Menekülni akartam. El akartam rohanni a világmindenség elől. Nem csak ez az egy ember elől, aki egykoron tökéletessé varázsolta az életemet, majd pedig egyik pillanatról a másikra elégette azt a pokol tűzén. Hanem úgy mindenki elől. Arra vágytam, hogy szabad legyek, de ez elég nehéz, ha kötődsz valakihez. Feleselés nélkül meg kell tenned mindent, amit kér. Szívás, de ez az ára annak, hogy soha többé nem kell átváltoznom, ha nem akarok. Furcsa.. Most már a fájdalomról is teljesen más a nézőpontom. Azt gondolná az ember, hogy azok után, amin keresztül mentem meg sem kottyan nekem egy kis fizikai fájdalom. Mégis mi az, hogy minden teliholdkor átváltozok olyan kínok között, amit talán senki nem érdemel. Itt vagyunk mi, nők. Nem elég nekünk, hogy havonta a görcs akar tönkretenni minket még az egész farkas gén is rátesz egy lapáttal. Csak gratulálni tudok annak, aki megteremtette a világot és vele együtt ezeket az úgymond fair dolgokat. Ilyenkor vagyok biztos abban, hogy aki ezt az egész világot létrehozta férfi volt. Mert nekik annyival könnyebb.. Bár mindig mutogathatnánk a másikra, hogy neki ez könnyebb és ezért könnyebb.. Mondhatjuk, hogy egyenlő felek vagyunk ebben a világban mégis mindenki úgy érzi, hogy az ő sorsa sokkal rosszabb, mint bárki másé. Komolyan mondom nevetséges. Én is siránkozom, hogy összetörték a szívemet, mikor valahol a világban valaki sokkal nagyobb fájdalmakat él át. A dolog lényege az, hogyan dolgozzuk fel. Hát én teljesen nyugodtan kijelenthetem, hogy minden érzelmi megrázkódtatást elég idióta módon kezelek. Méghozzá úgy, hogy menekülök. Magam elől és mindenki más elől is. Érzéseimet hátrahagyva rohanok amerre csak lehet. Újra s újra továbbállok, mikor a helyzet kezd felmelegedni. Sosem várom meg a végső csapást, amit az érzelmek hada rám sújtana. Most viszont nincs menekülése lehetőségem. Egyetlen egy dolgot tehetek.. Mégpedig hagyom, hogy az érzelmek, amik elől annyi ideje menekülök utolérjenek és darabokra szaggassanak. Ez az egyetlen kiút ebből a reménytelenségből.
– Kérlek csak hagyj békén.. Könyörgöm. Nem akarom újra átélni.. Kérlek.. Menj el.. Én ezt nem bírom Victor.. Fáj. Őrületesen fáj. – Nem bírtam tovább elfojtani a könnyeimet. Muszáj volt szabadjára engednem őket, mert akkor felrobbantam volna. Nem bírok a közelében erős maradni. Sosem voltam az. Pontosan ezért volt olyan egyszerű végrehajtania a kis bosszúhadjáratát. Naiv voltam. Elhittem, hogy tényleg szeretett. Hittem abban, hogy az én tündérmesém is lehet valóság.

 
 •• ฝusic: 372 •• ฝords: - ••Note: -
 ©

Gyűlölöm magamat, amiért még mindig vágyakozom utána.. Próbálom meggyőzni magamat arról, hogy ez az egész nem valóság. Hogy csak képzelődöm. De ez az egész olyan, mintha arról próbálnám meggyőzni magamat, hogy a nap soha többé nem fog felkelni. Vagy esetleg a fű egyik napról a másikra lilává változik.. Vagy valami ilyesmi. Értelmetlen győzködnöm magam. Nagyon jól tudom, hogy soha nem leszek túl rajta. Ő volt az első igaz szerelmem és egy lány sem felejti el az első szerelmét. Ez alól én sem vagyok kivétel. Pedig mennyire szeretném, ha magam mögött hagyhatnám az egészet. Megsebzett. Nem akarom, hogy még egyszer megtegye.. Mégis nagyon jól tudom, hogy ő az egyetlen, aki ezt az egészet helyre hozhatja.. Aki képes arra, hogy a sebeimet semmissé tegye. Ugyanakkor lehet arra játszik, hogy megint összetörjön. Nem tudom, hogy mit higgyek.. Nem akarom elhinni, hogy tényleg rendbe akarja hozni a dolgokat.. Nem bizonyított semmit azzal, hogy idejött és ígéreteket dobált a levegőbe. Nincs garancia arra, hogy meg is tartja őket. Semmire nincs garancia. Az a legbiztosabb, ha távol maradok tőle. A közelében a gondolataim olyan kuszák lesznek és nem tudok normálisan viselkedni. Képtelen vagyok arra, hogy rideg legyek. Pedig pontosan ilyennek kellene lennem, hogy felfogja köztük soha nem lesz semmi. Nem most. Nem egy hét múlva. Soha. Nem akarok beleesni ugyanabba a csapdába, amibe egyszer, már beleestem. Félek nem lennék képes újra talpra állni.. Talán így másodjára kevésbé fájna, de nem akarok kockáztatni.
Hazudnom kell. Erős vagyok. Képes vagyok rá. A szemébe tudom mondani. Belenéztem a szemeibe, de szinte abban a pillanatban, hogy ezt megtettem el is gyengültem. Kivel akarom elhitetni, hogy tényleg képes vagyok arra, hogy ezt mondjam neki? Nem vagyok túl rajta és igaza van abban, hogy a szívemet akarom megvezetni, amit elég egyértelműen nem lehet, de akkor sem fogom megadni neki az örömöt, hogy még egyszer a magának tudhasson. Mindig is nagyon jól játszotta a szerepét.. Vakon megbíztam benne és ez volt életem egyik legnagyobb hibája. – Az ég világon nem jelentesz nekem semmit sem. – Mondtam keményen és szárazon. Az állkapcsom megfeszült próbáltam visszatartani a könnyeimet és a kezét is ellöktem magamtól. Nem volt hova hátrálnom és nagyon nem tetszett, hogy be vagyok szorítva.. – Most pedig, ha megengeded elmennék. – Mondtam immár lesütött szemekkel. Pont elég ideig néztem a szemeibe. Nem gyengülhetek el.. Bármennyire is vágyom az érintésére.. Nem! Így helyes. Magam mögött kell hagynom. A múltam része. A fájdalmas múltamé. Nem akarom őt sem a jelenemben sem pedig a jövőmben. Itt az ideje, hogy az eszemre hallgassak.

A szívem olyan hevesen vert, hogy féltem kiszakad a mellkasomból.. Arra még nem jöttem rá, hogy pontosan, miért. Egyszerre érzek gyűlöletet és haragot, ugyanakkor boldog is vagyok, hogy itt van. Mindannak ellenére, hogy mennyi fájdalmat okozott nekem.. Boldogságot jelent a közelsége, de ugyanúgy fájdalmat is. Ezt nem vagyok képes túlságosan sokáig elviselni. Nem csak azt az éjszakát vetíti elém az elmém, amikor elhagyott, hanem amikor boldogok voltunk. Legalábbis én azt hittem, hogy boldogok lehetnénk. De ő csak végigszínlelte ezt az egészet és ezt már megmásítani nem tudja. Nem fog ez az egész megváltozni attól, hogy idejön és elmondja szeret.. Mindvégig szeretett csak elvakította a bosszúja, amit a szüleim ellen hajtott végre sikeresen. Tönkretett engem. Egy életre. Hiába erősödtem meg újra.. Hiába álltam fel a padlóról, hogy folytatni tudjam az életemet.. Egy örökös sebet ejtett rajtam, ami a mai napig fáj, ha csak rá gondolok.. De most, hogy itt volt. Szinte égetett. Olyan volt, mintha lyukat akarna égetni a bőrömbe, hogy megmutassa neki is mekkora sebet ejtett rajtam. Kettőnknek nincs jövője. Egyszerűen nincs. Már nincs. Ő dobta el az egészet, szóval innentől kezdve nem vagyok hajlandó foglalkozni vele.
Menekülni akarok. De egyfolytában az utamat állja és oda sem figyelek a szavaira. Legalábbis nem akarok, de mégis meghallom. Nem lenne könnyű, de helyrehozhatnánk.. Azzal mi van, hogy én nem akarom rendbe hozni? Csak a lehető legnagyobb távolságot felvenni vele szemben. ez az egyetlen dolog, amit akarok. Nem több, nem kevesebb. Sokkal egyszerűbb volt az életem, mikor még nem sétált be ezen a flancos ajtón. Most pedig, hogy tudja igen is itt vagyok.. Nem fogja egy könnyen feladni.. De, ha egyszer nemet mondok erre az egészre az nem is marad. Hiányzik az ölelése.. Minden, ami vele kapcsolatos, de nem fogok belemenni ebbe a játékba. Mert ez az egész nem több csak egy játék. Visszajött, hogy újra összetörjön. Erre kell koncentrálnom és akkor képes leszek ellenállni neki. Mert a szívem azt súgja, hogy vessem a karjaiba magam és hagyjam, hogy meggyógyítsa a hatalmas sebet, amit most a megjelenésével sikerült újra feltépnie. De az eszem nem enged. Akkor nem az eszemre hallgattam és megbántam. Itt az ideje, hogy ezúttal tisztán gondolkodjak és ne éljem bele magam valami kislányos tündérmesébe.
Egészen addig hátráltam, amíg már nem volt hova. A hátam a falnak ütközött és úgy éreztem, hogy innen már nincs kiút. Maximum bemoshatnék neki egyet és elfuthatnék, de ugyanúgy megtalálna.. A tudtára kell adnom, hogy ennek az egésznek közte és köztem vége van. Meglepett, hogy volt pofája megcsókolni, de ugyanakkor rettentően jól is esett. Viszont ezt nem fogom a tudtára adni. – Ha számodra ez a szerelem, akkor itt az ideje, hogy elkezdj valaki mást szeretni, mert nekem nagyon elegem van belőled. – A hangom kicsit megemelkedett.. Nem akartam jelenetet rendezni.. Mégis sikerült, hiszen észre sem vettem és felpofoztam. Mintha a testem magától reagált volna arra, hogy megcsókolt.. De nem bántam.. Mert megérdemelte.

AEgyáltalán nem azzal volt a probléma, amit mondani fog. Hanem azzal, amiket már anélkül is tett, hogy kinyitotta volna a száját. Az, hogy újra látom rengeteg sebet tépett fel bennem. Ez olyasmi, amit szeretnék olyan mélyen eltemetni magamban, amennyire csak lehet. Nem értem, hogy mit nem lehet ezen megérteni. Fogalma nincs arról, hogy mit éltem át azután, hogy csak úgy lelépett.. Csodálkozom azon, hogy nem haltam meg azon az estén én is a kisbabámmal együtt. Arra a mai napig nem jöttem rá, hogy ki vitt el onnan.. De kétlem, hogy ezt pont most tudnám meg.. Ennyi idő elteltével. Nem is számít, hogy ki volt. Ha úgy vesszük pont időben ért oda, de ha más szemszögből nézzük, már rég elkésett.. Nem egyedül Victor-t veszítettem el azon a napon. Ezért is olyan fájdalmas, mikor visszagondolok arra a napra.. Az ő arca, a hangja mindene.. Az egész személye nem más, mint egy két lábon járó emlékeztető arra, hogy mit veszítettem. Köszönöm, de ebből én nem kérek.
- Sajnálod? Azt hiszed, hogy ettől minden visszatér a régi kerékvágásba? Legyen, már egy kis eszed. - Nem akartam jelentet csinálni ezért próbáltam a lehető leghalkabban kiakadni.. Nem hiszem el, hogy képes így ideállítani. Jobban belegondolva nem az ő elvesztése fájt. Hanem egy olyan életé, ami még el sem kezdődött. Az ő hibája az egész. Ha nem hív oda és küld el a francba azzal, hogy "Muhahaha egészen idáig csak játszadoztam veled, de ez már unalmas.. Lépjünk tovább.".. Soha nem lettem volna. Plusz még a kocsiba is képes lettem volna beülni így nem kellett volna sétálnom. Remegő kezekkel és lábakkal nem akartam vezetni.. Meg is lett az eredménye. Bár eléggé valószínű, hogy annak is valami ilyen vége lett volna.
- Adjak neked egy esélyt arra, hogy megint tönkretegyél? Egy esélyt arra, hogy miattad elveszítsek mindent, ami fontos a számomra? Nem az fáj, hogy játszadoztál velem.. Legalábbis, ha visszatekintek arra a napra, mikor bevallottad.. Közel sem fáj annyira, mint ... Mindegy nem lényeg. Keress mást, akit az ujjaid köré csavarhatsz, mert én nem kérek belőled. Soha többé. - Nem akartam beavatni abba, hogy terhes voltam, hiszen már annyira mindegy nem? Elveszítettem.
Ahogy közelebb lépet én úgy hátráltam. Nem vágytam a közelsége. Szinte kirázott tőle a hideg.. Ugyanakkor éreztem azt a vibrálást, amit még régen és ez idegesített. Nem akarhatom.. Nem is szerethetem őt, mert az egyenlő lenne a halálos ítéletemmel. Honnan tudjam, hogy nem azért jött vissza, hogy összezúzzon csak ezúttal még jobban? Mondjuk ennél jobban, már nem tudna, de ez részletkérdés. Ugyanakkor ott van az a lehetőség is, hogy tényleg igazat mond és csak rendbe akarja hozni, de nem vagyok annyira naiv, hogy ezt rögtön el higgyem.

Annyira nehéz lett volna úgy csinálni, mintha tényleg igaz lenne, amit mondok? Mert nem hiszem, hogy olyan nagy dolgot kértem volna.. Ez egy célzás volt arra, hogy nem akarok vele beszélgetni és ez nem fog változni sem most sem két perc múlva sem pedig évekkel később. Olyan sebeket ejtett rajtam, amit kétlem, hogy valaha is elfelejtenék. Nem normális, ha tényleg azt hiszi, hogy akár csak egy apró kis esélyt adok neki arra, hogy újból bánthasson.. Nem engedhetem meg magamnak, hogy még egyszer eljátssza velem ugyanazt. Fájdalmat okozott.. Bőségesen.. Annyira nehéz ezt felfogni? Legszívesebben helyben képen törölném, de az a baj, hogy nem akarom felkelteni magamra a figyelmet.. Mondjuk már így is sikerült, mert egy szerencsétlenkedő páros szórakozik a bejárat illetve kijáratnál.
- Annyira nehezedre esne elhinni és békén hagyni? Fogd fel, hogy nem érdekelsz.. Szerinted mégis miért mondtam, hogy van valakim? Azt hittem, hogy ennél jobban értesz a nőkhöz. - Megforgattam a szemeimet. Egyértelműen le akartam koptatni. Nem akarok beszélgetni. Nem akarok tőle az ég világon semmit. A könnyek, már most marták a szemeimet pedig még semmi nem történt.. Rosszul vagyok a közelségétől. Nem engedhetem meg magamnak, hogy itt helyben sokkot kapjak.. Mert még erre is képes vagyok.. Érzem, hogy a kezeim egy pillanatra megremegnek, de úgy csinálok, mintha az ég világon semmi nem történt volna.
- Egyszer vagy ezerszer.. Egyik sem fog számítani. Egyik fülemen be a másikon pedig ki. - Mennyire jó is lenne, ha tényleg így lenne.. De ez így annyira nehéz. Fáj. Belepusztulok annyira fáj, hogy itt van és nem érti meg, hogy ez nem jó nekem. Jött még ráduplázni a fájdalomra, amit okozott. Hát elég jó úton halad afelé, hogy ez sikerüljön neki.. Nagy levegőt veszek és próbálom elűzni a könnyeimet és a remegésemet is.
- Rendben. - Jelentettem ki, miközben összefontam a karomat a mellkasom előtt. Úgy sem tudok most menekülni botrány nélkül.. Az egyetlen, amit tehetek, hogy végighallgatom az édes kis hazugságait. Utána pedig már itt sem vagyok.
- Mondjad mégis mit akarsz.. Mi olyan fontos ennyi idő után, hogy képes voltál felkeresni és most meg nem bírsz békén hagyni? Az egészre összesen adok neked egy percet. Nem többet. - Kíváncsi vagyok, mire képes egy perc alatt. Mennyire tudja lehazudni az eget a helyéről. Komolyan nevetséges.. Egyszerűen.. Ahh.. Kiborít. Van képe még ideállítani aztán meg könyörögni azért, hogy beszéljünk. Mindezt azért, hogy fájdalmat okozzon. Ez már beteges komolyan. Kezeltetnie kellene magát. Eltörtem a kezét, de nem tulajdonított neki különösebb figyelmet. Vámpír. Oké.. Erre a részére a történetnek nem vagyok kíváncsi inkább csak az érdekel, hogy miért keresett fel engem. Elmondja és itt sem vagyok. Persze lefogadom, hogy valami óriási hazugsággal fog előállni.

Azt hiszem a sors ellenem játszik. Mégis mi más magyarázat lehet arra, hogy belefutok abba a szerencsétlen boszorkányba. Persze nem ő volt az egyetlen, aki mostanában negatív fényt vetett az életemre, de valahogy őt sokkal egyszerűbb utálni azért, mert egy beképzelt kis majom, mint a többi ünneprontónak valami gúnynevet kitalálni. Meg mondjuk nem is akarok azon gondolkozni, hogy Victor mivel ártott nekem, mert azzal mondhatni csak önmagamat kínzom. Nem jutnék vele előrébb. Visszakerülnék abba az állapotba, hogy a saját sebeimet nyalogatom és próbálom összeszedni magam. Nekem pedig bőven elég volt az egészből.. Eleget szenvedtem miatta.. Még mindig nem tudom, hogy volt képes végigcsinálni.. Ez már nem kegyetlenség.. Annál sokkal több, mintha nem is lett volna szíve. Megértem, hogy elvesztette a húgát és fájt, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy rajtam keresztül kell bosszút állni az apámon. Főleg, mivel érte elhagytam volna és talán akkor még jobban megszakadt volna a szíve.. Mondjuk így is elhagytam.. Talán pont erre játszott, hogy félti az összetört szívű lányát, aki egyedül indul meg a nagyvilágba. Ez jobban fájna? Nem tudom. Erről csak az apám nyilatkozhat, de nem fogom megkérdezni, mert annyira azért nem érdekel. Semmi nem érdekel vele kapcsolatban. Számomra halottak a szüleim. Hazudtak nekem és ezt mindennél jobban utálom. Vagy mondják meg a szemembe az igazat vagy meg se szólaljanak.
Ha nem lettek volna itt ennyien.. Maximum az eladó vagy rajta kívül még egy ember, akkor nagy valószínűséggel egyszerűen kitörtem volna az üzletből. Miért nem képes felfogni, hogy én nem vagyok rá kíváncsi? Nem okozott még elég fájdalmat? Komolyan annyira értetlen vagy nem tudom.. Egyértelműen le akarom rázni és nem fogja fel..
- Ó, szóval most már nem csak szórakozol az emberekkel, de a hátterüket is lenyomozod? Remek, komolyan. De a nyomozási képességed közel sem olyan jó, mint a másik. Mert igen is van vőlegényem. - Hazugság, de kitartok mellette Nem fogom hagyni, hogy lássa, ahogy elbizonytalanodok. Nem adom meg neki ezt az örömöt. Van valakim és kész. Ha a részletekre kérdez egyszerűen csak nem avatom be.. Miért tenném? Számomra, már halott. Legalábbis sokkal egyszerűbb lenne, ha tényleg meghalt volna. Most nem találkoztunk volna és egy kicsit talán könnyebb lenne az életem.
- Tudod.. Igazad van.. Amúgy meg nagyon vicces vagy. Tényleg. Rohadtul. Nem akartál megbántani? Röhög a vakbelem. Még a végén ez okozza, majd a halálom. - Nem akart megbántani? Most komolyan ezzel a szöveggel jön? Vigyorogva mondta a szemembe, hogy ez az egész csak egy színjáték volt. Most mit vár? Ugorjak a nyakába, mert meggondolta magát? Meg a francokat!
- Nem foglak meghallgatni, mert nem akarom hallani bármi is az, amit mondani szeretnél. Főleg, mivel számomra már nincs jelentősége az egésznek.. A legegyszerűbb lenne, ha elengednél. Te fogsz rosszabbul járni. - Eszem ágában nem volt végighallgatni az újabb hazugságait? Mégis miért? Nem talált még egy olyan idiótát, mint én, akit átverhetett volna? Túl jó szívem van.. Először a boszorkánnyal gyűlik meg a bajom, mert barátságos próbálok lenni most meg felbukkan Victor. Akkor ez most egy jel lenne, hogy hagyjam a francba a kedvességet? Mert, ha csak ennyi kell ahhoz, hogy eltüntessem az életemből Victor-t, hát akkor örömmel teszem meg.
Megemelte a fejemet az államnál fogva, hogy a szemeibe nézhessek. Olyan dolgokat láttam benne, amik teljes mértékben összezavartak, de szükségem volt valamire, ami visszarepít a valóságba. Mégpedig a keze csontjának reccsenése térített magamhoz. - Megmondtam, hogy ne érj hozzám. - Kezdtem egy kicsit ingerülté válni. Szabadulni akartam, de nem tudtam.. Mint egy ketrecbe zárt oroszlán, akit ha nem eresztenek ki a szabadba sokkal nagyobb kárt tehet magában és a körülötte elhelyezkedőkben, mint az egész életében összesen.

Olyan jó érzés, mikor meghallom a kedvenc zenémet a rádióban vagy valahol máshol.. Teljesen mindegy, hogy hol. Bár nem vagyok oda a mai tuc-tuc számokért, amiknek igazából semmi jelentése sincs. Aztán sokkal több ember kellett a megírásához. Ugyanazt a négy sort ismételgetik, de ahhoz, hogy ezt kitalálják szükség volt négy emberre. Régebben egy ember képes volt olyan számot írni, aminek tényleg volt valami jelentése.. De manapság az ilyen dalok egyre ritkábban. Tisztelet a kivételnek azért még mindig van valami amit meghallgatok mégis új. Mert azért zenék terén szeretem a változatosságot még akkor is, ha az életembe nem vagyok hajlandó ezt beleszőni.
Mondhatni már görcsösen ragaszkodom ahhoz, ami megszokott. Egyszer dobtam el magamtól mindent és ugrottam fejest az ismeretlenbe. Amikor megismertem Victor-t. De mégis miért gondolok rá? Ezt nem is értem igazából. Miért pont most kezdte el újra belepni a gondolataimat, amikor már úgymond túltettem magam rajta? Igen is túl vagyok rajta! Összetört, de még ma is itt vagyok és élek. Remélhetőleg még egy jó darabig így lesz. Legalábbis nem tervezem, hogy véget vetnék az életemnek.. Aztán csak remélni tudom, hogy a sors sem szán semmi ilyesmit nekem. Bár.. Lehet, hogy az a boszorkány megtette volna, ha nem lépek le. Lehet, hogy azt hitte elmenekültem pedig köze nem volt ehhez. Egyszerűen csak már nem bírtam elviselni. Meg nem akartam ott lenni, mikor elkapják, amiért varázsolt. Bármennyire is élvezettel néztem volna végig, ahogy lemossák a képéről azt az idióta vigyort jobb volt így, hogy egyszerűen csak eltűntem.
Készen álltam arra, hogy megvegyem a lemezt, de mikor felnéztem a tekintetem összeakadt Victor-éval. Mégis mi a francos keres itt meg, miért bámul engem? Megkeresett, hogy meggyőződjön arról, hogy teljesen magam alatt vagyok, ahogyan azt ő szeretné? Hát akkor csalódottan fog innen távozni, mert erősebb vagyok, mint akkor voltam. Nem mondom, hogy nem fáj még mindig.. Egyszerűen csak megtanultam nem foglalkozni vele. A múlt fájdalmait háttérbe szorítom, hogy legyen lehetőségem a jelenemmel és a jövőmmel foglalkoznom.
Egyszerűen csak visszahelyeztem a lemezt, majd elég béna módon próbáltam meg kilopkodni az üzletből. Mondanom sem kell hogy az egész sikertelen volt. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, ha egyszerűen elenged. Nincs kedvem ahhoz, hogy felhánytorgassuk a múltat felesleges sebeket szakítsunk fel. Lehet, hogy számára ez nagyon jó szórakozás azonban nekem közel sem. Miért is lenne az? Úgy használt ki, ahogy akart. Én pedig észre sem vettem.. Nem hagyhatom, hogy újra előtörjenek az emlékek.. Akkor megint ott lennék, ahol voltam.
Volt egy apró sikerélményem, mert azt hittem sikerül kimennem innen anélkül, hogy szóváltásba keverednék vele. De pont az ajtónál elém vágott. Remek.. Komolyan. Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek. Vonzom a bajt. Lassan, már a homlokomra fogom tetováltatni, hogy ha akarsz rúgj belém nyugodtan.. Mit nekem egy kis fájdalom.
- Victor. - Mondtam szinte megvetően, miközben egy pillanatra a szemeibe néztem, majd inkább elfordítottam a fejemet. Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy milyen hatással voltak rám egykoron a szemei. Nem akarok beleesni ebbe a csapdába még egyszer. Egyszerűbb, ha kerülöm a szemkontaktust. Könnyebb erősnek maradnom.
- Épp eleget hallgattalak most pedig, ha megbocsájtasz mennem kell. A vőlegényem, már biztos vár. - Nem szokásom hazudni, de most valahogy úgy éreztem szükségem van rá. Így talán veszi a lapot, hogy rohadtul nincs kedvem hozzá. Nem is értem, hogy miért akar beszélgetni. Nekünk kettőnknek nincs miről beszélni. Talán rájött, hogy mekkora szemét volt? Hát gratulálok. Sokáig tartott. A kezemet automatikusan elhúztam. - Ne. Érj. Hozzám. - Nem akartam még a közelemben sem.. Még van pofája idejönni.. Komolyan.. Ha nem lennének ennyien valószínűleg dobnék egy hátast, de most meg kell elégednem az elmélettel. - Szabad lesz? - Kérdeztem, hiszen még mindig nem mozdult meg, de ha továbbra is ott fog állni, mint egy szobor, akkor nem hagy nekem más választást, minthogy ajtóstul menjek ki az üzletből vele együtt. Aztán pedig tovább sétálok, mintha semmi nem történt volna..

Az utóbbi napokból nem sok pozitívumot foglalhatok össze. Mármint, ami említésre méltó. Vagyis már magam sem tudom, hogy mi az, ami említésre méltó és mi nem. Egyszerűen csak egyetlen egy normális személybe akarok belefutni az utcán, ha nem is a szó szoros értelmében, mert a legutóbbi ilyen esetből is elég rosszul jöttem ki. Egy elmebeteg boszorkány.. Vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem. Nem csináltam semmit.. Az ég világon semmit erre ő volt a világon a legjobban megsértve, amiért egy kis figyelmetlenség miatt belementem.
Na, de most nem ezen kellene gondolkoznom.. Megtörtént és valószínűleg nem is fogom látni többet, csak egy kicsit még mindig idegesít.. Tényleg csak segíteni akartam rajta, mert semmi rossz szándék nem vezérelt.. De úgy látszik, hogy teljesen mindegy mit csinálok.. Akár még el is küldhettem volna a francba körülbelül ugyanígy reagálta volna le az egészet. Szerintem ő az a típus, aki mindenhez ugyanazt az arcot vágja.. Összezavarodsz, mert nem tudod eldönteni, hogy mérges vagy éppen boldog. Mondjuk azt hiszem nem az én feladatom, hogy elemezem milyen is ő.. Meg mit miért csinál. Semmi közöm nincsen hozzá. Azon kívül, hogy lehet miattam kerül a föld alá. Bár kétlem, hogy csak velem szemben használta volna az erejét. Különösebb indok nem kell neki ahhoz, hogy valakit bántson.
A belvárosban sétálgattam, mikor megláttam egy lemezboltot. Egy pillanatra sem gondolkoztam azon, hogy bemenjek-e vagy sem. Mindig is odavoltam a zenéért. Talán ez a legjobb elterelési módszer. Fogalmam nincs, hogy mennyi ideig sikerült belemerülnöm a lemezekbe, de nem is számít. Nem nézegettem öt percenként az órára, ami azt jelentette, hogy jól szórakozom nem?
Ahogy telt-múlt az idő egyre több nézelődő lett. Mintha vonzottam volna ide az embereket. Azért nem vagyok annyira egoista, hogy ezt el is higgyem. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de készen álltam arra, hogy távozzak.. Vagyis hát meg akartam venni az egyik lemezt, de mikor a kijárat felé pillantottam megláttam azt a személyt, akit reméltem, hogy soha többé nem fogok. Gyorsan visszaraktam a lemezt a helyére és hátat fordítva, majd próbáltam nem túl feltűnően az ajtóhoz lopakodni, hogy eltűnhessek mielőtt észrevenne. Jó érzés lenne beolvasni neki, de ugyanakkor ezzel sokkalt többet ártanék magamnak.. Hiszen csak felszakítanám a régi sebeket, amire egyáltalán nincs szükségem. Nem is értem, hogy mit keres a városban. De nem is számít.. Most csak az a fontos, hogy innen a lehető leghamarabb lelépjek.