Szinte már előre rettegek, hogy ugyan ki fog belépni azon az ajtón. Fogalmam sincs, hogy mégis hogyan fogom megmagyarázni ezt az egész helyzetet a szüleimnek, ha tudomást szereztek a balesetemről. Bár mondjuk azt nem tudom, hogy honnan is deríthetnék ki az ittlétem, miután kértem, hogy ne értesítsenek senkit sem. Persze tudom, hogy ez az én családomban nem számít sokat, elvégre ha nagyon akarnak rájönnek bármire. Félve de mégis kíváncsian bámulom az ajtót, miután a nővér kiment. Tisztában vagyok azzal, hogy az utasításom után, nem kellene senkit beengednie, de mégis érzem, hogy a látogatóm, nem hagyja annyiban a dolgot. Abban azért reménykedem, hogy nem egy vámpír lesz annak reményében, hogy majd megölhet és vámpírrá válhatok. Elvégre még nem telt el a huszonnégy óra, tehát a szervezetemben van még a vérük. Mikor kinyílik újra az ajtó, hát hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy most akkor örülnöm kellene, vagy megnyugodnom, vagy inkább idegesnek lennem... esetleg mérgesnek. Még az is lehet, hogy félnem kellene. Ha őszinte akarok lenni akkor azt hiszem az összes érzés itt kavarog bennem. - Hagyja, ő bejöhet... Nem rokon. - Intek a nővérnek, mire ő elég érdekesen pillant Jensenre. Felvonom a szemöldököm bár erre inkább nem mondok semmit. El tudom képzelni, hogy azt hazudta a rokonom. Az már az ő dolga, hogy kidumálja magát a hazugságaiból, nem az enyém. Kicsit feljebb tornázom magam az ágyban, hogy valami ülőpozícióba kerüljek, aztán mikor kettesben maradok a férfival már kezdem is bombázni a kérdéseimmel. - Kíváncsi voltál, hogy nem lett-e belőlem vámpír? Vagy inkább csak azért jöttél, hogy leverd rajtam a kocsid árát?- Vonom fel ismét szemöldököm, elvégre az egész találkozásunk az autójával kezdődött, amit kicsit megkarcoltam. Bár nyilván kedves volt tőle, hogy a későbbiekben nem a kocsija karcolásával törődött, hanem azzal a lyukkal ami a hasamban volt. - Eddig még nem lettem vérszívó, szerencsére. Mindenesetre arra azért kíváncsi volnék, hogy mégis te honnan szereztél vért? - Fogalmam sincs, hogy ki ő vagy mit csinál, de nagyon remélem, hogy nem valami idióta aki vámpírok vérével kereskedik, vagy tudjam is én. - Na meg persze azt hiszem illik köszönetet is mondanom neked, elvégre ha jól sejtem te mentetted meg az életem. - Mondom végül egy fanyar kis mosollyal az arcomon. Igyekszem ma kicsit kellemesebb társalgást véghezvinni, semmi kedvem itt vitatkozni vele, valószínűleg nem is sok erőm lenne ma hozzá.
Jensen Maxwell
welcome to my world
► Age :
38
► Total posts :
236
BRAVE HUNTER ➴
Tárgy: Re: Kórház Vas. Nov. 13, 2016 1:45 pm
Jensen & Lara
Whenever you are lonely, remember this truth: someone, somewhere is thinking of you ...
Már csak ez a rohadt nagy púp hiányzott, amit ez a kislány okozott nekem. Komolyan mondom a nők néha annyira érthetetlenek, felelőtlenek, és kislányosan viselkednek, hogy az már nekem fáj. Ha nem kezd el hepciáskodni, okoskodni, vagy éppen csak elvarrja a szálakat, amiket úgy hitt, hogy ő mozgatott, akkor valószínűleg most nem kerültem volna ilyen helyzetbe. Lelkiismeret furdalásom van amiatt, ami vele történt.
Ráadásul azért is elég cefetül érzem magam, hogy ott hagytam a kórházban minden szó nélkül. Az orvosok biztosan fognak kérdezősködni a hihetetlen gyors gyógyulása miatt. Már ha nem halt meg azóta. Itt állok a kórház előtt, és azt várom, hogy női sikolyokat fogok hallani, majd eszeveszettül fog mindenki kirohanni az épületből. Az azt jelentené, hogy a kislány nem élte túl, és egy vámpír formájában tér vissza. Bár szerintem az már megtörtént volna, bár a mai világban már sosem lehet tudni. Mindenesetre nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lehet vele. Nem tudom miért érdekel ennyire az állapota. Igen cuki kis pofija van, meg jó alakja, de attól még egy elkényeztetett liba. De mégsem tudom kiverni őt a fejemből. Így hát vettem egy nagy levegőt, és beléptem a kórházba. Először az információs pulthoz léptem, ahol megvillantottam megnyerő mosolyomat, és a kishölgy készségesen válaszolt a kérdéseimre, miszerint hol találom meg Larat. El is indultam a szobája felé, de az emeleten megtorpantan. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Bevallom őszintén, hogy azért egy kicsit tartottam tőle, nehogy az legyen, hogy elkezd velem ordibálni a kórteremben, aztán a biztonságiak vigyenek ki. De elég leleményes vagyok, valahogyan csak megoldom majd. - Üdvözlöm! – szólítottam meg a mellettem elhaladó nővért. – Lara szobáját keresem, az információs pultnál azt mondták, hogy ezen az emeleten találom. – próbáltam aggódó kifejezést erőltetni az arcomra, habár szerintem jobban hasonlított egy grimaszra. – Azonnal megkérdezem, hogy fogadja-e Önt! – válaszolta kedvesen, rám mosolygott, majd besietett az egyik szobába. Pár másodperc múlva már ismét előttem állt. – Ön családtag? – kérdezte azonnal. – Igen. Az unokatestvére vagyok. – Vágtam rá azonnal. Ilyenkor csak családtagokat engednek be, így úgy gondoltam, hogy ez a helyes válasz. – Akkor sajnos nem mehet be. A beteg megtiltotta, hogy családtagok bemenjenek hozzá. – felelte bűnbánó arccal a nővér. Egy pillanatra megtorpantam, majd magabiztos mosollyal ismét megszólaltam. – Ohh, higye el a szabályok rám nem vonatkoznak. – rákacsintottam, majd azzal a lendülettel elléptem mellőle, és egyenesen abba a szobába mentem, ahonnan láttam kijönni a nővért, aki természetesen azonnal utánam jött. - Hát itt vagy! Mindig valami bajba keveredsz ha elvesztelek! – mondtam nagy mosollyal az arcomon, majd nekidőltem az ajtófélfának. Örömmel töltött el, hogy nem egy vérengző vámpír lett belőle. – Megmondanád a nővérnek, hogy engem szívesen fogadsz a szobádban? – böktem a nővér felé.
Ha van olyan hely, amit én aztán tényleg nagyon gyűlölök, hát az a kórház. Gyűlölöm ezt a helyet, de nem volt más választásunk. Persze valószínűleg most nagyobb bajban lennék, ha Jensen nem nyomott volna le a torkomon a vámpírvérből, talán akkor már rég halott lennék. Igazából nem is emlékszem már arra, hogy mi történt az után, hogy az a vámpír belém döfte a tőrt. Vannak homályos emlékfoszlányaim, de azokat még nem igazán volt erőm összerakni. Mindenesetre nem egy könnyű napom volt a tegnapi. Nem elég, hogy balesetet okoztam, aztán még annak is kellett behoznia ide, akinek a kocsiját összetörtem. Na jó az enyhe túlzás, hogy összetörtem, inkább csak megsimogattam a hátulját. Bár nem kedvelem a férfit, elvégre egy hatalmas nagy paraszt volt, de ettől függetlenül most mégis neki köszönhetem az életem. Az pedig már csak plusz szerencse, hogy volt nála vámpírvér. Erről viszont még muszáj lesz kifaggatnom, hogy ugyan miért is hord magánál ilyesmit. Csak remélni tudom, hogy nem azért mert ő maga is az, vagy bármi hasonló. Sajnos erről nem volt alkalmam megkérdezni őt magát, elvégre nem voltam túl jó passzban, miután a lábamon is alig tudtam megállni. Tényleg nem emlékszem abból semmire, hogy hogyan is kerültem ide, vagy mi történt később. Jó, persze azt tudom, hogy az orvosok benyugtatóztak, meg altatóztak, a fájdalom miatt, de többet nem. Persze nagy valószínűséggel aludtam egy nagyot és nem történt más. Ma reggel pedig az orvos természetesen meglepődve vette tudomásul, hogy konkrétan már semmi bajom nincs. Ő maga sem tudta, hogy hogyan gyógyulhattam meg ilyen gyorsasággal, én pedig eljátszottam az ártatlan báránykát, hogy én sem tudom. Viszont szerette volna, ha bent maradok délutánig, csak a biztonság kedvéért, hogy ha esetleg történne valami visszaesés, akkor a közelben legyek. Azt hiszem ennyit még kibírok, csupán néhány óra. Viszont nagyon remélem, hogy senki nem értesítette a családomat, nem szeretném ha tudomást szereznének erről az egészről, de legfőképp nem arról, hogy vérszívók vére van bennem. Akkor huszonnégyórás megfigyelés alá fognak vetni, nehogy véletlenül meghaljak itt nekik és aztán vámpírként ébredjek. Mondjuk ezt én sem igazán szeretném, efelől semmi kétség. De nincs szükségem a felhajtásra. Egyáltalán nincs. - Lara, jött hozzád valaki. Beengedjem? - Kérdezi az egyik nővér, mire én megrázom a fejem. - Nem akarok családtagokat látni itt, megmondtam! - Ezzel ő ki is megy, hogy átadja az üzenetem a látogatónak. Nagyon remélem, hogy nem anyám az. Könyörgöm ne! Bár ki más is lehetne? Kíváncsian pillogok az ajtó felé, tudom, hogyha anyám az akkor bizony ő be fog jönni engedély nélkül is.
Kezdőlap
Tárgy: Re: Kórház 
