Bíztató tekintettel jutalmaztam őt. Remélem ezzel a nézésemmel az igen felé fogom őt terelni. Muszáj, nem éhezhet, és azt sem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát amikor velem van. Még csak az kéne, ha most elmenne az éhínsége miatt. Pedig csak most kezdtünk neki a dolgoknak.
- Nem is fogsz. Bízom benned. – kezem válláról lesiklik, és összekulcsolom ujjainkat. Egy aprót szorítok, és megcsókoltam mellkasát. Sosem fogok betelni ezekkel az izmokkal. Ha tehetném, éjjel-nappal lágy csókokkal hinteném be. Még jobban oldalra döntöttem a fejem, hogy a bőröm megfeszüljön. Talán evvel csökkenteni fogom a fájdalmat. Voltam már megharapva, nem is egyszer, és eléggé kellemetlen az érzés. Főleg, amikor nem egyeztél bele. De talán most más lesz, vagy nem. Kezemet visszaengedtem derekam mellé, és lehunytam a szemeimet. Először ajkát éreztem meg a nyakamon, és azt hittem már végeztünk. Ellazultam, már majdnem fellélegeztem mikor egy hasító fájdalom járta át a testemet. A hideg végigfutkosott a gerincem vonalán, és halkan felsziszegtem. Tenyereimet ökölbe szorítottam, és körmömet a húsomba vájtam. Majdnem összeestem, és megéreztem, ahogyan a vér áramolt ki a szervezetemből. Elveszi tőlem, megfoszt a saját véremtől. De a negatív élmények mellett feltűnt a pozitív is. Belőlem táplálkozik, én adok neki életerőt. Miattam lesz ereje, kedve, és jobban fogja magát érezni. A végére már megszoktam, és egy halk sóhaj hagyta el az ajkaimat.
Kihúzta belőlem agarait, és én nyomban kinyitottam a szememet. Rosszabbra számítottam. Fájt, de mégis az érzés, ami elkapott közbe. Jó volt. Véres csuklójával találtam szembe magamat. Kérdőn felpillantottam rá.
- Damon nem. – ellenkeztem, és megcsóváltam a fejemtől. A fájdalom ismét átjárta a testemet, mikor megmozgattam nyakamat. Ismét összeszorítottam szemeimet, és nyilvánvaló volt számára, hogy szenvedek. Pedig nem akartam kimutatni. Nem akarok vámpír lenni. Az életem egy nagy roncs, mindig történik velem valami baj. Ha véletlenül ebben az egy napban történne valami, akkor visszatérnék. Vámpírként. Azt pedig egyáltalán nem szeretném. Soha nem akarok egy vérszívóvá válni. Öregedni akarok, és leélni az életemet, s nem másokét elvenni.
De nem tehettem mást. Muszáj volt, mert a szoba kezdett körülöttem összemosódni, és Damon hangját is egyre távolabbról hallottam. El fogok ájulni, nem..
Kinyújtottam kezeimet, és úgy tapogatóztam, mintha elvesztettem volna a látásomat. Hamar megtaláltam a csuklóját, és óvatosan az ajkaimhoz emeltem. Először nyelvemmel ízleltem meg a számomra rozsdás ízű folyadékot, majd tágabb ajkakkal elkezdtem szívni. A fürdőszoba falához nyomtam őt, és minden egyes másodpercet kiélveztem. Egyre több erőm lesz, mindjárt kicsattanok a bőrömből. Többet akarok, nem akarok vele leállni. Így akarom érezni magamat a nap huszonnégy órájában.
De mikor látta, hogy már eleget ittam elvette tőlem. Beletörődtem, és az arcomat lemostam a meleg vízzel. Figyeltem, ahogy a lábainknál a víz néhol piros volt. A gyomrom fel is fordult tőle egy pillanatra.
- Nem akarom elrontani a hangulatot, de valamit szeretnék már az elején tisztázni. – hagyta el az ajkaimat egy keserves sóhaj. – Nem szeretnék, és nem is leszek vámpír. Nem nekem van feltalálva ez a fajta életmód. – egy egyenes csíkba húztam a számat, és tekintetem elvándorolt. Muszáj volt vele ezt közölnöm, hogy ne élje bele magát feleslegesen a dolgokba. Lehet közös jövőnk, de nem fog az évszázadokon keresztül tartani. Mert én addigra már halott leszek, a föld alatt fog heverni a testem.
- Most rajtam van a sor. – fogtam meg a tusfürdőt, és hirtelen témát váltottam. A kezembe nyomtam egy nagy adagot, és először a hátát kezdtem bekenni. Mikor végeztem, előrenyúltam és a hasán masszíroztam be.
- Van valami terved mára, vagy itt maradunk egészen addig, míg össze nem fonnyadunk? – súgtam a fülébe, és egy apró puszit nyomtam az arcára.

+16?
A vágy ismét csak fokozódott bennem. Mit művel velem, hogy ilyen érzelmek lobbannak fel bennem? Hátat fordítottam neki, és lehunytam a szememet. Éreztem, ahogy a meleg víz a bőrömhöz ér, és alig várom már, hogy Damon kezét érezhessem ismét magamon, ahogy bejárja a testemet..
Automatikusan oldalra döntöttem a fejemet, és élveztem minden egyes mozdulatát. Gyengéden bánt velem, és felkeltette bennem a kellő hatást. Halk sóhajok törték meg a víz folyását, és annyira belemerültem az egészbe, hogy majdnem elvesztettem az egyensúlyomat, és hátra estem. De sikerült időben észbe kapnom, és felegyenesednem. Lemosta a hátamról, és csókjait éreztem magamon. Azok a mennyei ajkak, olyan húsosak, íveltek, és milyen remekül csókol..
Azt tettem, amit kérte, bár nem mindig vagyok egy szófogadó lány. Most épp jó kedvemben kapott el. De majd lesz olyan is, amikor én fogok neki utasítgatni, és nem fordítva. Kíváncsi vagyok, hogy ahhoz hogyan fog viszonyulni.
Felemeltem pillantásomat rá, és kisöpörtem tekintetéből egy kósza vizes hajtincset. Dereka köré fontam a karjaimat, és még közelebb öleltem őt magamhoz csókunk közepette. Remélem, ez nem csak ilyen kezdetleges fellángolás, hanem hónapok múlva is így fogunk egymásra pillantani. Ilyen szerelmesen, majd kicsattanunk az örömtől, a vágytól, amikor megpillantjuk egymást. Nem szeretném, ha szerelmünk elavulna, és már azért lennék csak együtt, mert nem akarjuk megbántani a másikat. Nem akarok rá unni, ezért is félek, hogy attól, hogy talán hirtelen szaladunk előre. Viszont úgyis van még pár akadály, melyet át kell ugranunk, ami újabb és újabb kihívásokat jelent. Mellkasára döntöttem a fejemet, és élveztem kezének minden egyes mozdulatát.
- Persze.. – súgtam alig hallhatóan válaszomat, de hirtelen abbahagyta. Kezei lefagytak, és egy lépéssel hátrált. – Minden rendben van? – hangom aggódott volt, és megfordultam, hogy jobban szemügyre vehessem őt. Nagy nehezen sikerült tekintetemet elszakítanom a csodálatos felsőtestéről, és az arcát figyeltem.
- Damon.. mi a baj? – nyomatékosabban tettem fel immár a kérdésemet. Közelebb léptem hozzá, kezeim birtoklásba vették az arcát, és felemeltem, hogy többé ne tudja előlem elrejteni. Nagyot nyeltem, mikor megpillantottam vérben izzó tekintetét, hosszú tépőfogát, és az ereit melyek behálózták az arcát. Mikor ehetett utoljára? Az egész tegnapi estét itt töltötte nálam, és ha jól sejtem este egyszer se kelt fel mellőlem. Azt pedig nem szeretném, ha egy ártatlan embertől venne el vért, majd megigézné. Ha éhes, akkor inkább.. inkább.. tőlem. Igen. Felajánlom, nem hagyhatom őt éhezni. Engem úgysem fog bántani – remélhetőleg -.
- Figyelj.. – húztam egy apró mosolyra az ajkaimat. -, nem bánom. Nyugodtan, ilyen a természeted. Nem fog fájni. – mutatóujjammal megérintettem a kidudorodó erét, és végigsimítottam arcán. Közben próbáltam kordában tartani az érzelmeimet, hogy a félelem ne tükröződjön rajtam. Hajamat az egyik oldalamra söpörtem, és oldalra biccentettem a fejemet, s testéhez simultam, hogy csak egy választása legyen: A táplálkozás.

Olyan érzés fogott el, mintha újra, s újra élném át vele az első csókomat. Félelmetes, hogy milyen hatást kelt bennem. Egyszerre izgató, és rémisztő is. Egyre csak fokozta bennem az iránta érzett vágyamat. Nem tudom hányszor képzeltem ezt a pillanatot már el, és végre.. meg fogjuk tenni. Rengeteg akadályon kell majd átvészelnünk magunkat, de ha szeretjük egymást, és hiszünk benne, hogy sikerülni fog, akkor könnyű lesz az egész. Remélem, hogy Damon tényleg komolyan gondolja ezt az egészet, és nem csak egy pár hétre fogok neki kelleni. Mert ugye nekem vannak elvárásaim, neki is lehetnek, de ragaszkodok azokhoz, amik már megfogalmazódtak bennem. Például zokon veszem, ha megcsal. Második esélyért ne könyörögjön nálam, mert ha egyszer megtette, akkor ismét be fog következni. Megértem, hogy emberekből táplálkozik, csak majd ne előttem, és próbáljon meg ösztönei felett uralkodni, és nem megölni az illetőt.
Várjunk.. hova tévedtek a gondolataim? Épp most készülök lefeküdni a kedvelt férfival, akiért már hónapok óta dobog a szívem. Nem szabadna ennyire előreugornom, mert ha már az elején felállítok szabályokat azzal csak elijesztem magamtól. És ezt a legkevésbé sem szeretném.
Mikor felült, a nyaka köré fontam ismét a karjaimat, hogy jobban meg tudjam magam tartani. Hátát kezdtem el simogatni, és elengedtem őt annyira, hogy sikeresen kibújjak a felsőm alól. Ó Istenem.. El sem hiszem, hogy már itt tartunk. Halk sóhajok törtek fel belőlem mikor lágy csókjaival testemet kezdte kényeztetni. Ahol csak érintette a szája olyan érzés kapott el, mintha lángolnék, perzselődne a bőröm. Lehámozta rólam a maradék ruhámat, egészen addig míg testemet egyetlenegy fehérnemű borította. Kezeimet végig húztam kidolgozott mellkasán, körkörözve. Amikor a nadrágjához értem, ott akadt némi probléma. Egy kicsit elidőztem övének kikapcsolásával, s mikor sikerrel kikapcsoltam benyúltam és keményedő férfiasságát kezdtem el simogatni. Az utolsó darab ruha is lekerült rólam, és ismét végigment az egész testemen. Kezemmel a paplanba markoltam, és erősen gyűrögettem. Egyre hangosabb, és hangosabb nyögések törték meg a szexuális túlfűtöttségtől tele szobát. Mennyire örülök, hogy rajtunk kívül nem tartózkodik senki se a házban. Ha Jeremy ezt hallaná, és tudomást szerezne róla, akkor..
Egyre gyorsabban kezdtem el venni a levegőt. Érzem, közel állok a csúcshoz, már csak egy kicsi kell.. De abbahagyta, és a gyönyörtől sugárzó arckifejezésemnek nyoma veszett. Ajkai ismét rá találtak a sajátoméra, és belém hatolt. Körmeimet hátába mélyesztettem, és felvettem tempóját. Először lassú tempóba kapcsolt, majd egyre gyorsult. És őszintén szólva nekem már gyors volt, de rengeteg izgalmat nyújtott. Ismét ugyanaz az érzés járta át a testemet, és elértem. Átléptem a mennyország kapuját, ezáltal testem megfeszült, és beleborzongott. Egy utolsó csókot leheltem ajkaira, és lezuhant mellém. Pár másodpercig elkapott a némaság, nem tudtam mit felelni. Fantasztikus volt. Nagyon, sőt..
Bebugyoláltam magamat a takaró alá, és Damon mellkasára hajtottam a fejemet. Lehunytam a szemeimet és szívverésének ütemére összpontosítottam. Kellemes érzés kapott el. Meglepett mikor kimondta a „Szeretlek” szót. Igazából én is ezt érzem iránta, de nem érzem még olyan bátornak magamat, hogy kimondjam. Ez mégis egy komoly lépés.
- Én is. – csak ennyit feleltem, és egy puszit nyomtam a mellkasára. Összekulcsoltam ujjainkat, és egy sóhaj hagyta el a számat. – Fantasztikus vagy. – görbültek az ajkaim egy féloldalas mosolyra. – Nem érdekel, hogy mit mondanak. Én boldog vagyok veled. – könyököltem fel az ágyra, és egy újabb szenvedélyes csókban részesítettem őt. Majd ismét elhelyezkedtem úgy, ahogy az előbb voltam, és hagytam, hogy elragadjon magával az álom.

Az érzelmek teljesen felerősödtek bennem, s tetszett az, amit Ő vált ki belőlem. Kíváncsi lennék arra, hogy ő mit érez, hisz neki mindez felerősödik, mivel vámpír, én pedig csupán egy egyszerű halandó vagyok. Tüzeltem belülről, majdnem szét fogok robbanni. Akarom őt, de vajon helyes lenne? Nem tudom. Fel tudnék sorolni érveket, mely mellette, és mely ellene szól. Teljesen elvesztem világoskék tekintetében. Olyan, mintha magába szippantana, és nem akarna engem kiengedni. Mintha úsznék az óceánban, egyre mélyebbre sodorna, és nem lenne kiút. De nem is bánom.
- Remélem, hogy a többiek is tisztában lesznek ezzel. Mert én tényleg törődök veled Damon. – mosolyogtam, és most esett le a mondatom értelme. Evvel, amit mondtam konkrétan beleegyeztem. Bólintottam arra, hogy igen, mi alkothatunk egy párt. El sem hiszem, annyi hónap szenvedés után végre átvészeltük az akadályokat, és most itt vagyunk. Egy fura, de mégis kellemes érzés fogott el. A boldogság, melyet már rég nem éreztem. És ő visszahozta ezt nekem, hogy igen is van kiért felkelnem minden reggel, van kiért áthidalnom a nehézségeket.
Ujjaimat végig húztam arcán, majd mutatóujjamat az állkapcsán. Olyan, mint egy álom. Nem is merem azt hinni, hogy ez a valóság, mert félek attól, hogy hirtelen mindennek vége lesz. Egy rossz mozdulat, vagy mondás és bumm. Vége. De ha tényleg olyan szerencsétlen vagyok, hogy egy álomvilágban vagyok, akkor.. senki se csípjen meg!
Monológján meglepődtem, és egy pillanatra elgondolkoztam. Mennyiszer álmodtam, fantáziáltam már róla. Mind olyan könnyű volt, de most, hogy döntés elé vagyok állítva, lefagytam. Nem tudom, hogy mit cselekedjek. Ha nem megyek bele, akkor lőttek az egésznek. Azt fogja vélni, hogy csak kihasználtam, és megromlik a kapcsolata. De, ha belemegyek – amit szeretnék is – attól tartok, hogy csalódást fogok neki okozni. Nekem nincs annyi tapasztalatom, mint neki. Az is lehet, hogy rám fog unni egy idő után, hogy már nem leszek neki kívánatos. És ettől félek, nagyon, sőt rettegek.
De mégis annyi ideig vártunk már, és végre úgy néz ki, hogy szerelmünk be fog teljesülni. Itt az ideje, hogy cselekedjünk, és ne csak szavakba öltsünk az érzelmeinket. Igaza van Damon-nek. Most az egyszer ne érdekeljen mások véleménye, a lényeg, hogy mi boldogok vagyunk. Együtt. Damon és Elena. Elena és Damon.
Válaszként hosszasan megcsókoltam, és végigsimítottam hátán a sötétingjén keresztül.
- Ezt kérdésnek szántad? Mert, ha igen.. Akarom. – súgtam az ajkaira, melyek ismét összeforrtak az enyémmel. Nyelvünk életre keltek, táncra perdültek. Kezeim a mellkasára siklottak, és remegő kézzel végighúztam izmos, kidolgozott hasfalán, majd mikor ismét a nyakához tértem lassan elkezdtem kigombolni a felsőjét. El sem hiszem, hogy meg fogjuk tenni. Ilyenkor örülök, hogy Jeremy nincs itthon..
Hirtelen a vágytól felpezsdülve, fordítottam az állásunkon. Magam alá nyomtam, és egy elégedett mosollyal jutalmaztam őt. Meglepetések mindig akadnak. Csípőjére ültem, és az utolsó pár gombot is kigomboltam. Lehajoltam ismét hozzá és apró csókokkal hintettem be testét egészen a nyakától a hasa aljáig.

Miért érzek így iránta? Miért holott teljesen tisztába vagyok vele, hogy nem szabadna? De miért is nem szabad? Csak azért, mert együtt voltam az öccsével, illetve azt sem szeretném, ha a történelem ismételné önmagát? Stefan és Katherine miatt nem hagyom, hogy szerelmünk beteljesedjen? Vagy talán, mert megrémiszt. Az a tudat, amit érzek iránta. Mert rég nem éreztem így valaki iránt. Amikor a lelked majd szétrobban az örömtől, a nap minden egyes percét vele akarod tölteni, az idő leáll mikor vele vagy.. Ideje lenne a saját érdekeimet előtérbe helyezni, és nem mindig azt nézni, hogy kinek nem lesz jó. Majd beletörődnek. De Damon is annyit szenvedett már, és végre lett egy esélyünk. A boldogsághoz. Hülye lennék, ha nem fogadnám el, hisz az élet egyszer ad ilyen lehetőséget.
- De nem hívhatlak állandóan, ha bajba vagyok. Neked is van életed, Damon. – hajtottam le a fejemet, és hagytam, hogy hosszú barna hajam az arcomba hulljon.
Minden mértékben igaza volt. Nem harcolhatok ellene, mert bármennyire is próbálkozok, sosem fogom őt kiverni a fejemből. Evvel csak jobban magamhoz láncolom, mert akkor erre törekszem, erre gondolok mindennap. Vagyis Rá.
- Nem lehet. – talán, ha többet tagadom, akkor rájövök, hogy igazam van. Vagy nem? Nem tudom. Valaki segítsen nekem! – Nem vagyok Katherine. És nem akarlak elveszíteni. – tekintetem ellágyult, és a fülem mögé söpörtem egy hajtincset, mely az arcomba lógott.
Megfogta a kezemet, és a szívére tette. Nagyot nyeltem, és a kezemet figyeltem. Éreztem a dobogását. Gyors volt, de nem gyorsabb az enyémnél, mely bármelyik percben kiugorhat.
- Érzem.. – súgtam, és pillantásomat felemeltem, és egyenesen az övével találtam magamat szembe. Kísértetiesen közel volt hozzám az arca, orrunk majdnem összeért. Van még visszaút, ha időben cselekszem. Választhatom a szenvedést, a boldogtalanságot. Vagy választom a kihívást, hogy mindenki elé álljunk, s bevalljuk az érzelmeinket. Nem kell többé titkolózni, elnyomni, mert úgyis mindig előjön, ha egy légtérbe kerülünk.
Kölnijének illata kellemesen cirógatta az orromat, kicsit oldalra biccentettem a fejemet, és már-már hunytam le a szememet. Még mindig hátrálni tudok. De nincs elég önkontrollom hozzá. A szemeim lecsukódtak, és ajkai súrolták az enyémet. A szívem, mintha egy ütemet kihagyott volna. Először apró, gyengéd csókokat váltottunk, mely egy szenvedélyes csókká forrt. Közelebb másztam hozzá, anélkül, hogy elszakadtam volna tőle. Karomat először félve a nyaka köré fontam, és ujjaim sötétbarna hajába túrtak bele. Nem akartam, hogy véget vessünk ennek a pillanatnak.
De mire észbe kaptam, már az ágyamon feküdtem, lábaim Damon köré voltak kulcsolva, és felettem volt. Egy utolsó csókot nyomtam ajkaira, és elhúzódtam tőle.
- Biztos vagy benne? Mármint, nem aggódsz, hogy mások mit fognak szólni? – kérdeztem kapkodva a levegőért. Teljesen elvesztem tőle az eszemet, fura érzelmeket vált ki belőlem, jó értelemben.

Kigomboltam derékig érő sötétkék blúzomat, és alaposan megvizsgáltam magamat a tükrömben. Alig egy héttel ezelőtt, alig pár nappal majdnem kitépték a szívemet.. És ami a legszörnyűbb, hogy ok nélkül, és egy Petrova. Tehát valamilyen távoli rokon lehetett. Bár mit lepődök meg ezen? Katherine is a rokonom, és a halálomat akarja. Ha nekem valaha lenne hasonmásom biztosan nem utálnám őt, sőt a legjobbat szeretném neki. Mert a család mindennél fontosabb. A család egy nagyon értékes kincs, vigyázni kell rájuk, mert ha egy pillanatra sem foglalkozol velük eltűnnek. Onnan már nincs visszaút, nem tudsz könyörögni, hogy jöjjenek vissza. Mert ez a vég számukra.
Mutatóujjammal megérintettem a sebhelyet, mára már eltűnt. Stefan-tól egyből kaptam vért, így nem esett komoly bajom. Fizikai bántalmazásnak nyoma sincs, de a lelkemről nem is szeretnék vitát nyitni. Ott kísért a szemem előtt Anna tűzben lobogó íriszei, ahogy a halálomat várja. Majdnem körül font engem a halál, és majdnem elragadott. Mindent az időzítésnek köszönhetek. Ha Stefan később jött volna, akkor már nem lennék itt. Hanem a Mystic Falls-i temetőbe lennék eltemetve a szüleim mellett, s Jeremy magára lenne hagyva. Ezt nem engedhetem.
Visszagomboltam felsőmet, és mélyen beszívtam a számomra éltető levegőt. A tüdőm megtelt oxigénnal, majd kifújtam. Ujjaimat hosszú sötétbarna hajamba túrtam, és végigszántottam rajta kiegyenesítve a kiálló szállakat.
Az ismerős csengő megtörte a szobám csendjét. Ki kereshet ilyenkor? Alig múlt el tíz óra. Kapkodva a lábaimat, kisétáltam a szobámból, és gyorsan levágtáztam a lépcsőfokokon. Megragadtam az ajtó kilincsét, és kinyitottam. Egyből egy mosolyra görbültek az ajkaim, mikor megpillantottam az illetőt. Nem rá számítottam, de örültem, hogy Ő van itt. Rég nem találkoztunk, viszont van egy sejtésem, hogy tud a bálról. Hisz Damon mindent tud.
- Helló, Damon. – köszöntöttem, és arrébb álltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni. Vér szökdösött az arcomba, evvel halvány rózsaszín pírt varázsolva, mikor megéreztem tekintetét ahogy engem pásztázott. És jól gondoltam. Hallott a dolgokról.
- Már jól vagyok. – bólintottam. Jól esett, hogy valaki törődött velem. A fejemmel a lépcső felé intettem, hogy beszéljük inkább meg fent. Nem tudom miért pont a szobámat választottam a nappali helyett, de.. Szóval hamar kikötöttünk a szobámban. Az ágyamra ültem törökülésbe, és kihúztam a hátamat.
- Tudom. – egy újabb mosoly suhant végig az arcomon. – Azért nem kerestelek, mert nem akartam, hogy feleslegesen aggódj. – pillantottam az ágyneműmre, és egy szöszt lesöpörtem a földre.
– Anna.. – tekintettem fel a plafonra. Gondolatban még meg tudom fogalmazni, de mindig elkap a keserűség, és a félelem, mikor hangosan beszélek róla. -, majdnem kitépte a szívemet. Egy csoda, hogy túléltem. – feszültem meg, és tekintetemet ismét csodálatos, magával ragadó pillantásába véstem.
Ne.. ne menj oda. Damon, kérlek ne.. De oda ment. Abba a témába keveredtünk bele, amit mindig próbálok mellőzni. Próbáltam elfelejteni őt, megparancsoltam az érzelmeimnek, hogy álljanak le. De nem sikerült, sőt csak egyre jobban erősödtek.. Pillantásom lejjebb vándorolt a kezünkre, és összekulcsoltam ujjainkat. A szívem a torkomban dobogott már, és tudtam, hogy nem helyes. Nem szabadna őt félrevezetnem, mert ami köztünk van, az sosem teljesedhet be. Nem akarok Katherine-né válni.
- Damon.. – kezdtem bele nagy nehezen, és már most utáltam magamat, amit mondani fogok neki. -, ezt nem szabadna. Nem kellene úgy éreznem irántad, ahogyan. – csóváltam meg a fejemet. „Nem szabadna szeretnem téged..” ~ tettem hozzá még a gondolatomban. De mégsem tudok uralkodni eme érzés felett. Teljesen magába szippantott, és nem akar elengedni engem.
- Nem lenne helyes.. – engedtem el a kezét, pedig még érezni akartam puha bőrét ahogyan cirógatja a sajátomat. Akartam őt annyira, hogy már a bensőm reszketett érte. Olyan számomra, mint egy drog. Soha nem lehet róla letenni, kell nekem a túléléshez.
- És veled minden rendbe? – tereltem el a témát egy nagyon bugyuta kérdéssel. Sosem voltam ebbe jó, és úgy látszik az idők során nem fejlődött ez a tulajdonságom. Még..