E

ljött az idő. A várva várt pillanat, hogy végre egyszer és mindenkorra megleckéztessem Katerina Petrovát. Beleverjem abba a gyönyörű és makacs fejébe, hogy mi jár annak, aki szembe mer szegülni velem, mi jár annak, aki elárul, meglop, keresztbe tesz nekem. A felsoroltak mindegyike igaz az említett nőre, és úgy tűnik, eddig túl engedékeny voltam vele. Túl sokat hagytam neki. Hagytam megszökni az átváltozásom után is. Hagytam, hogy azt higgye, túljárt az eszemen. Nem akartam, hogy púp legyen a hátamon, és mivel akkor épp jó szolgálatot is tett nekem, nem állt szándékomban megölni, ehelyett elengedtem. Ezt igazából már csak azért sem bánhatom igazán, mert ha ő nem lett volna, Mikael a halála előtt valóban megölte volna Elenát. Nem árt, ha több hasonmás van, a maguk módján a hasznomra lehetnek mindketten, csak féken kell tartani őket. És Katerina egy kis fenyítésre szorul. Vagy egy kicsit nagyobbra. Az, hogy ismét meglopott, nyílt hadüzenet volt a részéről. Nem hinném, hogy az az ékszer tényleg kellett volna neki, csak az volt a lényeg, hogy megmutassa, milyen merész, és mennyire bátran és nyíltan szembe tud szállni velem. Csakhogy ezúttal valóban kihozott a sodromból. Rávette az egyik leghűségesebb szárnysegédemet, hogy eláruljon, hogy ellenem forduljon, hogy hazudjon nekem. Nem hagyhatom, hogy Katerina továbbra is nyeregben érezze magát. Megmutatom, milyen messzire ér el a kezem, hogy ha akarom, könnyedén a nyomára bukkanok, és ha úgy tetszik, kitéphetem a szívét, mielőtt annyit szólhatna: zdrawei! Magam indulok a nyomába, amint kiderítik nekem, hogy hol találom. Nem olyan ügyes, mint gondolja. Túlságosan ismerem már. Nyomokat hagy maga után, és még csak nem is sejti, mennyire védtelenné vált előttem.
Magam mögött hagyom Mystic Fallst a Salvatore testvérekkel, Elenával meg az egész csürhével. Csak két hibrid barátomat viszem magammal kíséretnek. A repülőn ülve eszmélek fel először, hogy most hagyom el hónapok óta első ízben ezt a porfészket. Sőt, ami azt illeti, Európában sem jártam az elmúlt pár évben. Amerika, az álmok földje annyira lefoglalt, hogy nem láttam túl rajta. Talán végül még ezért is hálásnak kell lennem Katerinának.
Érkezés után nem sok időt szentelek a hotelbe költözésnek. A teljesen más klíma azonban kicsit hátráltat, mivel nem sok trópusi időjárásra illő ruhám van. Végül egy sötétsürke, vékonyabb ing, valamivel világosabb farmernadrág mellett döntök, és egy napszemüveget is választok kiegészítőnek, ami segít kicsit elvegyülni, és megnehezíti azok dolgát, akik felismerhetnének. Az informátoraimnak hála, hamar megtalálom a lányt. A parton található egyik nyitott bárban ücsörög a bárpultnál koktélt szürcsölgetve egy napbarnított olasz sráccal. Nem messze tőle foglalok helyet én is, de nagyon ügyelek rá, hogy ne vehessen még észre. Előbb rendelek neki még egy ugyanolyan koktélt, amit éppen fogyasztott, és odaküldöm a megigézett pincérlánnyal.
- Miss Katerina! Ezt magának küldi az az úr - hallom a lányt, aki elismétli, amit mondattam vele, és közben megemelem a saját italom is feléjük. Aztán nyugodt léptekkel magam is odasétálok.
- Bocs, öreg, de a hölgy már foglalt! - kezd el akadékoskodni a Katherine-nel iszogató férfi azonnal, mire teszek felé egy fenyegető lépést.
- Ahogy mondod, barátom. A hölgy már foglalt. - Jelentem olaszul, hogy biztos megértse a pasas, majd lassan ravasz mosoly futja be arcomat. Kath mellé lépek, és a derekánál fogva szorosan magamhoz húzom.
- Szerelmem, el sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál - színészkedem kicsit, de egészen élvezem, ahogy Katerina hajába fúrva az arcomat a nyakára lehelek egy puha, ám de "jeges" csókot. Mennyire egyszerű lenne most csak úgy átharapni a torkát. Ha az nem végezne vele, akkor a farkasméreg tenné meg rövid időn belül. Szabad kezemet felemelem, és végigsimítok a nő dekoltázsán is, ahol épp a tőlem lopott, apró rubintkövekkel kirakott nyaklánc díszeleg.
- Látom, viseled az ékszert. Gyönyörűen áll a kecses nyakán, nem igaz? - A kérdést már a döbbenten pislogó férfi felé teszem fel.