Kezdem úgy érezni semmibe vesznek. Most, hogy itt vannak a nagy, hatalmas, veszélyes Ősök, Katherine már nem is akkora veszély mi? Hah. Majd megmutatom én, hogy nem szabad semmibe venni engem. Mert rühellem az ilyet. És aki egyszer is elfeledkezik, hogy mire vagyok képes, az megnézheti magát. Mert a bosszú az egyik kedvenc szabad idős tevékenységem, mikor éppen nem menekülőre fogom az utam. Legalább nem unalmas az életem. Most le kéne borulnom ezért Klaus elé?
De nem tetszik ahogy Elijah lekezelően bánik velem. Úgy látszik ez a kis idő amíg nem volt a képben megváltoztatta - nem mintha azelőtt annyira örömét lelte volna a társaságomba, de legalább tetette az ilyet. Még az is jobb volt.
Viszont most nem ez a lényeg. Hanem, hogy visszaférkőzzek a kegyei közé, és elérjem amit akarok; egy jó kis szövetséget, hogy legyen valami indulási pontom. Végül is ugyan az a célunk mind kettőnknek. Miért ne dolgozzunk össze? Oké, a múlt, az már elmúlt és valaki megmondhatná Mr. Erkölcsnek, hogy félre kell néha tenni a személyes dolgokat a cél érdekébe. Jelentkező? Valaki?
Elengedem a fülem mellett Elijah kijelentését, és igyekszem nem felhúzni magam rajta. Oké, talán, de csak nagyon talán van valami hasonlóság köztem és a húga közt - mind ketten Stefant akarjuk, és ki nem állhatjuk a mártírkodó hasonmást. Hm. Milyen igaz. Ha mi ketten összedolgoznánk, Elena végre kikerülne a képből, és "méltó" ellenfelem lenne a ringben. Ki tudja. Lehet, hogy még lesz egy váratlan látogatója a közel jövőben...
Megforgatom a szemem; annyira nincs kedvem most ehhez. a lényeg az lényeg, és a szabadságom akarom, Elijah pedig a családját. Ha Klaus kikerül a képből mindenki jól jár;
- Egyedül biztosan. De te se gondolhatod, hogy egy szál karóval a kezemben megyek megölni Klaus - horkanok fel megvetően, mert már komolyan nagyon kezd idegesíteni, hogy ennyit képzel rólam. Anno, is jól kevertem a kártyákat, miért hiszi azt, hogy aláhagyott a tehetségem? Ugyan az az önző, szadista, gonosz ribanc vagyok aki voltam. És nem is áll szándékomban változtatni ezen.
- Hát, akkor sajnos kimaradsz majd a győzelem mámorító élményéből - vigyorodok el kárörvendőn, és a hátamat neki vetem a mögöttem lévő villanyoszlopnak. Ha itt most nem válik be a tervem keresnem kell mást, akik beférkőzik Klaus kegyeibe, míg én elmegyek és felébresztem Mikealt. Oké, kicsit talán öngyilkos mutatvány felébreszteni egy ősi vámpírvadászt, de ha ez az egyetlen esélyünk meg kell, hogy ragadjuk. Majd beavatom mondjuk, Stefant. Ő már szinte annyira akarja a "barátját" végleg koporsóba látni mint én. És kitudja. Talán ez a kis alku köztünk majd többet hoz mint várnám...
De mivel Stefan az utóbbi időben rejtélyesen eltűnt, most sokkal jobban szükségem lenne elijah segítségére. Nem fogok még egy évszázadot várni mire, a hibrid faj már teljesen elszaporodott. Ocsmányság, keverni a rühes kutyák génállományát az olyan ragadozókéval minta vámpírok. egyszerűen undorító ez az én szememben, bármennyi szuper erőt is add, sose lennék hibrid, még ha esélyem is lenne rá. Soha.
- Most mentettél meg egy szerencsés richmondi lakost, a kocsilopástól - vetem oda, apró mosollyal a szám szegletébe, és ellököm magam a póznától, hogy kövessem a kocsi felé. A csomagjaim a kezébe nyomom, és bár legszívesebben egyedül mennék haza, de nincs kedvem még jobban magamra "haragítani". És ha már ilyen udvarias, miért is ne? Csak egy órát kell kibírnom. Az nem olyan sok.
beszállok a kocsiba, majd egy pillant alatt felmérem a terepet- hát persze. Minden luxus, minden drága... Úgy tűnik az Elsők kedvelik a modern világ legjobb dolgait.
De ez a viselkedés persze semmi reményt, vagy egyebet nem kelt bennem. Ő tudja, hogy milyen vagyok, hogy egyszerűen az élet egy nagy játéktábla számomra. csak a kidobástól félek, de attól rendesen.
Szó nélkül fogadom el a felém nyújtott vért, és biccentek, majd belekortyolok. Bár, biztos vagyok benne, hogy az eltervezett vacsorám ennél ízletesebb lenne, nem panaszkodom, mert nincs értelme. Néha sajnos alkalmazkodni kell ahhoz ami van.
- Úgy hallom apád, elővigyázatos fajta volt. - kezdek bele csevegő hangnembe, és mivel azt kérte meséljek el mindent megteszem. De persze csak úgy, hogy nekem kedvezzen. - Az utolsó fehér tölgy karó. Milyen ironikus. Elégetett mindent fegyvert ellenetek, és magánál tartja az egyetlen. Hallottam a történetet, és igazán szomorú, hogy apád ilyen kegyetlen volt. De mivel ő az egyetlen esélyünk, hogy Klaus ne ünnepelje már velünk az új évet, kiderítettem merre találom meg. Nincs is olyan messze innen... - halkul el a hangom, és megforgatom a poharamba lévő maradék édes italt, majd lehúzom, és oldalról az útitársamra lesek. Bár a Mikealson család történetét már rég ismertem - még annak idején, Finn-ből sikerült kiszednem a részleteket - az apjukról, és az utolsó fehér tölgy karóról nem rég értesültem csak. a hasonmás kis öccse mostanában szó szerint a túlvilággal packázik. A kis Anna barátnője pedig tudott mindent, már csak pár szerelmes szó kellett, és megeredt mint a vízfolyás. Mondjuk számomra kicsit elkeserítő, hogy Pearl lányába csak ennyi lelkierő szoruljon, mit tehetnénk? Már maga is csak egy lélek.

Igaz ami igaz, már egy kicsit régebben vagyok "ébren", mint ahogy a mellettem ülő nő azt gondolja. És az is igaz, hogy amig nem voltam, az informátoraim kissé ellustultak. Azt hiszem le kell cserélnem az egész bandát. Kicsit elgondolkodom, hogy miért is hittem Klausnak, pedig már annyiszor átvágott. De azt hiszem itt az ideje, hogy én is törlesszek egy kicsit. Lehet, hogy fel fogom őt is keresni, talán elhitetem vele, hogy mellette állok, és akkor tudni fogok minden egyes lépéséről. De ez még kérdéses. És ötletnek nem is olyan rossz. Az órámra pillantok, még negyed óra a sofőröm érkezéséig, jól elment az idő. A szél is feltámadt, sötét is van. Tökéletes idő a vadászathoz. Közben Katerina ismét megszólal, Rebekah él és virul, és a Salvatore fiúk után fut. Igazából nem tudom erre mit is mondjak, hiszen a drága hugocskámat nem lehet eltéríteni attól, amit a fejébe vesz. Hatni rá talán csak Klaus tudott, vagy még ő sem igazán. Talán csak elhitette vele, hogy tud...
- Hát úgy látszik Katerina, van még egy közös vonás a húgom és közted... - Jegyzem meg ridegen, bár ahogy én tudom, 1920-ban Stefannak sem volt ellenére. Igen erről is tudok, jó nem mindent tudok én sem, de a családommal kapcsolatos információkra mindig szert tudok tenni. Ha nem is vagyok velük, tudnom kell róluk. Ha jól emlékszem akkoriban lett ő is koporsó lakó... Mikael elől menekültek... Azt persze nem tudom, hogy miért feküdt a koporsóban, de biztos vlami olyat tett, vagy mondott, amivel magára haragította Niklaust.
- Őszinteségre is én neveljelek? - Kérdezem ridegen, majd a következő kijelentésén felnevetek - Szerintem kevés lennél ahhoz, hogy megölj egy Hibridet... - Persze tudtam, hogy erre megy ki a játék. Tőlem várja a szabadulása kulcsát. De mit tett volna akkor, ha nem én sétálgatok itt? Hanem mondjuk Klaus? Ki tudja, talán még Katerina sem. - Tény, hogy ha nagyon akarnám megadhatnám neked az áhított szabadságodat, de mi van ha nem akarom? - Ez egy kétélű dolog, hiszen nekem is ártott, hiszen mást sem csináltam sok évszázada már, hogy a hasonmást kutattam. Vajon azt reméli, hogy garanciát is adok neki? Mert a szavamat nem hiszem, hogy adom, mert akkor be kell tartanom. Elenánál talán más lenne a helyzet, bár még nem tudom, hogyan is áll a dolgokhoz azóta, mióta cserben hagytam őket. Igazuk lesz, ha nem bíznak, de hamar újra meg fognak bízni bennem, hiszen jelen pillanatban én vagyok, aki meg tudja védeni őket. Végignézek Katherine-en, és azon gondolkodom, felhasználhatom e a tervemhez, de még nem tudom, bele illik-e. Elmélkedéseimből egy kocsinak a dudája ébreszt fel. A taxim. Fekete Lexus, azért nekem is kijár a kényelem és a luxus.
- Igen tudom... - Állok fel, s a nőre nézek, miközben összegombolom a zakómat. Az udvariaság azt diktálja, hogy ajánljam fel a fuvart.
- Azt hiszem, így hamarabb eljutsz Mystic Fallsba...Kérlek. - Nyitom ki a kocsiajtót, s várom, hogy beszálljon. Hangom nem tűr ellenvetést, és mint mindig, én vagyok fölényesebb helyzetben. Lehet, hogy erkölcsös vagyok, de Ősi is, így hát bennem is megvannak azok a tulajdonságok, ami a többiekben. Éreztetem, hogy kinek hol a helye, és nem rettenek vissza semmitől. Lehet, hogy Katerina ismét 1492-ben érzi magát az udvariasság miatt, de ez lehet jó is, és rossz is. Csak annyi változott, hogy már nem hiszek a szép szemeinek. Arcomra gonosz félmosoly ül ki, miközben beszáll a kocsiba. Látom a szemein, hogy legszívesebben "nem"-et mondana, de az is látszik, hogy idegesíti, ha kell folyamodhatok olyan dolgokhoz is, ami nem túl kellemes. A csomagjait kiveszem a kezéből beszállás előtt, és intek a sofőrnek, aki a csomagtartóba helyezi el azokat. Így még a helyet sem foglalja az ülésen. Ahogy a kocsiba beszáll, láthatja, hogy egy mini bárhűtő is elfért benne. Kinyitom az ajtaját, két pohár, és egy tasakos vér. Megéheztem. Témakerülésképpen fejem biccentésével kérdem, hogy kér-e esetleg, bár kérés nélkül is kitöltöm neki, és a kezébe adom.
- Mystic Falls felé vedd az irányt! - Utasítom a sofőrt, majd visszafordítom tekintetem Katerina felé - Tudom, jobb szereted a frisset, de most ez van... - Kicsit megemelem a poharamat, amolyan "egészségedre" jelzéssel, és belekortyolok. A kocsi lassan, és csendben gurul a városka felé, de hangja nem sok van, hiszen ez egy hibrid autó. Ironikus, hogy olyan a kocsim, mint a fivérem, de ez még mindig jobb, mint az utóbbi...
- Ugyan Katherine, nem meg kértelek, hogy elejétől a végéig számolj be nekem? Csak olyan dolgokat ossz meg velem, ami fontos lehet... És mégis, honnan tudhatná egy magadfajta, hogyan is ölhető meg Niklaus? - Szólalok meg, és hangom most aztán tényleg lekezelő. De én már csak ilyen vonásokkal is rendelkezem. Kortyolok még egyet az éltető nedűből, miközben azon gondolkodom, mire is jöttek rá. Van egy olyan sejtésem, hogy esetleg apám neve is belekerül ebbe a sztoriba, mert ugye fehértölgy karó egyetlen személynél van rajta kívül, de őt nem ismerhetik. Honnan is ismerhetnék, hiszen soha nem is hallottak róla. Viszont ez a " kicsit mond valamit, majd elhallgat és reakcióra vár " játék nem tetszik, nagyon nem, és emiatt legszívesebben a torkának mennék, de higgadtabb vagyok én annál... Inkább csak kortyolok még egyet, majd újra töltöm a poharamat, miután a kocsi bekanyarodott. Látom, hogy a nő pohara is ürül, ezért a maradékot átnyújtom neki, addig sem lesz ilyen feszült szegény Katerina. Bár tudnám miért ilyen feszült?

Igazából, nem is tudom. Kicsit furcsa ez a találka. Ahogy látom ez a kis pihenő végre felnyitotta Elijah szemét - lehetnek ők várrokonok Klaussal, testvérek, vagy puszipajtások, van aki csak magára tudd gondolni. Hogy minél hatalmasabb legyen, hogy ő legyen az akitől minden természetfeletti lény fél. Pedig nem volt mindig ilyen. Akkoriban, mikor megismertem, és felém mutatta az udvarias, kedves oldalát szentül hittem, hogy egy isteni csodát küldött számomra az ég. Aztán kiderült, hogy inkább isteni csapásról van szó. És most ha visszagondolok, még mindig embernek hiszem, de csak a múltban. Egyszer én is éreztem, törődtem másokkal. Még nagyon rég. Mert nem úgy születünk, hogy rögtön érzelemmentes, hatalom éhes vadak leszünk. Valakinek ki kell írtani belőlünk az érzelmeket, és ezt a teljesen csöpögős dumát amit most lenyomok itt a fejemben. Komolyan. Megártott a kávé.
- Sajnálattal kell közölnöm, hogy a húgod nem túl egyedi. Követi a Petrovákat, és ő egy Salvatoréra vadászik... - jegyzem meg mellékesen, mert valahogy nem bírom ki, hogy ne piszkítsam be a szöszi nevét. A karácsonyi bálon elég bunkó hangnemet használt felém - ideje egy kicsit törleszteni. Majd meg is kéne látogatnom, csak, hogy üdvözöljem a kedvest, ha még nem dobták ki a Panzióból.
- Jó, akkor van. - forgatom meg a szemem idegesen majd folytatom; - Meg akarom ölni Klaust, és végre szabadon mozogni a világ bármelyik pontján - felelem megadóan, és arrébb rúgok egy kavicsot a cipőm elejével. Az idő egyre szelesebb az utcák pedig kiürülnek. Úgy tűnik ez a város is kialszik éjjel. Kár. Így mehetek sikátorba keresni magamnak egy kis uzsonnát majd, ha itt végeztünk.
- Tehát tudsz róla - nem kérdezem, csak kijelentem. Ezek szerint Elijah már több ideje van ébren mint az én gondoltam. Még jó, hogy van egy titkos ütőkártyám amivel még megfűzhetem. Ugyan, hiszen én Katherine Pierce vagyok. Nem is én lennék ha nem lenne, vésztartalék a zsebemben. Mondjuk, Klaus mostanában túlságosan is szaporítja a hibridjeit, és a pletykák gyorsan terjednek erre felé. Ezért kell az erősítés, minél gyorsabban. Ha itt most nem jön össze a dolog, fel kell hívnom pár régi ismerősöm, egy kis szívességért cserébe.
- Tudom mivel lehet megölni Klaust - jelentem ki egy kisebb hallgatás után, majd sötét mosolyt villantok. Erről biztos nem tudd, hiszen egyedül talán a kicsi Gilbert sejt valamit, na meg Damon de a neheze úgy is rám marad. Nekem kell előbb megtalálnom Mikealt, és felébresztenem, különben semmink se marad. Hogy miért osztom meg ezt Elijahval? Mert tudom, hogy ő az apja. Valami információja biztos van merre kéne keresnünk őt.

Sajnos Katerina nagy bánatára elmúlt az az idő, hogy bedőltem a bájainak. De talán, mert akkor nagyon hasonlított egy bizonyos személyre. A szemei ugyan olyanok voltak. Talán ezzel bájolt el akkoriban. Ahogy Tatia is. Mindegyikükben azt a személyt kerestem, és ez gyakran a vesztemet okozta. Gyengeség volt csak, pillanatnyi gyengeség. Végül szerencsémre sikerült rájönnöm, mit is jelentett az a mondat, hogy kiüt majd rajta a Petrova vér egyik jellemző tulajdonsága. Amikor a Klaus tudomást szerzett róla, akkor már nem éreztem akkora szerencsének, mert mindig nekem kellett elviselni a düh-rohamait. Azt a két szerencsétlent is én ítéltem menekülésre, de nem vigyáztak rá, és most itt csevegek vele.
A fivérem meg valahol szaladgál és talán hibrideket gyárt.
- Mint tudod, ha vámpírrá válsz, az alapvető tulajdonságok felerősödnek. Ezért Bekah kissé lobbanékony...Te pedig...Eléggé sokszínű egyén vagy nemde? És persze ne felejtsd el a tényt, hogy Bekah tényleg mindenben jobb nálad...- Jegyzem meg nem kicsit gúnyosan, bár az utolsó mondatomat halkra vettem, hogy csak ő hallja. Mondjuk idáig is halkan beszéltem, nem szükséges az egész világnak tudnia rólunk.
- Ugyan Katherine, kinőttem már abból, hogy elhiggyem, hogy nincsen hátsó szándékod. Neked mindig van. - Horkanok fel ridegen. Tény, hogy ezzel tisztában vagyok, hogy milyen is ez a nő. Soha nincs egy olyan lépése, ami mögött ne lenne valami önös érdek, és ezt tudom nagyon jól. És hát már a Salvatorék is biztos rájöttek, milyen számító is tud lenni Katerina. És igen jól hallotta, Katherine-t mondtam, de csak mert éppen ehhez volt kedvem. Leülök az egyik padra, és intek, hogy foglaljon helyet. Vétek lenne nem elfogadni.
- A Hasonmás vére... - Mondom magam elé a következő kérdés hallatán. Valahogy rövid ide utamon azt kiderítettem, hogy az első hibrid jelöltek meghaltak, és ekkor gondolkodóba estem. Katherine-nak is kaptam a boszorkányoktól egy újraélesztő bájitalt, és ez nem véletlen. Habár akkoriban nem ez volt a célom. Aztán megtudtam azt is, hogy Tatia is él, de vámpír. Aztán valahogy kiokoskodtam, hogy a kettő együtt összefügg. Lényegtelen, hogy hogyan, de ezeket az információkat tudom, és ha még egy olyat mond, amit nem tudok, fogom magam, és itt hagyom.
- Tudsz mondani valamit amit nem tudok? É ha kérhetnélek ne játssz a tűzzel, és ne csak információ morzsákat közölj, hanem mindent, ami nekem fontos lehet, különben nem fogom megfontolni az ajánlatodat sem... És még az is lehet, hogy tálcán kínállak az én drága fivéremnek...- Jelentem ki. Hangom rideg és gonosz, cseppet sem az a naiv Elijah, akit még 500 éve megismert. Az az Elijah már régen eltűnt. És igaz, hogy Klaus ellen bosszút tervezek, de attól még elküldhetem neki a kedvenc játékát...Még megfontolom...

Úgy látszik, hogy ahogy az idő, az emberek, ala vámpírok is változnak. Régebben sokkal könnyebben tudtam, Elijaht az ujjam köré csavarni. Akkor elég volt egy kis szempilla rezgetés, és kölyökkutya nézés, bumm, kész is! Mondjuk, ez egy kicsit, hogy is mondjam... érzéketlenül hangzik, de ez van. Ez vagyok én. A szeretett szó, valahol ott lett kihúzva a szótáramból, mikor a drága Klaus az egész családomat kiirtotta. És még én vagyok a kegyetlen, horkanok fel halkan magamban. Persze, én is ölök, de azért próbálom úgy megválogatni az áldozataim, hogy nagyon ne tűnjön fel ha hiányozni kezdenek. Klaus pedig, szemből gyilkol. Élvezi ha mások szenvednek. Ez is arra utal, hogy az apja nem halmozta el elég szeretettel - igen egyszer én is kijártam a pszichológia szakot az egyetemen. Nem tudom miért, talán unalomból, vagy hogy megértsem az unalmas emberek, unalmas problémáit. De inkább az előbbi. Meg szexi pasik voltak azon a szakon - és egy gyönyörű gólya lánynak melyik nem segítene? Kicsit élveztem a figyelmet na és. Ez nem valami hatalmas bűn, amiért megtorlás vár.
- Hah - horkanok fel felháborodottan, és fáradtan megforgatom a szemem - Ne vedd sértésnek a húgod kissé idegesítő. Meg akaratos. Senki nem nevelte meg? - nem akarom sértegetni, de ami tény az tény. Rebekah egyszerűen olyan mint egy neveletlen tinédzser aki állandóan menstruál. Én pedig utálom az ilyen természetet. Ha egy kicsit mondjuk visszafogna magából, és lenne benne egy csöpp erkölcs, vagy tisztelet mások felé, nem pedig az hogy, "Én vagyok a legjobb" akkor még talán szimpatizálnék is vele de így. Sajnos a barátságot gyorsan kihúzhatjuk a listáról.
- Ugyan már! Békével jöttem, nincs semmiféle hátsószándékom. - tartom fel védekezően kezem majd, egy percig elgondolkodom és gyorsan hozzáteszem - Jelenleg. - mert hát, nem is én lennék ha nem lenne valami kis önző terv a zsebembe mi? Csak, hogy a célom elérésébe, muszáj hogy legyen pár szövetségesem mindenhol - akik tudósítanak, és segítenek vagy el is végzik a piszkos munkát. Persze Elijahval más a célom. Neki a segítsége kellene, hiszen olyan gyorsan birkózik be az emberek bizalmába, hogy még én is fejet hajtok előtte.
- Legyen - sóhajtok fel megadóan, és összefonom a mellkasom alatt a kezem. Nincs mit tenni, néha engedni kell mások szabályainak. - Gondolom tudod, hogy Klaus hibrideket akart teremteni, de sajnos nem jött össze neki. Tudod mi volt a titkos összetevő, ami hiányzott, a "Hogyan csináljunk hibridet?" listáról? - vigyorodok el gonoszan. Egy kis töredék információ, hogy lássa nem csak a hülyét járatom itt vele. És még nem is beszéltem arról, hogy a kisebbik Gilbert segített, hogy rájöjjünk, hogyan lehet megölni Klaust. De csak mindent sorjába. Itt még él az adok, kapok módszer.

Nem tudhatom mi jár a kedves Katerina kis fejében, de könnyen megtudhatnám, ha akarom. Bár ha jól sejtem, még mindig az élete a legfontosabb neki, ja és persze a Salvatore fivérek. Csak tudnám mit esznek a Petrovák rajtuk? De mindegy, igazából ez sem nagyon tud most érdekelni. Néha kezdek elgondolkodni azon, hogy az ilyen kapcsolatok, mint Katherine és a hozzá hasonlók miért érik meg nekem a fáradozást. Nem tudom, mire is használhatnám eme ifjú hölgyet, de még lehet, hogy a hasznomra válik. Bár ahogy ismerem, mindig is abban a csapatban játszott, amelyik éppen nyerésre áll. Nem hiszem, hogy olyan információk birtokosává jutok tőle, ami a hasznomra válhat, de próbáljuk meg.
- Nem is akarom megérteni... Rebekah...Ahogy hallom a hangodból nem vagytok túl jóban! - Ironizálom el a dolgot, közben egy gúnyos mosoly jelenik meg az arcomon. Zsebre dugom kezeim, és sétálni kezdek csak úgy előre. A következő kérdésen is csak mosolyogni tudok...
- Kegyetlen? Csak ha azt látom jónak. De hogy Katerina Petrova mint ártatlan...Szerintem jobban teszed, ha nem hiszed, hogy nem árullak el - Figyelmeztetem, azért jó ha tisztában van vele, hogy nem vagyok egy jóhiszemű kis ma született bárány.
- És miféle alkud lehetne? Mindezt pár hasznavehetetlen információért. Ha én alkut kötök veled, azt csak akkor teszem, ha használható tényeket közölsz velem Katerina! - Közlöm vele a tényeket. Megmondom őszintén, kezd egy kicsit irritálni az unalmas játéka, és mindez csak azért, hogy az élete megmaradjon, amit még én sem garantálhatok neki. Vagyis képességeim szerint igen, de a döntés az én kezemben van, persze előbb hallani szeretném az infókat és az alku majd csak utána esetleg....

Őszintén szólva, nem kedvelem az Őri családot. Bár a szülőket nem ismerem, azt hallottam Mikeal papa mostanában azt fogyasztja amit teremtett. Számomra érthetetlen, miért akarja kiirtani valaki azt a faj ágat, amit olyan nagy erőfeszítések árán teremtett. Ha pedig azt, akarta, hogy csak az ő drága családja legyen halhatatlan, miért nem talált ki arra is egy módot?
A testvérekkel viszont hadilábon állok. Rebekah, hát ő mondhatni erősen rajta van a fekete listámon. Persze örömömre szolgál, hogy egy méltó ellenség van a városban, de csak egy önző ribancnak van hely Mystic Fallsban, és nem én leszek az aki elhagyja a várost. Kol fivérükkel még csak futólag ismerjük egymást, az 1400-as évekből mert a gyerekes viselkedése valahogy nem volt igazán szimpatikus. Persze kitudja az évek alatt talán már használható az állandó szórakozási igénye. Finn? Hm, róla tudnék mesélni. 900 év egy koporsóba kicsit frusztráló lehet. De úgy emlékszem volt egy kis pihenője, amikor megismerkedtünk. De nem akarom nagy dobra verni a dolgot. Nem kéne tudnia a család többi tagjának, hogy az egyik testvér szabotálta drága Niklausunk terveit.
Kit hagytam ki? Ó, hát persze Elijah és a drága, Klaus. Az utóbbival szerintem érthető miért nem vagyunk puszipajtások. Biztos vagyok benne, hogy szívesen látna karóval a szívemben, de miért adjam meg neki ezt az örömöt? Fogadni mernék rá, hogy azért egy kicsit ő is élvezi, hogy a keresésem mindig ott van neki, ha éppen unatkozni támad kedve.
És itt van a éppen előttem álló, kedvenc ősöm. Na de pszt! Még valaki meghallja.
- Kérlek. Te ezt úgy se érted. Bár a drága húgod mostanában igen sokszor látogatja a plázákat. Tényleg, vele találkoztál már? Elbűvölő egy teremtés! - színpadízálok egy kicsit, de még így se tudom elrejteni a hangomból csöpögő szarkazmust. Nem, valóban nem kedvelem Rebekaht,de ezzel az információval legalább tudtára adtam Elijahnak, hogy sok dologról maradt le - amikről én be számolok neki, ha képes lesz alkut kötni velem. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem hallott még róla, hogy a húga újra az élők között van, hiszen ahogy elnézem nem rég kelhetett ki szeretett koporsójából. Kíváncsi vagyok, ki volt olyan bátor, hogy felébresztette...
- Feltéve, hogy megtalál. És te nem lennél, olyan kegyetlen, hogy elárulod egy ártatlan vámpír lelőhelyét, ugye? - pillantok rá, és féloldalasan elmosolyodok. Ez a kellemes csevegés, miközben a feszültség csak úgy körbeölel minket. Mindig is szerettem olyan emberekkel, vámpírokkal, boszorkányokkal, vérfarkasokkal és kitudja még mikkel tárgyalni akik képesek a kompromisszumra, vagy a nyugodt beszélgetésre. Na nem mintha azt mondanám, hogy egy kis extrém helyzettől megijedek - szívesen kitépem bárkinek a torkát, aki nem tud viselkedni velem szemben.
- De igen. Tudok. De mint mondtam, nem adok ki csak úgy az értékes információim. - fordítom komolyra a szót, és egy kisebb szünetet hagyok. Elengedem a fülem mellett az előző kérdését és a tárgyra térek - még időbe szeretnék vacsorázni, és este felé már nem igazán vannak jó fogások. A piások pedig nem éppen a kedvenceim.
- Mit szólsz mondjuk... a szövetséghez? Van egy alkum, ami szerintem javadra válhatna - veszem elő a kissé gonosz mosolyom és a fejemben, már megvannak a tervem körvonalai. Kissé magányos vagyok mostanság, és úgy vélem Elenának, sok egyszerre két pasi... vagy csak ennyire majmolni akar? Passz.

Hát igen, tény, hogy erkölcsös vagyok, de nem mindig kell annak lennem. Főleg, amikor információra van szükségem. Akkor az erkölccsel semmire sem megyek. De hát így megy ez. Sajnos nem jutok mindig könnyen információhoz, mint a jelen példa is bemutatja. Persze tudja Khaterine is hogy mikor kell egyezkedni egy Ősivel, mint a jelen példa is mutatja, egy nyüzsgő terepen. Mondjuk sok vizet nem zavarna nekem ez a sok ember, de meghagyom az előttem bájolgó nőnek a biztonság érzetet. Klaus majd úgy is elveszi tőle.
- Hát igen azt látom, de hetente kell újítani?! - Jön ismét elő a gúny, sosem értettem, hogy minek kell a nőknek havonta megújítani a ruhatárukat. Mert hát én is adok magamra, de a nők akár tíz évre való ruhát képesek lennének beszerezni. Katherine esetében könnyítő tényező lehet az igézés. Aztán jön a megjegyzése, amit én sem hagyhatok szó nélkül...
- Tudod Katerina, még nem döntöttem efelől, de tény, hogy Klaus haragja rosszabb lesz - Vonom meg a vállam, mert különösebben az ő sorsa ebben a pillanatban nem nagyon érdekel.
- Valami újat nem tudsz? - Mert tény, hogy ezt a mondatot már ismerem. És a fivéremet is, hogy a terve hasonló lehet, amit az előttem álló hasonmás tudhat. A következő mondatánál kicsit el is gondolkodom. Ez a Katerina sosem fog megváltozni. Hiányzik a szótárából az önzetlenül szó, és mindig mindenből magát akarja jól kihozni. Most is akar tőlem valamit érzem, hiszen ő mindig is ilyen volt. És én Ősi vagyok. Talán egyezkedni akar, amit ki tudok nézni belőle.
- Az életed meghagyása jó árnak bizonyul, Katerina? - Gúnyolódom, és nem értem miért van még életben. Bár lehet Klausnak akad jobb dolga is, épp ezért kóborol itt a játékszere. Miközben a gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben, felsőbbrendű " Elijah " -s mosoly ül ki az arcomra. Pillantásom jelen pillanatban eléggé fenyegető, bár Katerina egész más tészta.
- Mégis mit akarsz tőlem az információkért? - Kérdezem meg végül, bár ha nincs ínyemre az ő ajánlata, keresek olyat, aki önként megosztja velem. Például a kedves Elena. Ő mindig olyan készséges. Nem is értem, hogy ez a két nő hogy lehet egy vérvonal...Számomra ez mind a mai napig felfoghatatlan.

Ez a kor egy kicsit nekem, hogy is mondjam... Túl zsúfolt. a modern technika lassan átveszi az értékek felett a hatalmat is. Nem mint 1864-ben, ahol a legnagyobb baja az embernek az volt melyik ifjú hölgyet válassza a sok közül feleségnek, vagy ki lovagoljon e a birtokra vagy sem. Akkoriba több hatalmam volt. Igen, őszintén mondva ez hiányzik legjobban. Hogy én irányítsam a háttérben a szálakat, és az emberek úgy táncoljanak ahogy én fütyülök. Mikor azt érezed a világ a tiéd, és minden szavad kincset ér... Igazi uralkodónak érzem magam akkor.
Csak, hogy ez a poszt most kedves Klaus barátunké, akinek jó ha nem kerülök be a kereső radarjába. Nem hiszem, hogy annyira nagy örömmel fogadna miután annyi éven át megtagadtam tőle a hibrid létet. De valljuk is be. Ha akkor meghalok, Stefan és Damon nem változik vámpírrá, nem szeretnek bele Elenába, aztán találnak megoldást hogy a rituálé után is éljen, és akkor Klausnak nem marad semmi esélye, hogy szaporítsa a hibridjeit. Hm, ezt talán neki is elő kéne adnom. Bár kétlem, hogy emiatt meghagyná az életem, így maradok szépen a kerülésnél.
Viszont, Elijah talán könnyebb dió. Bár biztos haragszik, ő a legerkölcsösebb az összes Ős közül. Rebekah nem tudja hol a határ, és ha valaki megszabja neki, ajajaj. És még én vagyok a hisztis picsa.
- Tudod, drága Elijah néha nekem is fel kell töltenem a ruhatáram. És melyik nő ne szeretne vásárolni? - vonom meg a vállam, és az arcomon még mindig ott van az a tipikus "Katherine-es" mosoly. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy őt is bevonom a játékba - de mit ér nekem még egy Elsőt magamra haragítani? a szövetség amúgy is sokkal kifinomultabban hangzik.
- Ugyan. Még mindig haragszol? Pedig már ezer éve volt... - felelem elővéve a kedves hangnememet - van nekem ilyen? Egy árnyalatnyi mondjuk - és igyekszem elkapni a pillantását miközben mosolygok. Gyönyörű álca, de nekem tényleg jól jönne egy Eredeti segítsége. Damon Elenát akarja, és pedig Stefant. De az én szememet se kerüli el a dolog, hogy Elijah különös tisztelettel, és odaadással társalgott a hasonmásommal még mikor előzőleg itt járt. Vagy el se ment...?
- Klaus? Világuralomra tör - vonom meg a vállam nem törődően, hiszen annyira nem is követem figyelemmel a tevékenységét. Elijah komolyan azt hiszi ilyen gyorsan kitálalok? Ugyan. Annál jobban ismer.
- Tudod, hogy nem szoktam ingyen beszélni. Annak ára van - bazsalyogok egy kicsit, és megrezegtettem a szempilláim. Nem csábosan, csak egy kicsit ilyen ártatlanul- Ha ő információt szeretnem tőlem, nagyon is jól tudja, hogy nem kapja meg csak úgy. Komolyan ennyire ismer?

Azon tűnődöm, most, hogy ismét a napfényen járhatok, és nem egy eldugott dobozban szundikálok mihez is kezdhetnék. Kedvem támadt egy kis vadászatot szervezni, csupán unalom űzésből, meg hát azért mégis jobb a friss meleg nedű a tasakosnál. De annyi időm nincs a fuvaromig. Az órámra pillantok, ami szerint még körülbelül két órát várhatok mire ideér az a... semmirekellő. De nem idegesítem fel magam, úgyis megteszik majd mások, ha visszatérek a Hasonmás lakhelyére. És láss csodát, amint a hasonmás a gondolataim közé férkőzött, pont meg is jelenik egy. Katerina, vagy ahogy mostanában hívja magát Katherine. Nekem akkor is nehéz megszokni ezt a váltást, de nagyon nem is érdekel, hogy hogy szólítsam. Majd ahogy én szeretném.
- Katerina! - Mondok ennyit köszönésképpen, miközben végigmérem őt, alig észrevehetően. Arcomon egy kicsit gúnyos félmosoly bujkál alig észrevehetően. És lehet, hogy az arcán nem, de a szemeiben tükröződő meglepettség elég hangosan kiáltozik. Vagy talán megijedt volna? Lehetséges. Nem baj az, ha félnek tőlem.
- Csak nem bevásárlókörút? - Engedem el a fülem mellett következő kérdését, és a bájos kis mosolynak sem dőlök be már. Átkozom a napot, amikor bedőltem azoknak a szemeknek bemocskolva ezzel...De mindegy is. Ahogy így végig nézek rajta, simán beolvadhat bármilyen közegbe, ehelyett amint meglát egy ismerőst, akitől tart is valamilyen szinten még le is szólítja. Érdekes, mondhatom, de nem hiszem, hogy kedvem lesz bájcsevejre ma.
- Kedves, hogy így örülsz nekem Katerina, annak ellenére ami történt... De tudod nem hiszem, hogy pont neked mondanám el, mért is vagyok itt. Viszont tudván, hogy Klaustól jobban tartasz mint tőlem, így nyilván te sokkal jobban tudod mit is tervez most az én Fivérem ?! - Első mondatomból csak úgy éget a gúny, melyet a többi mondatokban is érezni lehet, de nem olyan nagy mértékben. Mondandóm végére odaszúrok egy röpke félmosolyt, de azért érezhető, hogy tudni szeretnék pár dolgot.
- A kérdés csak az, kedves Katerina, hogy hajlandó vagy-e pár információt közölni velem, amikről lemaradtam? - Teszem fel a kérdést, miközben bal mutatóujjam enyhén végigsimít arcának baj felén, de nem gyengéden, vagy romantikusan, hanem csak úgy érzelem mentesen, kicsit talán ijesztően.

Mystic Falls olyaaaaan unalmas! Komolyan, ez a porfészek régebben sokkal több izgalmat rejtett. Most meg? A gyilkozáslástól is elszoknak ott a vámpírok. Damon régen legalább tudtam mi a vámpírlét, most meg zacskóból szerzi meg az élelmet. Stefan legalább tudja mitől döglik a légy, bár erre is csak mostanában jött rá. Lehet el kéne kapnom egy tangóra. Régen futottunk már össze, hiányzik a világfájdalmas képe - amit remélem sose fogok többet látni. Élvezze csak a ripper életet, amíg tudja. Ahogy a kis hasonmásom ismerem, úgy se hagyja sokáig. Ezért nem jó ha az ember szerelmes. Kötődik valakihez, vagy éppen hozzá kötődik valaki, és akkor már lőttek is a szabad akaratnak. Pedig az az egyetlen élvezet az életben. A szabadság...
Richmond nem is olyan rossz hely, itt az idő is ragyogó, és sokkal több a szórakozási lehetőség. Tőlem kicsit szokatlanul meglátogattam a plázát, és egy kis igézést behajtva, vásároltam pár igazán szexi göncöt magamnak. Fehérneműt, kivágott koktélruhát, fehérneműt, miniszoknyát... Meg pár Elenás cuccot a végszükség esetére. Mert mindig kell, B terv. Meg C. És D...
Egy kisebb adag reklámtáskával a kezemben sétálok végig az utcán, kezemben egy üveg kávéval, ami már tényleg olyan hatást kelt, mintha egy szabadidejét eltöltő helyi lakos lennék. Amúgy nem vagyok nagy híve a koffeinnek, de azt mondják itt van a legjobb - még vámpírok számára is.
Átvágok a parkon, egyenesen a parkoló felé, ahol "fuvart" foghatok magamnak. Igazából a terv az, hogy megigézek egy éppen induló sofőrt, hogy vigyen vissza "Uncsi" Fallsba, aztán megvacsorázok a fuvar végén. De úgy látom egy kis módosítást kell csinálnom néhány pontom.
- Elijah? - szólítom meg egy kissé hitetlenkedve a nekem háttal álló férfit, majd ha megfordul és meglátom az arcát, tényleg megdöbbenek -de ezt igyekszek nem kimutatni így a leglehengerlőbb mosolyomat veszem elő, és elé sétálok.
- Hát te itt? Klaus családi összejövetelt tart vagy mi a fene?

Fogalmam sincs miért vagyok most itt, és arról sincs semmi tudomásom, hogy kerültem ide. De első utam egy ruhaszaküzletbe volt. Új ruha kell. Ki is választok magamnak egy sötétszürke öltönyt, szürkéskék inggel, és ugyanilyen színű nyakkendővel. Szokásomhoz híven igézést használok, ugyanis a koporsóban nem tartottam magamnál fizetőeszközt. Vissza kéne indulnom Myrtic Fallsba, hogy kiderítsem az események menetét. De még nem sok kedvem van a civilizáció hónaljára visszamenni, így csak egy kávézóba térek be. Lassan iszom a feketémet, miközben az embereket figyelem. Haragom fivérem ellen elhatalmasodott rajtam, és jelen pillanatban az egyetlen dolog ami foglalkoztat, az a bosszú. Már bánom, hogy nem téptem ki a szívét akkor. De ezen nem tudok változtatni. Befejezem a kávémat, és az előző, ruhaboltos igézést ismétlem meg. Innen egy park felé veszem az irányt, lassan jön értem a kocsi, ami visszavisz a porfészekbe. De nem zavar, addig nem hagyhatom el, amíg nincs vége a z egész Klaus-mizériának.