Tél végére elegem lett az esőből, na meg annak a kikristályosodott formájából. Átkozottul fehér volt a táj; a fák kopaszon, meztelenül hajladoztak a tavaszt ébresztő hajnali szellőben. Finom illatot hozott, valami olyasminek az ígéretét, amit én már rég nem értettem meg. A kezdetet.
Emlékszem rá; míg átlátszó köntösben reszketett a hálószobaablak előtt. Egyik kezét a nyakára szorította, míg a másikkal az ablakkeretet markolta. Alakja fényjátékot vetett a bútorra, mintha csak az árnyéka fázott volna igazán, ő pedig kibújva abból nem tett ellene, hogy ne rázkódjon a teste. A háta mögé léptem, hogy egy plédet terítsek rá, de egy nyögés kíséretében kihátrált az érintésem elől.
- Ki akarok menni, Nick. Gyűlölöm a bezártságot. De se vadállat, se ember nem vagyok. Akkor hova kéne mennem?
- Majd jobb lesz. A vérszomj enyhül és megtanulod kontrollálni a vágyat - nem bírtam ki, hogy ne érintsem meg. Olyasvalami űr készült örök léket verni belé, amit egyedül képtelen lett volna hordozni.
- Nem! Nem lesz az. Ez nem kezdet, hanem körforgás - De akkor már csak apró kezének vehemens szorítását éreztem a fejemen és élősködő szívását a nyakamon...

Kell egy bagó. Most. Azonnal. Itt. A hotelban. El akarom szívni a recepciós szeme láttára. Úgy, hogy közben füstkarikákat eregetek az arcába, neki pedig még csak annyi joga sincs, hogy ellenkezzen. Ahogy nekem sem volt. Ha valakit megszelídítesz, azontúl felelősséget kell vállalnod érte. Felelőtlenül választottam társat. Meggondolatlanul. Egy örökkévalóságra. Nem tudtam ki ő. Csak azt, hogy hajlandó volt velem lenni. Egy ideig. Eszköz a túlvilág kikerüléséhez. Seggfej.
Bagó, igen, tényleg. Valóban jó szórakozás lenne.Tudtam, hogy két mozdulat választ csak el a kielégüléstől. A két percnyi örömtől. Ott lapult a kabátom belső zsebében, vele az öngyújtóval. Két mozdulat. Mégis megakadályozott valami. Valami egészen nyálas és bazi nagy. Dante...
- Mit keresel idebent, öreg? Mi a kicseszett francokat kerülsz ide? Bezártalak a kocsiba! - leguggoltam, megragadtam a dán dog nyakörvét és annak segítségével húztam közelebb magamhoz. - Megbuheráltad a zárat, mi?
Dante félrebiccentette a fejét, nyelvét olyanmódon öltötte ki, amitől elszállt az a cseppnyi sejtelmem is, hogy van annyira értelmes, hogy egymaga megoldja egy csúcsminőségű telepjáró gyerekzárát. Hülyének néz. Mostmár biztos.
- Emlékszel mit mondtam arról a kacsanyakról? Ott díszeleg a sütő tetején. - Egyre több nyálkupac csöpögött a farmerembe, ékes bizonyítékaként, hogy a kutya tisztába van minden szavammal. És nem csak a kutya, hanem annak összes, összezavarodott nyáltermelő mirigye is. - Ha nem húzol vissza marha gyorsan az anyósülésre nincs vacsora - nagyot taszajtottam rajta, az pedig zergemód rohant vissza a helyére.
Vigyorogva felegyenesedtem, mire egy köpcös, kecskeszakállas alakba ütköztem. Nem akaródzom túlzottan részletezni, hogy milyen tekintettel próbálta lejjebb dorongolni a magasságkülönbségünket, de a leghalványabb mértékben sem sikerült neki. Ugyanmár! Több mint öv évszázada eszek ilyen alakokat. Pont most térnék át mókusokra pusztán egy kecskeszerű szociopata pillantásától?
- Á'z a ku'tty idevalósh?
- A dög? Dehogy!
- Ahkor mit kerehött ide'bente?
- A gazdáját kereste.
Marcona fejjel odébb oldalgott.
- Rehmélem megtalálhja' mert hívjuk a sintőröket.
Sürgősen szövetségesre kellett találnom. Egy göndör szőke hajú lányhoz fordultam a recepciónál.
- Kisasszony, megtenné, hogy ad nekem egy szobát... alommal?
Nem aggódtam a válaszért. Mire jó az igézés, ha nem embereken gyakorolni?