Ez igazán szerencsés időzítés volt, összeakadtam máris valakivel, aki miatt úgy érzem, nem volt hiba visszatérnem. Az új ismerősről még alig tudok valamit, de az máris kiderült, hogy nem egy ijedős tipus, biztosan megvan rá az alapja, hogy ennyire bátor, és kezdeményező legyen. Így elsőre nem jut eszembe, hogy a magabiztosságát valami természetfeletti háttérből meríti, lehet attól még valaki magabiztos, hogy szimpla halandó. Sőt, ha már ilyen jó alapja van, akkor jobban tudja viselni az örökléttel járó átkot. Kicsit ugyan kiváncsi, de amíg nem lép át egy bizonyos határt, addig miért ne engedjem őt szabadjára, hadd élje csak ki magát. Az emlékeit ugyan tudom törölni, módosítani, de igazán sajnálnám, ha meg kéne tennem, olyan jól elvagyunk egyenlőre. Valahogy a fura tinihorrorok butácska riporternője lenne, aki valami lidércfényt követve elsüllyed a mocsárban, vagy a borotvás gyilkos garázsába talál. Ez esetben én lennék a gyilkos? Nem, a borotva inkább Lazarusra jellemző, én inkább rágyújtok épületeket a kedves áldozatra. Az is kellőképpen fájdalmas, de nem vagyok olyan szadista, hogy a szemébe nézve várjam végig, amíg ott vérzik el a kezeim között. - Majd megismerem. – Jegyzem meg határozott nevetéssel, nem igazán szoktam visszafogni magam, még ha engem is néz a fél kocsma. Ahonnan én jöttem, szeretünk a társaság középpontjában lenni, szórakozni. Rákönyökölök a pultra, ahogyan oldalt pillantva kiváncsian csillogó szemekkel méregetem. Időnként belekortyolok az italomba, de csak azért, hogy ne legyen annyira leplezetlen az érdeklődésem. Már akár ma estére megvolnának vele a terveim, amiben némi fülledt erotika, és vér is keveredhet, a fene tudja, a sikolyai nem csak a fájdalomról, a kéjről is szólhatnának. Miért kezdjem ezt az évet tapogatózással, amikor máris lehet játékszerem? - Ha Ön nem is, de az itteniek nagy része, unalmas, sótlan népség, akik még ahhoz is lusták, hogy a saját örömük után nézzenek. – Amióta csak visszajárok, egy kocsma, amiben biliárdozni lehet, vagy darstozni, ezen kívül semmi szórakozás, még egy rohadt autós mozi sem. Megigazítom a boszorkány gyűrűjét, akinek a nappal járkálásomat köszönhetem. Na igen, ő tipikusan olyan volt, akivel kíméletlenül végeznem kellett. Azt hitte, hogy zsarolhat azzal, hogy bármikor visszaveheti az ékszer erejét, hogy aztán a napfényen leljem végső halálomat. Nem kínoztam meg, ez igaz, de a családja szeme láttára téptem ki a szívét. Ez igazán szívderítő emlék, még manapság is megmosolygom, ha lepillantok az ereklyémre. Engem aztán nem lehet fenyegetni, csak Lazarus ezt nem igazán fogja fel, dobálózik a szavakkal. - Áh, hosszabbtávra tervezek magácskával. – Én nyílt lapokkal játszom, az esetleges célozgatásaim ártatlan viccek, ha meg akarnám ölni, azt nem jelenteném be ennyivel előre. Nyilván egyszer majd meg kell halnia, de ezt ameddig lehet, szépen el tudjuk húzni. Olyan kis cukorfalat, nem szándékozom már pirkadatkor a belső szerveit vödörben összeszedni a felmosóronggyal. Főleg, hogy nem én csinálnám, Teresa nagyon háklis a rendre, amibe a kutyának való vacsora nem tartozik bele. Összekoccintom vele az italomat, és egy pillanatra hallgatásba burkolózom, hogy mérlegelni tudja, mennyire jól érzi magát a társaságomban. Szeretek gyorsan haladni, de nem száguldani, mert a végén még elriasztanám. Megigézhetném, de az nem az én stílusom. Szeretem, ha valakivel a saját akaratából tudok beszélgetni, és fogékony a csábításomra, olcsó trükk az, ha ráparancsoslok. Ha arról van szó, igenis mondjon ellent, kéresse magát, évődjön velem, ettől lesz izgalmas. - Talán túl gyors vagyok? – Kérdezem meglepettséget tetetve, és felemelem a kezeimet, mintha pisztolyt szegeztek volna rám, aztán finoman bólintva vissza a pultra. – Az élet~ed~ olyan rövid, gondoltam egy próbát megér, én pedig igazán ínyenc vagyok. – Válaszolom bársonyos finomsággal, még szerencse, hogy az ital nem szálhat a fejembe, mert igazán a rabja vagyok, akkor jó nagy hülyeségeket tudnék kibökni. – A vacsora ráér, akár egy más alkalommal, de a sétának határozottan örülnék. A zavarán jót mosolygok, de nem nevetem ki. A pillantásomat nyilván már nyolcadik évszázada csiszolom, de egoista is csak egészséges szintig vagyok. Nem vág képen, sőt, úgy dönt, hogy ad a dolognak egy esélyt. Na hát ez az! Míg más friss vámpírok csak a képességeikkel tudnak érvényesülni, ha valami boszorkányátok megfosztja őket tőle, teljesen életképtelenek lesznek, nem úgy, mint én. Felállok, és én is odadobok némi pénzt a pultra, majd hagyom, hogy a kocsma kicsiny közössége által tátva maradt reakciók közepette belémkaroljon. Kisétálunk, és irány a városszél. Az eső még mindig tiszta szagot áraszt, a szél kicsit feltámad, de csak annyira, hogy belekapjon a fürtjeibe. - Akár hiszed, akár nem, nem szoktam ennyire érdeklődni senki iránt. Legalábbis nem ilyen gyorsan. – Jegyzem meg, miközben sétálunk. Azon tűnődök, hogy vajon merrefelé kéne tartanunk. Felpillantok a felhők mögül kibújó holdra, nem teljes a kör, de pár nap múlva az lesz. Ma nem kell farkastámadástól tartanom, de pár begőzölt kezdő már biztosan nyugtalankodik.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Szomb. Márc. 15, 2014 4:17 pm
Claude & Cameron
Egyelőre határozottan úgy tűnik, hogy érdemes volt lejönnöm egy italra. Ha tovább nézem a monitort, akkor tuti, hogy vagy kiakadok, vagy a végén kénytelen leszek beiktatni egy délutáni alvást pedig olyasmit én nem igazán szoktam sosem. De most biztos vagyok benne, hogy sajnos kívülről is látszik mennyire nyúzott vagyok és talán még rám is férne az a kiadós szundi. De egyelőre maradok, mert érdekesnek tűnik a fickó, ezt kár lenne tagadni. Valahogy olyan kettős érzésem van vele kapcsolatban, az egyik oldalam a riporter érdekesnek találja, a másik viszont a szimpla nő talán egy kicsit... tart tőle? Eléggé rámenősnek tűnik és érzek belőle valamit, amit nem tudok hova tenni, de mégis valamiféle bizonytalanságot kelt bennem. Na igen, egyelőre még nem tudom, hogy vámpír, hiszen az egész világról alig tudok valamit, amiben a hozzám hasonló sötét lények leledzenek. - Ezt kár lenne így előre kijelenteni, amikor még csak nem is ismer. Lehetséges, hogy rémesen unalmas vagyok. - mosolyodom el, bár persze ez nem jellemző rám, de akkor is kell ez, egy kis huzavona, vagy minek is nevezzem. Végül is legalább ezzel a kis röpke beszélgetéssel lefoglalom magam annyira, hogy addig se gondoljak arra, ami rám vár, mert az csak kín lesz és fájdalom és minden ehhez párosítható nem túl kellemes dolgok. Persze hamar előtör belőlem a riporter és a rengeteg kérdés. Nem biztos, hogy vevő lesz rá, ha ennyit kérdezek, de majd meglátjuk. Maximum tovább áll, én meg visszatérek a dolgomhoz. - Ez biztos, csak az a lényeg, hogy milyen az arány, mert ha a nyugalmat kedvelők vannak többen, akkor kétlem, hogy bármilyen változás beállhatna. - rántom meg a vállam. Én sem kifejezetten vagyok oda a túl csendes környezetért. Végül is nagy városban nőttem fel és az utóbbi években is nagyvárosban éltem, szóval ez tökéletesen érthető. Egy ilyen kis városban azt hiszem elég rövid ideig bírnám ki, de nem is akarok itt maradni hosszabb ideig, csak amíg a munka ide köt, no meg talán itt könnyebben átvészelhetem a teliholdat. Ha bejön, akkor még az is lehet, hogy a jövőben is majd itt oldom meg ezeket az átváltozásokat, egyelőre még nem tudom. Azt se tudom, hogy egyáltalán mi lesz velem, és most nagyon nem ezen akarok agyalni. - Ez esetben inkább szóljon még az előtt, hogy túl messzire mennék. Jobban szeretném élve lezárni majd ezt a beszélgetést. - igen persze, nem veszem komolyan, amit mond és gond nélkül nevetek rajta. A fene se hinné, hogy tényleg komolyan gondolja, hogy nem vicc az egész, hogy akár még arra is van esély, hogy tényleg eltett már embereket, vagy akárkiket láb alól. Ez olyasmi, amit nagyon jó, hogy nem tudok, mert akkor biztosan sikítófrászban igyekeznék meglépni innen minél előbb. A kérdésére viszont meglepetten döntöm oldalra a fejem. - Hogy én? Máris ott tartunk, hogy meghívom ebédre... vagy vacsorára? Lemaradtam róla, mikor ugrottunk ilyen nagyot. - még a tegeződésig is alig jutottunk el és máris főzzek neki? Végülis menne, mert tényleg jól főzök. Jó ideje eljöttem már otthonról ahhoz, hogy menjen, és ne okozzon gondot valami remek ételt felszolgálni, de attól még azt hiszem érthető, ha nagyon meglep ez a kérdés, mint ahogy az is, hogy milyen hosszan és mélyen néz a szemembe. Legalább kiderül a neve igen, de... attól még zavarba ejt. A pír az, ami elmarad végül, alig látszik a jelenléte, inkább furcsán zavar, hogy ennyire hosszan néz. De végül csak elszakítom tőle a tekintetemet, és inkább az italomba kortyolok bele, hogy mással foglalkozzam. - Tényleg nem fogod vissza magad, ami a tempót illeti... de legyen akkor ez egy ilyen furcsa nap és este. Sétáljunk! - időnként én is lehetek bevállalós. Már jó ideje nem tettem szokatlant és ez most azt hiszem bele fog férni. Szóval kiiszom az utolsó kortyot is, aztán leteszem a poharam, végül pedig természetesen fizetek és aztán végül is mehetünk is. - Te ismered jobban a várost, úgyhogy rád bízom magam. - mosolyodom el és ha esetleg a karját nyújtja, akkor még belé is karolok.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Csüt. Márc. 13, 2014 3:58 pm
Az lényegében mindegy, hogy mivel okozom a hatást, lehet megfélemlítés, csábítás, zsarolás, de mellettem senki nem mehet úgy el, hogy ne essen le az álla, így elégedett mosollyal zsebelem be a zavart. Valahol ez is volt a cél, szeretek a magabiztos, és titokzatos idegen képében tetszelegni, mert így azt érzem, hogy én tartom kézben a gyeplőt. Ellenben a kezdeti magabiztos felhőn túl ugye érzek belőle valami furcsát, amit elsőre nem is tudok hova tenni, de van már annyi emberismeretem, hogy kőkemény akarattal rendelkezhet, ha ennyire tartja magát, és itt viháncol velem, miközben mosott szar fizikailag. Láttam már farkasokat, de ebből nekem korántsem egyértelmű, sőt igazság szerint eszembe sem jut, inkább olyasmik, mint terhes, meghalt valakije, idegbeteg, és hasonló teóriák. Lazán továbblépek a kezdeti nyögvenyelősen, amely általában az ismerkedéseket jellemzi, szeretek közvetlen módon már úgy kezelni egy szimpatikus és/vagy kibelezendő ismerőst, mintha már minimum egy százada ismernénk egymást, így valahogy megspórolok magamnak pár napot, hiszen még az örökkévalóságot is tartalmasan kell átélni. Különben meg hiába vagyok halhatlan, másról sem szólnak a hírek, mint hogy egy tökéletesen sebezhetetlen örökéletű lelte halálát valami banális módon. Egyik kedvenc bulitársamat, Alexiát is így gyilkolta meg valami nálam is nagyobb állat, és még csak azt sem tudtam meg, hogy ki is volt. Ha kiderítem, akár örökéletű, akár nem, évszázadokig volt szenvedni. Mert ha halandó, először vámpírrá teszem, az tuti. Ha farkas, akkor nyilván nem, de hátralévő évtizedeiben bele fog őrülni a kínzásaimba. - Tényleg kivételes nagy szerencse, hogy én találtam meg, és nem előzött be valaki. – Viszonozom a mosolyt, oda vissza dobáljuk egymásnak a labdát, anélkül, hogy unalmas klisé lenne a dologból. Egyértelműen csinos pofija van, és még kezdeményező is, ennél többet egy kezdeti társalgásból nem is sajtolhatok ki, úgyhogy a célt, hogy ne unatkozzak, maradéktalanul teljesíti. A kérdésein nem ütközöm meg, ha valaki kérdezősködik, akkor legalább érdeklem, és nem fog unalomba fulladni a társalgásunk. -Dehogynem. Csak nem vallják be. Nyilván nem akkora pörgés kell ide, mint egy nagyvárosba, de itt is vannak, akik nem érik be a mindennapi rutinnal. – Én aztán főleg ezek közé tartozom, jó nekem nem tölti ki a nappali óráimat, hogy dolgozzak valahol, így sokkal több időm van gondolkozni, vagy éppen unatkozni. Pontosan tudom, hogy az álmos felszín alatt rengetegen kettős életet élnek, ha Cameron ezt még nem vette észre, vagy azt jelenti, hogy igen kis naiv teremtés, vagy pedig ő maga is titkol valamit. Ki fog derülni. Az a tapasztalat, hogy ahol nagyon nem történik semmi, ott rengeteg titok van, és senki sem az, akinek látszik. Nem véletlenül ide jöttem vissza, kell az adrenalin, az életveszély. Vajon a velem szemben csicsergő lányka vérengző gyilkos, akinek csontvázak vannak befalazva a gardróbjába? - Megegyeztünk, de csak hogy tudja, ez a végső opció, ha a kisasszony túl messzire megy. – Nevetek most már, és látom, hogy mérlegeli a szavaim súlyát, nyilván nem ismerjük még annyira egymást, hogy tényleg fel tudja mérni, mire is gondolhatok. Ellenben kiderült, hogy nem is olyan régen jött. Nevet a viccemen, ám közel sem biztos, hogy átjött neki, mire is célozgattam, hiszen a tepsikhez valóban nem értek. - El fogom, ígérem, de ha már ilyen jól főz, ha állom a hozzávalókat, süt nekem valamit? – Teljesen komolyan gondolom, akár még a kúriába is meghívom, amíg nem untat, egészen lefoglalja a fantáziámat. Akár hozzá is mehetünk. Rámenős vagyok, de kit érdekel? Nálam nincsenek olyan szabályok, hogy majd a harmadik randin. Olyan rövid az élete, minek fecsérelje? Különben meg ő szólított le, akkor viselje a következményeket, hogy ez kétirányú dolog, ha ő érdekesnek tartott, ezt akár viszonozhatom is. Aztán bemutatkozunk, és tegeződésre is váltunk, ahol sikerül jó mélyen a szemébe néznem, hátha még egy pirulást is kicsikarok belőle, a kezemen nem nagyon érezheti, hogy hűvös, mert rengeteg kávét iszom ennek leplezésére, maximum a kinti csípős idő hűthette le, de már az is oldódik. - Nem igazán. Rég voltam már itt. Nagyon régen, azóta többségében új épületek, boltok jelentek meg. Majd együtt felfedezzük, ha van kedved. Sétálunk? – Kérdezek rá, olyan szép fátyolos az este, legyen benne egy kis kurázsi, hogy velem tart.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Szer. Márc. 12, 2014 3:57 pm
Claude & Cameron
Balga hitben él szegény, ha azt gondolja, hogy helyi vagyok, de majd eloszlatom szépen ezt a feltevését. Egyelőre még a saját zavaromat kell leküzdenem, ami elsősorban azért alakult ki, mert a pasas nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek első ránézésre, vagy talán már csak a szimpla üldözési mánia beszél belőlem a közelgő teliholdnak hála? Egyébként se vagyok a toppon, hiába kentem fel kellő mennyiségű alapozót még így is meglátszik rajtam, hogy nyúzott vagyok, a várható átalakulás miatt és persze azért is, mert határozottan keveset aludtam mostanában. Túl sokat agyaltam, túl sokat paráztam és nem mellesleg túl sokat járt az eszem apám levelén, pedig ezen kellene most a legkevésbé gondolkodnom. Sőt igazából semmin se kéne pörögnie az eszemnek, az lenne a legtisztább, akkor nem folyton mindenféle kétségek és lehetséges rémes kimenetelek ugranának be az agyamba, amik között szerepel persze az is, hogy épp egy ártatlan áldozat felett térdelek, mint ahogy apám is tette anyám felett, és nem is emlékszem rá, hogy mit és mikor tettem. Rémes ez az egész és ha lehetőségem lenne rá, akkor passzolnám a vérfarkas mizériát, csak sajnos ez nem választható opció. A pasas viszont úgy fest, hogy könnyedén kezeli az én kezdeti megtorpanásomat, és simán válaszol, mintha csak jóban lennénk, vagyis... egyszerűen csak magabiztos, ami rólam most nem mondható el, pedig általában igaz szokott lenni rám. - Így már világos, akkor mázlija van, hogy pont itt talált és nem a szobámban kuksolok most is. - döntöm kissé oldalra a fejem egy mosollyal. Tudom én, hogy viccel, de legalább oldja vele az idegességemet, szóval határozottan értékelem a próbálkozást. Aztán persze sikerül előbújnia belőlem a riporternek, pedig igazán nem akarom faggatni. Nincs közöm hozzá, hogy miért jött vissza, vagy ment el, de hát sajnos arra még mindig nem vagyok képes, hogy visszaszívjam a már kiejtett szavakat, pedig milyen jó is lenne! - Értem, azt hiszem, bár ez egy kis város, nem is biztos, hogy bárkinek szüksége van rá itt, hogy felpörögjön az élet. - rántom meg a kicsit a vállam. Nem tudom, hogy mivel szeretné felpörgetni a helyet, de én ha csak körbenézek, nem azt látom, hogy itt sokan vannak, akik pörögni akarnak. Bár persze nem tudom, hogy mire is gondol, vagy céloz. Egy biztos, nekem most jól jön, hogy nem a zsúfolt nagyvárosban kell lennem, ott kétlem, hogy meg tudnám oldani ezt az egész aprócska kis problémát, miszerint simán széttéphetek valakit pár nap múlva, ha nem tudom magam eléggé... leláncolni. Már ezt így említeni is rémes, de komolyan! - Akkor majd igyekszem visszafogni magam, de tudja az is elég, ha csak szól, ha zavaróak a kérdések, nem kell egyből elásnia. - mosolyodom el. Hát ki a jó fene gondolná, hogy ő ezt még mélyen komolyan is mondja? Szerintem ember nincs a talpán... na jó, maximum néhányan, akik már ismerik, de bennem fel sem merül, hogy a szavainak bármennyi valóságtartalma is lehetne. Arra viszont végül csak rámutatok, hogy tényleg nem vagyok helyi lakos, sőt a munka miatt vagyok jelenleg a városban elsősorban, nem másért. - Tepsi? A fánk még csak nem is tepsiben készül. Úgy látom, hogy ha másnak nem hát önnek a művelődés kedvéért érdemes lesz elolvasni azt a cikket. - nevetem el magam. Nem tehetek róla, de tuti, hogy azért van ez mert pasi, és nem sok fogalma van róla, hogy a fánk mi fán terem, mert hogy köze nincs a sütőhöz az is tuti biztos, legalábbis amit még régen anyám sütött, az nem érintette a sütőt. Vagy tán pont arra célzott, hogy a fánkot szereti, csak a különböző süteményeket nem? Az viszont egy kicsit talán zavarba ejt újfent, hogy a kelleténél tovább tartja a kezemet. Jól érzem, hogy kissé hűvösebb a keze a kelleténél? Nem vagyok benne biztos, az is lehet, hogy csak kintről jött, netán az enyém túl meleg a várható fránya telihold és az általa kiváltott zavar miatt? - Igen, végül is így van, mindig is szerettem beleütni az orromat más dolgába, azért is volt jó pálya nekem ez a riporterkedés. De ezt nem tudom, itt lakom a hotelben és nem igazán ismerem még a várost. Sőt úgy tűnik, hogy te jobban ismered, ha most térsz épp vissza. - újabbat kortyolok az italomból. Jól esik most, hiszen kifejezetten kellemes és hűs. Legszívesebben ledönteném az egészet, de az most lehet hogy egy kissé túlzás lenne, vagy csak még inkább túl melegnek érezném itt bent a levegőt tőle.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Kedd Márc. 11, 2014 4:27 pm
Na igen, ehhez értek. Olyan kisugárzásom van, amivel a magabiztosabbját is meg tudom ingatni. Ez az aura már a részemmé vált, nem kell ki be kapcsolgatni, vagy éppen koncentrálni rá, ha csak szimplán besétálok valahova, akkor is magamra tudom vonni a tekinteteket. Hogy ez nem mindig jó, nos én már kinőttem a settenkedős, ármánykodós korszakomból, tényleg féljenek tőlem, vagy tiszteljenek. Talán ez az oka, hogy könnyen felhívom mások figyelmét, én pedig jellememnél fogva igen kíváncsi természet vagyok, nem kis udvartartásomban is nagyon szélsőséges egyének tartoznak. Ellenben ha valaki kicsapja nálam a biztosítékot, akkor bosszúm utoléri, akár évszázadok múltán is. Nem is igazán az iszogatás vonzott ide, hanem hogy máris találjak valakit, akinek a segítségével bejárását nyerhetek a különféle összejövetelekre. Mert a fránya vámpírlét olyan nyakatekert szabállyal jár, hogy a tulajdonosnak kell behívnia engem az otthonába. Hiába léptem át már a küszöböt igen régen, ha közben az eredeti lakó elhunyt, akkor bizony a jelenlegit kell rábírnom, hogy bizalmába fogadjon. Fene. Úgyhogy az ismerkedést sosem lehet korán elkezdeni. Gyorsan odakapom hát a fejemet, amikor leszólít az ismeretlen, de nagyon is magabiztos helyinek tűnő csaj. Valaki máris bekapta a csalit, jól indul! Nem túl szélesen, de elmosolyodok, és már fordulok is felé. Nem vagyok nyájas, vagy zavaróan kezdeményező, egyszerűen látszik rajtam, hogy társasági lényként kezelem, hogy valakinek igénye lehet arra, hogy velem beszélgessen. Ellenben ő nagyon zavartnak tűnik, amit nem tudok hova tenni, talán valami rejtegetnivalója lenne hogy ennyire visszakozik? Mégsem adok rá lehetőséget, hogy ezt mérlegelje, hiszen akkor lekoptatnám, és ha fontos ember itt, még azt is elhíresztelné, hogy az idegen, aki a városba jött, jó nagy tahó. Így azonban máris ott vagyok hozzá közel, és kíváncsian várom, hogyan tudom leküzdeni a zavarát. Nem hinném, hogy hasonló korban vagyunk, sőt, jó eséllyel egyszerű halandó, de ez sosem gátolt meg abban, hogy aztán egy újabb fénye legyen a kincseskamrámnak. - Igen, kegyedhez, még csak ez csak az elmúlt pillanatokban is derült ki saját magam előtt is. – Rókaszerű cserfes pillantással vakarom meg a tarkómat, azért totálisan beképzeltnek nem akarok tűnni, inkább helyet foglalok, és már ide rendelem az italomat. – A változást mindig az unalom szüli, azt hiszem. – Vonom meg a vállamat, és a bőrdzseki lekerül rólam, hogy a bárpultra hajtsam. – Kezdett ez a hely félelmetesen szürke lenni, és talán csak most alakulnak itt érdekesen a dolgok. Talán most már van miért itt maradni. – Mérem végig leplezetlen, csábító pillantással. - Ugyan, legfeljebb élve eltemetem, ha már zűrösek a kérdések. – Válaszolom mókásnak tűnő hangsúllyal, belül nyilván meg nagyon is komoly szándékkal, közben pedig átveszi a beszélgetés fonalát, és már magáról mesél. Kedvelem az ilyen aktív illetőket, nem nekem kell örökké kihámoznom őket a hagymahéj alól. - Fánk? Édesszájú vagyok, de nem a tepsiből szokásom falni, vannak erre izgalmasabb célpontok. – A macskakörömnél finoman felnevetek, végtelenül tetszik a hangja, ami nagyon ritka, hogy egy nőnél ilyesmi fog meg. Valahogy olyan komoly, és törékeny egyben, a hangszíne viszont mély, filozófikus. Elfogadom a kézrázást, nem csókolom meg az ujjait. Egy faragatlan tuskónak születtem, örülök, hogy a hosszú évek alatt legalább nem beszélek tájszólással, nálam már ez is nagy szó. - Örülök Cameron. Claude. – Egy pillanatig még nem engedem el a kezét, de csak azért, hogy nőjjön a feszültség, aztán hagyom, hogy elvegye. Visszafordulok az italomhoz, és mintegy mellékesen jegyzem meg. – Ezek szerint kíváncsi alkat vagy? – Váltok át hirtelen tegeződésre, hiszen most már bemutatkoztunk, nem látom értelmét a komoly protokollnak. – Milyen titkok vannak, amelyeknek mint újnak, érdemes utánajárnom?
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Vas. Márc. 09, 2014 9:02 am
Claude & Cameron
Nem szoktam én többnyire zavarban lenni, de most valahogy mégis hülyén érzem magam, hogy csak így megszólítottam. Nem is tudom, hogy miért, egyszerűen csak unatkozom és szeretném elterelni a gondolataimat arról, ami rám vár napok múlva. Erre pedig az is jó lehet, ha legalább váltok valakivel pár szót. Az a baj, hogy ha csak folyton a munkába temetkezem az se sokat segít, mert már órák óta a szobámban gubbasztok és rágom magam át azokon a felvételeken, amiket készítettem, hogy összedobjak belőle egy elfogadható kis cikket. Csak az a baj, hogy ez az egész ritka jó fánk téma egyszerűen rémesen... semmitmondó. Nem tudom, hogy ki lehet-e hozni belőle valami olyasmit, aminek értelme is van, vagy amit bárki el akar olvasni. Valami kellene, amivel fel lehet turbózni, de egyelőre még nem tudom, hogy mi lenne az. Még kell futnom pár kört és meghallgatni a szalagokat, hátha találok köztük valami olyasmit, amit először nem vettem észre. Apró megjegyzést, elejtett kis szösszenetet, ami érdekes lehet, és egy kicsit feldobja ezt az unalmasnak ígérkező kis írást. De most egy kis kikapcsolódás kell, mert ha tovább folytatom, akkor tuti, hogy belezakkanok a végén. Szóval szépen lehuppanok, rendelek magamnak egy italt, és köszönök rá a fickóra. Azaz kérdezek, amit valahogy érzem, hogy eléggé elszúrtam, mert még a köszönést se sikerült beiktatni. Végül mégis oda lépdel hozzám. Egészen kellemes a kinézete, ha az első kissé nem is tudom... riasztó mosolyát leszámítjuk. A válasza azért eléggé meglep, úgy tűnik, hogy ő gond nélkül kezeli a kényelmetlen helyzeteket. Irigylése méltó. Többnyire nekem is menni szokott, csak épp a kelleténél jobban meg vagyok viselve, köszönhetően annak a fránya teliholdnak, ami közeledik, meg az ezzel járó rengeteg idegeskedésnek. Végül csak elmosolyodom a nyilvánvalóan helyzet oldásnak, vagy viccnek szánt megjegyzésen. - No persze, épp hozzám. - rázom meg a fejem, de a mosoly ott marad az arcomon, és kortyolok is egy újabbat az előttem pihenő italból. - És mi vitte rá, hogy visszajöjjön, vagy hogy elmenjen? - csusszannak ki a számon a kérdések, amit egy átlag ember még faggatózásnak is érezhet, de nálam már nagyon megszokott, hogy mindig kérdezek. - Elnézést... szakmai ártalom, nem hiszem, hogy sok közöm van hozzá. - elnézést kérő mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy visszakozom. Az ő dolga, hogy miért van itt, vagy ment el, nem is ismerem, nem hiszem, hogy sok közöm van hozzá. - Én munka miatt vagyok csak itt pár hetet. Egy rém izgalmas híres neves fánkról kell írnom. - az izgalmasnál macskakörmöt rajzolok a levegőben a fejem két oldalán. Egyértelműen látszik a szájhúzásból, hogy cseppet sem tartom érdekesnek és végképp nem izgalmasnak ezt a fánk témát. - Egyébként Cameron vagyok. - nyújtom a kezemet felé, egy szimpla kézrázásra. Végül is ide is jött, tehát gondolom akkor azért ennyit csak illik megejteni.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Pént. Márc. 07, 2014 8:36 pm
Élvezettel szívom be az ismerős illatokat, vándorolni jó, de ha az ember (vagy vámpír) visszajár oda, amihez szép emlékek fűzik, az mégis egy nosztalgikus dolog, mintha csak hazatérnék. Igazából már közel hétszáz éve nem nehezem semmit sem az otthonomnak, de akár egy pár évre is kiválló tartózkodási hely lehet. Túl sok illat nyomakodik az orromba, töb tucat vámpír lakhatja Mystic Falls-t, a farkasokról még nem is beszélve. A sajátjaimhoz volt időm hozzászokni. A vámpírlét igen élvezetes, ha az illető már ismeri a túlélés fortélyait, hogyan igazodjon a benne élő fenevad bizarr szokásaihoz, egy idő után már nem is két külön személyként, hanem egységes igényekkel rendelkező egészként kezeli magát. A város mindenek mellett tökéletes a fajtánknak, hiszen még a térképen sincsen rajta, az alapítók igen régóta valami fura egyezményben vannak a földmérő hatóságokkal, és igazán csak az átutazók lepődnek meg, hogy itt egy városka húzódik a hegyek és erdők mélyén. Ellenben sokszor igen unalmas is lehet, talán ezért is őrülnek bele olyan nagy hányadban, mert nem tudják, hogy mihez kezdjenek az idővel, amely megadatott. Lazarus mindig is kívülállóként kezelte magát, lényegében megvetett azért, mert társaságban érzem magam jobban, neki valahogy a magányos, titokzatos hős szerepe volt testhezálló, és gyengeségként, nemkívánt mellékhatásként kezelte mindazt, ahogyan az udvartartásomat kezelem. Pedig a csapatjátéknak nagyon is megvannak az előnyei, ha ő nem jut vérhez, akkor ott döglik már az árokparton, míg én talán már sosem leszek csak magamra utalva, amely páratlan előny. Lehet, hogy tetszett volna neki ez az életmód, ha nem tőlem látja, így viszont nem akarta a mesterét másolni, és csakazért is máshogyan éli világát. Nem baj, egyformák mégsem lehetünk. Rengeteg megbeszélnivalónk lesz még, sokáig maradok majd. Még szerencse, hogy itt a legkisebb érdekes napból is képesek a helyiek valami ünnepséget tartani, bált, vagy partyt tartani, így szinte minden második hétvégére esik valami szórakozási lehetőség. Ebben a kisvárosban nem sok munkalehetőség adódik, az túl snassz lenne, ha én lennék a történelemtanár, ellenben valami iskolai munka akár bele is férhetne. Csak meg kell igéznem a felvételiztető hivatalnokot, és hopp, máris nincsen szükségem tanári diplomára. A saját udvaromban amúgy is afféle mentorként működöm. Na ezen majd még elmélkedni fogok. Ezen a ponton jut el tudatomig a kedves, érdeklődő kérdés, amire gyorsan odakapom a fejemet, és egy nagyon is zavart ábrázattal akadok össze. Csinos leányzó, és máris érdeklődik irántam. Felállok, pedig még alig ültem le, és odalépek hozzá. Észreveszem, hogy hülyén érzi magát, a bátortalan kisverebek a kedvenceim. Sármos mosollyal hajolok mögé. - Igen, kegyedhez. – Foglalok helyet, és a bárpultra könyökölve fordulok felé, s elmosolyodom, hogy enyhítsem a helyzetet, amelyből nem tudja, hogyan másszon ki. – Nos nem, de köszönöm kérdését. – Végre megérkezik valami kopasz ürge, akitől egy száraz vörösbort rendelek, a csajszi már így is iszik valamit. – Régen éltem itt, és most ismét. Ön pedig? – Kérdezek vissza kemény, lehengerlő tekintettel. Érzek belőle valamit, de túl intenzív itt a sok információ, így nem tudom hova tenni az érzést.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Szer. Márc. 05, 2014 11:58 am
Claude & Cameron
Még csak pár napja érkeztem, de egész jó ez a kis város. Csendes és nyugodt, azt hiszem itt valahogy majd meg tudom oldani ezt az átváltozás dolgot, bár persze rémesen rettegek az egésztől, de lesz, ami lesz, valahogy majd csak átvészelem. Már nem kell más csak az, hogy szépen magamhoz vegyek egy nagy adag láncot egy közel barkács boltból. Ha jól sejtem furán fognak nézni rám és az lesz a leghasznosabb, ha igyekszem majd szépen apránként beszerezni mindent, amit kell. Nem túl gyakori, hogy egy magamfajta nő vastag vasláncokat és erős bilincseket szerez be. Bár még mindig nem találtam ki, hogy mi lesz a helyszín, de már több nagy sétát is tettem a környező erdőkben, mint valami egyszerű turista, hogy felfedezzek mindent és megtaláljam azt, ami tényleg tökéletes lesz. Muszáj sikerülnie! Csak ne félnék annyira attól, ami rám vár, a fájdalomtól, és az egyedülléttől. Ha hajlandó lennék apámmal beszélni, akkor kérdezhetnék tőle, akkor kérhetném a segítségét, akár azt is, hogy jöjjön ide, amíg tart az egész, vagy csak mondja el, hogy mire számítsak. Még azt sem tudom, hogy mennyi ideig fog tartani. Vajon hosszú, vagy gyorsan történik. Amikor őt láttam fel sem fogtam hogyan telik az idő, olyan gyorsnak történt, de annyira sokkolt, hogy az se lepne meg, ha akkor és ott órák teltek volna el, amíg én csak megkövülten bámultam, ahogy ropognak a csontjai és időnként felkiált, hiába próbálja visszafogni magát. Néha még ébren is hallom azokat a szörnyű hangokat, az utóbbi napokban pedig sajnos még gyakrabban. Az álmaimról már ne is beszéljünk, ahogy jócskán előjönnek ezek időnként. Most viszont még nincs erről szó, most még itt vagyok, és csak annyi a dolgom, hogy dolgozzam a cikken, amit majd minden után szépen leadhatok a kiadónak. De az sem megy, hogy egész nap a laptop előtt ülök és a melóval foglalkozom. Kell egy kis kikapcsolódás is időnként, ezért is döntök a mellett, hogy fent hagyom a munkát és szépen lent a bárban ülök le. Kell egy ital, már csak azért is, hogy kicsit felengedjek és nem mellesleg nyugtatónak is igazán kiváló lesz. Arra persze már hátranézek, amikor újabb valaki érkezik. A fickó valahogy fura, mármint az érzés fura, amikor belépdel. Nem tudom én még ezeket, azt sem, hogy azt érzem rajta, hogy történetesen vámpír, csak ez a fura szag... vagy megérzés van bennem, ezért is követem a tekintetemmel és csak akkor fordulok vissza a poharamhoz, amikor egy pillanatra a szemébe nézek. Nem valami megnyerő az a mosoly, vagy a frász tudja, hogy mi, ami az arcán játszik. Nem szívesen futnék össze vele egy sötét sikátorban, ebben biztos vagyok. Mégsem hagy nyugodni, hogy mit érzek vajon felőle, ezért fordítom végül újra arra a tekintetem, miután leült. Pár székre ülök tőle, talán három üres ülőhely választ el minket egymástól. - Látogatóban jött? - oh anyám, de hülye egy nyitó kérdés. Most komolyan nem azzal kell indítani, hogy bemutatkozol? Csak épp annyira nem tűnik megnyerőnek az ábrázat. A fene tudja, az is lehet, hogy már hosszá szólni is rendkívül rossz ötlet volt, de ezt már nem szívhatom vissza.
A hozzászólást Cameron Phelps összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Márc. 08, 2014 7:19 pm-kor.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Kedd Márc. 04, 2014 8:13 pm
Az úton Mystic Fallsba a Mary-Anne által dvdre felmondott összefoglaló történetet hallgatom. Jártam már itt, de nem árt felfrissíteni az emlékeket, mert sok halhatatlantól eltérően én nem írok naplót. Jobban szeretem, ha másokra is hagyatkozhatok, legalább ennyire őrizzem meg a halandóságom szikráját, szinilis úgysem leszek, főleg, hogy emlékeim sokkal intenzívebb történésekből származnak, mint az átlagemberé. A legtöbb dolog nagyon is ismerős, amiket fiatal segítőm sorol az éterben, mint az alapítók, a tanács, tehát nem árt résen lenni, de igazából amíg az eredetiek ritkán járkálnak errefelé, nem lesz komolyabb félnievaló, elég idős vagyok már ahhoz, hogy a helyi suhancok mindennemű próbálkozásait csírájában elfojtsam. Az idő túlságosan szép ahhoz, hogy csak így fussak be az álmos kisvárosba. Lekapcsolom Mary-Anne hangját, és átkapcsolok a diszkóslágerek korából való filmzene válogatásomra, és hagyom, hogy a sötét borítsa el a fellegeket. Van már erőm befolyásolni akár a ködöt, villámokat is, gyorsan rossz idő kerekedik. Az autóm rejtekében úgysem ázom meg, de imádok hatásvadász módon a sötétséggel érkezni. Kipillantok az ablakon oldalra, a kicsiny település szerkezetében szinte semmit nem változott. Közel hatvan éve jártam itt utoljára, nem szokásom sokáig egy helyben megragadni, de ez itteni miliő valahogy mindig visszaránt, érzem, hogy ide tartozom. Az évszázadok során szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy bár erős vagyok, a csapatjáték kifizetődőbb, mintha magányos farkasként, azaz vámpírként járnám az utamat. Már csak a több szem többet lát elv miatt is, mindenre ugyanis nincsen befolyásom, nem árt, ha különböző szemszögekből tudok megvizsgálni egy kérdést. Az is kifizetten rossz lenne, ha úgy kéne ide visszatérnem a vámpíroktól nyüzsgő városba, hogy tökéletesen csapdába ejthető vagyok. Nem becsülöm le a fortély erejét, bármikor koros is lehet egy fajtámbeli, csellel bárki legyőzhető. Így a kis kémeim, felderítőim előre vannak tolva a sakktáblán, hogy túl sok meglepetés ne érjen. Ők is befolyásolhatóak, felkészültem rá, hogy akár el is csábulhatnak mellőlem, volt már rá példa. Összességében mégis kézben tudom tartani a kis udvartartásomat. Befordulok a kocsibejárón, és megszemlélem a hotelt, ahol addig fogok lakni, míg Lucasék otthonossá teszi számomra az újonnan vásárolt kúriát. Dolgoznom nem kell, dúsgazdag vagyok, de valami elfoglaltság nem ártana, hogy legyen mivel kitöltenem az örökkévalóságot. Az irodalmi körbe járás röhejes elgondolás lenne, az állandó vadászat pedig egy idő után unalmas, ezért marad az ismerkedés. Hátha valaki fel tudja kelteni az érdeklődésemet annyira, hogy csatlakozzon hozzánk. Na nem valami szüzike, akihez századok kellenek, hogy tökéletesen beilleszkedjen, de valaki érdekes, humos, vagy Lazarushoz hasonló beteg elme. Teremtményem túlságosan öntörvényű volt ahhoz, hogy magamhoz láncoljam, ezért hagytam hát magára, amit még mindig nem bocsátott meg. Mintha érdekelne a szemrehányása. Addig él, ameddig én úgy döntök, hogy nem érheti meg a másnap hajnalt. Leállítom a motort, ezzel együtt az ablaktörlő is megmerevedik, nem küzd tovább kétségbesetten a szélvédőre ömlő vízzel. Kiszállok, és aktiválom a riasztot, balomban lóbálom a sporttáskát. Az eső lassan alábbhagy, így alig néhány csepp csorog csak a bőrdzsekimtől, de ettől még az idő komor, az árnyékok is megnőnek ilyenkor. Az ajtó felé indulok, ahol egy pillanatra a parkolóra hátralesek, vannak vendégek, teltház viszont nincsen. Erre a pár napra megteszi. Bízzunk benne, hogy a tulaj nyit ajtót. Egy kopaszkás fickó jelenik meg a feltáruló keretben, és kikönyököl. - Van szobája? – Kérdezem barátságosan, mint egy most szabadult gyerekgyilkos. A fickó bólint, és kiszól, hogy jőjjek be. Nekem csak ez kell, végre feloldva az épület szabálya. A recepción nem találok senkit, emberünk pedig valahova hátramegy, úgyhogy fejcsóválva indulok a bár felé. Ott levágom a táskát az egyik szék elé, és kényelmesen átemelem combomat, hogy elhelyezkedjek. A csaposlány kedvemre való vacsora lenne, de nem akarok óvatlan hülyeségbe belekapni, ki tudja, hogy holmi boszorkányok mennyire védték le ocsmány varázslataikkal a helyet. Csak megnyalom az ajkaimat, zafírszín pillantásomat inkább a többi vendégre fordítom. Ráérek, a türelem nagy erény.
Lauren E. Clarke
welcome to my world
► Residence :
◇ richmond
► Age :
34
► Total posts :
135
INACTIVE CHARACTER ✖
Tárgy: Re: Bár Kedd Júl. 30, 2013 6:44 pm
Damien && Zara
Emlékszem anno, vagy ötven évvel ezelőtt - ha nem több - szánalmasan kajtatott utánam. Nem egyszer, hanem többször utasítottam el. Egyszerűen nem bírta felfogni, míg le nem szállt rólam. Gondolom rávilágosítottam arra, hogy köztünk soha nem lesz semmi. - Óó, milyen undok vagy Damien. - játszom meg a sértődött kisasszony szerepét, és lebiggyesztem ajkamat. Zavar, hogy nem olyan, mint régen. Mit is mondhatnék? Imádom, amikor én vagyok a középpontban, és utánam loholnak az emberek, szabadon irányíthatom őket a saját kis elmebeteg játékomban. De most valamiért nem érzem ezt Damien-től, mintha teljesen hidegen hagynám őt. Ezt pedig nem díjazom. Nagyon is nem. Figyelem, amint megfogja kezemet, és egy ravasz vigyor fut át az arcomon. - Mégsem vesztél el. - súgom egy öntelt mosoly kíséretében. Ellenállhatatlan a természetem, tisztában vagyok evvel. Sokáig csak a bájaimmal tudtam előrébb haladni, mert a nők nem voltak elismerve ebben az országban. Nem mintha egy másik kontinensen más helyzetek lettek volna.. Kezemről az arcomra téved át a keze, és egy másodpercre belém préselődik a levegő. Mióta kezdtem el vonzódni az idősebb férfiakhoz? Hisz David olyan fiatal, olyan gyenge volt.. Talán emiatt választottam mindig őket, hogy ne én legyek az alávetett szerepben, hanem én.. csakis Én uralkodhassak. A hatalomvágy. Sokakat megőrjít, de mára már a részemé vált. Én is közelebb hajolok, felkönyökölve az asztalra, s pillantásom követi az övét. Tisztában vagyok, hogy a csókolásra megalkotott vörös ajkaimat figyeli. Már épp készülök
lehunyni a szememet, csakhogy a mondatával szerintem sikerült a vért is lefagyasztania az ereimben. Csalódottan hátradőlök a székemben, és a poharam tetején körözök az ujjammal. Mi a fene ütött belé? - Cseles vagy. Másoknál beválik ez? - biccentem oldalra a fejemet kérdőn rápillantva. Ha játszani akar, hát legyen. Csak nem árt, ha tudja... igazságtalanul játszok, és nem a szabályok szerint élek. - Vagy már ez a szöveged maradt, mert mindenki lepattintott? - szalad fel kérdőn a szemöldököm, és közelebb hajolok hozzá. Ilyenkor áldom a jó istent, hogy mély dekoltázsú felsőt kaptam fel magamra. - Éppenséggel csak élvezem az életet. Annyit sóvárogtam utánad, miután eltűntél, hogy néha kell ilyen is. - vonom meg a vállamat, és belekortyolok az italomba. - Remélem leesett, hogy.. ez csak egy vicc volt. - súgom neki, mintha csak egy titkot mesélnék el. - És veled? Jöttél utánam, mert rájöttél, hogy nem bírod ki nélkülem? - egy pimasz mosoly ülepedik ki az arcomra. Nem fogom fülem-farkam behúzni csak, mert úgy döntött, hogy eljátssza a kemény fiút. Épp ellenkezőleg. És addig le nem nyugszok, míg.. a lábaim előtt nem fog heverni. Tehetetlenül, megadva magát. folytatás
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Kedd Júl. 30, 2013 2:33 pm
my moon and stars
Mikor már milliomodjára keres valakit a vámpír, de mégsem találja, kezd elmérgesedni a dolog. Az miért van, hogy Nate csak úgy váratlanul rám találhat az erdőben, de ha én jövök ide, sehol sem lehet megtalálni? Több mint 20 percet vártam az ajtaja előtt, de se ki, se be. Ha ez így megy tovább fel fogok szerelni egy megfigyelő kamerát és a szabadidőmet azzal töltöm, hogy kifigyelem mikor van itthon. Lehet, csak nincs szerencsém. Azt hiszem, ebből kiindulva mostanában nem fogok lottózni. Nem mintha egyébként szoktam volna… vámpír vagyok. Minek nekem annyi pénz? Ha nagyon kéne, megigéznék valakit, hogy nyújtsa át a tárcáját. De azt hiszem, kibírom a pluszjuttatások nélkül is. Miért pont Nate? Nem is tudom. Ő az egyetlen ember akit „ismerek” a városban. Persze ez itt Mystic Falls, itt minden sarkon ismerősökbe botlunk, de valamiféle csodálatos módon velem ez nem történik meg. Talán egy napkitörés, vagy a bolygók állása miatt… A teliholdat már meg sem említem. Lejövök a lépcsőn, és már mennék ki, de valami mégis visszatart. A gondolat, hogy egyszerűen leülhetek itt meginni valamit a bárban és senki sem fog megzavarni? Talán az, vagy hogy valami finom vacsora után nézhetek, már úgyis éhezem egy ideje. Annyira nem volt időm, hogy elkapjak valami barnát, vagy szőkét, akivel kielégíthetném magam… vér ügyileg. Pedig már fenem a fogam egy ínycsiklandozó, kifogás nélküli vércsoportra. Olyan unalmasak itt a vámpírok… állandóan a kis tervek, bosszúk, menekülések értelmetlen összefonódását kell lássam, halljam. Miért nem tudják már megunni ezt az eszetlen hadjáratot? Ha nekem bajom van valakivel, egyszerűen letépem a fejét, vagy megnyúzom élve, de nem kezdek bele évszázados üldözésekbe. Ejnye, no, egye fene. Befordulok a bár bejáratán és oda ülök az egyik szabad asztalhoz. Amíg a felszolgálóra várok, átlapozom az itallapot egy párszor, de döntésképtelen vagyok. Miért ilyen nehéz választani, hogy mit rendeljek? Azt hiszem, ez egy, azok közül az emberi tulajdonságok közül, amik megmaradtak bennem. Mire eldönteném, hogy mit akarok, már kapok is egy igazán megnyerő Skót Whiskey-t. Már akkor tudom, hogy kitől van, mielőtt még megfordultam volna. Zara… a mindig elegáns, és gyönyörű nő. Most se hazudtolta meg önmagát. Int nekem, majd belekortyol az italába. Én visszafordulok az asztalomhoz, de szinte magamon érzem a tekintetét. – Köszönöm. – mondom a pultosnak, aki ezzel el is megy. Meglötyögtetem az italt, megforgatom a poharat, de épp mikor neki kezdenék az elfogyasztásának egy női hang, zavar meg. Egy olyan hang, amitől régebben megbabonázódtam, mostanra viszont teljesen hűvösen érint. Visszautasított, nem is egyszer és én pedig ráuntam. Én nem szaladok senki után, nem vagyok kis kutya. – Én pedig reméltem, hogy nem találkozok veled, épp itt, egy ilyen helyen. – elé tolom a poharat, meg fogom a kezét, és sóhajtok egy nagyot. Nem szeretek túlságosan drámai lenni, de ha a helyzet megkívánja, nincs mit tenni. – Ha a személyiséged is olyan szép lenne, mint a műkörmöd – elengedem, és kezeimet felcsúsztatom az arcára – vagy mint te magad vagy kívülről – egész közel hajolok, tekintetem az ajkairól a szemére, majd ismét a rúzzsal díszített ajkaira vándorol – akkor talán sosem kedveltelek volna. – gúnyosan elmosolyodok és visszadőlök a székembe. Szeretek játszani a nők érzéseivel, és vágyaival. Régen azért nem kellettem neki, mert túl nyálas, és vajszívű voltam. Most viszont ha engem akar, nem lesz elég egy két bájos szempilla rebegtetés. – Mi járatban erre? Gonosz kis bosszú kitervelése? Vagy netán régi vágyak fel elevenítése ?
Le kellett lépnem arról az úgynevezett otthonról. De mégis miért hívom annak, hisz alig pár hónapja lakom ott. Persze, ez jóval több idő, mint amennyit általában töltök egy helyen. Itt leragadtam, és már megint mi miatt? A bosszú.. Forrásaim szerint Anna Petrova a városban tevékenykedik. Nem egyszer fordult elő, hogy valaki hamis állításokkal látott el. Az olyanokkal egyszerűen végeztem, de persze nem önnön. Én nem mocskolom be a kezemet. Én szépen leülök a kipárnázott kanapémra, és a háttérben irányítom a szálakat, vannak embereim, akik elvégzik helyettem a piszkos munkákat. Nő vagyok, de nem fogom felhozni mentségként a gyengeségemet, vagy, hogy nem bírná az idegzetem. Nem.. Csak adok a külsőségekre. Nem szeretném, ha manikűrözött körmeim alatt a vér folydogáljon, vagy éppenséggel a ruhám a holttesttől bűzölögjön. E őrült gondolatok közt telepszem le az egyik bárszékre. Táskámat a pultra helyezem, és meggyötörten kifújom a levegőt. Miért hagyott ott se szó, se levél nélkül David? Hisz mindent megadtam, ami kell neki. Elegáns ruhák, privát edzőterem, jó lét. Olyan dolgokkal halmoztam el, amelyekről még álmodni sem mert. Cserébe csak a két lábon járó vértasakomnak kellett lennie, és az én testem még a hab a tortán, amit megkaparinthatott. Férfiak.. mind ugyanolyanok. Lehet ismét a másik
nem közül kéne válogatnom, a nők nem lépnének le csak úgy. Habár.. Anna is ezt tette velem. Talán én vagyok a probléma? Túl sokat kérek? - Egy martinit. - felelem fapofával a pultosnak, és miközben készíti az italomat, körbe pásztázom tekintetemmel a bárt. Oldalt, nekem jobbra egy kísértetiesen ismerős férfi tárul a szemem elé. - Elnézést.. hagyja félbe. Öntsön a legjobb scotch-jából, és vigye oda neki. - mutatok a férfira, és megfogom a táskámat. Kihalászok belőle pár bankjegyet, és magam elé helyezem. Damien megkapja az italt, a pultos pedig felém bök, hogy én vagyok a feladó. Intek neki, majd mikor a srác elém helyezi az italomat, belekortyolok. Időközben a pillantásom el nem hagyja az előbb említett férfit, szinte beleolvasztom. Mystic Falls.. ebben a városban lehetetlen, hogy ne fuss össze ismerősökkel. Végül is nem várakozok tovább, szemmel láthatóan egyedül van, ahogyan én is. Miért nem beszélgethetne két jó barát? Na jó.. ez erősen túlzás, de valamiért mégis úgy érzem, mintha megváltozott volna. Talán az dob rajta, hogy jól öltözött? Egy bárban vagyunk? Vagy mert rohadtul magányosnak érzem magam? A fene tudja! - Rég találkoztunk Damien.. - teszem le mellé az italomat, és kecsesen helyet foglalok, megigazítva a szoknyámat. - Nem számítottam volna rá, hogy itt talállak a városban.. egy ilyen helyen. - égnek emelem a pillantásomat, mintha valami megváltásra várnék.
Vendég
welcome to my world
Vendég
Tárgy: Re: Bár Szomb. Május 05, 2012 9:33 pm
To; Ben
A napom idegeskedéssel telt. Hogy miért? Egy az oka. Lucia kiderítette, hogy Katerina él, és ezért a fejébe vette, hogy elindul megkeresni. De könyörgöm, azt sem tudja hol van, ahogy én sem. Fogalmam sincs róla, hogy Katből milyen vámpír lett, milyen a természete, hogy fogadja majd, ha Lulu rázúdítja az igazságot. Azóta, mióta átváltoztam, én sem találkoztam a húgommal, pedig tényleg nagyon szerettem volna mindig is, és még mindig így van. Azt azonban nem engedhettem, hogy egyedül jöjjön el az unokahúgom ide. Bár olyan orbitálisan összevesztem vele, hogy örülök, ha egyszer megbocsát majd. Nem tudja, hogy utána jöttem. És jobb is addig, amíg nem tudja. Nem tudom, hogy jó helyen vagyok-e, hogy Lucia jó helyen van-e. Sosem hallottam még erről a kisvárosról. Most viszont, hogy eljött az este úgy döntöttem, hogy hagyom az unokahúgomat érvényesülni kicsit, talán tud vigyázni magára. Legalábbis nagyon remélem. Egy Mytic Falls-i hotelben szálltam meg, remélve, hogy jó helyen vagyok. Úgy döntöttem, hogy éjjelre lepihenek, és nem hajkurászom tovább a családot. Már rég feladtam az ilyen dolgokat. Barátságosnak tűnik nekem a város, akár el is tudnék itt éldegélni szerintem, ha arról lenne szó. De én kétlem, hogy Kat leragadott volna itt, inkább egy nagyvárosban tudnám elképzelni. A hotel bárja felé veszem az irányt, hogy megihassak egy-két pohár italt, és kipihenjem a nap fáradalmait. Pont elég volt a mai nap nekem, nem szeretek veszekedni, főleg olyannal, aki közel áll hozzám. Leülök a pult elé és intek a pincérnek, hogy egy martinit adjon. Amíg kiszolgál körbenézek és megpillantok egy férfit. A szemeim tágra nyílnak. Komolyan itt lehet? Nem futhatok össze Jensennel egy ilyen kis városban. Ő volt az, akivel az átváltozásom után egy helyen voltunk elfogva, és pár napig egész jól elvoltam vele, amíg meg nem szöktem. Határozott léptekkel indulok meg felé, és megérintem a vállát. - Jensen? - kérdezem mosolyogva, de amikor megfordul, lehervad az arcomról a vigyor. Nem ő az. - Ó elnézést, összetévesztettem valakivel. - mondom kissé zavarodottan...
Kezdőlap
Tárgy: Re: Bár 
