Dominic & Deirdre


* 18+ *

Amint magamhoz térek az elsöprő hullám alól, végre megint elkezdem élvezni, hogy vele vagyok, és most először értékelem is. Különös, furcsa kapcsolat ez miköztünk, az egész a kíváncsiságommal kezdődött, és amikor két hete kiütve, szinte haldokolva feküdtem a betonon, nem hittem, hogy így végezzük. Nem akartam ilyen közel engedni magamhoz egyáltalán, soha, de már nem bánom. Most, hogy nem bánt, másként látom őt. Persze nem azt mondom, hogy ásó-kapa-karó-nagyharang meg minden, de már nem gondolom, hogy szívtelen érzéketlen vérszívó. Áldozata ő saját magának, a fajtájának és a vérszomjának.
Biztos vagyok benne, hogy ezerszer tapasztaltabb nálam, és olyasmiket is művelt már, amihez az én fantáziám is kevés. Nem értem miért, de buzog bennem a bizonyítási vágy, akarom, hogy a strigulák közül a jobbak közé tartozzak. Nagy lelkesedéssel vetem bele magam a játékba, élvezem, ahogy alattam kiszolgáltatottan fekszik. Vagy bízik bennem, vagy határtalan a magabiztossága. Vagy mindkettő. Mindenesetre tetszik, ahogy szemét behunyva hagy kibontakozni. Fokozza ezt az érthetetlen megfelelési kényszert a halk nyögése, újra elő akarom csalni belőle ezt a hangot. Nem kerüli el a figyelmem sem a kivillanó foga se az arca változásai, de nem zavartatom magam miatta. Elvégre nem mantrázhatom egyfolytában, hogy a verbéna megvéd, bíznom kell benne. Nem fog megharapni, most nem teheti velem. Az annyira aljas lenne, hogy nem is tudom mit csinálnék vele.
Érinteni és ízlelni akarom, előrehajolok, hogy megcsókoljam, de a magasságom közbe szól. Csak a mellkasát érem el, de ezúttal beérem ennyivel is. Félve, szinte reszketve érintem az ajkaimmal, majd egyre felbátorodva húzom végig a nyelvem rajta, épp amikor megállít. Annyira megdöbbenek, hogy azonnal befejezem amit csinálok, engedelmeskedek neki. Nem is olyan nehéz ez, mármint szót fogadni. Biztosan tudja mit miért tesz vagy kér.

Szeretném átölelni, magamhoz szorítani, de nem tehetem. Se most, se máskor, ezt jól tudom. El fogok felejteni mindent, holnap ilyenkor már újra szabad leszek, és azt sem fogom tudni, hogy egyáltalán létezik. Nem akarom elfelejteni. Igen, néhány órával azelőttig gyűlöltem, és karót akartam vágni a mellkasa közepébe, a szíve helyére, mert azt hittem egyáltalán nincs is neki. De most már más a helyzet, annyi mindent mutatott nekem, csupa olyan dolgot, ami gyönyörű és csodálatos és… leírhatatlan, szavakkal el sem mondható. Most is, ahogyan nevet, lágyan és fesztelenül, valamit megmozgat bennem.
Deirdre, eszedbe se jusson!
Inkább visszatérek az elfoglaltságomhoz, ami olyan nagy örömet okoz nekem és a jelek szerint neki is. Ahogy fokozok a tempón, érzem, hogy megfeszül bennem, így minden koncentrációm és erőm összeszedem, hogy megdolgoztassam az izmaim körülötte, fokozva a gyönyörét. Halkan felnyögök, érzem, hogy már nem bírja sokáig, de már én is közel járok a csúcshoz újra. Csak nézem őt, aztán meglepődni sincs időm, olyan gyorsan mozdul. A lendülettől huppanok a matracon, egy halk kis nyekkenés jön csak ki a torkomon. Próbálom nem hagyni, hogy eluralkodjon rajtam a félelem, és nincs is nehéz dolgom. Újra keményen és birtoklón vágódik belém, újra meg újra, engem pedig repít egyre magasabbra. Fölém hajol, de valami nem jó, valami megváltozott benne. De bennem is, már félni sincs erőm. Szemeim lecsukódnak, nem tudok tenni ellene semmit sem.

Egy pillanattal később már a fogait érzem a vállamba mélyedni, és bár most nem fáj, tudom, hogy később majd fog.
- Ne! - a hangom csak fojtott suttogás, a világ kering, fejtetőre állt. De nem enged, talán meg sem hall. Mindkét tenyerem a vállának feszül, de annyit sem érek ellene, mint szúnyog az oroszlán ellen. Könnyek tolulnak a szemembe, nem hiszem el, hogy megint ezt tette velem, ráadásul pont most.
- Te utolsó szemét, aljas… - épp csak belekezdtem a szidalmazásba, amikor az első könnycsepp is elindul az arcomon, megállíthatatlanul csorog végig, hogy aztán a hajamban tűnjön el. Dominic már nem hall, ernyedten fekszik rajtam. Soha még ilyen rettenetesen nem éreztem magam, ez a rengeteg érzelem egyszerre elnyel, és semmi máshoz nincs erőm, csak hüppögve sírni.
Bíztam benne, és ő olyan dolgokat mutatott, amiket még soha nem éltem át, azt hittem… teljesen mindegy, hogy mit hittem! Most itt rekedtem egy idegen lakásban, bezárva, totál meztelenül beszorulva egy bekómált vámpír alá. Ha ez nem lenne elég, minden mozdulat amikor megpróbálok kivergődni alóla egyszerre pokoli és gyönyör teli, mivel sikerült úgy kiütnie magát, hogy még bennem volt. Nehéz, sokkal nehezebb, mint amíg még ébren volt. Nyöszörögve kászálódok ki alóla, könnyeimet a takaró sarkába törlöm, de reménytelen a harc ellenük, potyognak kegyetlenül és fájón.
- Te szemét! - nem gondolkodok, tiszta erőből vágom arcon a vámpírt, remélem mikor magához tér, pokolian fog sajogni az arca. A takarót magam köré csavarom, és felkelek az ágyból. Sajgok, a szex utáni bizsergés még nem múlt el, és a vállamból is szivárog még a vérem. Szipogok egy nagyot, fogalmam sincs, hogy most mit tehetnék, hová menjek vagy mit csináljak. Csábító a lehetőség, hogy megöljem, főleg azért, mert újra megharapott épp akkor, amikor a lehető legsebezhetőbb voltam. Másfelől ahogy ott fekszik, tehetetlenül és a maga nemében gyönyörűen… nem tudom bántani. Nem tudom megtenni, képtelen lennék rá. Ahogy mozdulok, fájdalom nyilall a vállamba, nem hittem, hogy a harapás ennyire tud fájni. Körülnézek a szobában, a padlón a nadrágját keresem, aztán kiveszem a lakáskulcsot a zsebéből. Hát, legalább már bezárva nem vagyok. De így nem mehetek emberek közé, a szétfolyt smink és a vérző nyak nem kifejezetten bizalomgerjesztő.
A szoba ajtajában már Zokni vár lelkesen, gondolom elképzelése sem lehetett arról, hogy mit művelt a gazdája odabent. Nem engedem be, inkább behúzom magam mögött az ajtót.
- Most hagyd a gazdit. Pihen. – lehajolok hozzá, hogy megsimogassam, de ahogy nyúlok felé a fájdalom újra belém hasít, ezúttal nem csak a nyakamnál, hanem a hasamban is, mélyen bennem, sajgón emlékszik a testem a vámpírra. Rövid gondolkodás és keresgélés után bevetem magam a fürdőszobába. Egy jó zuhany csodákra képes, bár se a fizikai se a lelki sebeket nem gyógyíthatja be. A szekrény, amibe a kabátomat tettem az előszobában a ruhás zacskókat is megőrizte, gyorsan magamra kapok egy farmert és egy inget, ezek voltak a lehető legkényelmesebbek a délután vásároltak körül. Összeszedem minden holmim, aztán Zoknira is ráadom a pórázt. Amúgy sem ártana már megsétáltatni, így nem tiltakozik ellene túl sokat. Ahogy terveztem, mielőtt még az estét a vámpír ágyában töltöttem volna, fogom a kutyát és lelépek. Minden a tervek szerint. Újra elöntenek a könnyek, ahogy felmarkolom a szatyrokat, és becsúsztatom a kulcsot a zárba. Semmi sem úgy alakult ahogy kellett volna. Bárcsak tényleg elfelejtettem volna mindent ami köztünk történt.
- Gyere, megyünk sétálni! – nehezemre esik hazudni, még ha csak egy kis szőrpamacsról van is szó. Nem, nem sétálni megyünk, hanem megszökünk innen mindketten. Egy utolsó pillantást vetek még a lakásra mielőtt bezárnám az ajtót, aztán határozottan követem az állatot ki az épületből.

Dominic & Deirdre


* 18+ *

Kegyetlen, olyan nagyon könyörtelen… hiába a gyönyör, meg ez az egész, a csodálatos és új érzések tömkelege. Egyre inkább pánikol az agyam, miközben a testem élvez. Félek, rettegek, hogy megkéri még ennek az árát, és én azt nem fogom tudni megfizetni. Elvégre ha kiürül belőlem a verbéna, megharaphat, és véremet veheti, akár annyit, hogy belehaljak. Legszívesebben ordítanék, hogy hagyja abba, tiltakoznék és ellenkeznék, de…
De olyan jó. Csak elégedett nyöszörgésre és fojtott sikkantásokra futja az erőmből, miközben élvezem amit csinál. Rendíthetetlenül kényeztet, már-már azt kell gondoljam, hogy ő is élvezi a dolgot. Pedig, a volt barátom elmondta nekem, hogy ebben neki semmi öröme nincs, ez értem van, ő speciel utálta az egészet. Nem is csinálta csak egyszer, és nem így, hűű, nagyon nem így! A matracba préselődök, nem azért, mert ő ott tartana, hanem saját gyönyöröm teszi ezt velem. Teljesen kimerít az érzés, már szuszogni is csak alig tudok. Szóval ez ilyen? Mármint… ilyennek kellene lennie mindig? Mert akkor engem mocskosul átvertek az elmúlt hat évben. Amit eddig éreztem, az a közelében sem volt az orgazmusnak, sőt. Tulajdonképpen amiről én azt hittem, hogy annál jobb már nem is lehet, az épp hogy csak a kezdete volt a dolgoknak.
Zavartságom és szétszóródott gondolataim miatt eleinte nem tudok se ellenkezni se közreműködni, amikor Dominic belém hatol. Kell néhány perc, míg összeszedem magam, és már tudatosan csinálom a dolgom. Látom rajta, hogy várt már erre, persze hogy várt, nekik ez az élvezet, így jó. Mindkét lábam a nyakában változást hoz, újabb nyöszörgést csal belőlem elő. Ilyen jó még soha nem volt, ennek még a közelében sem volt, de tényleg. Élvezem, hogy végre belőle is hangot csaltam elő, a nyögése egy kis elégtételt ad nekem. Meglep, amikor a bokámba harap, igaz, nem a fájdalom miatt. Végigfut a bizsergés attól a ponttól, ahol a fogai érintik a bőröm, fel, egészen felfelé, végig a lábszáramon, a combomon át, addig a pontig, amit éppen belülről ingerel. Elkerekedett szemekkel és csodálkozó arccal meredek rá, mert fogalmam sem volt, hogy a bokám és a belsőm ilyen összeköttetésben vannak. Ő nyilván ismeri ezt a trükköt, ezért is alkalmazta nagy sikerrel rajtam. Pofátlanság lenne arra kérni, hogy csinálja újra, ha egyszer elfordította a fejét? Igen, az lenne… kár.
Arca, az, hogy az éhsége kiült a vonásaira némiképp megrémiszt, persze, hogy ezt már szóvá teszem. Kinek hiányzik, hogy megint elkezdjen harapdálni mint a múltkor? De aztán már nincs időm se erőm tovább gondolkodni, érzékszerveim tombolnak. Csak sóhajtozok, és nyöszörgök, vállába mélyednek az ujjaim, egyre erősebben. Soha nem éreztem még így, ennyire sürgető vágyat. Bár a tempója egyáltalán nem lassú, mégis elé sietek a lökéseknek. Lehajtom a fejem, mert megöl a kíváncsiság. Csak nézem, ahogy ki-be jár bennem, és csodálat kúszik a tekintetembe. Azt hiszem ennél izgatóbb látványban még sosem volt részem.
És akkor elszabadul az érzés, elhatalmasodik fölöttem, száguldok, repülök, leírhatatlan minden. Nem tudom miért, de úgy érzem tudtára kell adnom, hogy mennyire jó most nekem. Kezeim felsiklanak, a nyakán át az arcáig, mindkét tenyerem rátapasztom, és a szemébe nézek. Akarom, hogy lássa mit tesz velem, mekkora örömöt okoz. Aztán a tervem csődöt mond, hatalmas nyögés kíséretében hunyom be a szemem. Az orgazmus jön, maga alá temet és megbénít. Ez mennyei, és tényleg úgy érzem, még egy hajszállal jobb, és belehalok. A szívem majd' kiugrik a helyéről, a lélegzetem is elakad. Megfeszülök körülötte, szinte húzom magamba, de érzem, hogy neki még odébb van a kielégülés.

Még magamhoz sem tértem, amikor átfordít, kába vagyok, örülök ha tudom melyik bolygón vagyok. Ez a Szaturnusz, nem?! De az is lehet, hogy épp a sztratoszférában keringek, ki tudja? Próbálom nyitva tartani a szemem, de minduntalan lecsukódna, szükségem lenne egy kis időre, hogy összeszedjem magam, de az az, ami most nincs. Ahogy kihúzódott belőlem, azt hiszem felnyögtem, de nem emlékszem biztosan. Sajgok utána, akarom, hogy megint bennem legyen, és ennyire nagyon kitöltsön. Isteni volt ez a teltség érzés, vágyok rá, hogy újra átélhessem. A mellkasára támaszkodok, próbálom összeszedni magam. Érzem, hogy még folytatni akarja, ahogy én is, ezért lassan az ölébe ülök. Újra kitölt, ez az új pozíció olyan új érzéseket ad, hogy ismét felnyögök. Enyém a lehetőség ahogy mondja, és élni is fogok vele. Átveszem a ritmust, amit diktál, aztán még egy kicsit gyorsítok is rajta. Tetszik nekem, ahogy alattam fekszik, elterül a párnákon. Ajka és fogai a mellemen izgatóak, de a látványa sokkal inkább az. Nem értem, miért hergeli saját magát, lehet, hogy ez ilyen vámpírszokás, ez a harapási kényszer. Szegénykém, nem lehet könnyű neki most, hogy nem haraphat meg.
Nem kerülte el a figyelmem, hogy az előbb kérte, hogy engedjem ki a hangom, szerintem plusz öröm neki, ha hallja, hogy nekem jó. Na, akkor ezúttal ebből nem eszik. Mosolyt csal ajkaimra a gondolat, óh igen, ő mondta, hogy enyém a lehetőség. Irányítani akarok, életemben először én akarom kézben tartani a dolgokat. Élvezem én is, nagyon is tetszik amit csinálunk, és hála égnek az előbbi érzés után már kitisztult a fejem, kész vagyok rá, hogy újra eljussak a csúcsra, de ezúttal magammal akarom vinni őt is. Előre dőlök, a köztünk lévő magasság különbségnek köszönhetően nem tudom megcsókolni, csak akkor, ha kiesek a ritmusból, és nem jut bennem olyan mélyre, szóval bármennyire is vágyok a csókjára, nem vállalom a kockázatot. Helyette inkább lassítok, így minden alkalommal még mélyebbre ér bennem, én pedig minden izmomat megdolgoztatom belül. Megfeszülök majd ellazulok körülötte, újra meg újra, miközben végigsimítom a kezeim a mellkasán. Szép, izmos, tetszik nekem, nagyon is tetszik. Egész nap el tudnám nézni, és remélem lesz is rá ma alkalmam. Nyelvem hegyével nedves kis csíkot húzok, miközben csókjaimmal borítom be ahol csak érem. Aztán felpillantok rá, és újabb mosolyra ingerel a látványa.
- Elég a nyugdíjas tempóból, ugye, te ragadozó? – orrom az övéhez érintem egy pillanatra, aztán felemelkedek, és határozottan megragadom az egyik kezét, kapaszkodok belé. – Gyerünk, folytassuk! – súgom, és újra felveszem azt a ritmust, amit az elején. Eleget pihentem, össze is szedtem már magam eléggé ahhoz, hogy folytatni tudjam amit elkezdtünk. Kimerítő egy pasi, de tetszik nekem, és az is, ahogy néz rám a párnák közül.
Csakhogy az iménti kis játékom közben annyira lázba jöttem úgy, hogy észre sem vettem, hogy már minden egyes mozdulat és milliméter amit megtesz bennem maga a gyönyörűség. Előbb sóhajtok, majd az ajkamba harapok, de nem esek ki a ritmusból. Újra haladok, mászom meg a meredek hegyoldalt, és már kezd is elönteni az érzés. Lenézek rá, láthatja rajtam, kipirult arcomon és mosolyomon, hogy mennyire élvezem, és milyen közel járok már a csúcshoz. Mohó, éhes tekintettel nézem, miközben újra megtámaszkodok a mellkasán, hogy fokozhassak a tempón. Ezúttal nem engedem, hogy nélküle menjek el, ha kell képes leszek megállni, de ez alkalommal akkor is azt akarom, hogy velem tartson.

Dominic & Deirdre

* 18+ *

A
szoba meleg sötétjében kitalálni is nehéz lenne, hogy milyen. Gondolom pont olyan, mint a lakás többi része, ugyanaz a fehér hidegség, ez a modern börtön. Persze lehet, hogy csak én gondolom ezt az ilyen berendezésről, de hát ezt nevezhetjük szakmai ártalomnak is. Én a régi bútor szerelmese vagyok, nem cserélem le a régit újra, inkább megjavítom. Talán ezért is voltam annyi ideig Zack mellett, én a buta liba azt hittem, hogy meg lehet javítani még a dolgainkat. De hát nem mindent lehet összeragasztani ami eltört. Egy régi, szú járta komódhoz hasonlít a mi kapcsolatunk. Lefesthettem én újra meg újra, attól még belül ugyanolyan romlott volt, belülről ment tönkre az egész, hiába tűnt kívülről épnek, szépnek.
Az ágy puha, a lepedő kellemesen cirógatja a meztelen bőröm. Mintha ezerszeresére nőtt volna a tapintásom érzékenysége, a bőröm még azt is megérezte volna, ha egy lepke szárnya libbent volna meg felette. Lángolok, annyira nagyon akarom már őt érezni. Ajkamba harapok, várakozva, amikor kibújtat a melltartóból, élvezem, ahogy felfedezi a puha halmokat. Igen, ezt a részét én is szeretem a dolgoknak. Kezei, ajkai alatt átalakul a bőröm és a mellem, formásabb lesz, kerekded, tökéletesen illik a tenyerébe. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy bár észrevette, hogy nem vagyok teljesen természetes szépség, nem zökkentette ki abból, amibe belekezdett. Persze az is lehet, hogy ő csak annyira fel van már húzva, úgy vágyik a kielégülésre, hogy ha három fejem lenne, az se érdekelné. De tulajdonképpen már én is ebben az állapotban vagyok, nem hiszem, hogy megállnék, bármit is látnék rajta.
Persze nincs se három feje, se semmi ilyesmi. Meztelen testének látványától a gyomrom is vigyázzba áll. Nos, ha három feje vagy karja nincs is, három lába azért majdnem... Belém fog egyáltalán férni? A gondolat mosolyt csal az arcomra, pedig tudom, hogy ilyenkor a legkevésbé se kellene viccelődnöm. Remélem nem veszi észre, vagy ha észre is veszi, nem haragszik meg érte. Engem otthon mindenki azért szeretett, mert még a leg képtelenebb helyzetekben is tudtam mosolyogni, nevetni, másoknak is egy kis boldogságot hozni.
Meg akartam állítani, én tényleg nem akartam hagyni, hogy kényeztessem, mert nekem nem szabad. Nekem ilyesmi nem jár, sőt nem is kérhetem. Nem érdemlem meg, mert csúnya voltam, rossz voltam. Kétségbeejtő ez a helyzet, nem akarom, hogy utólag majd megbüntessen, azt nem! El tudom képzelni, hogy mennyire találékony ezen a téren, volt rá állítása szerint több mint száz hetven éve, hogy tökélyre fejlessze magát ebben. Ráadásul vámpír, nyilván sokat is csinálta már, nem szeretnék én lenni a legújabb szenvedő alanya. Megpróbálok felemelkedni, kezeim a vállára rakom, kérlelem, szinte könyörgök neki, hogy hagyja abba. De nem kegyelmez, visszanyom az ágyra. Nem, nem, nem!
- Kérlek… k.. könyörgök! – nyöszörgöm akadozva, mert a testem az agyammal ellentétben más véleményen van. Egyre magasabbra repít, minden egyes érintése egyre közelebb visz ahhoz a ponthoz, ahonnan… ahonnan…
- Óóóh, te jó éj! – nyögök hangosan, és átbillenek a szakadék szélén. Zuhanok bele a vörösen-fehéren izzó gyönyörbe, mindkét kezemmel valami kapaszkodót keresek, mert úgy érzem elrepülök, ha nincs valami, ami a földön tartson. Szemem behunyom, és az újabb gyönyör hullámtól egész testem újra ívbe feszül, fejem hátravetve nyögök megint.
Fogalmam sincs, hogy még meddig lenne képes ezt az édes tortúrát folytatni, így inkább ismét felemelkedek, és magamhoz húzom. Félve közeledek felé, de amikor látom, hogy nem bánja, és nem fog bántani, akkor forrón csókolom meg. Fogalma sincs, hogy az imént mit adott nekem, de én sem tudom, hogy ezt miként hálálhatnám meg. Vagy hogy ő milyen hálát vár el tőlem. Annyira össze vagyok még zavarodva az iménti édes érzés emlékétől, hogy csak engedelmesen elnyúlok az ágyon, gondolom valahogy így tervezte ő is, fejem alatt egy puha párna van már. Hagyom, hogy felemelje a lábam, sejtem, hogy mire készül. Levegőért kapkodok, mikor megszakítja a csókot, próbálom összeszedni magam, de közben arra is figyelek, hogy mit csinál. Párna? Értetlenkedve vonom össze a szemöldököm, de aztán megértem a dolgot, amikor megérzem őt. Keresem a tekintetét, miközben egyre mélyebbre hatol bennem. Forrón és szűken fogadom, de a lelkes felkészítésének köszönhetően egyáltalán nem okoz vele fájdalmat, épp csak egy szikrányit. De ez tekintettel a méreteire elkerülhetetlen, szerintem nincs az a nő, aki elsőre elég tág lenne,hogy magába fogadja. Ajkam enyhén szétnyílik, amikor végigér bennem, szemeim elkerekednek. Hát, ez nem lesz semmi. Értékelem, hogy hagyja, hogy megszokjam a dolgot, de nem értem miért teszi.
Hiszen mára az övé vagyok, ma este mindenem az övé, első sorban a testem. Nem igazán van beleszólásom, hogy mit tesz vagy nem tesz vele. Amikor mozogni kezd, fokozatosan én is egyre inkább megszokom az érzést, hogy bennem van, minden egyes lökéssel egyre könnyedebben siklik belém. De most nem érzem azt a mindent elsöprő gyönyört, még csak hozzá hasonlót sem, mint az előbbi. Nem, a szexnek ezt az oldalát már ismerem, jól ismerem, és tudom, hogy nekem itt nem sok babér fog teremni. Még sosem jutottam a csúcsra úgy, hogy valaki bennem volt, sőt nagyjából két-három perccel ez előtti egyáltalán nem is ismertem az érzést.
Zavartan pislogok, nem akarom, hogy észrevegye mennyire elkalandoztam, miközben ő már rajtam és bennem munkálkodott. Halványan még el is mosolyodok, aztán kinyúlok felé, tenyerem az arcára simítom. Mikor felemeli a másik lábam is, valami megváltozik, és valami nagyon jót talál bennem, egy olyan pontot, amit eddig még én sem ismertem, hogy létezik.
- Dominic! – suttogom miközben már szemeim szétcsúsznak, és egyre gyorsabban kapkodom a levegőt. Nem fogom sokáig bírni így megtartani a lábaim, képtelenség koncentrálni bármire is, ha azt a pontot tovább ingereli. – Ott! Mmm… - egy újabb megadó sóhaj hagyja el az ajkaim. Hálát adok az égnek a gimis éveimért, amikor még a drukker csapat vezetője voltam. Ennek köszönhetem, hogy kivételesen hajlékony és ruganyos a testem. Én próbálnék engedelmeskedni neki, de nem tudom hogyan másként tarthatnám meg a lábam a neki tetsző pózban. Ennyi gondolkodás bőven sok is, ha így megy tovább már késő lesz ahhoz, hogy egyáltalán mozdulni tudjak.
Nem kérem az engedélyét, közelebb emelem a lábam, és a vállára teszem, így még mélyebbre jut bennem. Behunyom a szemem, és átadom magam az érzésnek, a forróság egyre fokozódik bennem, minden lökéssel egyre hangosabban sóhajtok, míg a lélegzetem olyan szaggatott nem lesz, hogy nem bírom tovább. Hangosan nyögök alatta, kinyitom a szemem, keresem a tekintetét, és már az sem érdekel, hogy az arca milyen, hogy a szemei körül kirajzolódtak a sötét erek. Mikor legutóbb így láttam, megharapott, és nem tudom bízhatok-e benne, hogy most nem fog bántani. Félelem kúszik a tekintetembe, bármennyire élvezem is amit csinálunk mi ketten.
- Ne… ne bánts. – suttogom még utolsó ép gondolataimmal, aztán már száguldok is újra az orgazmus felé, ezen a csodálatos, vörösen szikrázó úton. Nem tudom meddig bírom még, hogy hová lehet ezt fokozni. Még egy hajszállal jobb, és meghalok, ezt nem lehet túlélni. Kizárt, ilyen jó a földön biztos, hogy nincsen. Ismét meg kell kapaszkodnom, de ezúttal elég közel van hozzám, hogy a vállát markoljam meg. Egyre fokozódó gyönyörömet hangos nyögések kísérik, csípőmmel szinte elé sietek a lökéseknek, a vágy egyre sürgetőbbé válik bennem, lélegzetem is kihagy olykor, már nem tudom, hogy mit művel a testem. Nem, most nem én uralom, hanem a férfi, Dominic, és úgy érzem ebben a pillanatban akármit tehetne vele, én nem szólnék közbe, nem tudnék és nem is akarok. Ma éjjel ő az én uram, hát uralkodjék fölöttem ahogy csak akar.

Dominic & Deirdre

* 18+ *

- E
gyáltalán nem festesz olyan rosszul. – mosolyodok el halványan, és hosszan nézek bele a szemeibe míg beszél. A barnának számtalan árnyalata van, de ez a meleg, csokoládé szín mindig jobban tetszett a többinél. A borostyán sem rossz, az is különleges, olyan mintha olvadt arany lenne, de ez… mélysége van, az ember legszívesebben maga köré csavarná, mint egy puha meleg pokrócot. – Csak az ember lánya ritkán találkozik olyasvalakivel, mint te. Annyira könnyed vagy, hogy… nem gondoltam volna, hogy régen nagy birtokaid voltak meg minden. Azt hittem azok az emberek mind hidegek és merevek. És jobb a modoruk! – kacsintok rá játékosan, és elvigyorodok. Tényleg emiatt nehéz elhinni nemesi voltát. Ez a hirtelen harag, a türelmetlenség és az, hogy úgy rá tud reccsenni az emberre, hogy a szívverése is kihagy. Bár mivel mást nem ismerek, akinek ilyen származása lenne, lehet, hogy ez a normális az ő köreikben. Nem tudhatom.
- A grimaszod, mint most is. Olyan távoli és nemtörődöm. Hogy tudsz egyetlen pillantásba belesűríteni ennyi mindent? - bennem ragad a szó, de talán már elég is a beszédből. Látom, ahogy elnyelik őt a gondolatai, az arca még kiismerhetetlenebb lesz, és még inkább távoli. Kihasználom az alkalmat, hogy végre közelről is, alaposan megnézzem magamnak. Határozott vonásai nagyon is tetszenek nekem, a szemei pedig egyenesen bámulatosak. Nem is annyira a színe, sokkal inkább a formája, és az tetszik, ahogyan Dominic néz vele. A tekintete megtelik élettel, azzal a különös fénnyel, a saját, megigéző erejével. Azt hiszem még soha nem találkoztam senkivel, aki ilyen erős lenne, nem csak fizikai értelemben. Persze Zack is az volt, erős, ó, nagyon is erős! Szerettem, hogy bármit megtehet velem. Bár így utólag meggondolva, talán nem is szerettem annyira. Izgató volt, persze, és azt a részét szerettem is a dolognak. Mivel ő volt az első, és eddig egyetlen partnerem, mindent tőle tanultam, és úgy csináltam ahogyan ő mondta, neki megfelelt. Emlékszem, hogy szerette, ha rongybabaként elengedtem magam, ő pedig azt tehetett amit csak akart vagy amihez épp kedve volt. Máskor arra kért, hogy küzdjek ellene. Csak az első pillanatokban volt játék, aztán mikor az első ütés érkezett, már valóban küzdöttem, menekültem volna, de mindig erősebbnek bizonyult nálam.

Alig észrevehetően megrázom a fejem, nem, most erre nem szabad gondolnom. Nem mindenki használja ki fizikai fölényét egy gyönge nővel szemben. Az elmúlt hetekben Raynerrel sokat beszélgetem, olyan ő nekem mint egy pszichológus. Elmagyarázta, hogy amit éreztem az csak valami különös ragaszkodás volt, el is mondta mi a neve, de nem tudtam megjegyezni. Szerinte azért hittem azt, hogy szerelmes vagyok, hogy könnyebb legyen elviselni a dolgot, hogy könnyebben elfogadjam a tényt, hogy Zack mellett kell maradnom.
Zokni annyira barátságos, kedves jószág, hogy képtelenség ellenállni neki. De Dom mintha mégis meg tudná tenni. Vagy ennyire éhes, vagy sürgeti a vágy, nem tudom. Ha már egy ideje a kutyával van, akkor biztosan ragaszkodik hozzá valamennyire.
- Megint? – megállok a mozdulatban, és elmélázok ezen a szón. – Szóval mikor épp utadban van, bezárod valahová. – nem törődök vele, hogy talán megbántom. Ez a sors vár rám is itt? Ha majd rám un itt ebben a 24 órában valamikor, engem is bezár? Remek kilátások. Azt mindenesetre tudom, hogy ha innen egyszer kiszabadulok, viszem magammal Zoknit is. Túl kedves kis állat ahhoz, hogy itt maradjon a vámpírnál. Fejemben kezd körvonalazódni a terv, és remélem lesz alkalmam rá, hogy megvalósítsam.
Nem áll szándékomban itt maradni, de bolond sem vagyok. Dominic nem engedne el engem csak úgy, és a múltkoriból kiindulva fennáll a veszélye, hogy amint kiürül belőlem a verbéna, meg fog harapni, és lehet azt már nem élem túl. Lehet, hogy fölöslegesen vagyok vele bizalmatlan, hisz az elmúlt percekben furcsa fordulatot vett a mi kis "kapcsolatunk", de nem kockáztathatok. Akármi is mozdult meg bennem az irányába, most az egyszer az életösztönnek kell nagyobbnak lennie. Játszanom kell hát az önként vállalt szerepemet.

Lábaim a derekára kulcsolom, amikor csók közben felemel, hagyom, hogy oda vigyen ahová csak akar. A kanapét választja, ami jónak tűnik így első körben, de lehetetlenül szűk a ruhám, és nagyon kényelmetlenné teszi, hogy fölém támaszkodjon. Ahhoz, hogy támaszkodni tudjon, két lábam közé kell helyezkednie, ami a szoknya miatt szinte lehetetlen, egyszerűen nem enged egy bizonyos pontnál jobban mozogni. Ezért is szólok neki, hogy gombolja ki. Szemeiben látom, hogy más alternatíva is megfordult a fejében, de azért azt mégsem hagyhatom. Nem akarom, hogy eltépje a ruhát, hová gondol, most vettem! Elégedetlenséget és egy cseppnyi türelmetlenséget érzek rajta, aztán felsegít. Megint a kanapén állok, mint pár perccel ezelőtt, de most jóval stabilabb vagyok. A kis közjáték mintha kijózanított volna, már nem érzem, hogy az alkohol olyan nagyon befolyásolna. Kezem a vállára teszem, hogy könnyebben hozzáférjen a gombokhoz, majd mikor végzett velük, egyszerűen hagyom lecsúszni az anyagot. Egy pillanatra zavarba jövök, elvégre eddig még csak egy valaki látott engem így, fehérneműben, és neki nem tetszettem.
Annyiszor vágta a fejemhez, hogy nem vagyok szép, semmit sem érek, hogy magam is elhittem. Nem volt elégedett se az alakommal, se a méreteimmel, így rengeteget edzettem, hogy a testem feszes, karcsú és izmos legyen, és az ő nyomására még a sebész kése alá is feküdtem egyszer. Bár tény, a végeredmény vizuális értéke azért nem lett rossz. Ezt látom Dom tekintetén is, és kicsit mintha helyre billenne az önérzetem. Szóval valamennyire azért tetszem neki. Ez a gondolat mosolyt csal az arcomra, annak ellenére, hogy ebben a pillanatban is szörnyen érzem magam, elvégre rettenetesen szégyellős vagyok. Arcom kipirul amikor kezeit a derekamra teszi, és zavartan sütöm le a szemem, amikor végigsimít a testem két oldalán. Közelebb hajolok, hogy meg tudjam csókolni, de megelőz vele. Élvezettel ízlelgetem, miközben karjaimmal, lábaimmal körül fonom, mint a trópusi indák a fákat. Nem azért, mert annyira tartanék attól, hogy leesek, hanem mert élvezem, hogy ilyen hatással vagyok rá, és ő is énrám. Mintha lázas lennék, a testem elönti a forróság, szerintem már a bőröm is kezd hiper érzékeny lenni, mire érzékelem, hogy egy másik szobába tértünk.

Az ajtó halkan kattan, és nekem esélyem sincs körülnézni, csak egy rövid, gyors suhanást érzek aztán az ajtóból hirtelen már az ágyon is találom magam. Érdeklődve pillantok rá fel, de szemeit nem találom, ő már mással van elfoglalva. Mosolyt csal az arcomra, hogy mennyire leköti a látványom, de velem ellentétben ő nem pihen és nem tétovázik, már ki is bújtatott a melltartóból. Egy pillanatra megijedek, mikor fölém hajol, azt hiszem még nem tudatosult bennem kellőképpen, hogy most nem haraphat meg. Kinyúlok felé, ujjaim hegyét gyengéden futtatom végig az arcélén, nem akarom megzavarni, se megállítani. Érzem a pillanatnyi megtorpanást, ahogy hozzám ér, tudtam én, hogy nem fog neki tetszeni, hogy ilyen műanyag vagyok. El is húzom tőle a kezem, szemeim behunyom. Ez nem igazság. Nem sok időm van gondolkodni, és lehetőségem sem, ami azt illeti. Kevesen képesek épelméjű gondolatokat kicsikarni az agyukból, amikor épp valaki ágyában fekszenek, és az illető éppen felfedezi a testét.
Rövid, lemondó sóhaj tör elő belőlem, szemeim is kinyitom, elvégre Dom nem akármilyen látvány, és szerencsémre jókor nézek rá, épp leveszi az általam már előrelátóan kigombolt inget. Ahogy hozzá simultam, már éreztem a testét, el tudtam képzelni, hogy milyen, de látni azért egészen más. Egyre kerekedő szemekkel nézek rá, ahogy halad lefelé a testemen. Na ne, most komolyan…? Megemelem a fejem, hogy lássam mit csinál, amikor éppen foggal húzza le rólam a falatka kis selyem csodát. Lehidalok, most tényleg ezt tervezi? Felkönyökölök, és éppen szóra nyitnám a szám, de képtelen vagyok megtenni. Szinte tátott szájjal bámulom, ahogy leveszi magáról a nadrágot, és egyre kevésbé bánom, hogy vele tartottam a lakásába. Hogy tud valakinek ilyen tökéletes teste lenni? És velem miért cseszett így ki a genetika?
Alám nyúl, megemel, én pedig vállára teszem a kezeim. Fogalmam sincs mi mást csinálhatnék, mert még sosem voltam ilyen helyzetben. Ajkai és nyelve érintése új dimenziókat nyit meg előttem, sosem tapasztalt formája ez a fizikai kontaktusnak. Zack sosem törődött vele, hogy nekem jó-e amit csinál, azt hiszem nem is igazán érdekelte a dolog. Az élvezet első hulláma átcsap felettem, kezeim leesnek róla, a lepedőbe kapaszkodok. Aztán a következőnél testem ívbe feszül, mint egy felajzott íj, fejem hátracsapom, és fojtott nyögés hagyja el a torkom. Ez túl jó, nekem ilyet még soha…
Muszáj közbelépnem, nem akarok nagy árat fizetni ezért a mennyei érzésért, így megpróbálom összeszedni magam, és felemelkedek, keresem a tekintetét.
- Hagyd abba! – nyögök, mert ez az elsöprő hullám újra átcsap felettem, maga alá temet, én pedig visszazuhanok az ágyra. – Úristen, kérlek, hagyd abba…  - motyogok, és két tenyerem az arcomra szorítom. Nem akarom megvárni, míg benyújtja a számlát, mert eddig mindig így mentek a dolgok, és ez az érzés… régen nagy árat kellett volna fizetnem érte. Kezeim mögé bújok, mint a gyerekek. Míg nem látom, nem is létezik. Nem megy, nem bírok ebből többet elviselni. Túl jó, meg sem érdemlem.
Minden erőmre szükségem van, hogy összeszedjem magam, de azt hiszem kezdem visszaszerezni saját testem felett a kontrollt, ami eddig a férfinál volt. Előbb könyökömre támaszkodok, majd ha enged, akkor közel hajolok hozzá, és arcára szorítom tenyereim. Őszintén, szinte kétségbeesve nézek a szemébe. Eddig is sötét, érzéki volt ez a csokoládé szín, de most jó néhány árnyalattal sötétebb lett, így még inkább úgy érzem, mintha egy feneketlen kútba tekintenék, és ránt magával a mélybe.
Ajkamba harapok, zavartan pislogok egyet, mert nem tűnik túl ésszerűnek, hogy leállítsam őt. Miből gondolom, hogy mindenki olyan, mint akivel eddig voltam? Hiszen máris több örömöt és gyönyört kaptam tőle, az ágyában, mint Zacktől évek alatt együttvéve. Bizonytalanul simítok végig az ajkán, és megpróbálom a megjavítani az általam tönkretett pillanatot. Finoman húzom magam felé, hogy megcsókoljam. Érzem rajta a saját ízem, de nem érdekel a dolog, sőt izgalmasabb is tőle minden. Csók közben egyre inkább felszabadulok, az iménti bizonytalanság azzal együtt halványodik, ahogy én magam válok egyre inkább követelőzővé. Mohón ízlelgetem, lábaim köré fonom, és türelmetlenül ficánkolok, helyezkedek alatta. Hajába túrok, aztán kezeimmel felfedező útra indulok. Végiggyúrom a vállán, a hátán az izmokat, egyre bátrabban. Mintha egy zongora billentyűin játszanék, olyan finoman mozgatom az ujjaim, végig a gerince mentén. Aztán levegőért kapkodva szakítom félbe a csókot, húzom hátra a fejem tőle. Várakozva, mohón fúrom tekintetem az övébe, orcáim egészen kipirultak. Nem tudom, nem tudhatom, hogy ő akar-e még engem, a helyében én már rég leléptem volna, vagy tudom is én, de az biztos, hogy nem tapsikolnék örömömben.
- Akarlak. – suttogom őszintén, és karjaimmal szorosan átölelem. Úgy érzem magam, mint egy tapasztalatlan kis csitri, aki soha nem csinált még hasonlót, nem tudom, hogy mire számítsak. De érzem, hogy vele minden más lesz, sőt, talán még én is élvezni fogom.

Bólintok egyet, mikor azt mondja, hogy nem tudja kinek a vérvonalához tartozik. Igazából a kérdés részemről volt buta, hiszen rémlik, hogy egyszer már említette, nem ismerte azt, aki átváltoztatta őt. Ez pedig kiment a fejemből pár pillanattal ezelőtt. Úgy tűnik tényleg öregszem, kezdek szenilissé is válni…
- Ne köszönd meg. Ez természetes. Biztosan te is segítenél, ha úgy alakulna. – vagy ha tudna, már esetemben nem lehet. Szomorú mosoly ül ki az ajkaimra, amíg ölel, így talán nem látja. Nem lenne baj, mert nem akarom még jobban aggasztani, remélem, hogy meg tud majd azzal birkózni, hamarosan nem leszek már itt neki. Pedig szeretnék maradni… de még mennyire…
- Miért akarnék, vagy miért kellene? Szánt szándékkal nem tudnék, mert nem akarok. Mert fontos vagy nekem, mindig is az voltál. Még azok az évek alatt is, amikor nem láttuk egymást. Sosem hagytalak abba szeretni, sosem szűntél meg az életem egyik fontos része lenni. Még azzal együtt sem, hogy ma már tudom, te is tettél olyan dolgokat, amikre nem vagy büszke. De ettől nekem még ugyanaz maradsz, aki mindig is voltál. Emlék a gyerekkoromból, a legjobbak egyike, egy barát, akire lehetett számítani és most is lehet. Életem egy kis, de annál fontosabb része. – természetesen szeretem őt, de nem szerelemmel. Nem úgy szerettem régen sem és most sem, de ettől még nagyon fontos nekem és különleges helye van a szívemben. A családom, egy apró részem, legalábbis ezekhez tudnám hasonlítani, hogy mit is érzek iránta. Nem árulnám el és nem is fordítanék neki hátat.
Tovább beszélek hozzá és elárulom, hogy mi is a helyzet, mire felül, én pedig ott maradok az ágyon fekve. Szelíd pillantással nézek rá, kezem az övé után nyúl és a tenyerébe csúsztatom az enyémet, így fogom meg. Apró, de annál fontosabb érintés ez. Mellette vagyok és ő mellettem van.
Mikor azt kéri ne szívassam, csak a tekintetét figyelem. Nem viccelek, de nem is akarok nagy drámát csinálni, szóval inkább megvárom, amíg rájön, hogy ez mennyire is komoly dolog.
Felfedezek a vonásaiban némi kétségbeesést, ami pokolian fáj. Mert nem akarom, hogy miattam érezzen így és ezt. Megszorítom finoman a kezét, mert most még nem tudok mit mondani. Pár pillanat kell, amíg sikerül úgy rendeznem magamban mindent, hogy meg tudjak szólalni sírva fakadás nélkül is. Na jó, az csak könnyezés lenne, de most azt sem akarom.
Lassan rázom meg a fejem és a szemeimet is lehunyom. - Nick… – szólalok meg halkan, szinte csak suttogva. - Nicknicknick… ssss… figyelj rám. Figyelj rám kérlek. – hallom a szavait, hogy megoldást akar, másik utat. Kinyitom a szemeimet és a tekintetét kutatom.
- Nincs másik varázslat, másik boszorkány, semmi sem, ami segíthetne. Te is tudod, hogy mi nem vagyunk halhatatlanok. Egyszerűen lejárt az időm. Én sem akarok meghalni, és már így is kijátszottam minden lehetséges „lapot”. Sokkal öregebbnek kellene látszanom, de sikerült megakasztanom a külső vonásaimon az idő múlását. A legtöbb boszorkány, lelassítja az időt és megöregszik kívülről is. Utóbbi nálam nem történt meg, de ettől még belülről nem vagyok fiatal. Elhasználódott ez a test, túl sokat élt meg. Egyszerűen ennyi történt. – kedvesen és lassan beszélek hozzá, hogy meg tudja érteni, nincs semmi, ami megmenthetne, ami életet adhatna nekem.
Mellém fekszik, én pedig odabújok hozzá ismét. Jól esik, hogy megsimogatta az arcom.
- Hidd el nekem Drága barátom, hogy nincs semmi, ami segíthetne. Végképp nem egy másik boszorkány… – tesz hozzá még egyszer, hogy sajnos ez van, ezt kell elfogadni, mást úgyse nagyon lehet ezzel a helyzettel kezdeni.
- Ne is törd a fejed abban, hogy kerítesz egy másik boszit. Hidd el, ha lenne megoldás, már megtaláltam volna. Én megtaláltam volna. – még mindig halkan csengenek a szavaim.
- Elmondom majd sorjában. Írok egy listát is. Egy pont már ki is van pipálva, Örült viselkedés, rengeteg alkohol, egy éjszakás kaland egy idegennel. Bár utóbbi kissé sántít, mert nem vagy idegen… – nevetem el magam megint és remélem, hogy hamarosan jobb kedve lesz Domnak. Nem akartam, hogy maga alatt legyen, miattam.

- Valószínűleg ez történne. – bólintok egyet. - Te kinek a vérvonalába tartozol, tudod? – ötlik eszembe a kérdés, bár tulajdonképpen jelentősége nincsen, csak érdekel a dolog, ha már felmerült a téma.
- Remélem olyan nem fog történni, amit nem lehet helyrehozni. – bár azt hiszem olyasmit nem tennék, ami ilyen jellegű gondot okozna. Egész egyszerűen azért nem, mert fontos nekem. Nehezen tudok elképzelni olyan helyzetet, aminek a következtében képes lennék maradandó károsodást okozni neki. Azt hiszem alapvetően nem vagyok az a fajta, aki megtenné ezt. Főleg nem a legjobb barátjával. Mert akárhogy is nézem, nekem Dom az maradt. Elváltunk ugyan egy időre egymástól, de ez nem jelenti azt, hogy idegenként kellene kezelnem őt. Mert ő nem idegen. Egy kicsit sem.
Figyelem, ahogy feltakarít. Jól neveltségem azt diktálja, hogy segítsek neki, de valahogy nem teszem. Tekintetem követi a mozdulatait, ahogy feltörli a tócsát, a törölközőket a fürdőbe viszi, megáll az ajtóban és várja, amíg kinyitom az ablakot.
- Idővel azt is megtanulod. Damon azt mondta nekem, hogy segít neked. Bízom abban, hogy meg tudja mutatni, hogyan is tudsz úrrá lenni a dolgon. – mosolyodok el és nem megyek a közelébe, mikor megrázza a fejét, hogy most még nem akarja, hogy menjek. Elfogadom és tiszteletben tartom.
Mikor letörli az alvadt vért rólam, az kifejezetten kedves gesztusnak könyvelem el. Még egy halk „köszi” is elhagyja az ajkaimat, miután már végzett.
Lehúzom az ágyra és enged nekem, szóval megölelem, ő pedig eldől, amíg még összevagyunk kapaszkodva, szóval ő most a hátán fekszik, én pedig a fejem a mellkasán nyugtatom, ahogyan a kezemet is.
- Csak olyan vagyok… amilyen. Veled nem tudnék más lenni. Képtelen lennék rá. – és nem is akarok vele más lenni. Jól esik megölelni és a közelében lenni, egyszerűen csak élvezni a társaságát. Visszahozott nekem valamit, amit régen elfelejtettem és nem éreztem már. Valamit a múltamból, amire azt hiszem szükségem volt, aminek végig velem kellett volna lennie életem során, de amikor ő eltűnt, akkor ez a darabka is eltűnt a lelkemből és most megint megvan. Furcsán egynek, egésznek érzem most magam. Ez nem egy szerelem emléke, úgy sosem szerettem őt, ez valami egészen más, mélyebb és őszintébb, tisztább érzés. Nem szövi át a birtoklás és a féltékenység, nem lángol, hogy felperzseljen. Ez olyasmi, mint a bizalom, a ragaszkodás, hogy tudom, számíthatok rá, hogy velem együtt rosszalkodik, hogy aztán velem együtt bánkódjon és örüljön. Nyugalom, amely lecsendesít és segít fellélegezni és újjáteremteni önmagunkat. Azt hiszem, hogy én most így vagyok ővele. És most, hogy nem sokára itt van az életem vége, szükségem van rá, hogy megint belevigyen a rosszalkodásba, mint gyerekkorunkban és aztán együtt éljük meg az izgalmakat és az örömet, vagy éppen együtt bukjunk le és tudjuk, nem vagyunk egyedül, mert ott van nekünk a másik, a cinkostárs, a barát, a hiányzó fél.
Hallgatom a szavait és nagyot szusszanok. Nem akartam én leterhelni ezzel, hiszen éppen elég nehéz neki és megvan a maga baja is.
- Meghalok Nick. – mondom ki egyszerűen, mert bármennyire nem akarom, hogy tudja, úgy érzem megérdemli. - Így is tovább éltem, mint a legtöbb boszorkány, túl régóta csapom be a halált, ideje, hogy megfizessem az árát. Tudom, hogy nem úgy látszik, de a testem szépen lassan feladja. Lejárt a szavatosságom. – az utolsó mondatnál egy kicsit el is nevetem magam.
- Kérnék tőled egy szívességet, ha lehet… – szólalok meg megint, halkan és kissé tétován is, még mindig a mellkasán fekve, a bőréhez simulva.
- Legyél megint a cinkostársam. Olyan sok mindent nem tettem meg és nem próbáltam ki, pedig szeretném. De egyedül sosem olyan jó, mint a legjobb barátoddal… – csak remélni tudom, hogy belemegy és akkor belehúzhatom pár dologba. Még nincs meg a listám, hogy miket szeretnék, de azt hiszem vannak ezen apróságok is, mint áthajtani a piroson, vagy fizetés nélkül távozni egy étteremből. Apró bolondságok, amik nem ártanak senkinek. Van elég lélek akiknek a vére az én kezeimhez is tapad, most egészen másféle rosszaságok érdekelnének. Egyszerű, hétköznapiak…

- Igen, tudtam, hogy milyen ereje van a véreteknek, csupán még sosem próbáltam. És azt hiszem a mágia éltet benneteket. Úgy értem… minden teremtményt az mozgat. És ti mind az Ősiektől származtok, őket pedig varázslat tette azzá, amik. – egyiküket én magam is ismerem. Ahogy eszembe jut Elijah, szelíd mosoly költözik az ajkaimra. Csak kellemes és szép emlékem van vele kapcsolatban és annak a tudata, hogy mennyire szerettem őt és mennyire fájt elengedni, mégis megtettem. Azonban most nem akarok és nem is tudok az emléken elmerengeni. Helytelennek érzem a dolgot ugyanis, most valaki mással vagyok legalább annyira intim szituációban, ezért nem érzem helyénvalónak, hogy egy másik férfi járjon a gondolataimban.
- Sajnálom. – ezek szerint mégiscsak megsérült egy kicsit, de akkor már helyre jött, szóval ennek örülök, annak már kevésbé, hogy bántottam őt.
A szobában, az ágyán ülve, az ágytakaróba tekerve magam, várom, hogy előkerüljön. Lábaimat felhúzom és átölelem a térdeim, a hátamról így lecsúszik az anyag és szabadon marad. Tekintetem a szőnyegen összegyűlt kis vérfoltra vetődik, ami akkor került oda, mikor Dom megharapott. Tűnődve nézem a vöröses foltot, miközben megkérdezem, hogy ő jól van-e és, hogy elmenjek-e inkább. Mikor előkerül a fürdőből, akkor ránézek.
- Ohh… semmi baj. Bár azt nem igazán tudom, hogy hogyan is segítsek. – szólalok meg őszintén. Hiába vagyok boszorkány, a takarítást én sem úszom meg és sajnos azt sem tudom megkötni, hogy elnyomjam a vérszomját. Illetve talán megtudnám tenni, de ha megszűnik az a valami, amiből a varázslat az erejét nyeri, akkor vége lenne egyik napról a másikra és azt hiszem az még nagyobb gondot jelentene Domnak. Akárhogy is, ez most nem út, szóval elhessegetem a gondolatot.
- Oké, akkor maradok. Szeretné maradni. – utóbbi mondatot lassan ejtem ki, de annál őszintébben. Tényleg szeretnék most itt maradni mellette és vele, nem pedig az otthonom magányába burkolózni. Szükségem van most a társaságára, kell nekem, ezért nem akarok menni.
- Persze. – felkelek az ágyról és az ablakhoz megyek, majd kinyitom azt. Onnan pedig vissza az ágyhoz, amire megint felkucorodom.
- Ne tedd. Én kértem, hogy harapj meg, szóval nem tettél semmit, ami miatt haragudnom kellene. Én is legalább annyira hibás vagyok, mint te, szóval nincs miért bocsánatot kérned. – egy kicsit sem hibáztatom, tényleg nem. A hangom pedig árulkodik arról, hogy ez valóban így van. - Szeretnék odamenni hozzád, hogy megöleljelek, de nem vagyok biztos benne, hogy díjaznád… – szólalok meg ismét, ahogy nézem őt. Összeszedi az üveget, belekortyol, majd kis meglepetésemre hozzám lép. Nagyra nyílt szemekkel nézek rá és csendesen hagyom, hogy letörölje a vért rólam.
- Ezt, hogyan tudtam volna félre érteni? – nem tudom, hogy hányféleképpen lehet érteni, ha letörli rólam az alvadt vért. Nem bánom, hogy ezt teszi, valójában még jól is esik.
- Hagyd abba a sajnálkozást kérlek, mert tényleg nincs miért aggódnod. Nem haragszom. És igen, úgy is meg tudom magam védeni, bár tény, hogy minél többször kell használnom az erőm, annál inkább elfáradok. – mosolygok rá, aztán szelíden megfogom a csuklóját és lehúzom magam mellé az ágyra, ha hagyja. Ha igen, akkor még meg is ölelem őt, nem félek attól, hogy rám támad. Tudom, hogy a logika azt diktálná, hogy kellene, de valamiért mégsem félelmetes ő számomra.

Még sosem ittam korábban vámpírvért. Azt hiszem azért nem, mert nem kerestem a társaságukat és nem kifejezetten voltam a közelükben. Domon kívül csak alig van pár vérszívó, akikkel összehozott az élet és közelebb is kerültem hozzájuk, vagy éppen ők hozzám. Azonban a vérüket nem fogadtam el. Eddig még senkiét. És kifejezetten megijeszt pár pillanatra, hogy mennyire élvezem az ő vérét, hogy egyre jobban és jobban érzem magam tőle, hogy mintha kicseréltek volna, hogy az érzékeim is élesebbek és jobban működnek, hogy egyszerűen minden annyira éles és jó lesz. Ezért is lököm el a csuklóját magamtól, mert akarok még a véréből és ez valahogy helytelennek tűnik, hiszen én nem vagyok vámpír, csak egy egyszerű boszorkány.  
- Nem tudtam, hogy ilyen. Korábban még sosem próbáltam. Mintha új erőre kaptam volna. Még sosem éreztem magam ilyen jól… – magam is teljesen meg vagyok lepődve ezen, majd megtapogatom a seb helyét a nyakamon. Hihetetlen, hogy máris teljesen eltűnt, mintha sosem létezett volna a harapás.
- Biztosan jól vagy? – kérdezek vissza, noha tudom, hogy hihetetlenül gyorsan gyógyul. Ettől azonban még tudom, hogy átrepült a fél szobán, szóval úgy érzem mindenképpen meg kell kérdeznem, hogy valóban jól van-e.
Kérdését figyelmen kívül hagyom először, csupán megcsókolni akarom. Ő pedig viszonozza, azonban hamarosan újabb sebet ejt az ajkamon, ami ott is marad, hiszen attól, hogy kaptam a véréből nem gyógyul be most azonnal ez a seb, mint a másik, amikor épp a vérét kortyoltam. Gondolom azért majd gyorsabban fog helyre jönni, mint normál esetben.
Elszakad a csókból, hogy aztán…? Nem tudom mi történik, mert elszalad. Ennyire azért csaknem vagyok ijesztő??!!
Hallom, hogy a fürdőben mond valamit, én pedig lehúzom az ágytakarót és magamra terítem. Nincs rajtam ruha és az alkohol hatása is elmúlt, részben az együttlétnek köszönhetően, részben a majdnem elvérzésnek, szóval mostanra már nem melegít át.
- Jól vagy? – kérdezek rá a szobából, mikor hallom az üvegcsörömpölést és válaszra várok. Úgy itt hagyott, mint aki bánja, amit tett, mármint nem csak a harapást, hanem minden mást is, hiszen a csók után szaladt ki, nem tudom, hogy mit tegyek. Utána menjek-e vagy sem, ezért jobb híján a szobában maradok és felülök az ágyára.
- Jobb lenne, ha elmennék? – kérdezek rá előzékenyen. Talán mégiscsak bánja az egész estét az elejétől a végéig, szóval lehet jobban örülne neki. Nem tudom. Elvégre nem látok a fejébe.

Mellém térdel, az ölébe húz, én pedig hagyom. Szédülök és lassan fekete foltokat látok magam előtt, érzem, hogy a tudatom kezdi feladni, hogy egyre hívogatóbb lesz a hideg nyúlós sötétség, amibe az elmém süppedni akar. Érzékelem, amikor Dom a szám elé tolja a karját, érzem a vér szagát, amely az orromba tolul és az ajkamon is a melegét. Hallom, hogy azt akarja igyak és ne ellenkezzek. Nem tudnék ellenkezni, ahhoz már nincs elég erőm, most még minden józanságommal próbálok eszméletemnél maradni.
Saját véremtől vöröslő és ragacsos ujjaim a csuklójára fonódnak, ahogy ajkam a sebre zárul és nyelni kezdem a vérét, amely fémes-sós ízzel tölti meg a szám és meleg, mikor lecsordul a torkomon kortyról-kortyra. Ahogy pedig egyre több vére jut belém, úgy kezdem szívni a sebet, ami gyógyul már, ezért egyre nehezebben jutok belőle a véréhez, ami érzem, hogy szépen lassan visszahúz a valóságba. Már nem fázom és nem akar az elmém tudattalanságba belesüppedni, már nem fáj a nyakam, sőt, egyre jobban és jobban érzem magam.
Dom másik keze a hasamon van, érzem, hogy a hajamba fúrja magát, hogy a lehelete súrolja a nyakamat. Hallom a szavakat, de még a sebet szívogatom, hümmögve, mintha csak életem legjobb fogását fogyasztanám, szemöldökeim pedig összehúzom kissé. Most már a másik kezem is a csuklójára fonódik, egyre követelőzőbb vagyok, még nem akarok meghalni, még nem akarom feladni, még élni akarok és tapasztalni, a vére pedig mindehhez kulcs nekem. Segítség, ami kell, ami jól esik, ami finom…
Hirtelen rántom el a kezét az ajkaimtól és olyan mélyen szívom be a levegőt, mintha eddig víz alatt lettem volna. Veszek még néhány lélegzetet lassan, kell pár pillanat, amíg tisztul az elmém. Bizsergető érzés jár át tetőtől talpig, melegség önt el mindenütt, és közben úgy érzem, majd kicsattanok. Érdekes élmény, megélni és megtapasztalni. Mintha valami rosszaságot csináltam volna, de olyan nagyon jó volt, hogy már most akarom újra és újra, de mindeközben tudom, hogy ez egy agyrém, nem lehetnek ilyen gondolataim, ilyen érzéseim…
- Nem haragszom. – szólalok meg és kicsit meg is kell köszörülnöm a torkom. Még mindig a számban érzem Dom vérének ízét.
Szinte észrevétlenül hajtom oldalra a fejem, hogy jobban hozzám férjen, amikor a bőrömre ragadt véremet nyalogatni kezdi. Kicsit fészkelődöm az ölében, hogy kényelmesen legyek el, aztán abbahagyja, amit művel, én pedig a mellkasának támasztom a fejem.
- A véred… hihetetlen… – szólalom meg elképedve, hiszen már teljesen jól vagyok, begyógyult a nyakamon felszakított seb is és úgy érzem minden érzékszervem a maximumon működik.
- Nem haragszom Nick. Csupán néhány hónappal kurtítottad volna meg a megkerülhetetlent… Te jól vagy? Lehet kissé túloztam az előbb. – nem magyarázom meg neki még a dolgot, hogy nem sok van már hátra nekem. Oldalra fordítom a fejem, de még mindig a mellkasának támaszkodok.
- Te ne haragudj. – szólalok meg újra és ujjaim az álla alatt érintik a bőrét, majd most már felfelé nézek rá és, ha viszonozza a pillantást, akkor odahajolok hozzá egy csókra. Nem azért, mert szeretők lennénk, egyszerűen azért, mert jól esik, mert pár perce még bennem volt, és nem is tudom… mert épp ehhez van kedvem most.

Együtt vagyunk, örömet szerzünk egymásnak és magunknak. Nincs ezzel semmi gond, még akkor sem, ha barátok vagyunk. Így legalább nincs elvárásunk egymással szemben, nem leszek az a bizonyos szőke liba, aki epekedve várja, hogy felhívják egy jó együttlét után és azt hiszem ettől még nem fogom jobban körbe rajongani, mint eddig is. Én nem csak a testét látom benne, ismerem őt, ahogyan a tenyeremet, még akkor is, ha hosszú ideig nem voltunk együtt és nem is mesélt még el nekem mindent. Talán nem is fog, de ettől még tudom, hogy kicsoda ő, minket valami sokkal szilárdabb, sokkal régebbi, sokkal ősibb dolog köt egymáshoz semmint egy röpke légyott két ember között, de még csak nem is a szerelem illékony illúziója az, ami hozzá fonja az életem az övéhez.
Harmónia van közöttünk, mert megértem, mert megért engem, mert neki én vagyok a nyugalom, ahogyan nekem ő a rosszaság. És ahhoz képest, hogy kettőnk közül én vagyok az élő, nekem az élet is ő, hiszen egy olyan emlék eleven lénye, ami rég volt, de még mindig ragaszkodom hozzá. Nem tudtam elengedni a múltat sosem és most itt van ő nekem, és gyönyörű, de nem a külseje vagy a sármja miatt, hanem, mert az aki. Mert számíthatok rá, mert az egyetlen kapocs ahhoz az életemhez, amikor még volt családom. Hiszen ő is az volt, mintha csak a bátyám lett volna. Így szerettem őt mindig is, így kapcsolódtunk mi egymáshoz.
Lökéseire újabb és újabb nyögések és sóhajok hagyják el ajkaimat, szívverésem felgyorsul, ahogyan a légzésem is és felszínessé is válik. Arcom kipirul a mozgástól és a szenvedélytől. Hamarosan pedig rajta is kiütközik, hogy mennyire is élvezi a dolgot, szemei körül erek jelennek meg, ahogyan az agyarai is megnyúlnak. Megkérem, hogy harapjon, de várat. Én azonban képtelen vagyok tovább várni, a gyönyör forró és intenzív hullámokban önt el, ő pedig tovább mozog és érzem, hallom, ahogyan ő is elélvez.
Átszakad benne egy gát, hiszen végre megteszi, a nyakamra hajol. Újabb halk nyögés hagyja el ajkaimat, amikor a fogai átszakítják a bőrömet és megszívja a sebet, amit ejtett. Ujjaim a hajába szaladnak, ahogy a földön ölelem őt, míg ő is szorosan tart a karjaiban, ahogyan a vérem veszi. Kicsordul az éltető vörös nedű a sebből, érzem, ahogyan hátra folyik a nyakamon, melegen és nedvesen, majd a szőnyegre cseppen belőle.
Élvezem, amit csinál, még mindig ugyanabban a felfokozott hangulatban vagyok, mint néhány pillanattal ezelőtt, azonban amilyen ütemben issza a vérem, lassan kissé szédülni kezdek.
- Nick… elég… – szólalok meg halkan és próbálom szelíden eltolni magamtól, hogy fejezze be, mielőtt még késő lesz. - Nick?! – szólok rá még egyszer, és ha ez sem vezet célra, akkor a következő pillanatban megpróbálom elérni, hogy migrén törjön rá. Ha ez elég volt ahhoz, hogy elengedje a nyakam, a mágiámmal lököm le, kicsit talán túlzásba is esek, hiszen a szoba feléig is elér a lökés, ami láthatatlan erővel taszítja le rólam. Felülök és kezem a sebre vándorol, ujjaim között buggyan ki a meleg vérem.

Engedek annak, amikor kicsit igazít a lábamon, hogy jobban a combjaim közé férkőzhessen. Nekem is kényelmesebb és neki is, tovább nem szalasztom el a lehetőséget, hogy ölemet az övének szorítsam, ezzel is ingerelve őt és persze magamat is. Ez az egész most nem az érzelmekről szól, hanem a vágyakról, azok szabadon eresztéséről és arról, hogy mindketten örömünket leljük egymásnak és megkapjuk a magunk kielégülését. Mindazzal együtt, hogy én a magam részéről szeretném, ha neki is jó lenne.
Tenyere alatt szinte szikrázva bizsereg a bőröm, ahogyan simogat és érint, izgatva ezzel az érzékeimet, egyre fokozva a vágyat, amit most éppen iránta érzek. Egymásnak feszülünk, érzem, hogy akár már most is készen állna birtokba venni, de előbb szeretném még őt ingerelni és izgatni, hogy a végén úgy érezze, bármit megadna azért, hogy bennem legyen, velem legyen.
A pólója valahol landol a helyiségben, nem tudom, hogy hová is dobtam, nem is érdekel. Zokni felbukkanása sem ront a hangulatomon és a kedvemen, sőt, úgy tűnik, hogy csak még lelkesebbé válok, ahogy megjelennek a vámpír vonásai. Tudom, hogy nem kellene így éreznem, azonban ahogyan kiütköznek az erek a szemei körül és az agyarai is elővillannak, kellemes húzás érzek valahol az ölem tájékán és egyre inkább tüzel és sürget a vágy, hogy minél hamarabb vegye csak el, amit akar, tegyen a magáévá, birtokoljon és lelje kedvét bennem, ahogyan én is fogom majd ő benne.
Mikor azt mondja ne ingereljem, elengedem a dolgot a fülem mellett. Bízom benne, maximálisan. Akkor is bíztam benne, mikor a szülinapomon megharapott, és ez azóta sem változott meg. Csak azért, mert van némi önkontrollbeli gondja még nem ok arra, hogy ne élvezze a bizalmamat. Most sincs ez másként, így folytatom, amit elkezdtem és tovább ingerlem őt. Csókolom és érzem, ahogy kiserken a meleg-sós és kissé édeskés ízű vérem, azonban nem sokáig, hiszen megszívja a sebet, amire egy halk nyögés a válaszom. Felizgat, amit tesz és tetszik is nagyon, ezért nem bánom a dolgot.
Fölébe kerülök, hogy végig haladjak a testén, izgatva a bőrét és őt is, a hajamba túr többször is, én pedig nem haladok gyorsabban, mint terveztem, pedig érzem, hogy talán ezzel egy picit messzire megyek, hiszen a harapdálások egy vámpír számára egészen biztosan még kényesebbnek, intimebbnek és izgatóbbnak számítanak, mint például nekem, holott engem sem hagy hidegen a dolog.
Mikor már nem bírja tovább, felránt és fordít rajtunk és a magáévá tesz minden finomkodás nélkül, amit egyetlen pillanatig sem bánok. Újabb halk nyögés hagyja el az ajkaimat és a szemeimet is lehunyom egy pillanatra. Forrón és szűken fogadom magamba, kissé ívbe feszül a gerincem is, de az első pár lökés után már megszokom a méretét.
Kezeim a mellkasán vannak, a szemeimet is kinyitom, és amikor éppen nagyon jó, akkor körmeim végigszánkáznak a bőrén, hol elől, hol pedig a hátán. Apró, de egyre szaporább sóhajok törnek fel a torkomból, ahogyan mozog és ingerel. Combjaimat a csípője köré fonom és együtt mozgok vele, követve a ritmust, amit diktál. Már nem vagyok messze a beteljesüléstől, alsó ajkamat harapom be egy pillanatra, mielőtt kibukna belőlem egy kérés.
- Dominic… tedd meg… harapj meg… – hangom elfúló és kiérezni belőle a forró vágyat, és azt, hogy valóban ezt akarom. Gerincem megint ívbe feszül a mozgásának következtében, körmeim pedig a bőrébe hasítanak és vérző csíkokat szántanak a hátába. Mintha ezernyi nap kelne fel bennem, és épp ki akarnék szakadni a testemből. Újabb nyögés hagyja el az ajkaimat, különösen akkor, ha meg is teszi, amire kértem. Ölem hevesen lüktetve öleli őt körül és az érzés nem is akar csillapodni jó néhány pillanaton keresztül.
Mire lassan szűnik az intenzív lüktetés a combjaim között, a fejem teljesen kitisztul, ennek ellenére egyáltalán nem bánom, hogy ez történik most kettőnk között. Többet akarok belőle ennél, itt és most ez alkalommal.    

Példa magyarázás helyett inkább az ajkaira tapadok és csókolom őt. Azt hiszem ez elég egyértelmű válasz a kérdésére, ennél konkrétabb jelen pillanatban nem tudok lenni. Egyfelől, mert túl részeg vagyok, másfelől pedig… nekem is van szemem, látom, hogy mennyire jó képű, egykoron nagyon is közel állt hozzám, aztán itt zubog még bennem a mai nap azon momentuma, mikor kiderült, hogy feleségül akart kérni, és olyan biztosan tudom, hogy hozzá mentem volna, mint amilyen biztosan most itt vagyok vele és az ajkait ízlelem. Ez a csók köszönő viszonyban sincs azzal a korábbi csókunkkal, ami a szülinapomon csattant el közöttünk. Meglepetésemben viszonoztam akkor, ő pedig az éhségéről terelte volna el a figyelmét. Most azonban pontosan tudom, hogy mit akarok és ezt igencsak gyakorlatiasan hozom a tudtára. Nincs már időm arra, hogy finomkodjak és pironkodjak, vele ellentétben én nem fogok az örökkévalóságig és még két napig élni, szóval most akarom megtenni azt, ami korábban elmaradt, de szívesen megkóstoltam volna.
Más esetben és helyzetben megdorgálnám ezért a kijelentéséért, mert van enne még abból a srácból, akit én ismertem, de tény, hogy sokat változott, ahogyan én is. Ez azonban most semmit sem jelent és semmin sem változtat. Újra csókolom, ő pedig fordít kettőnkön és immáron egyetlen röpke pillanat alatt kerülök alá. Az inget félre söpri, hogy ne takarjon, nem bánom, sőt, kifejezetten azt akarom, hogy megnézzen magának, hogy kedvét lelje a látványban.
Ujjaim a hajába túrnak és lehúzom őt magamhoz, újra csókolom, finoman harapva az ajkát, eljátszadozom a nyelvével, közben pedig felhúzom az egyik lábam, hogy a combjaim közé helyezkedhessen be. Talpam a puha szőnyeget érinti, kezem pedig a tarkójáról végigszaladnak a hátán lefelé, hogy megtaláljam a pólója szegélyét és lehúzzam róla azt. Gyorsan, türelmetlenül és kapkodva, mintha csak az idő szorítana, pedig a vágy hajt előre, semmi más. No meg az alkohol is, de az most mellékes.
Végigsimítok meztelen felsőtestén amikor már nincs rajta a póló és a csókjától is elszakadok. Legeltetem rajta a szemeimet egy kicsit, ujjaim a mellkasát érintik. Lefelé haladok, egészen a csípőjéig, majd megakasztom az ujjaimat a farmer derekában. Nem vacakolok sokáig, gyors mozdulatokkal gombolom ki a nadrágból és nyúlok be, hogy rámarkoljak a férfiasságára és kézzel kényeztessem őt, míg másik kezem megint megtalálja a tarkóját. Közel húzom magamhoz, azonban most nem csókolom meg, csupán az ajkaim érintik az övét egyetlen pillanatra, hogy utána az álla ívére leheljek egy csókot, majd a nyakára, amit finoman meg is harapok. Mindeközben a nadrágjában lévő kezem serényen munkálkodik azon, hogy igazán hangulatba hozzam őt.
Nyakáról újra az ajkához térek vissza, alsó ajkát finoman és érzékien harapom be, mielőtt egy újabb csókban forrnék vele össze.
- Szabadulj meg ettől… – suttogom és kihúzom a kezem a farmerből, egyértelműen jelezve, hogy a ruhadarabra értem a dolgot. Nincs arra most szükségünk…
Ha megteszi, amit kértem tőle, és hagyja, akkor fordítok magunkon, hogy felül lehessek. Nyakához hajolok, lehet finom csókot nyomok oda, majd ismét megharapom a bőrt, kissé megcsipkedve azt. A mellkasa felé haladok és egy-egy ponton megállok, hogy ugyanazt műveljem, mint a nyakán is. Nem sietem el a dolgot, hallani akarom, ahogy sóhajtozik és egyre többet és többet akar.
A hasához érve kezem már újra a farkára markol rá, majd még lejjebb haladok, hogy a számba vegyem és így kényeztessem. Szándékosan úgy csinálva, hogy gyakran érezze azt, eddig bírta és nem tovább. Azonban az utolsó pillanat előtt mindig megállok, hogy hagyjak neki kis időt, majd újra kezdem a dolgot. Játszadozom rajta és vele, ingerlem és felizgatom a végletekig. Nem akarok visszakozni, vele akarok lenni itt és most. Semmi más vágyam sincs, minthogy kéjtől és vágytól mámorosan sóhajtozzam alatta, rajta, előtte – tulajdonképpen mindegy, hogy hogyan – és élvezzem őt. Érezni akarom, hogy élek és azt, hogy habár nincs már sok hátra, legalább a végén azt tettem, amire mindig is vágytam. Hogy nem voltam nyuszi, hogy volt merszem akarni és elvenni azt, amit megkívántam…

Figyelmen kívül hagyom, hogy nem tetszik neki, ugribugrizok az ágyán, vagyis annak veszem a dörmögést az orra alatt, amikor megjegyzi, hogy úgy is kényelmes, ha nem ugrálok rajta.
- Ne legyél már ennyire morci, Morci! – fordulok felé és felkapom az egyik párnát, majd odadobom neki és közben Morcinak is becézem. - Gyerekkorunkban nem reklamáltál volna ilyesmi miatt. – öltök rá nyelvet, majd kijelentem, hogy az ágyában maradok, hozzávetőlegesen örökre, és ezt követően megyek oda hozzá, hogy beleigyak az üvegébe.
Visszamegyek az ágyhoz és egy rakat ruhát dob oda nekem, amiket megnézek, majd az ing mellett döntök, mert annak szép a színe és lehet benne lobogni, mintha hős lennék és köpenyem lenne. Felülök az ágyon, vagyis feltérdelek és belebújok a ruhadarabba, de a gombokkal már meggyűlik a bajom.
- A fene vinné el! Így marad! – jelentem ki és elvágódom az ágyon – nyitott ingben, mivel nem tudtam begombolni – és kifekszem a hátamra. Ekkor kerül rám valahonnan Zokni. - Helló tekisédescukihusimuszinyuszi!!! – gügyögök a kutyának, majd megsimogatom és eldobom neki a labdát, már amennyire részegen sikerült eldobnom, aztán Domra figyelek, mert a következő pillanatban egy whiskys üveg úszik be a látóterembe.
- Még szép, hogy kell! – az üveg után vetődöm, de elvétem mind a távot, mind a lendületet, aminek az lesz a következménye, hogy Dom mellkasán landolok. Lábaimat a csípőjén vetem át, vagyis így érkezem meg, hacsak nem tért ki valahogyan.
A csípőjén ülök, mellkasom az övének préselődik, ahogy lehajolok, hogy elérjem az üveget. - Add ide, kérem! – szólalok meg és Dom tekintete után kutatok, az orrunk meg közben majdnem összeér így ebben a felállásban, vagyis fekvésben.
- Tudod, hogy kis millió dolog van, amit sosem tettem meg, de meg akartam? – szólalok meg hirtelen, majd már nem nyújtózkodom az üveg után, hanem Dom arcára teszem a kezem finoman és következő pillanatban megcsókolom őt. De nem barátian és nem is óvatosan puhatolózva, sokkal inkább szenvedélyesen és forrón, úgy, mint aki nem akar ebből a csókból elszakadni.
- Mondd, hogy nem most akarsz jó fiút játszani!?! – suttogom az ajkai közé, majd újra megcsókolom, esélyt sem hagyva arra, hogy válaszolhasson.