Lily Hepburn.. A kapcsolatunk egészen a gimnázium kezdetéig visszavezethető. Elsős voltam, amikor ő éppen érettségizett, négy év különbség, majdnem öt volt nálunk, vagyis még mindig van, de ne is ragadjunk le a legapróbb részleteknél.
Tisztán emlékszem az elsőre, főleg egy ilyen nővel.. Nem sokaknak adódott meg az a szerencse, hogy egy tapasztalt, idősebb, gyönyörű nő vezesse be őket a nagy világ rejtelmeibe. Ráadásul az embernek csak rá kell nézni, és rögtön eláll a lélegzete. Egy cseppet sem változott, talán csak még szebb lett. De vissza arra az
estére..
A szüleim már megint valamilyen ócska városi bált rendeztek, és már teljesen elegem volt a parancsolgatásaikból. Ebbe az öltönybe öltözzek, igazítsam meg a nyakkendőmet, jöjjek ki a szobámból, legyek udvariasabb, táncoljak, stb, a szokásos hülyeségek.
Lily-vel ismertük már egymást, baráti körből, viszont azt nem tudtam, hogy mi a kedvenc étele, itala, csak egy jó csajnak tartottam őt. Apám irodájából elcsentem egy üveg whisky-t, s bezárkóztunk a szobámban. Igazából az egész ártatlannak indult az este, sosem hittem volna, hogy az ágyban fogunk kikötni. De egy pillanatát sem bántam meg, sőt..
Utána még párszor lefeküdtünk egymással, míg be nem vallottam az érzelmeimet iránta. Igazából csodáltam őt, és fülig belezúgtam a lányba. Kamasz, s fiatal voltam, mindenkivel megesik ez. És talán akkor szereztem az első csalódásomat, mivel visszautasított. Nyilván a kor miatt, de tudom, hogy mélységesen megbántott.
A mai napra szerencsére elmúlt az iránta érzett érzelmeim, de azért a keserűséget sosem fogom elfelejteni, az mindig égni fog bennem.
- Klaus-tól nem kell tartanod. – vonom meg a vállamat. – Te is tudod, hogy nem engedném, hogy hozzád érjen, akár csak egy ujjal is. – feszülök meg, s kihúzom hátamat. Csak a holttestemen át.. Habár, ha Klaus megtudná, hogy titokban mit tervezgetek a hibridjeivel, ráadásul azt is, hogy segítek Lily-nek bosszút állni rajta, nos.. egészen biztos vagyok benne, hogy a fejemet venné. De nekem is vannak trükkjeim, ráadásul nem egy kis sereg áll a hátam mögött, támogatva engem.
Amikor hűvös ajkait az arcomra nyomja, a testem egyből elkezd rá reagálni. Basszus! Még mindig ilyen hatással bír felettem ez a nőszemély? Istenem, ráadásul vámpír, sosem fog megöregedni, nem lesznek ráncai, mindig ilyen csodálatos lesz.
- Drágám, csak szólnod kellett volna, van elég hely a Lockwood birtokon. Sőt tisztában vagy, hogy az ágyam elég terebélyes, ketten is bőven el lehet rajta férni. – kacsintok rá, és kiterül az arcomra az a tipikus Lockwood mosoly, ami már a védjegyemnek mondható. Evvel a csibész mosolyommal sikerült rengeteg lányt megkapnom. Szó szerint leolvasztottam róluk a bugyijukat.
- És mégis hogyan tervezed ezt az egészet? Oda sétálsz Klaus-hoz és egyszerűen leszúrod? – szalad fel kérdőn a szemöldököm, és egy lépést teszek hátrébb, mert túlságosan zavar a közelsége. A kis karcsú derekára akarom tenni a kezemet, felhúzni felsőjét, beletúrni dús, barna hajába, és itt az erdő kellős közepén magamévá tenni. „A fenébe Tyler!” ~ rázom meg a fejemet.
- Mindenhol ott vannak a pincsikutyái, egy jó tervet kell kieszelned, mert különben megöl téged. És ezáltal komolyan. – szigorú pillantást vetek rá. Egyszer már azt hittem, hogy elvesztettem ezt az angyali szépséget, nem akarok még egyszer ilyen pocsék helyzetbe kerülni.
- Az előző kérdésedre felelve, nincs semmi bajom, csak vadászok voltak a nyomomba. – pillantok hátra, és erősen koncentrálok, de nem hallok semmit. – S remélhetőleg lehagytam őket.

Igazán elkeserítő dolog bujkálni egy olyan embernek, aki egész életében társasági lény volt, és sosem tudott megmaradni egy helyben a seggén. Hát én most pontosan ilyen helyzetben vagyok, ugyanis már nem igazán bírom, hogy a hotelszobában kuksoljak, mint valami bűnöző, aki folyton attól retteg, hogy mikor bukik le. Pont ezért történt az, hogy a város egy része már tudomást szerzett arról, hogy valamiféle módon mégiscsak élek, bár az okát sokan nem is sejtik. Jó páran már a Grillben láthattak, vagy éppen egy másik bárban, esetleg a bevásárló részlegen. Mondhatjuk azt is, hogy már csak azok nem vettek tudomást a létezésemről, akik igazán fontosan nekem. A családom és Jack valamiféle burokban élhet, hogy még mindig nem hallották vissza a pletykát, miszerint élek. De hát nagy valószínűséggel hülyeségnek tartanák az egészet…
A mai napon is mehetnékem van, de így szombat este eléggé tele van a Grill, és ahhoz azért túl merésznek kéne lennem, hogy ott mutatkozzam. És mi lenne, ha nem érdekelne, hogy ki lát meg?! Az sem, ha Klaus szembe jön velem az egyik utcasarkon, vagy bárhol máshol. Valószínűleg nem telne bele egy percbe, hogy újra megölne, hiszen hiába vagyok agyafúrt, ha egy ezeréves vámpír áll velem szemben. Érdekes egy helyzet ez az egész. Mindenesetre körülnézek a Grill körül, hiszen ennem kell,az egyszer biztos. A szórakozóhelyek melletti erdők pedig mindig tartogatnak meglepetéseket mind számunkra vámpírokra, és mind az emberek számára. Egy szerelmi csalódás vagy akár csak egy veszekedés nagyon sok embert vonz be az erdőbe. Én már csak tudom…
Felöltözöm –a biztonság kedvéért természetesen úgy, hogyha mégiscsak betévednék valahová, ne kelljen szégyenkeznem a külsőm miatt (nem mintha sokszor kellett volna, na de..)- és aztán lefelé indulok, de megtorpanok, amikor a portáról a nevemet hallom.
- Miss Hepburn! – kiált utánam a recepciós, és megfordulok. – Egy bizonyos Sylvia érdeklődött maga után. – mondja a férfi, az én szemeim pedig elkerekednek.
- És mit mondott neki? – kérdezem azt remélve, hogy valami oknál fogva letagadta, hogy itt vagyok.
- Hát mivel épp nem tartózkodott itt, ezért azt, hogy nincs itt, de átadom az üzenetet, ha kell. – von vállat a srác, én pedig odamegyek hozzá és mélyen a szemébe nézek.
- Ha még egyszer valaki keresne, én nem vagyok itt. Azt sem tudja, ki vagyok én, soha nem is látott. Érthető voltam? – igézem meg, és már bánom, hogy ez hamarabb nem jutott az eszembe. A recepciós bólint, én pedig megindulok az ajtó felé. Sylhez ezek szerint már eljutott a hír, hogy többen is láttak a városban. Hát ez fantasztikus. Remélem nem rohant rögtön a bátyámhoz a pletykával… Mindegy, a napokban akkor mindenképp fel kell őt keresnek, és vagy elfeledtetem vele is az egészet, vagy… Hát ehhez valószínűleg nem lenne szívem, úgyhogy titoktartási esküt tetetek le vele.
Bepattanok a kocsiba és körülbelül tíz perc alatt ott is vagyok a Grill előtt. Leparkolok, majd gyors tempóban az erdőbe suhanok, és ott az egyik fának támaszkodom. Várok egy kicsit…

Nem telik bele tíz perc, már hallom is, amint valaki mászkál. Viszont túl gyorsan… Ez nem ember lesz, ha jól sejtem. Pech. Kilépek a fa mögül, amire a falevelek megreccsennek a lépteim alatt, így elég hamar meg is torpanok. Ám nem telik sok időbe, mire már csak azon kapom magam, hogy valaki megragadja a nyakam, és a fának szorít. Kezem automatikusan a torkának esik, szemeim elsötétednek, ám pár pillanatra rá el is tűnik, és leengedem a kezem Tyler nyakáról. Arcomra mosoly ül ki.
- Még jó, hogy nem tépted ki a szívemet. Mi bajod van? Feldúltnak tűnsz… - mondom és érdeklődve szemlélem. Nem változott sokat, még mindig ugyanolyan jól néz ki, mint amikor először találkoztam vele, és hát… Nos, beavattam az élet egyik legjobb részébe. Meg kell hagyni, ahhoz képest, hogy először feküdt le bárkivel is, nem volt rossz menet.
- Jaj Ty, senkinek nem árultam el, de már a fél város tisztában van azzal, hogy élek. Komolyan mondom, csak azok a személyek nem tudnak rólam szinte, akik fontosan számomra. Az viszont félő, hogy Klausnak már a fülébe jutott. – húzom el a szám, de nem kell hozzá egy perc sem, hogy újra mosolyogjak, főleg amikor megölel.
- Te is nekem! – mondom, és egy puszit nyomok az arcára. - Ha tudnátok mennyire és, hogy milyen szar egy hotelszobában ülni egész nap… Tudod milyen vagyok! Fél percig nem tudok egy helyben maradni, nemhogy hetekig. – biggyesztem le a szám kislányosan, majd megvonom a vállam.
- De ez nem lesz sokáig így, mert jön a bosszú! – nyomom meg az utolsó szót és elnevetem magam.

Szombat van, s mi a fenét keresek otthon? A Grill-ben kéne lógnom, költenem a pénzt, és szebbnél szebb lányok agyát kellene elcsavarnom. Ezt teszik a magam korabeliek, nem pedig otthon ülnek, és unottan váltják a tv csatornát, pont úgy, ahogyan én teszem. Egy egyszerű mozdulattal kikapcsolom a tv-t, és a szekrényemhez sétálok. Egy sima fekete felsőt kapok magamra, a farmert magamon hagyom.
Lecammogok a lépcsőn, megfogom a kulcscsomót, a pénztárcát a farzsebembe teszem, megragadom a bőrdzsekimet, és már otthon sem vagyok.
Viszonylag hamar odaérek, körülbelül negyed órámba telik, max húsz perc, eléggé elvesztettem az idő érzékemet, amióta hibriddé váltam, hisz egyben az örökkévalósággal lettem megáldva. Most már nem kell aggódnom a rövid élet miatt, sosem kell harcot vívnom az állandóan múló idő ellen, mert ez mind már eltörpül, s nem érdekes.
Leparkolok a kocsival, nem gyakran szoktam ebbe a szórakozóhelyre járni, hisz a Grill-t pártolom.

Átvergődök a tömegen, és meg kell hagynom, hogy egész jó csajok vannak itt. Talán többször kéne megfordulnom itt. Néha a Grill dögunalmas, hisz ugyanazokat az arcokat látom, és ár a kis tinik uralják azt a helyet.
Az egyik megüresedett bárszékre vetem magam, s intek a pultosnak, aki le van foglalva egy lány sereggel. Megértem őt, hisz tényleg jó bőrök, fiatalok, naivak, és életrevalóak, de szomjas vagyok. Kiveszek egy ötvenest a tárcámból, és felé lengetem. Na ezzel már felkeltem a figyelmét. Mocskos, kis pénzéhes gyökér.
- A legjobb whisky-jükből. – adom le a rendelést, s az ingem zsebébe csúsztatom a bankjegyet. – Ezt pedig megtartom. Ha továbbá is úgy kezel, mint egy zsák sz*rt, akkor cseszheti a borravalót, s az utcára kerül. Remélem, érthető voltam.. – fenyegető hangnemben szólalok fel, csak úgy köpöm a szavakat. Meghátrál, s gyorsan is készíti az italomat. Biccentek mikor elém lerakja. Kezembe veszem, s körbe pillantok. Hmm.. az a párducmintás ruhájú bige többet mutat, mint amit kellene. Valakinek jól helyre kéne tennie őt.
Belekortyolok az italomba, éppen, hogy megízlelem, és egyből visszaköpöm a pohárba, s szinte gyorsan lecsapom az asztalra. Marja a nyelőcsövemet, terjed, mint a futótűz. Verbéna. Menekülnöm kell, ráadásul gyorsan, ha nem szeretném, hogy elkapjanak. Hangos köhécselések törnek fel a torkomból, de szerencsére a zaj elnyomja a szenvedésemet. Sietek a zölden villogó ember jel felé, ami a kijáratot jelzi. Kitérek a hátsó ajtón, s rohanok. Mögöttem páran elkezdenek kiabálni, és a következő hang, ami megcsapja a füleimet a… golyó ellövése. Súrolta a karomat, s a verbéna égeti a bőrömet. Összeszorítom fogaimat, halkan felsziszegek, és egyre gyorsabban kapkodom a lábaimat.
Mikor meggyőződök róla, hogy egy kellő távolságot állítottam magunk közé, egy kicsit lassítok tempómon. Egy fának támaszkodok, legörnyedek, gyorsan kapkodva a levegőt.
- Basszus. – fújok hangosan, s a tenyeremmel letörlöm az izzadságcseppeket a homlokomról. Mocskos vadászok. Meg is halhattam volna, a szemétládáknak köszönhetően. Máskor óvatosabbnak kell lennem. Hogy a…
A verbéna kezd kiürülni a szervezetemből, és a karom sem sajog már annyira, éppen, hogy csak egy kicsit ért hozzá, nem okozott maradandó károsulást, már be is forrt. Szerencsésnek mondom magamat, hogy csak egy kis adagot sikerült lenyelnem. Így is ártott a képességeimnek, nem is merek belegondolni, hogy mi lett volna, ha nem köpöm vissza a poharamba.
Falevelek reccsenésére kapom fel a fejemet, ami azt mutatja ki, hogy valaki erre jár. Nem csak egyedül vagyok, ebben az elhagyatott erdőben, hanem vendégem akadt.
Idáig követett a vadász? Na, meglátjuk, hogy mit fog egy hibridhez szólni..
A hang felé futok vámpír sebességgel, hirtelen megragadom ép kezemmel a torkát, s a legközelebbi fához szorítom őt. Készülök feltépni torkát, vagy szívét egyszerűen megragadom, és eltávolítom az egyik legfontosabb szervét. De megtorpanok.. Az előttem lévő lány arcába temetkezek, és a bosszúm, a haragom lassan elszáll. Lil… Lily..? Kizárt, ő meghalt. Valaki biztos szívat engem. És ekkor jutnak eszembe a hónapokkal ezelőtt lévő tárgyalásaink, mikor felkeresett engem, s elmesélte történetét. Kezem lecsúszik, és az oldalam mellé hullik le. Nem hülyéskedett, tényleg él.. Érzem, hogy nem ember, hanem vámpír, pont ahogy mondta.
- El sem merem hinni, hogy életben vagy. – állok tőle távolabb, hogy alaposabban szemügyre vehessem. Óó Lil, minek kell mindig ilyen piszok jól kinézned? Teljesen elcsavarod a férfiak agyát. – Miért nem árultad el, hogy a városban vagy? Azt hittem még mindig.. – hallgatok el, hisz azt sosem vallotta be, hogy hol tartózkodik, csak a történetét mesélte el. Klaus ezért meg fog fizetni, muszáj ezt megtennem Lily-ért, hisz gyakorlatilag megölte. Tekintetem enyhül, és magamhoz vonom a lányt.
- Hiányoztál, te bolond. – morgom a fülébe, s eltolom magamtól. Mintha, csak tegnap lett volna, hogy kamaszként fülig szerelmes voltam belé..