Könnycseppek, elfojtott fájdalom, üres tekintettek.. Látom magam előtt az egykori énem megtörtségének a jeleit, és hallom, ahogy keserves zokogások között önmagában imádkozik. Nem embernek születtem, és éppen ezért is gondolták úgy a szüleim, hogy nem tartózom közéjük. Nem lehettek barátaim, sőt nem kaphattam rendes életet sem.. S hogy mindezt bánnom-e?
Mindazt, amit tudok, nos nem az iskolában sajátítottam el, hanem az évek kemény munkája során. Apám nevelte belém a trükköket, amíg anyám éjjelente, nos esti mese gyanánt a sátán nevét suttogta a fülembe. Ha a nephilimek valóban választhatnak a jó és rossz oldal létezése között, akkor el kell árulnom azt a titkot, miszerint a saját családom Lucifer pártján áll. S vajon én magam is ott állok-e?
Nem egyedüli gyermek voltam a családban, hiszen előttem még született egy bátyám. Együtt nevelkedtem vele, és míg én fejet hajtottam apám akarata előtt, nos addig ő dacolt mindezzel szemben. Azt rebegte minden egyes alkalommal, hogy a jó oldalon áll, hogy az angyalok nevére esküszik. S kérded te, nos mi is történt vele?
Négyszáz év... négyszáz kegyetlen, és őrjítő év áll a hátam mögött. Mindvégig elnyomtam az érzelmeim, és megtartottam az elmém legmélyén a saját gondolataim. S tényleg kellemes volt mindent magamba fojtani?

Mit sem sejtve jöttünk haza a testvéremmel, a délutáni kis kirándulásunkkor. Élveztük egymás kölcsönös társaságát a vadászat során. Bár szüleink erősen tiltották az efféle kiruccanást, ugyanis szerintük időpocsékolás megölni az állatokat, hiszen majd az emberi teremtmények helyettünk is elvégzik a dolgukat. Amint beléptünk az ajtón, nos a szüleink velünk szembe álltak, rosszalló pillantással. Szinte lyukat tudtak égetni a vesénkbe - legalábbis mai kifejezéssel élve. Anyánk volt az első megszólaló egyén, és egyben az a személy is, aki közelebb lépett felénk.
- Hányszor megmondtam már, Christopher, hogy hagyd az öcsédet békén! - Emelte fel a hangját kemény szigorral. - Te pedig Sebastian, nos nem kellene, hogy élj ilyen badar lehetőségekkel.
- De hát nem is csináltam semmit, anyám.. - Kezdett el védekezni, Chris automatikusan. - ..ő is éppen úgy vétkes, mintsem én! Magától jött utánam!
- Hagyd ezt abba, de azonnal! - Üvöltötte le az apánk, mire a bátyám csendben meghátrált, és lehajtotta inkább a fejét. - Szégyelld el magad, amiért nem vagy sohasem engedelmes! Minden egyes alkalommal csak veled van a probléma, és még úgy merészelsz védekezni, mintha Sebastian bűne lenne az egész. Vegyél róla példát, ő legalább tudja, hogy mi az elvárás, és nem ellenkezik a rendeltetésével, mintsem te! Már sokszor elmondtam neked... nagyon sokszor, hogyha még egyszer átlépsz egy szabályt, és a kisebbet belerángatod a hülyeségeidbe, akkor megöllek! Bár talán élénkebb példa lenne a számodra, ha a testvéred tenné meg.. - Nézett felém az öreg kegyetlen pillantással, és én ekkor úgy éreztem, hogy a hátamon is szinte feláll a szőr. Nem tíz éves gyermekek voltunk már, hanem több, mint száz évesek. Száz? Mi ez nekünk, ha a szüleink folyton csak kamaszoknak néznek bennünket? Konkrétan úgy kellett viselkednünk, mintha éppen csak tíz évesek lennénk.
- Én... én.. - Kezdtem volna bele rebegve, valahol talán kissé remegő hangon, de ezen valós érzelmeim rögtön átcsaptak félelembe, ahogy apám erélyes hangon figyelmeztetett, miszerint jobb lesz, ha megteszem.
- Őrült vagy! - Ordította Christopher, ahogy anyám hátulról lefogta őt. Apám óvatosan közelebb lépett hozzám, és a jobb tenyerét a bal vállamra helyezte.
- Semmi gond, kisfiam. Tudom, hogy félsz... - Nyugtatott kellemes, sőt hízelgő hangon, ahogy a kezembe nyomta az eszközt. - De, csak akkor lehetsz igazán vakmerő, és bátor, ha a magadfajtákból kiirtod azon egyedeket, akik Istent dicsőítik, nem de? - Mosolyodott el szórakozottan, ahogy a bátyám felé lökött. Belenéztem a szemeibe, és ekkor lepergett előttem, nos az eddigiekben együtt leélt száz év.. Láttam, ahogy játszunk, ahogy egymás társaságai vagyunk, mint szerető testvérek.. Hallottam a könnyed kis nevetéseinket. S lám hirtelen mindennek vége szakadt, ahogy a padlólapon felcsendült a csattanás.