viszont most érzem a szerelmed. Tudom, hogy igazán szeretsz. - simítottam végig hátán és karján. Nem volt elég a tapintásából, nem tudtam betelni vele, annyira tökéletes ez a férfi, hogy hihetetlen. - Én is szerettelek, csak féltem tőled. Attól féltem, hogy hogyha kegyeidbe rohanok, akkor álmomban meg fogsz ölni. - sütöttem le tekintetem, majd egy egyszerű mozdulattal dobtam le magamról. Pár pillanat múlva már el is helyezkedtem felette, ahogy testére feküdtem kényelmesen, nyakát csókolgatva. Azt akartam, hogy érezze mennyire belé vagyok esve. Nincs ember akit ennél jobban szerettem valaha is. - Te meg mindig édes voltál. - nyomtam egy apró puszit orrának hegyére, majd felkeltem az öléből és magamhoz vettem a félig elfogyasztott kínaimat is, ami már teljesen kihűlt, de jobb a semminél. - Ha éhes vagy, hozz be egy vértasakot, vagy ha akarod megeheted a maradékot a kínaiból. - mosolyogtam rá kedvesen, hogy tudja, én nem haragszom ha pár percre elugrik valahova. - De, ha nem vagy az, akkor gyere, ölelj át. - biccentettem, hogy jöjjön már, mert már most hiányzik, hogy karjai összefonódik körülöttem. - Tényleg... - sóhajtottam, mert valami nagyon fontosat akarok most kérdezni. - te mennyire szeretnél babát? - fürkésztem az arcát, hogy lássam reakcióit. Én képes lennék elkötelezni magam mellette, családot alapítani. Ember vagyok, még megtehetjük, mivel ő is már nemzőképes. Vámpírként semmi esélyünk nem volt arra, hogy gyerekünk legyen, így ezen nem is törtük a fejünket. Most viszont itt a lehetőség, de én egyedül nem tudom véghez vinni.
Nem igazán izgatott, hogy mérges rám. Voltaképpen most sem tűröm meg azt, ha egy nő hülyeség miatt haragszik rám. Szeretem Katherinet, de szerintem azt ő is tudja, hogy nekem is végleges a türelmem, ha tovább mondogatja azt, hogy haragszik rám. Nem ismerem fel, ha valaki szórakozik ezzel, ezért elég gyakran képes vagyok arra, hogy ezeket komolyan vegyem. Soha nem vagyok vicces, vagy éppen poénos kedvemben, talán ezt Katherine is megtapasztalta az elmúlt évek során. Feleslegesen nem kell felidegesíteni. Derekát simogatom, miközben hosszasan végighúzom rajta tenyeremet gyengéden, s néha combját is simogatom közben. Figyelmesen hallgatom szavait, s mikor visszaemlékezem ezekre, úgy érzem, mintha a gyomromban ezerféle méretű bogár mászkálna. Izgatottság töltött el, s elég jó érzés volt mindezekre visszaemlékezni. A Kairós találkozásunk volt a legjobb... Katherine akkor vámpír volt, s így akkor szinte egész nap szexeltünk. Majdnem 100 éve volt akkor, hogy nem találtam meg, és már eléggé hiányoltuk egymást. Szinte aligha megláttam akkor, és már azonnal egymásnak estünk, mert nem bírtunk magunkkal. Aki tudná ezt rólunk, valószínű azt gondolná, hogy mi mindig csak légyottokra voltunk egymáséi, de nem így van. Szerettük egymást, mindig is. Szerelmesek voltunk, de ahhoz túlságosan is büszkék voltunk, hogy mindezt bevalljuk egymásnak. Se veled, se nélküled kapcsolat volt ez. - Te pedig úgy viselkedtél, mintha életedben az lenne az utolsó. - vetettem rá egy buja mosolyt, majd ajkaira tapasztom az enyéimet. Eleinte alsóajkát ízleltem, mely épp' oly édes volt, akárcsak a méz, vagy talán még annál is édesebb. Felső ajkai akár csak a törökméz... imádtam a csókjait. Mindig is szerettem. Régen ritkán kaphattam belőle, hiszen nem sikerült mindig találkoznunk. Eleinte mindig azzal a szándékkal mentem, hogy megölöm őt, csak azért, hogy hibrid lehessek, de végül az ágyban "öltem" meg. Nem voltam képes arra, hogy megöljem. Bántani bántottam, mert... nem tudom. Próbáltam megölni magamban azt a szerelmet, amit ő iránta éreztem, de akármit is tettem, nem sikerült. Nem véletlen, hogy majdnem az összes találkozásunk csókba fulladt, s az pedig szeretkezésbe. Most pedig eljutottunk arra a pontra, hogy ideje végre tisztán látnunk a magunk jövőjét. Mi ugyanazok vagyunk. Egy elven élünk. - Csodálatos volt akkor is... - suttogom bele rekedtesen ajkaiba, majd csókjaim nyakára tértek le. Nem tudok vele betelni. Annyira imádom, és szeretem, hogy nem elegek az ajkai arra, hogy szeressem őt. - Úgy érzem, mi mindig egy párt alkottunk. Csak kissé másabb volt ez a kapcsolat. - mondom el a véleményemet, mikor arcomat elveszem tőle, s szép kerek szemeibe tekintek vissza. - Szerettük egymást mindig. Ezt nem tagadhatod le, mert tudom, hogy így van. - Beszélek hozzá határozottan, cseppet sem fogva vissza magamat. - Én legalábbis szerettelek. - Tekintek ajkaira, s közelebb hajolva újra megízlelem. Karjaimmal felemelem magamat, majd Katherine fölé helyezkedem, két tenyeremet rakva a feje mellé, s csak őt nézem. Lehajolok, majd nyakait hintem be gyengéd csókjaimmal. - Mindig is csodálatos nő voltál. Most is az vagy. - Fürkészem sápadt arcát, majd elmosolyodom félajkamra. Lenyugszom attól, ha csak az ő arcát nézem. Tetszenek a grimaszai, ami még sem nyálas, de nem is kegyetlen. Ebbe a nőbe szerettem bele, és ezzel a nővel akarom leélni az életem. - ... nem, nem vagyok éhes. - felelem aztán kérdésére. Éhes voltam, de tudom magamat kontrollálni. A hűtőben különben is van néhány vértasak, amiért odamehetnék, de most jobban leköt az, aki itt fekszik alattam.
Nem aggódtam azért, hogy mi lesz velem, mert hirtelen akadt egy biztos pontom, aki nem más, mint Klaus. Azelőtt azon zakatolt az agyam, hogy hogyan élem meg a jövő hónapot, de most már tudom, hogy boldog életem lesz az őshibrid mellett. Érdekes, hogy Klaus engem választott, a pszichopata ribancot, aki képtelen érezni. Pedig képes vagyok rá, csak ki kell hozni belőlem. Voltam szerelmes... többször. Valahogy mégis azt hiszik, hogy csak játszadoztam velük. Szerettem mindet, csak nem tudok azon változtatni aki vagyok. A legkisebb dolgokban próbálom az örömöt lelni, például abban is, hogy Klaus volt olyan édes és rendelt nekem ételt ilyen későn. Minden falatot élvezet volt lenyelni és éreztem, hogy már nem is vagyok annyira éhes. Egész nap nem ettem, sőt! Napok óta nem volt sorom evésben, így kellett már, nagyon is. Nem baj, legalább ezzel is fogytam egy keveset, mert nem éppen a legegészségesebben étkezek. Klaus viszont nagyon megbántott most. Elszomorított, hogy nem akar ma már beszélgetni, de megpróbáltam félvállról venni. Nem ment, így inkább rá se néztem, még akkor sem amikor mondta, hogy ne duzzogjak. - Ne szólj hozzám! - dúltam fúltam, amennyire csak tudtam, de már nem játszottam. Ha annyira holnap akar beszélni, akkor ne is szólaljon meg, inkább menjen aludni. Idegesen szurkáltam fel a villámra a falatkákat, amikor Klaus egyszer csak átölelt és ledöntött az ágyra. A tányért leraktam gyorsan az éjjeliszekrényre, mivel arra még volt egy kis időm, aztán elfeküdtem mellette az ágyon. Szemeibe néztem, de a tekintetem szinte szikrákat szórt. Nem haragudtam rá, inkább csalódott voltam. Hamar el lehet rontani a kedvem, és neki sikerült is, de nem baj. Úgyis majd holnap beszélünk, nem? Lehet a kanapén kellene aludjak mégis. Semmi kedvem nincs már semmihez. Elkezdett ölelgetni, én pedig inkább elmentem volna onnan, amikor az arcunk összeért. Azt hiszem megértettem mi miért nem voltunk együtt az elmúlt évszázadokban. Azért, mert Klaus mindig tett egy olyan dolgot amivel elüldözött, de most nem hagyom, hogy megtegye. Majd idővel megtanulja kezelni a nyelvét, vagy nem. Ő gondja lesz, ha nem. - Mérges vagyok rád... - sóhajtottam, amikor a szeretetét öntötte egy szóba. - de én is szeretlek. - vettem egy mély levegőt, aztán nyakába bújva kezdtem megbékülni vele. Ha ilyen édes, akkor nem tudok rá haragudni. Egyszerűen olyan mértékben aranyos, hogy olvadok tőle. - Emlékszem régen mennyit szeretkeztünk. Amikor senki sem figyelt minket, nem volt okunk egymást ölni akkor... akkor mindig vágytunk egymásra. Amikor pedig haragudtunk egymásra, mindig csak vágytunk arra, hogy újra és újra egymásé lehessünk egy légyottra. Aztán ott volt Kairó... ott is szeretkeztünk. Egyszerűen nem tudtunk egymásnak nemet mondani sosem. - emlékeztem vissza a múltra. Klaus és én számtalanszor szexeltünk már, ez nem kétség. Sosem vallottuk be másnak, hogy az élvezet többet jelentett nekünk, mint az utálat. - A kedvencem akkor is az volt amikor azt hittem megölsz. Aztán mégse... bevonszoltál az ágyadba és nem eresztettél. Úgy viselkedtél, mint aki erre várt volna egész életében. - fürkésztem a tekintetét, majd ajkaihoz hajolva egy gyengéd, gyors csókot loptam tőle. - Most pedig itt van minden nekünk. Eddig csak szeretkezés volt, alig várom már az elkövetkezendő éveket ahol egy párt alkotunk. - mosolyogtam boldogan, s visszabújtam hozzá. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni, de a jelenben kell élni. - Nem vagy éhes? - simítottam végig felsőtestén, mert aggódtam, hogy ő éhen marad, ezt pedig nem akartam. Ha kell, a saját véremből adok neki.
Örültem, hogy szereti ezt az ételt. Őszintén szólva kissé röstellem, mert nem így akartam őt megkínálni, hogy rendelek valamit, aztán annyi. Főznék neki valamit, de sajnos ahhoz nem értek, illetve olyan késő van, hogy az éttermek is bezártak, ráadásul nagyon álmosak, és fáradtak is vagyunk. Annak viszont nagyon nem örültem, hogy aggódik a pénz miatt. Úgy viselkedik, mintha a legcsóróbb embernek adta volna oda a szívét. Szeretem őt. Képes vagyok az egész mindenemet odaadni neki. A hatalmamat, a pénzem, és a szívemet. Mindent megadnék neki, csak még is fáj, hogy régen szinte semmibe vett. Zavart, hogy mások fontosabbak voltak neki, mint én ő neki. Talán ezért is voltak olyan dühkirohanásaim, amikor megakartam ölni. Dühös voltam, hogy nem tudtam megérteni azt, hogy miért jobb más nálam, amikor én mindent megadtam volna neki? Mindent meg is tettem érte eleinte... de valamiért mindig én voltam elnyomva, bármit is tehettem én. És ez fáj. Mai napig. Most sikerült őt megkapnom, és remélem, hogy ez így marad. Szeretném feleségül venni, és azt szeretném, ha ő lenne a leendő gyerekem anyja. Érzem, hogy most újra egy hullámhosszon vagyunk, és mindehhez csak egy erdő, és egy kocsi volt szükséges... micsoda butaság... Nem tetszett, hogy ilyen lazára vette a saját életét, csak mert Silast hoztam fel. Voltaképpen én sem örülök neki, de nem hinném, hogy csak annyi, és vége. Katherinenek pedig erős boszorkányt szeretnék, aki tényleg tudja, hogy mit csinál. Nekem fontos Katherine élete. Szeretem, szerelmes vagyok belé, míg világ a világ. Boldogsággal töltött el, amikor megörült az ételnek. Jó volt nézni, ahogyan felcsillantak a szemei. Gondolom, hogy mennyire éhes. Nem ettünk, csupán csak egymással voltunk elfoglalva. Szeretkeztünk, de én nembánom, egyáltalán. Vele minden egyes pillanat egy ajándék számomra. De aztán... ezt a meleg érzést valami rossz rontja el. Katherine mérges lett rám a miatt, mikor kiejtettem azt a mondatot, hogy majd holnap megbeszéljük. De én csak arra utaltam, hogy megvacsorázik, aztán elrakom aludni, mivel nagyon késő van. Én is fáradt vagyok. Nem vagyok vámpír, hogy ne legyek az.. ráadásul az éhség is gyötör, de én nem eszem emberi ételt, pedig megtehetném. Még kibírom pár napig, de az annyiba kerül, hogy lemészárolok egy egész csapatot. nehezen viselem el az éhséget, de most el fogom. Most nincs idő magamra gondolni, hiszen most Katherinenel vagyok elfoglalva, a nővel, aki mindenben kárpótol, már csak egy nézésével is. - Ne duzzogj már... - akadnak fent szemeim. Ahogyan közelebb kúszok hozzá, pocakja előtt átfűzöm a jobb karomat, magamhoz húzom, megölelem, majd ahogyan leengedem magamat az ágyra, vele együtt dőlök el a kényelemben. Lehet, hogy most enni kellett volna hagynom, de nem érdekel. Kell, és szükségem van rá. A szeretetére. Gyönyörű tekintetét fürkésztem, mikor felé fordulok. Soha nem éreztem ehhez fogható komfortos létet, mint amit most érzek, ő vele. Régen rengetegszer elterveztem, hogy békén hagyom, és nem fog látni többé. De akárhányszor eszembe jutott, egyszerűen nem bírtam ki, hogy nélküle éljek, még akkor is, ha több éven keresztül csak egyszer adatott meg az, hogy lássam. De boldog voltam akkor is. Szeretkeztünk, csókolóztunk, mindent csináltunk akkoriban is már együtt. De a féltékenység az, ami engem megölt. Elijah, Stefan, Damon, meg még kitudja, hány férfit fogadott a szárnyai alá. És ezt nem tudtam elviselni. De annak az időknek már vége. Most már az enyém, s aki el akarja tőlem venni, az megnézheti magát. Az illata is már önmagában megbabonázott. Imádtam őt. Közelebb kúsztam hozzá, majd magamhoz öleltem őt újra, s arcunkat összeérintettem, szinte dörgölőztem hozzá. Nem tudom, miért hozza ki belőlem azt a férfit, aki olyan szerelmes, hogy megfeledkezik arról, hogy ő maga egy Őshibrid. - Szeretlek.- suttogom ajkai előtt, s vágytam a csókjaira... nagyon.
Tárgy: Re: Hálószoba Szomb. Május 30, 2015 11:39 pm
Klaus & Katherine
you are the brightest light in the dark
Klaus az első találkozásunknál már levett a lábamról. Volt a küllemébe valami ami teljesen magával ragadó volt. Megfogalmazni nem tudnám, hogy mi nyerte el benne a tetszésem, talán az az erős brit akcentus, amit minden egyes mondata közben hallatódni engedett, nem próbálta elnyomni. Akárhogy is tagadják, minden nő imádja az akcentusos férfiakat. Én is így vagyok vele. Szerettem Elijah-t, szerettem Stefan-t, de senkit sem annyira, hogy minden pozitív érzést el tudjak nyomni magamban amit a nagy gonosz hibrid iránt éreztem. Túl nagy volt, ezért voltam képes magam közelébe engedni. Bevallom, néha a menekülési útvonalamat úgy terveztem, hogy könnyen rám találhasson, mert tudtam, hogy ott akkor nem ölne meg. Nem tudta megtenni, pedig volt már alkalom amikor fel voltam rá készülve. Eljátszottam a sértettet, hogy dupla annyi törődést kapjak tőle, mint eddig. Most érzem először, hogy egy férfi százszázalékosan rám figyel. Közelebb került hozzám, éreztem teste kellemes melegét és ha nem lettem volna tetszsértett akkor hozzá is bújtam volna. A hajamba akasztotta ujjait, s ajkaink újra egymáshoz értek, gyengéd érzéseket okozva egymásnak. Képtelen voltam rá haragudni, önkéntelenül is viszonoztam a gesztusát. Emlékszem milyen jól csókolt már ötszáz évvel ezelőtt is amikor utoljára együtt voltunk. Akkor nem akartuk egymást megölni, nem kívántuk egymást a pokolba, akkoriban szerettem vele. Nem kerestem párkapcsolatot, simán csak a kéj miatt adtam oda magam neki, de van az a nézése ami elveszi az eszem teljesen. - Rendben. - bólintottam egyetértően amikor felvázolta a terveinket. - Először is, kell jó pár ruha, aztán még kell egy új telefon, tusfürdő, sampon, cipők, és mivel újra ember vagyok, egyéb női dolgok... - céloztam ezzel a havibajra, ami mostanában fog előjönni. Igen, az emberségben ez undorító dolog, de Klaus lehet nem is fogja érteni mire gondolok. - mivel úgy gondolom nem vagy kitömve olyan dolgokkal, amik akkor kellenek, betét és a többi. - forgattam a szemem, hogy egyértelművé tegyem neki, hogy mire gondolok. - De azt majd én elintézem, azon ne törd a fejed. Inkább azon idegeskedj, hogy ez milyen drága lesz... - húztam a számam, és szisszentem fel belegondolva, hogy az ízlésem nem éppen a legolcsóbb boltokban oltódik ki. Na de nem baj, majd korlátozom magam, hogy ne legyek olyan drága mulatság. Nehéz lesz, de meg kell tennem, Klaus-nak sem fán terem a pénz. - Nem tudom, hogy Silas él vagy hal... - gondolkoztam el. Egy kétezer éves rohadt erős boszorkányról beszélünk, gondolom nem hagyja magát csak úgy megöletni. - mindegy is. - legyintettem, annyira nem érdekel a dolog, hogy ezen agyaljak. Amúgy is, Silas megpróbált megölni, szóval remélem valamilyen pokolféleségben rohad a húsa éppen. - A lényeg, hogy megoldjuk majd. Meg kell oldanunk, hiszen még ott a házasság, gyerekek. - nevettem fel, de komolyan mondtam amiket mondtam. Szeretnék gyerekeket tőle, hiszen Klaus egy új esély, egy újabb esély arra, hogy jobb lehessek. Nem leszek Elena kettő pont nulla, de azért nem szeretnék magányos nő lenni. Én is vágyok családra, mint mindenki, akármennyire is nehéz elképzelni rólam. Hallottam a csengőt és már tudtam, hogy megérkezett a vacsorám. A gyomrom egy fájdalmasat morgott, mintha elkezdte volna magát enni. Hányingerem is lett hirtelen, de már tudtam, hogy a szerelmem nemsokára visszatér pár falattal, aztán nem lesz baj. Utána pedig alszunk, úgyis fáradt vagyok már, gondolom neki is jó lesz majd napok után pihenni. El tudom képzelni mekkora nyomás van a vállán, ezeket igyekszem majd eltüntetni onnét. Azért vagyok, hogy békét és boldogságot hozzak az életébe, nem pedig keserűséget. Vele jó leszek, ezt meg tudom ígérni. - Úúú. - csillant fel a szemem amikor megcsapta az orromat az a jellegzetes illat, ami a kínai kaja mellé jár. Az egyik legfinomabb dolog a világon, Klaus ezt nagyon eltalálta. - Ide vele. - széles vigyor látszott az arcomon és egyből elkezdtem enni amikor Klaus elém rakta. Olyan különleges ízvilága volt, hogy alig bírtam abbahagyni a habzsolást. - Hé! - hagytam abba hirtelen és elég értetlen arckifejezést varázsolt az arcomra. - Nem akarsz velem beszélni? Mi az, hogy holnap megbeszélünk mindent? Mi van, már hozzám sem akarsz szólni? - háborodtam fel, mert én még akartam volna vele beszélni kicsit. Annyira egy az észjárásunk, hogy az hihetetlen, a közös hang nagyon megvan. Mindig is megvolt, csak valahogy ezt nem vettem észre eddig. Innentől kezdve az életem teljesen új lesz, boldogsággal teli, remélhetőleg.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Hálószoba 
|| mirrors || xxx
