Ó basszus talán nem kellett volna olyan erősen lefejelnem őt, mert még mindig szédelegtem. De ha vissza fogtam volna magam, akkor lehet, hogy meg se érezte volna. Nem kockáztathattam, muszáj volt minden erőmet belevetnem, mert ezt akarta. Bevallom az előbb megijesztett engem, tudom, hogy ez mind a játék része volt, de mégis ijesztő volt ezt megkapnom a bátyámtól. Persze, a szó szoros értelmében nem volt az, hisz a vér nem kötött össze minket, de én még akkor se tudnék vele így bánni, ha én tanítanám őt. De szerencsére egyelőre nem kellett tőle tartanom, mert már én tartottam őt fogva. Igaz, tudnék neki nagyobb fájdalmat is okozni, de sajnos nem tudtam kizárni az érzelmeimet. Mindig is közel fog állni hozzám, és játék ide vagy oda, nem tudom őt bántani. Egyszerűen képtelen vagyok rá. Persze, ugyanezt gondoltam Henry apjáról is, aztán végül is meg lett annak is a következménye. Mondjuk azt a részeges alakot össze sem lehet vetni ezzel a csodálatos férfival itt előttem. Ég és föld.
Túl sokat agyaltam, túl sokat beszéltem, és hagytam magam kizökkenteni a jelenlegi szituációból. Ha élesben történne mindez egy erőszakos vadidegennel, vajon akkor is ilyen hülyeségeken agyalnék? "Térj észhez, Hazel!" ~ figyelmeztettem magam, de már túl késő. A pólóm egyik percben még rajtam volt, a másikban pedig már két darabban a földön. Időm se volt visszatámadni, úgy meglepett mozdulata. Na meg a következő is. Gyorsan a kemény padlóra vágott, és szerintem hallottam, ahogy megreccsent a hátam. Fel akartam tolni magamat, de térdét már a nyakamhoz préselte. Megijedtem. Kaptam levegőt, igaz nagy nehezen, de kaptam, de semmi esélyem nem volt megmozdulni, esetleg visszavágni annak az átkozottnak. Leszarom, hogy a bátyám, de basszus egy testvér nem viselkedik így! Mi ütött belé?
- He... - próbáltam kimondani a nevét, de nem bírtam. Láttam, ahogy a nadrágjához nyúl, majd könnyekkel teli szemeimet rá emeltem. Annyira ismerős volt ez az érzés, de mégse tudtam rájönni, hogy miért is. Rettegtem. Testem minden egyes porcikájával. Gyűlöltem őt, de magamat még jobban. Gyűlöltem magam, amiért ilyen érzelmeket váltott ki belőlem, vagy amiért hagytam, hogy idáig elfajuljanak a dolgok. Nem fogom hagyni, hogy tönkretegyen, nem adom meg neki ezt az örömöt. Testem remegett, de már nem a félelemtől, hanem a bennem növekvő dühtől. Képtelen vagyok visszafogni magam, robbanni fogok, és valamelyikünk ebbe meg fog sérülni. Lehunytam a szememet, próbáltam lecsillapítani magamat, valamennyire sikerült is. De nem sokáig. "Ne aggódj, a végére élvezni fogod." Egy mondat. Egy aprócska mondat, melytől teljesen kikészített. Vérben izzó tekintetemet rászegeztem, és nem lepődnék meg, ha íriszeim most sárgák lennének. Ez teliholdtól független, ha nagyon kiakasztanak, képes pár másodpercig más színnek látszani, mint ami valójában. Az összes erőmmel eltaszítottam őt magamtól, de nem is akárhogyan. A falnak csapódott, ezzel teljes mértékben lebuktattam magamat. Egy huszonhárom éves nő képtelen a padlóról úgy ellökni valakit, hogy lába ne érje a földet. Egy átlagos halandó erre nem lenne képes, de én, mint vérfarkas igen. Nagyobb erővel vagyok megáldva, mint az emberek, sőt egyes esetekben még egy vámpírnál is erősebb vagyok. Henry meg csupán egy halandó volt, semmi több. Ha lenne benne valami extra, arra már rég rájöttem volna. Úgy gondoltam, hogy nem törődök az előbbi kis mutatványommal, hátha elfelejti. Meg amúgy sem arra koncentráltam, még mindig iszonyat dühös voltam rá. Bántani akartam őt.. fizikailag. Azt akartam, hogy szenvedjen, és ez az érzés nem akart elmúlni.
- Mégis mi a francot képzelsz magadról? - üvöltöttem, majd erősen megragadtam a nyakát. Összeszorítottam, s nem érdekelt, hogy épp a légcsövét préseltem össze. Jól eső érzés fogott el, annak ellenére, hogy egy olyasvalakit bántottam, akiért tűzön-vízen át kelnék. - Elment a józan eszed? - szorítottam még egy kicsit, de nem nyugodtam le. Többet akartam. De muszáj volt leállnom, ha nem akarom, hogy Henry halálával végződjön a nap. Ellöktem őt magamtól, majd beleütöttem a falba. Sajnos ezt sem kellett volna, de nem bírtam visszafogni magam. Felkeltette a bennem lévő alvó oroszlánt, és most már nincs visszaút.. - Cseszd meg, Henry! - kiabáltam, ahogy megpillantottam ujjperceimen a vért, és a hatalmas mélyedést, amit hagytam a falban. Nem érdekelt. Hadd derüljön ki minden rólam, majd tagadom az egészet. Persze, azt már nehéz lesz megmagyarázni, mikor is pár perc múlva a kezemen lévő nyílt sebek beforrnak. Hogyan közölném vele? Ó bocsi Henry, de egy vérfarkas vagyok és jelen pillanatban egy csillapíthatatlan vágyat érzek arra, hogy megöljelek?
Ja persze. Vicces lenne. De amúgy tényleg meg akartam ölni azt a szemét mocskot, mert rohadtul nem volt poén, amit az előbb művelt. Még egy ilyen húzás, és elkezdheti ásni magának a sírját.