Kezdtem kicsit unni magam, hiszen most hogy itt van a szőkeség tulajdonképpen semmihez nem volt kedvem.. Mintha elszívta volna minden energiámat. Na, meg persze nem előtte fogom megbeszélni a reggel történteket.. Arra se mostanában lesz lehetőségünk. Pedig jobb lett volna, ha meg tudnánk beszélni.. Egy kicsit megkönnyebbültem volna. Mert még nem tűnt el ez az érzés a gyomromból. De azt hiszem képes leszek úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Nem is értem, hogy miért olyan furcsa ez az egész.. Főleg, mivel egyáltalán nem vettem meg a férfiakat.. Emberkoromban, ha kényszerből is, de elég soknak az ágyában megfordultam. Most pedig elvörösödök, mikor Ben meglát meztelenül, hát én sem vagyok normális az egyszer biztos.
Arra eszméltem fel, hogy a telefonom rezzegni kezdett a zsebemben. Unottan vettem elő, majd mikor megláttam, hogy ki is az egy kicsit lesápadtam. Nem akartam különösebben beavatni senkit ebbe az egészbe.. Ben elment fürdeni, de attól függetlenül nem szeretném, ha hallaná ezt a beszélgetést. Mégis mit akarhat tőlem Paul? Egyáltalán felvegyem? Annyira idióta vagyok még szép, hogy felveszem, de az egyszer biztos, hogy nem itt. Nem kockáztathatom meg, hogy Ben esetleg hallgatózik. Felpattantam és gyorsan összeszedtem a gondolataimat.. Ott hagytam, szóval talán az lenne a legjobb, ha nem venném fel és magam mögött hagynám.. De mi van, ha valami fontosat akar mondani? Paul meg a fontos? Na, mindegy. Nincs sok időm arra, hogy gondolkozzak, szóval fel kell vennem és kiderítenem. Mert, ha még gondolkodok egy picit nagy az esély arra, hogy egyszerűen csak leteszi.
Azt tudom, hogy Ben a zuhany alatt tartózkodik, de hogy a szőkeség merre vándorolt.. Talán lefeküdni. Nem is érdekel. Egy hatalmas ajtócsapással jeleztem, hogy én igen is távoztam, majd pedig idegesen, de felvettem a telefont, miközben a lehető leggyorsabban siettem ki a hotel elé. Onnan, már ha akarná se hallaná az emberektől. Életemben nem szorítottam még ilyen görcsösen ezt a fránya telefont.. Nem is értem honnan van meg neki a számom, amikor lecseréltem azután, hogy eljöttem tőle.. Direkt pontosan miatta. De az övét mondhatni még a mai napig is fejből tudom.. - Paul? - Szóltam bele kicsit rekedten a telefonba.

Bevágtam a durcit és leheveredtem a kanapéra. Még mindig nem értem, ha annyira meg akrnak védeni mi a szarért nem tudnak adni egy ruhát, ruhát? Komolyan kikészítettek már engem ezek ketten. Ly akérki valamit matatni kezdett Ben meg elindult a fürdőbe. Én is rég fürödtem főleg ilyen helyes pasival. Megnéztem a kisvérszopó merre van és mikor láttam, hogy nem figyel oda settenkedtem. Résnyire nyitva volt az ajtó a férfi épen vetkőzött én pedig kaptam az alkalmon, hogy meglessem. Megeresztette a vizet, ami csak úgy csurgott végig mezítelen testén. Beleharaptam az ajkamba, majd bementem az ajtón és lassú léptekkel haladtam a csempén. Tudtam, hogy most nem hallja jöttemet, mert a víz túl hangos. Széthúztam a függönyt ő pedig rám meredt. Végig mértem tekintettemet a férfin.
- Szép példány – Mosolyodtam, majd lepillantottam szerszámára. Hátrébb léptem és elkezdtem szétgombolni kockás ingemet. Mosoly az arcomról nem múlt el, de aztán át ment egy pervez tekintettbe. Lassan kibújtam belőle, majd a melltartó következett, ami elöl kapcsos volt. Le esjtettem a földre lassú mozdulatokkal. Nadrágból kibújtattam kecses lábaim és francia bugyimból már egyszerűbb volt kibújni. Rá mosolyogtam és közeledtem.
- Olyanhhh…- Nyögtem, majd folytattam suttogván.
- Mocskosnak érzem magam.. Csatlakozhatok?- Kérdeztem tőle, de nem fogadtam volna el nem leges választ. Csiklóm már égett a vágytól, hogy a férfi betehesse. Beléptem a zuhanyzóba és ujjbegyemet végig húztam a mellkasán. Mikor elérkeztem a pontra megmarkoltam és mosolyogni kezdtem. Nem tétováztam hát, ahogy a zuhany folyott a hajamra, egész testemre-térdre ereszkedtem és számba vettem férfias méretét lassú előre hátra mozdulatokkal kezdtem el kényeztetni, majd markolni golyóit. Nem akartam, hogy túl korán elmenjen, azt akartam, hogy ki élvezhessem a „megmentőmet.”
- Te mondtad, hogy legyek pucér. De ha már nem mehetek, sehova el kell töltenünk az időt valahogy. – Mosolyogtam fel rá, majd fel fele kezdtem el csókolgatni, végül a szájához értem és eszeveszet vadsággal csókoltam meg, szinte rá forrt ajkam az övére.

Lydia, Olivia & Ben

Úgy tűnt a lány rögtön vette a lapot, ugyanis abbahagyta a követelőzést. Szerencséje, ugyanis nem vicceltem. Nekem aztán mindegy, hogy egy szobába bezárva vagy itt kint rontja a levegőt. Nem elég, hogy boszorkány, akiket ki nem állhatok amióta az eszemet tudom. De még egy hisztis szőke nő is, aminél rosszabb párosítást én még nem láttam. Igen, hasonló azokhoz, akiket az ágyba szoktam csalni, igézettel, vagy a nélkül, nem számít. Dögös, szép... és a fejében nagyobb helyet tölt ki a lé, mint a munkát végző eszköz. Amivel nincs is semmi gond, de az ő kezükbe nem való ekkora erő. Fogalmam sincs, hogy húzta ki egyáltalán idáig és nem gyújtotta fel magát véletlenül. Ahogy az sem világos, hogy mégis mit kezd az a valaki, aki fogva tartotta vele. Lehet, hogy tud ezt-azt, de szerintem eltörpül az a tény mellett, hogy egy hisztérikus szuka. Igen, ez a tökéletes jelző rá. Minden esetre nem tudom, hogy mit lát benne az a fickó, de ha nem lenne az átkozott apja, szívesen visszaszolgáltatnám a tulajdonát.  
Ez után kijelentette, hogy ha nem hozunk neki ruhát, pucéran fog mászkálni. Ezen eleinte csak elnevettem magam, hisz engem tenne a legboldogabbá vele. Hiszen az elviselhetetlensége ellenére egy nagyon vonzó nő, akivel talán eltöltenék pár éjszakát. Csupán az tart vissza, hogy boszorkány. Nem is tudom, valahogy nem tartom nyerő ötletnek olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerülni. Hisz ki tudja, milyen testrészeit tudják még a kezükön kívül lángra lobbantani. Szóval bármennyire is csábító a felhozatal, inkább passzolom, legalábbis, míg abba hagyja a nyafizást... és beletörődést nem mutat. Majd Lydia kimondta az előbbi gondolatomat, amire már én is hozzá fűztem valamit.
- Nincs ruha, vetkőzz! - mondtam csak ennyit teljesen elkomolyodott tekintettel, engem aztán tényleg nem zavarna a dolog, bár szerintem Lydia-t sem túlzottan. Attól, hogy a 20. század elején született ő sem nevezhető egy prűd öregasszonynak. Sőt, amíg vele voltam úgy falta a férfiakat, mint gyerekek halloween-i cukrot. Ezért sem értettem a reggeli és a még most is tartó elpirulást, a hiányos öltözék miatt.
- Na, mindegy, csináljatok, amit akartok.  Én elmentem fürdeni. - jelentettem ki, majd csak elindultam a fürdőszoba felé. Remélem, azért nem nyírják ki egymást, a kettesben töltött idő alatt. Nem tudok mit tenni, el kell, viseljem a lányt, de azt nem hagyom, hogy akadályozzon a dolgaimban. Van nekem nélküle is elég teendőm, szóval, ha a segítségemet kéri, neki is viszonoznia kell.  

Csalódottságomat nem lepleztem, de még mindig le tudtam volna tépni a fejüket. Égnek emeltem smaragd zöld szempáromat és összefontam a karomat, mint valami óvodás és ledobtam magam a kanapéra. Küzdöttem azzal, hogy ne kezdjek el bőgni. Inkább halnék, meg sokkal jobb lenne. Mikor azt mondta értem e és semmi felnevettem egy pillanatra, majd visszadőltem a kanapéra. Ennyi éven át élt vámpír és a spanyolt keveri az Olasszal. Nem szóltam egy áldott szót sem, csak égnek emeltem hüvelykujjam ezzel is jeleztem, hogy okés csak hagyjatok. Már vonzani se vonzott engem ez a férfi.
- Ha ti nem akkor majd én hozok magamnak kaját. – Mondtam, de ezek olyan barmok nem igaz nem értik meg, ha ki megyek talán ott vár rám a veszély rá néztem mind kettőjükre és semmi reakciójuk nem volt. Ennyire barom még én se vagyok, de ki kell csikarnom belőlük kaját vagy friss ruhákat. Egyszerűen hiába mostam ki tegnap a kockás ingemet és a szürke Polómat már nem érzem magam abban jól.
- És, ha ruhát se kapok, pucér leszek! – Jelentettem ki. Tényleg ovis vagyok, ha nem kapok meg valamit. Csak hozzá szoktam, hogy mivel nagy a hatalmam mindent megkaphatok és ez már rossz volt, hogy itt még egy darab kenyeret se adnak. Vámpírnak kéne lennem gyors lennék le mehetnék kajáért és vissza, meg ehetném a portást! Felemeltem formás kis fenekemet és az ablakhoz mentem, kinéztem még is mi lehet ott, de csak egy poros hátsó lépcsőt láttam meg. Kezdtem álmos lenni, de az éhség még mindig győzedelmeskedett. Fogtam magam és oda siettem az ajtóhoz, hogy ki mehessek, de nem igazán hagyták. Mérgesen rájuk néztem és a hasamra mutattam, majd széttártam a karomat, ami puffanással érkezett a combomra.
- Levegőt vehetek? – Kérdeztem, ez tényleg rosszabb bármilyen börtönnél is, mi lesz még itt? Kezdtem egyre frusztráltabb lenni és mérges rájuk.

Lydia, Olivia & Ben

A lány egyértelműen rosszul fogadta, hogy én vagyok az ő Ben-je. Bizonyára tényleg azt hitte, hogy majd egy boszorkány leszek, még jó, hogy tévedett. Először még ki is akart iszkolni, mondván, hogy a tegnapi eset után, miért bízna meg bennem. De megragadtam kezét és megállítottam. Reméltem, hogy ezt letudtam az előbbi füllentésemmel, de úgy tűnik az nem igazán hatotta meg. Aztán felhozta Lydia-t is, ami szerintem már csak olaj volt a tűzre. Nem tudom, hogy fogják elviselni egymást, de muszáj lesz nekik. Nekem sincs ehhez több kedvem, mint Lydia-nak. De ahhoz mégannyira sem, hogy napfénygyűrű nélkül kelljen leélnem a mindennapjaimat.
- De, de én vagyok, és ne foglalkozz a tegnappal. A lényeg, hogy maradhatsz. De semmi ellenünk használt varázslat! Capisce? Nada! - jelentettem ki viszonylag komoly tekintette, az itt maradása fejében állított szabályokat. Nem szeretném, ha megismétlődne a tegnapi eset, ha pedig mégis, ha még egyszer varázslatot használ ellenünk. Annyi biztos, hogy az-az utolsó tette lesz az életben. Egy idő után úgy is megtalálom a módját, hogy visszaszerezzem a gyűrűm erejét. Ezt követően a lány elkezdett követelőzni. Elkezdte felsorolni, hogy neki mire van szüksége és azt mihamarabb szerezzük be neki. Láttam Lydia-n, hogy ezen nagyon kiakadt, ahogy én is. De gondoltam, amíg ő visszatereli Alice-t Csodaországból, én letesztelem, hogy visszakapta e a gyűrűm az erejét. Hisz, ha nem, akkor eszem ágában sincs vesződni ezzel a csitrivel. Az tény, hogy el tudnám képzelni pár új póz kipróbálását vele, de mégis csak egy boszi. El is indultam az ablak felé, majd újra azzal próbálkoztam, hogy belenyújtottam a karom a nap sugarainak, a szobát érő pontjába. Szerencsére a nap egyáltalán nem sértette fel a bőrömet, szóval ez azt jelenti, hogy egy probléma letudva. Szóval gondoltam én is megjegyzek valamit az előbbi követeléseire.
- Amúgy látsz itt egyenruhát? Kis piros kalapot? Hm? Nem? Nos, ennek egyszerű oka van, mi nem a szobaszerviz vagyunk. Valamint nem érdekel, mit akarsz, az én alkumban az áll, hogy védjelek meg, az nincs, hogy milyen módszerrel. Ha szükséges bezárlak egy szobába és az semmivel nem lesz jobb, mint akitől megszöktél. Rajtad áll. - mondtam neki szándékosan felvéve a kissé ijesztőbb arcom, nehogy azt gondolja, hogy az alku miatt most teljesítjük minden óhaját.

Nem tehettem mást mint figyeltem, ami kettejük között zajlik. Ha tudtam volna, hogy ekkora műsor lesz ebből az egészből talán még popcorn-t is hozatok valakivel. Na, jó nem lett akkora, de viszont láttam, ahogy a lány elpirul Ben-től. Az én esetemben ez amiatt történt, hogy úgy tekintek rá, mint az apámra és egy kicsit kellemetlen az egész helyzet. Habár most már megpróbálom lezárni magamban és próbálok arra koncentrálni, hogy ne öljem meg ezt a hülye libát. Komolyan szerintem csak neki van ennyire rikácsoló hangja, mintha arra született volna, hogy egész életében csak hisztizzen és semmi  más. Egyszerűen kiakasztó, de nem én fogok felette őrködni és ezt szerintem Ben is nagyon jól tudja. Elég sok minden megteszek érte, de ez nem tartozik közéjük. Én nem vagyok hajlandó a gyönyörű napjaimat egy totálisan lehangoló személy társaságában tölteni, aki még a saját árnyékától is fél. Azt hiszem, ha megdobnám egy papírgalacsinnal sikítva ugrana bele Ben karjaiba és még élvezni is. Legalábbis a szemeiből ezt sikerült kivennem. Na, nehogy már legyen itt valami béna love story, mert akkor az egyszer biztos, hogy fejbe lövöm magam. Reménykedek abban, hogy Ben-nek van egy kis ízlése, miszerint nem fog kikezdeni egy ilyen kis senkivel. Oké.. Egyszer talán az ágyába csábítja, de semmi több. Ha mégis.. Akkor azt hiszem egy icipicit csalódni fogok benne. Na, jó hatalmasat.. Mert, ha Ben-re úgy tekintek, mint az apám, akkor valószínűleg ő meg az anyám vagyis valami hozzá hasonló.. Ugh. Undorító.
- Hogy mondtad? - A pofám leszakad. Most azt hiszi, hogy ő lesz itt a királykisasszony, mert a szerencsétlen apja, már alulról szagolja az ibolyát és nem tud máshogyan segíteni a lányának, mint Ben gyűrűjével szórakozik? Komolyan egyszerűbb lenne szerezni egy másikat, mint ezzel a csajjal foglalkozni. - Van két szép lábad és le tudod vonszolni a seggedet kajáért, mert én biztos nem fogok neked semmit sem hozni. Helyben fel is gyújthatsz, de azzal csak Ben-nél húzod ki a gyufát. - Reméltem, hogy fontos vagyok Ben-nek annyira, hogy ezt ne hagyja, bár nélküle is megvoltam.. Nem kell mindig megvédeni, de megtanultam.. Boszorkányokkal nem jó játszadozni, mert elég gyakran rosszul sülnek el velük a dolgok.. Egyre jobban erősödött bennem az érzés, hogy csak oda kellene adni annak, akitől annyira fél..

Mikor megpillantottam, hogy a férfi alsónadrágban ül ott kissé elpirultam, de egyre idegesebb lettem, mikor megfenyeget, hogy át ad, majd egyszer csak eljutott a tudatomig, hogy ő Ben. Megráztam a fejem és hátrálni kezdtem, de az ajtó becsukódott mögöttem. Már szinte a sírás folytogatott, ujabb vámpírok?
- Nem lehet, hogy te vagy az te akarsz nekem segíteni, aki az előbb ki hajított az utcára vérző orral?- Emeltem fel a hangomat és néztem kettőjükre. Majd rá pillantottam a lányra, aki ideig ráncigált engem.
- és főleg vele én biztonságban? Előbb gyújtom fel, nem is rossz ötlet- Fordultam felé, de Ben megragadta a kezemet és rá pillantottam tekintetünk össze ért egy pillanatra és aranybarna íriszében tükröződött a tekintettem. Varázslatos pillanat volt, de szerintem csak számomra. Még soha nem jártam senkivel soha nem voltam szerelmes, igaz már én sem vagyok szűz, de azok se voltak rendes kapcsolatok nem voltam szerelmes beléjük csak sex volt, volt már az is, hogy megerőszakolt annak a fattyunak az egyik vámpírja. Elengedett engem én pedig engedelmes kiskutya lettem nem bántottam a kis kedvencét.
-Oké, de ha már itt kell lennem veletek főleg vele, mert te nem zavarsz, sőt biztonságban vagyok, apám szerint. Viszont akkor esetleg kaját kapok vagy fürdőt, esetleg új ruhákat, mert nem tudom, észrevetted e már 1 hónapja ebben a ruhában vagyok, megjegyzem kimostam tegnap!- Már nagyon éhes voltam, hiszen mikor ez a kis szuka meg talál éppen kaját indultam keresni.  Éheztem, de nem vagyok benne biztos, hogy itt tartanak valami kaját.
- Esetleg elmehetne nekem ez a kis tüzes lány.- Játszottam a szóviccel, gondoltam arra, hogy az elöbb majdnem meg égettem.
-Valami kajájért nekem…- Folytattam a mondatomat. Legalább ha elmenne ez a drága nem kellene attól félni, hogy kárt tesz bennem, vagy megöl, mert lehet, hogy Ben nem bántana, de ez a ribanc már igen.

Lydia, Olivia & Ben

Hamarosan az ajtó kinyílt és megláttam Lydia-val a boszit. Tudtam én, hogy rá tudja venni, hogy újra feljöjjön a lakásunkra. Amint beléptek az ajtón a lány már egyből a hős Benjamin-t kereste. Aki ugye nem is létezik, sok minden elmondható rólam, de hogy hősies lennék, közel sem. Szegénykémnek még mindig nem esett le, hogy én vagyok az a bizonyos személy, akit keres. Ezt követően Lydia megemlítette, hogy még mindig nem sikerült felöltöznöm.
- Nincs mit takargatnom, főleg saját lakásomon. Akinek meg nem tetszik az.. hát öm... nem tudom, ilyen még nem történt. - néztem először le, majd vissza rájuk kacéran elmosolyodva, aztán válaszoltam kissé önelégülten. Nekem nagyon is tetszésemre volt ez a szituáció. Tetszik, ahogy zavarban van, amiatt, hogy így kell beszélgetnie velem. Ez után a lány megszólalt újra és rákezdett a rinyálásra. Tudom, ha végzek vele, biztosan nem járhatok többé a napon, de ezt hallva megfordult a fejemben, hogy mégis megteszem. Elkezdett hisztizni, hogy mi biztosan át akarjuk adni. Ha valami rosszat szeretnék is tenni vele sem vesződnék, annak a tudom is én kicsodának a felkutatásával. Egyszerűen csak megölném, megszabadítva a világot még egy anyai tévedéstől, miszerint nem vetette el, amint megfogant.
- Befejezted? Vagy netalán akarsz még valamit mondani, mielőtt behívom és átadlak neki? - mondtam komoly tekintettel, csak azért is, hogy kicsi szórakozzak a reakcióján. Nem tudom, hogy mit tehetett az a bizonyos férfi ezzel a lánnyal, de még nem láttam senkit így félni valakitől.
- Ne tojj be, viccelek. Mellesleg, bizonyára eltiprom ezzel az álmaidat, amit a hős megmenődről alkottál. De a nevem Benjamin, én vagyok az a jóságos, védelmező boszorkány, akit annyira kerestél. A jóságos és a boszorkány részt leszámítva. - mondtam már el az igazat a boszira nézve, bár egy normális "embernek" ekkorra szerintem már leesett volna. - Tegnap nem ugrott be, ki is vagy. De már emlékszem, én kötöttem apáddal alkut akkoriban, de igazából nem számítottam rá, hogy felbukkansz. Viszont, ha már így alakult, meg kell tennem, amire vállalkoztam. - folytattam ezzel, ugyancsak komoly tekintettel, mintha tényleg ilyen megbízható egyéniség lennék. Szándékosan nem említettem neki, hogy igazából kényszerhelyzetben vagyok. Hiszen akkor lehet, elutasítana a tegnapi után, vagy épp visszaélne a helyzettel. Az apja bizonyára ennek is szemtanúja volt, szóval vártam már, hogy a gyűrűm újra működőképes legyen. Egyenlőre fogalmam sincs mit fogok vele kezdeni, miután már a védelmem alatt áll. Sosem voltam még senki babysittere, maximum, ha származott belőle valami önös érdek. De lehet ez most se lesz másképp, talán hasznomra válik a lány. Mondjuk eddig a nyavajgásán kívül nem láttam egyéb erősségét.

Nevetségesnek találtam ezt a lányt, már komolyan. Nem szívesen várakoztatom meg Ben-t és utálom, hogy ilyen lassan megy. Nem úgy volt, hogy már tűkön ülve várja a találkozást azzal a szerencsétlen férfival? Vagyis Ben-nel.. Most pedig úgy csinál, mintha egy átlagos nap lenne és egy átlagos személlyel találkozna. Már nem azért, de én a helyében fejvesztve rohannék amerre mutatom nem még fel lennék háborodva, ha egy kicsit sürgetni mernek. Csak nem kezd megijedni? Bár az egész dolog poénja az, hogy neki fogalma nincs arról, hogy már találkozott Ben-nel.. De ez, majd akkor kiderül, amikor belépünk a szobába. Kíváncsi vagyok, hogy hirtelen mit fog gondolni.
– A k*rva… - Kezdtem el káromkodni, mikor az ajtó előtt szinte lángra gyúlt a kezem.. És nekem még el kell viselnem ezt a picsát.. Hosszútávon! Na, jó nekem már most elegem van belőle. Azt hiszem elég szépen kifogom fejteni Ben-nek a nem tetszésemet ez ügyben.
Mikor beléptem az ajtón észrevettem, hogy Ben még mindig ugyanúgy boxerben ücsörög. Ki gondolta volna, hogy nem lesz benne annyi, hogy felöltözzön? Ez az egész csak még jobban felidézte bennem a reggel eseményeit, ami miatt egy kicsit kellemetlenül éreztem magam.. Még mindig nem hiszem el, hogy ez az egész megtörtént.. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben.
– Ezek szerint még mindig nem sikerült felöltöznöd.. Ben. – Direkt kihangsúlyoztam a nevét, hogy a lánynak végre leessen, hogy mégis mi a fene folyik itt. Innentől kezdve, hogy mi történik vagy mit csinálnak a másikkal az ő dolguk. Én egyszerűen csak hátradőlök és figyelem a műsort, ha kell beleszólok. Mondjuk nem hiszem, hogy pont Ben lenne az, akit meg kellene védeni. Bár egy ilyen őrült boszorkánnyal szemben talán neki is szüksége van segítségre. El sem tudja képzelni, hogy mennyire szívesen tépném le a fejét a helyéről. Pont egy ilyen idióta libának az apjának kell tartoznia? Nem tudott volna egy értelmesebb utódra vállalni non-stop apai szolgálatot? Még egy egész éjszakát átsíró csecsemőre is szívesebben vigyáznék, mint erre a hülye libára.

Olykor olykor megrángatott, de leráztam magamról a kezei érintését. És rá förmedtem, lassú léptekkel haladtunk be fele a hotelbe. Próbáltam nem összepisilni magam az izgalomtól, hogy végre találkozom olyan nagy szenvedések árán a varázslóval, akire vártam.  Be értünk a hotelbe és a gyomromban apró kis pillangók röpdöstek. Számoltam a lépcsőfokokat. Minden lépés olyan lassúnak tűnt a szoba felé és én beletúrtam szőke fürtjeimbe és nagyot sóhajtottam, majd lépésre emeltem ismét a lábamat. Végre megjöttünk, toporogtam az ajtóban, de a csajszi meglökött. Hátra néztem és a szemem tűzet lövellt már.
-  Vég egyszer hozzám nyúlsz, csak egyszer és megbánod.. – Mondtam, de a csaj mosolygott és meglökött ismét, rá néztem, majd a kezére és a keze parázslani kezdett majd lángra nyújt én pedig csak mosolyogtam és kinyitottam az ajtót, majd eloltottam a tüzet.  Beléptem az ajtón nagy mosollyal, de csak a kanapén ülő férfit láttam, aki majdnem megölt engem.
- Hol van Ben?  - Kérdeztem a szemeimmel őt keresvén. Nem sok értelmét láttam annak, hogy ide csaljanak. Mivel kipihent voltam elég erős, de nem tudom elég erős e ahoz, hogy legyőzzek 2 vámpírt is. Talán át akarnak adni? Szívem kalapálni kezdett szaporán vettem a levegőt és a fejemhez kaptam. Nem értettem mi a bajom én csak szerettem volna már biztonságba lenni, ez olyan nagy kérés lenne esetleg?
-  Átvertettek? Át akartok adni igaz??   - Kérdeztem, most már biztos voltam, hogy Ben nincs a szobában, de akkor hol van, egyáltalán létezik?  A szemem megállás nélkül keringett, de csak az a jóképű férfit láttam. Mi a fene? Újra emlékezni keztem arra az érzésre, amikor még kicsi koromban menekültem tőle és emlékszem azt mondta, még egy ilyen és megöl, de előbb elszívja az erőmet. Talán igaz, talán vége van mindenek? Visszakerülök hozzá és megöl, vagy netán le akarnak csapolni. Egyéb ötletem nem igazán volt.

Lydia, Olivia & Ben

Örültem, hogy Lydia nem tett fel kérdéseket az dologgal kapcsolatban. Tegnap sem adtam neki semmi választ, de úgy tűnik, jobban aggódik épségem miatt, minthogy újra próbálkozzon. Azt hittem valamelyest ellenkezni fog az ügyben, hogy neki kell felkeresni az a libát, hisz tegnap jócskán összekaptak. De egy zokszó nélkül tette, amire kértem, ezzel pedig még nagyobbra nőtt a szememben, ha egyáltalán lehet fokozni a korábbi akcióját. Ami után elment, csak lefeküdtem a kanapéra, majd vártam. Nagyon remélem, hogy megtalálja, és rá tudja venni, hogy újra idejöjjön. Mert ha nem, nekem végem, napfénygyűrű nélkül ebben az új világban, nem telik sok időbe, hogy felkeltse a vadászok figyelmét, egy csak éjjel kijáró fickó. Habár minden áron küzdök az életben maradásomért, fényben járás hiányában, lehet, inkább a halált választanám. Emlékszem arra az egy évre, mielőtt még találkoztam azzal a tüzes Katherine Pierce-el és megszánt volna egy gyűrűvel. Az-az évem merő unalomban és a vér utáni szenvedő késztetésben telt. Csak este mehettem ki, ami akkor iszonyat kevésnek tűnt a vágyaim csillapítására. Városról városa kellet járnom, hogy ne tűnjön fel senkinek. Ami már eleve útba ütközne azzal a tervemmel, hogy le akarok letelepedni egy időre itt Mystic Falls-ban. Mindegy, vissza fogom kapni, ez nem vitás, az a boszi elég nehéz eset, de Lydia-t sem kell félteni, hisz mégis csak én tanoncom. Viszont akkor be kell tartanom az ígéretem és el kell viselnem  talán huzamosabb ideig is a nyavalyását. Már kezdek kételkedni abban, hogy helyes döntés volt e elfogadni az apja ajánlatát. Bár ha nem tettem volna valószínűleg végzett volna velem az-az átok. Nem hiába rühellem a boszorkányokat, csak a baj van velük. Most pedig nekem kell megvédeni az egyiküket. És mi van, ha kedve támad hajszárítóval fürdeni? Kinyírja magát és azért is én leszek a felelős? Nem tudom, hogy mit akar, az apja mit tegyek. Rendben én mentem bele a dologba, de kényszerhelyzetben voltam, a fene se gondolta, hogy be is kell majd tartanom. Minden esetre, remélem, hamar meg tanul a saját lábára állni és nem kell sokáig babysitterkednem fölötte. Bár ha jobban belegondolok, még ha esze nincs is sok, egész formás volt hátulról és mellesleg sem volt kispályás. Szóval azt leszámítva, hogy boszi és nem tudom megigézni, bele illik a levadászandó nőideálomba. És szerencsémre, nem az igézet az egyetlen módszerem a hölgyek ágyba csalására.
Gondolkoztam el, amikor is végre lépteket hallottam közeledni a folyosóról. Reménykedtem, hogy ők lesznek, hisz minél előbb le szeretném tudni ezt a dolgot. Csak felültem, majd úgy vártam, hogy benyissanak. Akkor vettem észre, hogy még mindig nem öltöztem fel. Mondjuk igazából nem is zavart, nem vagyok egy szégyenlős típus.

Lydia & Ben

Meg kell, mondjam igencsak meglepett az a rész, amit ma megismerhettem Lydia-ból. Eddig ugyanis nem tudtam mit rejtenek ruhái, de e véletlen baleset során kitárult elém. Sosem tekintettem rá úgy, mint az olyan nőkre, akiket ágyamba szoktam csalni. Igazából fogalmam sincs mi ennek az oka, de ő valahogy mindig is más szerepet töltött be. Meg ugye jobb szeretem az egyszer használatos nőcskéket, ezért is többnyire emberek az ágyasaim. Lydia-val pedig az évek során teljesen más irányba indult el a viszonyunk. Így ő még abba a kevés vámpírba sem tartozik, akivel hancúroztam. De ennek ellenére a látvány, ami ma elém tárult, nagyon is tetszésemre van.
A pár pillanatos sokk után, ami őt érte, elkezdett lemászni rólam, a még mindig csupasz, s formás testével, majd a törölközőt megragadva el is takarta magát. Ezek után én is összeszedtem magam és felálltam.
- Ha nem is teljesen mértékben, de jó irányban haladsz. - mondtam még mindig mosollyal az arcomon, kacsintva egyet, habár próbálta leplezni, látszott rajta, hogy mennyire zavarban is van. Ami talán azért is van, mivel mondhatni, erős idézőjelek között, ugyanis távol álljon tőlem, hogy én bármikor is így tekintenék rá. De egyfajta "apa-lánya" kapcsolatféle dolog alakult ki köztünk és ez a szituáció nem épp ahhoz illő. Minden esetre, így, hogy tudomást szereztem arról, hogy mennyire zavarba tud jönni az ilyenektől. Egy ideig nem kell tervezgetnem, mivel menjek az idegeire. Nem mintha el szeretném üldözni, de ez nálunk már tradíció.
Következő válaszára csak bólintottam egyet, nem akartam tovább dicsérni. Tudom én, hogy az én szavam fajsúlyosabbak számára, mint másoké. Szóval véletlenül se szeretném, ha a végén még elszállna.
Csak folytattam utam a fürdőbe, majd ami után ott végeztem, kijöttem és már a felöltözött Lydia várt. Én nem siettem a felöltözéssel, már csak az ő kedvéért sem. - A mai nap sem leszek elérhető, de lehetőleg ma ne szedj össze mindenféle... - mondtam miközben sétáltam oda az ablakhoz, hogy elhúzzam a függönyt és megnézhessem, hogy milyen is a kilátás a szobánkból, ugyanis erre még nem volt alkalmam. Viszont abban a pillanatban, amint széthúztam a függönyt, a nap sugarai elkezdték perzselni a bőröm egész felületét. - Mi a... áááááh.. - folytattam ezzel, amire a testem néhány pontja lángra is kapott, de még időben sikerült vámpírsebességgel árnyékos helyre húzódnom.
- Ez meg mi a franc volt? Miért nem működik a gyűrűm? - kérdeztem magamban lihegve, miközben regenerálódtam az előbb szerzett égési sebekből. Ezt követően újra a napfényhez közelítettem a gyűrűvel ellátott kezem, hogy megbizonyosodjak róla. De az eredmény ugyan az volt, megégetett, aminek nem láttam értelmét. Ekkor gondolkodtam el igazán a tegnap esti boszin, akinek az apjával alkut kötöttem. Eszembe jutott, hogy beszélt valami biztosítékról, annak érdekében, hogy megtartsam a szavam. De akkor nem foglalkoztam azzal, hogy mi az a biztosíték, amiről beszél, csak azt akarta, hogy levegye rólam az átkot. - Az a rohadék! - mondtam csak ennyit az egész idő alatt elgondolkozott tekintettel a földet bámulva. Ebben a pillanatban jöttem rá arra, hogy bizonyára olyan átokkal látta el a gyűrűmet, ami, ha megszegem a szavam, elveszíti hatékonyságát. - Meg kell találnod a tegnapi boszit! Nélküle, mint láthattad, eléggé égő helyzetbe kerülök. - mondtam már Lydia-ra tekintve, akinek bizonyára semmi kedve hozzá, ahogy nekem sem, de ha nem teszem meg valószínűleg soha nem járhatok majd a napon. Ugyanis van egy olyan sejtésem, hogy nem ez az egyetlen gyűrű, ami hatástalan lesz, ha én viselem. Nem vagyok egy szavatartó vámpír és reméltem ezt is csak átugrom, mint a többi alkumat, de úgy tűnik ez azoknál kissé bonyolultabb.

Lydia & Ben

Eljött a reggel és kipihenten ébredtem fel, viszont még nem volt kedvem kimászni az ágyból. Így hát még fetrengtem kicsit a gondolataimba merülve. Jelen pillanatban a legfontosabb, hogy megtaláljam Dominic-ot. Bár nehezebbnek tűnik, mint gondoltam. Nem olyan nagy ez a város, eddig még is úgy tűnik, mintha tűt keresnék a szénakazalban. A tegnapi nap bejártam a várost utána kutatva, de nyomát sem találtam. Talán tévesek voltak az információk az itt létét illetően? Nem, nem hinném, megbízható forrásból tudom, hogy Dom itt van. Már csak arra kell rájönnöm, hogy merre bujkál. Azért kíváncsi vagyok, hogy mi lett belőle, mármint a vámpírrá válása után. Sosem volt egy vérengző fenevad típus, bár én sem, és mégis mi lett belőlem. Hát igen, a vámpírrá válás már csak ilyen, sok mindent megváltoztat bennünk. Nem csupán szuperképességeink lesznek és vért vedelünk, de átértékeljük a dolgokat. Egyesekben a régi fontos személyek, érzelmek, vágyak jelentéktelenné vállnak, mások pedig csak még fokozottabb érzelmeket táplálnak iránta. Én jobbnak tartottam, eltemetni a múltamhoz kapcsolatos emlékeimet, hisz azok csak keserűséget okoztak volna. Amire nekem nem volt szükségem, ennyi idő alatt csak egy, a múltammal kapcsolatos érzelmem nem csillapult. A bosszúvágy. Amit Margaret gyilkosa után táplálok, de előbb az átváltoztatómat kell megtalálnom, hogy az majd elvezessen hozzá. De szerencsére a kisujjamat sem kell mozdítanom. Hisz bizonyára egy egész csapat vámpír van a nyomában, amit Marcel biztosít. Azonban az információk hiányában ez eltart egy darabig.
Na de mindegy, Dominic-ra visszatérve, nem tudom, hogy fog reagálni a feltűnésemre. Bizonyára érdekli majd, eddig miért nem tettem. Ennek egyszerű oka van, gyáva voltam, féltem a saját érzelmeimtől, amiket kivált majd belőlem az ő viszontlátása. Ezt neki sosem mondanám el, de ez a szomorú igazság, viszont már nincs mitől félnem. Az érzelmeim már nincsenek akkora hatással sem rám, mint mondjuk pár évtizeddel ezelőtt. A sok gyilkolásnak és érdektelenségnek meg volt a maga haszna. Átvettem az irányítást, így már nem kell, attól félne, hogy visszatér az a puhány énem, aki emberként voltam.
Ezt követően abbahagytam a múltbeli és jövőbeli dolgaimról való agyalást, majd először lenéztem a tegnap az ágy mellé lökött lányra. Akivel amúgy egy elég élvezett dús estét hoztunk össze, legalábbis számomra. Ez után kikeltem az ágyból, majd rögtön el is indultam a klotyó irányába. Még kissé fáradt tekintettel sétáltam át a nappalin, a szememet dörzsölve. Amire hirtelen el pucér lány rohant ki a fürdőből és ütközött egyenesen nekem. Hát az a meglepettség, ami akkor az arcomra kiült... már 188 éve élek, de ilyen még nem történt velem. Majd, amikor már a földre kerültünk, mondhatni lovagló pózban, csak akkor láttam meg, hogy ez a bizonyos pucér nő Lydia. Amikor ez tudatosult is benne, az eleinti meglepett tekintet, hirtelen vigyorra váltott.
- Látom, teljes mellbedobással törekszel arra, hogy magadhoz láncolj. - jelentettem ki a "mell" szót kihangsúlyozva, nagy mosollyal az arcomon, eleinte arcát nézve, ami teljesen elpirult a történtek után, majd tekintetem kissé lentebb vándorolt. Habár előtte még kicsit kótyagos voltam, ez kitűnő ébresztő volt számomra.

Lydia & Ben

Miután útjára intettem a lányt, az hamar el is indult az ajtó felé. Nem igen volt más választás, bár ha annyira meg akart volna halni belemehetett volna a másik ajánlatomba. Miszerint végzek vele azon nyomban, de ezek szerint nem várja annyira a halált, mint ahogy azt az előbb állította. Viszont mielőtt még rácsaptam volna az ajtót, kérlelni kezdett. Nem értettem, mire fel, hisz nem árultam el neki, hogy ki is vagyok. Ennyire rossz helyzetben lenne? Hogy még egy vámpírtól is segítséget kér, akit nem ismer és az imént ultimátumot adott neki? Hm.. szánalmas. Nem törődve elkomorodott pofijával, rácsaptam az ajtót. Utána Lydia rákérdezett az előbb történtekre, ami várható volt.  
- Ez egy hosszú sztori, aminek pontot tettem a végére, nem lényeges. - jelentettek ki kissé unott és fáradt tekintettel, majd el is indultam a szobám irányába. Mielőtt azonban elértem volna kopogtak az ajtón, csak akkor jutott eszembe, hogy rendeltem estére vacsorát. Lydia ajtót nyitott, majd be is rángatta a neki szánt fickót.
- Persze, ahogy mondod... és szívesen. - válaszoltam kijelentésére, miszerint később még megbeszéljük ezt, majd jövőbeli köszönömére is választ adtam a vacsoráját illetően. Ezt követően pedig az én vacsorámra pillantottam, aki értetlenkedve állt az ajtóban.
- Na, gyere vöröske... hahó, itt vagyok. - intettem oda a lánynak, aki csak döbbenten nézett körbe, hogy honnan jöhet a hang. Ugyanis nem álltam pontosan az ajtó előtt, ami nagy zavart okozhat az ilyen IQ-val rendelkező lányoknál. - Erre.. nem vagyok egy világítótorony, de szerintem elég jó a kisugárzásom ahhoz, hogy megtalálj. - mondtam, amikor már a lánynak sikerült bemérni a koordinátáimat és elindult felém. Persze semmi bajom nincs az ilyesféle, "amilyen dögös, olyan buta" típusú lányokkal, hisz igézet után teljesen mindegy milyen az elmeállapotuk. Amúgy meg őket még igézet nélkül is könnyebb rávenni a számomra teljesen átlagos dolgokra. Az AIDS pedig nem fenyeget, szóval panaszra nincs okom.

Ezt követően bementünk a hálószobámba, ahol az ágyra lökve szaladtam oda hozzá. Amin meglepődtem, hogy fel sem tűnt neki a gyorsaságom, vagy épp túl gyors volt a számára és az agya még dolgozta az infót. Mindegy, lassan húzódtam felé, majd néztem szemébe.
- Egy fájdalomra utaló hang sem hagyja el a szádat... és semmi segédkiáltás. - igéztem meg ezzel megakadályozva, hogy olyan hangot adjon ki, ami feltűnő lenne. Azonban azt nem, hogy az élvezetes dolgokra se tudjon reagálni. Miután kiéltem rajta, minden számára élvezetes és fájdalmas dolgot, csak lelöktem az ágyam mellé élettelen testét.
Ezután visszafeküdtem, majd álomba is merültem. Ez a nap eléggé hosszúra sikeredett, találkozta egy régi vacsorámmal, három vadásszal, valamint azzal a boszival is, akit egy alku szerint illene megvédenem. Szóval mindezeket összevetve, egy fárasztó nap volt, amit végre kipihenhettem.

Már kezdtem a lánytól agy görcsöt kapni egyre jobban ment fel bennem a pumpa, ha csak rá néztem. Szeméből csak úgy áradt az, hogy megöllek, de talán jobb is lett volna így, ha meghalok, talán minden más lenne, mert lássuk be Jason nem tágít és vissza akar szerezni, és ha ezt a bizonyos Bent nem találom meg, nem szabadulok.
- Fordulj fel!- Csúszott ki a számon ez a mondat a lány felé és már egyre jobban akartam, hogy eltűnjön innen. A férfi elengedett és hatalmas gondolkodásba kezdett, talán ismeri vagy már csak a paranoia kerített engem hatalmába? De a férfi meglepő módon ki tessékelt engem és nem értettem okát, hogy miért nem ölt meg engem.  „Apa segíts, küldj már valami jelet vagy valami ilyesmit!” Kérleltem magamban aput, de szokásomhoz híven még ő se hallgatott meg. Hiszek abban, hogy a szelleme velem van, hiszen gondoljunk csak bele, miért ne létezhetnének szellemek, ha mi is és ezek a vérszívóak is. Rá néztem a férfira.
- Kérlek…  - próbáltam kérlelni, hogy segítsen megráztam a fejem és már szinte könnyes szemmel néztem rá. Hát ez nem jött be, ugyan is az ajtó az orrom előtt csapódott be. A francba. Gondoltam magamban. Mázlim van, hogy egy hotelben vagyok. Kimerültem éhes vagyok és még volt valamennyi félre tett pénzem. Lesiettem a portára és kivettem egy szobát, az se érdekelt, hogy bármikor betörhetnek és megölhetnek. Kezdtem a remény gondolatát is elhasogatni fejem kisebb zugjaiból is.  Későre járt már nagyon és mivel ennyire sikertelenül varázsoltam a kimerültség győzött, volt a hűtőben egy mirelit pizza biztos valaki itt hagyta. megszagoltam, majd megmelegítettem és el is aludtam ott a szobában, helyben. Különös álmot láttam, apám jelent meg és mondta, hogy „Kiss lányom minden rendben lesz megtalálod azt akit keresel, vagy lehet ő fog rád találni.” Szavai megnyugtattak és az álom elhomályosult én pedig mosolyogva és talán még egy kis reménnyel, amit elkergettem tértem a legmélyebb alvásba napok óta.

Lydia, Olivia & Ben

Szóval, ezt követően csak szótlanul vártam magyarázatukat. Bele is kezdett először a szöszi boszi, de nem a megfelelő válasszal. Olyanokat mondott, hogy ő nem fél a haláltól, és, hogy nem ijesztettem meg. Nevetséges, ha nem félne a haláltól, akár mikor fellógathatná magát az egyik villanyoszlopra, szerintem pár embernek szívességet tenne vele. Már épp készültem hozzáfűzni ehhez valamit, a gúnyos elmosolyodás után, de megtette helyettem Lydia. Azt kell, mondjam én se mondhattam volna jobban, szóval kissé büszkeséggel töltött el. Hiszen találkozásunkkor, habár elég vehemens volt már akkor is, ilyen szöveg elképzelhetetlen volt az ő szájából. Amiből látszik, hogy ragadt át rá valami, az együtt töltött időkből.

Majd mindketten belekezdtek abba, amire igazából kíváncsi voltam, hogy mi is ez az egész. Először az jutott tudomásomra, hogy valami köze van hozzám, hisz mindketten Benjamin-t emlegetnek. Amiből bizonyára leesett Lydia-nak, hogy én lehetek, de jó kislány módjára nem árulta el engem... egy piros pont neki. Természetesen sok más Benjamin nevű emberről lehet szó, akár egy boszorkányról is, akit Lydia emlegetett. Én azonban nem hiszek a véletlenekben, ha ez a lány pont az én lakásomra talált rá, akkor bizonyára én vagyok az, akit keres.
Majd folytatta tovább, egy nevet megemlítve, amire minden beugrott, hogy ki is lehet ez lány. Thomas Miller, már sokkal ismerősebben csengett, mint a lányáé. Aki, amikor az apjával találkoztam, még nagyon fiatal volt. Ő volt az a boszorkány, aki energiát és tisztességet áldozott arra, hogy végrehajtson nekem egy varázslatot. Amihez nem volt elég a jótündér keresztanya varázspálcájának suhintása, ehhez bizony a sötét erőket is igénybe kellett venni. A New Orleans-ban töltött idő alatt, nem keltettem túl jó benyomást az ott élő boszorkányokra. Mi több, gyűlöltek, hisz rengeteg ember mészároltam le ottlétem során, valamint pár fiatal boszitanonccal is végeztem akkoriban. Amire az egyikük, valamiféle átkot szórt rám, ami részben összekötött velük. Erről csak akkor szereztem tudomást, amikor rég elhagytam New Orleans-t. A boszorkányok irtása azonban nem maradt abba. Minden egyes boszorkány, halálával, fertőződött az ereimben csörgedező vér, valamiféle sötét anyaggal. Amitől 1988-ban szinte a halálomon voltam, de ekkor találkoztam Thomas-al. Aki egy bizonyos szívességért cserébe, levette rólam ezt a rontást. Ez a szívesség pedig az volt, hogy a jövőben, amikor ő már nem lesz az élők között, segítsem lányát. Ebben az alkuban azonban van egy bökkenő, hogy már nincs az élők sorában. Nekem pedig semmi kedvem pesztrálni, ezt a hisztérikát.
- Hogy egy Benjamin-t keresel? Akit tartozik neked, vagyis bocs apádnak? Hmmm... hát akkor sajna rossz ajtón kopogtatsz szivi... ugyanis itt egy, segítőkész Benjamin sem lakik. - mondtam gúnyos hangnemben, ahogy általában szoktam, majd elengedtem a nyakát. Tulajdonképpen nem hazudtam neki, hisz sok minden elmondható rólam, de, hogy segítőkész lennék... közel sem.
- Szóval, ha csak nem gondolod azt, hogy én is hazudok. Hamar kezd el szedni a formás kis lábaidat az ajtó irányába. Mielőtt még meggondolom magam az életben maradásodat illetően. - tettem pár dolgot hozzá előbbi mondanivalómhoz, majd hozzám képest finoman és udvariasan fogalmazva, kitessékeltem a lakásomból. Egyáltalán nem érdekel, mit ígértem 20 éve. Az apja már halott, mit tehetne? Visszajön kísérteni? Hűha... rettegek.

Egyre jobban próbáltam kapkodni az éltető levegő után. Orromból már nem folyt a vér és kapkodtam, hogy élhessek. A férfinek a szemei vérben forogtak és végig csak azon gondolkodtam, hogy ki lehet, ő nem válaszolt a kérdéseimre akkor én miért válaszoljak az övére.
- Szerinted félek a haláltól? Inkább már rimánkodom, érte ezzel nem ijesztesz meg!- Suttogtam és pillantottam a szemébe, hogy lássa, tényleg nem félek, tőle nem félek a haláltól, de tudom, ha James kezei közé kerülnék, akkor biztos nem a halál fogadna engem, hanem annál is rosszabb. A szemem cikázott a lány és a férfi között. Szóval ő változtatta át a lányt, már minden világos honnan ez a jó modor. Apuci kislánya vagy a vámpíroknál itt máshogyan van? Talán már meg is környékezte? Hát inkább halok meg vámpírok által, mint Jameshez visszakerüljek. Felkészültem és vártam, hogy torkomnak esik, vagy azt, hogy nyakamat töri. De a halál nem jött nem értem miért biztos, hogy nem azért mert megsajnált volna engem.
- Ha annyira tudni akarod…..- Suttogtam még mindig a levegőt kergetvén.
-Benjamint keresem, de ez a drága kislány valószínűleg most életében először nem hazudott, hogy ismeri-e. –Mondtam, majd gondoltam a következő kérdés az lenne, hogy miért így megelőztem a férfit.
- Apám Thomas Miller, ő küldött, hogy Ben tartozik neki.. vagy mi! – mondtam, de még mindig nem tudtam, hogy mi lesz, meghalok vagy sem?  A lány meg akart ölni láttam a vérben forgó szemeit, ahogy rám szegezte. Ez a lény ölősre teremtetett semmi kétség nem fér hozzá.   Újra láthatnám, apámat sokkalta jobb lenne, már meg is fordult párszor a fejemben, hogy öngyilkos leszek, de James visszahozna, ha tudná, hogy meghaltam és biztos vagyok benne, hogy megtudná valahonnan. Szívem kalapált vártam a békét adó nyugalmat és vártam azt, hogy eljöjjön, értem a fehér fény ahol apám integet és kérleli az ő kislányát maga mellé. De nem jött még mindig nem jött el ez a pillanat. Rá néztem a férfira kérdően, hogy „na, mi lesz megölsz még ma?” De a férfi csak komor tekintettem nézett rám.

Lydia, Olivia & Ben

Nem gondoltam, hogy az-az üzenet Lydia-tól ilyen jellegű lesz. Hisz ki gondolta volna, hogy arra kell hazajönnöm, hogy Lydia-t egy örült banya szorítja a falhoz. Csak 10 órára megyek el és Lydia már is bajba keveredik. Kíváncsi lennék mit csinált az elmúlt 100 évben nélkülem. Sosem kedveltem túlzottan a boszorkányokat, aminek talán az-az oka, hogy sokkal kevesebbet éltek meg, mégis felül tudnak kerekedni az én erőmön. Azonban ez a lány valahogy nem tűnt valami nagy falatnak. Hisz már orrából dőlt a vér, ami arra utal, hogy ereje végéhez közeledik.
Néztem a lányra dühösen a válaszára várva, közben erősen szorítva a nyakát és a falhoz nyomva. Így azonban akármennyit várhatta volna, ugyanis ezt követően kijelentette, hogy legalább egy kis levegőt engedjek neki. Amire kicsit lazítottam szorításomon, de nem eleget ahhoz, hogy mozdulni bírjon.  

- Olivia Miller.. Olivia Miller... honnan a francból kéne tudnom, hogy ez mit takar? Mit keresel a lakásomon? Amúgy szerintem nem vagy olyan helyzetben, hogy kérdezősködj. - válaszoltam, miután elárulta nevét, ami igazából semmit nem mondott nekem. Eszem ágában nem volt elmondani a nevem, vagy bármit is magamról. Amíg kellő információt nem kapok, az imént történtekről. Ezt követően felszólalt Lydia is, hogy megölheti-e. Nem tudom mi történhetett kettőjük közt, de ez a kérdése, egyre kíváncsibbá tett.
- Megölni? Talán még arra is sor kerül, ha nem kezdi el gyorsan jártatni a fecsegőjét. - pillantottam Lydia-ra a kérdés erejéig, majd újra lány szemébe néztem, hogy kicsit megfélemlítsem válaszommal. Gondoltam ez után majd elkezdi jártatni a száját és fény derül a dolgokra. Hiszen élete tényleg csak egy mozdulatomon múlik, mielőtt bármiféle bűbájt hajthatna végre rajtam. Bár szerintem már varázslata nagyobb kárt okozna benne, mint abban, akin használni akarja.
- Mi történt itt, amíg távol voltam? És ez a kérdés a drágalátos teremtettemnek is szól. - tettem fel újra egy kérdést, már mindkét lánytól kérdezve, ugyanis bár mindenképp Lydia oldalán állok, ő is benne van a dologban.