To; Katherine

Riadtan tekintek körbe, de csakis a sötétséget látom. Semmi fény, egyedül apám küszködését hallom. Egyre szaporábban veszem a levegőt, fogalmam sincs mi történik körülöttem. Majd tudatosult bennem minden, egy rossz mozdulattal a kocsi a folyóban végzett, ami a Wickery híd alatt folyik. A hideg víz már majdnem ellepte a számat.
- Apa, mi történik? - kérdeztem remegve. Hisz hogyan viselkedhet egy 16 éves, aki előtt még ott van az egész élete? Nem állok készen a halálra, hisz annyi dolog vár még rám. Ott van a pompon lány csapatom, a barátaim, az egyetem.. Mi lesz Jeremy-vel, ha nem éljük túl? Biztosan tehetünk valamit. Így én is utánoztam apámat, de előtte egy mély levegőt vettem, és víz áramlott a kocsi belsejében. Erősen ütögettem az ablakot, hátha kitörik, de semmi esélyt nem láttam a menekülésben. A másik oldalról a részecskékkel tele víz hatalmas erővel nyomja. Hatás-ellenhatás törvénye fizikából, na valami mégis rémlik.. Beletörődtem, hogy nincsen kiút. Apu hátranézett, szemében a reménytelenséget fedeztem fel, kinyújtottam feléje a kezemet, amit megfogott. Egy aprót szorítottam rajta, és tátogtam. "Szeretlek." Persze így megszabadultam némi oxigéntől, ami nem a legjobb megoldás. De most mit számít, ha pár másodperccel tovább élek? Lehunytam a szememet. A tüdőmet lassan feltöltődik vízzel, és..
Hirtelen felültem a kanapén, és a szívemre tettem a kezemet, ami hevesen dobogott. Csak egy pár percre bóbiskoltam el, semmi baj... Csak egy rossz emlék köszöntött vissza. Megdörzsöltem a szemeimet, és gyorsan felpattantam. A konyhába átsétáltam, és öntöttem magamnak egy hatalmas pohár jéghideg vizet. Pár korty alatt le is görgettem, s a pultnak dőltem, magamhoz ragadva a poharat. Pár percre elbambultam, és Damon képe villant be előttem. Hogy néhány nappal ezelőtt bevallottam neki az érzelmeimet, mennyire boldognak látszott. De sajnos ott van Stefan, aki még nem értesült a döntésemről, hacsak valaki nem előzött meg engem. Nehéz lesz látni az arcát, miután megtudja, hogy nekem a bátya kell, és nem ő.. Gondolataimat a csengő szólása szakította meg. Szuper.. Ki keres engem szerda este fél 11-kor?
Nagy nehezen feltápászkodtam, és eltotyogtam az ajtóig. Mély levegőt vettem, megigazítottam a felsőmet, az ujjaimat végig húzom a hajamon, hogy úgy nézzek ki, mint aki él. Ki tudja talán Damon az.. Hisz Jeremy, se Alaric nincs itthon. Egyedül birtoklom ezt a nagy házat. Egy apró mosolyra húzom a számat, és ajtót nyitok. A mosoly persze egyből lehervadt az arcomról, mikor megpillantom a nőt előttem. Olyan, mintha egy tükörbe néznék, csak más ruhák lennének rajtunk.
- Katherine.. - nyögtem ki ennyit, és megmarkoltam az ajtófélfát. Arcom egyből vörös lett a dühtől. Mit keres itt? Nem tett már eleget? Senkinek nincs rá szüksége.. Klaus miért nem űzi el a városból? Bár, ha jobban belegondolok Klaus-ról alig hallottam valamit. Ami egy jó dolog, de ha nincs Klaus, akkor van Katherine.
- Mit akarsz? Ne mond, hogy megakarsz ismerni, mert nem veszem be ezt a dumát. - húzom egy féloldalas hamis mosolyra az ajkaimat.