Annyi éve ismerem már Katherine Pierce-t, hogy már meg sem tudom számolni egy kezemen, vagyis... nem is tudom, hogy mennyi kéz kéne már ehhez, mert pár száz éve már ismerem az én kis bff-em, és örülök, hogy megismertem akkoriban, mert imádom, mert ő nem egy sablon ember, hanem egyedi és különleges, bárki mondhat rá bármit, és akkor is imádom, és megvédem, mert... Senki sem ismeri annyira, hogy megjegyzést tehessen rá. Régebben már elharaptam pár torkot érte, meg öltem is vámpírokat... De kit érdekel? megérdemelte a védelmet, mert mindig is hűséges barát volt, aki megérdemelte. majd jött az a pillanat, amikor megakartam kicsit viccelni azzal, hogy egy olyan speciális pizzát kap, amilyet régóta nem evett, bár reménykedtem, hogy nem csapja majd rám az ajtót ezért... És az ajtónyitás után már egyből jött a mosoly, amit le se lehetett törölni az arcomról. - Hát hidd el, nálam jobabn nem örülsz, mert végre újra láthatlak! - én is visszamosolyogtam rá, és mikor szorosabban ölelt magához, akkor én próbáltam finom és gyengéd maradni, mert most már ember... Érzem a jelenlétén, ami kicsit fura, hisz nem hittem volna, hogy Kathy egyszer újra ember lesz, és nem is tudom, hogy hogyan tudja ezt elviselni, én biztos, hogy nem tudnám... - Csodálatos, és nagyon szeretem... És ezt nem tudom. Kicsit különbözünk, tudod én a az elcseszett senkinek sem kell romantikus típus vagyok, míg ő kicsit lazább felfogású, de lehet ennek az az oka, hogy más korban születtünk... - sóhajtok egyet és nézem, hogy közben mit is csinál... Tölt nekem egy pohár whisky-t, amiért nagyon hálás vagyok... MAjd szavaira én is fájdalmasan sóhajtok... Tudom, hogy milyen pocsék leeht ez most neki... - Jajj Kathy... Hát nem kellett róla hallanom,érzem a jelenléteden, hogy ember vagy, de majd kitalálunk valamit. - bátorító mosolyt festek az arcomra, mert hát csak kitalálunk valamit, ha összedugjuk a fejünket. - Igen, mondta apu, hogy mi is a helyzet és tényleg nagyon szép a lakás, elismerésem és örülök nektek nagyon. Aranyos vagy, reménykedtem is benne, hogy nem felejtettél el. - sóhajtottam egyet és tényleg örültem neki, hogy nem felejtett el, nem is tudnám, hogy milyen lenne az életem nélküle, nagyon is hiányozna... Majd oda adja a poharat és egyből jön az emlékáradat, hogy mi régebben mennyit buliztunk, bár szerintem a legdurvább az a Párizsi eset volt. El sem hiszem, hogy mire voltam képes akkoriban, és az emlékre elmosolyodom. - Megérdemelted, annyi szar dolog után ez megjárt már végre neked, és igyunk rád és a sokkal jobb leendő életedre! - emelem a poharamat, hogy koccintsunk, majd belekortyoltam az italomba, majd ahogy ő is én is körbenéztem a lakásban, tényleg csodálatos volt az egész, és örültem neki, hogy megkapta ezt. Majd mikor megkér arra, hogy meséljek, akkor csak elmosolyodom. És megint Hazel került témába. - Hát Hazelnek hívják, vérfarkas, aktiválta az átkát, és a második nap ismertség után bajba sodorta magát... Hosszú sztori, de röviden annyi, hogy... Bárban ismerkedtünk meg, jól éreztük magunkat, nála aludtam, majd másnap elvittem magamhoz, adtam neki pár ajándékot, kiakadt, elviharzott... - emlékszem vissza arra borzalmas estére, és tudom, hogy hülye voltam, fel kellett volna fognom, hogy ő az ilyet nem szereti... - Majd elrabolták, egy csapat kis gyenge vámpír, de szerencsére feltudott hívni, és meg tudtam menteni, de... nagyon féltem, hogy elvesztem, mert rohadtul beleszerettem... Aztán megkért, hogy adjak neki időt, és ne keressem.. Szóval gondolom most épp azon van, hogy elfelejtsen. - vonom meg a vállamat és iszok még egy nagy kortyot az italból... Számomra sose volt könnyű a nő kiválasztása, mindig rosszul választottam, de most reménykedem, hogy Hazel majd felkeres, és nem fg elfelejteni... - Hát könnyen taposnak rajta nők, Rose most meg Hazel, ha vele is történne valami, akkor... biztos, hogy nem akarnék tovább élni. - jelentem ki, és keserű mosolyra húzom az ajkaimat.
♫ Music: - ♫ ◊ xxx ◊ Első játékunk Ésén nyalom a te mancsodat a képen ◊
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Terasz Kedd Jún. 23, 2015 12:07 pm
Jace egy nagyon régi barátom, már nem is tudom, hogy honnan ismerem, de arra emlékszek, hogy milyen dolgokat műveltünk együtt. Ő az egyik ember, aki a legjobban ismer, és ő volt az egyetlen ember, akinek nyíltan és őszintén beszéltem mindenről. Amikor a hírét kaptam, hogy meghalt, nagyon szomorú lettem. Meg akartam bosszulni, hogy valaki elvette tőlem, de fogalmam sem volt milyen nyomot kövessek, így beletörődtem. Nehéz volt, de elfogadtam, hogy jobb helyen van. Az viszont tényleg meglepett, hogy pizza, ráadásul egy specialitás, amiben régen volt részem. Ki ez a beteg ember, és mit akar tőlem? Ajtónyitás után persze teljesen egyértelművé vált, hogy ki szórakozott velem. Egy percig sem haragudtam rá, hiszen az örömöm elnyomott minden érzelmet. - Nagyon örülök neked, ugye tudod? - mosolyogtam, majd ölelésemet egyre szorosabbra vettem. Klaus mintha említett volna valamit, de nem hittem volna, hogy ez az a Jace, bár elég burkoltan beszélt. Amikor belépett, máris a nappali felé vettem az irányt, közben hallgattam szavait. Amikor a szingli életére tértünk rá, már tudtam, hogy talált egy lányt. - Na és milyen az a lány? Megérdemel téged? - kérdezem, miközben a pulthoz léptem újra, majd az előbb kinyitott whiskyből öntöttem egy másik pohárba neki. - Velem? Sok minden... biztos hallottad már a hírét, hogy újra ember vagyok. - sóhajtottam fájdalmasan, mert utálok erről beszélni, így hamar el is hessegetem inkább ezt a kellemetlen témát. - Utána pedig Klaus és én összemelegedtünk, most pedig itt vagyok. New Orleans, a saját házam, egy szerető társsal az oldalamon. Mi mást kívánhattam volna még, mint a legjobb barátom? - vigyorodtam el hízelgően, majd odavittem neki a poharat, amit teli töltöttem. Sosem sajnáltam tőle semmit, hiszen ő sem volt velem önző. Ha baj volt, mindig segített, önzetlenül adott nekem, ez pedig kölcsönös volt. - Boldog vagyok végre. Megkaptam azt az életet amiről mindig áradoztam neked, sőt! Ez sokkal jobb, mint amiket mondtam. Nézz körbe, hatalmas ez a ház! Álmodni sem mertem arról, hogy ilyenben fogok élni, de látod. - kortyoltam bele a poharamba, közben leültem a kanapéra. A szobában körbetekintettem, és ámultam magamban. Gyönyörű ez a ház, tiszta, takaros és szépen berendezett. Aztán pedig legyintettem egyet. - Mesélj inkább te! - kértem, mert rá voltam kíváncsi. - Mesélj a lányról! Hogy hívják? - vontam fel szépen ívelt szemöldökeimet kérdőn. - Hiszen nem adhatom oda akárkinek a legjobb barátom szívét, nehogy összetörjön. - aggódtam érte, mert tudom, hogy milyen. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát bárki miatt is.
Már évek óta nem találkoztam Kathy-vel, ki tudja lehet, hogy nem is kíváncsi már rám, de próba szerencse, hisz ezt addig nem tudhatom, míg tőle meg nem hallom, bár étlem, hogy ne lenne kíváncsi arra az emberre, aki a megismerkedésük óta hűségesen mellette állt jóban, s rosszban. Annyi év után végre újra láthatom az én kis barátosnémat, aki az apám szerelme és ez kicsit fura… Akkor most, ha jobban belegondolok, akkor az anyám? Na az tuti, hogy sose fogom annak nevezni, hisz… hisz… ki szólítaná annak a legjobb barátnőjét. Emlékszem egyszer azért keresett fel, mert elfogyott a whisky-je, én meg persze adtam neki egy egész dobozzal… Hát igen, én mindig is szerettem az alkoholt… Gyorsan felöltöztem és el is indultam az aputól kapott címre, ami nem is volt olyan messze az én kecómtól, szóval viszonylag hamar oda értem és szerencsémre még dugó sem volt… Húú, de utálom ha sokat kell állnom egy helyben… Majd mikor megérkeztem a címre, akkor gyorsan leparkoltam a ház elé, és kiszálltam a kocsiból, majd lassan, de biztosan elsétálok az ajtóhoz, és becsengetek, majd megviccelem azzal, hogy egy pizzafutár vagyok… előre érzem, hogy neki nem fog annyira tetszeni… Majd hallok egy kérdést. - Egy specialítás, amiben régen volt részed. - Jelentem ki határozottan, de még milyen régen… Jó pár éve, az biztos… Csak magamat tudom ismételgetni, hisz tényleg már lassan egy életnyit töltök nélküle, és nagyon hiányzott mindennap nap arra gondoltam, hogy mikor fogunk végre berúgni együtt, mint régen, majd kinyílik az ajtó, de nem azt a fogadtatást kapom, mint amilyenre vártam... - Egy szép, amin két nagyon régi barát, akik már szinte egy család nosztalgiázni fognak. - Szerintem ezzel kielégítő választ adtam arra a goromba "Mi van?" De nem tart sokáig, hogy leessen neki ki is vagyok valójában. - Kathy. - Magához ölel, és elmosolyodom, jó tudni, hoyg ennyire örül nekem, majd én is szorosan magamhoz húzom.- Te is nagyon hiányoztál! - Jelentem ki neki egyszerűen, hisz tényleg így is van. Majd beinvitál a házba, és arrébb is lép.. kicsit elszomorodom, hogy elenged, de besétálok, és körbe nézek.... Nagyon szép volt a lakás. - Úgy néz ki, hogy annyi év szinglisség után megtaláltam azt, aki mellett életem végéig maradni akarok... Veled? - Érdeklődöm tőle, mert ő inkább több mindent tud mesélni, mint én,, de előre érzem, hogy ki is a szerencsétlen lány, akibe halálosan szerelmes lettem.
♫ Music: - ♫ ◊ xxx ◊ Első játékunk ◊
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Terasz Hétf. Jún. 08, 2015 3:54 pm
A mai nap eléggé furcsán telt. Reggel Klaus elköszönt, mert valahova el kellett ugrania. Azt hiszem Elijah-t látogatta, egyezkedtek a városról... mit bánom én! Menjen csak, majd jön este minden bizonnyal. Csak ez a nagy ház annyira magányos, hogy csak én vagyok benne. Unalmas, hogy nincs kihez szóljak, bár az egyedülléthez teljes mértékben hozzászoktam már. Állítólag az emberek képesek hozzászokni a magányhoz teljesen, de ha csak egy pillanatra is kizökkennek, újra kell tanulniuk letűrni azt a súlyt. Én pedig kizökkentem, így most eléggé unatkozom. Levettem a polcról egy üveg drágább whiskyt, amiről tudtam, hogy Klaus egyik kedvence. Kis fokban megdöntve engedtem, hogy az adott térben elterüljön, mely jelen esetben a pohár volt. Lusta mozdulattal kortyoltam bele, s ajkaim felkunkorítottam egy elismerő mosoly erejéig. Míg ajkaim feszültek, tekintetem üresen bámult a polc felé még mindig, melyen több alkoholos ital van. Mélaságomból a csengő moraja zökkentett ki, majd egy ismerős hangra lettem figyelmes. Felkaptam a fejem, s füleltem az ajtó felé. - Milyen pizza? - morgolódva indultam az ajtó felé, félúton lerakva a poharam. Ideges lettem, mert valaki megint humoros kedvében van, bár én kevésbé vagyok olyanban. - Mi van? - nyitottam ki az ajtót egy goromba hörgés társaságában, majd ráförmedtem az ajtóban álló emberre. Pár pillanat múlva véltem felfedezni, hogy ezeket a vonásokat én ismerem... ő nem más, mint az én barátom, Jace! - Jace! - vigyorodtam el hitetlenkedve, mivel utoljára úgy volt, hogy meghalt. Gyors mozdulattal öleltem magamhoz és még magamat is megleptem mennyire tudok örülni egy régi szövetségi barátnak. - Hiányoztál, igen. - mormoltam a nyakába. - Gyere beljebb. - álltam arrébb, hogy be tudjon jönni az ajtón, mivel be kellett engednem hozzá, hogy átlépje a küszöböm. Mikor belépett, becsuktam komótosan az ajtót. - Mi a helyzet veled? - érdeklődtem kedvesen és izgatottan. Kíváncsi voltam mivel magyarázza a kihagyott éveket. Remélem ma mindent bepótolunk.
Nem is tudom, hogy mióta nem láttam az én barátnőmet... Már jó pár száz éve, egész pontosan azóta, mióta mindenki azt hitte, hogy meghaltam... Vagyis nem... Nem is azóta. Inkább azóta, hogy elment Mystic Falls-ba és azóta semmi hírem sem volt róla. Persze engem mostanában lefoglalt Miss Hollis, amit nem is nagyon bánok, hisz hát örülten szerelmes vagyok az én farkasomba. Lehet mondani, hogy ez amolyan tiltott szerelem, bár a inkább a "nem megszokott" kategóriába tartozik, bár kit érdekel, ha minden jól megy eddig. Már régebben si felakartam venni Kathy-vel a kapcsolatot, de mikor egy levelet írtam neki, akkor Klaus, jobban mondva apu jelent meg nálam, és jött az az apa-fia pillanat, amit sose bánnék meg. Szerencsére visszakaptam az emlékeimet, de megkértem, hogy Kathy-nek ne mondjon el semmit, hisz megszeretném lepni azzal, hogy meglátogatom, ezért már korán keltem és írtam Hézinek egy SMS-est, hogy a mai napon bizonnyal nem érek rá, szóval ha nem fogok neki válaszolni, akkor ne haragudjon meg rám. Majd miután leírtam, akkor ledobtam a telefont az ágyamra és elmentem öltözni. Egy fehér pólót, fekete farmert és egy fekete bőrdzsekit kaptam magamra, majd még egy napszemüveget is raktam a fejemre, és készen is álltam az indulásra. Nehezen, de eltaláltam arra a címre, amit aputól kaptam, és felsétáltam a teraszra, majd megnyomtam a csengőt, és megszólaltam. - Meghoztam a pizzát. - Remélem nem ismerte meg a hangomat, de azon se lepődnék meg, ha mégis, hisz már jó pár száz éve barátok vagyunk, és én voltam szinte az egyetlen, aki nem fordult el tőle, mert hát sokan hátat fordítottak neki... Majd mikor ajtót nyit, széttárom a kezeimet és megnézem, hogy nem esett-e semmi baja, hisz aggódtam érte. - Hiányoztam? - Kérdezem és reménykedem abban, hogy azt mondja: IGEN.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Terasz 
Ésén nyalom a te mancsodat a képen 
◊ 
