Halk nyögésére elégedett és szemtelen vigyorra húzódik pofámra de nem illetem kommentárral a dolgot, hagyom, had lappangjon a nőben, had merüljön mélyre benne még én kacsintok és már tovább is indulok, hogy igazi úriember módjára húzzam ki a széket majd toljam vissza ezúttal formás kis fenekével együtt. Hallgatom édes ajkairól legördülő szavait de megtisztelem ezt a nőt annyival, hogy a tekintetem az övét figyeli. – Európa. – vonom fel a szemöldököm kérdőn, ahogy megemlíti a franciákat és az olaszokat – Csodálom, hogy Róma nem rabolt el tőlem kedvesem. Tudom, hogy mennyire szereted a mediterrán pezsgést. – kérdezés nélkül töltöm meg a poharát – persze még véletlenül sem tele, hisz ez a bor nem az a fajta, amit az ember hanyagul lehörpint majd kiokádja. Nem. Ez a bor finoman és mégis alattomosan kúszik majd a véráramba és hiteti e, hogy minden lehetséges. Persze, nem az a cél, hogy leitassam a nőt. Ugyan már. Egyrészt az nem az én műfajom – egyszerűen nincs szükségem rá, másrészt pedig a nő vámpír. Nem is hatna rá. Ettől függetlenül azonban megérdemli, hogy egy kiváló zamat kiválóan érett színe fesse meg ajkait és cirógassa végig torkát. – Ó biztos vagyok benne, hogy kifogástalan darabokat választottál. – vigyorom kiszélesedik, hogy a csipkét emlegeti. Ügyes kislány, meg kell hagyni, tudja, mivel hergeljen fel. – Bármikor rendelkezésedre állok, hogy  megmondjam, jól is állnak-e. – kacsintok felnevetve majd mikor előhúzza az apró dobozt, mosolyogva csóválom meg a fejemet. – Nem változnak a szokások kedvesem. – nyúlok a zakó belső zsebébe, ahonnan egy szinte majdnem egyező méretű dobozt  vonok elő. – A viszontlátás örömére. – kacsintok és átvéve ajándékom nyújtom át sajátomat. A fekete doboz egy gyönyörű, rózsaszín harisnyatartót rejt – természetesen csipkéből. Felemelem a doboz tetejét és elismerően füttyentek. – Lana! – simlis vigyorral a képemen oldom a csuklómon pihenő órát és cserélem ki az újra ami nem meglepő módon teljesen passzol hozzám. Megemelkedem és a nő arcára lehelek két finom csókot. – Köszönöm. – kacsintok rá visszaülve a helyemre. Amint a nő is felbontja a masnit, közelebb hajolok. – Akármikor segítek felvenni. -  kacsintok pimaszul majd elhajolok és intek a pincérnek, hogy aztán gondolkodás nélkül rendeljek mindkettőnk számára. Ismerem a nő ízlését és azt, amit szeret. Plusz a legjobbat érdemli, én pedig ismerem az éttermet eléggé ahhoz, hogy tudjam, mi is itt a legjobb. – A hölgy később leadja a desszert rendelésünket is. – Azt mindig is Lanara bíztam. Belekortyolok a borba. – És pontosan mi hajtott téged Európába kedvesem?

Az órámra tekintek. Tudja, hogy nem tolerálom a késést és soha nem is érkezett még késve. Bízom benne, hogy ma is épp oly pontos lesz, mint mindig. Belekortyolok a whiskybe.  Az aranyló ital gyorsan legurul a torkomon. A kis vörösre emelem a pillantásom. Lesüti a tekintetét, hát persze, hogy megteszi. Aztán újra rám pillant. Szégyenlősen, ártatlanul. Szemérmetlenül bámulom édesen hívogató idomait. Már kihívóan bámul. Int a pincérnek aki percekkel később újra tölti a poharamat amire elhúzom a számat és visszatolom a kristálymetszésű műremeket és nemet intek a fejemmel a nőnek. Nem szeretem a könnyű prédákat. Nincs bennük semmi kihívás, semmi tartás és ennél nehezebben tudok elképzelni bármit is ami elveszi a kedvem egy nőtől. Jól ismerem ez a fajtát. Tisztában van a szépségével és szeret szende szűzként tetszelegni de valójában csak egy jól szituált ribanc aki nem bírja elviselni, hogy valaki nemet mond neki. Az ilyet még annyira sem tartom méltónak, hogy letérdeltessem magam elé. Felemelkedik, abban a pillanatban, hogy Lana belép. Időben, mint mindig. El is feledteti velem a kis vörösnek még a létezését is. Ez a nő a nagy meccs. Már jó ideje magaménak akarom tudni de nem enged nekem… és a vágyainak. – Szépségem. – lépek hozzá és lehelek csókot ajkaira épp oly szemtelenül, mint mindig. Már nem is tudom mikor találkoztunk utáljára de azt tudom, hogy ez a nő napról napra gyönyörűbb lesz. Édesen telt ajkai, formás idomai… a hamvas bőr, az ében sötét tincsek…  emellett a nő mellett hajlandó lennék ott tölteni az éjszakát. Nem csak, mert vonzó és mert magaménak akarom… hanem mert okos, humoros, kedves lelkű gyöngéd nő… minden amit akarok egy nőben. S persze ellenáll nekem. A dög.
A foglalt asztal az ablakon túl a folyópartra tekint. Gyönyörű kilátás egy gyönyörű nőnek. Kihúzom a széket és betolom, finoman érintve fedetlen vállait majd magam is helyet foglalva intek a pincérnek, hogy hozhatja a bort amit kettőnk számára foglaltam le. A több mint harminc éves vörös, édes ízeket ígér ma estére. Legalábbis jobban teszi ennyi pénzért. – Most már ideje volt összefutni Lana. Nem bujkálhatsz örökké előlem. – kacsintok rá játékosan és megragadva ujjait csókolok kezet. – Mesélj. Merre kószáltál báránykám?