Nem kellene üres kézzel hazamennem. Valamit vennem kell, különben soha többet nem jöhetek ki a házból, hiszen azzal az ürüggyel léptem át a küszöböt, hogy vásárolni megyek. Igazából csak egy kis friss levegőre volt szükségem, egy kis egyedüllétre, hogy át tudjam gondolni ami velem történt a napokban. Néha kicsit elbizonytalanodom azzal kapcsolatban, hogy jól döntöttem... Most először hazamehettem volna, de én nem tettem meg. Jó, persze az ár túl nagy lett volna. Semmiképp sem szerettem volna meghalni amikor újra összefutottam volna Alexel. De ettől függetlenül még kíváncsi lettem volna arra, hogy milyenek a szüleim. Nagyon szeretném megtudni, de ez nyilvánvalóan örökre rejtély marad. Valószínűleg gondolkoznom sem kellene már rajta. Csak mégjobban fájdítom a szívem. Ha Alex tényleg azt akarja hogy vele maradjak, muszáj lesz bele piszkálnia a fejembe, hiába is nem akar.
Hirtelen állok fel a padról, mikor megpillantok egy ismerős arcot közeledni. A fenébe is! Valahogy sejtettem, hogy még mindig utánam szaglásznak Alex emberei. Biztosan gyanús neki, hogy itt üldögélek lassan fél órája, miközben vásárolni jöttem. Mielőtt még elmehetnék, a fickó megjelenik előttem, és csak annyit kérdez, jól vagyok-e. Ó, tehát aggódott értem! Már azt hittem most vissza fog rángatni a házba, és beszámol Alexandernek... Mondjuk nem tudom mit mondana. "Azért hoztam haza mert túl sokáig üldögélt egy padon." Hát vicces lett volna. De azt még mindig nem tartom viccesnek, hogy egy lépést sem tehetek ezek a vámpírok nélkül... Végül csak bólintok neki egyet, majd elvonulok mellette. Nem indul utánam, mint egy testőr. Biztosan messziről akar figyelni. Na majd meglátjuk! Le kell ráznom... Utálom ezt!
Bevonulok New Orleans egyik legnagyobb bevásárlóközpontjába, de mielőtt még esetleg eszembe jutna venni valamit, az egyik kijárat felé indulok. Szerencsére van egy pár belőle, így tehát az izomembernek fogalma sincs arról, hogy épp melyiken megyek ki. Miután azt hiszem sikeresen leráztam, máris sokkalta jobb lesz a kedvem. Már majdnem ugrándozni kezdek örömömben az utca kellős közepén, mikor a szél elém fúj egy kis papírzacskót, amit pedig egy kisfiú követ. Nem egészen tudom, hogy mit csinál egy üres zacskóval, de mindenesetre mosolyogva nyújtom át neki, viszont nem hagyom ott. Gyanús nekem, hogy miért van egyedül itt egy ilyen kicsi fiúcska. Nagyon szép arca van, nem lenne túl jó ha valaki elrabolná. Éppen ezért kérdezem meg tőle, hogy hol vannak a szülei. Aztán mikor elpityeredik, már főleg nem tudok mellette csak úgy elmenni. Segítenem kell neki... Úgyis ráérek bőven. Talán most jobb is lenne ha nem mennék haza egy ideig, hanem megleckéztetném Alexandert. Hm... Nem is olyan rossz ötlet ez! Végül tehát vele megyek, segítek megtalálni a szüleit. Kettőnk közül legalább egyikünk találja őket meg, ha már én nem kereshetem őket többet.
Sajnos hamar kiderült, hogy nem volt jó ötlet elmenni vele. Dehát ki gondolta volna, hogy egy alig tíz évesnek kinéző gyerek veszélyes lehet? Viszont ő már nagyon érthet ehhez. Eléri hogy megöleljem, én pedig megteszem. Hogy is ne tenném? Mikor megérzem azt az éles fájdalmat amit a nyakamba harapással okoz, természetesen próbálok elhúzódni tőle. Mindent megteszek annak érdekében, hogy eltoljam őt, de minden hiába. Kicsi a bors de erős. Túlságosan is erős! - Neeee! - Kiáltok fel már rémülten, de ez is hiába. Érzem ahogy megy ki belőlem szépen lassan az erő. Először a kezeim, aztán a lábaim, majd a szemeim mondják fel a szolgálatot. Teljes sötétség vesz körül. Most meghalok!

Nagy nehezen kinyitom a szemem. Tényleg nagyon nehezen. Mindenemet nehéznek érzem. Ráadásul fogalmam sincs, hogy mégis hol vagyok. Csak akkor jövök rá, hogy mi történt velem, mikor már megszólal a kisfiú. Hirtelen minden beugrik. El akarok menni innen! Nem tudok... Már hogy is tudnék? A kezeim olyan szorosan le vannak kötözve, hogy megmozdítani sem tudom. Végül rémülten nézek a fiúra...
- Miért hoztál ide? Kérlek szépen engedj el... Könyörgöm! Én csak segíteni akartam neked... Ne bánts, kérlek! - Rámeredek, nagyon kevés kell hozzá, hogy sírva ne fakadjak itt. Ő egy vámpír. És van egy olyan érzésem, hogy ő veszélyesebb mint Alex. Legalábbis rám nézve. Fájó belegondolni, hogy Alex is ezt szokta tenni az áldozataival... A végén mindig meghalnak azok az emberek. Most én is meghalok? Nem kellett volna leráznom a nyomkövetőmet.. Akkor most nem lennék bajban.