Elijah & Sarah

- De de - épp ez benne a szép, hogy elfuserált az egész. Milyen unalmas is lenne, ha nem lennének problémáink az életben. Csak tengnénk-lengnénk az élet tengerén és múlatnánk az időnket. Megfigyelhető, hogy a családi nehézségek a legmegrázóbbak. Ezért látjuk őket, annyira óriási dolgoknak, pedig csak olyan, mint a többi. A többi, amit ugyan úgy meg kell oldani.
- Hát az igazat megvallva sátorban lakom, de olyanban, ami két hálófülkés... - ezen elnevettem a magam, hiszen egy ilyen luxus kocsi után elvisz egy sátorba? Ugyan már, elképzelni is lehetetlen. Ahhoz túl elegánsan öltözködik. De a még viccesebb az az volt, hogy ezt végig pókerarccal mondta. Hogy lehet ennyire komoly, miközben a legnagyobb hülyeséget mondja? Elképesztő! No igen, kezd levenni a lábamról... Ilyen könnyen kapható lennék? A-a csak néha nem árt egy kis kikapcsolódás. Csak nehogy fejembe szálljon a vér, amit átnyújtott.
- Valahonnan gondoltam, hogy nem a híd alatt húzod meg magad - mondtam miközben elvettem a vérrel teli poharat. Éhes voltam, nagyon, de nem akartam mutatni. Megv szerettem volna vár, míg ő elkezd falatozni, utána indulok be én is. Már több, mint egy napja nem ettem, ez talán meg is látszódhat rajtam, és sóvárogtam egy kis puha nyak után. Ez is megteszi és ahogy érzem emberi vér, nem vérbankból való. Az a lényeg, hogy uralkodjak magamon, ne hagyjam, hogy kiüljön az arcomra az ivási vágy. Az olyan udvariatlan.
- Pfúj, dehogy! - legyintettem, mintha ez magától érthető volna. Én és a vegetarianizmus? Uhh, rossz párosítás. Van egy pár csípős véleményem a dologról, de ha kinyilvánítanám a vámpírtársadalom közel fele kiátkozna. Nem mintha szoros kapcsolatba akarnék velük kerülni, de a jó hír fontos. Még akkor is, ha ehhez meg kell játszanom magam. Vagy még politikusabban járok el, ha inkább csak bólogatok és nem mondok a dologra semmit. Akkor tuti, hogy nem kerülök bajba.
- Soha nem tennéd meg. Tudom! A hírmorzsák és a mai beszélgetésünk alapján tudom, hogy nem ölnéd meg Klaust. Túl kedves neked. Régen a barátod volt és hiába vert át még mindig a testvéred. - barátságosan megérintettem lábán nyugvó kezét. Mutatni akartam, hogy természetes, hogy így érez, hogy ő jó ember - akarom mondani vámpír - és ne eméssze magát e miatt. Ha egyáltalán azt teszi. Viszont pár másodperc után éreztem, hogy túl messzire mentem és rákvörös fejjel visszahúzódtam. Bakker, ez az igéző szempár! Nem lenne életem szerelme, de valami mégis megfog benne. Lehet, hogy félreértelmezem és nem testi módon fog meg, de... Furcsa. Soha nem éreztem még ilyet. Soha.
- Nagyon kedves, hogy felajánlottad, de ha már nagyon nem vagyok jelen hazamegyek - igen, már van otthonom. Nehéz volt szerezni, de végül sikerült. Mystic Fallsban sok régi épület áll és még elfogadhatónak is találnám, ha nem lenne annyi szomszéd. A belváros helyett egy nyugodtabb városrészt kerestem és meg is találtam a tökéletes házat, ahol egy darabig elidőzhetek. A megvásárolás zökkenőmentes volt, szerencsémre az ingatlanügynök verbénamentes volt, így megigéztem és útjára engedtem. Békével váltunk el ez által. Én boldog voltam, mert találtam egy stílusos lakhelyet, ő pedig annyira emlékezett, hogy jutalékot is kapott. Pompás!
Az autó lassítani kezdett gondolom megérkeztünk. Ki akartam pislantani, de az éjszaka sötétje nem engedett utat szemeimnek.
- Megérkeztünk? - kérdeztem kisegítést kérve.

- Hát igen érdekes egy család, de minden családban vannak problémák, nem? - Kérdem elővéve az elbagatelizálási képességeimet. Igen érdekes ez az egész. Nem hiszem, hogy bárki megérthetné ezeket a dolgokat, a családunkon belül. Mások számára érthetetlen az is, hogy meg tudok bocsájtani Niklaus-nak. De a megbocsájtás, és a bizalom nem ugyan az. Lehet, hogy megbocsájtok, de azt nem mondanám, hogy meg is bízom benne. Nagyobb fájdalom lehet az a másiknak, hogy nem harag van köztünk, hanem béke. Meg különben is kire számíthat az ember. Mert lehet ő akármilyen gonosz, és hatalommániás, de a családja mindig is szent folt neki, ahogy mindnyájunknak. Most papolhatnék ódákat a család fontosságáról, de minek? Senki sem érti milyen szálak kötik össze az Ősieket, és soha nem is fogja. Nem is tervezünk hosszú ideig Mystic Falls-ban tölteni az időnket, bár én egészen megszerettem ezt a kis helyet. Szívesen elélnék itt a házamban, de nem maradhatok örökre itt. Vannak helyek, melyek a szívemhez nőnek, de el kell hagynom, és mire visszatérek, már nyoma sincs az egykori kedvenc helyeimnek, esetleg az egész település eltűnik. Igen előfordul az ilyen, de az emlékeimben ott él, és mindig is ott marad.
- Hát az igazat megvallva sátorban lakom, de olyanban, ami két hálófülkés... - Igen jól hallottuk, a nagy és komor Elijah most éppen humorizált komoly arccal. Igen tudok ilyet is, de nem mindig. Persze Sarah kedves lány, és szerintem nem veszi rossz néven.
- Szerinted, ha Lexusom van akkor, kunyhóban éldegélek? Az évek folyamán összegyűlt annyi pénzem, hogy szép nagy házam legyen, bár nem Hilton, de szép és otthonos. - Jelentem ki nyugodt hangon, és egy kicsit közelebb hajolok a lányhoz, mivel a hűtő középen van. Kinyitom az ajtaját, és előkerül a vámpírok kedvence. Kitöltök két pohárnyit, és átnyújtom neki.
- Ugye nem vagy vegetáriánus? Ahogy most nevezik magukat... - Hát igen erről is megvan a véleményem, mert világos, hogy azzal is elél az ember, de bizonyított, hogy a vegetáriánusok sokkal gyengébben az emberi vért fogyasztóknál. Mind erőben, mind képességekben, sőt még az igézés hatása is bizonytalan. Sosem lennék képes állatok vérén élni, íze sincsen a vérüknek.... Elmosolyodom a lány meséjére az életéről, hiszen egész érdekes. Megölte a hugát.
- Volt idő, mikor hittem, hogy képes vagyok rá, de nem tudtam megtenni, és haboztam, ezért támadási felületet hagytam Klausnak, és ki is használta. Inkább ártalmatlanítanám, minthogy megöljem, de ez is csak addig érvényes, amíg el nem veszítem az eszemet... Ha nagyon kihoznak a sodromból... - Mosolyodom el, miközben az étkemet kortyolgatom. Tény és való nem kellene, hogy azt bárki lássa. Most viszont kellemesebb témára terelődik a beszélgetés. Néha komolyan úgy érzem, hogy az egóm már az egekben van, hiszen Sarah egy este alatt adott annyi dícséretet, mint más egy év alatt, de nem is számolom, minek?
- Nyugodtan a szavamon foghatsz, erkölcsös becsületes vámpír vagyok, és tartom a szavam...- Nézek mélyen a lány szemébe, és fogva tartom a tekintetét. Megemelem a poharam, egyfajta egészségedre jelleggel, és kortyolok egyet belőle...

Elijah & Sarah

- Nehéz felfogni az biztos...De ha a családi szeretetből indulok ki talán felfogom az észjárásotokat. - igen-igen, a legtöbb családnak súlyos problémái vannak. Azért nagyon remélem, hogy a nagy "büntetésbe" nem vonják be a város vámpírlakosságát. Én már tuti benne leszek, hiszen Elijahval paktálok és Esthertől is tudakolódtam és számít a segítségemre. Fogalma sincs róla, hogy valószínűleg a fia kémjévé váltam. Azt hiszem igen az lettem. De nem biztos... Azt viszont pontosan tudom ő hogy áll a dologhoz. Kötelességének érzi, hogy megvédjen, legfőképp anyjától, ha egy kisebb bökkenő akadna. Gondolom van jobb dolga az én bébiszitterezésemnél, de kölcsön kenyér visszajár. Én információt adtam neki és védelmet kértem. Vagyis nem, de sugalltam, hogy nem ártana egy testőr. Hm, saját testőr? Á, dehogy. Nem vigyázna rám éjjel nappal. És mégis, hogy oldja meg, hogy szemmel tartson? Az embereivel figyeltet majd, vagy mi lesz? Nem, nem kérdezek rá. Szépen csöndben elfogadom a döntését. Elég idős már ahhoz, hogy tudja mit csinál. Lefogadom, hogy nem ez az első eset.
Elijah magyarázott az ismeretlentől való emberi félelemről. Pszichológiai beszélgetésre nem számítottam. Az igaz, hogy félnek, mert tudják mi vár rájuk. Ha úgy vesszük mi ebben már gyakorlottabbak vagyunk, hiszen megtanultuk, hogy bármi is történjék, az jól és rosszul is elsülhet. Az én személyes példáimat alapul véve legtöbbször rosszra fordul a helyzet. Viszont lehet, hogy a világ túlsó felén van egy vámpír, aki az énem szerencsésebb oldalát kapta meg. Azt hiszem vannak ilyenek....Legalábbis filmekben biztos. Na, hát a filmipar is érdekes néha. Olyan mozik vannak a természetfeletti lényekről, hogy megáll az agyam. Többségük gyenge, a valóságot jó pár százezer kilométerről kapizsgálja a valóságot. És ezek a képzelgések, hogy szenteltvíz meg kereszt... Röhög a vakbelem. Mindegy, szegények így fejezik ki a beszariságukat. Valamilyen szinten erős alapon nyugszik az érzés, de nem minden vámpír olyan, mint a többi. Sokan csak esznek, nem is figyelnek az áldozatra. Én elképzelem az életét, mikor a forró vér átáramlik a testembe tisztán látom az illető életének minden egyes minutumát. Csodálatos. Lenne, ha nem merülnék bele a látványba és nem ölném meg az áldozatot. Néha sajnos előfordult és nehezen tettem túl magam rajta. Az esetek többségében elutaztam jó messzire. Jól jött az igézés, mivel nincs több milliárd dollárom, amit elverhetnék. Nem úgy, mint a férfinak, aki odaszólt a sofőrnek, hogy a háza felé vezessen.
- A házad is ilyen? Lefogadom, hogy elmenne egy Hilton hotelnek is! - viccelődtem, hogy oldjam a hangulatot. A levegő számomra túl feszült volt, ez az apró játszadozás feldobott egy pillanatra. De csak egy röpke pillanatra, mert Elijah egy újabb kellemes témát dobott fel. Arcom komollyá vált és elrévedtem a múltban. Felidéztem az éjszakát, mikor minden befejeződött, mikor emberi életem hátrahagytam. Gyönyörű ellentétpár; az emberi életem a végéhez ért, míg a vámpírlétem indult ezerrel. Az elején nehéz volt, de megtanultam uralkodni a felerősödött érzelmeimen. A tett végrehajtóját azóta sem derítettem ki. Nem volt alkalmam és időm is rá, de nem akartam tudni mi történ akkor. Belül úgy érzetem jobb ha nem tudom. Könnyebb így.
- Nem tudom. Most ez elég furcsa lehet, de fogalmam sincs ki tette. - tártam szét a karjaim és elnevettem magam. Milyen vicces, hogy emberöltők óta élek és nem tudom ki változtatott át. - A közelben történt. 19 voltam, az egyetemről jöttünk Amerikába. Párizsban tanultam, mert jó messzire el akartam menni otthonról. Mint már mondtam nem bírtam a boszikkal együtt élni, így Anglia taszított magától. Párizs nyüzsgő város volt már akkor is és ráadásul az egyetem sem utolsó. Elutaztunk egy egyhetes program keretében és az utolsó napra Mystic Falls- i városnézést raktak be. Azzal valószínűleg nem számoltak, hogy vámpírok tömkelege lakott itt. Elkeveredtem, az erdő hívogatott és nem tudtam miért, de beljebb és beljebb mentem, mikor megtaláltam az apám és a testvérem. Édesapámat megölte egy vámpír én pedig dühömben megöltem a húgomat. Utána összezavarodtam és elkapott az a valaki, vért adott, majd megölt. Most pedig itt vagyok. - fejeztem be a rövidebb változatot. Arcom elgyötört volt, nem rejtettem véka alá az érzéseim. Mi értelme? Magától is kitalálhatná, hogy nem repesek az örömtől, ha fel kell emlegetni azt az éjszakát. - Te lehet, hogy nem lennél képes megölni a testvéred, de én megtettem.
Igen meg és az egész életemet pokollá változtatta a tény, hogy a saját véremet ontom ki. A fuldoklása, a vére szaga, a teste rázkódása elő képként jelenik meg előttem, akárhányszor rá gondolok. Habár láttam már azóta, a kép elhalványul a haldokló testvérem arca mellett. Vajon most mi van vele? Hogy van? Él még? Tudja, hogy én is élek? Tömérdek kérdés, amikre szintén nem tudom a választ. A mások életével foglalkozó kérdésekre kutatom a válaszokat, de a saját életem még magam előtt is tabu. Nehéz elfogadnom magam ez teljesen nyilvánvaló. De most nincs itt az önsajnálat helye, társaságban vagyok.
- Nagyon kedves tőled, hogy felajánlod a vendégszobát! - tértem vissza a kellemesebb témára, de ha ő folytatná az én életem ecsetelését, hát rendben - Csak nehogy szavadon fogjalak!
Újra mosolyogtam és kinéztem az ablakon. Az éjszaka egyre sötétebbé vált, későre járhatott már. Nekünk meg sem kottyan, de feltételezem, hogy a város apraja nagyja nyugovóra tért már. Ma sem lesz vacsi...

Hát én sem így terveztem az estém. Kedvem támadt megismerni valami ismeretlen nőt, és eltölteni vele egy kellemes estét, a vérét szívni, majd megigézni, hogy elfelejtse az egészet, utána hazamennék, és pihennék, nem gondoltam volna, hogy eljövök a vámpírközpontból, és újabb vámpírba botlom. Eleinte csak bájcsevejnek indult, de eme hölgy igazán kellemes társaság. Sőt, az átlaghoz képes igazán sokat tud olyan dolgokról, ami a korosztályának ismeretlen, és ez igazán tetszik... Ritkán szoktam így ismerkedni, ahogy ma este, de mint ahogy a fent említett dolgok történtek, kicsit úgy gondoltam, változtatok a helyzeten, és most én leszek, aki ismerkedik, ok nélkül. Igen furcsa lehet ez tőlem, de nem kell hozzászokni. Amikor megláttam Sarah-t úgy éreztem oda kell mennem, és meg kell ismernem, valami késztetett rá. Talán mert vámpír...Talán nem, nem tudom, de ő az egyike azoknak, akikkel szívesen beszélgetek. Bár információim nem a legtitkosabbak, és olyanok, amiket bárki tudhat, neki, ahogy látom, mégiscsak tetszik, és szívja magába az információ morzsákat, mint szivacs a vizet. Már bocsánat a hasonlatért, de ez a legjobb.
- Szerintem ne akard megérteni a családom észjárását... Igazából igen megbüntetnénk Klaust, amiért ily módon bánt velünk, de én személy szerint nem ölném meg őt. Mégiscsak a testvérem... - Mondom szárazan, és bár haragom elhatalmasodott Klaus iránt, valószínű, hogy nem tudnám megölni, ahogy elsőre sem tudtam. A testvéri szálak erősebbek mint gondoltam, és ha megölni nem is, fájdalmat még okozhatunk neki, ami rosszabb a halálnál. Sokszor az éveken át tartó szenvedés miatt akartam én is, hogy a halál magával ragadjon, hiszen szörnyű dolog, mikor azt hiszed, hogy a családodat már nem hozza vissza semmi. Akkoriban a bosszú vezérelt, és jelenleg is így van. Lehet, hogy Klaus csak a féltestvérem, és az apánk ugye ebből kifolyólag más, de én ettől függetlenül mindig is a családomnak tekintettem annak ellenére, amit tett sokszor. Ám legutolsó tette kivívta a gyűlöletemet, tudom, hogy inkább hagynám szenvedni, minthogy megöljem...
- Persze, hogy nem akarod megijeszteni, de ez pedig az ő természetük. Félnek az ismeretlentől, a haláltól, ami akkor és ott közelebb van, mint hinnék. Az elmúlás számukra olyan ijesztő lehet, mint nekünk koplalni, vagy nektek a verbéna. - Mondom nyugodt hangon, már a kocsiban, utána pedig a sofőrnek mondom, hogy a házamhoz menjen, szerintem ott tökéletes lesz. Igazából én nem tervezek semmit, azt felesleges, viszont ezt a beszélgetést nem szeretném itt és most lezárni, mert rég volt ilyen kellemes társaságban részem. Most hirtelen semmire sem gondolok, ami felbosszant. Mikor a kocsi elindul, megszólal, hogy szép a kocsim meg minden, tényleg még a végén nem Mr. Erkölcs leszek, hanem Mr. Egoista. Na de most nem is ez a lényeg.
- Azért nekem is kijár ez a luxus nem igaz? Gondoltam megmutatom a házamat, és ha elfáradnál, ott a vendégszobám... - Jelentem ki, s felajánlásomból nem jön le semmi hátsószándék. Bár még nem tudom mit hoz az este, és mit nem, kicsit jobban megnézem a lány arcát. Csinos, barna szemek, barna haj, még hasonlít is valakire, de nem baj az. Most nem tudok mit mondani, és remélem majd ő fellendíti a témát, mert ha nem, akkor valószínű, hogy az ablakon kinézve fogom szemlélni a tájat...
- És ki változtatott át? - kérdezem, hiszen ez is érdekes lehet esetleg. Persze nem mindenki emlékszik az átváltozására, de sokan igen...

Elijah & Sarah

Mit ne mondjak, nem így terveztem ezt az estét. Úgy hittem, hogy lesz egy dögunalmas vacsoránk, mialatt végighallgatom a fiatal srác gimnazista éveit, valamint a haverjai bulibotrányait. Ekkor felvághatott volna azzal, hogy akármennyire is rossz fiúnak néz ki, nagyon intelligens és nem issza halálra magát a bulikban. Hősként tüntethette volna fel magát. Egy megmentőkét, aki figyel a barátaira, ha a saját hányásukban akarnának szunyókálni. Utána sétálgattunk volna az étterem előtt vagy bent a városban, majd hazakísért volna és bepróbálkozott volna. Én nemet intettem volna és agyő szépfiú. A képzelgéseim helyett, viszont az első pár percben lelépett a gyerek magamra és kiszolgáltatottan hagyva. A férfiak szabad prédának néztek és meg is lett a hatás. Egyikük a szembotlásom végett beszélgetésbe elegyedett velem. Azt hittem gallyra vágja az estém, de nem. Épp ellenkezőleg, nagyon jól szórakozom. Sok új, ropogós infó, első kézből. Ennél többre nem is vágyhatnék. Talán ők - ez alatt az Ősi családot értem - felpörgetik az életet errefelé. Természetesen csak addig, amíg érdekük ide köti. Utána eltűnnek, mint a kámfor és hírük még marad, de hamvuk lehetőleg nem. Elijah úgy meséli el a történeteiket és mindegyikük személyiségét, hogy kedvem lenne velük leülni egy forrócsoki mellé dumcsizni egy bő órát. Ez nem hiszem, hogy a közeljövőben egyáltalán megtörténhet, de erre az estére sem számítottam... Lehet, hogy a kívánságom már holnap valóra válik. A sors imád játszadozni velem, legnagyobb örömömre.
- Mellesleg az miért jó, hogy egymást bántjátok? Nem okoskodni szeretnék, csak azt nem értem miért mentek le az ő szintjére? Ha megölt benneteket, mert ennyire fél, akkor nektek úgy kell visszavágni, hogy sanyargatjátok és, ha adódik egy alkalom végeztek vele? - kérdeztem furcsállva a dolgot, végül is csak testvérek, nem? Abban a bizonyos pillanatban elfelejti a haragját és szabadon engedi. Az én esetem egy baleset volt. Azt is megbántam jópárszor.
- Ez igaz.... Én nem akarom őket megijeszteni csak... Ez a természetem. Sajnos! - hajtottam le a fejem és a cipőm orrával körözni kezdtem egy csinos kavics körül. Nem szívesen nyílok meg és vallom be az érzéseim, de ez egy különleges helyzet. Elijah megnyugtató jelenléte ezt hozza ki belőlem. A tekintete átjár rajtam, mint kés a vajon és ha nem figyelek azonnal fecsegek. Titkokat. Mély és jól elzárt titkokat, amelyek létezéséről néha-néha nekem sincs tudomásom.
- Boszorkánycsalád? Ebben az egyben hasonlítunk! Ha még sokáig beszélgetünk, talán kiderül, hogy másban is hasonlítunk. - válaszoltam nevetve, hiszen eléggé röhejes lenne, ha kiderülne, hogy kiköpött hasonmások vagyunk. Kétlem, hogy előfordulna az eset, nem úgy néz ki, mint aki meggondolatlanul cselekszik az esetek többségében. Annak ellenére, hogy több mint 100 éves vagyok, vannak problémáim az önkontroll és a megfontoltság területén.
Azt természetesen nem hagyhatta szó nélkül, hogy burkoltan, de jóképűnek neveztem. Igaz, hogy kurtán elintézte a dolgot, de attól függetlenül tudom, hogy értette.
Azon azonban meglepődtem, hogy tiszta arccal beszélt a Klaussal töltött idejéről. Mondjuk, azért az én logikám is véges úgy néz ki... Az előbb papoltam arról, hogy nem lenne képes megölni a testvérét, mert mélyen legbelül megmásíthatatlanul szereti, most meg meglepődök azon, hogy régen együtt bandáztak? Női logika...
- Köszönöm! - néztem rá zavartan. Elpirulva beszálltam a hipermodern kocsijába. Elegáns, de mégis tiszteletet követelő pont, mint a tulajdonos.
- Ízléses! - szóltam csak ennyit és éreztem, ahogy a pirulás eltűnik arcomról - Hova megyünk? - tudakolódtam, mégiscsak jó tudni, hogy hova visz az éjszaka közepén.
Eszembe jutott újból a fiú, akit nagy eséllyel elfogyasztott egy sorstársam. Az arcomon sajnálat tükröződött, mikor lelki szemeim előtt megjelent a holttest. Már látom magam előtt a holnapi újságok főcímét: "Gyilkosság Mystic Falls határában" Vagy valami hasonló. De a másik népszerű megfogalmazás: "Állattámadás a körzetben"

Érdekesen alakul a mai estém. Álmomban sem gondoltam volna, hogy itt leszek egy buszmegállóban egy fiatal vámpírlánnyal, aki ráadásul még értelmes is. Persze ezt úgy értem, hogy nem rögtön a vér az első számára, hanem igazán tud beszélgetni is, és hozzászólni olyan dolgokhoz, amikhez a vele egykorúak fikarcnyit sem értenek. Ezt nem úgy gondolom, hogy a többiek hülyék, vagy valami ilyesmi, hanem ők, nem is tudom, azért kissé hevesebbek, és némelyikük szeret rám támadni, mert nem tudja mit tudhatok. Sokan mondjuk azt sem tudják, hogy kik azok az Ősök, és még a vámpírok keletkezését sem ismerik, de kezdem azt érezni, hogy itt Mystic Falls-ban már megelőzött minket a hírünk, ámbár nem a jó hírünk, hanem a rossz... Ezt előszeretettel használom ki, mikor olyan információkhoz szeretnék jutni, amihez szép szóval nem lehet, mert makacskodnak, de ez most mindegy, mert nem is ide tartozik.
- Pont ez lenne a célom, és persze a haragjukat majd Klaus ellen fordítják majd...-
Zárom le végül én a témát, mert észrevettem, hogy ennyi elég lesz a családról. Tényleg nem érdemes ennyit beszélni rólunk, mert unalmassá válunk. És akkor hol marad a titokzatosság és a misztikum? Azért vagyunk jelenleg is a középpontban, mert nem ismernek minket, különleges volt ahogy megteremtettünk, és az egész családot egyfajta misztikus légkör övezi körül, és a fő résztvevői én és Niklaus vagyunk. Elvégre mi voltunk ott szinte mindenhol, és nem elhanyagolható a tény sem, hogy nagyban befolyásoltuk a történelmet...
- Igen tudom, hogy baromi ijesztő, hogy a szavaiddal éljek... De talán ez is a célja. De hidd el, te is ijesztő lehetsz az áldozataid számára... - Érvelek, de ezzel nem védem Mikaelt. Csak szemléltettem, hogy milyen is a fordított esetben. Bár én nem tudhatom, hiszen engem Mikael nem üldöz, csak azt, akik Niklaus mellett állnak, és segítik őt, meg persze ha éhes lesz, és bár csak akkor hal meg végleg egy vámpír, ha karót kap a szívébe, és hát apám általában nem bízza a véletlenre, és nem mindenki életét hagyja meg. Vagy én már nem tudom. Régebben hittem, hogy ismerem, de mára már fogalmam sincs ki lett belőle, mivé is lett igazából.
- Hát akkor ha úgy vesszük az én családom is boszorkánycsalád, hiszen édesanyám is az, de mivel vagy boszorkány vagy, vagy vámpír, így kizárásos alapon vámpírrá lettünk és azok a képességeink elvesztek. Bár mint maga a mágia használat nem igazán tudott érdekelni sosem, kedvelem a boszorkányokat. Persze nem mindegyiket, csak párat közülük... - Fejezem be egyenlőre a mondandómat, miközben felállok, mert igazán kényelmetlen az ülés. Így mérem végig a lányt, míg összegombolom a szövetkabátomat. Már hallom a távolban felbődülő autó motorját, mikor meghallom a következő választ, melyen elmosolyodom...
- Igazán kedves... - Mondok csak ennyit, hiszen úgy érzem feleslegen egymást nyakra főre, minek? Én már elmondtam a véleményemet, és nem fogom megmásítani és ismételni sem. Jó ez most kegyetlen volt, de van igazságalapja.
- Tudod mi Klaus-szal mindig úgy alakítottuk az eseményeket, hogy ne nagyon szerepeljünk a történelem könyvekben, de attól még egy kettőben benne lehetünk... - Mosolyodom el a régi szép idők emlékére. És igen jól hallotta a nevet, ugyanis volt idő, mikor Klausszal elválaszthatatlanok voltunk. Aztán történt egy s más, és már vége is lett az egésznek. Pedig akkor mindent megadtam volna neki. Akkor még nem volt talán ennyire őrült, vagy ki tudja? Csak lehet, hogy én fogtam fel máshogy a dolgokat. Majd jön egy busz, mögötte egy lexus fényszórói és egy érdekes kérdés, melyen szó szerint felháborodom.
- Én busszal? Szép lenne... Inkább ezzel... Kérlek! - Nyitok ajtót a lánynak, miután elment a busz, ugyanis akkor beparkolt a megállóba a kocsim a sofőrrel. Udvariasan engedem előre a lányt, hiszen az illem is így kívánja. Remélem nem ijed meg majd tőlem, bár ha akarja választhatja a buszos megoldást is.

Elijah & Sarah

Úgy éreztem túl sokat beszéltünk a családjáról. Ennyi információ egy egész hétre elég lett volna, nem pár órára. Gyorstalpalót kapok, ami nem feltétlenül rossz. Ebben az esetben csak a jó oldalát látom. Bármikor megtalálhatja a testvéreit, akik nagy eséllyel bosszút akarnak majd állni Klauson, aki itt tartózkodik. Nem maradok ki a buliból.
- Feltételezem, hogyha megtalálod őket előjön a rosszabb oldaluk a bátyád miatt. Én személy szerint piszkosul dühös lennék arra a személyre, aki egy koporsóban tartott több évszázadig. Még akkor is, ha az illető a tulajdon testvérem. - mutattam rá és régi emlékek súlyát éreztem magamon. Egyszer én is dühös voltam a húgomra és az lett a végzete szegénynek. Azóta sokszor megbántam, de abban a percben el sem jutott a tudatomig, mit készülök tenni. Ez egy ember esetében is durva, de vámpíroknál meg pláne. Ki tudja, hogy kínoznák meg és éheztetnék Klaust. Én nem tudom megítélni, hogy megérdemli e, de ahogy elnézem, sokak nem bánnák a dolgot.
- Azt hiszem, amikor összehozott vele a sors eléggé éhes lehetett - fintorodtam el a fejem búbját vakartam - Nagyon remélem, hogy távol maradhatok tőle továbbra is. Nem akarlak megsérteni, de baromi ijesztő a drágalátos faterod.
Talán túl erősen fogalmaztam, de nem érdekelt. Komoly kezdett sok lenni ebből a témából, ezért is kíséreltem meg a váltást, de persze, hogy kudarcba fulladt a próbálkozás. Két vámpír hogy is tudta elcsevegni az időjárásról?! A legfurcsább az, hogy még nem a vér vagy a szex a téma.
- Hogy csak ezért utálnám őket? Ugyan! - legyintettem a kezemmel és felhorkantottam - Dehogy! Az egész családom egy boszorkánykolónia volt. Jó, talán túlzok, de az apám és a testvérem vérében is boszierők munkálkodtak. Én természetesen kimaradtam a mókából., ahogy szegény anyám is. Viszont őt nem emésztette a dolog, míg engem igen. Féltékeny voltam a testvéremre, de miután egy szempillantás alatt megölte anyámat rájöttem, hogy a boszorkányoknak nincs semmi helyük a földön. Aztán meg volt ez a támadás és szégyenkeznek kellett, hogy egy boszorkánypalánta mentett meg. Tudod milyen égő volt?
"Nem, honnan is tudhatnád, hiszen fülig szerelmes vagy beléjük" - folytattam magamban. Ideges lettem, a maradék szívverésem kétszeresére gyorsult. Beletúrtam a hajamba és hosszan kifújtam a levegőt. A következő mondatokon pedig már nevetnem kellet.
- Kétségtelenül! - néztem rá elismerően - Még jó, hogy jóképű! Valami hasonlóságnak kell lennie, nem? De tuti, hogy a nyomodba sem érhet! - kacsintottam rá és egy kicsit talán túlzásba is vittem a flörtölést a félreérthető viselkedésemmel. Igazából nem érdekelt, hogyha netalántán félreérti, legalább lesz egy jó esténk. Mi?? Sarah miket gondolsz! Te vagy az egyéjszakás kalandok megvetője! De talán ebben az esetben kivételt tehetnék, hiszen nem minden nap találkozik az ember egy normális pasival. Nem így van? De!
- Nem unatkoztál azt látom! - elismerően pillantottam rá - Ennyi idő alatt megfordulhattál pár helyen. Lehet, hogy a történelemtankönyvekben is benne vagy csak nem Elijah néven. - felnevettem, mivel ez a gondolat, akár valóság is lehet. Ki tudja, lehet, hogy még én is tanultam róla még anno - Igen hallottam róla, meg arról is, hogy csak a fenséges testvéred agyszüleménye volt. Van fantáziája!
Egy pillanatra elgondolkodtam, visszapörgettem az időt, hogy újra átéljem az Elijahval töltött perceket. A végén megakadt a figyelmem az utolsó mondatain. Többesszámot használt, ami meglepő volt, mivel csak róla kérdeztem. Á, biztos csak a testvéreiről beszélt. Akkor mégsem voltak koporsókban? Jaj, ugyan biztos időközönként ébren voltak. Szívesen rákérdeztem volna mi volt ez, de inkább elsiklottam a dolog fölött.
- Te nem mennél fedettebb helyre? Vagy elmegyünk a következő busszal?- húztam össze a kabátot magamon és tekintetemmel az érkező buszra mutattam. Nagyon drukkoltam, hogy az előbbit válassza. Nem volt semmi kedvem csak úgy kocsikázni. Bocsánat, buszozni.

Elővettem a sármosabbik mosolyom, de nem csak azért, mert egy valami vezérhúzás lett volna, hanem csak úgy ösztönből jött. Tudom, hogy mire vagyok képes, a szeretnék valamit, és általában véghez is viszem. Bár most e kedves hölgy talán kihívás, talán nem. Még nem volt elég alkalmam megfigyelni ezt, és habár csinos, és kedves, nem tudom egyenlőre hova tenni. Igazság szerint talán ő az egyike azon kívülállóknak, akiknek szívesen mondok el dolgokat az életemről..
- Finn, hát ő tényleg nem veszélyes, bár érdemes vigyázni vele, mert okozhat meglepetéseket, ahogy Kol is. Tud olyan heves ragadozó lenni, mint Klaus, és volt már, hogy unalomból ölt... Vagy mert csak élvezte. Bár ezzel nem elijeszteni akarlak, azért nem minden pletyka talmi. És ezt ne dicsekvésnek vedd... - Mondom, miközben azt veszem észre, hogy sármos mosolyom ismét az arcomon van, és a nagy és kemény Elijah-s tekintetem most inkább megnyugtató és barátságos, de nem zavar, kell ilyennek is lenni néha, hogy elhessegessem a sztereotípiákat. Mert igazából nem szeretem az ilyen dolgokat, de az idő folyamán megtanultam kezelni, és esetenként kihasználni az előnyeit.
- Mikaellel nem volt tipikus apa-fia kapcsolatunk, de nem is volt a legrosszabb. Nem kötődtem annyira hozzá. Nem feltétlen öli sorozatban a vámpírokat, igazából dühe mindig is Klaus-t követte, és csak akkor ölt, ha éhes volt, sosem kedvtelésből. Mindig is Klaus-t akarta elpusztítani, vagy megállítani, mert bűnösnek hiszi magát gondolom... De annyira nem láttam soha a lelkébe, hogy én ezt most le tudjam neked írni... - Boszorkányok. Egész jó témáknál lyukadunk ki, de legalább innen végigmérhetem a lányt. Jó alakja van, csinos, és kedves. Mármint az arca amit most mutat nekem. De ez tetszik, és egész más felé kanyarodott el a gondolatom, hiszen nekem is lehetnek szükségleteim. Erre elmosolyodom, de a lány azt hiheti, hogy csak a mondatain mosolygok.
- Azért nem szereted őket, mert megmentett egy közülük? A boszorkányok hasznos segítői a vámpíroknak. Legalább is néhányuk. Például ha a túlvilág felé akarsz üzenni, vagy ehhez hasonlók. Napgyűrűt is készítenek, ha bíznak benned... Megkeresnek rég elttűnt ismerősöket.Szóval szerintem érdemes lenne átgondolni, újra. Nekem is van egy ilyen ismerősöm... - Jelentem ki, és Mariah az eszembe jutott hirtelen. Tény és való, hogy benne nagyon is megbízok. Igaz, hogy itt kerestem meg ismét, vagyis ő engem, de most rengeteget segített, és ennek rendkívül örülök, hiszen nélküle sokkal hátrébb lehetnék... Majd a szeretet szó kicsit több érzést kelt bennem, mint gondoltam, bár erre nem számítottam. Mindig Klaus jut eszembe, hogy ő mondogatta nekem is, és igaza volt, de ő is beleesett a csapdába...
- Klaus mondta mindig, hogy a szeretet és a szerelem a vámpír legnagyobb gyengesége. És habár igaza volt, ő is elkövette azt a hibát, hogy hagyta magát átadni ennek az érzésnek. Ezek az érzések gátolják meg abban, hogy nagy és elpusztíthatatlan vámpír legyen akár Klaus, akár én, de még a többiek sem kivételek ez alól. Aki azt mondja, hogy ki tudja kapcsolni ezeket az érzéseket, az hazudik. Elfedni el lehet, de kikapcsolni soha... - Hát igen sokat tudok beszélni, ha olyan kerül témára, amiről megvan a véleményem, és nem állok messze a valóságtól. Bár tény, hogy amíg a szeretted melletted van, addig erősnek érzed magad, de mikor eltűnik mellőled, gyenge leszel. Ám ez az erő is veszélyes, mert befolyásol nagyon sok mindenben. Ha szeret az ember, akkor van gyenge pontja, és sebezhetővé, kiszolgáltatottá válik. Meg lehet fogni, ezzel támadási felületet hagyva a többiek számára. Ezért gyűlölöm ezt az érzést néha, sokszor van, hogy én is így cselekszem. És ez alól senki sem kivétel... A következő kérdésen elmosolyodom...
- Kol? Mint én, csak fiatalabb kiadásban. Ő és én rendkívül hasonlítunk egymásra külsőre... Bár férfi szemmel ezt nem tudom így megmondani, hogy jóképű.e. Én jóképű vagyok? - Kérdezem, csak úgy, hátha ebből meg tudom mondani, ki merre... Én tudom magamról, hogy nem vagyok ronda, és ki is használom esetenként.
A következő kérdésén egy kicsit elgondolkodom. Csináltam én valamit? Hát több mint ezer év alatt nem csak a lábamat lógattam... Az unalmas lett volna, és elgondolkodom, hogyan is mondhatnám el a legegyszerűbben és a legrövidebben. Végül egy félmosoly kíséretében neki kezdek.
- Hogy is mondjam... Rengeteg mindent csináltunk életünk folyamán. Római tekercsek, afrikai törzsi faragványok, bármelyik kontinensen ott voltunk, amit be akartunk telepíteni... És persze ott vannak az azték rajzolatok. Emlékszel még a Nap és a Hold átkára? Nos az csak hazugság, nem létezik. Csak kitaláció volt. Klaus átka volt, amíg meg nem törte. - Szerettem ezekről a dolgokról beszélni, hiszen igazán szép emlékek voltak, amikor minden egyes kontinens csodaszép volt, és megvolt a maga varázsa. Az életem minden egyes részét kitöltöttem... És kivételesen többes számban beszéltem, és ezt bizonyára Sarah is észrevette. Ha érdekli esetleg, miért ez a többes szám, akkor elmondom neki, de fölöslegesen nem fogom közölni.
- Szóval mint láthatod nem volt unalmas az életem. A világban rengeteg szépség van, és nem szabad elszalasztani egyiket sem... - Fejezem be itt egy pillanatra a mondandómat, esélyt adva Sarah-nak, hogy feleljen egy egy dologra, vagy kérdéseket tegyen fel.

Elijah & Sarah

Eljött a várva várt családbemutatás. Elijah sorra felsorolta testvéreit - vagyis gondolom ők azok - és természetüket. Finn? Kol? Ezek a nevek ismerősek voltak, de ha csak úgy megkérdezték volna tőlem az utcán, hogy kik ők tuti lefagytam volna. Rebekaht azonosítani tudtam és Klaus arcát magam előtt láttam. Szóval ők lennének azok. Ők a nagy Ősök, akiket "kegyetlennek" titulálnak, de saját magukról közel sem ez a véleményük. Gondoltam én, hogy a nagy rettegtetés mögött csak pár túlcsordult önbizalommal rendelkező elveszett vámpír áll.
- Rebekah hírhedté vált a világunkban a forrófejűsége miatt, Niklaust pedig az öldöklése tette népszerűvé, de az első két fiúról nem tudok semmit. Finn nem tűnik ijesztőnek, ahogy Kol sem. Viszont így első hallásra szimpatikus. - görbült hamiskás mosolyra a szám és halk kacaj tört ki belőlem. Eddig abban a hitben éltem, hogy kegyetlenek és hidegvérrel kinyírnának embereket, ha úgy alakulnak a dolgok, de most máshogy tekintek a dolgokra. Kicsit olyan az egész, mint az én életem. Sorstársként tekintettem rájuk pedig még egyikkel sem hozott össze a sors. Az száz százalék, hogy Elijah nem az én típusom, de az elmondás alapján Rebekahval és Kollal talán kijönnék. Sőt, szerintem nagyon is élveznénk egymás társaságát. Egy ideig. Pár percig lehetséges, de az évek során kiderült, hogy hosszú távon elviselhetetlen vagyok az átlagos vámpírok esetében. Fenn áll az esély, hogy mivel kivételes vámpírokkal állnék szemben, nem lenne probléma, de nem tudhatom előre. Mikael, az édesapja, szintén koporsós játékos. Egy apró kő legördült a szívemről a jó hír hallatán és lágyan kifújtam a levegőt. Egy halandónak fel sem tűnt volna, de lehet , hogy Elijah minden apró megnyilvánulásra érzékeny és felfigyelt a megkönnyebbülésem kifejezésére, így kérdéseket sem kellet feltennie, belekezdtem.
- Ez egy csodás hír! Legalábbis nekem. Te gondolom nem repesel a dologért. - az arcom az első mondatnál felragyogott, de később rájöttem, hogy az én szemszögemből talán ez a világ nyolcadik csodája, viszont az ő helyzetében én szomorú és dühös lennék. Szomorú, mert szeretheti az apját, dühös pedig arra, aki elaltatta. Vagy nem. Nem tudom. Az a lényeg, hogy én kicsattanok az örömtől. - Bocsánat a lelkesedésemért, csak tudod, a drága jó édesapád engem is el akart fogyasztani vacsira. Egy boszorkány mentett meg. Ez is az egyik oka annak, hogy nem nagyon repesek a "természet szolgáiért". - mutattam a macskakörmöt az ujjaimmal és egy óriásit fintorogtam. Nem az én pályám a boszis ügyek. Az is megtörténhet végül, hogy őket imádni fogom, ha a pár perccel ezelőtt történt szemléletmódváltásra gondolok.
- Szerintem a boszik csak magukról magyarázzák, hogy az egyensúlyt hivatottak megtartani. A legtöbb önérdektől vezérelt és mindent a saját vagy szerettei hasznára hajt. Úgy, mint a sima, mezei emberek. A szeret a legnagyobb gyengeségük. - magyaráztam a földet nézve, időnként fel-fel pillantva az előttem üldögélő Elijahra, nehogy megint szó érje a ház elejét. A mondandóm elejével teljesen egyetértettem, de a szeretet téma már kis ferdítésen esett át. Az igaz, hogy sebezhetővé teszi a lényeket a szeretet, de mint minden, ami gyengít, az erősíthet is. Láttam olyan esetet, mikor az utóbbi verzió következett be. Viszont ahhoz nagyon észnél kell lenni, mert a lila köd gyorsan elborítja az agyad. Vajon Elijah követett el hibákat az érzelmei miatt? Biztosan. Mind hibázunk, hiszen máshogy nem tanulhatunk.
- Nem is tudom... Ez a Kol gyerek jóképű? - nevettem el magam és legyintettem a kezemmel jelezve, hogy vegye semmisnek a kérdést - A családod megjavításán kívül csináltál valaha valamit? Élvezted te egyáltalán az életet? - döntöttem oldalra a fejem és lábaimat kereszteztem. A mosoly még mindig virított az arcomon, de már sokkal halványabban és bensőségesebben.

Csak sétálgatunk, és érzem, hogy mennyivel frissebbnek érzem magam idekint, mint a fülledt étteremben. Ámbár lehet, hogy csak én éreztem fülledtnek a légkört a felhozott téma miatt, ugyanis nem a legkönnyebb nekem erről beszélni. Nehéz, mert az élet megkeményíti a szívemet, és kezdem úgy érezni, hogy nem találok vissza önmagamhoz. Félek tőle, hogy nem találom meg a helyes utat, én, aki mindig is tudta, hogy mi a jó és mi a rossz, most egy kicsit elakadtam. Emlékszem, mikor Nik Bekah és én megfogadtuk, hogy a kötelék ami köztünk van megtörhetetlen lesz, de most mintha kissé megcibálta volna az élet, és kezd meginogni a bizalmam velük szemben. Itt már baj van, ha én ezt mondom, hisz a család mindig is szent volt számomra, és azt helyeztem mindenek fölé. Utána következett Anilyn, aki nem hiszem, hogy ennyi év után feltűnhet. Kicsit kezdem elveszíteni néha a realitásom, és ez nem rám vall. Soha nem vallott rám... Bár mindenkinek lehetnek rossz pillanatai, és ez alól még én az erkölcs mintaképe sem kivétel. Ám ahogy most itt jobban megfigyelem a mellettem sétáló vámpírt, elmosolyodom. Nem gúnyosan, csak mégis érdekelne, hogy miért is döntött úgy, hogy szóba áll velem.
- Finn sosem akart vámpír lenni, mindig is utálta, nem az a gyilkos fajta, Kol pedig, hát ő egy kissé hogy is mondjam? Örült fazon, de általában csak a szája nagy. Rebekkah eléggé lobbanékony természet, de ő is szeret fenyegetni, bár nem riad vissza semmitől, nem öl ok nélkül... Tudom most ez így érdekesen hangzik. Niklaus az egy nehéz kérdés, mert kegyetlenül képes ölni, de főleg vérfarkasokat, hogy hibrideket gyártson, és én...Hát én már évszázadok óta nm öltem meg senkit, tehát nem is tervezem... Nem mondom, hogy nem öltem mostanában, de vámpírok voltak, akik bántani akarták Elenát... - Adok rövid jellemzést a családomról, és magamról. Kicsit elgondolkodom, hiszen kihagytam Henriket, de ő nem él, és őt nem ismerheti meg sosem. Kicsit hosszas csöndbe burkolózom, majd eszembe jut egy név... Hezitálok, elmondjam, vagy ne, de végül mégiscsak ráveszem magam...
- Mikael az apánk is egy koporsóba lett bezárva, de őt egy boszorkány zárta le. Ő is vámpír, de ő nem fogyaszt emberi vért. Ő a saját faját öli, és az végül is annyira ha meggondolod... Tehát ők már egyszer meghaltak. Ő az aki egyenesen utálta amivé lett, és a vámpírokat kezdte ölni, kiket mi teremtettünk... Anyám pedig, hát ő egy igen összetett személy... - Hallgatok el, majd elgondolkodom, hogy vajon érdemes volt-e megemlíteni neki Mikaelt, vagy nem. Vajon mit gondolhat most, hogy elárasztottam olyan információkkal, amik nehezen emészthetők,de talán elég érett hozzá, hogy meg tudja emészteni és fel tudja dolgozni a hallottakat...
- Mit szeretnél tudni? - Kérdem mert nem mindent adok ki magamból, vagyis nem osztok meg én sem mindent, ezért inkább tegye fel nekem a kérdéseit...

A mosolyára vonatkozó kérdést elengedtem a fülem mellett, hiszen eléggé ciki lett volna arról beszélni, hogy milyen jól tud bánni a testével és, hogy milyen könnyedén az ujjai köré csavarhat egy nőt. Talán így akar még több információhoz jutni, vagy csak ő is szimpatikusnak talál.
A család témát is kerülni szerettem volna, úgysem tudom meggyőzni arról, hogy igenis véres a testvérei fantáziája. De lehet, hogyha lehetőségem lesz megismerni őket, akkor gyökeresen megváltozik a véleményem. Viszont, ahogy elnézem ez a pillanat később jön el. Egyenlőre meg kell találni a a családtagjait és fel kell őket ébresztenie.
- Az együtt töltött idő alatt rájöttem, hogy semmit sem tudok rólatok és erről a helyről. Mystic Falls az én szememben eddig egy kisváros volt, ahol átváltoztam vámpírrá. Most pedig megtudom, hogy itt mászkál egy Ős meg az anyja. Talán a testvéreid tényleg elmennek innen és te is, de attól még nem fognak változni. Én hiszek abban, hogy minden lénynek két oldala van és ezeket meg kell tanulja kombinálni helyzethez megfelelően, de talán a sok átélt év valamint gyötrelem miatt megkövesedik a szívük. Ne érts félre, nem azt mondom, hogy feltétlenül gonoszak mind, de nagy az esély rá. De te jobban ismered őket! - tártam szét a karjaimat megadóan és jeleztem, hogy ezt a témát ugorhatjuk is. Elérkeztünk egy buszmegállóba, ahol az ülésekre Elijah leült én pedig szemben vele álldogáltam.
- Van néhány folt az ismereteimben, de ezt most mégis hanyagoljuk. Bemutatkozásunk óta lehangoló témákról volt szó. Mesélj magadról! Biztos voltak boldog pillanatok is az életedben. Én például kitűnő tanuló voltam az egyetemen és mindenki imádott. Életem egyik legszebb időszaka. - mosolyogtam büszkén és egy pillanatra visszaugrottam az időben. A kor, az épületek, az emberek, akik annyira hiányoztak hirtelen egy síkban voltak velem, majd újra 160 évnyi távolságban. Az emlékek a vámpír egyik legnagyobb gyengeségei. Főleg, ha az emlékek az emberi életből valók. Én is visszavágyom, de el kell fogadnom magam ilyennek különben szenvedhetek életem végéig. Ami, ha folytatom a besúgásokat, elég rövidnek ígérkezik. Bízom Elijahban, érzem, hogy meg tud védeni, de a bűntudat mardos belülről. Megígértem valakinek valamit és azt csak úgy egy csinos pofiért félredobtam. Vagy nem csak annyiért? Lényegtelen! Ami fontos az az, hogy irtózatosan nagy szám van, amit semmivel sem lehet lezárni. Na ezen sem ártana változtatni.

Igazából jól döntöttem, amikor egy kicsit elszakadtam Mystic Falls-tól, és betértem ebbe az étterembe. Legalább közeledd jutottam ahhoz, hogy kiderítsek olyan dolgokat, amit máskülönben nem tudtam volna. Nem nézem le azért a lányt, mert kibukott belőle az igazság, sőt, örlükök is neki. Bár egy részem nagyon is azt kívánja, hogy bár ne lettem volna ennyire kíváncsi. Nem szólalok meg, amí a lány be nem fejezi az ételt, mert úgy érzem ráérek ezzel akkor foglalkozni, amikor kiértünk, és ráérek minden kérdésére és szavára választ adni. Most gondolataimba mélyedve szemlélem az étteremben lévő és egyre fogyatkozó tömeget, aztán az órámra pillantok. Elvileg mindjárt zárnak, de ez sosem szokott zavarni. Azért kapják a fizetésüket, hogy mindig hajbókoljanak és kiszolgálják az éhes népet. Nem nézem le őket, mert ez is munka, mint az összes többi ami létezik, de ez a munka tényleg arról szól. Mikor kiérünk megszólalok.
- Talán valami baj van a mosolyommal? - Jut eszembe az egyik mondata és elgondolkodom. Talán ez az a vonzerő, amiről annyian beszélnek, de én ügyet sem vetek rá, hogy melyik hölgynek tetszem meg? Lehetséges... Nem tudom mi van benne, amitől úgy kiborul némelyik hölgy, de kihasználni azért kihasználhatom, végül is nekem is kell néha egy két sóvárgó pillantás...
- Nem hiszem, hogy a családom itt maradna mind ebben a kisvárosban, hiszen majdnem mindegyikünk a nyüzsgéshez szokott, és eljön nekem is az az idő, amikor elmegyek innen, de most itt van dolgom, itt kell lennem... - Jelentem ki határozottan, miközben lassan sétálgatni kezdünk. Tényleg van célom ebben a városban, de már kezd összekavarodni minden. Nem tudom mit hová tegyek, hogy mi miért történik, és ez egy kicsit szokatlan nekem. Szeretnék mindent tisztán látni, és szeretnék olyan lenni mint gyermekként. Most valahogy előtört sok emlék, és valahol nem is bánom igazán.
- Bármit kérdezhetsz... - Mondom, majd zsebre dugom a kezeimet. Kissé még csípős az idő, de talán már jön a tavasz. Már annyira az időjárást sem figyelem, hiszen annyit megéltem már, csak feltűnik néha hogy a nagy hó vagy hideg helyett süt a nap és melegebb van. De most kanyarodjunk vissza a jelenlegi problémákhoz, és a lányhoz aki mellett sétálok, és csak azt vesszük észre, hogy már a buszmegállóban álldogálunk. Kicsit leülök, és csak élvezem a hűvös szellőt...

Fogalmam sincs mit csinálok. Az alapvető kérdés az az, hogy miért jöttem egyáltalán Mystic Fallsba. Annyiszor feltettem magamnak ezt a kérdést, de nem jutottam el a válaszig, mert féltem beismerni mi húzott vissza erre a helyre. Világ életemben a nyüzsgő nagyvárosokat preferáltam és akárhogy is nézzük ez a hely nem tudható be annak. Imádom a sok embert, a sokaságot, ahol sok új arcot lehet megismerni, de itt az ismerkedés maximum pár napig tart. Mindenki tudja mindenkiről, hogy mit szeret, miért jött ide, milyen személyiséggel rendelkezik. Megy a pletyka, mint a tévésorozatokban. Egy az egyben. Még sorolhatnám a szempontjaimat, de ez a kisváros egyikhez sem illeszkedik. Akkor miért húzott ide a szívem? Merthogy az tette, nem hagyott nyugodni. Vissza kellett térnem, hogy lezárjam a múltat. Érzem, hogy valami új vár rám, de a múlt láncai nem eresztenek. Meg kell szabadulnom a kínjaimtól, "új" életet kell kezdenem. Itt az ideje, hogy végleg felnőjjek. Nehéz, de ezen is túljutok, mint eddig minden akadályon. A vámpírságom megnehezíti az ügyet, az örök fiatalság nem csak a külsőre van nagy hatással, a bensőket is konzerválja az első halál. A második is csak akkor már külső szemlélőként nézed végig a világ eseményeit. Remélem az életemnek azon időszaka távol van. Érzem, hogy még életben kell maradnom. Viszont nem dughatom továbbra is a fejemet a homokba, ki kell állnom magamért és meg kell tanulnom érvényesülni. Jó ez most úgy hangzik, mintha eddig egy beszari tini lettem volna, ami cseppet sem igaz, de végre felelősen kell döntenem a sorsomról. Estherrel kapcsolatban túl naiv voltam, most pedig Elijahnak hajtottam fejet. De legalább az utóbbi döntésemet tudom indokolni. Elijah - azon kívül, hogy baromi jóképű - megbízható is, én így hallottam. Ő Ősi révén megvédhet Esther dühétől, ha rájön az árulásomra. Egyszer minden titok kiderül, így teljesen felesleges azért imádkozni, hogy ez az egy maradjon a béka feneke alatt. Nem fog és ezzel mind a ketten tisztában vagyunk. Azonban attól tartok, hogy a kérdéses pillanatban az anyját választaná szerény személyem helyett. Abszolút megérteném, de mégis rosszul esne. A szeretet egy furcs dolog, amit eddig senkinek sem sikerült megfejtenie. Az egyik pillanatban úgy érzed ez az érzés idegen számodra, míg a következőben már régi barátként üdvözlöd. A szeretet kiszámíthatatlan. A szeretet meg kell tanulni értékelni és magunkba fogadni, mert ha nem így teszünk, szörnyű dolgokra vagyunk képesek. És igen, ezért jöttem vissza ide. A testvérem miatt, a szeretet miatt. Miután megöltem rájöttem mennyire szeretem, de ekkor már késő. Szerencséje volt, ha a vámpírráválást annak lehet nevezni, de mi van, ha másképp alakultak volna a dolgok? Hogy bírnék úgy éni békésen, hogy tudom, hogy a húgom vére szárad kezeimen. Így is elég szörnyű az érzés, de akkor felemészteném magam. De most nem filozofálni jöttem ide és társaságom is van.
- Nem, dehogy. Te nem tettél semmit. Kivéve a mosolygást. - pirultam el halványan és bevettem egy falat csirkemellet a számba. Lassan húztam ki a villát a számból, kissé talán túl erotikusan, amitől fészkelődni kezdtem a széken. Elijah arcán még mindig csak a csábos félmosoly látszódott. Hihetetlen mennyire elrejti az érzéseit... Maga elöl is így rejtegeti, vagy csak azt nem szeretné, ha mások olvasnának benne?
- Értem, hogy a családtagjaid, de attól, hogy elszélednek még nem válnak veszélytelenné. Gondolj csak bele, ha a karózások előtt is kedvüket lelték mások nyomorgatásában, akkor mára nem nagyon változtak meg. Elvégre halottak voltak eddig. Lefogadom, hogyha felkelnek iszonyatosan pipák lesznek és az végképp nem jó. - magyaráztam a villámmal mutogatva. Kétségtelen, hogy egyből bosszúállás lenne. Arra meg senkinek nincs szüksége. Viszont az 99%-os biztonsággal állíthatom, hogy Esther nem lesz kebel kedvenc. Habár a velem asztalnál ülő férfi arcáról nem lehetett egy csöppnyi érzelmet sem leolvasni, a szava elakadt és egy kisebb hatásszünet következett. Én sem örülnék neki, ha az anyám a hátam mögött halandóvá akarna változtatni. Kivéve, ha még az időt is visszatekerné és mindent jóvátehetnék. Akkor ujjongva mennék bele a dologba.
Elijah biztosított róla, hogy megvéd, így viszonozva a lepcses számat. Válaszul egy hálás mosolyt foglalta el arcomat és meleg pillantásom találkozott érzéstelen tekintetével. Leírhatatlanul irritál, mikor üres tekintetekre találok, de ez esetben elnézhető.
- Menjünk. Tényleg nem árt egy picit kimenni a levegőre. Sűrű volt a téma. - nevettem el magam és óvatosan álltam fel, nehogy leverjek valamit. Elijah fizetett, majd mikor már mindketten indulásra készen álltunk indultunk levegőzni. Előre engedett úriemberként, mit egy halk köszönömmel honoráltam. Kilépve a hűvös levegő megcsapta az arcom, és megborzongtam. Nem fáztam csak hirtelen jött a hideg levegő. Elijah intett egy luxuskocsi sofőrjének, aki azonnal beindította a motort és elindult. Akkor sétálunk. Oké felőlem...
- Most, hogy már ilyen sok mindenről beszéltünk, és én elmondtam, amit tudok felelnél te is a kérdéseimre? - tettem fel félve a kérdést, reméltem nem érti félre a hangsúlyt. Csak egy egyszerű kérdésnek szántam, nem szemtelenkedésnek. Az zavaromban jön elő és hála az égnek az idegességemet tudtam csillapítani.