Néha elgondolkodom, mikor is alakult ki az a képességem, hogy mindig tudom, mit gondolhat a másik. Vagyis ez így teljesen nem igaz, nem tudom, hogy mit gondol, csak azt, hogy jószándékú-e vagy sem. Ja és persze az érzelmeit könnyedén le tudom olvasni az arcokról. Meg kellett tanulnom, mit hogyan kell tennem, és miért, mert különben most nem lennék itt. Érdekes dolog a vámpírlét. Sokan átoknak tartják, és eleinte én is gűlöltem, de életem során yannyi minden szépet láttam, és éltem át, hogy nem tudnám feladni egykönnyen. Szeretem ezt a létformát, his a hallásom tökéletes, gyors vagyok, és meg kell hagyni, hogy van egy részem, ami élvezi a sötét oldalt is. Az az énem élvezi, ha félnek tőle, sőt még ki is használja azt.
- Ideges vagy a társaságom miatt...? De miért? Ártottam neked? - Kérdezem, és valóban érdekel a dolog. Nem tudom, hogy mért érdekel, de most édekel. Talán a két napja történtek kicsit talán lesokkoltak, és most így vezetem le az energiám? Furcsa egy módszer lenne. Vagy lehet, hogy egyszerűen csak megkattant valami anyám felbukkanásával, és vissza kell állítanom a vihar előttig. Az pedig időbe telik, legalább egy pár napba biztosan.
- Hogy miért? Mert ők a családom. Veszély? Nem hinném, hogy mindegyikünk itt maradna a városban. És én sem maradok itt véglegesen, tudod a város tudatlan felének feltűnne, hogy nem öregszem... - Mondandóm elején felvonom a szemöldököm, de a végefelé elmosolyodom. Majd a következő mondatainál elgondolkodom. Találkozott vele, és fél tőle. Mondjuk jogos félelem, mert bosszúállás anyám kenyere éppúgy, ahogy mindenki másé, csak nála erősebb, mint bárkinél. Kissé érzékeny téma felé léptünk. A vámpírok többsége úgy félti az életét, mint a milliomos a pénzét, ráadásul Sarah retteg az anyámtól, és egyben bizalmatlan is vele szemben. Pont mint én...
- Anyám szeret bosszút állni, de ne aggódj, ha ettől félsz, nem kell, meg tudlak védeni... A bizalom terén valahogy én is így vagyok vele sajnos... - Viszont a következő szavak nagyon is lesokkolnak. Bár arcomon ez nem látszik, a vak is levágja, hogy elakad a szavam. Erre nem számítottam, hogy anyám elvenné azt a dolgot, ami megvéd. Ezzel halálra ítélne minket, a saját gyermekeit. Nem hiába figyelmeztetett Mariah, hogy veszélyes Esther megjelenése és a Bennett boszorkányok. Az agyam hirtelen kattogni kezdett mindenféle dolgon, és valahogy szükségét éreztem, hogy Stefan Salvatore-t felkeressem, hogy üzenetet vigyen a fivéremnek, hogy hajlandó vagyok egy alkura, ami neki is fontos lehet. És Mariah dolgozik a másik két fivérem megkeresésén is. Ilyenkor össze kell fognunk, és tervet kell kieszelnünk.
- Éreztem, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen... - kezdek bele, ám ismét elakadok. Látom a félelmét, és a sebezhetőségét, és azt, nehogy anyám itt legyen a környéken, de ő nincs itt. Viszont Saraht-t meg kell védenem ezek után. Megfogom a kezét lágyan, miközben hozzá beszélek, és a szemébe nézek.
red][color=- Titkod nálam biztonságban van, és ne félj, megvédelek... Kerüljön bármibe, de aki egyszer segít nekem, én is viszonzom... -[/color] Még mindig fogom a kezét, és szemeimben határozottság csillog, míg szám mosolyra húzódik. Kicsit erőltetett, de nem észrevehető. Belül forrongok, és ki kellene szabaduljak a friss levegőre most azonnal, mert itt meg fogok őrülni. Nincs többé anyám, csak Esther van, és senki más....
- Kimegyünk a friss levegőre? Azt hiszem nem fog ártani - Kérdezem, majd intek a pincérnek, hogy fizetnék. Szép jattot hagyok nekik, körülbelül majdnem a harmadát a fogyasztásunknak. Ha Sarah is készenáll, akkor elindulunk kifelé. Előreengedem az ajtón, odalépek egy fekete Lexus-hoz, a sofőrnek megmondom, hogy menjen egy kicsit előre, addig is sétálnom kell. Kicsit sok ez nekem így pár nap alatt, úgy hiszem Mystic Fallsz tényleg vonzza magával a természetfeletti eseményeket....

Elijah & Sarah

- Köszönöm! - feleltem és észrevettem, hogy ő már végzett is. Nem szeretek egyedül enni - emberi ételt - de ha már így alakult... A talpnyalók jöttek és kérdezősködtek, de Elijah elegánsan elhajtotta őket. Töltött magának még italt és megkért, hogyha lehet, akkor viselkedjek illedelmesen és nézzek már bele a szemébe, ha neki dumálok. Jó nem ezekkel a szavakkal mondta, de lefordítva az én nyelvezetemre ez így hangzott. "Semmi gond, nyugi Sarah!" - nyugtattam magam, hiszen nem nagyon szeretem, ha megmondják mit csináljak. Az arcom egy pillanatra megrándult, de gyorsan korrigáltam a hibát és felnéztem a tányéromból.
- Sajnálom! Én sem kedvelem, ha nem tartanak velem szemkontaktust, de... Ha valaki ideges, akkor elnézhető a dolog, nem? - kérdeztem természetes hangon. Az arcom égett és elképzeltem magam, úgy nézhettem ki mint aki most evett meg egy tál chilit. Nem túl kellemes a szituáció, de ha ő nyíltan beszél, akkor az a legkevesebb, hogy én is így teszek. Irtózatosan bunkó tudok lenni, de az etikettet már kora éveimben is kívülről fújtam.
- Szabadon akarod őket engedni? De miért? Vagyis, oké ez hülye kérdés volt... De tudod milyen átok lenne az ránk, nem Ősökre? - szóltam meglepetten és aggódva egyszerre. Amiket hallottam egyesekről nem sejtetnek semmi jót. Ha felébrednek tuti elhagyom a várost. Nincs kedvem rettegni éjjel-nappal. Viszont Estherrel már összefutottam és ő, mivel nem vámpír, nem tűnt egy gyilkológépnek. Nem tudom mit tegyek. Nem szeretném magamra haragítani az Ős mamit, de Elijahtól is félek. Most mi legyen? Jaj Sarah mindig kutyaszorítóba kerülsz.
- Nézd! Szívesen elmondanám, de tudod ő egy nagyon erős boszorkány. Bármire képes és ahogy levettem nem nagyon örülne neki, ha kifecsegném a dolgait. - idegességemben a számat rágtam, de hiába, így sem jött az okos megoldás - Nem tudom miért, de bízom benned! Jobban, mint az édesanyádban. Be kell valljam, hogy nagyon hasonlít halott édesanyámra, ezért megpuhult a szívem, de tartok tőle, hogy valami nem stimmel a dologgal. Lehet, hogy elsőként öletne meg, ha az kell a tervéhez.
Magyaráztam, leginkább magamnak, hiszen ez Elijaht szerintem hidegen hagyja. Kérlelő szemekkel néztem az övébe, nem akartam egyik oldalra sem állni, de már késő siránkozni. Abban a pillanatban vesztem el, mikor a férrfi belépett az ajtón és ügyetlenül megbámultam. Íme a tettem következménye.
- Emberré akar titeket változtatni! - préseltem ki végül a szavak a számon. Minél hamarabb túl akartam esni rajta. Féltem, hogy valamelyik sarokban ott üldögél Esther és hallja az árulásom - Kérlek Elijah ne add a tudtára, hogy ismered a titkát! Biztos, hogy elsőként engem nyírna ki! - hajoltam közelebb az asztal fölött és lágynak és sebezhetőnek mutatkoztam. Ritka esetek egyike volt ez, mikor nem csak szerepet játszottam, hanem megmutattam magam.

Tény és való, hosszú életem során sok pénzt össze tudtam szedni. Egy két munka, hogy kiadom magam történészként, vagy esetleg íróként, és már van pont annyi, amenni elég ahhoz, hogy megvegyem a nekem kijáró tiszteletet. Persze ezt úgy értem, hogy elegáns ruháimról lerí, hogy nem vagyok egy utolsó hajléktalan, de modorom mégis meglepő egy gazdag emberhez képest. Majd hallgatom a lányt, aki kerüli a szemkontaktust, és igyekszem emiatt nem felhúzni magam. Szeretem azt a tisztelet cseppnyi jelét, ha beszélnek hozzám, a szemembe néznek, ha már én is ugyanezt teszem. A másik dolog ami most jelenleg kiborított, az hogy kissé flegmán kezdte el a mondatait. Ámbár ez a szemkontaktus kerülés sokmindent elárul. Valamit biztosan tud a lány, ha nem felel, és csak a tömeget figyeli.
- Jó étvágyat... - Mondom semleges hangon, miközben még mindig a pillantását próbálom elkapni. Én viszont befejeztem az ételt, és megtörlöm a számat. A pincér meglepő gyorsasággal jön és vinné el a tányéromat, de előtte még megkérdezi, hogy kérek-e még valamit. Egy laza kézmozdulattal intek neki, hogy elmehet, mivel nincs szükségem semmire. Minek? Nekem ennyi elég volt, és most a bort kortyolgatom. Kellemes, és mivel ízlik, töltök még.
- Mivel szimpatikus vagy szeretnélek megkérni, hogy tartsuk a szemkontatktust, és a flegma stílust mellőzzük. Nem rosszindulatból mondom, de én ezeket tényleg nem szeretem... - Meglepő fordulat, pedig annyira nem is szándékoztam szólni, de kikivánkozott belőlem, így megtettem. Bár modoromtól kissé távol állt e kedves kérés, mert általában falnak szorítok vámpírokat, és gonosz hangnemben szólítok fel, de most nem, most kedves voltam, és kértem a parancsolgatás helyett.
- Álljunk meg egy szóra... Niklaus kazózza a testvéreimet, nekem az a célom, hogy szabadok legyenek ismét. Én nem azért jöttem a kisvárosba, hogy mindenkit leöljek, vagy vámpírrá tegyek, nem kenyerem... - Folytatom csevegő hangnemben, majd anyám említésénél összeállt a kép. Találkozott vele, összeálltak, de nem hiszem, hogy annyira bízna benne, mert akkor nem mondana utaló mondatokat. Mindegy, nem is nagyon érdekel, de viszont anyám terve annál is inkább. Ha Sarah elmondja nekem, akkor nem kellene kitennem Mariah-t a veszélynek, hanemSarah beavat, maximum kér valamit az információkért..
- Ha tudsz valamit anyámmal kapcsolatban, vagy azzal amit tervez, kérlek mond el. Nem leszek hálátlan hidd el. - Ajánlom fel, hiszen tudom, hogy a mai világban semmi sincs ingyen, még ha kéri meg is védem az életét, vagy esetleg segítek neki, persze ha a képességeim engedik. Mert hiába vagyok az Original Family tagja, mégis határaim nekem is vannak. Tehát maradjunk a realitás terén...

Elijah & Sarah

Elijah udvariasan töltött a borból nekem is egy pohárral. A bor gyöngyözött az üveg oldalán, ebből tudtam, hogy a legjobb minőséget kaptuk. Manapság apró dolgokban is megnyilvánul mennyire fontos a pénz. A gazdagság, a hatalom. Az emberek úgy hiszik csak és kizárólag ezek boldogítanak az életben, pedig hatalmasat tévednek. Ha egy leheletnyi sejtésük lenne a hatalomról, sikítva rohannának el. Az lenne a legnagyobb félelmük. Igen, lehet, hogy ez egy kicsit pszichiátriára illő, de így igaz. Nem tudják milyen egy-egy ember életéről dönteni, miközben tudod, hogy neked a hasznodra válna, de szegény ártatlan lénynek van családja, aki szeretettel várja haza. Szívfacsaró helyzet és sokszor alakult úgy az életem, hogy hagytam futni az áldozatot, inkább megelégedtem a tasakossal is, amit őszintén megvallva a hátam közepére sem kívánok. A friss vér fémes ízű, forró, megmelenget, míg a kórházi koszt elveszi az élettől a kedvem.
- Köszönöm! - emeltem meg a teli poharat és belekóstoltam. Érződik rajta az idő, jól összeért. A szőlő íze előtört, az alkohol csak az utóhatás, hogy mégse az legyen, hogy szőlőszörpöt kapunk. A kedvencem, mikor olyan az íz, mintha szőlőt majszolnék.
Elijah intett egy pincérnek és felajánlotta, hogy ő állja a vacsorát. Akármennyire is randi szagú volt a dolog kedvesen, szó nélkül belementem és rendeltem.
- Pestós csirkemellcsíkokat kérnék! - mosolyogtam a pincérre, aki rákvörösen baktatott a konyha felé. Semmi kétség a szépségem hozta zavarba. Jól kisminkeltem magam.
- Ó, hát igen, anya gondok. Senki sem szereti, ha jönnek felügyelni, főleg úgy körülbelül 1000 év után. Vagy több? Nem követem szemmel túlságosan a családod. - mondtam flegmán, mint aki csak az időjárásról cseverészik. Nem is néztem a steaket evő férfira, inkább a más asztalnál ülő embereket figyeltem. Hihetetlen milyen nagy a választék. És mivel éhes vagyok mindegyik szívverését hallom és legszívesebben jól belakmároznék, de köt a jó modor. Mégsem rendezhetek vérfürdőt!
- Nem nagyon érkezett ide semmi! Nem, hogy modern technika... Itt még a vámpírok is emberbarátok. - a vámpír szónál kicsit lejjebb vettem a hangerőt nehogy valaki meghalljon valamit - Érdekes, de a töri órát hagyjuk inkább. Engem csak az érdekel, miért jöttél vissza? A történet elejét tudom, és egészen a Katherines jelenetig tiszta minden. Onnantól kezdve többféle variáció kering a világunkban és senki sem tudja melyik igaz. - forgattam meg a szemem, de nem amiatt amit beszéltem, hanem már kezdett idegesíteni ez a téma. Komolyan egyfolytában ők vannak napirenden. Mások nem unják még? Kiderítem mi folyik itt aztán szépen leélem nyugiban az életem.
- Koporsóban? Ez meg a másik. Egyikőtökkel sem találkoztam személyesen, de láttam, ahogyan egymást karóztátok. A szeretet áthatja az egész családot. Sok sikert a tervhez! Az érzelmek nem hiszem, hogy megállítanának. - feleltem szenvtelenül és hátrébb hajoltam, hogy a vacsorámat minden akadály nélkül elém rakhassák. Hm, jól néz ki.
- Ami meg az anyádat illeti, én vigyáznék vele! Ha tényleg meg akarod állítani Klaust a nem tudom mitől, akkor légy résen! - magyaráztam jól informáltan és bekaptam egy falatot az ételemből.

Figyelem a lány arcát, és az érzéseit, amit a jelenlétem keltett benne. Sajnos a pletykák ellen nem tehetek, de mindig is én voltam a legemberségesebb a testvéreim közül. Klaus meg pont az ellentétem, egy időben mégis kiegészítettük egymást, és jól megvoltunk. De ez sajnos már megváltozott, és legszívesebben nem is gondolnék arra, hogy egy az anyánk. Kicsit néha még ma is haragszom magamra, hogy annyiszor sikerült már átvágnia engem, de azt hiszem ezen most változtatnom kell. Mert eljött az ideje a vendettának. Én nem szándékozom belekeverni senkit sem, ez mindig is Klaus módszere volt, hogy megállítson. Sajnos eddig mindig sikerrel járt, mert az emberi felem igen is erőteljesen él bennem, és nem hagyja, hogy olyan ártatlanoknak baja essen, akik egy kicsit is fontosak nekem... Bár még ha nem is azok, akkor sem szeretem, hiszen ez a kettőnk dolga volt mindig is. Most pedig már más nagyobb dolog van, ami felzaklat engem, hiszen anyámmal való találkozásom után elmentem Mariah-hoz, aki megerősítette gyanakvásomat a Bennett vérvonallal kapcsolatban, és óvva intett, hogy figyeljek, mert jelenleg anyám és a Bennett boszorkányok jelentik a családomra vagyis a testvéreimre a legnagyobb veszélyt. Ezzel a tudattal élve még Klausszal is hajlandó vagyok szövetségre lépni, hiszen közös a célunk, és ez máris egy nagyobb előrelépés. De most térjünk vissza egy kicsit Sarah-ra...
- Zamatos is...Nem tévedsz... - mosolyodom el, miközben megtöltöm a lány poharát. Figyelem ahogy az ajkához emeli a poharat, a kecses kézmozdulatot. Kicsit elkalandozom a rosszabbik irányba, és olyan dolgok jutnak eszembe, amiknek nem szabadna, és köhintek egyet. Az asztalunkhoz intek egy pincért, és amíg odaér a lány felé fordulok egy ajánlattal.
- A vendégem vagy, válassz, amit enni szeretnél... - Jelentem ki nemes egyszerűséggel. Hát igen, belőlem nem halt ki a jómodor és az illem. Amíg a lány elmondja mit kér enni esetleg, addig szótlanul falatozom, és kiélvezem minden egyes falatját az éteknek. Igazán ízletes, és semmi kivetni valót nem találok az ételben, csak egyet, hogy nem egy pohár emberi vért szolgálnak fel, de ez mellékes. Nekem is kell ilyen tápanyagot magamhoz vennem, hiszen akkor hogy működne több évszázada már a bélrendszerem? Fenn kell tartani, hogy ne egy olyan lény legyek, aki belülről rohad.
- Jelenleg igazán nyomasztó, ugyanis eléggé összesűrűsödtek a problémáim, tudod az anyám nemrég jelent meg... - Nézek rá nyíltan, és van egy olyan érzésem, hogy a nektek szó az rám és anyámra vonatkozott leginkább, hiszen a városban csak ő és én vagyunk jelenleg. A többiek pedig mindegyik máshol, hiszen Rebekah is eltűnt, mivel sehol sem láttam, vagy hallottam róla.
- Mystic Falls régen is érdekes volt, és talán ez az egyike azon kevés kisvárosoknak, amit nem fertőzött meg a modern tudomány és elektronika annyira, mint a világ többi pontját. Mystic Falls az idők kezdete óta különleges hely. Régebben van itt, mint ahogy az "Alapító" családok ide jöttek. Nagyon régen, mikor még neve sem volt, indián emberek éltek itt, akik vérfarkasok voltak egytől egyig. - Kezdek bele a kiselőadásba, mert az nagyon is megy nekem. Még tavaly is jót mulattam azon, amikor előálltam ezzel a kijelentéssel, és az alapító családok kiborultak tőle. Nem csak a történelemkönyvekben ferdítenek, hanem a valóságot is elferdítik. Sajnos z mióta világ a világ így van, és ez soha nem is fog változni.
- A család...Hm, ki koporsóban, ki a világ elfoglalásán agyal, és anyám...Hát fogalmam sincs mit tervez, de a gyanúm beigazolódni látszik... Én tudom, hogy valahogy Klaustól szeretném megvédeni a várost, de hogy a többiek... Nem tudom, őszintén... - Mondom ki nyíltan, hiszen van egy olyan érzésem, hogy bízhatok a lányban. Talán még szövetségesre is lelek, de ezt még nem tudom. Remélem ez a ma esti társalgás gyümölcsöző lesz, és nekem mindegy milyen téren...

Elijah & Sarah

Miközben néztem, ahogyan a pincér ügyetlenkedik elkalandoztak a gondolataim. Eszembe jutottak a régi szép idők, mikor még ember voltam és a lehető legnagyobb határozottsággal állítottam, hogy pedig vámpírok nincsenek. Ilyen a sors iróniája. Találkoztam a családommal, esetleg kibékültünk volna, erre meghaltam. De ez még nem elég, az irtózatos haragom miatt egy szörnyű hibát követtem el emberként. A világ legsúlyosabb bűnét akasztottam a nyakamba, annak ellenére, hogy mélyen vallásos családban nőttem fel. Gyilkossá váltam. Vámpírként elfogadható a tény, de emberként gyötrelmes. Főleg, ha a saját véredet ontod ki. A húgom fiatal volt, alig volt ideje megismerni az életet, kiélvezni a jó perceket, amelyeket a sors neki szánt. Én keresztbe tettem neki. De nem, a sornak biztos volt ezzel valami célja. Nem vagyok annyira jelentős személy, hogy csak úgy befolyásoljam az élet folyamatait. Mindennek van oka, én ebben hiszek. Véletlenek csak az iskolai tankönyvekben vannak, amik amúgy is tele vannak hülyeséggel. Elfordítják a valóságot, hiszen a fiatalok nem emlékezhetnek a múltra nem igaz? Még pajzán gondolatok sem voltak. De mi emlékszünk és néha felháborító dolgokat tanítanak az iskolákban! Ez, hogy jön ide? Mindegy. Ha zavarban vagyok mindent összegondolok.
- Igen, biztos zamatos! - válaszoltam a felajánlásra és a szám széle felfele görbült. Oké, hogy Ősi, de nem vérbunkó, mint ahogy azt mondják. Elijahra nem ragadt a testvérei modorából. A többi Mikaelson baromi idegesítő és olyan paraszt, hogy leesik a fejem a dumájuktól. Akkora szerencsém még nem volt, hogy egy asztalnál italozzak az egyikükkel, de mindennek eljön az ideje. Picit tartok attól, hogy hirtelen betoppan a többi jómadár is.
- Rendben! - válaszoltam mosolyogva és át is váltottam tegeződésre - Mystic Falls mint egy nyomasztó hely? Ugye csak hülyéskedsz? Vagy nektek ennyi dolgotok van? Neked... - upsz elszóltam magam, de se baj, nem rontottam semmit a dolgok állásán. Most már nyíltan is beszélhetünk. - Engem a partnerem hozott ide. Mystic Falls még új nekem, de nem vagyok tőle elájulva. Kétségtelen jobb, mint régen... Viszont én nem a kisvárosokhoz szoktam. Világ életemben nyüzsis helyeken éltem. Azt sem tudom miért jöttem ide. Talán van a városban egy mágnes, ami vonzza a magunkfajtákat, nem gondolod? - vontam fel a fél szemöldököm és rápillantottam az étkező férfira. Arcomra elszántság ült ki, szemeim ragadozóként meredtek Elijahra. Annyit sem kellet mondanom, hogy "Tudod hogy értem. Vagy, hogy forgalmas a hely a különleges emberek körében." Úgy gondoltam elég lesz a mimika.
- Hogy van a család? - váltottam egy látszólag kedvesebb témára, de mindketten tisztában voltunk vele, hogy ennél kényesebb ügyet fel sem hozhattam volna - Mégis mi a jó fenét kerestek itt? - hajoltam az asztal fölé egészen közel a középen égi gyertyához. A láng melegítette az arcomat, már-már éreztem, ahogy lángolni kezd a testem, így visszább húzódtam, de a szemkontaktust megtartottam. A figyelmemet semmi nem vonhatta el, még a vacsorám sem, hiszen nem is kértem semmit enni. Ezt a részt sajnos kihagytuk a fiúval, aki biztos vagyok benne, hogy eltűnt a közelből. Sebaj, úgyis csak útban lenne...

Tisztában vagyok vele, hogy ismer, hisz a vámpírok közül vesés olyan van, aki nem ismer. A pincérek pedig... Hát tőlük ezt szoktam meg. Elég csak pár márkásabb ruha, és máris hajbókolnak a nagyobb borravalóért. Mondjuk, ha olyan passzban vagyok, akkor tény és való, hogy szép nagy jattot hagyok. És persze az is igaz, hogy ritkán térek be étterembe. Bár, ha rossz passzban vagyok, vagy csak ki akarok kapcsolódni, akkor mindig besétálok egy ilyen helyre, ahol egyből jobban érzem magam. Ha bűn az, hogy szeretem a jólétet, akkor én bűnös vagyok. Végigmérem a lányt, és érzem, hogy kételkedik, mert tudja ki vagyok. Azok az idegesítő előítéletek... Sajnos ezek ellen nem tudok mit tenni, bár mondjuk aki jobban ismeri a családunk történetét, az tudja, hogy ki milyen is. Bár tény és való igen érdekes egy család vagyunk, de mi sem vagyunk különbek a többi vámpírnál, csak esetleg annyiban, hogy mi vagyunk az Elsők, és mindegyikük tőlünk ered. Kissé elkalandozom, hisz amióta dejöttem, és leültem Sarah mellé, azóta nem gondoltam Mystic Falls-ra, vagy akár anyámra, és ez igazán kellemes érzés tud lenni. No meg az a bor, amit kihozott az idegesnek tűnő pincér, egyszerűen ízletes.
- Esetleg megkóstolod? Igazán zamatos... - Kínálom őszintén, hiszen nem vagyok bunkó, mint azt sokan gondolják. Végül az ételem is megjön, és én meg is kóstolom. Igazán ízletes az étek, meg kell hagyni, pedig nem olasz amit rendeltem. Nem volt kedvem az olaszhoz, és még az a szerencse, hogy itt nem csak azt készítenek. Miközben eszegetek válaszolok is...
- Szerintem elhagyhatod ezt az ÖN-özést. Nem szeretem... És amúgy semmilyen hátsó szándékom nem volt, mikor ide bejöttem. Őszintén mondom, szeretem ezt a helyet, és muszáj volt elszabadulnom Mystic Falls-tól, mert hirtelen olyan nyomasztóvá vált... És te, mi járatban erre? - Kérdezem, és válaszom a lehető legőszintébb volt. Tényleg így is gondolom, és bár arcomon csak a megszokott sármos mosolyom látható, szemeimen megláthatja, hogy igazat beszélek, hiszen mindig fenntartom a szemkontaktust.

Elijah & Sarah

A férfi egy mosolyt dobott felém, miközben helyet foglalt. A pincérek - akik mellesleg a seggnyalásból élnek - vigyázzállásból startoltak, de közülük csak egy egy fiatal srác ért célba. A többiek szúrós pillantásokkal kísérték végig a rendelést. Elijah ennyire gazdagnak tűnik? Most, hogy így mondják, tényleg nem nézném egy hajléktalannak. Elegáns, drága ruhája amúgy is felkelti a sasszeműek figyelmét, de a modora sem utolsó. Az évek során kitanulta az etikettet, az egyszer biztos. Természetesen a legrégebbi bort kérte. Tudja mi a jó, a régi boroknak még volt zamatuk. Remélem tartanak pár százévest is, szívesen innék néhány kortyot. Majd rebegtetem a szempillám, de ahogy elnézem nem lesz még erre sem szükségem. Elijah kedvesen néz rám, úgy teszünk mintha nem ő lenne a világ leggonoszabb családjának egyik tagja, aki eléggé naiv tud lenni. Be is próbál etetni azzal, hogy ő csak meg akar ismerni. Ugyan már! Nem igaz, hogy nem tudja, hogy én tudok róla. Huh, ez zavaros, de érthető a lényeg. Akármennyire is beindultak az ösztöneim uralkodnom kell magamon és nem szavad bedőlni egy-egy szédítő mosolynak. Habár nagyon nehéz... Egyetlen egy szavára sem tudtam mit mondjak. Tegyek úgy, mint egy modern lány, aki egy jóképű pasitól rögtön összepisili magát, vagy legyek hű önmagamhoz és kövessem az erkölcsöket? Az utóbbi szerintem mindenkinek sokkal csábítóbb, így az utolsó megjegyzésére csak egy halvány mosoly volt a válasz. A fejemet lehajtottam, végigsimítottam a ruhámon, majd felnéztem Elijahra. A férfi még mindig barátságosan nézett rám, semmi érzelem nem tükröződött arcán.
- Jó választás - utaltam a rendelésre és elismerően pillantottam rá - És ön? Csak úgy betévedt ide vagy talán maga is partnerre vár?
Kétlem, hogy így lenne, mert akkor nem jött volna az asztalomhoz, de valahogy el kell indítani a társalgást. Nem vagyok túl jó témakezdésben, viszont, ha már feldobnak egy jó szaftos témát rögtön ráharapok. Az étel eközben megérkezett, a pincér idegesen nyitotta ki a bort és közölte, hogy a száz évet üti az ital elég rendesen. Annyira izgult szegény, hogy azt hittem elejti az üveget és a földről szívhatjuk fel az egészet, de szerencsére nem történt meg a baj. Kissé humoros lett volna a dolog...

Az igazat megvallva eleinte elgondolkodtam-e, hogy idejöjjek a lányhoz, de mivel senkit sem láttam a környéken sem, akinek a testbeszédéből leszűrtem volna, hogy a lány partnere, így úgy döntöttem, hogy nem hagyom unatkozni e bájos hölgyet. Minden mindegy alapon jöttem most ide, semmiféle hátsó szándék nélkül.
- Igazán kedves, köszönöm... - Dobom be a mosolyomat, de most azt a sármosabb félét, amit állítólag a hölgyek többsége kedvel. Majd jön a pincér nagy hajbókolások közepette, és csodálom, hogy ez az egy nem változott, hogy a pincérek még mindig az előarás szerinti talpnyalást alkalmazzák...
- A legrégebbi és legjobb borukat kérem, és a legyen mondjuk steak fűszeres burgonyával, köszönöm... - Hajtom el a pincért, így végre visszaemelhetem tekintetem a lányra. Kíváncsi vagyok, tudhat-e esetleg olyat, amit én nem, de ezt majd később... Most egyenlőre a bizalmába fogok férkőzni, mert nekem az nagyon is jól megy. Egyenlőre csak előveszem a sármos mosolyt, és a kedves pillantást...
- Nekem öröm, hogy megismerhetlek... És csak meg szeretném ismerni bájos személyedet... - Őszintén mondom amit mondok, és nem csak azért, hogy megbízzon bennem. Ez a hölgyemény velem szemben csinos, és elbűvölő, úgyhogy miért is ne akarnám megismerni őt.
- Elnézést, de mivel nem láttam és hallottam sem közel sem távol senkit, aki hozzád tartozhatna, így vettem a bátorságot, hogy idejöjjek. Nem szép, hogy egyedül unatkozzon egy magadfajta hölgy... - A magafajta a szépségére vonatkozott, és nem arra hogy vámpír, de szerintem mind a ketten tudunk a másikról. Mégsem említem, csak örülök neki, hogy legalább a boromat meghozták. Lazán lötykölö a vörös italt, amit megkóstolok... Igazán kitűnő, és nem tolakodó... A lányt szemlélem, és ha esetleg ő is az arcomat kutatja valamilyen érzelem keresése céljából, kedvességet lát csak és megnyugtató biztosnágot sugároz most a jelenlétem...

Elijah & Sarah

Szívből reméltem, hogy az újonnan érkezett férfit hidegen hagyom és ő is úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, de nem. A szemem sarkából figyeltem, ahogy hosszú, kecsesen elegáns léptekkel közelített az asztalom felé. Még jobban az ablakhoz fordultam, hogy észrevegye semmi kedvem a társaságához. Egy pincér elindult, hogy segítsen az úr kabátjával, de egy laza mozdulattal leintette, majd megszólított. Remek! És most mi legyen? Hagyjam, hogy leüljön és kínosan hallgassak vagy inkább megmondjam, hogy éppen egy randi közepén vagyok. Az utóbbi jobban tetszett, csakhogy hiába erőltettem meg a szemeim egy árva alakot sem láttam odakint. Így, mivel nem vagyok bunkó, muszáj volt az első variációt választanom. Elijah felé fordítottam a fejem, arcomon meglepettség látszott, majd egy apró mosolyra gördült a szám. Kezdjük elölről az egészet.
- Üdvözlöm! Éppenséggel nem! - válaszoltam, miközben idegesen megigazítottam a villámat. Csak tudnám miért jött ide...
- Foglaljon helyet! - mutattam az üres székre és egy pillanatra kikacsintottam az ablakon. Még mindig sehol senki. Mi lesz már?
- Sarah Moonlight vagyok! Örülök, hogy megismerhetem! - nyújtottam a kezem barátságosan. Elijahból csak úgy áradt a fennsőbbrendűség és az illem szaga, hogy triviálisan fogalmazzak. Az önbizalmától zavarba jöttem, kissé elpirultam, ahogyan végigfuttattam tekintetem az arcán. Eddig még nem is vettem észre mennyire helyes. "Hékás, légy észnél! Ő egy Ősi, ki tudja miket forgat a fejében!" - szólt a belső érzékelőm, mire a félszeg mosoly eltűnt arcomról és komollyá változtattam arckifejezésem.
- Segíthetek valamiben? - húztam ki magam a széken és pókerarccal néztem a férfi szemeibe - Tudja éppen egy randevú közepén vagyok,de ahogy elnézem akár a végének is mondhatnám.
Megfordult a fejemben, hogy mi van, ha lekoptattak és most a fél város rajtam röhög, de ezt rögtön el is vetettem. Velem ilyet még soha sem csináltak és nagyon remélem, hogy nem is tervezik. Aki megaláz, annak vége, ezt biztosan állíthatom. Az is lehet, hogy éppen egy vámpír járőrözik errefelé és elkapta egy körre. Én is tervezgettem ezt a végkimenetelt, de nagy esély van rá, hogy valaki megelőzött. Nem gond, majd csak túléli valahogy. Vagy nem. A legfontosabb, hogy most itt ülök egy asztalnál az "Erkölcsök védelmezőjével" és iszonyatosan be vagyok szarva. Azt hiszem. De lehet, hogy csak a sármja hoz ennyire zavarba.

El kell szabadolnom Mystic Falls-ból, és most jobban érzem szükségét, mint legutób... Jobban, mint bármi. Édesanyám feltűnése nagy terhet rakott rám, és ezt meg kell emésztenem. Lehet, hogy ő az, ki életet adott nekem, de valahogy mégsem tudok hinni, vagy egyáltalán bízni. Bízni? Hogy bízzak én ezek után akár egy atomnyira is bárkiben? Ki szabadította fel őt, és miért? Talán, lehetséges, hogy valaki végezni akar mindannyiónkkal? Nem tudom, és remélem, hogy nem, mert az életemért, és a testvéreim életéért bármit...Hangsúlyozom, bármit képes vagyok megtenni. Olyankor nem tántoríthat el senki és semmi a tervemtől. Bevallom őszintén, hiában mondta nekem Esther, hogy egyesíteni akar minket, valahogy nem tudok hinni neki. Valamiért az a folytonos gyanakvás mindig is ott van bennem, mikor valaki ilyesmit állít. Talán Niklaus miatt. Ő is ezt akarta, csak az ő szótárában ez azt jelenti, hogy minden egyes testvére egy igen szépen kidolgozott koporsóba, a Fehér tölgy hamvaiba mártott tőrrel a szívükben pihenjenek egymás mellett valahol, valami eldugott kis raktárban, vagy pincében, nekem teljesen mindegy. Nem hiszem a kis mesét, hogy valaki csak úgy kiszabadította őt, és nincs semmi terve az illetőnek.
És akkor merre van Kol és Finn? Bár Kol eléggé szétszórt, és szeret gyilkolni, és Finn, na hát ő sosem akart örökké élni. A testvéreim közül mégis csak Klaus és Bekah állnak hozzám a legközelebb? És abból az egyiket meg akarom fosztani vagy az életétől, vagy a farkas énjétől, bár ez utóbbi kellemesebb megoldás lenne, nem dől be megint annak, hogy erősebb lesz a szertartástól... De jelenleg mindig visszakanyarodom Esther felé. A gondolataim mindig körülötte járnak. Milliónyi emlék, melyekről nem is hittem, hogy van, furakodnak elő és jelennek meg képekben a lelki szemeim előtt. Én vagyok a Finn után legidősebb, és a többi testvérem születésénél a közelben voltam. Mindig úgy éreztem, hogy vigyáznom kellett rájuk. Mindig mindent a család békéje miatt tettem, és most azért harcoltam, hogy egy család legyünk. De Niklaus mindent elront. Csak úgy mint gyerekként. Kiszöktek, hogy meglessék azokat az átkozott vérfarkasokat, és Henrik látta kárát. Emlékszem anyám akkor is hogy összeomlott, én öleltem, én próbáltam csökkenteni fájdalmát. Akkor hihetetlenül gyűlöltem Klaus-t, mint napjainkban. Csak az ok volt más a két helyzetben. Aztán eszembe jutott apám fájdalma, mikor megtudta, hogy Niklaus nem tőle van, és bennem is egy világ omlott össze. Apám mellé álltam, szembefordulva a nekem életet adó nővel, és talán ez az oka, hogy kételkedem szavaiban.Hirtelen eszmélek fel ebből az igen fájó emlék áradatból, hiszen szinte csak a rossz emlékek törtek felszínre, és arra kell rájönnöm, hogy igen messze elhagytuk szerencsére Mystic Falls-t. Kinézek az ablakon, és meglátok egy éttermet: La Italiano Étterem.
- Kérem itt álljon meg! - Szólalok meg rideg hanggal a sofőrnek, aki kicsit erősebb kormányzással parkolt le az étterem elé. Az étterem előtt egy-két ember sétál csak el, s amíg ki nem nyitják nekem az ajtót, addig felveszem a zakóm, és a fekete szövetkabátom. Arcom ismét felsőbbrendű és rideg, és szememben a megszokott higgadt határozottság csillan. Egy pár másodpercre megállok az étterem előtt, mielőtt belépnék, majd higgadtan, elegánsan lépek be az ajtón. A szemek mint mindig rám emelkednek, ki félve, ki unottan, de van egy-két nő, aki csodálva és kacérkodón. Lehet, hogy oda is kellene menjek valamelyikhez, ezért meg is állok. Közbevillantom barna szemeimet a tömegen, majd megállapodom egy barna hajú csinos fiatal lányon, aki egész feltűnően mér végig. Tekintetünk összekapcsolódik körübelül egy percig, de végül ijedten, és talán egy cseppnyi gyűlölettel a szemében fordítja el szemét, mintha nem is figyelt volna, vagy nem ismert volna fel. Hát igen a hírnevem van amikor sokkal hamarabb megelőz, bár mindig más fényben tüntet fel. Lassú, de határozott lépésekkel indulok el a lány felé, miközben az emlékeimben kutatok, hiszen nagyon is ismerős az arca. Ahogy közelebb érek, egyből rájövök, hogy vámpír, így arra a következtetésre jutok, hogy ha futólag is, de láttam már valahol. Mikor odaérek az asztalához, megállok, felveszem azt a mosolyomat, amit utánozni lehetetlen, és megnyugtató hangon szólalok meg.
- Szép estét Hölgyem. Elijah vagyok. Zavarlak? - kérdezem, és egész lényemből sugárzik az arisztokrácia minden tulajdonsága. A pincér jönne és venné el a kabátomat, de kezemmel intek, hogy az marad ott ahol van. Igazából fogalmam sincs, hogy miért jöttem ide az asztalához, hiszen akár távolabbról is megfigyelhetném, de ha már úgy rám meresztette a tekintetét nm volt más választásom.
- Szabad lesz? - intek a székre, de most nem leszek pofátlan, és megvárom, amíg felel. Mivel nem látok senkit az asztalnál, sem egy kabát, sem semmi más arra utaló jelet, hogy ő most jött valakivel, persze, hogy megkérdezem. Igazából kint sem láttam senkit, és a mosdó felől sem hallottam olyan zajt, mintha valakivel éppen romantikus vacsorát költene el.

Hihetetlen, hogy még csak most értem a városba, máris randira készülök. A városban sétálgattam, mikor egy csapat fiú ment el mellettem és susmogni kezdtek. Ezen már csak mosolyogni tudok, és drukkolok, hogy odamerjenek jönni hozzám. Az eddigi tapasztalataimból rájöttem, hogy a mai fiatalok még egy randit sem mernek kérni a lánytól, mert félnek a visszautasítástól. Könyörgöm az élet nem vár meg! Minek tökölni! Csapjon bele a lecsóba, hogy a nagyanyám szava járásával éljek. Hm, az is milyen régen volt már. Eltelt azóta bő 160 év és én még mindig ugyan olyan fiatalos és energikus vagyok, mint akkor 19 évesen. Rémisztő, de mint mindennek ennek is van jó oldala. Annyi tudásra tehetsz szert, amennyit csak akarsz, soha nem fáradsz el és nem kell félned attól, hogy gyorshajtáskor halálos balesetet szenvedsz. Kivéve, ha valami hegyes a szívedbe szúr, mert akkor kakukk. Vége a dalnak és jön a végső elszámoltatás, amikor kiderül, hogy a pokolban húzod le az elkövetkezendő végtelenséget vagy megszánnak és a fényes mennybe kerülsz. Egyáltalán léteznek ezek? Isten, angyalok, menny, pokol.
Visszatérve a fiúkra, hallottam, hogy megtorpannak és az egyik közelíteni kezdett felém. Rám köszönt, majd felvette a "csajozós pózt". Szerintem valami olyasmi lehetett, mire kínomban felnevettem. Ez most komoly? A mai lányok egy huncut mosolytól ledobják a bugyijukat? Még hozzá sem szóltam csak elfordultam, de ekkor egy másik srác szólított le. Sokkal jobb fogás és még normális is. A szemében látni a tűzet, ami a fiút férfivá érleli. Igazán megérdemel egy randit. Hozzá már odafordultam és lebeszéltük, hogy este értem jön és elmegyünk vacsorázni. Vacsora az első randi? Megnyugtató, hogy vannak még normális szülők, akik elmondják, hova kell vinni a lányt randizni. Telefonszámot cseréltünk, hogy ha esetleg nem találná meg a címem, akkor érdeklődjön, de hála az égnek nem volt semmi baj. Miután elváltunk a barátai jól megveregették a vállát én meg magamban somolyogtam. Jót cselekedtem, nagyon nagyon hosszú idő után először.
Az este nagyon jól indult, hozott virágot, a kocsija nagyon impresszíven festett. Beszálltunk és egy negyed óra alatt el is értünk az úticélhoz. Felvándorolt a tekintetem az épület villódzó feliratáig; "La Italiano Étterem"
- Olasz? - kérdeztem meglepetten, mire a fiú csak nagyban bólogatott. Mindig is szerettem volna olasz ételeket kóstolni, habár én a helyi fogyasztás híve vagyok, de üsse kő. A pizzán és a lasagne-n kívül nem sok tradicionális olasz ételt ismertem. Na jó plusz a tésztás ételek. Bementünk, kinyitotta előttem az ajtót és elvette a kabátomat. Egy pincér rögtön átvágott az éttermen és elvezetett minket egy szabad asztalhoz. Rendeltünk bort, kértünk előételt, beszélgettünk a fiúról, hogy ő helyi lakos és, hogy tavaly végzett a gimiben. Elnézést kért a barátai viselkedéséért, de én csak legyintettem.
- Nem fontos! - mondtam kedvesen és belekortyoltam az italomba. Pont jó hőmérsékletű, így kijön a bukéja. Akármennyire is furcsa szeretem a bort, rám nyugtató hatású. Miközben élveztem a bor zamatát a fiú idegesen előkapta a telefonját, majd elnézést kért és kiment az étteremből. Biztos fontos dolga akadt. Nem akartam hallgatózni, legyen magánélete. Játszottam a poharammal, nézegettem az embereket körülöttem és mikor a bejárat felé pillantottam meghűlt bennem a vér. Nem itt képzeltem el a nagy találkozást. Elijah lépett be a nagy, kétszárnyú ajtón elegánsan kiöltözve, felsőbbrendű mosollyal az arcán. Tudom ő nem tudja ki vagyok, de én már látásból elutasítom őt. Egyszerűen a sejtjeim taszítják, mintha valami nagyon sötét dolog rejtőzne benne. De, ha úgy vesszük mindenki magából indul ki. Lehet, hogy én nem vagyok az a makulátlan lányka. Viszont az megnyugtató, hogy nem csak én félek tőle. És mivel már megszokhattam, hogy a balszerencse a cimborájának tart, most is megtréfált. Elijah is felém fordította arcát és farkasszemet néztünk. Mikor eljutott a tudatomig mit is teszek, azonnal elkaptam tekintetem és a mellettem lévő ablakon bámultam kifelé. Jöhetne már az a fiú!