próbáltam magam türtőztetni, erősebb volt inkább a fájdalom, mind az, hogy most nevessek. Nagyon mardosta pedig az oldalamat. Vicces lány volt, de a düh ami most kiborított engem. Igazából, úgy viselkedek, mint egy tinédzser az első menzesznél, de azt hiszem van rá okom. Még hozzá az, hogy rohadtul nincs kedvem meghalni.
-Hol van?-Kérdeztem össze szorított fogakkal és nem érdekeltek az újabb vicces megjegyzései. Szívem még hevesebben reagált és már éreztem nincs sok hátra ahhoz, hogy el ájuljak. Nincs már sok a kevéske erőmből, hiszen napok óta nem alszom, eszem rendesen. Az agyam kezd zavaros lenni. De ekkor, mintha a semmiből megérkezett egy férfi, látszólag ismerte a lányt a nevét is tudta. Fess fiatal ember volt és nagyon vonzó, női vágyaimnak éppen megfelelő. Falnak vágott nyakamnál fogva és alig kaptam levegőt, elengedtem a lányt mágikus szorításomból. Levegő után kapkodtam, hogy válaszolni tudjak. Jellememtől eltérő választ adtam.
-Ha levegő..őő...levegőt adnál!- Mondtam, majd igyekeztem válaszolni.
-Olivia Miller, és te ki a franc vagy?-Kérdeztem vissza a vérszívó szörnyetegtől. Véremből még mindig áradt a vér s még mindig nem értettem, hogy mi történik és hol van már Ben? Talán a lány nem tud semmit és nem hazudott. Lehetetlen, képtelenség ez az egész, mert ezek a lények folyton hazugsággal árasztják el vértől parázsló ajkukat. de akkor még is mikor és hol találom meg a misztikus Benjamint?   Ismét rengeteg kérdés kavargott a szőke fejemben, de nem kaptam választ szokásoshoz hűen. Bele meredtem villogó szemeibe ahogyan rám vicsorított esküszöm akár egy kutya akitől elvetted az új sípolós játékát. Nem csökkent sem az utálatom se semmilyen hozzá állásom se a vámpírokhoz, ugyan olyannak tartom őket, mint eddig. Lelketlen szörnyek akik mások életét oltják ki. Rosszul létem még inkább idegesített és az orromból nem állt el a vér, folyamatosan csak jött és jött. Pedig már nem vagyok erő hatása alatt talán itt a vég, meghalok. Hála istenek, véget ér ez a szörnyűség. Jamesnek mondjuk élve kellenék, de vele lenni olyan, amilyen a halálnál is rosszabb.

Lydia, Olivia & Ben

☬ Park ☬

Miután sikerült otthagynom a vadász lányt is, a lakásunkat vettem úti célul. Az út közben hallottam csak meg a telefonomat csipogni a zsebemben. Lydia küldte, kb egy órája, hogy rögtön menjek haza, mert valami fontosat szeretne mondani. Fogalmam sem volt miről lehet szó, azért kicsit kíváncsi voltam rá. Bár szerintem csak attól félt, hogy újra lelépek, azért akar ezzel hazacsalni. De annyira nem hatott meg, hogy habár már így is egy órája küldte, ne állnék le egy kicsit lakmározni előtte. Már jó pár órája nem érintette egy csepp vér sem a torkomat. Ugyanis folyton folyvást vadászokba buktam. Akik vére valószínűleg inkább szétégette volna a torkom, mintsem pár kellemes percet okozott volna. Így hát, amit megláttam egy alkalmas lányt erre, azonnal le is csaptam rá. Biztos voltam benne, hogy semmiképp nem lehet vadász, ugyanis öltözete ezt sugallta. Én legalábbis még nem sok strippernek öltözött vadásszal találkoztam eddig. Bicegtem oda hozzá, kissé véres ruházattal, ugyanis az előző vadász szukát kicsit alábecsültem és sikeresen elintézte a jobb lábam. Furán is nézett rám a lány, igazság szerint én se voltam ehhez szokva, hogy így indulok becserkészni valakit. De nem sokat lacafacáztam, csak a szemeibe tekintettem és némítottam el, hogy nyugodtan lecsapolhassam. Majd csak szemem vérvörösre váltott, megjelentek az erek alatta és vájtam fogaimat a lány nyakába. Most még erőteljesebben szívtam ki belőle a vért, ugyanis ez most nem csak az élvezetek kedvéért, de sebeim begyógyítására is szolgáltak. Miután végeztem vele, csak megtöröltem a szám, majd dobtam bele a holtestet az egyik szemetesbe, amit ezután meggyújtottam. Lehet nem a legjobb módja a hulla eltüntetésének, de legalább nem hagyok nyomot magam után.
Ezt követően, már újult erővel indultam újra hazafelé. A hotelbe érve, először még odamentem a recepcióshoz, hogy végre hajtsak rajta még egy pici igézetet.
- Helló öreg! Figyelj, a lány, akivel jöttem, valószínűleg elég morcos lesz. Szóval hozzon fel valami fickót, 11 órára. - igéztem meg a srácot a szemébe nézve, gondoltam ezzel kittek leszünk a majd két óra késésem miatt. - Nekem pedig egy szőkét.. vagy legyen inkább vörös, lehetőleg valami jó kis bögyös. - mondtam neki visszafordulva még ezzel, a "bögyös" szót kimondtam, még mutattam is mire gondolok. A mellettem váró öreg hölgy nagy figyelemmel, közelebb hajolva, végighallgatta az egészet. A végére furcsa tekintettel nézve rám.
- Ja és egy új hallókészüléket hölgynek, hogy a nélkül csillapíthassa kíváncsiságát, hogy az arcunkba lihegne. - mondtam ezt már hátat fordítva, hogy kicsit oda bökjek a túl kíváncsi öreglánynak.

Ami után már egyenesen a szobánkhoz vettem az irányt. Felértem az emeletre, majd indultam el az ajtóhoz. - Na itt is vagyok Lydia, mi volt az a... - mondtam ezt miközben nyitottam ki az ajtót, majd hagytam félbe a mondatot, amint beléptem. Ekkor pillantottam meg Lydia-t a falhoz nyomva, egy boszorkány által.
- Ki a franc vagy te? - kérdeztem, majd még válasza előtt, vámpír sebességre kapcsoltam és nyakánál fogva őt nyomtam a falhoz. Amire a Lydia-n gyakorolt varázslat, abbamarad. Bárki is legyen ez a banya, ha a teremtettemet árt, azt megkeserüli. Nem kicsit volt meglepő erre hazaérni, de már valamelyest értettem Lydia üzenetét. - Nos? Válaszolj! - kérdeztem újra, enyhén dühös tekintettel.

Szívem egyre hevesebben kezdett verdesni, akár egy kis koribli szárnya ahogy a szemeim vérben forogtak és a szél mögülem megindult. Utálom, ha hazudnak nekem. Jó egy vámpírtól nem vártam mást, de még is.
-Most is csak hazudsz! Mond már igazat egyszer, tetted már meg ezt?-Kérdeztem, majd egy mosolyt engedtem el, hiszen vicces csaj, de ez nem törhet meg engem. Kezemet felé irányítottam és a falnak csaptam, erőmmel. Kezemet feltartva tartottam miközben felé közelítettem. Nem ismeri a hatalmam, senki se, de sajnos annyi hatalmam nincs, hogy legyőzzem Jamest. De annyi van, hogy elbánjak egy kis fiatal vámpír lánnyal. A vérem nem hatotta meg ami elég érdekes is volt, hiszen minden vámpír megvadít a vér szaga és ez motiválja őket. Valahol itt rejtegeti Benjamint érzem.
-Szóval?-Néztem rá, nem tudtam még is mennyire lehet erős, de ha támad felrobbantom az agyát ahogy eddig mindenkinél be vált, kivéve az el rablómat, hiszen őt egy bűbáj védi. Fel becsülhetetlen mennyiségü boszorkány van a birtokában. Talán benjaminnal össze fognánk, ha varázsló és legyőzhetnénk együtt őt. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne veszítsem el a kotrolt a lány felett.
eszembe jutott a rég múlt, mikor meg tettem azt amit soha nem kelett volna, megöltem a boszorkányokat, hogy elnyeljem tőlük az erőmet. Talán ezért kellek neki, vagy most engem akar megölni, azt akarja, hogy én legyek a következő akiből kiszív mindent és egy másik idiótának adja az erőmet, mert nem voltam engedelmes? Kezdek be csavarodni ez nem kérdés.
A lányt kezdtem el nézni és nem láttam semmit a tekintetében. Megigézni nem tud, de lehet az én erőm se bírja sokáig. Éreztem ahogy az orromból csepeg a vér, de nem érdekelt éreztem ahogy gyengült a testem, de ellen álltam, és ott tartottam a nőt a falnak szórítva. A düh minden oka semmi más. Ha talán nem dühvel tettem volna akkor kitudja.

Ahogy ott búcsúzkodott nagyon a szemem se rezzent meg nem rdekelt ez a nő, visszont tudtam, hogy tud valamit és ki akartam deríteni.
-Kösz én is remélem..már nagyon!-Válaszoltam neki és elengedtem egy mosolyt, nem volt olyan rossz ez a nő vagy csupán jól játszotta a kétszinű ribanc szerepét, szerintem az előző. Próbáltam magam féken tartani, hogy ne ordibáljak rá, hogy figyelj már tudom, hogy tudod ki az akit én keresek. Így is tiszta idegbeteg vagyok, talán szednem kéne valami bogyót. Le kéne nyugodnom el kéne lazulnom ami nem éppen egyszerű az én helyzetemben tudván, hogy bármikor lecsaphat rád egy vámpír aki tovább kihasználná az erődet. Hát igen ez az én formám, látom a sír feliratomat már
Olivia Miller "Idegbeteg kislány". Ez még inkább a szebbik megfogalmazás, nagyon sokat hisztizem és ez már én is unom, de ha egyszer megakarom találni őt akkor inkább így viselkedem. Mit tudhat ez a lány talán?  Olyan sietősen távozott, hogy már biztos voltam a dolgomban. Az asztalra csaptam a pénzt miután ő kilépett a bárból és lassú léptekkel mentem utána.  LÁttam, hogy folyton hátra hátra pislongat és furcsáltam is, hogy vámpír létére nem vett engem észre. Talán mással volt elfoglalva. Sétáltam még utána és próbáltam nem feltünést kelteni. Hova megy? Mit titkol el előlem? Megannyi kérdés és soha nem kapok választ. Néha szeretnék mindent vissza csinálni, szeretnék apámmal lenni az ő oltalma alatt és szeretnék végre normális lenni, de tudom ez soha nem fog össze jönni, hatalmas erővel áldott meg engem a sors és ebbe bele kéne nyugodnom, csak hogy nem megy. Amiket a múltban tettem a sok gyilkoság nem tudom csak úgy kitörölni az emlékezetemből nem tudom mihez kéne kezdenem ezekkel a szörnyű emlékekkel. El felejteni lehetehlen, lehetetlen olyat el feledni amit én tettem, megbénitani embereket, hogy ő csontra szívhassa és a boszorkányok akiket bántanom kellett. Az életem egy fájdalmas idő pontjához értem, de vége vége van el hagytam őt, és tudom majd vissza akar engem szerezni, de nem hagyom neki. Erős vagyok. Gyorsan abba hagytam a gondolkozást és a szememhez kaptam, majd lehulló meleg könny cseppemet törölgettem. megráztam magam és követtem tovább a lányt. Ezentúl minden más lesz, Ben majd segít nekem és az életem jobb és jobb lesz. Hirtelen eltűnt a szemem elől, elő kapta valami vámpíros trükkjét és el illant, hát persze ezek a vámpírok soha nem használják a lépcsőt lassan, Fogalmam se volt most melyik ajtón lépett be ide oda csováltam a fejemet vajon melyik lehet az. Oda siettem a lépcsőhöz és felmentem rajta csiga lépcső volt amit részegen az ember nem nagyon szívesen mászna meg, vajon hogyan boldogulnak az emberek a bárból akik olyan részegek voltak, hogy hármat lépni nem tudtak már? Megáltam az emeleten és nem tudtam merre lehet ő. Használnom kell az erőm vagy különben soha nem tudom meg amiért jöttem. Elővettem a késemet, legugoltam és megvágtam magam, majd a vért a padlóra csöpögtettem.
-traszmatos omnias putato-Mondtamsuttogva, lehunyt szemekkel és a vér vándorolni kezdett egészen a 216-os szobáig. Megtorpantam és gondolkodtam egy percet, de a kiváncsiság győzött. Talán itt lesz Benjamin? Itt lesz az akit már évek óta meg kellett volna keresnem? Meglöktem a résnyire zárt ajtót és megláttam a lányt a kanapén.
-Óh helló ujdonsült barátném...-Mosolyogtam, de láttam szeme a kezemre irányult amiből még csöpögött a vér. Lehet megtámad? Csak van benne annyi önn krontrol, hogy ne tegye.
-Szóval hazudtál, ez nem bűn főleg egy magad fajtától, de számomra elég fontos dologban hazudtál. Merre van Benjamin árul el nekem! MOST!-Szemeim vérben forogtak és már nem bírtam uralkodni az erőmön ami elszabadult a szél kezdte verdesni a függönyöket és becsapodott mögöttem az ajtó, akár egy horror történetben már csak egy kés kéne a kezemből, ja el is felejtettem hisszen megvan!

lydia & ben

Mielőtt komolyabban belefolyhattunk volna a témába kopogtatás zavarta meg a beszélgetésemet. Én személy szerintem nem számítottam senkire ezért a testem egy kicsit megfeszült, hiszen mi van, ha valaki észrevette, hogy mit csinálok azzal a szerencsétlen portással. Ha egy olyan személy észrevette, akinek nem kellene – értek ezalatt egy vadászt – akkor nekünk most lőttek. Bár kettőnket csak nem tudna leteríteni. Ha én meg tudtam szökni jó pár elől, akkor kettőnknek egy nem fog gondot jelenteni. Legalábbis remélem.
Megkönnyebbültem, amikor Ben kinyitotta az ajtót és a portás srác állt az ajtóban két nővel az oldalán. Hmm, talán már most tudja, hogy milyen nagy étvágya van Ben-nek. Na, mindegy is. Az én célpontom úgy is ő lett volna, hiszen meg akartam kóstolni, hogy milyen a vére. De Ben becsukta előtte az ajtót. Tipikus. Ha már két bombázó felbukkan figyelmet sem fordít a lényegre. Hogy kinek köszönheti őket.
Igazából nem voltam éhes, de azért jó lett volna egy kicsit elszórakozni a portás sráccal. Nem akartam megölni, mert akkor mégis ki hozta volna nekünk minden este a finom falatokat? Attól függetlenül, hogy ma nem vagyok az holnap még lehetek.
Magára hagytam Ben-t, hiszen nem akartam különösebben megzavarni a szórakozását. Hadd legyen mindkét lány az övé, ha már a találkozásunkkor elloptam előle a sajátját. Nem, mintha azóta nem evett volna, de szerintem már csak azért is kiélvezi a helyzetet.
A fürdő felé indultam, hiszen igazán rám fért az, hogy lezuhanyozzak ez az egész ásás dolog valahogy nem azért volt, hogy jobb kedvem legyen tőle vagy bármi más engem boldogító ok miatt. Leginkább csak azért, hogy úgy nézzek ki, mint aki hetek óta nem fürdött, ami régebben nálam elég megszokott volt. A hideg is kiráz az emberkori emlékeimtől. Egyszerűen nincs szükségem azokra a pillanatokra, amiket mindennél jobban gyűlöltem.
Viszont talán pont az emberként töltött éveim miatt vagyok úgy, hogyha a gyomromról van szó bárkin áttaposok. Hiszen az, hogy én jól lakjak valahogy mindennél fontosabb. Nem érdekel senki olyankor. Főleg mivel vámpírként elég könnyen hozzájuthatok egy igen finom falathoz, mint most is. A sikátorban.. Könnyen jött mégis roppantul finom volt. Igaz, hogy Ben rendezte le a dolog nagy részét én meg learattam a babérokat, de nekem megfelelt.
Ahogy a fürdőbe értem ledobtam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Ha akartam volna tudtam volna hallgatózni, hogy mégis mi folyik odakint, de az igazság az, hogy egyáltalán nem érdekelt engem Ben hülye kis játékai a még hülyébb nőszemélyekkel odakinn. Nem kisgyerek, hogy figyelni kelljen rá.
Miközben a vízcseppek szépen lassan beborították az egész testemet, az elmém teljesen elkülönült és mit sem törődve a külvilággal visszarepített a múltba.
Méghozzá egy olyan reggelre, mikor még Paul mellett ébredtem. Soha nem kellett volna közel engednem magamhoz ezt most már nagyon jól tudom. Már eleve azért is hagynom kellett volna, mert ő egy vérfarkas, amiből semmi jó nem származhat. Bár mondjuk nem mondhatom azt, hogy a vámpírokkal sokkal könnyebb lenne, mert még egy barát is képes a vadászok markába lökni csak, hogy mentse a saját bőrét. Már ha egyáltalán nevezhetem barátnak. Nem tudom igazán jellemezni a kapcsolatunkat. Talán annyit tudok mondani rá, hogy érdekes.. De ez most nem is lényeg. Valószínűleg soha többet nem fogom látni, ha mégis.. Ott helyben megölöm.
Fogalmam nincs mennyi ideig tartott visszatérnem a jelenbe, de már kintről sem hallottam különösebb neszt, szóval gondolom nem öt percig voltam távol. Még ha csak az elmémbe merülve „száguldoztam” az emlékeim között.
Elzártam a vizet, majd egy törölközőt csavarva magam köré léptem ki a zuhanykabinból és elindultam vissza Ben-hez megnézni, hogy mit csinál. Az egyik halott lányra dőlve aludt, mint aki jól végezte a dolgát. Hát nem én fogom eltakarítani ezt utána az is biztos.
Előkutattam a csomagjaimat és kerestem magamnak valami ruhát, ami megfelel arra, hogy pár pillanatra ledőlhessek. Mert azért nekem is kell a pihenés. Mondhatni eseménydús napot hagyok magam mögött.


--> Grill - Bárpultok, bárszékek

Lydia & Ben

Az előbb feltett kérdésemre, hamar meg is kaptam a választ, ami azért elég jól esett és talán még el is érzékenyített volna, ha foglalkoznék az ilyesfajta érzelmekkel. Hisz azt mondta, hogy az élete nélkülem olyan volt, mint a vámpírrá válása előtt, ami habár neki nem túl jó, engem azért jó érzéssel töltött el. Persze nem szeretem ha valaki rajtam csüng, amivel talán még akadályoz is teendőimben. De Lydia nem ilyen, ő akkoriban hozzászokott az én furcsa életstílusomhoz, ami miatt, nem hogy hátráltatna, de még segít is. Ezt a recepciósnak tett második követelésével is bebizonyította. Ezt követően azonban megemlítette, a többi okot is, mi miatt bebizonyosodott, hogy igazam volt. Gondoltam, hogy nem csupán a hiányom miatt keresett, hisz azt már sokkal hamarabb is megtehette volna. Elmondta, hogy volt két személy is, kivel kicsit szorosabb kapcsolatba lépett, de egyikükkel sem alakultak jól a dolgok. Az egyikük azonban csúnyán elbánt vele, méghozzá a vámpír, vadászok markába lökte, ezt hallva kicsit dühös lettem. Oké rendben, én sem vagyok egy szent, aki mindenáron védi fajtársait a vadászok, vagy egyéb lények ellen. Nem is ez miatt lettem mérges, de ha az, akivel ezt teszik, az én hozzátartozóm, az megtorlást kíván. Az ő kis meséje, amúgy kicsit emlékeztet az én élet utamra is, hisz nálam is volt pár "ember", akik közelebb engedtem magamhoz, de egy idő után ott kellett hagynom mindegyikőjüket. Egyszerűen nem bírtam megmaradni egy helyben és elfogadni, hogy valami maradandó lesz mostantól az életemben. Az ezelőtti életemben fontosabbnak tartottam a spontaneitást, valamint a szabadságot annál, hogy legyen valaki olyan, aki az én hogylétem iránt is érdeklődik. Ugyan még most is fontos számomra a szabad élet, de már tudom, hogy szükség van ilyen személyekre is. Mikor erre rájöttem, határoztam el, hogy felkeresem és végre felfedem magam, az egyetlen életben lévő rokonomnak Dom-nak. Habár nem sok, de volt pár fontosabb személy az életem során, viszont ő mindenképp a tetejét foglalja el ennek a listának. Nem csak azért mer egy vér folyik ereinkben, de ő az egyetlen, aki emberi életem során is ismert már. Amelyiket bármennyire is szánalmasnak tartok innen visszanézve, azért fontos időszaka volt életemnek.
- Ki... - mondtam ki ennyit, amikor is kopogtak. - Erre még visszatérünk. - tudtam le ezzel perpillanat, de mindenképp meg akartam tudni többet az ő kis feldobójáról. Nem mintha neki állnék keresni, hisz valószínűleg csak az időmet vesztegetném. De azért kíváncsi vagyok, hogy ki lehetett az a rohadék.
Miután megigéztem a lányokat, majd kicsit ittam az egyikük csuklójából, addigra Lydia eltűnt a kanapéról, ahol csak másik lányt találtam ülve. Nem sokat foglalkoztam azzal, hogy ő így kimarad a mókából, hisz ő baja. Oda vezettem másik lányt is a kanapéra, majd leültem közéjük. A szemem még mindig vérben forgott, számat a bal oldalamon lévő lány vére borította, így közeledtem, most a másik lány felé. Akinek először is egy csókot nyomtam ajkaira, miközben közeledtem hozzá, láttam az iszonyú félelmet szemében, amit ez a fajta igézetem nem rejt el. Szóval láthatom fájdalmukat, ami csak fokozza az irántuk érzett kívánatomat. Nem mondanám magam szadistának, vagy mégis az lennék? Nem érdekes, élvezem és csak ez számít. A Csókom után, ajkairól lentebb menve, adtam pár csókot nyakára is, ami után hirtelen belevájtam fogaim nyaki artériájába, erre pedig hangosan elkezdett nevetni. Erőteljesen szívtam ki belőle az ínycsiklandozó életet, ami közben végig nevetett. Majd már én sem bírtam ki és habár tudtam, hogy fájdalmában nevet, elengedtem és gonosz kacajjal én is felnevettem. Ez alatt pedig újabb igézetet, hajtottam végre rajta.
- Táncolj, mutasd meg milyen vadmacska is vagy. - parancsolta ezt neki, ugyancsak a szembe nézve, amire a fél holt lány el is kezdett dögösen táncolni. Amit figyelemmel követtem egy darabig, majd a másik lány felé fordultam. - Most te jössz. - mondtam még a jobb oldali lány vérét nyalva le a számról, mosolyogva. Ami után csak rávetettem magam az ő nyakára is és addig szívtam, míg nem teljesen elhagyta az élet. - Gyere közelebb. - húztam oda magamhoz csípőjénél a táncoló lányt, majd az ölembe ültetve csókoltam meg és belőle is kiszívtam az utolsó cseppig vérét, ledobtam magam mellé a kanapéra. Majd csak ültem ott, már elég fáradt voltam, hosszú nap volt ez a mai, szóval az egyik halott lányra dőlve lassan elaludtam.


☬ Folyt valahol ☬

lydia & ben

Azt hiszem egész jól lerendeztem a recepciós srácot. Mondjuk, ha belegondolok akkor unalmas is lett volna, ha nem én csinálom. Így legalább egy kicsit érezhettem, hogy szükség van rám. Hogy nem vagyok teljesen felesleges. Mert milyen unalmas lett volna, ha csak követem, mint valami kiskutya Ben-t.  Nem lett volna számomra semmi izgalmas az egészben. Bár azt sem mondhatom, hogy ez az egész egy izgalombomba volt, de akkor is. Legalább csinálhattam valamit, amivel szórakoztatom magam. Kíváncsi leszek, hogy feljön-e a srác. Mondjuk ma este már nem szükséges. Én személy szerint tele vagyok.
– Köszönöm szépen, őfelsége. – Vágtam hozzá egy eléggé morcos grimaszt, mert olyan, mintha tesztelni próbálna. Talán azt hiszi, hogy nem vagyok képes arra, hogy megigézzek valakit vagy valami ilyesmi? Azért ennyire béna még én sem vagyok. Ez azért egy kicsit rosszul esik. Mondjuk kétlem, hogy azért hallgatózott volna, hogy mert kételkedik bennem. Csak attól félt valószínűleg, hogy nem fogom kielégíteni a vágyait. Mármint nem teljesítem azt, amire neki lenne szüksége. Méghozzá a vérre. Ami persze gyönyörű nők ereiből származik. Nem is láttam még egyszer sem, hogy férfiból táplálkozott volna, de ez voltaképpen érhető.. Mondjuk én nem igazán teszek különbséget a kettő között. Ha finom a vére akkor nem igazán érdekel a neme.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy még elég sokszor kell hallgatnod ez a förtelmet. Talán még egy tehetségkutatóba is benevezek! – Mondtam neki, mikor megjegyzést tett a hangom minőségére. Kétlem, hogy ő bármivel is jobban énekelné és annyira amúgy sem volt rossz a hangom. Ő csak még jobban lehúzza az igazságot. Nem mintha olyan csodálatos hangom lenne, de azért ennyire nem is rossz. Tudatában vagyok a képességeimnek és nem vagyok elszállva magamtól. Azért egy tehetségkutatóba nem mennél el be égetni magam, csak azért, mert manapság ez a trend. Utoljára, mikor tévét néztem ezt láttam. Mondjuk a kedvencem az volt, amikor az első kérdés az volt, hogy: „Ki mondta először, hogy tehetséges vagy?” Válasz: „Senki.” Az ilyeneknek nem is értem, hogy honnan jön a bátorság vagy az ötlet, hogy egyáltalán ki merjenek oda állni vagy jelentkezni merjenek. Na, mindegy már megint elkanyarodtam a témától. A hangom. Nem is túl jó, de nem is olyan rossz. Épp elég, ha ezt én tudom.
Amíg én ezen töprengtem, már fel is értünk a lakrészünkbe. Zenét is kapcsoltam, hogy egy kicsit hangulatosabb legyen ez az egész, majd elvettem Ben kezéből a whiskyt, amit felém nyújtott, majd le is gurítottam. Nem törődve azzal, hogy még mindig rám férne egy zuhany ledobtam magam a kanapéra és Ben felé fordítottam a tekintetemet, mikor megkérdezte, hogy miért is jöttem ide. Vagyis miért pont most kerestem fel.
– Tömören annyi, hogy hiányoztál. Mert részben ez is igaz, de másrészt pedig azért, mert az életem nélküled visszaesett ugyanabba a sötét gödörbe, ahol eddig volt. Mármint mielőtt találkoztunk. Találkoztam egy vámpírral, akiről azt hittem, hogy jól ki fogunk jönni. Aztán vadászok karjai közé lökött ahonnan, amint látod sikerült megszabadulnom. Utána pedig nem is olyan régen találkoztam egy vérfarkassal, de a körülmények úgy hozták, hogy ott hagytam. – Nem akartam elmondani neki, hogy erőszakoskodott velem, mert tudom azzal aláírnám szerencsétlen halálos ítéletét. Márpedig, ha ezt akarnám én magam is megtehettem volna, de nem akartam. Mert éreztem iránta valamit és ez iszonyat nagy szívás. Ilyenkor az ember meggyengül. Amikor törődik valakivel.
Kopogtatást hallottam az ajtótól, mire Ben szinte rögtön az ajtóban termett. Rám nézett én pedig csak megrántottam a vállamat. Fogalmam sincs, hogy ki lehet az. Hiszen nem emlékszem, hogy ma estére megbeszéltük volna a recepciós sráccal, hogy hozzon fel vacsorát.
Miután Ben beljebb kísérte a két hölgyeményt az ajtót rácsapta a recepciós srácra. Csak némán az ajtó felé mutattam, amolyan ezt most miért kellett. Kíváncsi voltam, hogy milyen íze lehet, de ha ez így folytatódik, akkor még holnap is lesz esélyem arra, hogy megkóstolhassam. Addig pedig beérem az egyik nővel, már ha Ben hajlandó lesz osztozkodni. Mondjuk ez régebben sem volt probléma.
Szabad teret adtam neki, mivel én már nem igazán voltam éhes úgyhogy mondhatni beérem a maradékkal is.
Ez a legkevesebb azok után, hogy elloptam az orra elől a vacsoráját. Megérdemli, hogy annyit egyen, amennyit akar. Ha esetleg nekem nem marad az sem baj. Amíg ő a két nővel szórakozott feltápászkodtam a kanapéról és elindultam a fürdő felé, hogy lezuhanyozhassak. Most erre nagyobb szükségem volt, mint a vérre. Úgy bűzlök, mint egy bűzös borz. Muszáj lefürödnöm..

Lydia & Ben

☬ Erdő ☬


Csak otthagytam Lydia-t a recepciós fickóval, hogy elintézze az itt maradásunkat. Habár szeretem manipulálni az emberek elméjét, de semmi kedvem nem volt most, ahhoz, hogy egy pasas szemébe meredjek. Plusz legalább kicsit ő is hasznosnak érzi magát tőle. Majd odasétáltam a lifthez és lehívtam, miközben vártam pedig hallgattam a távolból, hogy miket mond Lydia a srácnak. Nem mintha lett volna bármely kétely benne, azzal kapcsolatban, hogy jól csinálja, mindössze kíváncsi voltam. Először kicsit furcsa tekintetett vágtam, de amikor ahhoz a részhez ért, hogy hozzon fel lányokat, már kicsit elmosolyodtam. Hiszen vagy tudja, hogy fülelek, vagy pedig ismer már annyira, hogy ezt alapnak gondolja. Miután befejezte el is indult felém, ezt követően a lift is kinyílt.
- Lydia hercegnő, a liftje előállt. - mutattam neki, kicsit előre dőlve, elmosolyodva a liftet, gúnyolódva azon a kijelentésé, hogy "mintha királyok látogattak volna ide". Amire gondolom rájött, hogy végighallgattam őket, hiszen elég morcos tekintettel nézett vissza, mikor belépett a liftbe. Ez után én is követtem és elindultunk felfelé.
- Mellesleg a hangod, amit a kocsiban engedtél ki magadból, hogy is mondjam...ööm.. - vágtam olyan képet, mint aki elgondolkozik - Borzalmas, frusztráló, szamárbőgéshez hasonlító zaj, de ez csak az én véleményem... és a pár milliárd emberé, akinek van HALLÁSA. - majd csak rá tekintettem és soroltam fel neki, hogy mit is gondolok az imént a kocsiban előadott produkciójáról. Ami után újra  magam elé tekintettem elmosolyodva, a szinteket nézve, ahol épp vagyunk. Amire is megérkeztünk a 8. emeletre, ahol a mi lakásunk van. A szobánk felé tartva, azért benéztem az épp nyitva lévő ajtókon, hogy mégis kik laknak az emeletünkön. Egész jó volt a felhozatal, amíg el nem értük az utolsót, a szobánk mellett levő ajtót és egy nagydarab takarítónő hátsójával nem találtam szembe magam. Ebben a pillanatban bántam meg, hogy lesekedtem. Ekkor elborzadt tekintetet vágva néztem el onnan, majd léptem oda az ajtónkhoz és kinyitottam. Ami után bementünk, ledobtam a cuccokat, majd egyenesen az italos szekrényhez vettem az irányt. A szoba nagyon szép volt, nem is vitás, hogy megérte volna az árat, amit kértek érte, de szerencsére nekünk nem kell a pénzel foglalkoznunk. Egy kis igézéssel megkapunk, amit csak akarunk, sokkal könnyebb, mint ostoba munkákért pénzt szerezni. Ami azt illeti én képességemet teljes mértékben kihasználom, hisz miért ne tenném? Arra használom, hogy könnyebben elérjem, amit akarok, ez pedig a vágyaim és szükségleteim csillapítása. Erre tettem fel életem és egyáltalán nem érdekel, ha közben másét tönkreteszem.
Ezt követően töltöttem Lydia-nak és magamnak is egy pohár whiskey-t, ami után odaadtam, lehuppantam az egyik fotelba.
- Amúgy ha már kényelembe helyezkedtünk, megkérdezem. Mi okból is vagy te itt? Nem mintha baj lenne, csak tudod kétlem, hogy majd 100 év elteltével tűnik fel csak hiányom. Szóval? Történt esetleg valami, ami miatt úgy döntöttél, hogy épp most keresel fel? - kérdeztem rá erre, közben a whiskey-met kortyolgatva, hisz azért kicsit furcsa lenne, ha nem lenne semmi a háttérben. Mivel bármennyire is jók voltak azok az idők, nekem is hiányoztak, ha csak ez lenne, szerintem előbb felkeresett volna. Nem tud sok mindent rólam, de ismeri a módszereimet, ami alapján nem lett volna nehéz rám bukkannia.  
Egyszerre csak kopogást hallatszott az ajtón, amire azon nyomban előtte teremtem, majd Lydia-ra néztem, hogy tudja e, hogy ki lehet. Hátha kért még egyebet a recepcióstól, amíg nem figyeltem. De ő értetlenkedő tekintettel nézett vissza, jelezve, hogy fogalma sincs. A lenti akciónk, habár nem volt túl feltűnő, azért egy vadász a jobbik fajtából kiszúrhatta a dolgot. Vagy talán épp a recepciós fickó volt verbénával benyomva és csak tettette, hogy hatást gyakorolt rá Lydia. Viszont, amikor kinyitottam, meglepetésemre egyik előbbi paranoiás gondolatom sem valósult meg. Lydia túl jó munkát végzett, ugyanis a recepciós fickó volt, két szépséggel az oldalán, hogy ellásson minket egy kis éjjeli csemegével.
- Ooooh milyen kellemes meglepetés, fáradjanak be hölgyeim. - mondtam nekik mosollyal az arcomon, majd csaptam az ajtót a a még előtte álló recepciósra. A lányok felé vettem az irányt, és mivel még nem voltak megigézve, azt is megtettem.

- Helló kedvesem, nézz a szemembe... Egy fájdalmas kiáltás sem hagyja el a szád, mindenre amit veled teszek csupán nevetéssel fogsz felelni, és nem próbálsz elmenekülni. - mondtam mélyen a lány szemébe nézve, ezt a módszert azért szeretem, mivel a fájdalomra produkált reakciójuk nem vész el, mindössze nevetéssé alakul, ami nem kelt feltűnést. Amire a másik lány, bár elég ostoba szőke volt, azért ebből leszűrte, hogy valami rossz következik. Elkezdte szedni formás kis lábait az ajtó irányába, azonban hamar előtte teremtem és rajta is hasonló igézetet hajtottam végre.

- Ne félj! Ma mind ketten meghaltok, de nyugodj meg, bizonyára egy jobb helyre kerültök. - mondtam neki ezt az annyira nem is megnyugtató szöveget, ami után felemeltek csuklóját, majd szemem fehérje vérvörösre váltott, és belevájtam fogaimat.

lydia & ben

- De néha szabad, nem? – Kérdeztem vissza, mintha tényleg választ várnék erre is. Hisztérika voltam, de lépjünk túl rajta. Nem így kellett volna lereagálnom a dolgokat ezt már nagyon jól tudom. De ha egyszer most így jött ki rajtam ez az egész? Elszoktam a helyzettől nem fogom letagadni. De örülök annak, hogy újra itt vagyok vele. Nem is kívánhatnék jobb embert magam mellé, mint családtagot. Ezt meg kell becsülnöm.
Csak öleltem és nem szóltam többet. Nem akartam, hogy tényleg meghatódjak attól, hogy milyen jó érzés vele lenni. A bocsánatkérése milyen hatással volt rám.. Ezeket leginkább próbáltam a lehető legmélyebbre temetni. Nem akarok erről beszélni és foglalkozni ezzel az egésszel egyáltalán nem akarok. Az érzésektől, csak megbolondulok jobb lesz, ha figyelmen kívül hagyom.
– Úgy beszélsz, mintha te rózsa illatú lennél. – Vágtam egy hülye grimaszt, miközben eltávolodtam tőle. Nagyon jól tudtam, hogy nem lesz valami iszonyat vonzó illatom miután elástam ezt a szerencsétlen lányt, de nem is tudom igazából, hogy mit vártam Ben-től. Gondolhattam volna, hogy megjegyzi, de hát mindegy is.
– Rendben, benne vagyok. – Az egyszer biztos, hogy nem dámázni vagy kártyázni akarok abban a hülye hotelszobában. Valami jó kis bulit kell csapnunk. Másképpen az egész teljesen unalmas lesz. Miután jól betemettem a nő tettemét bedobtam az ásót a kocsiba, majd miután Ben is beszállt elhajtottam a helyszínről hotelt keresve. Mivel Ben nem az a beszédes típus bekapcsoltam a rádiót, amiben az egyik kedvenc számom ment.
– Úú, ezt imádom. – Jelentettem ki és maxra tekerve a hangerőt kezdtem el énekelni nem törődve senkinek a véleményével sem. Ben-é meg még annyira sem érdekelt. Bár annyira nem lehet borzalmas a hangom, mert nem vetette ki magát a kocsiból, amit teljesen kinéztem volna belőle.. Egészen a hotelig énekeltem a kedvenc számomat követő összes számot. Ez csak a kezdet volt, mert ennél sokkal többet fogok énekelni fenn a szobában. De még mennyire. Bulizni akarok! Meg akarom ünnepelni, hogy újra együtt vagyok Ben-nel.
Mikor megtaláltam a hotelt jobbnak láttam, ha megpróbálom egy kicsit eltávolítani magamról az ásásnak a nyomait, hiszen nem akarom felkelteni magamra a figyelmet. A hajamat megigazítottam és az arcomat is megtöröltem a cipőmet is próbáltam valamennyire letörölni, hogy ne látszódjon rajta, hogy mégis honnan a fenéből jöttem és mit csináltam. Nem vagyok vevő a kíváncsiskodó tekintetekre. Most nem.. Úgy nézzek ki, mint aki most mászott ki a föld alól. Persze ezt amennyire tudtam lepleztem.
A kocsimból kivettem a telefonomat, ami tele volt a kedvenc zenéimmel. Az ízlésem eléggé érdekesnek mondható a zenék terén, mert mondhatni minden egyes végletből hallgatok valamit. Teljesen hangulatfüggő, hogy mi az, ami éppen a kedvencem. Van, hogy egy nagyon régi szám, amit régen hallgattam, de azért hamar ráunok a számokra. Mert általában annyiszor meghallgatom őket, hogy már megunom..
Mikor beértünk a hotelbe az irányítás Ben kezében volt követtem őt a recepcióig, mint valami jó kisgyerek. Nem szóltam egy szót sem, csak rábíztam a dolgokat azt hittem el is intézi teljes mértékben, de azért az igézés részét még rám hagyta. Hát sebaj. Amúgy is szeretek játszadozni az emberek elméjével ez csak egyfajta ajándék a számomra.
Odahajoltam a sráchoz nem törődve az undorodó tekintetével, amikor végignézett rajtam. Nem vagyok a toppon! Nem szükséges emiatt elítélni. – Most nagyon figyelj rám. Úgy fogtok velünk foglalkozni, mintha valami király látogatott volna ide. Nem mondhatjátok el, hogy kik vagyunk. Te vagy a mi kis beavatottunk, de semmi több. – Már fordultam volna el, hogy kövessem Ben-t az emeletre, amikor eszembe jutott még valami. – Ja, és te minden áldott este kopogtatsz az ajtón, hogy meglegyen a vacsoránk. Na, meg persze mindig hozol magaddal egy hölgyet is. Nem vagy olyan csúnya, hogy ne tudj összekaparni valakit. – Ezzel nem csak a saját vágyaimat, de Ben-ét is kielégítem úgymond. Majd megindultam az emeletre, majd mikor beértem a szobánkba a telefonomat rácsatlakoztatva a szerkezetre a lehető leghangosabban kezdtem el lejátszani a számokat.