Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Csüt. Jan. 07, 2016 2:08 am
Elcsi & Care Maci
hello autumn
Nem akartam pont Damon-ről beszélgetni a legjobb barátnőmmel, de ezt a beszélgetést nem kerülhetem el sajnos. Utáltam őt és képtelen voltam még barátomnak is elfogadni. Magamon kívül talán Elena-t ismerem a legjobban és mióta a sors vagy mit tudom én mi összehozta Stefan-al tudom, hogy ő élete szerelme. Képtelen lenne a megcsalásra vagy az árulásra, kicsit sem olyan, mint Katherine szerencsére. Viszont azt is tudom Elena-ról hogy ha összevan zavarodva, akkor képes butaságot csinálni. Ebben a részben hasonlítunk egymásra nagyon is. -Semmi baj Elena hidd el megértelek, össze vagy jelenleg zavarodva. A helyedben én is össze lennék és egykor én is így éreztem. Azzal a különbséggel, hogy amikor én vámpírrá változtam nem vonzódtam a pasim testvérébe. Ne haragudj Elena nem kellett volna ilyen keményen válaszolnom. Nem tudom, milyen ötletet adhatnék neki vagy éppen tanácsot. Lassan Elena már engem is összezavart. Ez nem barátság, hanem elv kérdése. Damon mondhatni megtorpedózta az egész életemet és igyekszem távolságot tartani vele. Nem illik a barátnőmhöz és nem is fogadnám jó szemmel, ha egymásba gabalyodnának. Hiszem, hogy ez a vonzalom csak az újdonsült vámpírság miatt van. -Drágám figyelj, ha elszeretnéd mondani Stefan-nak csak rajta, de ezzel újabb lavinát indítanál el a két fivér között. Persze nem védem Damon-t csak próbálok reális lenni. Rettenetesen nehéz megfelelő tanácsot adni, ha a történetben még egy barátom szerepel. Imádom, Elena-t olyan mintha a testvérem lenne, de nem tudok pártatlan lenni. S most szerintem az lenne a legfontosabb dolga, hogy megbékéljen azzal, hogy ő vámpír és kezelni tudja az erejét. -Tudod, mit van egy ötletem. Tereld el a gondolataidat és próbálj meg együtt élni az új felelősségeddel. Vámpír lettél és már teljesen lényegtelen hogy Damon miatt-e. Szeretlek és ez semmin sem fog változtatni. Tudom, hogy félsz, de én itt vagyok és minden egyes barátod is, aki azt szeretné, hogy túlvészeld ezt a helyzetet. Láttam a pillantásában az aggodalmat, de tudom, hogy ha valakinek menni fog az ő lesz. Tudom, érzem a zsigereimben, hogy képes lesz átvészelni ezt a problémát is. -Elena, érzem, hogy attól félsz olyan leszel, mint esetleg a képmutató Katherine, de ez soha nem fog megtörténni. Egy részt, mert ezt nem hagynám, más részt te teljesen más, vagy mint ő.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Szer. Dec. 23, 2015 10:41 pm
Care maci x Elcsi
Light in the darkness
Annyira nehéz. Én magam is tudom, hogy Stefan életem nagy szerelme, az ember, akire vágytam, akiről álmodoztam, de most minden annyira más megvilágításban volt a fejemben. Mintha Damon vére átalakított volna bennem valamit, mintha magára irányította volna a figyelmemet, és ez rettenetes volt. Úgy éreztem, hogy ezzel átverem Stefant. Egyre inkább kezdem azt érezni, hogy ahogy telik az idő, kezdek Katherine-re hasonlítani, pedig nagyon nem akarok. - Sajnálom, hogy felhoztam, csak tudod, olyan, mintha megint tizenéves kiskamaszok lennénk, akik azon tanakodnak, hogy kivel menjenek pizzázni a hétvégén. Nem vagyok biztos abban, hogy érzek iránta valamit. Olyan… olyan, mintha lenne köztünk valami furcsa kötelék, amit nem tudok elszakítani, hiába is próbálom. Ismerem Caroline-t, mióta az eszemet tudom, tisztában vagyok vele, hogy milyen a személyisége. Ami a szívén az a száján, és pontosan ezt szeretem benne, hogy ilyen szabad lélek. Hogy vele bármit megbeszélhetek, kertelés nélkül, kiborulásokkal. - De nem akartam vámpír lenni, és ezt Damon is tudta – fakadok ki, s közben felülök az öléből – tudta, és mégis megtette. Pokollá tette az életemet, ráadásul még a fejembe is belemászott, mintha egy aprócska Damon ülne a bal vállamon és perverz-undorító dolgokat suttogna a fülembe arról, hogyan tervezzem az életemet – kicsit nyamvadtnak éreztem magam. Én az a fajta lány vagyok, aki fel tudott állni a szülei halála után, nem hagyhatom, hogy ez az aprócska dolog ledöntsön a lábamról. Tartanom kell magamat, élnem kell az életemet, és meg kell próbálnom visszaállítani a rendes, megszokott medrébe. - Nagyon remélem, hogy nem így van. Talán el kellene mondanom Stefannak, beszélnem kéne vele erről a problémáról, biztosan megértené. Együtt túllendülhetnénk rajta – csillan fel a szemem, bár a lelkem mélyén nem vagyok bizonyos benne, hogy komolyan gondolom. Nem vagyok biztos abban, hogy bármit is komolyan tudok gondolni már. Annyira más minden. - Care… annyira félek. Félek magamtól. Félek attól, akivé váltam.
Remélem megfelel kezdőnek :3 || music || 328✖ K.P ✖
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Szer. Dec. 02, 2015 8:01 am
Elcsi& Care Maci
Legjobba barátok közül is csak az az igazi lelki társ aki jobban rosszabn veled van
Damon! Mikor ezt a nevet hallom meg valaki szájából rögtön ki tudnék futni a világból. Damon és az én kapcsolatom egyedi volt mondhatni. Neki csak két dologra kellettem a szexre és hogy vérbanknak használjon a tudtomon kívül. Nem voltam tisztában hogy miket csinálok hála Damon igézésének. Utáltam, azért ahogy manipulál és ugráltat, ahogyan csak kedve tartja, plusz az is tetézte a megvetésemet, hogy megakart ölni mikor kiderült Katherine vámpírrá változtatott. Egy szó, mint száz némi jóindulattal nevezhetem őt ismerősnek. Tudtam mindig is azt, hogy a legjobb barátnőm egyetlen szerelme Stefan, ahogyan azt is, hogy valamiért vonzódik az idősebb Salvatore-hoz is. Bárcsak en így lenne. Be kell ismernem Damon sokat változott az utóbbi időben, de véleményem szerint és a tapasztalat azt mutatja képtelen a szívére hallgatni. Nincs benne semmi emberi érzés, ahogyan szeretet sem. Akármennyire is szerettem volna a barátja lenni vagy kibékülni vele a félelem bennem nagyobb volt, mint a jó szándék. Egy szemernyi változás nem elég a sok éves kegyetlenséghez, manipulációhoz és bánathoz. -Szerintem ezt a dolgot hagyjuk, hogy én és Damon. Már ha egy mondatba kerülök, vele el kap a rosszullét, ha ez lehetséges. Várjunk, ugye nem azt akarod mondani, hogy mióta vámpír vagy érzel valamit iránta Elena?! Nem kerülgettem a témát, mint mások. Aki ismer, az tudja pontosan, hogy ami a szívemen az a számon. Imádok fecsegni össze-vissza, de ha fontos dologról, van, szó akkor komolyan tudok beszélni. Pláne itt van Elena és az érzelme a fivérek iránt, ráadásnak ott van, még hogy nem tud megbirkózni az új életével. -Édesem nem tudom, mit mondhatnék erre. Engem Stefan tanított meg hogy hogyan kezeljem az érzelmeimet és a vér iránti vágyamat. Damon-re rátérve, eddig is vonzódtál valamilyen szinten ezt tudod te is a szíved mélyén. Ez az érzelem most pedig még jobban fokozódott, pláne hogy az ő vérre volt a szervezetedben mikor meghaltál. Sajnálom! Tényszerű vagyok, még akkor is kimondom, amit gondolok, ha ez fáj a legjobb barátnőmnek. Eszem ágában sem volt őt még jobban összetörni, de ki kell mondani mit, érezz Stefan és Damon iránt, mert különben belegabalyodik az érzelmeibe. Ahogy a feje az ölemben volt a haját kezdtem el simogatni és a másik kezemmel fogtam szorosan a kezét, hogy érezze a támogatásomat bármi áron! Éreztem a zsigereimben hogy rettenetesen feszült és törékeny még így is. Eléggé labilis állapotban volt és segíteni akartam, de nem tudom hogyan! -Elena nézz rám! Csecsemőkorunk óta ismerjük egymást. Tudom, hogy Stefan életed szerelme, Damon pedig maximum csak barátnak felelne meg neked. Az érzelmeid most felerősödtek és azt hiszed, tényleg érzel valamit iránta, de hidd el nem így van. Csak próbálj megnyugodni. Igyekeztem azt csinálni, amit velem tett Stefan annak idején, de Elena és én teljesen mások vagyunk. Nem akartam, hogy valami butaságot csináljon a barátnőm. Egy ideje csak szenvedett és végre egy kis boldogságot is megérdemelne. Ez kicseszés, hogy pont ő lett vámpír, aki normális életre vágyott mindig is.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Hétf. Nov. 30, 2015 2:36 pm
Care maci x Elcsi
Light in the darkness
Caroline az a fajta lány, legalábbis szerintem, aki mindent észrevesz, aki előtt nem lehet titkolózni, így hát megtanultam, hogy előtte nem is szabad rejtegetni semmit. Örülök, mikor meglátom ám a gondolathalmaz, amit rá akartam zúdítani hirtelenjében a torkomra forr. - Szia, Care! – ölelem vissza, mosolyt festek fáradt arcomra és felveszem vele a szemkontaktust. Minden, ami eddig felhalmozódott a lelkemben, most ki akar törni, mégis késztetést érzek arra, hogy megakadályozzam. - Nem tudom, hogy mi történik velem – kezdem – ez az egész vámpírság dolog olyan érzelmeket szabadít fel bennem, amiknek a létezéséről sem tudtam eddig. Te voltál Damonnel – térek rögvest a tárgyra, bár tudom, ez az egész keserű és régi sebeket téphet fel Care szívében, hiszen Damon szörnyetegként bánt vele – ő nem tud szeretni. Tudom, az évek alatt megváltozott, de elvette tőlem a legnagyobb álmomat; azt, hogy normális életet élhessek. Könnyek gyűlnek a szemembe, ez az egész olyan nehéz, és a vállamra nehezedik, mint egy hatalmas viharfelhő. - Én nem akarok vámpír lenni – tény, voltak jobb és rosszabb napjaim, ez a mai kifejezetten a legrosszabbak közé tartozik. Hiányzik Stefan, de tudom, hogy neki nem panaszkodhatok, hiszen ismerem, magát hibáztatná. Magát, pedig egyáltalán nem ő tehet róla, nem az ő hibája. Ő annyira empatikus, talán pont ez fogott meg benne. - Stefan tiszteletben tartotta, Damon nem… ő tett engem ilyenné. Folyton éhes vagyok és félek, hogy nem fogom tudni, visszafogni magam, és megölök valakit. Eldőlök az ágyon és a barátnőm combjára hajtom a fejem. Rázkódik a vállam, folyik a könnyem. Én tényleg nem akarom ezt, én nem vagyok Katherine Pierce, nem élvezem azt, hogy a szeretteim sorban meghalnak körülöttem, míg én egy fikarcnyit sem változok. Felülök, és letörlöm a könnyeimet, egy hatalmas sóhaj keretein belül próbálok megszabadulni a bennem felgyülemlett fájdalomtól, végig fut rajtam minden, hogy kiket láttam már meghalni, és, hogy mennyien haltak meg miattam… nem akarok erre gondolni, de másra nem tudok. Mintha próbálna belülről felemészteni ez a rengeteg minden ami a nyakamba szakadt, és nem látok belőle kiutat.
Remélem megfelel kezdőnek :3 || music || 328✖ K.P ✖
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Vas. Nov. 29, 2015 10:52 pm
Elena & Care Maci
A legjobb barátok csak az igazi lelkitárs akik mindig ott lesznek neked!
Otthon álmodtam az igazak álmát mikor a telefonom jelezte, hogy üzenetem érkezet. Képtelen voltam még kinyitni a szemeimet, így hát elkezdtem az ágyamban tapogatózni. Mire megtaláltam a telefonomat addigra félig-meddig felébredtem és ránéztem a kijelzőmre. Akkor láttam, hogy a kijelzőn a legjobb barátnőm neve villogott. Még fél álomban is mosolyogtam halványan. Bár nehezemre esett, de felültem az ágyamon és megnéztem az SMS-et. Túlságosan ismertem Elena-t ahhoz, hogy tudjam, valami baja van bár elég Rémuszokban írt. Elkezdtem aggódni miatta, mert konkrét témát nem írt le. Nekem még rettenetesen korán volt a reggel 8 óra, de pillanatokon belül felöltöztem majd beugrottam a kocsimba. Nem akartam felhasználni a vámpír képességemet ahhoz, hogy gyorsan eljussak a legjobb barátnőmhöz így maradt a kocsim. Miközben vezettem elég feszült voltam, de most nem Elena, hanem magam miatt. Rengeteg dolog történt vele, amit jelenleg csak a rossz kategóriába sorolnék. Mondhatni kicsit nyugtalan is voltam, de igyekeztem nem kimutatni, bár Elena az utolsó ember, vagyis vámpír lenne, aki előtt titkolóznom kéne. Abszolút megbízom, a barátnőmben csak néha nem tudom, hogy egyes dolgokat hogyan mondjak el neki. Talán, majd ha ő mindent elmondott, akkor beismerem, hogy amikor elraboltak Enzo mentett meg. Amikor beléptem az egyetemi szobám ajtaján Elena az ágyán ült és engem nézett. -Bocsi elveszítettem az időérzékemet, de már itt vagyok úgy, hogy halljuk mi a gond? Gyerünk, Elena ne csigázz már! Miután kecses mozdulattal megöleltem a legjobb barátnőmet leültem mellé az ágyra és felvettem vele a szemkontaktust. Hátha így könnyebben beszél, Elena-ból olykor harapó fogóval kihúzni a dolgokat. Reménykedtem benne most nem így lesz, mert most nem lenne erőm a faggatózáshoz. Bár neki mindent megtennék. Mélyen Elena gesztenyebarna szemeibe néztem és igyekeztem emberien kiolvasni belőle hogy mi a problémája, de nem nagyon értettem, mert most zavaros volt a tekintete. Óvatosan a kezét megfogtam ezzel is bizonyítva, hogy nem megyek el akár egész nap itt maradok vele. -Légy őszinte Elena mi történt veled, ami ennyire felzaklatott téged? Szeretlek és megbízhatsz bennem. A legjobb barátnőd vagyok, és soha nem árulnálak, el remélem, ezt tudod! Elena mellett mindig gyengének éreztem magam, ő az egyetlen, akiben teljes szívemmel megbízom. Minden titkomat tudja és tudom, hogy soha nem árulna el, még ha az élete múlna rajta akkor sem.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Vas. Nov. 29, 2015 6:09 pm
Care maci x Elcsi
Light in the darkness
Hogy is mondjam, elég pörgős az életem, mióta Damon vére sikeresen átváltoztatott azon a Rebekától és édes bosszújától korántsem mentes éjszakán. Nem emlékszem, hogy milyen volt meghalni, csak arra, hogy mennyire meg akartam menteni Mattet, és végül is Stefan megmentette őt, az én kérésemre. Sosem akartam vámpír lenni, sőt. Egyáltalán nem akartam az lenni, ember szerettem volna maradni, megházasodni, gyerekeket szülni aztán megöregedni és meghalni, lehetőleg Stefan oldalán. Ő tudta ezt… Damon is, de ő nem tartotta tiszteletben. Megitatott a vérével, ezzel elintézve nekem az örök életet, és azt, hogy az idők végezetéig harcolnom kelljen csinos, bár pár évvel, idősebb önarcképemmel, Katherine Pierce-el. Mindent, amit emberként éreztem, most, hogy vámpír vagyok erősebbnek érzek. Ha kihajolok az ablakon hallom, amit az utca sarkán beszélnek, érzem, hogy mit főznek a közeli étteremben, mintha kinyílt volna előttem a világ. Találkozni akartam Caroline-al. Beszélni szerettem volna valakivel, aki nem a Salvatore családba tartozik, mert bizony éppen a Salvatore fiúkról váltottam volna eszmecserét valakivel, akiben bízok. Caroline Forbes-ra esett a választásom, hiszen ő az egyik legjobb barátnőm. A közös szobánkban ülök, az ágyamon, ölemben a naplómmal; próbálok kiírni magamból minden rosszat, de nehéz. Annyi minden kavarog bennem, kétségek közt vergődöm, aggódok magam miatt, amiatt, hogy Jeremy sosem fog már úgy viszonyulni hozzám, ahogyan régen, és aggódom amiatt is, amit érzek. Damon vére teszi ezt, tudom jól. Nem szeretem őt, Stefant szeretem, csak a tudat, hogy ő változtatott át, nem enged szabadulni és ettől olyan, mintha elveszíteném önmagam. Az az Elena, aki megismerte a valódi Damont beleborzongott volna a gondolatba, hogy egyszer majd utána fog vágyakozni, főleg abba, hogy ilyen megrögzötten. Sosem volt vele problémám… na jó, talán egyszer-kétszer, például mikor megölte az öcsémet, és tudom jól, hogy az az énje ott lappang benne, lehet, hogy mélyen, de ott van. És akár ember vagyok, akár vámpír, egyenlőre nem tudok megbízni benne. Nagyot sóhajtva csukom össze a telefirkált naplómat, felállok, és behajítom az ágyam melletti éjjeliszekrény polcába. Csak remélem, hogy Care megkapta az SMS-e és, hogy csakhamar ideér. Nagy szükségem van most rá.
Remélem megfelel kezdőnek :3 || music || 336✖ K.P ✖
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Hétf. Jún. 01, 2015 5:08 pm
Minden az én hibám, csak erre tudok gondolni az utóbbi időben ez pedig felemészt belülről. Ha pár évvel ezelőtt nem tetszik meg Stefan, akkor Jenna nénikém még mindig élne, Bonnie sem lenne egy másik világban, ahol olyan pszichopaták ólálkodhatnak, mint amilyen Kai is. Jeremyért is felelősséggel tartozom, mégis többször mentette már meg az életemet, mint én az övét. Arról nem is beszélve miként reagáltam le a halálát… most mégis él és virul, remélhetőleg messze ettől az egésztől és végre élheti az életét. És akkor itt van még Caroline. Talán ha nem sodortam volna mindenki életébe a természetfeletti dolgokat, akkor Ő sem lenne most egy vadállat, akit marcangol a bűntudat miután elvesztette az édesanyját és kikapcsolta az érzéseit. Szeretném, ha segíthetnénk mindenkinek az életét egyenesbe hozni, de az igazság az, hogy még a sajátommal sem tudok mit kezdeni. Egyszerűen fáj bevallanom magamnak és mindenki másnak azt mennyire utálom ezt az egész vámpír életet. Utálom az első perctől kezdve, amit így töltöttem mégsem tehetek semmi mást, mert a barátaimat nem szeretném elveszíteni és… nos, Katherine miatt már ember sem lehetek. Legalább kettőnk közül jó valamelyikünknek, márpedig Ő a vámpírságát, örök életét szeretné visszakapni. Akkor hogy is van ez? Miért nem tudok elégedett lenni a jelenlegi helyzetemmel? Mert hiába teszek bármit is, nekem sose lesz gyerekem, mint Alaricnak, sose halhatok meg és nem látom magam megöregedve, ősz hajjal és már alig mozgatható testrészekkel. Nem, az életem megállt és mindig fiatal leszek. Mindegy, csak… egyszerűen megragadtak Caroline szavai, beégtek a tudatomba és mindig ott fognak lebegni előttem. Igaza van, eddig nem mertem bevallani senkinek de most, hogy végre valahára valaki kimondta már látom. Soha nem leszek boldog vámpírként, még akkor sem, ha Damon mellett leszek örökké. Sóhajtok, majd beletúrok hosszú hajamba és azokról az időket kezdem el felidézni mikor még mindhárman együtt voltunk és a közelendő bálon való részvétel volt a legnagyobb gondunk. Mennyire más volt minden akkor, talán jobb is, bár… akkor nem találkoztunk volna olyan személyekkel, akik pozitív dolgokat hoztak az életünkbe. Hiányozna ha nem lenne Alaric, Jo, Stefan és Damon, sőt talán még a Klaus időszak is hiányozna. - Örülök Caroline. – elmosolyodtam drámai reakcióján, mégis megnyugtatott a tudat, hogy újból itt van a szobánkban, abban a szobában, ahol igazából hárman kéne legyünk. Szívszorító érzés tudni azt, hogy egyik barátnődön sem tudsz segíteni, hiába próbálkozol. Bonnie-t fogalmam sincs mikor fogom újra látni, Caroline meg… fogalma sincs, segíteni szeretnék, de nem akarok sok lenni számára. Csak a tudat, hogy már csak Ő van nekem azok közül, akiket évek óta ismerek eléggé elszomorító, valakihez kötődnöm kell. - Hol látsz te boldogságot Care? – kérdőn pillantottam fel rá, majd becsuktam a minihűtő ajtaját és mellé sétáltam. A képre néztem, kimondhatatlanul hiányoznak azok az idők mikor még semmi nem volt ebből a zűrzavarból. – Semmi, pedig már pár hete ott hagytuk Damon-nel a nyomot neki, csak reménykedni tudok abban, hogy megtalálta. – lemondóan sóhajtok, majd végigsimítok Caroline kezében tartott képen. – Sajnálom, ha egy kicsit túl soknak tűnök mostanában…. – kérek barátnőmtől bocsánatot és már venném a fordulatot az ágyam felé mikor kivágódik az ajtó és megjelenik Ő. - Bonnie… - mosolyodok el fülig majd ugyanabban a percben kezdek el könnyezni, úgy mintha a csapból folynának. Átszelem a köztünk lévő távolságot és jó szorosan magamhoz ölelem Caroline-nak is hagyva teret természetesen. – Tényleg itt vagy? – szipogom nem törődve azzal, ha nagyon bénán nézünk ki, mert egy a fontos. Mégpedig az, hogy visszatért a legjobb barátnőnk, annyi idő után. - Mi is szeretünk téged Bonnie. – ölelem szorosan, beszívva azt a tipikus Bonnie illatot, amit már hónapok óta hiányoltam a szobánkból, egyszerűen olyan jó érzés járt be. Úgy érzem most már minden rendben lesz.
Eljött ez a nap is végre... Kiszabadultam a börtön világból, és igaz, hogy kicsit rosszul esett, hogy tegnap este üresen várt a Salvatore panzió, de megérkezett Damon és megmentette a napot, legalábbis az abból hátralévő pár órát. Beszélgettünk, és olyan jó volt... Beszélgethettem valakivel, aki legalább tudja, hogy mit éltem át, csak ő sem tud mindenről, hisz nem tudja, hogy a hasba lövés után még mi következett... Szemeim előtt élesek még ezek az emlékek, és mindenre tisztán emlékszem... Az első támadása akkor ért, mikor próbáltam kijutni Damon-nel, íg őt bent akartuk hagyni, és megöltem... A szívébe egy csákányt állítottam, és azt hittem, hogy nem fog feléledni, de nem így történt... Feltámadt a halálból, mint egy vámpír, csak képességek nélkül, és megtámadott... Tudta, ha engem lő meg, akkor nem tudunk kiszabadulni... Nem volt mit tenni, nem akartam, hogy Damon tovább szenvedjen velem ott bent, azért varázslattal a kezébe juttattam az emelkedőt és így kijutott... De számomra csak ekkor kezdődőt a pokol... Megpróbált még egyszer kijutni, de megakadályoztam, hisz az erőmet a gyerekkori macimba raktam, és azt juttattam át helyettünk... Próbáltam menekülni, de Kai mindig elkapott, és nem tudtam elszabadulni. Csak hogy gyorsabban túljussak a mesélésen, hát rövidebbre fogom... Egyik menekülési próbálkozásnál elkapott, és elkezdett fojtogatni, miközben megfenyegetett... Aztán elvitt engem a gyerekkori házába, ahol meggyilkolta a fél családját... A testvéreit ölte, hogy lehet valaki ilyenre képes? Én bármit megadnék azért, hogy visszakaphassam a családom, de ő a sajátját képes volt kegyetlenül legyilkolni... Nem értettem, hogy miért vitt oda, de kicsit később kiderült... Azért, mert a testvére akkoriban a varázserejét egy vadász késbe rejtette, amivel próbálta megölni... A kés egy fatörzsben volt, és amint kiszívta belőle a varázserőt, akkor már rögtön a hasamba vágta... Megint rám támadt... Végre kezdtem azt hinni, hogy meg lehet benne bízni, és van benne egy kis jó, de nem... Ehelyett megint megsebesített... És tegnap még Stefan-nal is volt szerencsém találkozni... Épp akkor talált rám, mikor a tükör előtt néztem a hegeimet, amiket Kai okozott, és sajnos én... megváltoztam ott bent... Nem vagyok az a régi Bonnie, és ez bánt... Újra a régi akarok lenni, és sok időt szeretnék tölteni a barátaimmal, de senkiről nem tudok semmit sem... Szinte mindenről lemaradt, és se Stefan-tól, se Damon-től nem tudtam meg sok mindent... Tegnap egyedül a két legfontosabb emberrel nem találkoztam: Care-rel és Elena-val... Annyira hiányoztak, és reménykedtem benne, hogy ők is ott lesznek, de ők Whitemore-n voltak, hát épp ezért is határoztam el, hogy meglátogatom őket ma, de... kicsit félek, mi van ha már nem is várnak rám? Mi van, ha már találtak valakit a helyemre a szobánkba? Lélegzetemet visszatartva állok a régi kollégiumi szobánk ajtajában, és emelem a kezem, hogy bekopogjak, de még nem teszem meg... A könnyek csak mardossák a szemem, és veszek egy mély levegőt... Belülről hangok szivárognak ki, és könnyek mardossák már a szememet. Caroline hangját hallottam... Nem tudok tovább várni, és benyitok az ajtón... Lassan nyitom ki és szélesre tárom... Amint meglátom a két barátnőmet elsírom magamat, úgy sírok, mint egy kisgyerek, akitől elvették a játékait... Nekem ezek a játékok ők voltak. Annyi időt kellett nélkülük töltenem, és olyan rossz volt... - Sziasztok... - Mosolyodom el, és próbálok lenyugodni, de nem megy.. A könnyeim csak potyognak, és nem tudom megállítani őket., csak folynak, mint egy megállíthatatlan folyam... Annyiszor meghaltam, és feltámadtam, hogy nem is tudom... Nem tudom, hogy egyáltalán várták-e, hogy visszatérjek, de minden bizonnyal igen, mert azért mégis rengeteg csodaszép év áll mögöttünk. - Visszatértem hozzátok... - Szipogóm nekik, és nem tudok tovább ott állni, megindulok feléjük, hogy legyen egy nagy, síros hármas ölelkezésünk, mint a régi szép időnkben... Annyi mindent megéltünk már mi hárman, voltak szép pillanatok, és voltak kevésbé szépek, de már csak ők maradtak nekem... A családomból szinte mindenki halott már, csak anyu él úgy, mint egy vámpír, de ki tudja, hogy éppen merre jár... Sőt ő nem volt ott mellettem, amikor kellett, hanem mindig Elena-ra és Caroline-ra számíthattam, ha baj volt... - Annyira hiányoztatok, és... és... annyira szeretlek titeket! - Mondom nekik, miközben jó erősen magamhoz szorítom őket... És már szinte beszélni sem tudok a sírástól...
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Hétf. Május 25, 2015 3:40 pm
Caroline & Elena & Bonnie
Count your life by smiles, not tears, count your age by friends, not years.
Minden ember megérdemli, hogy a saját önsajnálatában fürdőzzön kicsit nemde? Mindenki segíteni akar, mindenki azt akarja, hogy nekem jobb legyen, de mi van ha én mindezt nem akarom? Nem akarom elfelejteni anyámat és nem akarom, hogy megfakuljon az emléke. Ha ezek elvesznek teljesen egyedül maradok. Most még tudok ebbe kapaszkodni, hogy ő ott van a tudatom legmélyén, hogy akármikor előszedhetem. De mi lesz velem 50 vagy 100 év múlva? Amikor még mindig ebben a testben fogok senyvedni az örökkévalóságig és akkor talán végképp egyedül fogom érezni magamat. Nem tudnak segíteni. Se Elena se Stefan se senki. Hisz attól, hogy átölelnek és úgy tesznek mintha érdekelné őket a problémám nem lesz könnyebb. Elenának ott van Damon aki segít neki mindenben. Támaszt nyújt és egész lényével szereti őt. És nekem? Nekem ki marad? Akiért én bármit megtennék annak nem vagyok elég jó és talán soha nem is leszek. Sosem tudja majd letagadni az érzéseit Elena iránt és ezért nem hibáztatom. Én úgyis csak második esély leszek. A depresszió legmélyebb bugyraiban jártam amikor beléptem a szobánkba. Muszáj voltam visszarázódni az átlag emberek egyetemista életmódjához, hogy ez is elterelje a gondolataimat. Ha nem is teljesen de részben amíg óráim voltak addig igen. Kezdtem fáradt lenni és egész este csak forgolódtam így elhatároztam, hogy alszom egy nagyot ha vége lesz az óráimnak. Ez a tervem akkor dőlt romokba amikor az ajtót kinyitva Elena széles mosolyával találtam magam szembe. Imádtam ezt a lányt. Tényleg mindent szívvel lélekkel csinált és tudtam, hogy azt akarja, hogy jobb legyen de egyszerűen senki nem tud segíteni a problémámon és ezt jó lenne ha felfogná mindenki. A gyászon egyedül tudok túllépni, bocsánatot kérni azért amit tettem mikor kikapcsoltam az érzelmeimet sose lesz elég a szerelem szívfájdalmán pedig ismét csak saját magam harcával vagyok képes túllendülni. - Szia Elena. – erőltettem az arcomra egy bárgyú mosolyt. Még mindig nehezen néztem a szemébe. Szégyelltem magam a tetteim miatt de igazán megérthetné mindenki, hogy miért tettem azt amit, azaz miért kapcsoltam ki az érzelmeimet. De azzal nem számoltam, hogy ennyire elviselhetetlen leszek. Elena próbálja azt az oldalát mutatni, hogy minden rendben, hogy ez neki nem okoz szívfájdalmat de tudom, hogy gonosz voltam vele és sosem fogok emiatt magamnak megbocsájtani. - Még élek! – mutattam végig magamon a fejem tetejétől a lábam felé. Ironikus ez a mondat. Lényegében már nem, nem élek és mégis örökké. Erre a gondolatra egy pillanatra összeszűkítettem a szememet majd megráztam fejemet, hogy eltávolítsam belőlük az oda nem illő gondolatokat. A táskámat az ágy elé dobtam én pedig rávetettem magamat. A cipőmet szinte ugrás közben rúgtam le magamról. Mire nem jó a vámpírgyorsaság. - És te Elena? Mire fel ez a nagy boldogság? – szegeztem neki a kérdést amikor is eszembe jutott, hogy a triumvirátusunk harmadik tagját már egy jó ideje nem láttam. - Bonnie-ról még mindig semmi hír? – emeltem le a közös képünket az éjjeliszekrényemről. Gimnazisták vagyunk rajta, gólyák. Hajunk mind a hármunknak felfogva és arcunk telerajzolva az avatás utáni pillanatokból. Ekkor még minden rendben volt. - Hiányoznak ezek az idők. – motyogtam az orrom alatt csöndesen miközben végigsimítottam a képkereten. Ezek már elmúltak és sosem jönnek vissza…
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Vas. Május 24, 2015 10:46 pm
Néha nagyszerű megszabadulni az otthoni légkörtől még akkor is, ha Withmore is lassan olyanná válik, mint Mystic Falls. Már nem tudhatod milyenek az emberek körülötted, hogy nem e vámpírok, mint jómagam és megannyi barátom, vagy boszorkány esetleg vérfarkas. A természetfeletti lények egyre jobban kezdik behálózni a világot ez pedig elkeserítő, mert ha mindenki átváltozik valamivé felborul a természetes egyensúly és káosz fog létrejönni. Bár ezt a káoszt már számtalanszor legyőztük, de minden egyes alkalommal egyre rosszabb, erősebb és vadabb, ez pedig nem tesz jót senkinek sem. Ugyan a barátságunk időközben sziklaszilárd lett, de… megtörtünk. Legalábbis mostanában minden a legrosszabbat hozza ránk. Tudom, hogy az élet rendje az emberek körében halállal végződik, és vannak személyek akik valami betegség miatt távoznak el, de ezt nem tudom elfogadni. Caroline anyja még mindig élesen ég az emlékeimbe és mindig is ott fog lenni. Nem Ő volt a vérszerinti édesanyám, de a szárnyai alá vett mikor elvesztettem a saját szüleimet és ezért világ életembe hálás leszek neki. Fogalmam sincs mit tettem volna míg Jenna meg nem érkezik, talán még Jeremyvel sem tudtam volna ennél jobban elleni, pedig valljuk be, szörnyű munkát végeztem. Liz viszont az a személy volt mindnyájunk életébe, aki az állandóság híve volt és a törődés mintaképe. Ezért nagyon sajnáltam mikor eltávozott tőlünk, főleg Caroline miatt, aki mindig is közel állt az édesanyjához. Erről beszélve… nagyon örülök annak a ténynek, hogy sikerült végre visszakapcsolnia az érzelmeit és elkezdett gyászolni. Nem a legjobb érzés a gyász, a mindent felemésztő fájdalom, ami bebújik a legmélyebb sejtünkbe is és olyan, mintha nem tudnánk lélegezni. Ugyanezt éreztem mikor Jeremy meghalt, ezért nem is tudom elítélni Care-t a tette miatt. Lekapcsoltam én is az érzéseimet, de amit tettem… egy olyan bűntudatot ébresztett bennem, ami mai napig kísér, és ami miatt nem érzem magam kompatibilisnek a vámpírsággal. Mindnyájunk szerencsétlenek vagyunk, hiába vámpírság, gyorsaság és halhatatlanság. A szülői gondoskodás néha sokkal többet ér mindennél és minden kapott dolognál. Ráadásul Bonnie sincs itt, pedig biztos lenne valami bátorító szövege, amivel arra sarkalna mindkettőnket, hogy tegyünk valamit végre és ne lógassuk az orrunkat. Hiányzik, kimondhatatlanul és fogalmam sincs mikor láthatom újra Őt, csak reménykedem abban, hogy megtalálta a térképet, amit hagytunk neki. Kérlek… Sóhajtva túrok bele hosszú barna fürtjeimbe, egyúttal kihúzva a hajgumit, ami eddig összefogta a kórházban. Átteszem a másik vállamra a hűtőtáskát, amiben pár plusz adag vérzacskó lapul, majd szépen lassan megindulok a közös szobánk felé ezzel véget vetve a mai önkéntes munkának. Csak tudnám merre lehet most Caroline, mert belépve a szobába semmi nyoma nincs annak, hogy ma járt volna erre. Aggódom, szeretném, ha újra együtt lennénk mi barátok, de ez nem lehet, hiányosak vagyunk pedig… fogalmam sincs mi lesz. Alsó ajkamba harapva indulok a hűtő felé, hogy betegyem a kórházból hozott ételtasakokat ekkor viszont kinyílik az ajtó, és meglátom a szőke fürtökkel megáldott barátnőmet. - Caroline! Szia. – köszöntöm talán a kelleténél kicsit hangosabban, de annál nagyobb mosollyal az arcomon. Mikor meghaltak a szüleim ott volt mellettem, én is szeretnék a támasza lenne, s mivel a fájdalom egyhamar nem múlik el legalább a gondolatait eltudom terelni. – Hogy vagy?
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Kedd Feb. 24, 2015 3:27 pm
"Time doesn't love you like I love you"
Mystic Fallsban egyáltalán nem meglepő, ha valaki természetfelettiek keze általi halált hal, sokakat vesztettünk már el így. Épp emiatt nehezebben kezeljük, ha valakit egy halandó betegség fertőz meg. A szüleim egy ostoba autóbaleset áldozatává váltak, de akkor még mit sem tudtam a városban zajló eseményekről. Mystic Falls akkor még csak egy város volt, ahol soha semmi rossz nem történik, vagy úgy általánosságban semmi érdekfeszítő. Egy kisváros a sok közül. Mind tisztában voltunk vele átváltozásunk után, hogy innentől minden megváltozik, szeretteinket fogjuk elveszíteni az idő múlásával, s míg mi maradunk megszokott, fiatal kinézetünknél, addig körülöttünk öregedni fognak halandó barátaink, családtagjaink, ismerőseink. Nehezen tudtam Caroline helyébe képzelni magam, aki szintén idő előtt veszítette el az édesapját, és most az anyja, Liz a soros. Habár ő nem az én anyukám volt, majdnem ugyanannyira megviselt a betegsége, ahogyan mindannyiunkat is. Liz egy jó ember, még emlékeimben él, hogyan anyáskodott fölöttem, mikor a szüleim meghaltak, főzőtudománya hiányának ellenére minden este vacsorával várt minket, és gondoskodó szülőként próbált segíteni nekünk, amíg Jenna meg nem érkezett, s át nem gondolta, elvállalja-e a gyám szerepét. Gondolataim csak ekörül forogtak, amíg közös szobánk felé vettem az irányt, ámbár hallgatózni nem esett nehezemre. Tudtam, hogy el fog jönni valamikor, s amint megpillantottam az épület körül húzódó udvaron, rögtön tudtam, mire van szüksége, hogy én minek örülnék egy hasonló helyzetben. Mellette akartam lenni, ahogy ő is mellettem volt mikor én voltam ebben a helyzetben. Barátságunk túl szoros volt, hogy csak tétlenül, ölbe tett kézzel nézzem, ahogy küszködik, és szenved. Tenni akartam valamit. A motoszkálás bizonyítékul szolgált, hogy csakugyan ide tartott a dobozokkal, és a helyes feltételezéstől megkönnyebbülés futott végig rajtam, ami némi gyomorszorító idegességgel vegyült. Hezitáltam az ajtó előtt, de végül lenyomtam a kilincset, és beléptem a szobába. A szőke fürtök tulajdonosát megpillantva elmosolyodtam, és a hűtőtáskával a kezemben odasiettem hozzá. A szóban forgó táskát az ágyra helyeztem a dobozok mellé, és karjaimat szorosan köré fontam, mintegy satuszerű ölelésbe fogva testét. - Szia. - suttogtam a hajába, és nevetve elsöpörtem az arcomba omló tincseit. - Hiányoztál, Care. - Mióta Liz kórházba került, és megtudtuk, mi okozta az ájulását, nem sokat láttam barátnőmet, s emiatt szívem szakadt meg. Mivel tudtam, milyen elveszíteni valakit, nem nyilvánítottam ki sajnálatomat az irányába, inkább a figyelmét próbáltam elterelni, jobb kedvre deríteni. Még semmi nem volt veszve. Finoman eltoltam magamtól, és hátráltam egy lépést, hagytam, hogy a ragasztószalaggal bíbelődjön, s míg ő pakolt, és magyarázatot adott minderre, én a hűtőtáska tetejével ügyetlenkedtem. A tartalmáról Caroline-ra emeltem a tekintetem, és reménykedve pislogtam rá. - Ha már ez az utolsó napod itt egyelőre, remélem nem rohansz sehová. - Most rajtam volt a bocsánatkérő pillantások sora, hiszen nem akartam feltartani. Az anyukája mellett volt a helye, de mindezek előtt egy kis erőt akartam neki adni. Egy jó baráttal töltött napot, amiből feltöltődhet az elkövetkezendő időszakra. - Nem. És a kórházba sem kell ma bemennem. Azt hiszem ezt részben köszönhetem Jo jóindulatának. Talán tettem néhány apró megjegyzést, miszerint ma valahol máshol van rám szükség. - kacsintottam rá egy óvatos vigyorral megspékelve, és kotorászni kezdtem a táskában, mígnem elő nem húztam belőle egy tasak vért, és egy üveg sört. Mindkettőt megemeltem, és felé nyújtottam, miközben kérdőn, s egyben biztatóan felvontam egyik szemöldököm. - Én segíthetek neked pakolni, de cserébe nekem is lenne egy kérésem. A pakolás még ráér, nem? Ha maradnál még egy kicsit... - jelentőségteljesen pillantottam a kezemben tartott dolgokra, és kinyújtottam a karom, remélve, hogy elveszi őket a kezemből.
to you: Care words: 570 notes:
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Vas. Feb. 15, 2015 9:51 pm
Your friendship is important
Elena & Caroline
Amióta csak az eszemet tudom, barátnők voltunk Elenával. Tudom, hogy régen vetélytársat láttam benne, de ma már nem is értem, hogy lehettem ekkora balfék. Ő mindig mellettem állt, ott volt, ha szükségem volt rá, még akkor is, mikor az én problémáim eltörpültek az övéi mellett. Amikor Ő és Jeremy elvesztették a szüleiket, ideiglenesen még nálunk is laktak pár nap erejéig. És talán az a pár nap volt életem egyik legnehezebb időszaka. A lány, aki mindig, bármilyen körülmények között mosolygásra tudott bírni, összetört, én pedig utáltam Őt olyannak látni, de a legjobban mégis az zavart, hogy nem tudtam semmit sem tenni érte. Sehogy sem tudtam könnyebbé tenni a helyzetet a számára. Azóta eltelt pár év, felnőttünk, előrehaladtunk az életünkkel. Talán nem olyan fordulatot vett, mint amelyet mi reméltünk, de úgy-ahogy megtaláltuk önmagunkat. És ez számít igazán, nem? Most azonban fordult a kocka, s én kerültem szorult helyzetbe. Úgy érzem, mintha egy kötél tekeredne a nyakamra, ami az idő múlásával egyre inkább szorít és elveszi tőlem a lélegzés lehetőségét. Az elmúlt hetekben alig jöttem el anya mellől, mert őszintén rettegek attól, hogy pont akkor történik vele valami, ha éppen nem vagyok ott. Azt pedig sohasem bocsátanám meg magamnak. De ma elfogadtam Damon segítségét. Furcsa és különös módon Ő és anya barátok voltak és még szívesen is töltöttek együtt egy kis időt. Úgyhogy megragadtam az alkalmat, beültem az autómba és meg sem álltam a főiskoláig. El kellett intéznem pár dolgot, hiszen egyik pillanatról a másikra hagytam itt mindent és mentem haza. Minden cuccom, ruhám fent van a kollégiumi szobámban, éppen csak a legfontosabb dolgaimat kapkodtam össze, mikor mennem kellett. Halkan lépek be a szobába, tekintetem rögtön Elena ágyára siklik, de mikor észreveszem, hogy nincs itt, kifújom a levegőt és kicsit hangosabb robajjal sétálok be. Előhúzom a bőröndömet az ágyam alól és belenyomorgatom a fiókom tartalmát. Nem törődök azzal, hogy nincsenek összehajtogatva a ruháim, hiszen most ez a legkisebb problémám. Annyira belemerülök a pakolásba, hogy szinte észre sem veszem, mikor legjobb barátnőm megérkezik. Mikor felpillantok az ajtóhoz, Ő már ott áll, én pedig ijedten felszisszenek. - Szia. - Köszönök neki lágy hangon és még egy apró mosolyt is küldök felé. - Csak összepakolom a holmimat, hogy ne álljon itt feleslegesen. Egy ideig úgyis otthon leszek. Gondolom... - Elhadarom, hogy miért jöttem, miközben bocsánatkérő pillantásokat vetek felé, amiért nem szóltam neki előre. Kihajtogatom az egyik dobozt, megerősítem a ragasztószalaggal, majd elkezdem belepakolni az apróbb csecsebecséimet. - Lesz ma még órád? - Érdeklődöm kíváncsian. Talán ha nem lesz már neki elfoglaltsága, akkor segítene összepakolni, esetleg még Mystic Falls-ba is hazajönne velem. Vagy ez túl nagy kérés lenne? Nem szeretném, ha miattam maradna ki az iskolából, hiszen végre azt tanulja, ami mindig is érdekelte. De ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor bizony örülnék neki, ha velem tartana. Sokkal nagyobb szükségem van rá, mint amennyire azt el tudná képzelni...
† music: nothing special † note: remélem kezdésnek jó lett *-* † words: i don't know
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Pént. Aug. 08, 2014 12:29 pm
Tony & Caroline
I'm crazy about you
A magaménak akarom tudni. A legjobb az egészben, hogy érzem testének minden egyes apró rezdülését, ami reagál rám. Vágyakozik utánam. Ezzel pedig engem még jobban ingerel. A francba is miért tagadja a teljesen nyilvánvalót, hogy még minden sötétség ellenére ő odavan értem? Győzködheti magát, hogy ez nem így van, hogy nem szeretett bele az örökös sötétségembe, de hülye lenne, ha elhinné magának. Én pedig azért vagyok itt, hogy emlékeztessem arra milyen is volt velem.. Nem csak a fájdalomra, a halálra.. A gyönyörre, amit ketten éltünk át és, amihez hasonlót talán soha nem éreztem. Kell nekem ez a nő a francba is! Ha képes vagyok egy nőt megtűrni az oldalamon, akkor ő az. Na, meg persze azt sem árt megjegyezni, hogy ő az egyetlen nő, aki képes lenne engem elviselni. Mert valljuk be nem vagyok egy túlságosan könnyű eset. – Biztos vagy benne, hogy ez az egész nem több? Egyszerű testi vágy lenne? Ugyan már, Caroline. Te okosabb vagy ennél. – Olyan szorosan fogom, hogy egy pillanatra se tudjon elszabadulni, mert talán elrohanna előlem olyan messzire, hogy soha nem érném utol. Én pedig még nem akarok véget vetni a játékunknak. Még túl korai lenne, hiszen még csak most értem ide. – Ne siesd el ezt az egészet. Gondold át, édesem. Azt hiszed, hogy nem leszel az enyém önként, de hidd el az idő tényleg csodákra képes. – Suttogom fülébe, miközben az egyik kezem óvatosan déli irányba indul meg egyenesen a vágyainak forrásához. Érezni akarom, ahogy megváltozik a testtartása érintésemre.. Mindent érezni akarok. – Lehet, hogy az enyém lettél volna, akkor.. De mikor megláttad volna mire is vagyok igazából képes fejvesztve rohantál volna a másik irányba csak úgy, mint most.. Miért olyan nehéz bevallanod magadnak, hogy még így is akarsz engem? Nekem nyugodtan hazudhatsz, de legalább magadnak ne tedd, kedvesem. – Be akarom bizonyítani neki, hogy nekem van igazam, hogy még most is ugyanúgy akar, mint akkor, ha nem jobban. A falnak préselem és továbbra is figyelmesen szorítom a testemmel skatulyába zárom, hogy ne tudjon kiszabadulni, miközben kezeimmel óvatosan lefejtem róla ezt a gyönyörű ruhát. Sokkal kíváncsibb vagyok arra, hogy mit rejt ez a kis csomagolás, habár volt hozzá, már szerencsém nem tudok betelni a meztelen teste által nyújtott elképesztő látvánnyal.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Pént. Aug. 01, 2014 5:34 pm
You're the allure of darkness
Anthony & Caroline
Gyűlölöm, hogy érint... ahogyan érint, hogy akar engem, hogy elégedettség tölt el, amiért akar engem... hogy beloptam magam a sötétségbe ami ő maga. Nem akarom ezt érezni. Gyűlöletet akarok érezni egyedül. Bántani akarom, ahogyan ő is bántott. Szorosan tart és egyre jobban hergel a szavaival. Ki akarom tépni magam, nem akarom, hogy hozzám simuljon, nem akarom a vágyat amit kelt bennem. Olyan tökéletesen behangolta a testemet és én nem akarok mást, mint, hogy letépje a ruháimat, a falnak taszítson és magáévá tegyen, hogy teste az enyémnek préselődjön, hogy ajkai az enyémbe marjanak, hogy az övé legyek, csak az övé, mámorban úszva, zihálva, elmerülni a fájdalom és vágy kettősében. Nagyon nyelek és érzem, hogy testem megreszket. Kétségbeesésemben felnevetek. - Győztél. A testem kíván. Ez csak testi vágy, nem több. - nem tudom kit próbálok meggyőzni, őt vagy magamat. - Nem akarlak. Soha nem leszek a tied önként. - mondom neki dühösen de pír kúszik arcomra. Dacosan emelem meg államat. Kezei erősen szorítanak, érzem, hogy fáj és érzem, hogy odalent megmozdul bennem valami. El akarom taszítani, ki akarok szabadulni de nem tudok, túl erősen tart én pedig felnyögök, ahogy megpróbálom kirántani magamat szorításából. - Eressz. - sziszegem dühösen. - Akkor megkaphattál volna. - nyögöm ki azt ami azóta bennem pihen, a gondolatot, mit most szavai csaltak ki belőlem. - A tied lettem volna, mindenestül. De ne aggódj, ne vétem el ezt a hibát még egyszer. - suttogom megvetéssel telve. Mit gondolt? Hogy azok után amit tett majd a karjai közé vetem magam és boldogan élünk amíg meg nem halunk? Hogy képzelte, hogy idejön, emlékeztetve arra, mekkora szörnyeteg vagyok majd megcsókolom és elsétálunk a naplementében? - A szörnyek nem érdemelnek boldog véget. - suttogom magam elé hirtelen, egyszerre gondolva rá és magamra is. Tagadhatom mi vagyok de ez nem változtat rajta. Egy szörnyeteg, még akkor is ha képes vagyok kontrollálni a vérvágyat mi bennem buzog minden egyes nap és éjjel. - Eressz végre el! - nyögöm újra, kétségbeesetten, egyszerre remegve a vágytól, hogy feltúrja ruhámat és félve attól, hogy újra megkaparint magának.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Szomb. Jún. 21, 2014 12:08 am
Tony & Caroline
I'm crazy about you
Akartam őt. Nem csak azért, mert kettőnk kis játszadozása tetszett a legjobban az eddigi áldozataim közül, hanem azért is, mert személyisége megnyerő volt a számomra. Nem olyan volt, mint a többiek. Félt ő is tudom. Mégis volt benne valami plusz, ami miatt csodáltam. S pont emiatt vagyok itt most is. Hiányzott a kedvenc játékszerem és vissza akarom kapni. De úgy, hogy önmagától adja át magát nekem. Még így is, hogy tudja mekkora szörnyeteg vagyok. Pontosítok. Így, hogy tudja milyen szörnyeteg lakozik bennem és, hogy a lelkemet a sötétség, már mennyire elnyelte.. Így akarjon engem ne másképpen. Ne azért, aki egyáltalán nem vagyok. Magamhoz édesgettem, miközben teljesen más embernek tetettem magam. Nem fogom még egyszer ezt megtenni meg azt hiszem felesleges is. Az álarcomat már rég eldobtam és felfedtem neki valós önmagam. Tudja jól, hogy ki vagyok és mire vagyok képes. – Tényleg ki akarsz állni azon állításod mellett, hogy egyáltalán nincs rád semmilyen hatással a közelségem? Hogy a tested nem kíván engem? Megpróbálhatsz ellenállni tested akaratának, de elárulom.. Nem fogsz tudni sokáig kitartani, kedvesem. – Szorítom magamhoz olyan erősen, hogy még véletlenül se tudjon kiszabadulni. Teste már teljes mértékben elárulta magát. Ha ő nem is akar emlékezni arra, hogy milyen örömet okoztam neki.. Nem is baj. A teste megteszi helyette. Nekem pedig épp elég ez is. Mert tudom, hogy előbb vagy utóbb, de a teste fog uralkodni az elméje felett. Látom, ahogy tekintete ajkaimra kalandozik. Mosoly kúszik az arcomra, amit senki és semmi nem tud eltüntetni onnan. Még mindig hatással vagyok rá. Fantasztikus. – Azt akarom, hogy akarj engem. Így, ahogy vagyok. Nem változom, Caroline. Első kézből tudod most már, hogy mire vagyok képes. Még mindig azt mondod, hogy képes lennél elfogadni engem? – Nem hagyom, hogy elkalandozzanak a gondolataim. A szorításomon sem lazítok egy picit sem. Most, hogy végre újra karjaim között tarthatom nem fogom elengedni. Nem, amíg be nem fejeztem, amit akartam. – Csak akkor játsszuk le ugyanazt, ha te is akarod. Nem erőszakoskodom. Az egyetlen dolog, amit akarok.. Önként légy az enyém. Legyél a partnerem. Nem ígérek szerelmet, mert nem szokásom olyan dolgokat ígérgetni, amit nem tudok megadni, de azt garantálhatom, hogy nem fogsz unatkozni. – Végigsimítanék az arcán, de félek előnyt kovácsolna a dologból ezért nem teszem.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Szer. Jún. 11, 2014 12:13 pm
You're the allure of darkness
Anthony & Caroline
Ujjai végigfutnak karomon, tekintetével simogatja testem és nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam, elégedett vigyorral ajkain hajol közel fülemhez. Engem akar. Miről beszél? Az övé lehettem volna ha nem kezd végzetes játékba velem... ha nem kényszerít rá, hogy végignézzem egy ember halálát akinek vérét vettem... ha nem sodor odáig, hogy kikapcsoljam az érzelmeimet, ha nem végez egy barátommal csak azért mert neki nem tetszettem érzelmek nélkül. S most visszatért, hogy kísérthessen a tettekkel melyek szégyenben tartanak, mik éjjel érkeznek és álmaimban fojtogatnak. - Engem már megkaptál... - suttogom és dacosan emelem meg az államat. Izmaim megfeszülnek érintése alatt. Tudom mire vár, mit akar. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy ellazuljak mikor tenyere oldalamra simul, mikor derekamra futnak ujjai. Nem sóhajtok fel. Elnyomom az érzést, az ösztönökből születő vágyat. Ujjai combomra fonódnak és testem megremeg. Feszült vagyok, szívem a félelemtől zakatol de testem már más miatt reszket. Még ennyi szörnyűség után sem vagyok képtelen undorral fordulni el tőle, pedig tudom, hogy újfent csak játszik velem.. hogy olyan függőségbe fog sodorni, hogy nem fogok tudni többé és talán nem is akarok majd kijózanodni. - S mit fogsz tenni? - kérdem élesen, haragosan, ahogy újra szabadulni próbálok – Megerőszakolsz? Az még tőled is szánalmas lenne. - Nincs mit vesztenem. Fel akarom dühíteni. Azt akarom, hogy hibázzon, hogy elterelődjenek gondolatai, hogy eresszen. Megrántom a karomat, ezúttal erősebben de ő is erősen tart. Szembefordulok vele. Ajkai homlokomra siklanak, ahogy végre a tekintetébe mélyesztem sajátomat. - Másképp nem leszek a tied. - makacs, dacos szempárom ajkaira siklik. Gyomrom ugrik egyet az emlékre... egyszerre csókolt gyöngéden és szenvedélytől fűtve... és a motelben, az érintése olyan mohó és éhes volt, végtelenül vad, barbár és én szinte könyörögve vetettem magam alá játékának. Akaratom, szilárd elhatározásom ellenére is érzem, hogy elvörösödik az arcom zavaromban. Már csak a csókok emléke is forrón lüktet bőrömön. Egyik pillanatról a másikra kapom azon magam, hogy kissé feljebb emelkedem. Légzésem szaggatottá válik. - Miért? - kérdem hirtelen, ahogy visszanyerem önuralmam, önállósodni kezdő testem felett – Miért akarsz Anthony? Hogy újra összetörhess? Ezért érkeztél? - kérdem és nem érdekel a fájdalom; addig-addig rángatom karom, még a fájdalom a szorítása alatt már túl hatalmas s végül elernyedek. Megfeszült izmaim engednek de kihívó pillantásom továbbra sem vonom el tőle.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Hétf. Jún. 09, 2014 12:40 pm
Tony & Caroline
I'm crazy about you
Az emberek könnyen félreismernek, ha azt akarom. De ugyanilyen könnyen szembesülhetnek az igazi énemmel, ha azt akarom. Mindig a megfelelő alanyt választom ki, hogy könnyedén rángathassam az én kis zsinórjaimon. Egy fajta marionett bábuként tekintek rájuk. Azonban mindig vannak nehezebben irányíthatóak. Két nőszemélyt is ki tudok emelni példának. Az egyik a gyönyörű szőkeség Caroline Forbes, aki úgy vonz magához, mint egy mágnes. Főleg ebben a dögös, vörös ruhában. Ha bejelentettem volna érkezésem biztos inkább egy fadarabokkal felszerelt kis szerkót választott volna. Jól tettem, hogy nem tettem. Mert így legalább a látványban is gyönyörködhetek. Aztán a másik kemény nőszemély vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy idegesítően makacs és engedetlen.. Igen ez egyértelműen jobban leírja a szememben a húgomat. Bezártam majdnem kétszáz évre. Na, és? Lépjen túl rajta. Ebből már megtanulhatta volna, hogy mi mindenre vagyok képes, de neki ez sem elég. A hisztije már a könyökömön jön ki. Ő nem akar olyan szörnyetegé válni, mint én. Ki mondta, hogy legyen olyan mint én? Az egyetlen dolog, amit akarok, hogy ne legyen már ennyire sápítozó kis félénk senki. Mert az első szembejövő eltiporja. Azonban, ha nem lesz otthon, mikor én visszaérek és esedezik a bocsánatomért – a másodiktól még hajlandó vagyok eltérni – akkor hivatalosan is szerzett magának egy ellenséget. Méghozzá engem. Én pedig nem vagyok olyan egyszerűen elkerülhető. Az persze egy hatalmas pluszpont, hogy nagyon is jól ismerem a múltját. Tudom, hogy hova szúrjak.. Hogy hol fáj neki a legjobban. Ezt pedig ő még csak nem is sejti. Szabadulni akar, de én egy pillanatra sem eresztem el. Tökéletes teste az enyémnek simul. Rángatózik, de nem engedem csak erősebben szorítom. Magaménak akarom. Nem csak most.. Magam mellett akarom tudni. Nem úgy, mint szerelmemet vagy valami ilyesmi.. Csak egyszerű társként ebben az örökös őrületben. Ha valaki még képes arra, hogy egy kicsit is közel maradjon hozzám az ő. Bármennyire is tagadja még mindig hatással vagyok rá. Szavai lehet, hogy az ellenkezőjét mondják, de teste egyértelmű jeleket küld felém. Hmm.. Tagadhatod, szívem én akkor is tudom. – Nem olyan nehéz kitalálni, hogy mit akarok.. – Suttogom továbbra is fülébe azzal a levakarhatatlan vigyorral a képemen. – Téged akarlak.. – Szabad kezem vándorútra téved a testén itt-ott kicsivel tovább elidőzve. Tudom, hogy nem tetszik neki a kialakult helyzet.. Vagyis ezt akarja elhitetni magával. Nem voltam túlságosan kegyes hozzá a legutóbbi alkalommal, de ettől még nem váltak teljes mértékben semmissé azok az érzések, amiket kialakított felém a megismerkedésünkkor. Talán most először igyekeztem úgy igazán valakit levenni a lábáról. Gratulálhatok magamnak, mert sikerült. A teste még mindig az én szolgálatomban áll.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Szomb. Jún. 07, 2014 12:35 pm
You're the allure of darkness
Anthony & Caroline
Az egyik egyetemi bulin ismertem meg. Udvarias volt, kedves, figyelmes. Néhány jellemvonásáról Klaus jutott eszembe; hogy épp oly jól táncol, épp olyan ügyesen bánik a szavakkal. Hallgatott mikor kellett, hogy aztán a végén elkérje a telefonszámom. Reggel már édes üzenete ébresztett, én pedig kipirult arccal írtam neki vissza, hogy a következő héten már az ágyamon pihenjünk. Emlékszem, ujjaival tincseimet simogatta, én pedig macskaként gömbölyödtem össze ölelésében, majd felemelkedtem, hogy megcsókoljam. Ajka könnyedén ízlelte az enyémet, nyelvével furakodott belém én pedig felsóhajtottam, mikor ujjai tarkómra kúsztak. Elégedetten mosolyodott el, még én zavartan fúrtam arcom mellkasába. Persze nem engedte, tudtam, hogy imádja látni zavarom így állam alá nyúlt és gyöngéden de kikényszerítette pillantásom. - Gyönyörű vagy, mikor pironkodsz... - suttogta ajkaimra és én csak arra tudtam gondolni, hogy lassan de biztosan belé fogok szeretni. Ezúttal ő csókolt meg; mohón, szenvedélyesen, szinte már erőszakosan de nem ellenálltam. Kissé meghúzta tincseim és nekem furcsa módon de tetszett a bizsergés amit kiváltott belőlem. Aztán túrázni hívott... majd pedig egy kis kiruccanásra, ahol nem csak a testemet de szívemet is darabokra törte. S most itt van előttem újra. Arcán elégedett vigyor, ahogy felemeli kezeit a levegőbe, mintha azt mondaná, ő egy léleknek sem lenne képes ártani, nem hogy nekem. Már nem hiszek neki. Kétszer is beleestem ebbe a hibába, két alkalommal is elhittem, hogy képes lenne engedni, hogy szeressem de ő nem képes rá. Helyette eltaszított és szörnyű, rémes dolgokra vett rá, csak mert ő élvezetét lelte bennem, a szenvedésemben, abban, hogy kisujját sem kell mozdítania, hogy fájdalmat okozzon nekem. Aztán újra megcsókolt. Figyeltem azt a sötét tekintetet, amiben beteges fény játszott, ami felcsillant mikor testem reagált érintésére és én akármennyire is gyűlöltem őt, testem vágyott rá, hogy ismét megragadja tincseimet, hogy irányítson, hogy engedelmeskedhessen neki. S így is lett én pedig voltam olyan bolond, hogy azt remélem, ráébred, nem kell ilyen kegyetlennek lennie... hogy én valóban tudtam volna szeretni a sötétség ellenére is ami benne lüktet, ami ragadós mázként öleli körbe és irányítja őt már ki tudja mióta. S most ismét itt van előttem. Le akarok sújtani rá, végezni akarok vele de egy pillanatra megingok és még megingok ő megragadja karomat, kicsavarja belőle a szék lábát és hátraszorítja hátamhoz. Ajkai fülemet súrolják és a testem – akármennyire is szégyellem bevallani és gyűlölöm az érzést – ismét végigbizsereg. - Mit akarsz még tőlem? - nyögöm hirtelen, ahogy szabadulni próbálok de ahogy megrántom karom, szorítása még erősebb lesz. - Miért jöttél ide, mi az amit még nem vettél el tőlem? - kétségbeesetten rántom meg magam újra és a fájdalomtól összeszorítom ajkaimat. - Eressz! - préselem ki ajkaim közül a szót de már nem rángatom karomat, nincs értelme.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Szomb. Jún. 07, 2014 2:08 am
Tony & Caroline
I'm crazy about you
Hiányzott a puha bőre, a gyönyörű tekintete és az illata. Hmm, hogy mennyire oda vagyok ezért a nőért. Mondhatni elcsavarta a fejemet. Szerelemes lennék? Közel sem. Egyszerűen csak megtaláltam az új drogomat, amiről egy darabig nem tudok lemondani. Az elmúlt évszázad során is volt pár ilyen, de még soha nem sikerült egy mellett megpihennem túlságosan hosszú ideig. Bár sokan azt kívánták közülük bár tovább álltam volna s azt hiszem, hogy Caroline sem kivétel ez alól. Talán undorodik is tőlem. De ez engem egy csöppet sem izgat, hogy miért? Mert mégis miért kellene, hogy izgasson? Az lenne a csoda, ha még ezután is ugyanúgy vágyna rám, mint amikor azt hitte, hogy ismer. Pedig nagyot tévedett. S erre most már ő is rájött. Végre valahára. Azonban én nagyon is élveztem a színjátékot. Még akkor is, ha nem szeretem megjátszani magam. Vele tényleg élveztem. Talán pontosan ezért tartott olyan hosszú ideig a színjáték része. Az utána következő igazi szórakozás sem volt túl rövid. Pár nap. Ő meg én egy motelban. S az a bizonyos felejthetetlen együttlét, amit szerintem magának azzal próbál bemagyarázni, hogy ki akart szabadulni. Így utólag még logikus is lenne, de éreztem hogyan reagál a teste az érintésemre láttam a szemében a vágyát csak úgy, mint most az utálatot és a dühöt. Hmm. Lehetne rosszabb is. Gyűlöl. Még ez is olyan édesen hangzik tőle. Mikor ellök magától pár lépést hátrálok és megadóan emelem fel a kezeimet. Ó, most nem bántani jöttem. Pedig bánthatnám, ha akarnám. De miért is jöttem? Jó kérdés. Úgy gondoltam, hogy már egy kicsit csökkent a gyilkolási vágya és anélkül megközelíthetem, hogy az első pillanatban felnyársalna. S ebben igazam is volt. Ha nem is túl sokáig, de szerencsém volt ahhoz, hogy kezeimmel bebarangoljam a testét a selymes vörös anyagon keresztül. – Így kell fogadni egy vendéget kedvesem? Még csak most jöttem, de te máris elzavarnál.. Nem szép dolog. Nagyon, de nagyon nem szép. – Rázom meg a fejemet halvány vigyorral a képemen. Ó, ez a nő.. Az elmúlt majdnem 200 év legtökéletesebb játékszere. Ha valaki éppen a szívemet szorongatná és azt mondaná, hogy csak akkor távozhatok élve, ha örökre elfelejtem Caroline-t. Azt hiszem egyértelmű, hogy nem az életet választanám. Mégis minek kellene nekem egy unalmas élet, ahol nem szórakozhatok azzal, akivel éppen szeretnék? – Ahhoz előbb kellene felkelned, drágám. – Megfordultam és megfogtam a kezét mielőtt célba érhetne a széknek a lábával, majd a háta mögé csavarva azt húzom őt közelebb magamhoz s a fülébe suttogom. – Nem mellesleg nem szokás előre bejelenteni. Így oda a meglepetés.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Pént. Jún. 06, 2014 4:21 pm
You're the allure of darkness
Anthony & Caroline
Testem a falnak préseli, tenyere derekamra csúszik, ujjai máris a ruha finom anyagával játszanak. Kikényszeríti tekintetem, melyben egyszerre lobban a gyűlölet és a düh szikrája. Azok után amit tett van pofája azt feltételezni, hogy hiányzott? A kezdetektől fogva kihasznált. Elhitette velem, hogy jó fiú. Az ágyamra pillantok, ahogy beugrik az első alkalom, amikor megcsókolt, lágyan, ízlelve ajkaimat, kiélvezve a percet amit Elena léptei zavartak meg. Akkor még nem akartam, hogy mindenki tudja, hogy Klaus után ismét egy vámpír mellett találtam meg önmagam. Jó volt, olyan nagyon tökéletes volt. Tudhattam volna. Beleringattam magam abba, hogy végre megtaláltam azt, aki képes elfogadni engem így, aki képes anélkül szeretni, hogy folyton formálni akarna. Elcsábított, elérte, hogy belehabarodjak majd elvette a mutatóujjamon most is ott pihenő gyűrűt, arra kényszerített, hogy emberből igyak, hogy nézzem végig a haláltusáját. Kikapcsoltam miatta érzelmeimet, megölte egy gyermekkori barátomat. S mindezt két okból tette; egyrészt, hogy elfogadjam ami vagyok, vámpír... másrészt mert egyszerűen unatkozott és a kegyetlen lelkek így szórakoztatják magukat. Ami azonban mind közül a legszörnyűbb, hogy elérte, hogy vágyjam rá... a testére, az érintésére, a csókjaira... arra a kíméletlen hajszára amit testemmel tett. - Gyűlöllek! - Megremeg testem, mellkasom akarom ellenére emelkedik s süllyed szaporább tempóban. Ötletem sincs, hogyan szabadulhatnék, mielőtt még túl késő lenne. Elena és a többiek Mystic Fallsban, a kollégiumban meg alig vannak. Esélyem sincs segítséget szerezni. Ezúttal azonban nem vagyok kiéheztetve. Erős vagyok. Harcra kész. Két tenyerem mellkasára csúszik és taszítok rajta egyet. - Takarodj innen. - sziszegem és kibújva szorítása alól termek az egyik széknél melynek lábát abban a pillanatban le is töröm, hogy aztán végre szívébe döfjem a karót, amit megérdemel. Nem, ezúttal a végsőkig fogok küzdeni. Nem fog még egyszer megkapni, nem érinthet meg újra. Gyűlölöm. Szinte belesajdul a testem. Reszketni kezdek a dühtől. Hogy merészel újra megérinteni? Hogy képzeli, hogy van bármi joga megjelenni, hogy emlékeztessen a szégyenre, a fájdalomra, ami álmaimban kísér. Amikből rendszeresen felriadok és átkozom magam, amiért izmaim nem csak azért feszülnek meg, mert a félelem űzi őket. A méhemben húzódó izmok belesajdulnak olykor az álmokba. Amikor csak a csókok és érintések villannak fel. Hogy vágyhat a testem rá, azok után amit tett? Undorodnom kellene tőle és képtelen vagyok rá. Rabul ejtette vágyaim, amiért még jobban gyűlölöm, mint bármi másért. - Meg foglak ölni. - mondom és sziklaszilárd elhatározás ül tekintetemben. A háta mögé kerülök, hogy lesújtsak. A karót a magasba emelem és nem létező szívének helye felé lendítem.
Tagadhatnám, de minek? Hiányzott az én kedvenc szőkeségem. Bármennyire is volt hosszú az utolsó éjszakánk együtt nem tudtam betelni vele még akkor sem. Igaz annyira nem az én szabályaim szerint játszottunk, mert nem tudtam az érzelmeire hatni, hiszen nem voltak neki. Ugyanakkor tetszett, hogy mennyire kegyetlen tud lenni. Lehet, hogy erre csak akkor volt képes, mikor kikapcsolta az érzelmeit, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem tudom előcsalogatni belőle úgy is, hogy közben nem szórakozik azzal a fránya kapcsolóval. Mert akkor mondhatnám azt, hogy igazán a befolyásom alatt áll. S ez az, amit én el szeretnék érni. Nem számítottam arra, hogy a nyakamba ugrik vagy valami ilyesmi. Sőt azt gondoltam, hogy az első kezébe akadó tárggyal nekem esik és addig nem nyugszik, míg a szívemet át nem szúrja valami fránya fadarabbal. De, ha igazán élvezni akarja.. Ki is tépheti. Bár ahhoz először meg kell találni. Az évek során egyre kisebbre zsugorodott. Már lassan a húgom iránt érzett szeretetett is teljes mértékben sikerül kiölnöm belőle. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire makacs. Régen is ilyen lett volna? Nem tudom. Csak arra emlékszem, hogy boldog volt. Most pedig képes hátat fordítani nekem. Mondjuk nem tudom mit vártam ennyi idő bezártság után, de ha neki egy ellenség kell akkor megkapja. Apánk után őt is öröm lesz elpusztítani. Mikor kinyílt az ajtó tekintetem automatikusan bebarangolta a testét. Ez a piros ruha rendkívül illet rá. Mintha csak rá öntötték volna. Azonban én szívesen bontogattam volna ezt le inkább róla, de mielőtt tovább fejtegethettem volna ezt a gondolatot bevágta előttem az ajtót. Mondhatni nyugodtan kezelte a helyzetet. Megöltem egy barátját, hogy észhez térjen. Vagyis visszatérjen az érzelmeihez. Tulajdonképpen szívességet tettem neki, de láthatóan ő ezt egyáltalán nem így gondolja. Na, mindegy. Nem, mintha ez az ajtó visszatarthatna. Könnyen felfeszítettem a zárat, majd a következő pillanatban már benn is voltam s testem Carolinéhoz simult, miközben hozzápréseltem őt a falhoz. – Hmm.. Nagyon gyönyörű vagy. – Suttogtam vigyorral a képemen és kezeimmel végigsimítottam az oldalán. – Tudod, ha őszinte akarok lenni veled.. Be kell vallanom, hogy hiányoztál.. Gondolom ez az érzés nem túlságosan kölcsönös.. Vagy mégis? – Fejét finoman állánál fogva megemeltem, hogy a szemeibe nézhessek. Ó, azok a gyönyörű szemek.
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája Hétf. Jún. 02, 2014 5:19 pm
You're the allure of darkness
Anthony & Caroline
Könyvek tucatja fölé görnyedve olvasom a sorokat. Az elmúlt időszakban sok veszteség ért és muszáj elterelnem a figyelmemet. Nem fürödhetek az önsajnálat tengerében; teljesen értelmetlen újra és újra átrágnom magam a történeteken, tudom, hogy már nem változtathatok rajtuk, szóval inkább tovább lépek és beletemetkezem a biológia csodáiba. Persze a figyelmem nem lankad de azért tudnék mással is foglalkozni. Elena azonban most visszatért Mystic Fallsba Jeremy miatt, Bonnie teljesen eltűnt, Stefant pedig jelenleg jobban lefoglalja Damon. Tincseibe túrok és felsóhajtva dobom magam hátra az ágyon. Vámpír vagyok. Eszes, erős és most mégis úgy érzem, a biológia a legnagyobb ellenfél a világon. Persze, tudom, hogy megküzdök vele; mindig is ilyen voltam. Ha valaki azt mondta, nem tudom megcsinálni, bebizonyítottam az ellenkezőjét. Most is ezt fogom tenni. Ötösre fogok vizsgázni, ami után majd összedobok egy hatalmas bulit. Ott majd lehet ünnepelni, ismét együtt lesz a banda és remélhetőleg lesz egy olyan hétvégénk, amikor senkinek az életét nem kell megmenteni, amikor nincs hatalmas és gonosz, legyőzhetetlennek tűnő ellenfelünk. Amikor egyszerű egyetemista vámpírokként ünnepelhetjük meg az első év fáradalmait. Már előttem is van a záróbuli. A téma az alkoholtilalom. Gengszterek, éjszakai pillangók, blues... végre felvehetném azt a tűzpiros ruhát amit ezer éve vettem de még egyetlen alkalommal sem viselhettem. Egyetlen pillanat alatt termek a szekrény előtt és halászom elő a darabot. Már el is képzelem a hozzá illő legalább egy tucat gyöngysort és a hajamba tűzhető tollat. Igen-igen, remek lesz. A következő pillanatban ledobom magamról a topot és a sortot, hogy felvegyem a ruhát. Kisimítom a ráncokat és az egész alakos tükör elé lépek. Cipőt mindenképp kell szereznem hozzá. A ruha combközépig ér, megfelelően emeli ki domborulataim és kellően takarja azt, amit nem illik mutogatni. Már épp öltöznék át, hogy felkeressem a buliszervező tanács fejét, hogy bedobjam ötletem, amikor kopogtatnak az ajtón. Nem öltözök át, a tűzpiros ruhában fogadom vendégem. Ahogy azonban elém tárul Anthony, határozott mozdulattal vágom be előtte az ajtót. Nem. Nem lehet itt. Nem bírom elviselni, nem teheti be ide a lábát, nem. Nem jelenhet meg, hogy emlékeztessen titkomra melyről csak Stefan tud... nem kínozhat meg újra. - Menj el... - suttogom kábán a rémülettől, a zavartól mi pírbe öltözteti arcomat, a bosszúvágytól mit egyetlen pillanatban sem feledtem és a különösen bizsergető érzéstől, mi az emlékek hatására szalad végig testemen.
Ismerős folyóson lépkedtem végig. Nagyon is tudtam a járást már errefelé. Furcsának találtam, hogy Caroline még nem keresett meg, hogy végrehajtsa rajtam a bosszúját. De, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor még azt is mondhatom, hogy egy kicsit hiányzott is nekem ez a szőke szépség. Vele élveztem leginkább a beteges játékomat. Felesleges lenne tagadni így van. Még akkor is élveztem, ha egy kicsit ki is csúszott a kezeim közül. Mert az érzelmeinek kikapcsolása nem szerepelt a terveim között. Megszállottja vagyok annak, hogy minden úgy történjen, ahogy elterveztem, de most kivételesen még így is, hogy jött egy váratlan fordulat a játékba.. Egyáltalán nem csalódtam. Sőt még élveztem is. Azért nem akarom túlságosan gyakorivá tenni, mert azért nem mindenkinek engedem meg, hogy keresztül húzza a számításaimat. Ahogy itt sétálgatok eszembe jut, hogyan csábítottam el. Akkor még csak fogalma sem volt arról, hogy milyen szörnyeteggel áll szemben és ez pontosan így volt jó. Ha már rögtön így mutatkoznék be senkinek nem lenne kedvem velem szórakozni egy kicsit. Bár.. Aki elég beteg ahhoz, hogy elviselje a stílusomat az nagyon is élvezi. Ilyen volt Blair is. Bár rá is ráuntam sajnos. Édes kiscsaj meg tetszik, ahogy elfogadja azt, aki vagyok és egyáltalán nem ítélkezik. De hosszú távon nem is tudom.. Senkit nem tűrök meg túlságosan hosszú ideig az életemben. A húgom kivétel. Bár most vele sem éppen tökéletes a kapcsolatom. Mennyit bírtam ki vele? Körülbelül egy napot. Nem többet. A makacssága és az ártatlansága az őrületbe kerget. Nem is értem, miért változtattam át. A legegyszerűbb az lett volna, ha egyszerűen csak megölöm. Ha hazaérek és nem lesz otthon. Hmm. Örömmel fogom levadászni és egy karót szúrni abba az áruló szívébe. Megálltam az ismerős ajtó előtt és kopogtattam az ajtaján, miközben az ajtófélfának támaszkodtam az egyik kezemmel. Reméltem, hogy nem a szobatársa fogja kinyitni nekem az ajtót, mert tudom jól, hogy említette. Miatta kellett néha a lehető leghamarabb lelépnem. Na, mindegy is. Két nővel még elbírok. Főleg, hogy az egyik, már volt.. Alattam. Mikor kinyitja az ajtót automatikusan elmosolyodom és gyönyörű lélektükreibe nézek. – Hiányoztam?
Kezdőlap
Tárgy: Re: Elena és Caroline szobája 
|| 
† 
